Magyar Hirlap, 1892. május (2. évfolyam, 121-151. szám)
1892-05-04 / 124. szám
4 *__________ ellen) és Genersich Antal kolozsvári egyetemi tanárt (32 szóval 9 ellen) választották meg. Külső tag (31 szóval 7 ellen) Dobra Antal, a nápolyi zoológiai állomás igazgatója lett. A II. osztály ülése, hol a legtöbb tagsági hely vár betöltésre, esti kilencz óra tájban ért véget. Mint korelnök Pulszky Ferencz szerepelt. Itt döntöttek a 200 aranyos nagyjutalom és az 50 aranyból álló Marczibányi-féle mellékjutalom felett is. Az előbbit Keleti Károly ,Magyarország élelmezése“, a másodikat pedig Vécsey Tamás .A római jog külső története“ czimü művének ítélték oda. A Dóra-alapitványi dijat kiadják a beérkezett egyetlen pályamunkának és az első magyar ált. biztosító-társaság jutalmát a beérkezett két pályamű közül a 2. számúnak adják ki. A Czartorisky-dijat, amelyre 1 pályamunka és a Fáyalapitványi dijat, amelyre 3 pályamű érkezett, nem adják ki. A tagválasztás rendkívüli érdeklődés mellett folyt a kijelölő bizottságtól ajánlottakra. Rendes tagok közül a szavazatok megkívánt kétharmadához jutottak: Láng Lajos (30—13),Wlas sits Gyula (32—10), Hampel József (33—11) és Pór Antal (31—10). — Kibuktak Matlekovits Sándor (25—15) és Plósz Sándor (24—15) Levelező tagok lettek : Alexander Bernát (29— 13), Asbóth János (29—14), Kolozsváry Sándor (30— 13), Óváry Kelemen (31—11), Réthy László (35—5), Vargha Gyula (30-11), Nagy Gyula (30-9), Fröhlich Róbert (30-8), Óváry Lipót (28-9) és Márki Sándor (31—4). — Kevés szavazathoz jutottak György Aladár (22—18), Lánczy Gyula (14—28), Nagy Ernő (26—19), Nagy Ferencz (27—14) és Marczali Henrik (26-16). Liszló. Külső tagok: Krones Ferencz és Smolka SzaOsztályelnökké lett Pulszky Ferencz titkos szavazás utján 23 szóval 4 ellenében. ZOLA EMIL legújabb regényét A HÁBORÚ-t költséget nem kímélve — megszereztük lapunk tárczarovata számára. A HÁBORÚ az eredetihez méltó fordításban még e hóban megkezdődik a Magyar Hírlapban. Ilyen módon egyidejűleg jelenik meg francziául és magyarul. A HÁBORÚ különben is nemzetközi érdeklődésre tarthat számot. Zola Emilnek egyik legnagyobb szabású, legpompásabb alkotása ez, melynek tárgya a legutolsó franczia és porosz háború idejéből van merítve. Még pedig nem költői önkénnyel, hanem az intimus, eddig hozzáférhetetlen, új történeti részletek fölhasználásával. Megrázó és megragadó ez a regény, mint maga egy nagy modern HÁBORÚ De nem szűkölködik megkapó és gyengéd szerelmi történet nélkül sem. Az általános romlottság, az ágyuk dörgése, a haldoklók siralmai közepette egyszerre csak felhangzik a szerelmi idill lágy és szenvedélyes szózata. Változatos, érdekfeszítő munka; méltó a világ legelső regényírójának óriási erejéhez és nagy hírnevéhez. Örvendünk, hogy megszerzésével örömet okozunk olvasóinknak, kiknek figyelmét már most felhívjuk e regényre, mely a külföldi sajtó véleménye szerint is, az utolsó évtizedeknek e nemben való legbecsesebb alkotása. Igen sok olvasónk többször kifejezett kívánságának eleget téve Zolae legújabb regényét KÖNYVALAKBAN fogjuk közzétenni és igy minden előfizetőnk a folytatások befejezésével teljes kötetek birtokába jut. MAGYAR HÍRLAP Az Ínségeseknek. A felsővidék ínségesei számára újabban a következő adakozásokat kaptuk: A pólai tengerész-kaszinó gy. 15 frt . kr. Gsabdi község elöljáróságának folytatólagos gyűjt. 5 „ 09 „ Szabó Lajos gy., Huszt 2 , 20 , Gázs János gy., M.-Sófalva 3 , — „ Fuchs Terka, Kisbér 3 , — „ Egy 6. oszt. gimn. tanuló, Szombathely „ 76 .5 Több fővárosi diák 2 . 50 Nagy Jakab dr.-né gyűjtése N.-Báród 7 , 92 Pataky Anita gyűjtése, Tiba 9 , 40 Claire 2 , — Adorján Lászlóka gyűjtése 1 , 50 összesen 52 frt 37 kr. Eddigi gyűjtésünk 13.454 , 46 , S igy összesen befolyt 13.506 frt 83 kr. 1892. május 4. ÚJDONSÁGOK. Napirend 1892 május 4. Naptár. Szerda, május 4. — Róm. kath.: Flórián vt. — Prot.: Monika. — Görög-orosz (április 22.) Paraklit.. — Zsidó : Ijar 7. — Nap kél: 4 ó. 40 p. — Nyugszik: 7 ó. 15 p. — Hold kél: 11 óra 29 p. délelőtt. — Nyugszik: 2 ó. 2 p. éjjel. A képviselőház ülése délelőtt 10 órakor. A miniszterelnök, mint belügyminiszter, fogad délután 4 órakor. A földmivelésügyi miniszter fogad d. u. 4 órakor. A horvát-szlavón miniszter fogad d. e. 10 órától d. u. 2-ig. Requiem Mária Annáért a budavári helyőrségi templomban délelőtt 10-kor. A főváros közgyűlése délután 4 órakor az uj városházán. A magyar tudományos akadémia nagygyűlésének elegyesülése délután 4 és fél órakor. 5 órakor nagygyűlés. Tűzoltó-ünnepély. Kezdete reggel 8 órakor, a kunuiczai gyakorlótéren. Országos képtár az akadémia palotájában délelőtt 9 órától délután 1 óráig. Nemzeti múzeum: Képtár, nyitva délelőtt 9-től délután 1-ig. Személyi hírek. Stefánia özvegy trónörökösné szombaton megtekintette Syrakusában a római és görög régiségeket s több fényképfölvételt is csinált. — Ferdinánd bolgár fejedelem, Murányi gróf álnév alatt Cannesba érkezett. Erzsébet főherczegné tegnap Gmundenből visszaérkezett Bécsbe. — Nikolics Fedor báró e hó 8-án választói körébe utazik Nagy-Kikindára. Útközben Zsombolyán Csekonics Endre gróf vendége lesz. — Széchenyi gróf, Ausztria- Magyarország berlini nagykövete,magyarországi birtokára érkezett. — Kimen-Héderváry gróf horvát bán, ki tegnap a fővárosba érkezett, a mai napon hosszabb ideig tanácskozott Szapáry gróf miniszterelnökkel és Wekerle Sándor pénzügyminiszterrel. A királyasszony Bécsben. Erzsébet királyné hosszú idő múltán ma a legjobb egészségben visszaérkezett Bécsbe. A felséges asszonyt a király a hetzendorfi pályaudvaron várta meg s mikor a királyné kiszállott, ő felsége megölelte és megcsókolta A királyi pár aztán együtt elhajtatott Lainzba, ahol a királyasszony hosszabb ideig szándékozik maradni. Az ág. ev. egyház zsinata. Holnap délelőtt 10 órakor nyitja meg tanácskozásainak sorát az ágostai evangélikus egyház zsinata az ág. ev. gimnázium dísztermében. Ma délután tartották meg a zsinati előértekezletet, melyen már nagy számban jelentek meg a zsinati képviselők. Ott láttuk a többi közt a lutheránus egyház négy püspökét, Karsay Sándor, Bartik Frigyes, Zelenka Pál és Sárkány Sámuel püspököket, továbbá Péchy Tamást, Prónay Dezső bárót, Fabiny Teofil, Podmaniczky Géza bárót, Kaas Ivor bárót, Zsilinszky Mihály és Radó Kálmán főispánt, Győry Elek és Petlaky Elek orsz. képviselőket és a legtöbb esperest. Péchy Tamás nyitja meg az értekezletet. A tanácskozás sorrendjére nézve azt ajánlja, hogy mindenekelőtt az alkotmányozó bizottság jelentését és az alkotmányi törvényjavaslatot tárgyalják, miután ez a tárgyalásoknak bázisa. (Helyeslés.) Indítványozza továbbá, hogy az első letárgyalás után a törvényjavaslatot egyeztető bizottsághoz utasítsák, mely az egyes törvényjavaslatok között esetleg fennforgó ellentéteket fogja kiegyenlíteni s aztán másodszori, illetve harmadszori olvasásra előterjesztik a zsinatnak. Az egyeztető bizottság feladatai fölött hosszabb vita fejlődik ki, melyben részt vesznek Podmaniczky Géza b., Prónay Dezső b., Zelenka püspök, Radó főispán, Győry Elek stbben. A zsinati előértekezlet végre elhatározta, hogy a bizottság négy tagból álljon s már a legközelebbi ülések egyikén megválasztassék. Érdekes vita fejlődik ki a törvényjavaslatok tárgyalásának sorrendje fölött. Abban az értekezlet megegyezett, hogy előbb az alkotmányi törvényjavaslatot tárgyalják, de nagy ellenzésre talált Prónay Dező bárónak az a javaslata, hogy az alkotmányi részt, mihelyest letárgyalták, szentesítés czéljából a király elé terjesszék. Az ülések idejére nézve az előértekezlet kimondja, hogy egyelőre délelőtt 9—1 órák közt tartsák. Ezekben megállapodott az előértekezlet s a zsinat ülését holnap délelőtt 10 órára tűzte ki. Grimwald édesanyjának haláláról újabb és mélyen megható hírt vettünk. Mult hó 24-én, Béla napján, szobájába zárkozott, nem eresztett magához senkit. Egész nap sirt. Az a nap, mely eddig az öröm napja volt, a gyász napjává lett s a szegény öreg asszony, kinek élete amúgy is lassú haldoklás volt, fia nevenapját csak négy nappal élte tul. Mult hó 29-én halt meg egy rokona házánál, mert mint újabban értesülünk, Grünwaldnénak Bélán kívül más gyermeke nem volt. A beszterczebányai ház sem került dobra, újabb értesülésünk szerint, egyszerűen eladatott, mert Grünwaldné fia halála után nem tudott ott maradni abban a házban, hol oly sok évet élt boldogan, egyetlen fiával. Estély Czóbel Minka tiszteletére. Jókai Mór és Feszty Árpád ma este fényes lakomát rendeztek Gzóbel Minka, a jelenleg Budapesten tartózkodó költőnő tiszteletére. Az estélyen ott voltak: Wohl Janka, Gzóbel Istvánná sz. b. Mednyánszky Mária, Gyulai Pál, Vadnay Károly, Keszler József, Szana Tamás, Gróbel István, Endrődy Sándor, Zala György, Justh Zsigmond, Hubay Jenő, Herczeg Ferencz, Pekár Gyula és Imre és Aggházy Károly. Vacsora után a vendégek megtekintették a Bajza utczai villát és a gyönyörű műtermet. Baross Gábor betegsége. A kereskedelemügyi miniszter betegsége miatt egyhamar még nem láthat munkához, mint orvosai eleinte hitték. Ha már felépült, akkor még hosszabb üdülésre is szüksége lesz. Igazságügyi kinevezések. A király az igazságügyminiszter előterjesztése folytán kinevezte : Veréczy Gyula mármarosszigeti járásbirósági albirót a a mármarosszigeti, Saághy Ferencz óbecsei járásbirósági albirót és Perczel János dr. szegedi ítélőtáblái tanácsjegyző albirót az újvidéki törvényszékhez birákká, továbbá Singmeister Lajos dr. szombathelyi törvényszéki jegyzőt a kiskőrösi, Pazar Zoltán dr. miskolczi törvényszéki jegyzőt a korponai, Korponay Sándor dr. temesvári törvényszéki jegyzőt a nagyszentmiklósi, Linksz István nagybittsei járásbírósági aljegyzőt a csaczai, végül Vályi Sándor dr budapesti gyakorló ügyvédet a mezőkövesdi járásbírósághoz albírákká nevezte ki. A Ragályi-Horánszky-ügy: Ragályi képviselő tudvalevőleg Horánszky Nándorhoz is elküldötte megbízottait. Az ügy, mint értesülünk, elintézést nyert, miután a megbízottak konstatálták, hogy a Horánszky által mondottak kizárólag politikai jelentőségű és természetű dolgok voltak. A rodostói Rákóczy-templom restaurálására újabban adakoztak: Beszédes Kálmán Konstantinápolyból 10 frtot, gyűjtés az orsz. levéltárban 13 forint, összesen begyült jeddigelé a tört. társulat titkári hivatalában 279 forint. A Rákóczy-emlék restaurálására Kobelrausch Gyula 4 forint 20 krajczárnyi gyűjtést küldött be hozzánk, melyet eljuttatunk rendeltetési helyére. Leszavazott főispán. Kazy, Bars megye főispánja, megyéjében aligha örvendhet a polgárság rajongó szeretetének. Legalább a szeretet csekély voltára vall, hogy a lévai gazdasági egyesület közgyűlése egyhangúlag leszavazta a főispánt. Kazy volt az elnöke e gazdasági egyesületnek s egy egészen aprólékos kérdésben véleményt mondott, minek a közgyűlés sietett gyorsan ellentmondani. A főispán erre szavazást kért, s a személye iránt való ragaszkodás jeléül a közgyűlés nagy lelkesedéssel egyhangúlag ellene szavazott. Kazy erre rögtön lemondott, de még alig mondta ki, hogy lemond az elnökségről, a közgyűlés máris elfogadta a lemondását, újra egyhangúlag és nagy lelkesedéssel. — Mégis csak lélekemelő dolog a nagy szeretet és népszerűség. Stoczek-alap. A József-műegyetem segítőegyesülete május 5-én tartandó közgyűlésén tárgyalja az egyesületi bizottságnak azt az indítványát, hogy Stoczek József dr., a műegyetem első rektora halálának évfordulója alkalmából a segitő-egyesület 1000 frtos „Stoczek József dr. alap“-ot létesítsen, a melynek kamataiból évenkint két 20—20 frtos szigorlati segélyt osszanak ki. Elkeresztelési árverés. Mert már ilyen is van . . . Mamusich Félix Szabadka szt-györgyi plébánost elkeresztelés miatt perbe fogtak s el is ítélték. A harmadfokú bíróság is határozott már s a keresztlevél átküldésének kötelezettsége alól fölmentette ugyan a plébánost, de elitélte 10 frt pénzbiróságra. Minthogy Mamusich ezt a 10 frtot nem fizette