Magyar Hirlap, 1932. május (42. évfolyam, 96-119. szám)
1932-05-01 / 96. szám
4 1932 május T. ■i»i TgiM«a»'a«rwi,»i"f«T»iiiii mert elvesztek? No, úgy-e? A fő az, hogy a költő és a kiadó meg legyenek elégedve. Azzal beküldte a kefelevonatot a nyomdába, de a küszöbről visszaköhögte a szedőgyereket. Elvette tőle a levonatot és — alákanyarította a nevemet. — Nézze — kacsintott rám —, viselje férje a felelősséget maga. S mikor látta, hogy elzöldülök, vigasztalóan tette hozzá: — Így majd forgalomba kerül a neve is, megindul a népszerűsödés útján. Másnap megjelent a tárca, alatta a nevem. Napilapban életemben először. De nem lett belőle semmi baj se. A szerkesztőm részben jól sejtett. Szeged titkos irodalmi köreiben egyszerre népszerű lettem. Attól fogva a névtelen költők és költőnők mind belém vetették reményük horgonyát s nem a szerkesztőségnek küldték a verseiket, hanem nekem. De a másik irányban nem vált be Szerkesztőm sejtése. A pesti költő a következő vasárnap városunkba érkezett s az a szerencse ért, hogy a szerkesztő úr bemutatott neki. Hűvösen megszorította a kezemet.— Köszönöm, kedves kolléga, hogy Szíves volt rólam említést tenni. Nagy tanulmányt irtam róla s ő azt csak említésnek vette! S ezt is megbántott arccal mondta! Én mindjárt tisztáiban is voltam vele, miért. Pesti ember, jóízlésű, mértéktudó még önmagával szemben is, bizonyosan az tetszett neki, hogy Horatius mellé emeltem a csillagokba. Lopva ránéztem a szerkesztő úrra, hogy ugyan észrevette-e, hol a hiba? Csakugyan neki is feltűnt a költő betegsége. Meg is kérdezte tőle: — No, mi az, neked tán nem tetszetta kritika? — Hogyne, hogyne — mosolygott fanyarul a költő. — Egy mindenesetre tetszett benne. Az, hogy ez a fiatal kortárs volt az egyetlen kritikusom, aki nem túlzott. — Látja — tette a vállamra a kezét Békefi, mikor a költő elköszönt tőle (nekem csak az ujja hegyét biccentette meg) !—, az ilyenektől kellene magának egy kis élelmességet tanulni. ♦ Egyszer aztán, az már a második esztendőben volt, megpróbáltam az élelmességet én is. Holtszéren volt, kánikula, a békasó is verejtéket izzadt, jobb volt a Kassban hűvösölni, mint riport után mászkálni hiába. Pihent ésszel sokkal különb szenzációkat találtunk ki, mint amilyeneket az élet produkált. Soha olyan érdekesek nem voltak a szegedi lapok, mint azon a nyáron, mikor telefüllentettük őket, lapközi megállapodás szerint. Mert hogy nagyobb legyen a hitel, minden lapban benne volt ugyanaz a mese, persze más színezéssel. Fekete mellett megvitatódtak az ötletek, aztán kiki elballagott a maga szerkesztőségébe és ott munkába vette a közös témát a maga tehetsége szerint. Mi, közigazgatási riporterek azonban nem voltunk részesei ezeknek az összeesküvéseknek, mert minket ellátott anyaggal a szakmánk Az aktagyártás kibír jégesőt, kánikulát. Azonban mikor a higany már majd kiforrt a hőmérőből, a közigazgatás is kezdett alélni. Hét végére egészen beadta a kulcsot. Szombat este a vasárnapi lapra nem volt egy sor kéziratom se. Már pedig kiégett volna a szemem, ha üres kézzel mentem volna a szerkesztőségbe. Ez egyszer muszáj volt költeni nekem is, Őrült mesét találtam ki valami őrültről, aki felsővároson házról házra jár és azt mondja, hogy ő a patagon király, aki legyet akart ütni a koronájával s kigurult a kezéből, most azt keresi Szegeden. A kollégák nagyon lehorgadt orral fogadtak a szerkesztőségben. — Vigyázz, fúriában van az öreg — intettek a szerkesztő úr ajtaja felé. Éppen kivágódott az ajtaja, mikor a kilincs felé nyúltam. Okádta a tüzet szeme-szája s lobogott a haja, mint Homerosban Zeus ambróziás fürtéi. — Végre az egyetlen emberem, akiben megbízhatok! — kapta ki a kezemből a kéziratot. — De a többiek vegyék tudomásul, hogy nem tűröm tovább ezt a svihákságot. Nem lehet napról napra kitalált szenzációkkal bolondítani a közönséget. Tessék riportra menni, nem a kávéházban lopni a napot. Ez nem becsületes újságírás, amit most Szegeden művelnek, ennek a züllöttségnek véget kell vetni, én nem szégyenlem magam halálra önök miatt! Becsapta az ajtót, hogy csak úgy rengett bele az üvegfészer és nem is győztük kivárni. Egyenként lopakodtunk el a szerkesztőségből, én utolsónak és a legfeldúltabb lélekkel. Hogy éppen akkor csalom meg, aktikor csak bennem bízik! Annyi bátorságom nem volt, hogy bemenjek hozzá töredelmes vallomással, hanem úgy kullogtam haza, mint az elkárhozott. Egész éjszaka nem aludtam. Hányta a hab a lelkem, mit kívánjak. Azt-e, hogy vegye észre a csalást és vágja az asztal alá a kéziratot, vagy azt, hogy ne érezze meg a kotyvalékom hamis ízét és csak nyomtatásban jöjjön rá a szélhámosságra, mikor már nem lehet róla tenni? A vasárnapom a purgatórium tüzében telt el: a patagon király kéthasábos címmel vonult be lapunk hasábjaira. Hétfőn vacogó foggal mentem föl a szerkesztőségbe. A szerkesztő úr dudolászgatva jött-ment az asztalok közt s minden fiú elé odatett egy trabukó-szivart. — Maga elkésett — nyújtott kezet —, magának csak egy törött szivar maradt. — Nem tesz semmit, mingyárt befoltozom cigarettapapírral — köszöngettem boldogan —, én úgy szeretem a foltozott szivart, hogy az egészségeset is meg szoktam repeszteni, csak azért, hogy meg lehessen ragasztani. Kevés olyan öröme volt az életemnek, mint az, hogy a patagon király eltűnt a látóhatárról. Dehogy tűnt el, dehogy! A keddi számban megint megjelent, de most már háromhasábos címmel. Ezzel: A patagon király most már alsóvároson is megjelent. Maga a szerkesztő úr írta. Annyira megtetszett neki a patagon király, hogy tovább mesélte, amit én kezdtem el füllenteni. mm ERDÉLYI LEVÉL Kodály Zoltánnak Tudom, nem formája az ilyen nyilvánosan küldött üzenet a telt szív kicsordulásának. Bukófélben levő biztosítótársaságoknak szokták nyilvánosan megköszönni — a társaság költségére — a hálás felek, hogy az elhunyt hozzátartozó életbiztosítását pontosan likvidálták. Ezúttal pedig a cég firmája, ha lehet, még kiteljesedettebb fényességgel ragyog, a hasonlatosság tehát csak annyiban helytálló, hogy itt a haldokló hozzátartozója mond nyilvános köszönetet a nagy doktornak, aki ország-világgá meri hirdetni, hogy nem halhat meg a nép, melynek élnek a dalai. A székely nép mélységes megindultsággal köszöni Kodály Zoltánnak a Székely fonó-t. Elevenei és halottai járulnak e sorok rendjeiben az Andrássy úti otthon küszöbe elé. Csontos, munkába kérgesedett kezek szorítanak egyet, keményet, a Székely fonó kólafejeit papírra vető kézen és annyit mondanak a kézszorítás mellé kurtán: Isten fizesse. Mintha testi szemeimmel látnám, hogy lépked a sor élén rövid lábaival a tatárképű Seprődi János tanár úr, aki pedig világéletében nagy kritikus volt s amely kákán csak egy csomót is fel lehetett fedezni, ő felfedezte. De nem azért, mert tanár volt és pedáns volt, hanem , mert fanatikus volt. Fanatikusa mindennek, ami muzsika s még inkább annak, ami székely muzsika. Mellette a jó két fejjel magasabb, hófehérfejűi Benedek Elek halad, aki bizonyára nem tud hova lenni a gyönyörűségtől, hogy Görög Ilonát énekelni hallotta. Biztosan magyarázza odamenetében Seprődi tanár úrnak, hogy ilyen csodálatos költői alkotás nincs több a világirodalomban, hogy ilyet igazán csak a játékos székely ész tudott kitalálni .... láttak-e halottat, kinek a két lába felszökőleg álljon, kinek a két karja ölelőleg álljon s ha én megcsókolom, mindjárt megcsókoljon.. És mennek az elevenek. Talán nem is tudják, de mennek. Egy elfeledett, világ sarkába szorított, soha képességeihez és jóravaló igyekezetéhez mérten számba nem vett nép apraja-nagyja ott tolong, mert az a természete, hogy egy jószóért, egy észrevevő szemvillanásért holtig hálás legyen. Hűséges, mint a százszor oldalbarúgott, kivert kutya, aki százegyediknek is visszakívánkozik nagy farkcsóválással oda, ahol életében egy barátságos simogatást kapott. Tudom, hogy Kodály Zoltánnak a hála ilyetén formája nem kell. Helyesebben: neki a hálának nem ez a formája kell. ő ott látná a maga élete művét megjutalmazottnak, hogy dalaival öntudatot és önbizalmat tudott önteni az öntudata vesztett haldoklóba is. Ezért nem tartom idevalónak, hogy tovább áradozzak, hálálkodjak üres szavakkal. Elmondom neki inkább, milyen hatalmas hullámgyűrűkben terjed már mifelénk a hatása a Kodály és a Kodályok munkásságának. Itt pedig nem kis dologról beszélek, mert még a nótának is nehezen sikerül, hogy próféta — sőt ha kell, megváltó — legyen a saját hazájában. Itt nem is olyan régen, nincs két esztendeje még, azt hirdette széltében egy kisvárosi, félművelt, „hangosan székely“ muzsikus, hogy „ne hallgassatok székelyek azokra, akik vénasszonyok meg hídvégi koldusok szájáról a dalnyomot szedték összze csak és azt hirdetik székely muzsikának“. ő bezzeg a dalvilágot gyűjtötte, ami kávéházi népdalokból szivárgott le a székely falvak közé. Vannak ám ennél vigasztalóbb jelenségek is. Kolozsváron a legjobban látogatott estélyek már azok voltak ebben az esztendőben, ahol székelyek mutattak be székely nótát, meg székely táncot. A Bukarestből iderándult román zongoraművésznő úgy érezte, hogy Erdély számára lehetetlen műsort összeállítani, amelyben helyet ne kapjon a „Maros széki táncok“, aminthogy idevaló pianisták sem állanak ki már egy-két Kodály, vagy Bartók-szám nélkül. A minap egyik leánygimnázium háziünnepélyén voltam. A műsornak több mint a fele székely viseletbe öltözött kislányok székely dalaiból és táncaiból tevődött, ki. És ez az iskola nem az egyedüli már ezzel a kísérletével. Kézdivásárhelytől és Csíkszeredától Nagyváradig és Temesvárig mindenütt rendeznek speciálisan.székely estélyeket, amelyeken jól-rosszul, IVÓKÚRA bármely gyógyvízből IDESKUTY-nál május 2-ától naponta reggel */17 órától II.. Erzsébet tér S. (Miatyánk u. sarok) de él a törhetetlen igyekezet: megtanítani az elferdült városi ízlést az igazi magyar dalra, mely onnan nő ki egyenesen a termő humuszból, virágházi keresztezés nélkül. A székelység rátalált a muzsikájában önmagára és az erdélyi magyarság rátalált ebben a muzsikában, ezen a muzsikán keresztül a székelységre, amelytől lélekben messzebb élt valaha, mint Bécstől, Párizstól vagy Amerikától. Gyermekkórusok alakulnak, ahol az iskolai énektanítás megfelelő kezekben van s a felnőtt kórusok legviharosabb sikereiket ma már nem az untigcsépelt négyszólamú német ócskaságokkal, vagy epigonok erőtlen Erkel-utánzataival, hanem székely dalokkal aratják. A főiskolások lapja, az Erdélyi Fiatalok, május elején egyenesen székely cselédlányok és szolgalegények számára rendezett estélyen ad énekben, táncban, versekben, kórusokban csupa székely népi terméket, hogy a falujából városba távolodott fiatalság megérezze, milyen különös megbecsülésnek tartja a városi ifjúság magára nézve, hogy a székely falu dalait énekelheti. Még nincs megtörve minden jég itt se, még nincs áttörve a kulturálatlanság és a„túlkulturáltság“ frontja itt se. Még sok a rövidlátó és majdnem annyi a procc közöttünk. Még sok a féltékenykedés, az irigység, a mások dicsőségét és eredményeit elhomályosítani igyekvő önadminisztrálás tömjénfüstje. De azért sokat haladt a világ és fel nem tartóztatható a nép érdekeinek és értékeinek előnyomulása a városi közöny és fölényeskedő lebecsülés fellegvárai ellen. Mert az ellenség már a fellegvárakba szorult és ott már csak ideig-óráig tarthatja magát. • h ■ -■ * Sokan vannak már a hálásak, akik még nem is tudják, mit köszönhetnek Kodály Zoltánnak. S vagyunk néhányan, akik már tudunk, látunk és hiszünk. A sok öntudatlanok nevében a kevés tudatosak közül egy hadd hajtsa meg a zászlót a Székely fonó szerzője előtt. Szentimrei Jenő Utóirat. Úgy hallom, az erdélyi népművészeti vándorkiállítás megint fölkészül a budapesti Nemzetközi Vásárra. Azt is hallom, hogy a névtelen kiállítók sora megszaporodott eggyel, akinek a nevét a csíksomlyói székely múzeum kiállításáról jegyeztem meg. Csikkozmási fúró-faragó ember, Kristó Jánosnak hívják. Az csinál csak ügyibevaló székeket keményfából. Egyszer az első emberpár történetét, másszor Mátyás királyt szokta kifaragni a szék hátén, már ami éppen az eszébe jut. S valami pompás ülés esik az ilyen széken, különösen, ha párnát is tesz rá az ember. Anélkül a keményfa egy kicsit biza kemény. Ha most is úgy sikerültek, mint annak idején a Somlyói vásárra, ajánlanék belőlük egyet Kodály professzor úrnak. Abban ülve lehet még csak igazán jóféle székely muzsikát komponálni. SZENZÁCIÓS OLCSÓ VÁSÁRI Minden cikket feltűnően olcsó árban árusítok, úgy mint az általam előbb rendezett vásárokon. Jöjjön el Ön is, vagy tegyen egy próbarendelést postán. Az olcsó árakból néhány példa Crep8 de Chine minden sír . 388 I Barett férfi éa női ruhára..... 1.45 I MOSOTBum biztos mosó........ —. 68 Virágos műselyem fehérneműre 1 19 Panama minden szín----- ... 1.28 ] Silón fehérneműre —■ 62 lílaselyem ruhára ...........—.95 FrOKKSZÍUBl 150 széles.. .... 6.95 Lipada széles fa .. ______... 1.78 Stanszun fehérneműre —.781 Tweedszövet ruhára ........................ 1.45 I008H BIHIPSPlfm virágos .... 7.90 FRIEDMANN FARKAS* un., Király ucca 11. Vasárnap Szépítő és ránctalanító kúrák PAIZS KATÓ KOZMETIKAI INTÉZETÉBEN FERENCIEK TERE 3., FÉLEMELET ► Olcsó és előnyös bérletrendszer. ► Kozmetikai kérdésekben a legnagyobb készséggel ad díjtalan felvilágosítást. A tanítványok lelkiismeretes kiképzése.