Magyar Hirlap, 1906. október (16. évfolyam, 253. szám)

1906-10-20 / 253. szám

Ö Felsége attól az érzéstől áthatva, hogy az elődeire hosszú százaidokon át súlyosan nehezedett ellentétek és félre­értések ma már egy végképp letűnt kor­szak történelmi emlékeit- képezik, a nemzetnek ismételten kifejezett köz- óhajára, a király és nemzet kölcsönös bizalmának újabb zálogául II. Rákóczi Ferencz és bujdosó társai hamvainak hazaszállítását legkcgijehnesebben el­elrendelvén s az országgyűlés mindkét háza efelett érzett hálás örömét nyilvánítván, elhatároztatik, hogy 1. §. II. Rákóczi Ferencz és bujdosó tár­sainak tetemei hazaszállíthatván, orszá­gos küldöttségek által ünnepélyesen a kassai székesegyházban Thököly Imre ütemei pedig a kósrlaátki eV. egyház­ban tétessenek örök nyugalomra. 2. §. Az 1715. évi XLIX. törvényezikk- nek 2-ik és 3-ik szakaszai eltörültetnek. 3. §. A II. Rákóczi Ferencz és bujdosó társai emlékének megörökítésére. felál­lítandó emlékmű és a hazaszállítás költ­ségeire ötszázötvenezer korona aj állí­tat ik meg, amely az állami költségvetés­ben a miniszterelnökség átmeneti ki­adásai közt számolandó el s a pénztári készletekből fedezendő. 4. §. Jelen törvény rendelkezései semmi­nemű magánjogi következményekkel nem bírnak. 5. §. Ezen törvény végrehajtásával a mi­niszterelnök, a pénzügyminiszter és a vallás- és közoktatásügyi miniszter bí­zatnak meg. Budapest, 1906. évi október hónap 19-én. Dr. Wekérle Sándor s. k., m. kh\ miniszterelnök, ít , .-Vi-y ínö Voláf­a IL 'Rákóczi Fereöcz és bujdosó társai hamvainak hazahozataláról szóló törvény- javaslathoz. A nemzet többszörösen megnyilvánult közóhajának tett eleget Fölséges Urunk, mi­dőn a király és nemzet közötti bizodalom újabb zálogául II. Rákóczi Ferencz és buj­dosó társai hamvainak hazahozatalát elren­delni méltóztatott. Ennek a nemes lelkiiletböl eredő feje­delmi elhatározásnak a folyománya, hogy a nemzeti hősök emlékének kegveletes ün­neplése alkalmából azok a megbélyegző tör­vényrendelkezések is eltöröltessenek, ame­lyeket törvénykönyvünk s jelesül az 1715. évi XLIX. törvónyezikk 2-ik és 3-ik szaka­szai tartalmaznak. Ezt kívánja elérni a kormány jelen törvényjavaslat előterjesztésével, mely a nemzet közóhajának felelvén meg, bővebb indokolást nem igényel. Budapest, 1906. évi október 19-éu. Dr. Wekerle Sándor s. k., ni. kir. miniszterelnök. Az uj Rákóczi-törvény. Megtörtént tehát: a magyar kor­mány ana a képviselőhöz elé terjesz­tette azt a törvényjavaslatot, amely Rákóczi F.ereeczet és társait, még törvényköüyVben is rehabilitálja; ak országnak, a magyar nemzetnek, amely előtt ily rehabilitálás fölösleges volt, hi­vatalosan is viszaadja; méltó helyre juttatván a mi szent emlékű fejedel­münket a nemzeti kegyelet Pantheon- jában. A fejedelem visszatérhet közénk; úgy hozzuk vissza hamvait és teszszük a haza földjében örök nyugalomra, hogy nem lesz többé törvényben bélyegzett KRIZANTEMUM. — A Magyar Hírlap eredeti tárczája. — Irta : Bródy Sándor. Apácza ápolt engem tavaly nyáron. Most, hogy fehér krizantemummal van tele a város — nem tudom miért, — minduntalan rája gondolok, de nem szomorúsággal és Szorongással, hanem vígan és boldogan. Mert nincs valami nagyobb gyönyörűség, mint visszagondolni a rossz napokra, ha már elmúltak és visszaidézni azt, ami a gyötrődésben nagy és szép volt. Pokoli kín­szenvedések, forró álmatlan éjek! — de ne sajnáljatok, — Hilária minden öt perezben megigazította a párnámat, arezomat rózsa­olajos és eczetes vízzel megmosta .és — mo­solygott. — Mit mondott az orvos, meghalok-e? — Azt előbb ki kell érdemelni! monda és mosolygott. — Lássa testvér, hogy erősen érdem­iem kifelé! _ — Ez a tisztító és ez magának jó, mert Ott a másik tisztitóban, tulnan, ami sokkal keservesebb, kevesebb időt kell majd tölte­nie. Akik itt többet szenvednek, ott keveseb­bet fognak! Nem lehetett vele vitázni, oly biztos volt mindenben és a túlvilágban úgy volt tá­jékozva, mint a teméntelen nagy idegen kórházban. Az ö világos, szép leányszemé­ben egyszerű és megfogható volt minden, semmi zavart vagy befejezetlen kép, a nagy fehér kezét rátétté a leglégiesebb dolgokra és megfogta, valamint a mesterember az ö szerszámát. És nem tetszelgett, hogy ő ilyen — gépiesen mosolygott mindenre. Néha diadal is volt e mosolygásban, különösen éj­jel, ha gummikerekü nagy szekerek sűrűn állottak meg a kórház udvarán. — A mi kocsink! — mondá. — Megint a mi kocsink! Egy álmatlan éjszaka után, hajnalban, harmincz ilyen kocsimegállást; számlált meg. Valami kicsinyt izgatott lett, mintha győzedelmeskedett volna. — Mégis szép az ilyen nagyváros, mint amilyen ez a Bécs-város. Egy nyári éj­szaka alatt harminczan balnak meg hirtelen. Az ablakom a pathologiai intézetre nyílott és az apácza azokat az embereket számlálta, akiket ide szállítottak. Ez volt a „mi kocsink!“ Minden másodikért imádko­zott és reggel summázta: — Nekik azóta már jó. Ök már látják, amit mi tudunk! Én is szép intézménynek, az elet leg- külömb rendjének tartottam a halált, de a fiatal lány valósággal gyönyörködött benne, magához ölelte, az élet egyedüli czélját benne találta. Tett-vett, evett-ivott és dolgo­zott amig a földön járt, de ez csak gépies és ideiglenes volt, minduntalan azt várta, hogy szeme végképp lecsukódjék, azaz: végre fel­nyíljon. — Nehéz lesz, — mondottam neki egy­szer, tréfásan — magának nehezen fog menni, sokára lesz meg. Olyan nagy és erős maga, mint egy bronz Bavária. (Bajor ere­det volt a lány.) Százéves anyóka lesz, feje­delemasszony. — Én! mondá némi megvetéssel. Én csak látszom erősnek. Már én voltam mell-' beteg, de a nagy koszttal és erőszakos ápo­lással a doktorok megint lábra állítottak. Egyszer-kétszer még tudnak majd, aztán nem tudnak. Mi ápojóapáczák, nagyon ha­mar, fiatalon halunk meg. Közülünk a tize­dik se éri el az Ötven esztendőt. Aki közöt­tünk paraszt eredet, az még állja, de aki nem az . . . A szomszédos szobában most is halódik egy testvér, tizenkilencz éves. Ta­valy még erősebb volt, mint én. Szerencsés volt, egy varróleánytól, akit ápolt, meg­kapta. A varrólány felépül, ő elmegy. — És öt most ki ápolja? *— Mind, akik itt vagyunk a folyosón. — Be testvérem, maga ritkán megy be hozzá. — Majd később, egypár nap múlva, ha az órája eljött. A szomszédom órája csakugyan, ha­marosan eljött. Én már akkor fölkeltem az ágyból, föl és alá vánszorogtam a szobában, sőt ki-kijártam a folyosóra is. A szobám akkoriban tele volt virággal. Sok-sok buké- tát kaptam, valamint egy színésznő, nem restelem bevallani, hogy jórészt színésznők­től,'akik nyáron is és nem kőszinházakban működtek. Az óriási bokréták némelyikében Mai számnnk 24 oldal. ^ “ >iy/77VUl r Budapest, 1906, XVI. évfolyam 253. szám. Szombatj október 20. BnőF,ZET^Si^ÁRAKjrEgé^z évre^28^,^opona^m^vre^i4 borona, Főszerkesztő es laptulajdonos: SzerkeSZtÖSég 8S wäSvätälT Büßest, V„ HoMlI-lltCZa 10. SZ3IT1. EGYES SZÁM ÁRA > helyben 8 Hllér, vidéken 10 flllér. MárkUS M i k s a I Szerkesztőségi telefon 36—86. Kiadóhivatali felefon 44—09. TÖRVÉNYJAVASLAT II. Rákóczi Ferencz és bujdosó társai hamvainak hazahozataláról.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék