Magyar Hírlap, 1969. május (2. évfolyam, 118-148. szám)
1969-05-03 / 120. szám
Magyar Hírlap 6 im?. MÁJUS 3. SZOMBAT NÉPGAZDASÁG - VILAGGAZDASAG Hét végi népvándorlás ^ ^ "2- Szabad szombat, milliónyi víkendező Üdülőterületek és beruházások A szabad idő növekedésével változik a dolgozók, a családok, s vele a társadalom időbeosztása, s ezzel együtt a fogyasztás szerkezete is. A keresett áruk és az igényelt szolgáltatások, illetve a pihenésre, kikapcsolódásra alkalmas terület hiánya természetesen sok gondot okoz. Az egyre növekvő kereslet a meglevő üdülőhálózatot terheli, és a zsúfoltság miatt gyakran nem elégíthetők ki az igények sem. Ebben az évben már a másfél milliót is meghaladja a szabad szombattal rendelkező dolgozók száma. A meghosszabbodott hétvégeken megváltozik az eddigi időbeosztás, a hétköznap elmaradt házimunkák elvégzését igen sokan előrehozzák szombatra, esetleg péntek délutánra, így a vasárnap, de a szombat egy része is felszabadul. Bizonyító számok . A Munkaügyi Minisztérium legutóbbi felmérése szerint szabad szombatonként a dolgozók 18, vasárnaponként 25 százaléka házon kívül keres pihenést, szórakozást, a nyári hónapokban pedig már 40 százalék kirándulással, utazással kívánja eltölteni a hétvégeket. Ez az igény valamennyi dolgozó korosztályra, a nagy- és a kisvárosokban, de még a községekben lakókra is jellemző. (Nemzetközi tapasztalatok szerint az utazás, a belső turizmus — ugyanezért — rohamosan fejlődik.) Azzal számolhatunk tehát, hogy 1969 nyarán — a szabad szombatokon — a családtagokkal együtt több mint egymillió víkendező számára kell megfelelő szabad területet, sőt mi több, kulturált utazási lehetőséget biztosítani. A következő években ezek a számok a munkaidő-csökkenéssel emelkednek, azaz egyre nő a területigény is. Az új hét végi népvándorlás méreteit 10—15 éves távlatban két- két és fél millióra becsülhetjük. Ilyen számú víkendező igényeinek tervszerű kielégítése azonban már objektív közgazdasági okokból is kívánatos. Elsősorban a helyet, a területet kell számukra biztosítani. Ezt nem lehet a spontaneitásra bízni, abból sok kár származna. A jelenlegi terület ehhez nem elég. Meglevő főbb üdülővidékeink, a Balaton, a Duna-kanyar, a Mátra már most is, különösen a nyári hétvégeken zsúfoltak. A nyaralók, az éttermek, a strandok stb. kisebb-nagyobb mértékben még bővíthetők, a várható nagyméretű hét végi „belső népvándorlás” helyigényét azonban távolról sem lehet újabb beruházások nélkül kielégíteni. Célterületek ? Az üdülőtelepeken a víkendezők — koruknak, foglalkozásuknak, műveltségi színvonaluknak megfelelően — más és más pihenési, szórakozási, művelődési, sportolási igényekkel lépnek fel. Ezeket a differenciált igényeket célszerű figyelembe venni és szervezetten kielégíteni. Meghatározott program szerint már most gondolni kellene a kijelölendő hét végi üdülőterületeken a szolgáltató hálózat, a kereskedelem és a vendéglátás bővítésére, az ideiglenes szálláslehetőségek, a kulturált sport- és egészségügyi létesítmények fejlesztésére. Az új létesítmények helyigénye jelentős gondot okoz. A növekvő igényekkel szemben állnak a mezőgazdaság termelési érdekei. (A mezőgazdaságot az utóbbi húsz évben már amúgy is jelentős területveszteség érte.) Kívánatos új üdülési célterületeket kijelölni, a mezőgazdaság termelési érdekeinek egyidejű szem előtt tartásával. Még szép számmal találhatók hegyeinkben és folyóink mellett mezőgazdaságilag nem, vagy csak kis mértékben hasznosítható nagyobb területek, amelyek mint tájak szépek, s viszonylag kevés költséggel vonzóvá tehetők a víkendezők számára. Az így kijelölt és a fejlesztésre szánt vidékeket célszerű védett, zárt üdülőterületté, nagyobb, összefüggő, körzet esetén (például a Bakonyban a Cuha völgye) esetleg nemzeti parkká nyilvánítani. Ezzel párhuzamosan más területek üdülési célokra való használata meg is tiltható. Dr. Koltai Iván, a Belkereskedelmi Kutató Intézet tudományos munkatársa Világgazdasági iránytű A héten történt Az elmúlt hét egyik fontos eseménye volt dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter Japánban tett látogatásának befejezése. Túl azon, hogy most első ízben járt magyar miniszter a felkelő nap országában, a látogatás jelentőségét aláhúzta a gazdasági kérdésekről folytatott tárgyalássorozat. Nemrég még utópisztikusnak tűnt arra gondolni, hogy intenzív gazdasági kapcsolataink lehetnek olyan távoli országgal, mint Japán. Természetesen a földrajzi távolság olyan realitás, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az elmúlt két évtizedben azonban éppen Japán bizonyította be, hogy a távolság legyőzhető. Nagy üzleteket kötnek Dél- Amerikával, hatalmas hajókon rendezték be textilgyáraikat, amelyek a megrendelés kézhezvétele után azonnal kifutnak a tengerre, és a szó szoros értelmében menet közben gyártják a kívánt árukat. Hasonló alapon természetesen Európával is lehet kereskedni. Áruik jó minősége, speciális kikészítése módot ad arra, hogy a gyakran jelentős fuvarterhek ellenére is versenyképesek lehessenek a távoli piacokon. A japán kereskedelmi expanzió fontos állomása az Európában létesített, különféle összeszerelő üzemek hálózata. Nem elképzelhetetlen, hogy Magyarországon is létesítenek ilyen üzemet, s ez nemcsak Japánnak kedvező, de előnyös lehet nekünk is, hiszen új exportpiacokat nyitna a magyar ipar számára. A nagy hírügynökségek jelentéseiben előkelő helyet foglaltak el az olasz rendőrsortűzről szóló hírek. A háttérben rejlő fontos ok az ország gazdasági konjunktúrájának sebezhetősége is. Bár az olasz gazdaság napjainkban jól prosperál, már Nyugaton sem szokás olasz gazdasági csodáról beszélni. Kiderült: a csoda nagyon is ingatag, s a mostani fellendülés is terhes mindazokkal a gondokkal, amelyek az elmúlt évek nagy nekirugaszkodásait időről időre visszafogták. Melyek ezek a gondok? Az ország erősen importérzékeny és így a külkereskedelem nagymértékben függ a nyersanyagárak ingadozásától. Ha az alapanyagok árai kedvezőtlenül alakulnak, akkor az olasz iparcikkek versenyképessége romlik és ez fékezi a gazdasági életet, elsősorban az újabb beruházásokat. A beruházások megtorpanása viszont rontaná az amúgy is labilis munkaerőpiac helyzetét, s ez növelné az országon belüli gazdasági feszültségeket. A. Benelux gazdasági unió A holland, a belga és a luxemburgi kormány tagjainak Hágában tartott kétnapos értekezletéről kiadott közlemény szerint a Benelux államok képviselői megegyeztek abban, hogy a most következő két év során országaik további lépéseket tesznek a gazdasági unió megvalósítására. Az értekezleten megegyezés született az utas- és az áruforgalom terén bevezetendő könnyítésekről, valamint a gazdasági, a pénzügyi és a szociálpolitika összehangolásáról. Importvámgondok a Metrimpexnél Az új vámtarifarendszer tapasztalataiból Lassan másfél éves múltra tekint viszsza új kereskedelmi vámtarifánk, amely a brüsszeli nomenklatúrára épül. Ismert tény, hogy egy ország kereskedelempolitikai szabályozó eszközei között majdhogynem első helyen áll a vámtarifa, hiszen a külkereskedelemben áramló árukat meghatározott rendszer szerint csoportosítja, előnyben részesíti, illetve pénzügyileg hátrányos helyzetbe hozza. Nagy jelentőségű, hogy csatlakoztunk a nomenklatúrát aláíró országok köréhez, s ma már közös „vámnyelvet” beszélünk a világ legtöbb államával. Az új kereskedelmi vámtarifarendszer a Metrimpex munkáját is megkönnyíti. — Néhány vonatkozásban nehezíti is — mondja a vállalat vámcsoportvezetője. Minek nevezzük az írógépet ? . A Metrimpex 1968-ban több mint 20 ezer (!) küldeményt kapott külföldről; az importáruk negyede tőkésországokból érkezett. — Megbízóinknak — halljuk — műszereket importálunk s ebben rendkívül gyors a technikai haladás. Az az oszcilloszkóp például, amely tavalyelőtt még a csúcsot jelentette, mára már elavult, s aki nem követi figyelemmel minden szakterület fejlődését, értetlenül áll egyegy új műszer, vagy kiegészítő egység, tartozék előtt. Pontosan ebből fakadnak a Metrimpex importvám gondjai is. Nézzünk egy példát, hogy jobban értsük, miről van szó. Egyre több vállalat rendel számítógépet, s mint ismeretes, az elvégzett számítási művelet befejezésekor egyetlen esetben sem nélkülözhető az az írógép, amely összegezi az eredményeket, s amely végső soron semmiben sem különbözik az elektromos írógéptől. — Ilyenkor azt kell eldönteni, hogy minek tekintjük az írógépet, önálló egységnek vagy tartozéknak-e? A vámtarifa, sajnos, nem rögzíti ezt egyértelműen. Ha önálló berendezésnek minősítik, akkor a vám 65 százalékos, ha tartozéknak, akkor csak 50 százalék a tarifa. Jelentősebb műszer esetén ez a különbség egyáltalán nemkevés! A kérdés tehát: ki viselje a két vámtarifa közötti különbséget? A megrendelő-e, aki elsősorban tudja, hogy nem önálló egységet kért, hanem éppen ellenkezőleg, tartozékot, vagy a külkereskedelmi vállalat? A Metrimpexhez sok olyan áru érkezik, amelyről első látásra nem lehet eldönteni, hová kell besorolni. A feladó nem kötelezhető arra, hogy megjelölje: a brüsszeli nomenklatúra melyik csoportjába tartozik az áru. A vámhivatal is éppen olyan jól tudja, mint a külkereskedelmi vállalat, milyen sok vitára ad alkalmat a pontatlan fogalmi meghatározássát eredendően a nomenklatúrát átvevő országokra bízza. Nálunk mind ez ideig nem készült el a magyarázat, amelynek hiánya — mint látjuk — számos gondot okoz. A Metrimpexnél is gyakran jelentős vámkülönbségekről lehet szó. Az is előfordulhat, hogy a magyarázat hiánya miatt a vállalat nem tudja megfelelően besorolni az importárut, ezért alacsonyabb vámot kénytelen kalkulálni, ami ismét utólagos viták forrása lehet. B. I. G. Hiányzik a magyarázat Az új magyar kereskedelmi vámtarifa nomenklatúrája átvette az egységes vámtarifaszám-keretet stb., de a vámtarifaszámokon belül az alszámok bontása már a különleges magyarországi adottságoknak felel meg. Kétségtelen, hogy a vámtételek igen részletes bontásban szerepelnek, így nagyobb szelektivitásra adnak módot, mint a régiek. Másrészt azonban az alapszámbontások magyarázatát a brüsszeli nomenklatúra nem tartalmazza, mert annak kidolgozá Bemutató: május 8. Címszavak Brüsszeli nomenklatúra Az egységes vámnómenklatúra kidolgozására először 1927-ben, a Népszövetség által megrendezett világgazdasági konferencián tettek javaslatot. A kijelölt szakértőbizottság 1931-ben készítette el az úgynevezett genfi nomenklatúrát, amelyet 1937-ben már módosítani kellett. A nomenklatúra hiányos, alkalmazása pedig nehézkes volt, nem is terjedt el széles körben. A brüsszeli nomenklatúra első tervezete 1949-ben készült el, azóta a világ majd minden állama csatlakozott hozzá, s több szervezet is, mint például a Közös Piac, a GATT, az EFTA. A nomenklatúra egyrészt tartalmazza a világkereskedelemben előforduló árukategóriákat magában foglaló tarifaszámok listáját, másrészt olyan árubesorolási rendszert ad, amely egyszerű, pontos és egyöntetű. A vámnómenklatúrában gazdasági és gyakorlati szempontból előnyösebb az ugyanahhoz az iparághoz tartozó termékek egy csoportbasorolása. (Így a BN nem a nyersanyag—félkésztermék— késztermék szerinti felosztást követi, ami egyébként a statisztikai nomenklatúrák sajátossága.) A BN 1097 vámtarifaszámot tartalmaz, ezeket összesen 21 áruosztályba sorolja. A vámtarifaszámok négy számjegyből állnak. Az első kettő az árucsoport számát, a másik kettő az adott árucsoporton belüli helyet jelzi (alszám). A nomenklatúrához tartozik a magyarázat. Ez tartalmazza valamennyi tarifaszám meghatározását és felsorolja az adott tarifaszám alá tartozó fontosabb cikkeket, illetve a kivételeket. Megadja a cikkek jellemzését, műszaki leírását és utal a cikkek gyártásának, felhasználásának és megjelenésének formáira is. Kooperáló kisipari szövetkezetek Az országos járműprogram kis, bár nem jelentéktelen fogaskerekei: az ipari szövetkezetek. Összesen mintegy 45 szövetkezet végez „bedolgozóként” munkát a járműprogram nagyvállalatai számára. A vasipari szövetkezetek évente átlag csaknem 180—200 millió forint értékű munka elvégzésére kapnak megbízást a Csepel Autógyártól, a Vörös Csillag Traktorgyártól, az Ikarustól és a győri Magyar Vagon- és Gépgyártól. A szövetkezetek készítik például a traktorok és a dömperek légszűrőit, Vezetőüléseit, itt gyártják a kormánykerekeket, a különféle típusú fűtőkészülékeket, ablakmosókat. A Kiskőrösi Vegyes Ktsz az idén saját újítása alapján kezdte gyártani azokat a fékszelepeket, amelyeket eddig külföldről, dollárért kellett importálni. A Magyar Vagon- és Gépgyárban készülő MAN-Rába motorok tömítését a Műszaki Tömítő Ktsz gyártja, évi mintegy nyolcmillió forint értékben. A Villesz Ktsz az idén 40 millió forintért gyárt autóvillamossági felszereléseket. Általában sajátos feladatokat bíznak a fővállalkozók a szövetkezetekre, mert nem lenne gazdaságos, ha ilyen munkákat is maguk végeznének. A megrendelők elégedettek a szövetkezetekkel. Ezek a kapcsolatok egyébként nem újkeletűek, a vállalatok azelőtt is kooperáltak a szövetkezetekkel. A Magyar Vagon- és Gépgyár már azt is javasolta az OKISZ-nak, átadja az Elektromos Gépalkatrész és Szerszámkészítő Ktsz-nek az ernyős és a szűrős fényszórók fővállalkozói jogát. A járműprogramban részt vevő szinte valamennyi szövetkezet termelése jelentősen emelkedett. A tervek szerint 1970-ben, egyebek között hétezer autóbusz készül hazánkban. A program sikeres végrehajtásából, hacsak a második vonalban is, nagy részt vállalnak a szövetkezetek. K. E.