Magyar Hirlap, 1929. augusztus (39. évfolyam, 172-196. szám)

1929-08-01 / 172. szám

2 1929 augusztus T. HÍRLAP A Tuka-p­erben szerdán megkezdődtek a tanúkihallgatások Pozsonyból jelentik: Tuka Béla professzor tiszaárulási és kémkedési perének szerdai tárgyalásán Terebessy elnök folytatta Snacky vádlott kihallgatását. Snacky általános izgalom közepette je­lentette ki, hogy az „Autonómia“ című lap kiadásához szükséges pénzt nem po­litikusoktól, hanem budapesti magán­emberektől kapta.­­Az elnök felszólította, hogy nevezze meg eze­ket, mire Snacky azt felelte, hogy becsület­szava köti. Azt, hogy Belanszkyval Bécsben járt volna a katonai kémirodában, szemen­­szedett valótlanságnak mondja, majd azt állítja, hogy a többi tanú is, aki ellene val­lott, hamis tanúvallomást tett. Izgatottan cá­folta ezután azt a vallomást, hogy ő Magyar­­országról kapott volna pénzt. Az elnök eléje tart egy levelet, amelyet állítólag ő írt Be­­lansz­kynak. Ebben a levélben azt mondja, hogy szerződéssel kínálták meg egy Rother­­mere-ellenes könyv megírására. Erre vonat­kozólag azt írta levelében, hogy ha pénzt kap, akkor ezt az ajánlatot visszautasítja és magyarbarát lapot indít. Snacky felcsat­tanó hangon jelentette ki, hogy ez a levél az első betűtől az utolsóig hami­sított. Kijelentette ezután vallomása további során, hogy valótlan az, hogy a Rodobrana Ma­gyarországról pénzt kapott. Az sem igaz, hogy Tuka pénzt adott neki, vagy a Ro­­dobranának államellenes célok megvalósí­tására. Snacky kihallgatása után Mach Sándor tett vallomást. Mach mindenekelőtt arra hivatkozott, hogy M Magyarországról olyan cikkeket írt, amelyek miatt őt Magyarorszá­gon felakasztanák. Beismerte, hogy részt­­vett a Rodobrana megszervezésében is, amelynek azonban nem volt kémirodája és Magyarországgal semmiféle összeköttetés­ben nem állott. Az elnöknek arra a kérdé­sére, igaz-e, hogy járt Magyarországon a levente-intézmény tanulmányozása végett, azt felelte, hogy egyszer volt Esztergomban, de azért, hogy néhány okiratot beszerezzen. Pozsonyba való visszatérése után írt azután cikket a levente-intézmény ellen. Mach tanúvallomása után a tanúkihall­gatásokat kezdte meg a bíróság. Első tanú­ként Schwartz Albert csendőrőrnagyot hall­gatták ki. Schwartz elmondotta, hogy Tuka családját jól ismerte. A Tuka családtagjai szintén magyar származásúak, egymás közt mindig magyarul beszéltek. Tukának azt az állítását, hogy Tuka csa­ládja a tanút, mint szegény diákot és a tanú­nak az anyját támogatta, Schwartz őrnagy valótlannak mondja. Ezután Sida József volt csendőrkapitányt hallgatják ki, aki elmondja, hogy Kassán egy törzstiszt mellett volt adjutánsként be­osztva. Amikor értesült arról, hogy Komá­romba kerülhetne, Schwartz őrnagynál informálódott annak az osztagnak a körülményeiről, amely­nek parancsnoka szeretett volna lenni. Sohasem tartozott a szlovák néppárthoz és nem is írt annak lapjaiba. Tukával Rózsa­hegyen ismerkedett meg, ahonnan ő szárma­zik, később mindössze egyszer-kétszer talál­kozott vele, amikor Pozsonyban sógora ré­szére állást keresett. A vallomás befejezése után az ügyész Schwartz őrnagy megesketését ajánlotta. Ezzel szemben Weissherz, Snacky védője, hivatkozott arra, hogy a tanú vallomásában ellenmondások fordultak elő. Sidával szem­besítve, Schwartz őrnagy megismétli állításait. Az ügyész Sida megesketése ellen foglal állást, minthogy Sida összeesküvésében való részvétel gyanúja alatt áll. Galla védő a tanú megesketését kéri. Tanácskozás után a bíró­ság Schwartz őrnagyot megesketi vallomá­sára. Megkezdték Werner Lajosnak kihallgatá­sát, aki Snackyval együtt szolgált a 25. gya­logezredben. Vallomása lényegtelen. Sida Józsefet holnap fogják Belánszkyval szembesíteni. Negyed három órakor a tárgyalást félbe­szakították, folytatását az elnök holnap reg­gel 8 órára tűzte ki. A sirendák és utazási cikkek legolcsóbb bevásárlási forrása­ Venizelosz Mussolini vendége volt Rómából jelentik: Venizelosz miniszter­­elnök szerdán délben Mussolini vendégei volt. A találkozás a kri­ináli palotában tör­­tént meg. A két kormányelnök találkozási­­ról kiadott hivatalos kommüniké szerint Mussolini és Venizelosz a rendkívül szívé­­lyes hangon lefolyt és több óráig tartó ta­­nácskozás során részletesen megvitatták mindazokat a kérdéseket, amelyek a két ál­­lamot közösen érdeklik. A görög miniszter­­elnök délután fél 2 órakor vonatra ült és to­­vább utazott Párizsba. Strand-kazetták............................................................. P 2.50 Berendezett b­őr neszeszer, cégem reklámja .... P 25.­FŐVÁROSI BŐRÖNDHÁZ BUDAPEST, Bll. ERZSÉBET-KIMHIT 27. (Vott BamBMUIS). telbfob: J.BNM-7. ­ A MAGYAR HÍRLAP REGÉNYE ttmiiiiimitiiiiiiiiiiiimiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiéiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiifliiiiiiiiiiiJiiiiitiii SINCLAIR LEWIS: SAM RODS WORT H EURÓPÁBAN 10 FORDÍTOTTA: SZÍNA*­ TIVADAR Nekem nem is Európa kell. Azt sem bá­nom, ha kikerüljük Európát. Utazni akarok, vándorolni, repülni, letelepedni ott, ahol jól ér­zem magam, csatlakozni egy-egy kellemes tár­sasághoz és otthagyni őket, ha meguntam. Va­lami újat akarok, újat, változást, lendületet. Ó, Sam, egészen másként tudnálak szeretni, ha nem volnánk olyanok, mint valami öreg lovak a tor­posómalomban. * Három héttel Emily esküvője után, február közepén hajóra ültek Southampton felé. Samnek addig éppen elég dolgot adott a Reve­lation Company fúziójának befejezése és a ret­tenetesen türelmetlen, ideges Fran panaszainak a meghallgatása. — Még mindig dolgozol! — sóhajtott az asz­­szony. — Neked a munka valóságos mánia. Betege vagy, a bolondja! Akkor is nyúzod ma­gad, amikor már semmi értelme. Ott vannak az igazgatók, meg a cégvezetők, meg a sok többi tisztviselő, miért nem bízod rájuk ezeket az utolsó formalitásokat. Ne hidd, hogy veszekedni akarok veled, drágám, csak azért szólok, mert szeretlek. Mikor fogod megtanulni végre az élet és a függetlenség élvezését. Mikor leszel saját magad és nem egy iroda idegközpontja? Néha attól félek, hogy önmagadban szemrehányáso­kat teszel nekem és éreztetni fogod velem, hogy megfosztottalak a szent, szerelmes, mindennél fontosabb üzleti munkától. — Nem lesz semmi baj, Fran. Olyan naplopó leszek, mint egy király, — morogta Sam. — Él­vezni fogom az életet, még ha bele is halok. De adj egy kis időt, hogy megszokjam. Harmincöt évvel ezelőtt kellett volna kezdenem, hogy most így tudjak élni. Mindig jó polgár voltam. Arra tanítottak, hogy az élet komoly dolog és legma­gasztosabb célja a vezérigazgatói szék, valami nagy részvénytársaság élén. Ezt mondták nekem és én megfogadtam. Mihez fogjak most a sza­bad időmmel? Ha nem dolgozhatok, hogyan él­vezzem az életet? V. A harminckétezer tonnás S. S. Ultima négy órája, hogy elhagyta a newyorki kikötőt. Ko­mor téli félhomály borult a haragos hullámok fölé és Samuel Dodsworth most értette meg elő­ször a tenger mérhetetlen hatalmát. A hajó, az ember, a szárazföld jelentéktelen semmiség a hatalmas víztömeghez képest, amely kénye­­kedve szerint, szeszélyesen uralkodik a föld­golyón. Sam még sohasem érezte magát ilyen törpének, mint most, az óceán kellős közepén, a végtelen, egyhangú, szennyes szürkeségben, amelyet csak a nyugati horizonton szakított meg egy aranyszínű sáv, lángoló seb az ég ar­cán. Sam még sohasem utazott vízen, hiszen a tavakon való hajókázás, vagy newyorki réveken való átkelés nem sokat számít e tekintetben. Tudta, hogy nem fenyegeti veszély, mégis fé­lelem markolta meg a szívét, amint a korlát mellett állt és nézte a tengert, melynek hullám­dombjai néha magasan a hajó fölé ágaskodtak, mintha rögtön el akarnák temetni. A hajófar néha vadul leereszkedett, olyan mélyen, olyan hihetetlenül mélyen, mintha már elsüllyedne. De ez a szorongó érzés csak egy-két óráig tartott. Sam később már nyugodtan, rendületlenül, bol­dogan mászkált a fedélzeten. A szél átjárta a tüdejét, felfrissítette, vidámsággal töltötte el. Most, hogy túlesett már a csomagolás és búcsúz­kodás kellemetlenségein, kendőlobogtatáson, a hajó szándékosan és mesterségesen hosszúra nyújtott indulási előkészületein, most érezte csak végre, hogy valóban lerázott magáról min­den jármot és kötelességet. Utazik, valóban uta­zik izgató, érdekes, új helyekre, szép, merész, ismeretlen dolgok felé. Eszébe jutott Kipling verse (mert Kipling valóban jelentett valamit a számai , többet, mint Shelley vagy Dante) és dúdolgati kezdte magában a híres költeményt, a „Gypsy Trail“ kezdősorait. Igen, igen! Kö­vetni a ci­n­­nyomot, vándorolni karavánon és hajón,­­ lenni Északra, ahol jéghegyek úsz­nak, jégcsa­­k borítják a hajó orrát, tovább Nyugatra, ah­ol kínai vitorlások küzdenek az ár­ral, Nyugatra, ahol babonás csend borong bí­­bor hullámok, opálos partok fölött..« Éppen« úgy, mint ahogy Kipling énekli a „Gypsy Trail* szépséges, költői strófáiban. ., — Szabad vagyok ! *— kiáltotta Sam a szélbe* Kóborlás közben hirtelen megállt a sétafedél­zeten, a zeneterem ablaksora mellett, megállt és gondolkodott, turkált az emlékezetében, va­lami régi emléket keresett, azt az időt, amikor először énekelte a „Gypsy Trail“-t. Ez akkor lehetett, amikor Kipling népszerű versét megzenésítették. Akkor aránylag még szegények voltak, ő meg Fran. A pénz, amit az öreg Herman Voelker kölcsönzöttt a fiatal pár­nak, benne volt az üzletben.­­Hirtelen rövid hó­förgeteg korbácsolta végig a jeges hullámokat, érthetetlenül gyorsan keletkezett és ugyanolyan sebesen kitombolta magát. Milyen barátságosan világítanak a zeneterem ablakai! Sam kezdett büszkébb lenni a bátor és biztonságos úszó várra, új otthonára, ahol most egy darabig me­nedéket talál.) Hogy is volt csak? Igen, ketten elutaztak rövid nyári szabadságra, nem volt még sofőrjük, nem foglaltak lakosztályokat gőgös hotelekben, Sam egész nap maga vezette ócska kis Revelation-kocsiját és földszagú, szel­­lős sátorban, amit maguk ütöttek, töltötték az éjszakát. Nyugat felé robogtak, kétezer mér­­földnyire a felkelő nap elé, amíg valóban majd­nem elérték a Csendes-óceánt, majdnem meg­látták a kínai vitorlásokat a ködfátylas messze­ségben. Még nem volt társadalmi pozíciójuk, nem kellett törődniök másokkal. Karonfogva sétáltak a mezőn, együtt énekelték a „Gypsy Train"-t és megfogadták, hogy valamikor, majd ha gazdagok lesznek, nekivágnak a nagyvilágnak... És ime, megcsinálják, a régi vágyuk betelje­sedik! Olyan lelkesedés fogta el, olyan rajongó, ujjongó, boldog öröm, olyan gyengéd szeretet Fran iránt, hogy le akart szaladni a kabinjukba, meg akarta osztani Frannel az élmény forró­ságát. De eszébe jutott, hogy Fran milyen hara­gos alapossággal fogott bele a kicsomagolás munkájába. Több mint húsz év óta volt a férje. Ismerte. Jobbnak látta, hogy most ne zavarja. Szépen fent maradt a fedélzeten. (Folytatjuk) Egy autóbuszvállalkozó százezer pengő kártérítésért perli az autóbuszüzemet Legutóbb ismertettük azt a kereskedelmi miniszteri leiratot, amelyben a kereskedelmi miniszter nem engedélyezte a fővárosnak a környékbeli autóbuszjáratok legtöbbjének életbeléptetését és közölte azt is, hogy nem hajlandó a főváros autóbuszüzemét a ma­gánvállalatokkal szemben előnyben része­síteni, azok koncesszióját a főváros érdeké­ben megvonni, mert a szerzett jogokat tisz­teletben tartja. Időközben enyhült a hely­zet ebben a kérdésben és a főváros ígéretet kapott, hogy az új kereskedelmi miniszter revideálni fogja ezt az álláspontot és méltányosabb elbánásban fogja részesí­teni a környékbeli járatokkal kapcsolatban a főváros autóbuszüzemét. Ennek ellenére sok kellemetlensége tá­madt az autóbuszüzemnek azokkal a ma­gánvállalkozókkal, akik már koncessziót kaptak egyes környékbeli járatokra. Az egyik ilyen ügy peres útra is terelődött és százezer pengő kártérítést követel az érde­kelt vállalkozó a fővárostól. Csütört 8 ó Semtey Sándor részvénytársasági igazgató már régebben koncessziót kapott a kereske­delmi minisztertől Budapest és Rákosfalva között létesítendő autóbuszjáratokra. Semtey, azonban nem helyezte forgalomba az autó­­buszokat, hanem állítólag a koncessziót igye-­­kezett értékesíteni. Felajánlotta az engedélyt a fővárosi autóbuszüzemnek, a Békeffy-féle autóbuszvállalatnak és jelentékeny összeget kért annak ellenében, ha a koncesszióról le­mond. A fővárosi autóbuszüzem igazgatósága tárgyalásokba bocsátkozott Semteyvel, de a koncesszió megvásárlása helyett más irányú megállapodást akart vele létesíteni. Megegyeztek abban, hogy Semtey né­hány autóbusszal saját kezelésében üzembe helyezi a rákosfalvi relációt és arról kölcsönös átszállási lehetőséget biztosítanak a fővárosi kezelésben levő autóbuszokra. Ehhez a megegyezéshez azonban a tanács jóváhagyására volt szükség. Miután közben a tanács tudomást szerzett arról, hogy Semtey a koncessziót több helyen értékesí­teni akarta, de kísérletei nem sikerültek, nem járult hozzá a megállapodás életbelépte­téséhez. Emiatt azután Semtey jobbnak látta, ha az autóbuszforgalmat nem indítja meg. Ellenben kártérítési pert indított a fővárosi autóbuszüzem ellen azon a címen, hogy az átszállási megállapodás érvénytelenítésével súlyos kárt okozott neki a főváros. Kereseté­ben százezer pengő kártérítést követel. Az érdekes ügyben rövidesen tárgyalás lesz a budapesti törvényszéken.

Next