Magyar Hirlap, 1927. január (37. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01-27 / 21. szám

4 1927 január 27. Jászai Mari útja a königgratzi csatatértől és a kegyetlen évektől a dicsőség korszakáig (A Magyar Hírlap tudósítójától.) Der­mesztően őszinték és dermesztően kegyet­lenek azok a feljegyzések, amelyekben Jászai Mari elmondja, miként jutott el a patkányok által látogatott cselédágytól, és a markotányosnő pályájától a keserves testi . Harmadik kolozsvári évem nyarán le­vél jött a Nemzeti Színháztól, hogy men­jek oda vendégszerepelni. Azt hittem, gúnyt űznek a tudatlanságomból. Nem is feleltem, annyira nem hittem ko­molynak a levelet. Hiszen én még csak az inaséveimet szolgálom! A levelet eldugtam, senkinek sem szóltam róla. — De jött a második és a harmadik. Ezeket már Deák Farkas, a Nemzeti Szín­ház titkára írta, Orczy Bódog báró inten­dáns megbízásából. Ekkor már feleltem. Megírtam, hogy én még tudatlan kezdő vagyok, és nem illek oda, a félistenek közé. Erre aztán Deák Farkas azt felelte: ha a hegy nem megy Mohamedhez, hát Moha­med megy a hegyhez. És enyhén megvádolt, hogy álszerény vagyok, bejelentve: az in­tendánssal együtt fognak lejönni Kolozs­várra, engem megnézni. — 1872 januárjában meg is érkeztek, hogy három legjobb szerepemben megnéz­zenek. Orczy báró már az első előadás után, amikor „Bánk bán“ Gertrudis király­nőjét játszottam, eljött hozzám a kész szerződéssel... A száz megpróbáltatás, a száz megaláz­tatás után nem volt még ekkor egészen huszonkét esztendős Jászai Mari. Eléje tet­ték a szerződést, a Nemzeti Színház tagjai közé került, csak éppen akkor még a Nem­zeti Színház színésznői is maguk voltak kénytelenek gondoskodni kosztümjeikről, és a fizetés kevesebb volt, mint a ruhák ára. A Nemzeti Színház művésznőinek tetszé­sre bízta, miből gondoskodnak a különbö­zetről és miből élnek meg. Első pesti ismerősök közül a legnagyobb melegséggel Jászai Mari egy kissé elfeledett emberről beszél, Láng Lajosról, aki később szerkesztő lett. Most így folytatja Jászai Mari: — Dicsőségemről sohasem tudtam el­hinni, hogy az érdem jutalma. Például az arany babérkoszorúnak sem tudtam örülni, mert azt Zichy Jenő gróf gyűjtötte, aki azt hitte, hogy Justh Zsiga kedvéért kell engem megjutalmaznia. Nem bírtam szabadulni attól a gondolattól, hogy az arany koszorúval rajtam keresztül Justh Zsigának akart kedveskedni Zichy Jenő..­. Justh Zsigmond, amint emlékezetes, unokafivére volt Justh Gyulának, aki ké­sőbb igen nagy szerephez jutott a magyar politikában. Justh Zsigmond mögött állott a nagy apai birtok, mikor kiment Párizsba, Taine tanítványa lett, és néhány finom no­vellát, több érdekes regényt írt. Nem lehet tudni, hová fejlődött volna Justh Zsigmond tehetsége, ha nem támadja meg a tüdő­vész, és ha nem hal meg harminc éves korában, de Justh Zsigmond számított a kilencvenes áldozatok hosszú során át a színpadig. Most azután következnek az emlékiratok­ban a jobb idők. Mindenekelőtt Jászai Mari feljegyzései arról, hogy miként jutott el a Nemzeti Szín­házba: egyetemi tanár, kereskedelmi miniszter, báró és a delegáció elnöke. Akkor még csak egyetemi hallgató volt Láng Lajos, aki egy pesti patrícius családból származott. Az emlékiratok szerint Láng Lajos tanította meg az illem szabályaira Jászai Marit, pél­dául arra, hogy nem szabad a kést szájba dugni, nem szabad az utcán enni, nem sza­bad ... Ezek a tanítások sokat segítettek Jászai Marin és az emlékiratok külön hálá­val adóznak a delegáció volt elnökének azért, amiért Láng Lajos soha semmi ellenszolgálatot nem kért Jászai Maritól a tanításokért. Pe­dig ezen a ponton éppen itt Jászai Mari azt mondja: csak azt szerettem, akitől tanul­hattam valamit. A lelkem mindig éppen olyan éhes volt, mint a testem. — Állhatatlanságomért kimondhatatlanul szenvedtem. Gyötörtem magam és szégyen­keztem. A leghitványabbnak, jellemtelennek tartottam magam. A nagy közelség mindig kijózanított és csömört hagyott bennem. A Feszty Árpáddal való barátságom azért tar­tott nyolc évig, mert kettőig sem laktunk egy városban és — mert kosztümvázlatokat rajzolt szerepeimhez, az én utasításaim sze­rint. Évához tizenegy, Kleopátrához négy gyönyörű ruha rajzát készítette el az én ter­veim szerint. — De mit ér minden munka, ha az em­bert lerántja a lelke igazi eleméből egy szennyes indulat és a szegény lélek ott ver­gődik olyan piszokban, amelyet soha nem moshat le magáról. Mint a testemen egy nyílt seb, úgy ég lelke­­men az egyetlen nagy emberi érzésem leala­­csonyítása. Bepiszkoltam magam és ember nem tudtam lenni, csak színész, évek elején a magyar irodalom egyik leg­érdekesebb ígéretének, és szoros összeköt­tetésben állott a francia irodalom, a fran­cia tudomány legkiválóbb képviselőivel, akik közül többen meglátogatták őt puszta­­szenttornyai birtokán. Jászai Mari emlékirataiból az tűnik ki, hogy Justh Zsigmond, aki pedig tizenhárom évvel fiatalabb volt nála, igen erős befolyást gyakorolt fejlődésére és igen sok irányban befolyásolta őt, így például a memoárok szerint Justh Zsig­mond olvasta fel Jászai Marinak Ibsen drámáit. Ibsen valóságos lázat váltott ki Jászai Mariból, aki a dráma történetének egy új korszakát látta a norvég gyógysze­rész-segéd drámáiban. Nóra és John Gabriel Borkmand: legalább ezt a két­­esen-drámát szerette volna előadatni Jászai Mari és csakugyan keresztülvitte azt, hogy a Nóra fordítására megbízást kapjon a Nemzeti Színház igazgatójától Reviczky Gyula, aki akkor búcsúzott az élettől Arco szelíd ege alatt, ked. Ezekbe rejtőztél el előlünk. Most meg­döbbenek, ha elgondolom, kivel beszéltem én, mikor te veled be­széltem. Egy nagy könyvet hagytál itt magadról, nagylelkű gyermek. Egy nagy tankönyvet, amely megtanít szépen meghalld. — Mikor, milyen csoda által érett meg gyermeklelked húszéves élete alatt annyira, hogy az élettudomány minden ajtaja kitá­rult előtted? Te nemcsak megértetted az élet kétségbeejtően szim­ples kegyetlenségét, de egyben megbocsátottál a természetnek egy meg­döbbentően fölényes mosollyal. És panasztalanul vonultál keresztül a föl­dön, az életen. Míg éltél, szerettünk, most, hogy eltűntél közülünk, tisztelünk és cso­dálunk. Könyvedet a szentimentalizmus, az elérzékenyülés egyetlen hangja nélkül, fölé­­nyes mozdulattal nyújtod vissza nekünk s!­Az egész naplón végigvonul Petőfi kul­tusza, néha megdöbbentően mélyről szakadt formában. Hatvanötödik születésnapján írja ezeket Jászai Mari: — Három hónapos embrió voltam anyám szive alatt, mikor Petőfi meghalt. Tehát három hónapig egy levegőt szívtam vele, mivel odabent is lélekzik az ember. Bizonyos, hogy anyám az ő gondolataival táplálta a telkemet. Bi­zonyára azért van bennem annyi hozzá ha­sonló keserűség, Petőfi lángelméje nélkül. Néhány nappal utóbb: — Megyek Medeát játszani. Szűkölök, mint a kutya, aki a veréstől fél. Hatvanöt esztendős múltam és — Medeát megyek játszani, mikor én háromszor letettem ezt a szerepet. Megint néhány nappal utóbb, 1915 ta­vaszának kezdetén, ezeket írja Jászai: — Itt van tehát a vége mindennek. Nincs remény a szabadulásra. Az ellenség özöne körülfog és összeroppant bennünket. Jászai Mari tehát negyedfél évvel előbb látta meg a m­agyar politika hivatalos ve­zéreinél a katasztrófa közeledését, akár­milyen fehér izzással égett benne a hit a magyar faj kivételes és kiváltságos erejé­ben. Amikor ilyen sorokat talál az ember egy nagy tragikus színésznő naplójában, felmerül az a kérdés, miért nem láttak olyan tisztán a hivatalos politikusok, mint a nagy tragikus színésznők, és miért nem előzték meg egy ország, egy nép tragé­diáját. Jászai Mari előbb teljes lelkesedéssel próbálta előrelendíteni a háború szekerét. A háború a megtámadott országok önvé­delmi harca volt számára. De már 1915 július tizennegyedikén ezt írja naplójába, miután egy év óta járt a sebesültek közé és áldozta mindenét a sebesültekre, rodból. Mint a nagy Goya más világot járt, sírjából felbukkant alakja a kezében hozza nekünk egy szóba leírva a másvilág összes tudományát: Nada ... Akik ismerték szegény Ferenczi Magdát, szőke, finom hajával, törékeny, karcsú tes­tével, nagy szemével, amely kíváncsian te­­kintett az életbe, különös halk hangjával, és akik emlékeznek a Fehér árnyékok halk, gazdag regényére, azoknak nem lehetett más az érzésük, csak az, hogy az Akadémia igen jól ítélt, amikor a magyar regény nagydíját Ferenczi Magda hátrahagyott regényének adta és nem lehetett más érzésük, csak az, hogy Jászai Mari az őszinte megilletődés, az őszinte nagyrabecsülés hangján beszél, amikor naplójában fejet hajt Ferenczi Magda fiatalon kihűlt teste, és a fiatalon kis­értett finom regénye előtt. Megbocsátani az életnek egy megdöbbentően fölényes mo­sollyal: ez nagyon szép mondat, de nagyon szép jellemzése annak a regénynek, amely Ferenczi Magda halála után jelent meg és a húszéves írónő halála után kapta meg a regény nagydíját az Akadémián. Jászai Ma­­rinak élete során nem egyszer volt olyan­ órája, amikor megdöbbentően fölényes mo­­sollyal kellett megbocsátania az életnek.­­ — Nincs szavam, nincs mit írnom. Mindaz, ami az életemet kitette, betöltötte, most íme mind hazugsággá vált. A gyilkolás az élet rendes folyása. Né­­hány hatalmas gazember egymással gyil­koltat­ja a népeket, akik nem haragusznak egymásra. Sőt! Ahol tehetik, összeölelkez­­nek. Erővel kell szétválasztani és a lövész­árokba visszakergetni őket. Milyen őrület! Milyen gazság? Gyilkoltatni egymással az embereket és félreállni biztonságba, ömlik az embervér. Miért élünk? Talán, hogy az élet egyetlen valósága: a szenvedés minél teljesebb legyen. A mai sajtójogi viszonyok között igazán nem vállalnánk azt a kockázatot, hogy­ Jászai Mari naplójából a nyilvánosság elé vigyünk ilyen sorokat, ha nem nyugtatna meg bennünket az, hogy egy félhivatalos intézmény, a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda adta ki Jászai Mari naplóját Miután így­ egy félhivatalosan, sőt hivatalosan alátá­­masztott intézmény tartotta szükségesnek azt, hogy Jászai Mari ilyen feljegyzései a magyar közönség elé kerüljenek, mi nem zárhatjuk el azt az utat, amely az egész magyar közvélemény elé viszi Jászai Mari szavait. Azokat a szavakat, amelyeket­ Jászai Mari negyedfél évvel a háború vége előtt vetett papírra. Sok egyéb érdekes följegyzés is van az emlékiratokban, de talán annyi, amennyit tegnap közölt és ma közöl a Magyar Hírlap, már igazolja az emlékiratok mottóját, amely így szól: A szennyből a tisztaságba, a sötétségből a fénybe, ez volt életem útja. Az élet szennyéből tört fel Jászai Mari tehetségének nagyszerű erejével, saját egyéni életének tisztaságába és fényébe. Útnak indulás a Nemzeti Színház felé Justh Zsigmond és Ibsen drámái Petőfi és a nagy háború Fedák Sári és Ferenczi Magda a Jászai-emlékiratokban Itt-ott átcsap a politika és a nagy prob­lémák területére Jászai Mari. Így például 1906 szeptember tizenharmadikán ezeket jegyzi fel naplójába: — Örömmel hallom, hogy hatezer gyermekkel kevesebb van az idén, mint tavaly. Mire szülessék ez a művelhetet­len, féktelen csorda, amelynek az állam sem tanult­,áget, sem munkát nem adhat ? Csak annyi embernek volna szabad a világra szü­letnie, ahánynak testét és lelkét az állam ki­képezheti. De sűrűn vannak a memoárok során me­leg, gyengéd szavaik is. Például 1913-ban : ’ — Paulay Börse összehozott Fedák Zsu­zsával. Sajnálom, hogy nem vagyok az ő korában, mert akkor még sokat lehetnék vele együtt. Természetes és friss, higgadt, egyszerű, és nagylelkű. Jólesik vele együtt­­lennem. Sokat tévelygett pályáján, most helyes útra tért, és nagy művésznő lesz belőle. Egészen meleg, egészen gyöngéd lesz Jászai Mari memoárjainak írása közben akkor, amikor szót ejt Ferenczi Magdáról. A Petőfi Társaság alel­nökének és az Akadémia fő­könyvtárosának, Ferenczi Zoltán egyetemi­­ professzornak két lánya közül volt az egyik Ferenczi Magda Az Akadémia pedig nem csupán főkönyvtárosával szemben volt figyelmes akkor, amikor előbb a szegény, korán meghalt Ferenczi Magdának adta meg a magyar regények számára szánt legnagyobb kitüntetést, a Péczely-díjat, majd pedig Ferenczi Zoltán másik lányának, Ferenczi Sárinak, aki az­óta csengést és súlyt szerzett nevének a né­met irodalomban. Hubay Jenő nővére volt a két Ferenczi-lány anyja, és Jászai Mari közelről látta felnőni Ferenczi Magdát és Ferenczi Sárit. 1913 végén ezeket írja naplójába Jászai Mari, mikor megjelent Ferenczi Magda hátrahagyott regénye, a Fehér árnyékok, amely tizenhárom évvel előbb fedezte fel a davosi Csodahegy embereinek problémáját, mint Thomas Mann, mikor kiadta a Zauberberg hatalmas kö­tetét: — Hát ez voltál te, kicsiny Magdám, akit mi gyermekként néztünk és mint olyannal beszéltünk veled Hát ekkora magasságo­kat és mélységeket, járt meg a te ifjú lel­ Csütörtöki Blaskovich Iván öngyilkossági kísérlete A Simor ucca 9. számú házban lévő la­kásán öngyilkossági kísérletet követett el Blaskovich Iván tisztviselő. Revolverrel mellbelőtte magát s a mentők a Baross uccai I. számú sebészeti klinikára vitték a súlyosan sérült fiatalembert. Blaskovich Iván levelet nem hagyott hátra és így az öngyilkossági kísérlet okát mind­eddig nem tudták megállapítani. Az öngyilkossági kísérlet előkelő társa­dalmi körökben is nagy feltűnést keltett, mert a Blaskovich-család az elmúlt idők reprezentáns famíliái közé tartozott. Férfi­tagjai részint vagyonukkal, részint pedig kitűnő összeköttetéseikkel és kvalitásaik­kal a legfelsőbb körökben is szerepet ját­szottak. A backói Blaskovich-családnak volt egyik férfitagja Blaskovich Iván, aki az idők fo­lyamán elszegényedett és özvegy édes­anyjával lakott együtt. Technikusnak ké­szült és a háború alatt távíróezredben szol­gált, majd a háború után a keleti pálya­udvar fűtőházában kapott alkalmazást. Onnan később elbocsátották s a fiatalember azóta nem tudott elhelyez­kedni. Barátainak többször panaszkodott, hogy semmi sem sikerül neki, az életet így nem bírja tovább s öngyilkosságot fog el­ Gyógyszervegyészeti gyár élelmi osztálya részére (esetleg csak délutáni elfog­laltság). Ajánlatokat „Szakmabeli“ jeligére Rudolf Mossehoz, Vác­ ucca 18. követni. Két év óta futkosott állás után, azonban mindenütt csak biztató ígéreteket kapott és az egykor kitűnő összeköttetések­kel bíró Blaskovich-család legfiatalabb férfitagja nem tudott sehol álláshoz jutni. A család szerény polgári keretek között élt és az állástalanság miatt a fiatalembert a nyomor fenyegette. Ehhez hozzájárult az is, hogy szerelmes volt egy elvált asszonyba, akit feleségül szeretett volna venni, mint­hogy azonban nem volt állása, a házasságról le kellett mondania. Blaskovich Iván az utóbbi napokban bús­komor volt és tegnap délután beváltotta ígéretét. Hozzátartozói előtt revolvert vett elő s a fegyvert szívének irányította. Sé­­­rülése, bár súlyos, nem éleveszélyes. — BaL A belvárosi Munkás és Tisztviselő Otthon február 12-én tartja jelmezbálját a Sas Körben (Irányi ucca 17.) jelmezdíjakkal, tréfaházassággal, szépségversennyel, reggelig tartó tánccal. Belépőjegy 2 pengő. — Szökőkút és vízesés az Állatkertben. Az Állatkert igazgatósága elhatározta, hogy az Állatkert főbejáratával szemben díszes szökö­­kutat épít, amelyet a Széchenyi-fürdő uszodá­jából látnának el a szükséges vízmennyiséggel. A szökökútból a vizet mesterséges patakban vezetik fel a sziklákra és onnan vízesés for­­májában bocsátják le az állatkerti tóra. A pa­tak fölött több kisebb hidat építenek, a szökő­­kutat és a vízesést pedig estémként színes lámpákkal világít­ják ki.

Next