Magyar Hírlap, 1969. január (2. évfolyam, 1-30. szám)

1969-01-02 / 1. szám

Magyar Hírlap CJÉVI NYILATKOZATOK, ÜDVÖZLETEK 199. JANUÁR 2. CSÜTÖRTÖK 3 minden fillért, akkor ezt is jobban meg fogják nézni. Kitért Fock Jenő arra is, hogy külö­nösen a Budapest környéki tsz-eknél túl­zott mértékben foglalkoznak olyan tevé­kenységgel, amit az állami ipar, a szö­vetkezeti ipar, a tanácsi helyi ipar is el tud végezni, és elszívják a munkaerőt a budapesti üzemektől, a nagyüzemektől, a tanácsi üzemektől, a szövetkezeti ipartól.­­ A kormányzatnak az a véleménye, hogy a tsz-ek általában helyes irányba mennek, amikor ilyen segédüzemi kise­gítő ágazati tevékenységet folytatnak, hiszen ezzel tudják elérni azt, hogy a munkaerőt rendszeresebben foglalkoztat­hatják. Azokban a hónapokban is teljes vagy majdnem teljes foglalkoztatottságot biztosíthatnak, amikor egyébként a mező­­gazdasági munkáknak nincsen szezonja. Azonkívül a nehezebb munkából kiöre­gedett embereknek is megfelelő munkát adhatnak. Szóval én ösztönözném mind a háromezer tsz-t, hogy ilyen tevékeny­séggel foglalkozzék. Ugyanakkor olyan rendszabályokat kell hoznunk, hogy a tsz-ek ne juthassanak jóval magasabb jövedelemhez — lényegében alacsonyabb értékű szakmunkával —, mint a jól kép­zett szakmunkások az állami iparban. Kedvező demográfiai fordulat Ezután a termelőszövetkezetek 1968. esztendei fejlődéséről nyilatkozott Fock Jenő. Mint mondta, a fejlődést pozitív­­nak értékeli. Csak a legnagyobb elisme­rés hangján lehet beszélni arról, hogy ilyen súlyos aszály mellett is ilyen szép eredményt értek el a termelőszövetke­zetek és általában a dolgozó parasztok. Azt hiszem — fűzte hozzá —, nem lehet e­z­t leegyszerűsíteni arra, hogy több volt a műtrágya vagy több volt a gép. Ez is igaz, jobb volt az anyagi ellátottság. De elsősorban a dolgozó parasztok szorgalma és növekvő szaktudása hozta ezeket az eredményeket. — Közismert, hogy az 50-es években különösen sok gyerek született és ezek a gyerekek most lépik át a középiskolák, az egyetemek, a munkahelyek kapui. Hogyan gondoskodik a komány a demo­gráfiai hullám okozta problémák megol­dásáról? — hangzott a riporterek követ­kező kérdése. Fock Jenő azzal kezdte a válaszát, hogy személy szerint neki valahogy nem tet­szik, amikor úgy beszélnek erről a néhány korosztályról, hogy „csak bajt és gondot okoznak a kormánynak”. — Szerintem örömmel kell üdvözölni ennek a korosztálynak a tagjait, akik most otthagyják az általános iskolát és a középiskolába mennek, vagy szakmát ta­nulnak. A kormányzat nem jótéteményt gyakorol, hanem kötelességének tesz ele­get, amikor megkülönböztetett gonddal foglalkozik az őket érintő kérdésekkel. Szerintem nem olyan nagyon nehéz kér­dések ezek, mint ahogy eddig a közvéle­mény is gondolta. Persze néhány intéz­kedést kellett hozni. Ma már esett szó a gyermekgondozási segélyről. Ez olyan tí­pusú intézkedés, amelyet természetesen elsősorban a dolgozó anyák érdekében hoztak, s azért, hogy ne legyen olyan nagy gond a gyermek nevelése, különö­sen az első esztendőkben. De az intézke­dés meghozatalakor gondoltunk az úgy­nevezett demográfiai hullámra is. Mert például ha a kormány a két és fél évet három évre terjeszti ki és a segélyre jo­gosultak körét bővíti, akkor átlagban kö­rülbelül 120—140 ezer asszony marad ott­hon a munkából. Ezeknek a helyét több­ségében fiatal nők, fiatal lányok foglal­ják el. Vagy egy másik intézkedés: jelen­tősen kiterjesztettük a négy-hat órás fog­lalkoztatottságot, elsősorban az asszo­nyok, lányok, általában a fiatalabb kor­osztály számára. A középiskolákba 1969- ben körülbelül ugyanannyi gyereket ve­szünk fel, mint 1968-ban vagy a korábbi években, de emellett a szakmunkásképző iskolákba körülbelül 25 000-rel többet, mint az elmúlt évek átlagában. Megem­lítem még, hogy a termelőszövetkezetek­be ebben az évben mintegy 20 százalék­kal többen jelentkeztek tagnak, vagy kér­tek alkalmazást, mint az elmúlt években. — Mindezt figyelembe véve — azt hi­szem — lényegében a probléma megol­dott. Jómagam már inkább előretekintek, s az elmúlt 8—10 évre gondolok, amikor sajnos évente körülbelül 30—40 ezer gye­rekkel kevesebb született. A későbbi években hosszabb ideig, nem 3—4, ha­nem 6—8 évig tartó problémánk lesz, s ezekben az esztendőkben a termelékeny­ség kérdésével és a többi problémával a mostaninál behatóbban kell majd foglal­koznunk. A miniszterelnök személyes élményei az ifjúsági mozgalomról A következő kérdés személyes jellegű volt: hogyan emlékezik vissza a Magyar Népköztársaság miniszterelnöke a kőbá­nyai ifi-mozgalomban eltöltött éveire? Fock Jenő a KIMSZ megalakulásának 50. évfordulójára emlékezett, és elmond­ta, hogy kint járt Kőbányán, s néhány órát együtt töltött régi elvtársaival, azok gyerekeivel, unokáival. Az emlékezés óráiban az is felötlött benne — s erre né­mi büszkeséggel gondol —, hogy a kom­­m­unista ifjúsági mozgalom öt évtizedéből majdnem négynek maga is részese volt. — 52 éves vagyok, és 14 éves korom óta veszek részt a munkásmozgalomban. 16 éves koromtól tagja voltam a KIMSZ- nek és ugyancsak 16—17 éves koromtól KIMSZ-titkár voltam hét éven át. Szólt arról is, hogy felmerült benne: vajon a kerületben, ott, ahol a fiatal évei­nek nagy részét eltöltötte, megértik-e az elvtársak, hogy ritkán tud elmenni közé­jük, megértik-e, hogy nem tud olyan sű­rűn találkozni velük. — Tudom, nehéz ezt megérteniük, mint ahogy talán azok a megyék is nehezen értik meg, amelyekben évek óta nem voltam már. Azok az üzemek, ahol ré­gebben sokszor megfordultam, most sű­rűn szóvá teszik, hogy évek óta nem jár­tam náluk. Pedig régebben, mondjuk miniszterhelyettes koromban úgyszólván havonta, kéthavonta részt vettem meg­beszéléseiken, kimentem segíteni vagy megtárgyalni velük valamit. Nos, az én régi ifibarátaim is valószínűleg így gon­dolkoznak, s ez egy okkal több arra, hogy többször találkozzam velük, hogy éreztetni tudjam velük, én ugyanúgy becsülöm, tisztelem, szeretem őket, mint régen, csak éppen más irányú elfoglalt­ságom miatt keveset tudok velük tenni. Arról is beszámolt a miniszterelnök: azzal tüntették ki, hogy a KISZ X. ke­rületi vezetőségének tiszteletbeli tagjává választották. Mint mondta: külön örömet jelentett számára, hogy nagyon őszinte légkörű beszélgetés volt. — Miután a fiatalok megtudták, hogy jómagam a Ceglédi úton nőttem fel, elkezdték sorolni, mi is van most a Ceglédi úton. Közöltem velük, tudom, hogy mi van a Ceglédi úton és bizony nem vagyok büszke arra, ami ott van. Sajnos megvannak még azok a nagyon kisméretű szobakonyhás lakások, ahol én laktam, és velünk szemben, a Ceglédi út 5­7-ben azok a konyha nél­küli egyszobás szükséglakások is, amik akkor épültek, amikor én fiatal gyerek voltam. Az emberek — a lakáskörülmé­nyeket tekintve — bizony nem élnek jobban, mint annak idején éltek. Sőt — s ez talán a tanácsi szerveknek is kriti­ka — a lakásviszonyok szempontjából talán rosszabbul élnek. Mert régebben egy 5—6 tagú család hiába akart volna felvenni egy másik családot az egy szobába albérlőnek, nem engedték. Ná­lunk viszont a demokráciát úgy értel­mezik, hogy ezt nem szabad megtagad­ni, így azután vidékről jönnek fel abba az egy szobába, s az 5—6 tagú család mellé másik 5—6 tagot vesznek fel al­bérlőnek. Azt mondják, hogy nincs jog­szabály ennek megakadályozására. Ha nincs, akkor meg kellene alkotni. Az új év Az interjú befejező részében Fock Jenő az 1969-es esztendő kilátásairól nyilatko­zott. — Nagyon optimista vagyok, és azt hiszem, a közvéleménynek is minden oka megvan arra, hogy optimista legyen or­szágunk fejlődésének kilátásairól. Foly­tatni fogjuk a munkát, amit eddig is végeztünk, még okosabban, még inkább m­egtan­ácskozva az okos emberek gyü­lekezetével, a széles közvéleménnyel, még több ember segítségét, támogatását, aktív közreműködését megnyerve. Opti­ kilátásai­ mista vagyok, mert úgy látom, hogy az egyetértés, a bizalom légköre tovább erősödik. Joggal vagyok optimista, ha arra gondolok, hogy mi mindent tudunk megoldani hazánkban. Az optimizmus mellett azért arra is fel kell hívni a fi­gyelmet, hogy adott világban élünk, amely feszültségektől terhes, amelyben a velünk szemben álló erők újra fel­élesztik a hidegháború légkörét. Ha pedig tovább tartanak a helyi háborúk, ha to­vább tart a vietnami háború körüli hu­zavona, és folytatódik a gyilkos nép­irtó Államférfiak újévi üzenetei A hírügynökségek a világ minden részéből tudósítanak az újévi üdvözletekről, üzenetekről, amelyeket az államok vezetői saját népükhöz és egymáshoz intéztek. MOSZKVA Az SZKP Központi Bizottsága, a Szov­jetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa az új év alkalmából üzenetben köszöntötte a szovjet népet. Az üzenet többek között megállapítja, hogy a Szovjetunió az elmúlt esztendő­ben újabb hatalmas lépést tett előre a kommunizmushoz vezető úton, sikeresen fejezte be az ötéves terv harmadik évét. „Hűen Lenin hagyatékához, szovjet ál­lamunk külpolitikájában következetesen védelmezi a szocializmus ügyét és a né­pek szabadságát, a békét, a népek barátságát és a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének elvét" — hangoztatja az üze­net, majd megállapítja: „Minden sikerünk záloga abban rejlik hogy hűek vagyunk a marxizmus-leninizmushoz, a lenini örökséghez, s osztályharcokban megedző­dött lenini párt vezet bennünket.” A Központi Bizottság, a Legfelső Ta­nács Elnöksége és a Minisztertanács szív­ből jövő jókívánságait fejezi ki a szovjet embereknek, s jó egészséget, sikereket és nagy eredményeket kíván a munká­ban, tanulásban, alkotásban és a tervek teljesítésében. Forró üdvözletét és baráti jókívánságait küldi a szocialista orszá­gok népeinek, a testvéri kommunista és munkáspártoknak, a munkásosztálynak, a dolgozó parasztságnak, a haladó értelmi­ségnek, a fiatal nemzeti államok népei­nek, mindazoknak, akik küzdenek az im­perializmus és a kolonializmus ellen. VARSÓ Marian Spychalski marsall, a lengyel Államtanács elnöke, a Nemzeti Egység­front Országos Bizottságának elnöke az új év alkalmából rádió- és televízióbe­szédben fordult országa népéhez. Megállapította, hogy 1968-ban Lengyel­­ország sok eredményt ért el a gazdasági és a társadalmi élet területén. Hasonló eredményekkel büszkélkedhet a közokta­tás, a tudomány és a kultúra fejlesztésé­ben. Mint mondotta, a lengyel állam egy­re növekvő saját erejére, valamint szo­cialista barátainak és szövetségeseinek hatalmára támaszkodva erősödött meg. Emlékeztetett arra, hogy a LEMP kong­resszusán elfogadott határozatokon ala­puló általános politikai platformnak meg­felelően megválasztják a szejm és a népi tanácsok képviselőit. „Változatlan kitar­tással építjük népi Lengyelországunkat, méltóképpen készülünk megalapításának 25. évfordulójára” — mondotta. PRÁGA Ludvik Svoboda csehszlovák elnök új­évi köszöntőben elemezte az 1968-as év tapasztalatait. Rámutatott, hogy abban, ami 1968 januárja után történt, „kifeje­zésre jutott népünk elhatározása, hogy szakít mindazzal, ami a társadalom fej­lődését fékezte”. „Tudjuk — folytatta az elnök —, hogy a nagy célok nehézségek közepette valósulnak meg. Népünk tö­rekvéseit is megrázkódtatások és zavaros jelenségek kísérték. Olyan kísérletek is történtek, hogy ezeket a törekvéseket ér­dekeinkkel ellentétes célok elérésére használják fel.” Svoboda elnök rámuta­tott arra is, hogy a küszöbönálló év egy­általán „nem lesz könnyű”, és további nehézségekkel kell majd szembenézni. „1969 — mondotta a továbbiakban — mindenekelőtt a föderalizálás éve lesz.” Ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy a föderációs aktussal a szlovák népnek az önálló államiságért vívott hosszú harca fejeződött be. Beszéde további részét Svoboda elnök gazdasági kérdéseknek szentelte. A prob­lémák megoldását csak a fegyelmezett és becsületes munka hozhatja meg — mon­dotta ezzel kapcsolatosan, végül hangoz­tatta: „Hazánk jövőjét a szocializmusban látjuk, más út számunkra nem létezik. Abból indulunk ki, hogy a nemzetközi háború az Egyesült Államok imperialista körei részéről; ha az imperialisták min­den alkalmat megragadnak arra, hogy felszítsák a hidegháború légkörét, akkor bizony a mi magyarországi munkánk is nehezebbé válik. Mit tudunk ez ellen tenni, mi magyarok? Mindent el kell kö­vetnünk barátainkkal, a szocialista or­szágok közösségével együtt azért, hogy nagyobb egyetértés valósuljon meg kö­zöttünk, mert ez önmagában is vissza­riasztó erő. Úgy politizáljunk, hogy a világ összes haladó erőivel szót tudjunk érteni, közös nevezőre jussunk az im­perialista agresszív körökkel szemben, am­elyek nem riadnak vissza a hideghá­borútól, amelyeknek legkalandorabb ré­életben legfőbb támaszunk a Szovjet­unióval és a többi szocialista országgal való, egyenlő jogokon alapuló együttmű­ködés.” BERLIN Walter Ulbricht, az NDK Államtaná­csának elnöke, az NSZEP KB első titká­ra, hagyományos újévi üzenetében mél­tatta a Német Demokratikus Köztársa­ság 1968. évi gazdasági és politikai ered­ményeit és foglalkozott az 1971-ben kez­dődő távlati terv megvalósítására irá­nyuló előkészületekkel. Nemzetközi kérdésekről szólva, állást foglalt a bukaresti és a Karlovy Vary-i értekezletek határozatainak megfelelő európai biztonsági rendszer megterem­tése mellett. Kiemelte, hogy az NDK szilárd békepolitikát folytat, egyidejű­leg rámutatott, hogy a Német Szövetségi Köztársaság külpolitikája továbbra is megőrizte agresszív jellegét. Utalva az NDK fennállásának közelgő huszadik év­fordulójára, felhívással fordult az euró­pai népekhez, kormányokhoz, államfér­fiakhoz, és felszólította őket, hogy egye­sült erővel biztosítsák a békét a nyugat­német revansizmus és neonácizmus erői­vel szemben. Ennek érdekében ismerjék el a Német Demokratikus Köztársaságot. SZÓFIA A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága, a Nemzetgyűlés Elnöksége és a Minisztertanács újévi üzenetet inté­zet a Bolgár Népköztársaság népéhez. „Az elmúlt évben — hangzik az üzenet — a bolgár kormány töretlenül érvényre juttatta hagyományos politikáját, amely a népek békéjére, barátságára és kölcsö­nös megértésére irányul, s amelynek cél­ja az antiimperialista erőkkel való egy­ség és szolidaritás.” BUKAREST Nicolae Ceausescu, a román Államta­nács elnöke, a Román KP főtitkára hazá­ja népéhez intézett újévi üdvözletében el­mondotta, hogy 1968-ban a Román KP KB kezdeményezésére az országban széles körű társadalmi-politikai tevékenység bontakozott ki, amelynek az volt a célja, hogy tökéletesítsék a szocialista terme­lési viszonyokat. — Az új esztendőben — fűzte hozzá — a népek legfőbb érdeke megköveteli, hogy újabb és még hatéko­nyabb erőfeszítéseket tegyenek a konflik­tusok rendezése, a hidegháború kiújulá­­sának elkerülése érdekében, a nemzetközi enyhülésért, az európai biztonság és a világbéke megszilárdításáért. RÓMA Az Unitá szilveszteri száma közzétette Luigi Dongónak, az Olasz Kommunista Párt főtitkárának újévi üzenetét az olasz kommunistákhoz, az ország összes haladó és demokratikus erőihez. Longo szólott a vietnami nép hősi küzdelmének jelen­tőségéről, s az általános leszerelés fontos­ságáról. Kijelentette, hogy az olasz nép számára a biztonság és a béke csak ab­ban az esetben biztosítható teljes mér­tékben, ha a NATO támaszpontjait fel­számolják, maga az ország pedig kilép ebből az agresszív katonai tömbből. VI. Pál pápa újév napján misét ponti­fikált a római Santa Maria Aracoeli templomban. A mise alkalmából elmon­dott beszéde teljes egészében a békével foglalkozott. Beszélt a Palesztinai, a viet­nami és az afrikai konfliktusokról, a ge­rilla­harcok és a megtorló­ akciók legutób­bi eseményeiről, amely — mint mondot­ta — „fájdalmas megrázkódtatást okoz­tak az egész emberi közösségnek”. Kérte Istent, hogy ennek a megrázkódtatásnak „üdvöt hozó ébredés” legyen a következ­ménye, és ne rendüljön meg az emberiség bizalma abban, hogy nem kell erőszakot alkalmazni az emberi konfliktusok meg­oldására. tege talán attól sem riad vissza, hogy a hidegháborút valóságos háborúra változ­tassa. Én azért lényegében e vonatko­zásban is optimista vagyok. Azt azon­ban, hogy milyen problémák vannak a világban, minden optimizmus mellett sem helyes elhallgatni. Nem helyes úgy beállítani a dolgot, ahogy nekem egy régen Párizsban élő magyar mondta bol­dogan, hogy az óhaza a boldogság és a béke szigete. Azért látni kell, hogy ben­ne vagyunk a nagy világtengerben, amely erős mozgásban van, s ez veszélyeztet­heti a boldogság, a béke szigetét is. Fock Jenő végül az egész dolgozó ma­gyar népnek boldog új esztendőt kívánt

Next