Magyar Hirlap, 1932. május (42. évfolyam, 96-119. szám)

1932-05-01 / 96. szám

[Vasárnapi Első gazdáim írta: MÓRA FERENC A kiadót Engel Lajosnak hívták. Pirosképű, szélesvállú, keménykötésű ember volt, súlyban alighanem lenyomta volna az egész szerkesztőséget. Nagy, kék szeme, amelyből később annyiszor fénylett rám baráti melegség, határozot­tan hűvös tárgyilagossággal mérő­, késte végig keszeg filozopter-vállamat és sápadt arcomat. Recsegő őrmester hang­jából se érzett ki valami különös elragad­­tatottság. — Hány éves ön? ■— Huszonhárom leszek a nyáron. — Kocsmás ember? — Nem, kérem. — Hm. De hazafi, ugy­e? — Ó, dehogy! — tiltakoztam ijedten, mint félegyházi születés. Minálunk, kis­kunok közt, ha valakire azt mondták, hogy „nagy hazafi“, az annyit jelentett, hogy annak az útjából ki kell térni, mert az részeges, kötözködős, bicskához kap­kodó ember. A kiadó kövérkés arca egyre jobban elborult. — Hát, kérem, akkor hogy jár maga a népkörökbe riportot csinálni és éltetni a negyvennyolcat? A bürgepaprikást szereti-e? — Inkább csak a krumpliját. Jövendőbeli gazdám úgy legyintett, mint a tanár szokott, mikor az utolsó kérdést adja föl a szekundás gyereknek. — De, remélem, legalább nem felesé­ge­s ember? — Nem — ráztam a fejemet és elő­ször gyakoroltam tudatosan az elhallga­tás művészetét. Nem szóltam arról, hogy öt esztendeje vőlegény vagyok. A kiadó komorsága enyhült egy ki­csit. A papírkereskedelmi polcok tintás­üvegei és a bolti kisasszonyok szemei is fölcsillantak. No, mégse olyan egészen elveszett ember ez, lehet még ebből gálickő. — Hát nem bánom, akkor fölveszem önt — szánta el magát a kiadó minden lelkesedés nélkül — és kilépvén a bolti pult mögül, átdobogott a kiadói­­ rács mögé. — És mik az igényei? — Hogy tetszik érteni? — riadtam meg. Soha senki nem érdeklődött még az igényeim felől. — Ej, hát mi fizetést kíván? Nem volt semmi kialakult vélemé­nyem. Egy kicsit dadogva feleltem. — Nem tudom, kérem szépen. Ami fizetést kezdő újságírónak adni szoktak. A kiadó mosolyogva biccentett. De a mosolygásban némi szánalom lappan­gott. Olyan, amilyennel az együgyű em­bereket szokás honorálni. — Száz korona, kérem. Most úgyis elseje van, min gyárt föl is veheti a kerek száz koronát. Fizesse ki, Szerénke. Szerénke, az áldott, aki harminc év után is tanúságot tehet mellettem, kincstárosa volt az Engel-birodalomnak s már nyitotta is a kasszát. Én azonban megszólaltam, most először kérdezés nél­kül. Az ijedtség hozta meg a szavamat. Kérem, ne tessék engem előre ki­fizetni. Halálos csönd támadt. Ilyen kijelentés még kiadóhivatalban el nem hangzott. (Hiszen éppen ezért kell Szerénkét tanú­nak idéznem.) — Nem értem — meredt rám a kiadó. — Önnek nem kell fizetés? — Előre nem kell, kérem. Én még sohasem voltam szerkesztőségben. Új­ságírót se láttam közelről. Hátha nem fogok beválni? Miből fizetem én akkor vissza a pénzt? Engel úr vállat vont. — Ahogy akarja. De hát miből él a jövő elsejéig? Föltéve, hogy addig itt marad. A hangjából nem nagyon érzett ki ez a föltevés, de azért tudomásul vette a büszke választ, hogy el vagyok látva pénzzel. (Szerencsére nem kérdezte meg, mennyivel.) — Akkor menjen, mutatkozzon be a szerkesztő úrnak. Én majd bejelentem neki telefonon. A bejelentés utolsó szavait már a kü­szöbről hallottam: — A fene tudja. Nagyon élhetetlennek nézem. Május elseje volt, gyönyörű napos nap, még akkor nem „építette le“ a ta­vaszt a természet. Dugonics szobra körül a pázsit aranylott a pitypangtól s a templomtér felől szinte gomolygott az orgonák szaga. De engem a hideg rázott a napsütésben, mikor a jövőmre gondol­tam. Nem arra, hogy mi lesz harminc év múlva, hanem hogy mi lesz tíz perc múlva, mikor a szerkesztő előtt fogok állni. (Itt azután megint Szerénke kell tanú­nak. De erre kell csak igazán! Mikor kitelt az első hónapom, nem száz ko­rona bért fizetett a gazdám, hanem száz­tizet.) ♦ A szerkesztőm Békefi Antal volt, Békefi Lacinak az apja. Nagyszívű és nagytalentumú ember, írónak is, költő­nek is kvalitás —­ az Eltörött a hegedűm szövegét ő csinálta Dankónak —, a ne­velő szerkesztők kivesző fajának leg­­különbje, de nekem mégis legfelejthetet­lenebb embernek. Rossz tüdeje volt szegénynek, ki is köhögte időnap előtt, de azért szép férfi volt még abban az időben. Bródy Sán­­dor-fejű, lobogós nyakkendőjű és ideges mozgású. — Isten hozta, Isten hozta — csillant rám a meleg barna szeme és én belőlem egyszerre kiállt a félsz.­­Később tudtam meg, hogy rosszkor mentem. Kéziratpapír volt előtte, de nem betűket rótt rá, hanem számokat. Már megint fölbillent a háztartása egyen­súlya. Minden elsején, a kínai hierogli­fákban egy marék rizs jelképezi a bol­dogságot, az egyiptomiakban egy csokor rózsa. Az ő élete egyiptomi hieroglifák­ban volt megírva.­ — Hát mit fog maga nekünk írni, barátom? — mosolygott rám. — Szép verseket, ugy-e? Csak, tudja, az csak vasárnapra való s a „Szegedi Napló“ hétköznap is megjelenik, fene egye meg. Mi hasznát vehetem én magának? Engem magamat is meglepett, amilyen bátran feleltem. — Majd ütöm a rendőrséget, mint a pesti újságírók. Az a Mihaszna András korszak volt a sajtóban; a kezdő újságíró úgy rágta a rendőrséget, mint a gyerek, mikor fog­zik, a violagyökeret. — Nagyszerű — nevette el magát Békefi szerkesztő úr s összevillant a szeme a legmeghittebb emberéével, Balla Jenőével, aki ma a szegedi újságírók nesztora. Az első kolléga volt, akivel összeismerkedtem s igen megcsodáltam, mert nagyon szép tavaszi kabátja volt. (Nekem nem volt nem szép se.) Mit szólsz hozzá, öreg? — Nagyon eredeti ötlet — kacsintott a kolléga. — No, majd holnap fölviszem a fő­kapitány úrhoz — nyújtotta a kezét a szerkesztőm —, addig is gyűjtsön sze­gedi impressziókat. Másnap csakugyan föl is vitt a rendőr­ségre s bemutatott egy nagy, derék úri­embernek, aki a főkapitányi méltó­ságot viselte s annak megfelelő tajték­pipát lógatott a szájában. — No, gyújtson rá, öcsém — tessékelt be a nagyúr egy börzsönyébe s nekem is a számba nyomott egy tajték-füstölőt. — Sebők Zsiga is ebből pipált még az elődöm idejében, de az nagyon keves ember volt, nem győzte szusszal. Aztán elkezdett anekdotázni a régi vi­lágról s harmadszor tolta elém a dohá­nyos börböncét, mire Békefi idejét látta az elvonulásnak. — No, hát üti-e, fiam? — nevetett rám a folyosón. — Kicsodát, kérem? — Hát a rendőrséget! Ahogy tervezte. Nem, dehogy, inkább mindjárt lelép­tem volna a pályáról, minthogy ennek az embernek a pipája ízét megkeserít­sem. — Tudtam én azt — integetett Békefi. — Sebők Zsiga is így járt a rendőrség­gel. Muszáj lesz magának más szakmát keresni. A közigazgatási riportban állapodtunk meg. Egyrészt mert abban az élhetetlen ember is el tud horgászni, másrészt meg, mert az leghamarább kigyógyítja a lírai költőt a versírásból. *" A közigazgatáson kívül engem bíztak meg az Olimpusz söprögetésével is. Ne­kem jutott az a szolgai munka, amit a nálam egy hónappal tekintélyesebb kol­légák már nem vállaltak. Nekem kellett meggyújtani minden este a szerkesztő­ségi gázlámpát és nekem kellett a bekül­dött versekre szerkesztői üzenetet csi­nálni. Nem nehéz munka volt. Már nem a lámpagyú­jtás, mert azzal mindig meg­égettem az ujjamat mind a két balkeze­men, hanem a versbírálat nem volt ne­héz. Sablon szerint ment, szerkesztői utasításra. A forma változott, de a lé­nyeg mindig ez volt: — Sajnálatunkra, a mi lapunk mérté­két nem üti meg. Tessék a „Szegedi Hír­adódhoz beküldeni. Fölösleges mondanom, hogy a Híradó a kormánypárti konkurrens lap volt, így csináltam én a reklámot egész pünkösdig a hatvanhetes laptársnak, amikor váratlan rangemelésben része­sültem. A szerkesztő úr letett az aszta­lomra egy pesti verskötetet. — Nézze, fiam, ezek nagyon rossz ver­sek, ne olvassa el őket, mert akkor nem tud eleget tenni a kötelességének. Tudni­illik önnek az a kötelessége, hogy erről a kötetről gyönyörű tárcát írjon és fog­jon rá a költőre minden szépet. Tudja, nagyon hiú ember és rokona a kiadó­nak. Persze azért belenéztem a kötetbe és láttam, hogy a" szerkesztő úr nagyon szépítette a dolgot. A versek nem egy­szerűen rosszak voltak, hanem kriminá­lisak és ha Apolló még érvényben lett volna 1902-ben, akkor statabialiter meg­­nyúzta volna Marsyast, tekintet nélkül a kiadóhoz való rokoni viszonyára. Egy szóval, nagyon nehéz, de nagyon szép feladathoz jutottam s azt hiszem, sikere­sen meg is oldottam. Hatlábas tárcát írtam Marsyasról s úgy felmagasztaltam, ahogy csak harminc éve garázdálkodó írókat szoktak csúffá tenni a jubileumuk napján. A szerkesztő úr kefelevonatban ol­vasta el kínszenvedésem termékét s már az első bekezdés után azt mondta: „bravó!“ Aztán minden bekezdés után brávózott s csak a végén vakarta meg a füle tövét. Ott, ahol kimondtam a hatá­rozatot, hogy ilyen szép szonetteket nem írtak Petrarca óta. — Ez nem egészen helyes — tűnődött a szerkesztő úr. — Ugy­e, sokallani tetszik? — szé­gyellem el magam. — Ördögöt, kevesellem. Mondom, hogy a költő igen érzékeny ember. Ha­nem talán így csináljuk, ni. Azzal kihúzta Petrarcát és beírta he­lyette Horatiust. — Így ni, azt hiszem, ez megfelel. Nézzük csak! „Ilyen szép szonetteket nem írtak Horatius óta.“ Ez már döfi. — De szerkesztő úr — szólaltam meg félve —, Horatius nem írt szonetteket. — Ugyan ne izéljen mindig, fiam — vonta össze Békefi a szemöldökét. —­ Szokjon már le erről a tanáros szőrszál­­hasogatásról! Azt legfeljebb Horatius tudja, írt-e ő szonetteket, vagy nem? Hátha maga csak azért nem tud róluk. wiAGKVjn HÍRLAP 11932 május 1. 3 MINDEN EDDIGIT FELÜLMÚL mely úgy hat mint az évad szenzációja. Saját érdekében őrizze meg előnyös ajánlatunkat, melyet Csak ezen egy alkalommal közlünk ! Női ruhaanyagok ! Fehérneműanyagok : Férfiruhaanyagok stb. Mond­itiflselvimek, megbíz- Nansy­ uk, svájci, legpri- Bnurette, selyemszálak- 1 flo habo minőség, tuplos mintákban 1­00 mább minőség, összes színek- 1­00 kút, prima minőségben ratr. P 1-IU is .. ............................mtr. P I.CU ben...................­ .......... mtr. P 1-vU Vlnsá­szi­ vetek, szavatolt mi-Ruhariosz-vászon, la mi- Thál-Lambr­e, női fehérje- 1­0­1 nőség, divat mintásban, 140 cm. fl­00 nőségben, összes divatszinek- 10/1 mitekre, összes szinekben mtr. P MJU széles.................................mtr. P ‘»■tü ben..................................mtr. P I.ÍH „Tropical“ Crepp-Osford, Pejachevich gabardin Ruha-panama, legmegbiz­ ló minőség, divatszinekben 1 0­ 1 legnehezebb minőségben, az c 00 hatóbb minőség, színtartó dt- 1 (10 .................................. mtr- P I.OU összes színekben. 140cm. mtr. P vatszinekben...............mtr. P I.**0 Angol Ing-Oxfordok fis Double Clothpaplan, kez-Selyem-hon­rette, nehéz mi­ zephirek, legújabb min­ák- 100 zel varva, komplett méretek- 1 c on röségben, szenzációs szinek- 1­00 ban....................................mtr. P I-0II ben ................. drb P Itl.llI ben................................. mtr. P 1.30 Angol ing-pouplinok, se- Frottler-törUlkbztik fis lepe-Ruplon-Chanting, legne­­lyemlénnyel,legdivatosabb min- O 10 dök. minden kivitelben a legolcsóbb mesebb minőség, szenzációs 0 00 fokban.. .....................mtr. P t.la árakon színekben .............mtr. P U.30 Eredeti „David & John Ander- FUggiinganyagok, n.m. Ettaminok, Toul-de-Solá,tisztahernyóse­­r 00 sen“ Ad. Glasgow, inganyagainak Toussorok, valamint grenadinok sima Ivem, művészi színekben mtr. P u.0U legolcsóbb beszerzési forrása, és művészi mintákkal, úgy a lenti, mint a többi összes cikkeinket is kicsinyben is nagybani árakon hozzuk forgalomba. ír A] V ■ RT nprivriirnris textil-, divat- és vászonáruk nagykereskedése nfllllöN I I­­ I V I K I St Bildapest V., Sas­ utca 23 ^ LJU 111 A U LI i. I UK­LJU Egyéni figyelmes kiszolgálási—Postai szétküldési­ osztály1 KÖLTÖZKÖDIK? 1 kg parkettbeeresztő-viasz, japán ......................................­.48 P 1 doboz Vi kg Crystal-parkett­paszta ......................................­.78 P 1 drb 11 soros parkettkefe . 1.56 P 1 drb szőnyegkefe ....­­.82 P 1 drb kis súrolókefe ....­­.20 P 1 1 drb 0-ás partvis.......................1.78 P 1 1 kg mosószóda .....­­.18 P 1 drb Izsák háziszappan . . .­­.38 P 1 kg mosópor (ammóniák) .­­.40 P 1 kg keményítő............................­.68 P 1 kg brunolin...........................1.20 P 1 kg fehér vagy szürke olaj­festék ......................................1.20 P 1 kg szines olajfesték (nem kü­lönleges szinek).......................1.10 P (Hajfestékek, doboz nélkül: 1 kg zománcfesték, közép­minőség ......................................2.— P 1 kg padló­lakk, középminőség 2.mm P 1 I. denaturált szesz 90%-os­­.78 P Izsák József r.-t. Vegyészeti gyár Budapest,., Pozsonyi-ut 31. fiút, 908-21-22-23 Az ország legnagyobb festákkeresked­elmi vállalata FIÓKÜZLETEK: 1., Horthy Miklós-út 16 VII., Király-utca 69. 1., Krisztina-körut 147. VII., Dob-utca 20. 11., Csalogány-utca 60. VII., Dohány-utca 96. III. , Flórián-tér 1. VII., Nefelejts-utca 38. IV. , Ferenc József rak- VII., Hajtsár-út 36. Part 1- VII., Thököly-út 14. V., Deák Ferenc-tér 1. VIII., Baross utca 86. V. , Váci út 4. VIII., Népszínház-utca 28. VI. , Nagymező-utca 23. Ix- Ferenc-körút 8. VI., Szondy-utca 23. IX.­­ Ilői-út 63. VI., Hungária-körút 67 .: Belső Jászberényi-út 8 ÚJPEST: István-tér 6. KISPEST:­­Hiffi út 113. KISBÁNYA: Belső Jászberényi-út 8. DEBRECEN: Csapó utca 17. PÉCS: Széchenyi-tér 8. SZÓS.NDK: Kossuth-tér 8 NYIREGYHAZA: Zrínyi Ilona­ utca 5. KECSKEMÉT (alakulóban) A vidéki fiókoknál a fuvarköltséget felszámítjuk é mummi") a világhírű filmszínész is­­ azt mondta, hogy eddig a rí­­PYJAMÁTés Ws legjobb FEHéRttElELLEHET GÁL $3 fehérnemű-specialistától Károly körút 3

Next