Magyar Hírlap, 1968. augusztus (1. évfolyam, 78-108. szám)

1968-08-01 / 78. szám

Magyar Hírlap NEMZETKÖZI POLITIKA 1968. AUGUSZTUS 1. CSÜTÖRTÖK Francia és nyugatnémet nyilatkozat Nigériáról Biafra hajlandó elfogadni a légi híd lé­tesítésére vonatkozó javaslatot — jelen­tette ki szerdán Ifegwu Eke, a szakadár Biafra tájékoztatásügyi államtitkára. A légi híd biafrai elképzelések szerint La­­gost kötné össze Enugun keresztül az egyik biafrai repülőtérrel. Eke államtit­kár pozitívnak nevezte azt a tényt, hogy a niameyi tárgyalásokon állást foglaltak amellett, hogy a békéltető megbeszélések következő, Addisz Abeba-i szakasza alatt a harcoló felek között, ha fegyverszünet nem is, de tűzszünet mindenképpen jöj­jön létre. Biafrai területen ismét heves harcok dúlnak a szövetségi csapatok és a szaka­dár erők között. A nyugatnémet kormány szerdai ülé­sén a nigériai helyzettel foglalkozott, s úgy döntött, hogy újabb ötmillió márka segélyt nyújt „a nyomorgó biafrai lakos­ságnak”. Sajtóértekezletén Brandt kül­ügyminiszter állást foglalt a „nigériai konfliktus békés rendezése mellett”. Az AFP jelentése szerint a francia kor­mány szerdán minisztertanácson foglal­kozott Nigériával. A tanácskozás után kiadott nyilatkozat alapján az­ AFP arra következtet, hogy Franciaország hajlik Biafra elismerésére.­­ A francia minisztertanács szerdai ülé­sén foglalkozott a francia állami rádió és televízió, az ORTF átszervezésével is. Mint ismeretes, az intézmény dolgozói a május-júniusi események során hét hé­tig sztrájkoltak részben gazdasági, rész­ben politikai követelésekkel. A kormány válasza: elbocsátják az újságírók 40 szá­zalékát. De Gaulle elnök megkezdte nyári sza­badságát , szerdán Colombey-Les-Deux- Églises-be utazott. A tábornok megsza­kítja majd szabadságát, hogy elnököljön a kormány augusztus 13-i és 28-i ülésén. A Fehér Ház szerint Johnson távol tartja magát a pártpolitikától Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti: A Fehér Ház szóvivője, George Christian, kedden azt mondotta, hogy Johnson elnök esetleg nem is megy el a Demokrata Párt elnökjelölő konvenciójá­ra, amelyet augusztus végén Chicagóban tartanak. Christian szerint az elnök tá­vol tartja magát a szorosan vett párt­­politikai eseményektől. Politikai megfigyelők egy része a Fehér Ház közleményét közvetett válasznak te­kinti azokra a híresztelésekre, hogy John­son, korábbi kijelentéseivel ellentétben, mégis kísérletet tesz újrajelöltetésére. E megfigyelők szerint ugyanis Humph­rey jelenlegi alelnök a novemberi vá­lasztásokon vereséget szenvedhet Nixon­­tól, republikánus ellenfelétől. Amennyi­ben a republikánusok jövő heti konven­ciójukon valóban Nixonnak juttatják az elnökjelöltséget, a Demokrata Pártnak „megfelelő ellenfelet” kell vele szembe­állítani, s Humphrey nem alkalmas erre. Johnson az elmúlt hetekben feltűnően távol tartotta magát a Demokrata Párt kifejezetten pártpolitikai akcióitól, azon­ban szoros kapcsolatot tart fenn a párt vezetésével. Sajtójelentések szerint az el­nök közvetve ellenőrzése alatt tartja a párt elnökjelölő konvenciójának elő­készítését is. (AP) A Gallup-intézet szerint újból emelkedőben van Richard Nixon volt amerikai alelnök csillaga. Az intézet leg­újabb felmérése arra mutat, hogy a re­publikánus párti politikus népszerűség tekintetében megelőzte Humphrey alel­­nököt és McCarthy demokrata párti sze­nátort is. A megkérdezett amerikaiak 40 százaléka Nixon mellett szállt síkra, míg Humphrey alelnökre 38 százalék kíván szavazni. MacCarthyval szembeállítva, Nixont a megkérdezettek 41 százaléka tá­mogatja , 5 százalékkal többen, mint a minnesotai szenátort. Véres összecsapás a mexikói diákok és a rendőrség között (AFP) A mexikói fővárosban kedden délután folytatódtak a diáktüntetések. Már a keddre virradó éjjel súlyos össze­csapások voltak a diákok, valamint az ellenük kivezényelt katonai és rendőri erők között. Kedden délután nagyobb diákcsoport szállta meg azt a körzetet, ahol a mexi­kói belügyminisztérium van. A diákok a fontosabb útvonalakat felborított autóbu­szokkal torlaszolták el, megakadályozva ezzel a forgalmat. A szétoszlatásukra ki­vezényelt katonák szuronyos puskákkal és könnyfakasztó gránátokkal kezdték el a „tisztogatást”. Ennek következtében nyolc diák meghalt. A diákok a katonák szuronyrohamát benzines üvegekkel pró­bálták visszaszorítani. Ekkor a rendőrök nagynyomású tűzoltófecskendőkkel osz­latták szét a tömeget. A nyugalom azon­ban csak időleges volt, mivel este 9 óra­kor az Alkotmány teret övező utcákban a diákok újabb csoportjai gyűltek össze, tüntetésre. Ennek oka Alfonso Corona del Rosas, Mexico polgármestere és a diák­vezetők között időközben létrejött egyez­mény nyilvánosságra hozatala volt. Eb­ben az egyezményben a polgármester ígéretet tett a csapatok által megszállt körzetek kiürítésére, ha a diákok lemon­danak a tüntetésről. Egyes jelentések sze­rint néhány tanintézményt, amelyet ked­den reggel megszállt a katonaság, kiürí­tettek. A mexikói oktatásügyminiszter elrendelte, hogy a műszaki egyetemhez tartozó összes intézmény munkáját azon­nal be kell szüntetni. Montevideóban, Ururguay fővárosából is diáktüntetésekről érkezett hír. A kato­naság rátámadt a tüntető diákokra és brutális kegyetlenséggel verte szét őket. Az argentínai Rosario városban Onga­­ria elnök ellen rendeztek tüntetést. A rendőrség letartóztatta a diákok vezetőit. ­ Eisenhower a háború támogatásáért (Folytatás az 1. oldalról) hogy nem hajlandó lényeges és fontos lépéseket tenni a vietnami háború be­szüntetése érdekében — állapította meg az első tv- és rádiókommentárok jó ré­sze. Figyelemre méltó, hogy Eisenhower volt elnök, a Republikánus Párt válasz­tási programját kidolgozó bizottsághoz intézett levelében követelte: a párt uta­sítsa vissza az „álcázott fegyverletétel” minden formáját és támogassa a kor­mány vietnami politikáját. A DNFF harcának féléves mérlege A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítá­si Front központi bizottságának külügyi bizottsága bejelentette, hogy állandó kép­viseletet létesít a Mongol Népköztársa­ságban. A legutóbbi 24 órában a hazafias erők főleg a deltavidéken folytatták tüzérségi támadásaikat. Az amerikai légierő B-52-es óriás­bombázói változatlan hevességgel támad­ták a szabadságharcosok feltételezett ál­lásait Saigon körül 50 kilométeres kör­zetben. A „Felszabadulás” hírügynökség közlé­sére hivatkozva jelenti a Vietnami Tájé­koztatási Iroda (VNA), hogy a dél-viet­nami népi felszabadító fegyveres erők január 31 óta Quang Nam tartomány te­rületén az ellenség — a saigoni rezsim és az amerikaiak — 28 266 katonáját és tiszt­jét semmisítették meg, illetve megsebe­sítették vagy foglyul ejtették. Ugyaneb­ben az időszakban a dél-vietnami haza­fiak megsemmisítettek vagy harcképte­lenné tettek mintegy 640 ellenséges tan­kot és páncélos szállító járművet. ♦ (Reuter) Kelet-Jáván az indonéz hadsereg egységei elfogták Sukarnót, az Indonéz Kommunista Párt egyik illega­litásban élő vezetőjét. ♦ (UPI) A dr. Martin Luther King meggyilkolásával vádolt James Earl Ray ügyében betiltottak minden sajtóértekez­letet Memphisben. A bíróság rendelke­zése a tárgyalásig érvényes. ♦ (Reuter) Véget ért a ciprusi távköz­lési dolgozók sztrájkja. Humphrey a vietnami háborúról Humphrey amerikai alelnök szerdán szabad választásokat sürgetett Dél-Viet­­namban. Az alelnök szerint a választá­sokon „minden politikai csoportosulás­nak” részt kellene vennie. Jóllehet Humphrey nem nevezte nevén a Dél­vietnami Nemzeti Felszabadítási Frontot, politikai megfigyelők szerint „minden csoportosulás” kifejezés a DNFF-re is vo­natkozik. A dél-vietnami választások eredményét az amerikai kormánynak el kellene fogadnia, bármilyen legyen is azok kimenetele, mondotta. A beszédéhez fűzött kommentárjában a UPI megjegyzi, az alelnök most tett elő­ször a nyilvánosság előtt erőfeszítést ar­ra, hogy Johnson elnökétől eltérő viet­nami politikát vázoljon fel. A UPI hír­­magyarázója szerint Humphrey „igyek­szik meggyőzni a vietnami háborút ellen­ző amerikai választókat arról, hogy John­son elnöknél jobban hajlik a kompro­­misszumos megoldásra”. A Johnson-kor­­mányzat ugyanis eddig mereven elutasí­totta, hogy a DNFF képviselői helyet fog­laljanak a dél-vietnami kormányban. Fulbright győzött az arkansasi szenátusi választáson (UPI) William Fulbright demokrata­párti politikus vezet az Arkansas állam­ban rendezett szenátusi választásokon. A szerdán közzétett, csaknem végleges eredmények szerint Fulbright már meg­nyerte az arkansasi demokrata párti sze­nátusi előválasztást, ugyanis egymagá­ban több szavazatot kapott, mint három ellenfele együttesen: a leadott szavazatok 96,6 százalékának összeszámlálása után 53 százalékot. A demokrata párti szenátor újraválasz­tását biztosra veszik, hiszen ellenfele, Jim Johnson, a szélsőséges fajüldözési politika híve, mindössze 32 százalékot kapott. Mint ismeretes, William Fulbright, az amerikai szenátus külpolitikai bizottsá­gának elnöke, több ízben szembeszállt a vietnami háború kiszélesítésére irányuló washingtoni politikával és állást foglalt a válság politikai rendezése mellett. Eltűnt Argüedas Elrablásával a CIA-t gyanúsítják (AP) A La Pazból érkező hírügynök­ségi jelentések arról számolnak be, hogy kedd estére válságosra fordult a bolíviai helyzet. Az AFP a válság kiéleződésével hozza összefüggésbe a következő két jelensé­get: Barrientos elnök kedden este beje­lentette, hogy helyi idő szerint 20 órakor rádiószózattal fordul az országhoz. A ki­tűzött időpont előtt azonban a tervezett beszédet minden indoklás nélkül lemond­ták. Egy másik jelentés arról ad hírt, hogy a kormánypalotába magas rangú katona­tisztek érkeznek. Mint ismeretes, a bolíviai válságot az robbantotta ki, hogy Argüedas volt bel­ügyminiszter, miután a kubai hatóságok­nak átadta Che Guevara meggyilkolt latin-amerikai forradalmár nagy feltű­nést keltett naplóját, Chilébe menekült. Argüedas hollétéről egyébként tovább­ra is ellentmondó hírek keringenek. Az AFP és a UPI szerint leginkább az a feltételezés tartja magát, hogy a volt belügyminisztert Londonban a CIA és az angol titkosszolgálat ügynökei őrzik. A jelek szerint ugyanis a CIA fontos szerepet játszott Che Guevara meggyil­kolásában. Aki nem tud arabusul... Emil Zátopek, a világhírű sportember, a helsinki olimpia hőse, nyilatkozatot adott az Europe—1. nevű rádióállomás­nak. Ebben a kis interjúban — szinte hi­hetetlen — egyenlőségjelet tett a hitleri Németország és a Szovjetunió közé. Elképesztő eset. Hát lehetséges, hogy Zátopek, aki elméletileg is oly kimagasló mestere a sportnak, ennyire nem értene a politikához? Lehetséges, hogy az emlé­kezőtehetsége ily rövid lenne? Elfelej­tette volna, hogy három évtizeddel ez­előtt a náci Németország volt az, amely letaposta és feldarabolta hazája földjét, majd hét évvel később éppen a Szovjet­unió tankjai érkeztek meg Prágába, hogy megmentsék a németellenes felkelés har­cosait a fasiszta túlerő bosszújától, s hogy egyáltalán — felszabadítsák az or­szágot? Ám ha mindezt elfelejtette volna — bár akkor már eszmélő fiatalember volt — csak el kellene sétálnia arra a prágai térre, ahol gránittalapzaton ott áll az első T—34-es, az, amelyet akkora ujjon­­gással fogadott a nép, s amelynek talap­zatán ott áll a közmondássá vált jelszó: „Pi­jeli vcast” — ami magyarul valahogy így hangzik: „Éppen idejében érkeztek!” Ugyan micsoda politikai vakság kell ahhoz, hogy valaki ilyen nyilatkozatot tegyen? Szeretnénk hinni, hogy a hel­sinki olimpia hősének esetében csupán erről — a politikában való teljes járat­lanságáról — és rövidlátó felelőtlenségé­ről van szó, nem másról. De ha így van, akkor is megismételjük az ősi közmon­dást: „Aki nem tud arabusul, ne beszél­jen arabusul.. Tudathasadás Furcsa döntést hozott kedden az ame­rikai szenátus. Negyvenhárom szenátor szavazatával huszonnyolc ellenében úgy döntött, hogy „amíg a Koreánál elfogott Pueblo hírszerző hajót és legénységét nem bocsátják szabadon, a ’kommunista országok’ nem kaphatnak amerikai se­gélyt”. Igen, az olvasó jól érti: leplezetlen po­litikai nyomásról van szó, méghozzá olyanról, amely — a diplomácia egész történetét nézve — elképesztő a maga nemében. Eltekintve attól, hogy tudomá­sunk szerint egyetlen „kommunista or­szág” sem kap amerikai segélyt, és ilyen­fajta „segély” nélkül is boldogul —­ a döntést nem hagyhatjuk szó nélkül. Ugyanis éppen ezekben a napokban ren­geteg sirámot hallunk Nyugat felől a szuverenitásról, arról, hogy a szocialista államok állítólag nem rendelkeznek szu­verén jogokkal stb., stb., stb. Mily érde­kes, hogy ugyanazok az emberek, akik mostanában oly vehemensen „féltik” a csehszlovák szuverenitást — miután hír­szerző hajójuk megsértette egy független ország felségterületét — most más orszá­gokat próbálnak arra kényszeríteni, hogy avatkozzanak be e szuverén szocialista ország, Korea belügyeibe. Úgy képzelik, hogy más szocialista országok sarkallják Koreát egy olyan ügyben, amelynek el­döntése kizárólag ennek a szuverén államnak a kormányára tartozik? Mondhatjuk, csodálatos a „szabadság bajnokainak" ez a tudathasadása, amely­nél csak a vakságuk nagyobb... (sk­on) Munkáspárti „gyónás” a blackpooli kongresszus előtt (MTI) Az angol Munkáspárt szokatlan­­nul részletes önvallomásban szándékszik taglalni kormányának minden eddigi si­kerét és kudarcát a párt Blackpoolban, októberben sorra kerülő évi konferen­ciáján. Az értekezlet elé terjesztendő bizalma­san kezelt, de az angol sajtó által szer­dán már szellőztetett okmány mottója az, hogy a sorozatos visszaéléseik ellenére lassan beérnek a Munkáspárt fáradságos munkájának gyülmölcsei. A dokumentum szerzői főveszélyt an­nak esetleges megismétlődésében látják, hogy a „munkáspárti termést ismét a to­­ryk fogják betakarítani az 1971-ben ese­dékes választásokon”. Kifejtik, hogy a gazdasági nehézségek a vártnál súlyosabbnak bizonyultak. Az ipari struktúra alapvető gyengeségeinek felszámolásához pedig, a párt becslései­vel ellentétben, hosszabb időre van szük­ség. A 13 oldalas, aprólékos „gyónásban” el­ismerik továbbá, hogy az „időtényezőt figyelmen kívül hagyták 1964-ben, ami­kor felbecsülték a szociális kötelezettsé­gek teljesítéséhez szükséges gazdasági erőforrásokat”. Nem hagynak kétséget az iránt sem, hogy lényegében ezért kény­szerültek a font devalválására. Ezután a szerzők merész fordulattal megállapítják, hogy a termelés fokozódik, kedvezőbb az ország egyes területeinek egyensúlya, a termelékenység szintén emelkedőben van, s a brit kereskedelem kilátásai egy évtized óta a legjobbak. „1970-re Anglia szilárd alappal rendelke­zik a folyamatos gazdasági növekedés fenntartásához” — állapítja meg a doku­mentum. A Munkáspártnak az 1970-es évekre ki­tűzött céljait abban foglalják össze, hogy „felszámolják a társadalmi kiváltságokat, igazságosabban osztják el az anyagi java­kat, s a munkásságnak beleszólást bizto­sítanak az iparigazgatásba”. A szélesebb nemzetközi terepet bete­kintve, fáradozni kívánnak „a szegény és gazdag nemzetek között tátongó szaka­dék áthidalásán”. ­ (TASZSZ) A berlini városi bíróság Rudolf Zimmermannt, az SS volt tagját háborús és emberiségellenes bűnökért életfogytiglani börtönre ítélte. Zimmer­mann 1941-től 1945-ig a Gestapóban szol­gált.

Next