Magyar Hirlap, 1926. június (36. évfolyam, 132-144. szám)

1926-06-15 / 132. szám

Kedd *äAG?5ÄS£ hírlap1926 junius TE. J Egy miniszterelnök, aki hiába akar megbukni (A Magyar Hírlap párizsi tudósítójától.) Soha még kormánynak nem volt olyan kü­lönös története, vagy inkább regénye, mint amilyen utakon kanyarog most a Briand­­kormány politikai sorsa. Vereség vereség után: így lehetne jellemezni a kilencedik Briand-kormány által elért eredményeket, kivéve a marokkói békét. Locarno embere gyanánt került a minisz­terelnöki székbe Briand és a locarnói pak­tumok megpecsételése gyanánt a népszövet­ség tagjai közé kellett volna kerülnie Né­metországnak. Befejezett ténynek tekintet­ték Németország felvételét a népszövetség tagjai közé már a múlt ülésszakon, amikor Luther kancellár és Stresemann külügymi­niszter vezetése alatt megérkeztek Genfbe a német delegátusok, várva a bebocsátást. Emlékezetesek azok a dramatikus körül­mények, amelyek közben­­ Németország nem lett tagja a népszövetségnek. Briand és Chamberlain tüntetőleg látogatták meg újból és újból a német delegátusokat, tün­tetőleg fogyasztottak el villásreggeliket és vacsorákat a német delegátusok társaságá­ban, tüntetőleg kezelték a német delegátu­sokat úgy, mintha már helyet foglalnának a népszövetségben, de Luther kancellár és társai elutaztak Genfből a felvétel ünnepé­lyes aktusának bekövetkezése nélkül. Né­metország pedig az orosz szovjetköztársa­­sággal létesített új, szoros megállapodást, ahelyett, hogy a népszövetség széksoraiban­­foglalta volna el helyét. Azt a helyet, amely egész elől illeti meg, két oknál fogva. Másodszor azért, mert az országok francia nevei szerint sora­koznak egymás mögé a népszövetség tagjai, és Németország francia neve így hangzik: Allemagne, tehát A-betűvel kezdődik. Elő­ször, és még inkább azért, mert ma már egy entente-ország sem vonja kétségbe Né­metország döntően fontos pozícióját az európai nagyhatalmak között. Most újabb ülésszaka pergett le a nép­­szövetségnek, és az újabb ülésszakon még csak szóba sem került Németország fel­vétele, nyilván azért nem, mert ma sem kapcsolódtak ki Németország felvételének akadályai, akármilyen jelentőséget tulajdo­nítanak Párizsban és Londonban a német csatlakozásnak. Locarno embere tehát nem tudta tető alá vinni a második alkalommal sem Locarno eredményeit, és ezek után nyílt kérdés az: várjon ott van-e még Lo­carno emberének presztízse Briand homloka körül. A francia frank megmentése volt a máso­dik nagy feladat, amely elé Briand került, amikor bukása után újból visszatért a mi­niszterelnöki székbe. A Briand-kormány re­konstrukciója óta nemrég esett át második katasztrófálisan súlyos válságán a francia frank, és ha most, talán a legvégsőbb tarta­lékok mozgósításával, sikerült is ideig-óráig nyugvópontra vinni a frank árfolyamát, senkinek nem lehetnek kétségei arra nézve, hogy a frank nagy krízise nem jutott köze­lebb az igazi megoldáshoz. A legutóbb le­játszódott frankválság alapjaiban rázta meg a francia gazdasági életet, és a Briand-kormány csak injekciókat tudott adni, nem pedig megoldásokat hozni. A francia kamara többsége kormányozza ma Franciaországot, nem pedig Briand. És a francia kamara többsége ötletszerűen te­vődik össze, ötletszerűen dönt, ötletszerűen tereli erre, vagy arra a nagy kérdések meg­oldását. A Briand-kormány vereséget szen­ved szinte minden szavazásnál, ahol nem veti fel a bizalmi kérdést és többé-kevésbé impozáns többséget kap minden alkalom­mal, ha megtörténik a bizalmi kérdés fel­vetése. .A francia kamara nem támogatja Jobbé Briand kormányát, de ugyanolyan kevéssé engedi megbukni. Pedig egyre vilá­gosabb az, ami világos volt már kezdettől fogva: Briand jobb szeretne megbukni, mint maradni. Az ég és a föld között lebeg a Briand­­szormány, mint Mohamed koporsója. Nem tud élni, és nem tud meghalni. A francia politikai körökben hónapok óta sokat suttognak azokról a magántermészetű okokról, amelyeknél fogva Briand szeretné, ha éppen most valaki más volna Francia­­ország miniszterelnöke. Azonkívül Briand sikerektől fényes pályája után nem lehet élvezet, és nem lehet elégtétel kormányon maradni a kormányzás hatalma nélkül. De hiába minden, a francia kamara nem en­gedi kormányozni és nem engedi elmenni a miniszterelnököt. Mióta váratlanul megbukott Briand és ugyanolyan váratlanul visszatért helyére, Franciaországban inkább stabilizált kormányválság van, mint stabilis kor­mány. Azok a problémák, amelyek most Francia­­országra nehezednek, olyan súlyosak, hogy Briand szeretne elmenni, de Briand helyé­nek várományosai éppen a problémák sú­lyánál fogva nem akarják elfogadni a ne­héz örökséget. A francia politikában már ne­már akárhány miniszterelnököt buktatott meg éppen egy fényes siker után az örökösök és a várományosok türelmetlensége. Briand, aki tartja a rekordot a kormányalakításai­nak száma szerint a parlamentarizmus egész történetében, és akinek nevéhez nem egy nagy siker fűződik, most egy igazi si­kert sem tudott kivívni, és a kudarcok so­rának árnyéka borul reá, de azért helyéhez bilincseli őt örököseinek és várományosai­nak türelme. A francia kormánynak nincsen többsége, és a francia kormány nem tud kisebbségben maradni olyankor, amikor Briand jónak látná az alkalmat a távozásra. Akármilyen különösen hangzik is, a kilen­cedik Briand-kormány sorsa megpecsételt­nek látszott kinevezésének pillanatában, a kilencedik Briand-kormány sorsa nem szi­lárdult meg egyetlen pillanatra sem azóta, és a kilencedik Briand-kormánynak minden jel szerint hosszú élete lesz, akármennyire szeretne is távozni helyéről Briand. Voltak olyan osztrák tábornokok, akik vereségtől vereségig vezették csapataikat, de minden vereség után előléptek és újabb kitüntetése­ket kaptak. Más országokban, mint a régi osztrák császárságban, ez nem tartozott a szokások és a hagyományok közé. Briand azonban kedve ellenére folytatja azt a­­ diadalutat, amely egyik vereségtől a másik vereségig vezet. Egyszer, majd ha történe­lemmé lesz az, ami ma még politika, talán érdekes kommentárokat fognak fűzni a kilencedik Briand-kormány különös sorsá­hoz. Élni! . . . Élni! A halál küszöbéről visszatérők üzennek azoknak, akik utánuk mennek (A Magyar Hírlap tudósítójától.) Hamlet problémája, létnek vagy nemlétnek kérdése rég megszűnt probléma lenni a szenvedések és nélkülözések kálváriáját járó magyar tár­sadalom számára. A lapok napról napra ha­sábos tudósításokban, kolumnás cikkekben számolnak be a hajótörött karrierek, megtor­pant életek tragédiáiról, minden nap új szen­záció, minden nap más név — és egyre több név az öngyilkosok végtelen sorát regisztráló jelentésekben. És a nagy úton, melyen az öngyilkosok végtelen sora halad, alig-alig néz vissza az ember, hogy megálljon egy pilla­natra azok mellett is, akik kórházi ágyon, vagy szanatóriumok fehér szobáiban vezeklik le önfeledt pillanatuk szörnyű következmé­nyeit. Pedig ezeknek az embereknek, férfiak­nak, asszonyoknak és gyerekeknek a mon­danivalója sokkal érdekesebb és őszintébb az élet felé való útban, mint a végzetes tett el­követésekor. A Magyar Hírlap tudósítója sorra járta azokat, akiket a véletlen szerencse megmen­tett a haláltól és újból a közvélemény elé visszük az öngyilkosok üzenetét: Élni, élni kell, mert élet az Isten parancsa és százszo­rosan bűnhődik az, aki önszántából dobja el legnagyobb kincsét, az életet. A kis cseléd és a nagyságos asszony nyilatkoznak a kórházi ágyon A Rókus-kórház 28-as kórterme a női ön­gyilkosok birodalma. A kórterem harminc ágyának majd mindegyikén­­ öngyilkos fek­szik. A társadalom legkülönbözőbb osztályai­nak asszonyai fekszenek egymás mellett a 28-as kórterem kórházi ágyain: kis cseléd és nagyságos asszony, munkáslány és a tönkre­ment tőzsdés hajdan ragyogó barátnője. Já­rom sorba az ágyakat és krónikus hűséggel jegyzem, amit az öngyilkos nők üzennek azok­nak, akik követni fogják őket a kórházi ágyra. Kis, szőke leány, akivel először beszélek. Nagy Máriának hívják, nevelőnő és már he­tek óta készül a „28-as“-ban az új életre. — Fájt akkor valami — mondja — és el­kellett követni az öngyilkosságot. Pedig nem akartam, akkor is tudtam, hogy nem akarom, de elragadott valami kábulat, láttam az ön­gyilkosok hosszú sorát az újságokban, hát gondoltam, miért ne legyek köztük én is, mi­kor nekem sem volt állásom, én is nyomo­rogtam és talán én is megszabadulhattam volna egyszerre minden földi gondtól. Nem sikerült... és tessék elhinni, nem pózból mondom, hogy nagyon, nagyon örülök, hogy nem sikerült. — A mentőautó hordágyon nyilatt belém először a rettenetes gondolat: mi tett volna akkor, ha nem így sikerül, ha olyan borzal­mas vége lett volna a dolognak, amilyent eredetileg akartam. És mosolyog a 20 éves „Fräulein“. — Élni kell kérem, élni... Akárhogy is ... — Egy hét múlva már kimegyek innen. Elölről kell kezdeni mindent, de szívesen te­szem. Most sincs állásom, nagyon gyenge va­gyok még, de azért megpróbálok mindent és tudom, hogy soha, soha többé nem leszek mégegyszer öngyilkos. Z. Ferencné csak néhány nappal ezelőtt kö­vetett el öngyilkosságot. Ok: szerelem és nyomor, módszer: 20 gram aszpirin — és most ezt mondja: — Már a doktor úrnak is megígértem, hogy nem leszek mégegyszer öngyilkos. Akkor még nem meggyőződésből mondtam, nagyon el voltam még keseredve, hogy nem sikerült, de most már tudom, hogy tényleg nem követem el mégegyszer ezt a borzalmas dolgot. Kisfiam van, ötéves, istenem, valaki mégis csak szeretni fog, ha a férjem el is hagyott. Csak már innen kikerülhetnék — és élhetnék megint, egészségesen, gondokkal küzdve is ... Kartács Piroska, 18 éves „háztartásbeli“ így nyilatkozik: — Soha nem lennék öngyilkos még egyszer. Nagyon fájt, nagyon rosszul voltam és ... ő... még meg sem látogatott. Pedig láthatta az újságban, hogy mit csináltam­­ érte. És csak egy panasza van még a 18 éves Piroskának: Nagyon erős karbolszag van itt a kórteremben és szeretne már kint sétálni a nyári verőfény alatt. Az öngyilkos tőzsdés is élni akar A férfi­ öngyilkosok között is fölkerestem néhányat, akit szintén sikerült megmenteni az életnek. Varga László két évvel ezelőtt követett el öngyilkosságot: mindkét karján fölvágta az ereit. Most már egy angyalföldi műhelyben dolgozik és őszintén, boldogan nevet, amikor a régi esetet elevenítem föl. — Már rég elfelejtettem azt a badarságot. Csak a tanulságai élnek bennem, hogy bár­milyen körülmények között is, de élni kell Két évvel ezelőtt még én is mesének hittem ezt. De azóta megtanultam. Mert átestem én is a tűzkeresztségen, amelyen már előttem is annyian megégették magukat. A tőzsdebizományos, akinek azelőtt a tőzsdepalota mellett volt banküzlete és az öngyilkosság után most hónapos szobában lakik, ezt mondja: — Akkor a körülmények vittek az öngyil­kosságba. Elvesztett pénz, tönkrement élet, keserű, sivár valóság a gyönyörű álom után, ugyan ki tudta volna ezt viselni. Én sem tud­tam, de azért boldog vagyok én is, hogy élek Most már mindenen túl vagyok — és örülök, hogy dolgozhatom havi másfél millióért. Az örök refrén minden öngyilkos szavai­ban visszatér: élni jó és élni kell — ezt üze­nik a halál országútidról visszatérők a ha­lálba indulók végtelen regimentjének. ________________ . fg—Iy.) 1873 előfizetője van megindulása előtt tizenkét órával annak az új nagy reggeli újságnak, amely a Magyar Hírlap ne­vét viseli. Este nyolc órát írunk, reggel nyolckor fogja a közönség kezébe venni az új Magyar Hírlap első számát, de a Magyar Hírlap kiadóhivatala ma délután már alig győzte a nagy munkát, az új Magyar Hírlap előfizetőinek tömeges­ jelentkezését. Elég volt kimondani azt a szót, hogy végleg megszűnt a v­ilág, és megindult az új Magyar Hírlap, már megindult az előfizetők sereg­­lése, és akiknek tudomására jutott ez a változás, siettek előlegezni bizalmukat az újjászületett Magyar Hírlap­nak. Nehéz szavakat találnunk köszönetre azért a páratlan érdeklődésért amely a közönség legszélesebb rétegeiben fogadta az új Magyar Hírlap vajúdásának és megszületésének minden egyes mozzanatát. Nehéz szavakat találni, amelyek érdem és érték szerint köszönnék meg a rokonszenvnek, a barátságnak, a ra­gaszkodásnak azokat az elementáris megnyilvánulásait, amelyek az újjászüle­tés bejelentésétől fogva körülvették a nagy reggeli újsággá változott Magyar Hírlap­ot. Nem szoktunk kérni és nem szokásunk a hálálkodás, de tudjuk, hogy tartozásokat nem szabad kiegyenlítetlenül hagyni, és tudjuk, milyen kötelessé­gek származnak le az előlegezett bizalomból. A Magyar Hírlap elindul, mint a jobb és szebb magyar jövő vándora, apos­tola, harcosa. De mielőtt kibonthattuk volna még a zászlót, de mielőtt megmutat­tuk volna magunkat, de mielőtt először hallattuk volna szavunkat, már 1873 katonája van a szebb magyar jövő hadseregének. Voltak órák, amikor kockáza­tosnak láttuk vállalkozásunkat, voltak órák, amikor nem tudtuk, szabad-e me­részen és erélyesen ezer koronára leszállítani egy nagy újság árát. Az új nagy reggeli újság azonban még nem jelent meg és a kétségek már eloszlottak mert az új Magyar Hírlap mögött tizenkét órával megjelenése előtt már tömött­­sorok­ban vonul fel a jobb magyar jövő hadserege. Köszönjük, ezt vártuk, és ebből fogják levezetni kötelességeink­. VÁROSHÁZA Vita a cselédadó körül (A Magyar Hírlap tudósítójától.) A főváros pénzügyi bizottsága ma délután folytatta költ­ségvetési vitáját. Csupor József tanácsnok min­­djárt az ülés elején nagy meglepetéssel szolgált a bizottságnak. Csupor József tanácsnok bejelentette, hogy a bizottság annyit változtatott eddig az eredeti költségvetési tervezeten, hogy a sok változtatás­ból egy 68S 5 millió koronás tétel jelentkezik, amelyre nincs fedezet. A költségvetési hiányok fedezésére a tanács és a közgyűlés tudvalévően 282 milliárd beszolgáltatását követelte az üze­mektől. Az üzemek azonban ebből a summából eddig mindössze 49 miliárdot fizettek be (ebből is 46 milliárdot az Elektromos Telep fizetett). Ha az üzemek továbbra is húzódoznak a fize­téstől, mondta a pénzügyi osztály vezetője, akkor itt egy 12 milliárdos deficit támad. Ezeket a je­lentkező hiányokat úgy lehetne eliminálni, ha a bizottság azt a 81,2 milliárdot, amelyet a nagy kölcsön amortizációjába állítottak be a költség­­vetésbe, leszállítaná a negyedére, 20, 1 milliárdra, mert hiszen most már nyilvánvaló, hogy az ere­detileg tervezett 20 millió dolláros kölcsönből egyelőre 5 millió dollárnál többet úgy sem fog fölvenni a főváros. Csupor tanácsnok bejelentés nagy meglepetést keltett. A demokratikus blokk kérésére Folkusházy alpolgármester fölfüggesz­tette az ülést, hogy alkalmat adjon a demokra­tikus blokknak, hogy megbeszélje, milyen állás­pontot foglaljon el Csupor tanácsnok előterjesz­tésével szemben. A demokratikus blokk álláspontját kisvártatva Baracs Marcell terjesztette elő és kijelentette, hogy a blokk nem hajlandó belemenni változ­tatásokba, nem hajlandó elfogadni Csupor ta­nácsnok propozícióját, amit eddig megszavaztak, nevetséges dolog lenne, hogy ha most elölről kezdenék azoknak a tételeknek a tárgyalását, amelyeket egyszer már letárgyaltak. Wolff Károly nem meri föltételezni, hogy akadjon renitenskedő üzeme a fővárosnak, amely megtagadja a főváros közgyűlésével szemben az engedelmességet és ne szolgáltatná be a város kasszájába a rárótt summákat. Csak az lehetsé­ges, hogy a költségvetés ama tételei, amelyeik az üzemek járulékait foglalják magukban, nem kellő realitással állapíttattak meg. Éber Antal szerint az, amit Csupor tanácsnok kivon a bizottságtól, játék a büdsé­ joggal. Iszen Csupor azt kéri, hogy a bizottság utólag szab­tsa le azokat a bevételi tételeket, amelyeket egyszer már megszavazott. A bizottság nagyon jól tudta, hogy az a 81 milliárd, amelyet a fel­veendő nagykölcsön amortizációjára állított be a tanács a költségvetésbe, nem reális, mert a város nem 20 millió dollár kölcsönt vesz föl ha­nem annál sokkal kisebbet. Ezzel szemben mégis az az óhajtása, hogy a 81 milliárdos tétel ma­­radjon érintetlen, mert ez lesz a fedezete azok­nak az adatoknak, amelyeket később csökken­­teni akarnak. Új adók a látóhatáron Ezután a szocialisták nevében Erdőssy Antal szólalt fel, aki a város jövedelmének gyara­­pí­ására három új adó kreálására tett javasla­­°t. Ez a háromfajta adó, mondja Erdőssy, amely Bé­csben nagyszerűen bevált, a cseléd­­adó a lakásadó, és a személyszállításra szol­gáló géperejű járművek megadóztatása. Cseléd­adót mindenki fizetne, aki egynél több cselédet tart. Akinek két cselédje van, az évi 300.000, akinek három cselédje van, az évi 3 milliót és akinek háromnál több cselédje van, az minden további cseléd után évi két és fél millió koronát fizetne a város kasszájába. A cseléd­adóból Erdőssy szerint évi 12 milliárd bevétele lenne a városnak. 1927 januárjától a lakásokat is meg akarja adóztatni Erdőssy. Az egyszoba­­konyhás lakások adómentesek tennének. El­lenben fizetne. Ebből az adóból a javaslattevő számítása szerint évi 89,5 milliárd bevétele lenne a város­nak. De ezenkívül Erdőssy meg akarja adóz­tatni a géperejű személyszállító járműveket is, nemcsak az autót és a motorbiciklit, hanem a motorcsónakot is és minden hasonló személy,­szállító alkalmatosságot, amely luxuscélokat szolgál. Ebből 20 milliárd évi bevétele lenne a városnak. Baracs Marcell szólott hozzá a javaslathoz, maga is szükségesnek tartja, hogy a hivalkodó nagytőkére erősebb adót rakjanak. Ezek a ja­vaslatok azonban nem olyanok, amelyeket ő nyugodt lelkiismerettel meg merne szavazni. A lakásadót egyáltalában aggályosnak tartja. A középosztály annyira le van rongyolódva, h°gy nem szabad a lakásához hozzányúlni addig, amíg a lakásforgalom felszabadítása nem egyenlíti ki a lakásbajokat. Proponálja, hogy a községi adópótlék kulcsát, amely a költség­­vetésben 50 százalékkal szerepel, emeljék fel 50 százalékra. Wolff Károly szintén a szociáldemokraták javaslatai ellen érvel. Ezeket az adójavaslato­kat — mondotta —­ Bécsből másolja le Er­dőssy. Ha példát akarnak venni, akkor utá­nozzák az angol és a hollandi példákat, mert Amriában és Hollandiában az élet-standard Jas a 2 szobás lakás havi 6.000 K-t, a 3 H « 15.000 „ a 4 .. ,, 50.000 „ az 5 « » 300.000 „ a 6 .. „ „ 600.000 „ a 7 p M » 2.000.000 ,, a 8 « „ * 5,000.000 „ a 9 * 5- ,, ío.ooo.ooo

Next