Magyar Hirlap, 1927. január (37. évfolyam, 1-24. szám)

1927-01-30 / 24. szám

[Vasárnap A halottak feltámasztásának lehetőségét egyáltalán nem kell kizártnak tartanunk. • (A Magyar Hírlap tudósítójától.) Nemcsak a nagyközönség körében, hanem a magyar orvostársadalomban is nagy feltűnést keltett a Magyar Hírlapnak az a tegnapi cikke, amely a római poliklinikán lefolytatott halottfeltámasztási kísérlettel foglalkozott A római kísérletről ma még csak külföldi napilapok javarészt nem túlzottan szakszerű leírásaiból értesült a nagyközönség, így természetesen végleges véleményt a magyar orvosok még nem formálhattak maguknak arról, hogy az adrenalin-injekció valóban — habár csak ideig-óráig is — újból életre tudja kelteni azokat az egyéneket, akiknek a szívműködése már egészen abbamaradt, légzésük megszűnt és egyébként is a halm minden jelét mutatták. Természetesen, az adrenalin-injekció még a római kísérlet szerint is csak akkor segíthet, ha a halott szervezete egyébként teljesen ép és a haláleset bekövetkezte után azonnal megtörténik az injekció. A cikk megjelenése óta egész sor magyar orvos kezdett foglalkozni a római kísérlettel, amelyről azonban pontos értesülések a mai napig nem érkeztek Budapestre. Az adrenalinnak az emberi szervezetre gyakorolt különleges hatásával egyébként már régebben foglalkoztak magyar orvosok is, így elsősorban Tornay József dr. egyetemi magántanár és Schuster Gyula dr. főorvos, az ismert ideggyógyász. A Magyar Hírlap munkatársa ma délután felkereste Schuster dr.-t, hogy tőle magától kérjen felvilágosítást a római poliklinika halottfeltámasztási kísérletéről, továbbá az adrenalin szerepéről és jelentőségéről az ilyesfajta kísérleteknél. Schuster dr. munkatársunknak körülbelül ezeket mondotta: — Valóban én is végeztem már az adrenalinnal, egész sor újszerűnek mondható kísérletet, de speciálisan a római poliklinika halottfeltámasztásikísérletéhez hasonló experimentumokkal egy kollégám, Tornay József dr. próbálkozott. Tornay dr. direkt a szívbe, majd később az aortákba inficiált adrenalint olyan haldoklóknál, akiknek a szíverejét akarta fokozni. Tornay József dr. állatokon a halál pillanatában is végzett hasonló kísérleteket, de idáig tudomásom szerint emberen hasonló experimentumot nem végzett. Egy orosz tudós a háború előtt egész sor laboratóriumi kísérletet folytatott le annak bizonyítására, hogy adott körülmények között az emberi szív éppen úgy viselkedik a halál után is, mint például a halott békák szíve, amelyek még jóval az élet megszűnte után is új működésre bírhatók. Egy diftériában elhunyt kisgyerek szívét költötte fel éppen úgy, mint a békaszívekkel szokták tenni és egy vérhez hasonló fiziológiai lenyhasó-oldatott vezetett rajta keresztül, ami a szívet új működésre bírta. Mérgezéseknél és szepszisbe jutott operált betegeknél már régen kísérletez az orvostudomány hígított adrenalin befecskendezésével és igen szép eredményeket is értek el. Azért éppen az adrenalint választották erre a célra, mert ez az egyetlen hormon, amelynek a szerkezetét ismerjük és így szintetikus, vegyi úton is előállíthatjuk. Az adrenalin tudvalevőleg a mellékvese kéregrészének a kivonata és többnyire akkor használja az orvostudomány, ha nagyfokú izomerő- vagy ideggyengeség mutatkozik. Az adrenalin fentartja az izmok összehúzódási képességét, így tehát mérgezési estekben, amikor fontos a légzés és a szívműködés fentartása, odáig, amíg a méreg eltávozik a szervezetből, sűrűn használják az adrenalin-injekciókat. — Magam is végeztem kísérteteket azirányban, hogy az eszméletüket vesztett, és egészen elgyengült betegeket adrenalininjekciókkal ismét felélesszem és ezek a kísérletek teljes eredménnyel is jártak. A szívműködés szabályosságának visszaállításában az adrenalin különben is nagy szerepet játszik, mert például van olyan formája a rendellen szívműködésnek, amikor időnként a pulzus 150 kIGO-ot is ver és a beteg a legsúlyosabb állapotba jut, amellett pedig rettenetes kínokat is szenved. Az adrenalin hatása három irányú: hat az idegrendszerre, hat az érfalakra, amellett pedig a vérnyomást is emeli. Miután az adrenalin hatása szinte másodpercek alatt mutatkozik, egyik páciensemnél, akinek állandóan ilyen szívrohamai voltak, kísérletet végeztem ez irányban és sikerült is egy hihetetlen nagydózisú, egy köbcentiméteres, adrenalin-injekcióval húsz másodperc alatt a rendetlen szívműködést megszüntetnem és normálissá változtatnom. Ilyen nagymennyiségű adrenalint egyetlen egészséges ember szervezete sem bírna el és feltétlenül collapsus állana be már ennek az adagnak egy tizede következtében is. Amint látjuk tehát, az adrenalin valóban egészen különös sajátosságokat mutat fel és ezek mind olyan természetűek, hogy szinte önmaguktól kínálkoznak a római poliklinika kísérletéhez hasonló experimentum elvégzésénél. Mindenekelőtt fontos volna tudni, hogy mit csinált még az adrenalin insierálásán kívül is az olasz orvos, mert egymagában véve nem hiszem, hogy a négy injekció eredménnyel járt volna. Valószínű, hogy a római poliklinika halottjának egyébként egészséges volt a szíve, ép volt az idegrendszere és semmiféle súlyosabb szervezeti elváltozás nem akadályozta az orvosok munkáját, így a direkt a szívbe adott adrenalin-injekció, ha a test még nem halt ki egészen és csupán a nagy vérveszteség okozta a halál bekövetkeztét, úgy az elvesztett vér pótlása esetén valóban újból életrekelhetett a halott. Semmitesetre sem lehet a halottfeltámasztás lehetőségét teljesen kizártnak mondani, hiszen tudjuk, hogy kivégzéseknél például amikor a tüdőbe nem jut többé oxigén, ha az agy eszméletlen állapotban van is és az elitélt látszólag már meg is halt, a szív még mindig dobog. Ha a nyúlt agyvelő nincsen elroncsolva és a szív összehúzódóképessége még megvan, a kivégzettet még akkor is „fel lehet támasztani", ha a szíve meg is szűnt dobogni. Természetesen az orvosi közbelépésnek azonnal be kell következnie és ha akkor villanyáramokat vezetnek a kivégzett ember testébe, ugyanakkor pedig adrenalin-injekció segítségével a szívet újabb összehúzódásokra tudjuk bírni, úgy a halott csakhamar feltámadhat. A szegénység a legfőbb akadálya annak, hogy ilyen irányban az orvostudomány kísérleteket végezhessen, mert a szegénység meggátolja az orvosokat abban, hogy iniciatíváikat keresztül is tudják vinni, ilyenformán a rómaihoz hasonló kísérletek végzésénél az öngyilkossági cselekre vagyunk szorítva, amikor a halállal folytatott küzdelemben az orvos mindent megkísérel az irányban, hogy végül is ő maradjon felül. Nem egyszer napokon át folytatunk mi orvosok küzdelmet, hogy az életuntakat mégis csak meg tudjuk menteni a haláltól és erősen hiszem, hogy ha a római poliklinika kísérletének a részleteit is sikerül majd megtudnunk, úgy igen sok önakasztott embert lehet még megmenteni az életnek, ha még idejekorán jön a segítség és nem órákkal a halál bekövetkezkezése után, amikor persze már hiába próbálkozna az orvostudomány bármiféle eszközzel is. Amit idáig produkált az orvostudomány, az voltaképpen csak alap arra, hogy új utakon haladjunk tovább, amellett pedig még ez a bázis sincsen egészen kiépítve. Hiszem és remélem, hogy most már azért mérföldes léptekkel fog előrehaladni az orvostudomány a nyitvaálló úton és ha minden halottat nem is fog tudni feltámasztani még az adrenalin segítségével sem, a betegségek pusztításainak mégis csak erősebb gátakat tudunk majd vetni, mint amilyenek idáig védték az embert a halál ellen. Az utolsó magyar sámán írta: Móra Ferenc I. Kálmány Lajosnak hívták, öreg falusi pap volt, most nyolc esztendeje jelentették róla a pesti lapok, hogy elhunyt Szegeden, amelynek társadalma nagy részvét mellett temette el s hogy a legkiválóbb magyar folklorista halálhírét mély részvéttel fogadja az egész magyar tudományos világ. Dehogy fogadta részvéttel... 1920 elejét írták akkor. Hol volt akkor az egész magyar tudományos világ? S ha volt, bizony egészen más dolga volt neki, mint halottakat megeleveníteni. Inkább az élőkből kellett halottakat csinálni, legalább úgy in el Tigie. Akkor folytak az igazoltatási eljárások a Tudományos Akadémiától kezdve a rókabögyösi paprikahasító lányok Önképzőköréig. Istenem, hogy az ilyen szép világ is elmúlik. Aztán nem is akkor halt meg Kálmány Lajos, mikor a lapok eltemették, hanem vagy másfél hónappal azelőtt. Csakhogy ennyi időbe került, míg Szegedről Budapestre ért a hír. Szeged akkor francia impérium alatt volt és éjszakánként madagaszkári szerecsenek igazoltatták az utcán a népeket. Nem fölhányásképpen mondom, hiszen ez is elmúlt már s különben is ezek a malgasszok nagyon barátságos és jókedélyű úriemberek voltak. Legföljebb azt mondták a riadt polgárnak: — Na, már félsz, fene pofádba ? Van kell neked jó szigarett? Ingyen barátságból adták, nem kértek érte aranyórát senkitől se. A Kálmány Lajos temetéséhez is ilyen fekete uraság szolgáltatta a díszőrséget. Ott posztolt a francia tábornok kapujában s mikor elhaladt mellette a gyászkocsi, szalutált a halottnak. Ez képviselte az úgynevezett társadalmi részvétet. A három kapakaszakerülő, alá a temetőig kísérte a néhai papot, a kocsiút térdig felcsapó latyakjában, az nem számított. Az nem társadalom volt, csak három vidéki skriblifex. Szóval a nekrológnak csak a lényege volt igaz, de az aztán csakugyan igaz volt. A legkiválóbb magyar folklorista meghal. II. Én sohase láttam sámánt, csak régi északi útleírások rézmetszetein, de mikor Kálmány Lajossal találkoztam, mindig olyan gyerekes hidegrázást éreztem: ilyenek lehettek őshitünk papjai ott az Obi meg a Káma körül a szent nyírligetekben. Oszlopokon járó nagytestű óriás, magamformájú ember, pedig én is megütöm a mértéket, kihasadt volna belőle kettő. Példátlanul nagy gömbölyű koponya, violásba játszó, tömpe orrrú szókrateszi arccal, pillátlan kerek szemekkel, különös tüzes katlanokkal, amelyekben egyszerre forrott fájdalom gyűlölet, cinizmus és fanatizmus. Az egyik karja szélütötten lógott, a másikkal mindig kefélgette a kizöldült, eltükrösödött hosszú papi civilkabát mellét s mentél jobban kefélgette, annál több lett azon a pehely, a kenyérmorzsa és az a mefilikus büzű dohánykaparék, amely belesül a pipa aljába s onnan csak furfangos vasszerkezetekkel hozható napvilágra s mintha ez mind a kabátujjból ömlött volna, mint valami kifogyhatatlan bőségszaruból. Hiszen tudom én, hogy ez a leírás nem nagyon vág a sámánokra, de azért én Kálmány Lajosnak a nyakába mégis sokkal jobban oda tudtam képzelni a varázsdobot, mint a stólát s benne láttam az ősmagyar titkok tudóját, aki egymaga tudja meg a járást a titokzatos magyar olimpuson, amelynek a lakói ezer esztendővel ezelőtt hol lesüllyedtek a keresztény pokol fenekére, hol felmagasztosodtak a glóriatermő égi mezőkre. III. A „Boldogságos Szűz“-et, a „Beats Virgo“-t a magyar nép Boldogasszonynak hívja, amiről a többi európai kereszténység nem tud. És nekünk nem is egy Boldogaszszonyunk van, hanem sok s azok közt több olyan, amit más keresztény népek nem ismernek. Nekünk nemcsak gyertyaszentelő, gyümölcsoltó, sarlós, havi Boldogasszonyunk van, hanem Nagy-Boldogasszonyunk is, Kis-Boldogasszonyunk is, akiit röviden Kisasszonynak tisztelnek. Ilyen rangbeli megkülönböztetés a Mária-kultuszban másfelé nincs. Se más népek Beata Virgója pántlikát, kötőt, papucsot nem visel, mint a magyar Boldogasszony. Az is különös, hogy a szegedi menyecske Boldogasszony-ágyai fekszik s a keresztelőlakomán Boldogasszonypoharat isznak. Csupa olyan ősiség, amelynek gyökerei a keresztény szent legendában meg nem találhatók. Honnan valók hát, hol találta őket a magyar néphit ? Hozta az őshazából, Túrán füvellő mezőiről, a nyírfaligetekből, a szent források mellől, ahol a révületbe esett sámánoknak megnyílt az ég. Mikor az új hazában az első király ellocsolta a szentelt vízzel a szentelt tüzet, a pogány olimpus lakói bukott istennek szokása szerint menekültek, ki hová tudott. Az egyik elbújt egy gyerekmondókába, a másik egy népmesébe, a harmadik elálarcolta magát egy dallal, a negyedik beállt tréfás szitoknak, figurás átoknak s aki ártó isten volt a Volgánál, abból a Tisza mentin lett országa vesztett fene, noha még így is igen tekintetes és nagy nemzetségű állat és akit a sámánok talán még dobveréssel tiszteltek, abból itt már csak a kanászgyerekek csináltak kultuszt, azok is csak úgy, hogy rákiabáltak egymásra: „az íz egyen meg!“ A pogány mitológia öreg istenének a neve nem maradt ránk, az valahol elkallódott az ó hit és az új hit harcaiban, a férfiak mindig állhatatlanok voltak. Az asszonyokban mindig több volt a ragaszkodás az égiekhez, azok a maguk pártfogóit átsegítették az új vallásba is, az talán nem is volt olyan nehéz, hiszen a szép, szelíd, tiszta Mária nem lehetett nekik idegen. Lakott olyan az ő pogány mennyországukban is, a magtalanok segítője, a szülőasszonyok pártfogója, a neki szentelt kedden tisztult Nagyboldogasszony, akinek az udvari népei voltak a kisasszonyok. A Szűzanyát is csak úgy kellett tisztelni, mint a Nagyboldogasszonyt, tiszta szívvel, tiszta élettel, jámbor fohásszal, zengő énekkel s úgy is tisztelték, a két szentasszony kultusza egybeolvadt s az új hit papjai se szóltak ez ellen semmit. Tudták ők azt, hogy a pogány istenasszonyok gyorsan bele fognak veszni a Liliomos Szűz fénykörébe s nem marad belőlük más, csak a nevük, azt is a Mária fogja viselni. Boldogasszony, ősvallásunk istenasszonya: ez volt a címe a fiatal szegedi káplán értekezésének, amelyben megfejtette a Boldogasszony-rejtélyt s amelyet az Akadémia adott ki. De ezt megelőzte két hatalmas népköltési gyűjteménye. Koszorúk az Alföld vadvirágaiból és a háromkötetes Szeged népe, Ős-Szeged népköltése, a legtöbbet idézett, külföldön is ismert s már itthon is régen ritkaságszámba menő folklorisztikai gyűjteményünk. Aztán jött még néhány úttöb’C tanulmány, a Csillagok nyelvhagyományainkban, a Világunk alakulásai, a Gyermekijesztők és rablók s a szegedi segédlelkész neve kezdett nagyon fölkapott lenni a magyar tudományban. Hunfalvy Pál buzdítóleveleket ír neki, Ipolyi Arnold pedig bírálata alá bocsátja a kéziratait s Gyulai Pál már az akadémiai tagság reményét is megcsillantja előtte, amikor a nagylendületűnek indult élet keresztülbukik és keresztbetörik egy szalmaszálon. IV. 1891-ben megüresedett a szeged-rókusi plébánosi állás. Kálmány Lajos azt gondolta, hogy ha ő jó az Akadémiának arra, hogy kiadja a könyveit, a rókusi plébániának is jó lesz arra, hogy ő vezesse az anyakönyvet. Beadta a kérvényét és elmondta benne, hogy Szeged néphagyományainak a megmentésével mekkora szolgálatot tett a városának, hát még mennyit tehet akkor, ha gondtalan kenyeret és állandó fedelet biztosít neki a szülőváros. Ezen persze élénken derültek a város akkori atyjai. A folklórét még akkor hírből se ismerték, ellenben Kálmányt annál jobban ismerték a híréből. Tudták róla, hogy összeférhetetlen, hörcsögös természetű paraszt-pap, aki nem ért a maga keltetéshez és az úri szokásokhoz. Aztán néminemű hazaárulásban is ludas volt. Olyasmit állított, hogy a szegedi megyeség nem éppen keveretlen magyarság. Van abban kun is, török is, tót is, rác is, görög is, dalmát is. így játszott össze minden abban, hogy Kálmány Lajos nem kellett rókusi papnak. Az amúgy is indulatos természetű ember Az új fascista akadémia felavatása április 21-én, Róma megalapításának évfordulóján lesz. Mussolini ugyanezen a napon nevezi ki az akadémia első 30 tagját, akiknek névsorát minden valószínűség szerint Gabriele d'Annunzio fogja megnyitni. 1927 január 30. ) Letartóztatott kokaincsempészek Péntek délután, mint azt már jelentettük, a rendőrség őrizetbe vette Huszár Ilona rendőri felügyelet alatt álló nőt és egy Sohár Elek nevű fiatalembert, aki Budapestről tíz évre ki volt tiltva és akik kokaincsempészéssel foglalkoztak. A rendőrség tovább folytatta a nyomozást és ennek során őrizetbe vették Klein Árpád foglalkozás nélküli gyógyszerészt, továbbá Szalmássy Zsigmond régiségkereskedőt, Moldovényi István nyomdászt, Katzer Jenő állás nélküli pincért és Horváth Katalin rendőri felügyelet alatt álló nőt. Miután a letartóztatottaknál nagymennyiségű kokaint találtak, a rendőrségről kihallgatásuk után a Markó uccai ügyészség fogházába kísérik át őket közveszélyes munkakerülés címén. geazminmi'f w vw m miirwBg———■ lókioi jelentések szerint Kobryshitashi városában tegnap óriási tűzvész pusztított, amely egy egész városnegyedet elhamvasztott. Hatszáz ház úgyszólván teljesen eltűnt a földszínéről. Az erőt szolgáltató táplálék alapja a jó egészségnek. Minél egészségesebb és értékesebb a táplálék, annál fokozottabb a szervezet munkaképessége. Az elhasznált erők és energiák pótlására azonban a rendes táplálék egymagában nem elegendő. Azt olyan erősítő tápszerrel kell kiegészíteni, amely a gyomor és belek megterhelése nélkül, koncentráltan tartalmazza az egészség és munkaképesség fentartásához szükséges tápanyagokat, vitaminokat, és amellett olyan kellemes ízű, hogy a kényes ízlésű és érzékeny gyomrú emberek is örömest veszik. Ezeknek a feltételeknek mindenben megfelel az OVOMALTINE, de csak az Dr. Wander-féle OVOMALTINE. Nincs a művelt világnak olyan állama, amelyben az OVOMALTINE hosszú évek sora óta ne volna az orvosok és a nagyközönség legmeghittebb barátja. Egy doboz ára 1 pengő 50 fillér. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban, fűszer- és csemegekereskedésekben. Magyarországon gyártja, mintát és ismertetést ingyen küld a Dr. WANDER gyógyszer- és tápszergyár rt., Budapest, X., Keresztúri út 30.