Magyar Hirlap, 1929. december (39. évfolyam, 274-297. szám)
1929-12-25 / 294. szám
Szerda HÍPLAP december 25. 51 LÁTOGATÁS A KILENCVENEGY ÉVES ORMODY VILMOSNÁL Elegáns öregúr sétál a Dunaparton a Lánchíd és az Erzsébet-híd közt. Sátabotjára csak alig támaszkodik, szemeit fürgén jártatja körül fázósan siető embereken, suhanó hajókon, a budai parton. Sűrűn emeli meg a fekete keménykalapját, — ezen a vidéken nagyon sokan ismerik, mosolyogva süvegezik. Minden délben egy óráig sétál a délceg „aggastyán“, a magyar közélet és a vezetőtársadalom legkorosabb alakja, Ormody Vilmos. Barátai pár héttel ezelőtt, december 8-án ünnepelték a kilencvenegyedik születése napját. A patriárcha belépett a kilencvenkettedik esztendőbe s ezt a lépést frissen, jókedvvel, testi és szellemi erejének teljes birtokában tette meg. Csodálatos ember Természeti tünemény. A magyar történelem három nagy epochájának tanúja és tevékeny részese. A Gondviselés kegyeinek kivételes élvezője. A kilencvenkettedik évet tapodja rugalmas lábakkal, színegészséges, nem köhécsel, soha életében nem gyűrte le nátha, influenza, semmiféle betegség, mindig sokat dolgozott, viselte rengeteg fárasztó reprezentálás terhét, s ma is minden érdekli, ami az élettel függ össze, újságot és könyveket olvas, színházba és hangversenyekre, moziba és képtárlatokra jár. Rendkívüli jelenség. Arcképcsarnokom számára már régen kiszemeltem. Lehetett vagy nyolcvanöt esztendős, amikor be akartam sorolni az érdekes férfiak újságírói albumába Egyik jóbarátja azt mondta akkor: — Ugyan ... ráér még arra! Majd ha kilencven esztendős lesz, Ormody olyan anyagból van gyúrva, hogy talán csak majd akkor kezdődik az aggastyán kora. Mikor kilencven éves lest, megint haladékot adtam magamnak. Várjunk várjunk . . S most, hogy ismét elmúlt egy év és Ormody még mindig a régi fiatalember, mégis rászántam magam, mert attól félek, hogy közben még majd én fogok csúnyán megöregedni Akkor aztán szépen állunk, ha így fordul: a kocka és Ormody Vilmos kérdez ki engem, hogy így, meg úgy, öcsém, hát hogy is élnek azok az aggastyánok? Ez a meggondolás hajtott hozzá az ünnepek előtt. Weiler bácsi, a méltóságos úr (régi címen az, mint a főrendiház élethossziglan kinevezett tagja) hű testőre fogad és az Első Magyar Általános Biztosító Társaság székházában lévő egyetlen lakásba, az első emelet Dunaparti frontjára vezet. Itt van Ormody Vilmosnak, a Társaság egyetlen élő alapító munkásának, a későbbi vezérigazgatónak és elnöknek nyolcszobás otthona. • Felerészben múzeumi jellegű a főúri gazdagsággal berendezett lakás. Nagyértékű festmények, szobrok, reliefek, plakettek, dísztárgyak. Köztük Benczúr Gyulának az Első Magyar Biztosító alapítótagjai első ülését megörökítő nagy vászna. Rajta Deák Ferenc, Eötvös József báró, egy Károlyi, egy Apponyi gróf, 1857-ből. Az egyik szobában Ormrdy huszonhat év előtt elhunyt feleségének, a finomlelkű és nagyszellemü Amelie aszszonynak portréja, ugyancsak Benczúr műve és a holt hitves élethű szobra is. A hatalmas méretű dolgozószobában fogad Ormody. Ebéd előtt vagyunk de szivarra! kínál , maga is rágyújt egy Trabukóra. — Sokat dohányzik? — kérdezem — Na, nem nagyon sokat. Reggeli után rágyújtok a csibukomra, aztán hat-hét szivart füstölök el. Ez a napi porció. — Cigaretta? — Soha! Nem szeretem És sohasem nyelem le a füstöt — Mi a napi étrendje méltóságos úr? — Reggel kávé, vaj egy tojás és egy kis szalonna, ebédre leves, hús, tészta, gyümölcs, egy deci borral, vacsorára hideg hús teával Hízelgek magamnak vele hogy nekem van a legjobb szakácsnőm Pesten. Már harmincnégy éve dolgozik nálam. A komornyikom felesége. — Mikor fekszik le és mennyit alszik? — Legkésőbb tizenegykor ágyban vagyok Teveszőr takaróm van, a lábaknál nem tűrök vánkost. A szobámat előbb kiszellőztetik, de legalább tizennyolc fok Celsius meleg van. Félórás megszakítással rendszerint kilenc órát alszom, de csak féltízkor kelek föl. Életemben mindig nehezemre esett a fölkelés. Alig tudok megválni az ágytól, valósággal húz magához De ha egyszer fölkeltem, frisnek érzem magamat. Délután sohasem fekszem le Csak ritkán esik meg, hogy ebéd után a karosszékben ülve olvasás közben pár percre elszundítok. — Érdekli még a színház, méltóságos úr. — Hogyne! A múlt héten négyszer is voltam színházban. Megnéztem újra a Liliomot a Vígszínházban Nagyon szeretem Varsányi Irént. A legnagyobb művésznő Márkus Emilia mellett. Nagyszerű volt Gaál Franciska a „Tommy és társa" című operettben. Nagy híve vagyok az aranyos Péchg Erzsinek. Legszívesebben az Operába, a Vígszínházba és a nagy hangversenyekre járok. Hallom, hogy Vaszary Piroska kitűnő az új Móricz-darabban. Meg fogom nézni. A magyar színészet igen magas fokon áll, szerzőink közt is sok a kiváló tehetség. Nem tehet nálunk annyi kárt az a sok haszontalan ember, akikkel minden pályán találkozunk, hogy a mi jeles embereink ne tudnának kárpótolni érte. Hála Istennek ... — Hál a társadalmi élet?... Sűrűn lát vendégeket, méltóságos úr? Kinyitja Íróasztalának felső fiókját, amely egy kis safe hez hasonlít Bádoglemez födi be, amelynek mint valami kazettának zárja van. Kinyitja A négyrekeszes fiókból — isteni rendet állapított meg kíváncsi szemem — egy cédulát vesz ki. Átnyújtja. — Ezek az urak az én állandó vendégeim Úgy értse, hogy havonként egy-egy csoportot hívok meg közülük teára és az ebédlőmben bridzselnek. íme a névsor: Ádám Géza dr.. Baumgarten Ferdinánd, Baumgarten Henrik, Belitska Sándor, Biró Pál dr., Chorin Ferenc dr.. Domony Móric, Egry Aurél dr.. Eliseber Viktor Erney Károly. Erdély Sándor dr.. Éber Antal dr.. Gergely Tódor, Gregersen Endre. Ilutai Samu báró. Hatvany Endre báró. Hegedűs Lóránt dr., Hirsch Albert dr., Kállai Tibor dr., Korányi Frigyes báró, Keppich Ödön, Mauthner Alfréd, Mihályi Zoltán. Pap Géza báró, Popovics Sándor dr., Schober Béla, Szabó Béla, Szilágyi Artúr dr., Szterényi József báró. Szurmay Sándor báró. Tánczos Gábor. Teleszky János dr.. Tolnay Kornél, Ullmann György báró. Vas Ferenc. Vészi József. Vértessy Sándor dr., Veith Béla. Walkó Lajos dr., Weiss Fülöp. — A régi békebeli Magyarország értékei. — mutat a listára Ormody. — Híres politikusok, katonák, diplomaták, közgazdászok, publicisták, tudósok . . Ha elgondolom, hányan hiányzanak már! Hol van az öreg We-kerle. Tisza Kálmán, Tisza István. Bánffy Dezső, Khuen-Héderváry. Szilágyi Dezső, Fejérváry... Látja ott a sarokban azt a pamlagot? Hányszor ült rajta Khuen-Héderváry! Milyen bájos ember volt! És Wekerle.. Emlékszem a Földhitelintézet igazgatósági ülései után mindig együtt mentünk el. Hazáig kíséri. De azt a pár perces utat félóráig tettük meg, mert Wekerlének az volt a szokása, hogy minduntalan megállt, amikor valami érdekesebb mondanivalója volt. « Visszatérek arra a régmúlt időre, amely Ormody Vilmost köznapi fogalmak szerint is fiatalnak látta. — Tizenketten voltunk testvérek, — mondja. — Én voltam a hatodik A fele fiú volt, a fele lány. Édesapám Miskolcon igen tekintélyes ember volt. Erős magyar érzelmű. Én tizennégy éves koromban végeztem a középiskolát. Akkor még lehetett. A nagy szünetben mindig egy osztályt ugrottam Bátyám. Bertalan, poétaember volt, a maga korában nagyon szerették. Másik bátyám, Béla Szegeden volt földbirtokos. Nyolcvanhat éves korában halt meg Atyám is, anyám is ötvenhét éves volt, amikor elköltözött. Nekem egy lányom, három fiúunokám és négy dédunokám van. Azt mondják, a legkisebb dédunokám feltűnően hasonlít rám. Most két éves a kicsike. Nézze csak! Kedvtelve mulatja a fotográfiát, — persze a kabátja zsebében hordozza. Most a feleségéről beszél: — Olyan szív és értelem volt, amilyen kevés nőnek adatott meg. Ki hitte volna, hogy a nálam nyolc évvel fiatalabb assszonyt túlélem, hát még azt, hogy a halála után huszonhat évig leszek özvegy! Itt hordom a képét azóta is a szívem fölött. Minden este, lefekvés előtt odaállok a szobra elé és imádkozom De mit is beszélek? ... Hiszen ezt az érzést harmadik személy nem tudja felfogni... ez az én szívem örök fájdalma marad. A koporsója kulcsa ott lóg az ágyam fölött Ki tudja, meddig őrizhetem még. Könnyek csillognak a szemeiben... — Ott hagytuk el — próbálom elterelni a figyelmét —, hogy gyerekkorában már megvolt az érettségije ... — Igen, — feleli kis szünet után. — Még négy évig tanultam és tizennyolc éves koromban az Első Magyar Biztosító szolgálatába léptem. Akkor még hiányzott ennek a szakmának a magyar terminológiája. Az én feladatom az volt, hogy magyarnyelvű nyomtítványokat készítsek Emlékszem, akkor állapították meg, hogy az „ucca“ szót ,,utczá“-nak írjuk. Azóta fonetikusan „ucca“ lett. Négy évig Borsod megyében dolgoztam, ahol szerény keretek közt egy jogbiztosító társaság működött, ezt beolvasztották az Első Magyarba és újra a központba kerültem. Negyvenhárom éves koromban lettem igazgató, a hja, akkor még nem osztogatták ezt a titulust olyan könnyen Egész életemben a tisztesség és az őszinteség volt az elvem. Mindenki jó embernek tartott és én mindig csak szeretettel és megértéssel találkoztam Hatvanöt évig szolgáltam az Első Magyar Biztosítót. Vezetésem utolsó öz évében 800 aranykorona volt az osztalék a Társaság részvényei után és most — tizenöt pengő .. Ezzel a megjegyzéssel eljutottunk a ma legégetőbb témájához: a gazdasági válsághoz. • Ormody Vilmos fölemeli a hangját Mintha nagy hallgatósághoz szólna: — Nem tudunk így megélni, ez**k közt a rettendes viszonyok közt. Én Bethlen István gorfot roppant hasznos embernek tartom, akinek nagy hálával tartozik az ország mert helyreállította a külföldön a magyar állam megtépett tekintélyét, de azt kell mondanom, hogy nem fordít gondot a gazdasági és pénzügyi helyzet javítására Nincs rajta a figyelme, úgy látszik, nem is ért hozzá. Az utóbbi időkben meg éppen túlkapó lett. Nem tartom szerencsésnek, hogy olyan kaliberű közgazdászok iránt, mint — teszem azt — Bod János, túl nagy bizalommal viseltetik, a szónak persze a gazdaságpolitikai értelmében. Mindenekelőtt fel kell szabadítani a kereskedelmet Az állam ne lépjen fel konkurrensnek a legális kereskedelem ellen. Nem mondom, hogy a nagyobb üzemeket (pl. Diósgyőr) ne folytassa, de az ország csak úgy boldogulhat, ha egészen szabad a kereskedelem. És miért akarja béklyóba verni a kormány Budapest autonómiáját? Ha nem állítják helyre a szabadságjogokat, akkor nem lesz belőlünk soha semmi. A középosztály megszűnt Miért? Mikor a hadikölcsönöket jegyeztették, a pénzügyminiszter aki a nemzetet képviselte, kijelentette, hogy a hadikölcsönön senki egy fillért sem fog veszíteni A nép verejtékéből sajtolták ki a hadikölcsönt, azzal csináltak háborút, de mikor a kölcsöntulajdonosok jelentkeztek, hitvány papírkoronát adtak az aranykoronáért. Én egymillió és négyszázezer aranykoronát adtam az államnak hadikölcsönben és kaptam érte százhuszonnyolc pengőt Én négy és félmillió aranykoronát adtam a Földhitelintézet záloglevelein keresztül magyar földbirtokosoknak, öntözésre, többtermelésre talajjavításra és egyetlen fillért sem kaptam az elhasznált pénzemért. Egyszerűen nullifikálják. Kérdem: nem erkölcsi kötelessége-e az államnak, hogy a záloglevélre is kiterjessze a figyelmét, hogy ne károsodjon annyi munkaképtelenné vált férfi, özvegy és árva? Ezzel is tönkretették a középosztályt A hadikölcsönöket és az egyéb állami kötelezettségeket nagyon szépen lehetett volna egy amortizációs kölcsönnel valorizálni. • Tovább beszélgetünk Egyszer csak azt mondja Ormody : Várjon, mutatok magának egy tevetet. Egy nagyon kedves gyerek írta. És kikeresi — Baracs Marcell dr képviselő írását. Az ügyvédsége negyvenedik évfordulójára gratulált neki Ormody, amire gyönyörűen felelt a Baracs „gyerek“. Később ezt mondja— A múltkor járt " nálam egy taknyot ",ölök... Kiderül, hogy egy hatvanhét éves öregúr látogatta meg és egy jelentéktelen dologban apró bosszúságot szerzett neki A kilencven* •gy éves Ormodónak a hatvanhét éve* —• taknyos kölyök. Bár hiszen — huszonnégy évi korkülönbséget véve alapul — egy negyvenesztendősnek is kölyök a tizenhatéves fiú. Mikor elmosolyodom, az ujjával int Ormody: — Tudja, különös dolog ez. Mikor én 1868 ban Turinban jártam hogy Kossuth Lajost meglátogassam, hozzám képest, aki akkor harmincéves voltam, valóságos patriarchának néztem a haza imádott vezérét. Pedig csak hatvanhat esztendős volt. Másfél órát töltöttem nála fia, Lajos Tivadar és Ihász ezredes társaságában Nyájas modora, példátlan ékesszólása úgy lenyűgözött hogy felsóhajtottam: milyen kár, hogy ennyi tetterő és lángoló hazaszeretet meddő maradt Amikor beszélt, villogó szemei lánglelkű ifjút sejttettek a roskadozó testben. Mert csakugyan öreg, megtört ember volt Kossuth Lajos. Nagyon sokáig álltam a hatása alatt. Azóta sem tudott úgy lebilincselni magyar államférfin Kossuthnál érezni lehetett, hogy nemcsak orátor, hanem a meggyőződés s a szív embere is. Vulkanikus lélek, amelyből csak úgy ömlött a láva. * A komornyik már másodszor nyit be és németes kiejtéssel mondja: — Itt az idő sétálni. Ormody legyint: — Ma kivételesen majd csak ebéd után. Két óra hosszat időztem Ormody Vilmosnál. Búcsúzásul erősen megrázta a kezemet. — A viszontlátásra, barátom És ne csak akkor, ha maga kiváncsi énrám hanem amikor én akarom magát hallani. ... Nagyszerű ember Isten különös kerveltje. Vájjon eltanulhatjuk-e tőle hosszú élet titkát? , Molnár Jenő ! Brunsviga számológép minőségben, teljesítményben utólérhetetlen! Kizárólagos vezérképviselet: Biró és Eckstein Budapest, V., Vörösmarty tér 3. sz. Telefon: 801 —01, 827—19. Országszerte díjtalanul mutatjuk be!