Magyar Hirlap, 1929. augusztus (39. évfolyam, 172-196. szám)

1929-08-20 / 187. szám

Kedd •AAGBIb mPIAP 1929 augusztus 26. 5 Briand, Henderson, Stresemann és Hymans tanácskozása Hágában A külügyminiszterek szerdán folytatják megbeszélésüket Hágából jelentik. Brand francia minisz­terelnök hétfőn délután három órakor föl­kereste Stresemann német külügyminisztert, akivel egy óra hosszat tárgyalt A tanács­kozás befejezése után az angol delegáció szállásán Briand, Hymans, Henderson és Stresemann külügyminiszterek jöttek össze. A négy külügyminiszteren kívül ezen a ta­nácskozáson jelen volt Wirth, a német meg­szállott területek minisztere is. A külügymi­niszterek értekezlete háromnegyed óráig tartott s abban állapodtak meg, hogy szer­dán folytatják a tanácskozást. A megbeszé­lésen a Rajna-vidék kiürítése dátumán kí­vül pénzügyi kérdések kerültek szóba. A jogi szakértők bizottsága mára befe­jezte az általános vitát. A pénzügyi szakértők délelőtt kezdték meg tanácskozásukat, amelyet délután folytattak. A délelőtti ülés legfontosabb tárgya a négy állam memoranduma vitás pontjainak ma­gyarázata volt. A munka eddigi menete nem teszi túlságosan valószínűvé azt a feltevést, hogy ma estig a tanácskozást be tudják fe­jezni. *­S LSI Remarque, aki 25 ezer dollárt kapott regénye filmjogáért, nyilatkozik a Magyar Hírlapnak Carl Laemmle, amerikai filmkirály Biró Lajosról és a magyarokról Berlin, augusztus. (A Magyar Hírlap tudósítójától.) Magné­ziumláng lobban fel, egy pillanat s kész a felvétel. A Chicago Tribune riportere lefo­­tografálta Carl Laemmle-t, az Universal Pic­tures elnökét és Erich Maria Remarque-ot, az Im Westen nichts neves világhírű íróját. Pár perccel előbb írták alá azt a végleges szerződést, amely a szenzációs háborús re­gény film- és beszélőfilmjogát az Universal számára biztosítja. Remarque-nak csekket hoznak be: Deutsche Bank, 25.000 dollár. Ennyiért adta el regénye filmjogát. A szobában pokoli zűrzavar, legalább húsz ember, jövés-menés, cseng a telefon. Laemmle egyik kezében távirat, a másik­ban kábellevél. Angolul diktál egy kisasz­­szonynak, közben Páriz­zsal beszél telefo­­non, interjút ad. ._ Hogyan bírja ezt a rettenetes iramot? — kérdi az egyik estilap munkatársa. — Miért engedi, hogy ennyi ember legyen egy­szerre a szobában? Az elnök egyszerre felel a két kérdésre, távirat-stílusban: — Iramot? (Ha lehet, a nevelőt is el­hagyja; az amerikaiak biztosan kiszámítot­ták, hogy ezzel egy évben többszáz óra időt takarítanak meg.) Megszoktam. Ez kell, ez érdekel. Minek dolga van velem, nem en­gedem, hogy várjon. Nemcsak a magam ideje drága, a másé is. Biró Lajos lép be a szobába. Laemmle karonfogja, egy sarokba viszi. Angolul be­szélnek. Bíró Lajos írja a Remarque-regény szcenáriumát, Andersonnal, a „Y What price glory?“ (Vetélytársak) szerzőjével együtt. Remarque a Chicago Tribune munkatár­sával beszél. Andersont és Birót dicséri. __ Ha két ilyen kitűnő író írja a filmet, nyugodt lehetek, biztosan remek lesz. Nem is tartottam fenn a szcenáriumra vonatkozó­lag semmiféle ellenőrzési jogot, ők jobban értenek a filmhez, mint én. Következik az elmaradhatatlan kérdés, amely nélkül mostanában talán meg sem jelenhet amerikai lapban interjú: — Mr. Remarque, mi a véleménye a tál kiér­ól ? ’ __ Egyike a legérdekesebb találmányok­nak. Nagy jövője van. Különösen, ha majd megfelelően és művészi hatás szempontjá­ból is kellőképpen kihasználják a hangos­és beszélőfilmet. Regényem filmváltozata hangosfilm lesz, sok dialógussal. A „hangos“ aláfestésre ajánlottam néhány új, meglepő dolgot, ha megcsinálják, remélem, sikere lesz. Azt mondtam, hogy például, amikor a katonák a harctérre vonulnak, kísérje láb­dobogásukat elhaló sírás. A hozzátartozók búcsúja, anélkül azonban, hogy a filmen látni lehetne a síró, kétségbeesett anyákat, asszonyokat, gyermekeket. Ez különben, hogy láthatatlan dolgok hangját is hallja a közönség, szerintem meglepő és nagyon ha­tásos újítás. Képzeljék el például a film egyik jelenetét, amikor géppuska kattog, vagy repülőgép zúg s nem látni a géppuskát és repülőgépet. Ugyanúgy, mint ahogyan a néma­film­nél a képek hatottak hang nélkül, a for­radalmi beszélőfilmnek az a célja, hogy bizonyos esetekben a hang hasson kép nélkül. S egyszerre, minden átmenet és kérdezés nélkül átcsap arra, hogy mennyire bosz­­szantja: forgalomba hozták egy ifjúkori, szerinte értéktelen könyvét. — Amíg az im Westen ninchts neues nem aratott sikert, senkinek sem jutott eszébe ez a könyv. A kiadó ráfizetett s amikor új kéz­irattal jelentem meg nála, hallani sem akart rólam. Pedig ez a kézirat, amit ekkor ma­gammal vittem, alig másfél év múlva száz- és százezer példányban fogyott el s engem a világhír szárnyára emelt. Ezt a regényt, amíg kézirat volt, sokan el sem akarták ol­vasni ... Az Universal sajtófőnöke lép a szobába, kezében a Svenska Dagebladed új száma. Nagy cikk: híre jár, hogy Remarque-ot ajánlották a Nobel-díj irodalmi és békedíjára. Mellettem két német újságíró beszélget: — "Úgy ült és dolgozott a szerkesztőség­ben, mint mi. S ezzel az egy regényével annyit keresett, hogy akár nem is kell töb­bet tollat vennie a kezébe. Különösen, ha megkapja a Nobel-díjat... Remarque elbúcsúzik, elmegy. Újra Laemmle köré csoportosul az újságírók ér­deklődése. Laemmle pihen egy percet, zsebkendőjé­vel törli a szemüvegét. — Hat kilót fogytam Karlsbadban. Min­den évben átjövök Európába karlsbadi kú­rára. Körülbelül ennyi ideig tart a pihenője, amíg ezt mondja. Aztán újra telefon, táv­iratok, újságírók kérdései. Hihetetlen gyor­san intéz el mindent, felel, intézkedik. Egy darab valódi Amerikát hozott be ide, a maurerstrassei szobába. Én a magyarokról kérdezem. — Tehetségesek. Örülök, hogy Bírót szerződtetni tudtam. Nem bírta Amerikát, azt mondtam, jöjjön át Európába, dolgozzék itt a gyáramnak. — Fejős Pál ma a legelső rendezőm. Al­kalmat adtam neki arra, hogy megmutassa, mit tud s a legszenzációsabbat produkálta. A Broadway, amit ő rendezett, a legnagyobb Jjjí Esi Magyarország legújabb, legmodernebb nyomógyára JPr hatalmas fonodával és szövödével mm ‘Hm El B!­r6ai1iY71~V£7r~ eg­yes­ült magyar Jfe# £M P n r ti 1 íH W fii­atorioat pest. ?■ ilW M M Ji A S3 (ajV4 /%. SZENTL­ÖRINCI TEXTIL#­­WB­bS ** JÖS- -TM—MÜVEK ÉS TESSUTÓ BT I Ezen gyár egy szövőszéke Szent István-hetében a # Jig Calvin-téri áruházunk kirakatában működésben lesz. | Em Bemutatjuk, hogy hogyan készül a legnemesebb mű-s selyemfajta a Küttner —Zellvag fonalból szőtt | f «SEVILLA« Jff B­­FILTEXa-gyártmányok ÉP- MEm Szent István-heti reklámvásárunkon előállítási áron nini: Malf Princessa, mintázott mosóműselyem ...#*.«•••*•«••#. 1.04 £BF Monodelén,­­ legújabb idei divatminták .#»».#.# eee .. . —.85 Ing­levantine, egyszínű és mintázott ...........9S —87 Batiszt, selyemfényű, gyönyörű minták — .92 Popeline, egyszínűnk ...........................................a,,..,,,,,, ..07 T-lbertl, a legízlésesebb divatmintákban LI9 Carnagrenadin, világos és sötét alapon mintázottak . . • • . 1-Stt l.lbrrt­ batiszt, agyszinűek ....................... II4 .Pamutvásznak, kitűnő ágynemű és fehérnemű minőségek • 1.07 7 "^2 KAntsBsr fii I 2 UTALVÁNY 8%M H melynek &tndéce ellenében e feltüntetett eléneSmSMI Sj ■ e JTI.TÜX- gyér éllel mén további é­vezetek Ina H Postán utánvéttel bem­entve szállítunk " le"ailv* ■ " anyagi és erkölcsi sikerünk. Most hirtelen rám néz. — Játszott már filmen? Nem. Pedig érde­kes típus lenne az im Westen nichts neues számára. Német tisztet kellene játszania. Joe Pasternak, német produkciójának egyik vezetője már írja is fel egy blokkra a nevemet és címemet. Azt mondja: „Próba­­felvételt fogunk csináltatni önről..." Pillanatra arra gondolok, nem is Berlin­ben vagyunk, hanem Amerikában. A szédült munka, a korlátlan lehetőségek országában, ahol a színész otthagyja sikereit és felcsap a telekspekulánsnak, ha ezen többet kereshet s ahol az utcán fognak meg típusokat, hogy egyik napról a másikra filmszínész legyen belőlük. Táró Andor HARMINCKETTES BAKA... A harminckettedik gyalogezred polgári­­ruhás bataillonjának felvonulásából kár lenne ennek a városnak harcias szellemére következtetni. Békés város Budapest s talán a legbékésebb volt a háború közepette is, mert a legnehezebben volt hajlandó elfelej­teni és leszokni a béke sokféle, kis és nagy, de egyformán drága polgári öröméről. Békés nép volt Budapest népe, ha a háborúban bátran mgállta is a sarat. A pesti katona, aki a kávéház plüssdiványáról, irodákból és fül­ledt műhelyekből indult a lövészárokba, tu­dott olyan kemény lenni, mint a durva élet­­körülményekhez szokott falusi nép s városi leleményével, lelki és szellemi erejével sok­szor tudta pótolni a fizikai ellenállóképesség hiányait. A pesti katona tudott tűrni, har­colni és meghalni, de azért a harminckettes gyalogezred polgári bataillonjai, amelyek tegnap a Mária Terézia-laktanya udvarán felvonultak, nem a háború megelevenedett víziójától lelkesedtek. Nem, mintha a „bűnös" Budapest nem volna hajlandó a hazafiúi áldozatkészség legvégsőbb bizonyítékaira is, ha a szükség úgy kívánja. Nem, mintha ez a „bűnös“ Budapest nem bizonyította volna a békében is számtalanszor, hogy ha az ország érdekei úgy követelik, munkában és anyagi eszközökben a legtöbbet képes felajánlani. De ez a tegnapi defilé nem dübörgött nyug­talanítóan a békére vágyó Európa és a békére vágyó magyar nép felé; ez a tegnapi mars az egység marsa volt, a vérben és a pokol­ban szentesített egységé, mely újra magára talált. Tíz év óta a pesti ember, ahány, annyi­felé menetelt, más jelszavak és más és más célok irányában. Akik a Doberdón és Galí­ciában összeforrtak az együttes menetelés ütemében, sokszor egymás ellen meneteltek. A tegnapi harminckettes ünnep az újra meg­talált pesti egység első ünnepélyes had­gyakorlata volt. Biztató és lelkesítő manő­ver, kísérlet arra, hogy lehet-e még egyszer összefogni egy nagy egységbe a bátrakat, akiket az alattomosak és a gyávák szét­ziláltak. íme, az obsitosok, a veteránok ismét fel­fedezték magukban a bajtársiasság szelle­mét. Eszükbe ötlött a parancs, hogy akik egymás mellett harcolnak, azoknak szolidá­risaknak kell lenniök, lelket kell önteniök egymásba és lehajolni azokhoz, akik elfárad­tak. És ennek a tegnapi díszmenetnek tanul­ságai talán nem szűntek meg abban a pilla­natban, mikor a tisztek kimondták a vezény­szót: oszolni. Mindenki vitt haza magával egy kis ihletet a polgári életbe a közösség, a polgári bajtársiasság, Pest és a pesti élet, a pesti otthon, a pesti haza fokozottabb szere­­tetéhez. József főherceg egységre szólította fel a harmincketteseket, de erre talán nem volt szükség, mert akik szemtől-szembe látták, hogy az ellenséges golyó mennyire nem tesz különbséget osztály, fajta, felekezet között, azok tízéves tévelygés után bizonyára min­den egységbontó hazugságot kiszellőztettek magukból. Ne bántsák a pesti embert és ne vonják kétségbe, hogy magyarnak és férfinek, pol­gárnak, és ha kell, katonának, époly igazi és époly megbízható, mint a falvak és tanyák népe. A pesti ember szereti a városát és szereti a hazáját és patriotizmusa és lokál­patriotizmusa, ha aszfaltban gyökeredzik is, valy olyan eltökélt és férfias, mintha tele­­vénybe eresztené gyökereit. A pesti ember, a harminckettes gyalogezred, ott volt a há­borúban és tegnap felvonult a régi zászlók alatt, ám ahhoz, hogy százpercentesen le­hessen számítani férfias értékeire, hogy csakugyan be tudja tölteni vezető szerepét az ország életében, arra van szüksége, hogy­­ a békében hagyják egy kicsit békén. Hagyják dolgozni, erősödni, vagyonosodni, művelődni, olyan egységesen és épúgy minden különbség nélkül, mint ahogy nem válasza­totta el őket semmi a veszteséglistában. . MODERN PROPAGANDAműbátor kiállítás Besnyovits fon­torgyár Budapest X VII., Károly­ körút 9.

Next