Magyar Hírlap, 1969. május (2. évfolyam, 118-148. szám)

1969-05-03 / 120. szám

Magyar Hírlap 6 im?. MÁJUS 3. SZOMBAT NÉPGAZDASÁG - VILAGGAZDASAG Hét végi népvándorlás ^ ^ "2-­­ Szabad szombat, milliónyi víkendező Üdülőterületek és beruházások A szabad idő növekedésével változik a dolgozók, a családok, s vele a társada­lom időbeosztása, s ezzel együtt a fogyasz­tás szerkezete is. A keresett áruk és az igényelt szolgál­tatások, illetve a pihenésre, kikapcsoló­dásra alkalmas terület hiánya természe­tesen sok gondot okoz. Az egyre növekvő kereslet a meglevő üdülőhálózatot ter­heli, és a zsúfoltság miatt gyakran nem elégíthetők ki az igények sem. Ebben az évben már a másfél milliót is meghaladja a szabad szombattal ren­delkező dolgozók száma. A meghosszab­bodott hétvégeken megváltozik az eddigi időbeosztás, a hétköznap elmaradt házi­munkák elvégzését igen sokan előrehoz­zák szombatra, esetleg péntek délutánra, így a vasárnap, de a szombat egy része is felszabadul. Bizonyító számok . A Munkaügyi Minisztérium legutóbbi felmérése szerint szabad szombatonként a dolgozók 18, vasárnaponként 25 száza­léka házon kívül keres pihenést, szórako­zást, a nyári hónapokban pedig már 40 százalék kirándulással, utazással kíván­ja eltölteni a hétvégeket. Ez az igény valamennyi dolgozó korosztályra, a nagy- és a kisvárosokban, d­e még a községek­ben lakókra is jellemző. (Nemzetközi ta­pasztalatok szerint az utazás, a belső turizmus — ugyanezért — rohamosan fej­lődik.) Azzal számolhatunk tehát, hogy 1969 nyarán — a szabad szombatokon — a családtagokkal együtt több mint egymil­lió víkendező számára kell megfelelő sza­bad területet, sőt mi több, kulturált uta­zási lehetőséget biztosítani. A következő években ezek a számok a munkaidő-csökkenéssel emelkednek, azaz egyre nő a területigény is. Az új hét végi népvándorlás méreteit 10—15 éves táv­latban két- két és fél millióra becsülhet­jük. Ilyen számú víkendező igényeinek tervszerű kielégítése azonban már objek­tív közgazdasági okokból is kívánatos. Elsősorban a helyet, a területet kell szá­mukra biztosítani. Ezt nem lehet a spon­taneitásra bízni, abból sok kár származ­na. A jelenlegi terület ehhez nem elég. Meglevő főbb üdülővidékeink, a Balaton, a Duna-kanyar, a Mátra már most is, különösen a nyári hétvégeken zsúfoltak. A nyaralók, az éttermek, a strandok stb. kisebb-nagyobb mértékben még bővíthe­tők, a várható nagyméretű hét végi „bel­ső népvándorlás” helyigényét azonban tá­volról sem lehet újabb beruházások nél­kül kielégíteni. Célterületek ? Az üdülőtelepeken a víkendezők — ko­ruknak, foglalkozásuknak, műveltségi színvonaluknak megfelelően — más és más pihenési, szórakozási, művelődési, sportolási igényekkel lépnek fel. Ezeket a differenciált igényeket célszerű figyelem­be venni és szervezetten kielégíteni. Meg­határozott program szerint már most gon­dolni kellene a kijelölendő hét végi üdü­lőterületeken a szolgáltató hálózat, a ke­reskedelem és a vendéglátás bővítésére, az ideiglenes szálláslehetőségek, a kul­turált sport- és egészségügyi létesítmé­nyek fejlesztésére. Az új létesítmények helyigénye jelen­tős gondot okoz. A növekvő igényekkel szemben állnak a mezőgazdaság terme­lési érdekei. (A mezőgazdaságot az utóbbi húsz évben már amúgy is jelentős terü­letveszteség érte.) Kívánatos új üdülési célterületeket ki­jelölni, a mezőgazdaság termelési érde­keinek egyidejű szem előtt tartásával. Még szép számmal találhatók hegyeink­ben és folyóink mellett mezőgazdaságilag nem, vagy csak kis mértékben hasznosít­ható nagyobb területek, amelyek mint tá­jak szépek, s viszonylag kevés költség­gel vonzóvá tehetők a víkendezők szá­mára. Az így kijelölt és a fejlesztésre szánt vidékeket célszerű védett, zárt üdülőterü­letté, nagyobb, összefüggő, körzet esetén (például a Bakonyban a Cuha völgye) esetleg nemzeti parkká nyilvánítani. Ez­zel párhuzamosan más területek üdülési célokra való használata meg is tiltható. Dr. Koltai Iván, a Belkereskedelmi Kutató Intézet tudományos munkatársa Világgazdasági iránytű A héten történt Az elmúlt hét egyik fontos eseménye volt dr. Bíró József külkereskedelmi mi­niszter Japánban tett látogatásának be­fejezése. Túl azon, hogy most első ízben járt magyar miniszter a felkelő nap or­szágában, a látogatás jelentőségét alá­húzta a gazdasági kérdésekről folytatott tárgyalássorozat. Nemrég még utópiszti­kusnak tűnt arra gondolni, hogy intenzív gazdasági kapcsolataink lehetnek olyan távoli országgal, mint Japán. Természete­sen a földrajzi távolság olyan realitás, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az elmúlt két évtizedben azonban éppen Japán bizonyította be, hogy a távolság legyőzhető. Nagy üzleteket kötnek Dél- Amerikával, hatalmas hajókon rendezték be textilgyáraikat, amelyek a megrende­lés kézhezvétele után azonnal kifutnak a tengerre, és a szó szoros értelmében menet közben gyártják a kívánt árukat. Hasonló alapon természetesen Európával is lehet kereskedni. Áruik jó minősége, speciális kikészítése módot ad arra, hogy a gyakran jelentős fuvarterhek ellenére is versenyképesek lehessenek a távoli piacokon. A japán kereskedelmi expanzió fontos állomása az Európában létesített, külön­féle összeszerelő üzemek hálózata. Nem elképzelhetetlen, hogy Magyarországon is létesítenek ilyen üzemet, s ez nemcsak Japánnak kedvező, de előnyös lehet ne­künk is, hiszen új exportpiacokat nyitna a magyar ipar számára. A nagy hírügynökségek jelentéseiben előkelő helyet foglaltak el az olasz rend­­őrsortűzről szóló hírek. A háttérben rejlő fontos ok az ország gazdasági konjunktú­rájának sebezhetősége is. Bár az olasz gazdaság napjainkban jól prosperál, már Nyugaton sem szokás olasz gazdasági cso­dáról beszélni. Kiderült: a csoda nagyon is ingatag, s a mostani fellendülés is ter­hes mindazokkal a gondokkal, amelyek az elmúlt évek nagy nekirugaszkodásait idő­ről időre visszafogták. Melyek ezek a gondok? Az ország erő­sen importérzékeny és így a külkereske­delem nagymértékben függ a nyersanyag­­árak ingadozásától. Ha az alapanyagok árai kedvezőtlenül alakulnak, akkor az olasz iparcikkek versenyképessége romlik és ez fékezi a gazdasági életet, elsősorban az újabb beruházásokat. A beruházások megtorpanása viszont rontaná az amúgy is labilis munkaerőpiac helyzetét, s ez nö­velné az országon belüli gazdasági fe­szültségeket­­. A. Benelux gazdasági unió A holland, a belga és a luxemburgi kormány tagjainak Hágában tartott két­napos értekezletéről kiadott közlemény szerint a Benelux államok képviselői megegyeztek abban, hogy a most követ­kező két év során országaik további lé­péseket tesznek a gazdasági unió megva­lósítására. Az értekezleten megegyezés született az utas- és az áruforgalom te­rén bevezetendő könnyítésekről, vala­mint a gazdasági, a pénzügyi és a szo­ciálpolitika összehangolásáról. Importvámgondok a Metrimpexnél Az új vámtarifarendszer tapasztalataiból Lassan másfél éves múltra tekint visz­­sza új kereskedelmi vámtarifánk, amely a brüsszeli nomenklatúrára épül. Ismert tény, hogy egy ország kereskedelempoli­tikai szabályozó eszközei között majd­hogynem első helyen áll a vámtarifa, hiszen a külkereskedelemben áramló árukat meghatározott rendszer szerint csoportosítja, előnyben részesíti, illetve pénzügyileg hátrányos helyzetbe hozza. Nagy jelentőségű, hogy csatlakoztunk a nomenklatúrát aláíró országok köréhez, s ma már közös „vámnyelvet” beszélünk a világ legtöbb államával. Az új kereskedelmi vámtarifarendszer a Metrimpex munkáját is megkönnyíti. — Néhány vonatkozásban nehezíti is — mondja a vállalat vámcsoportveze­tője. Minek nevezzük az írógépet ? . A Metrimpex 1968-ban több mint 20 ezer (!) küldeményt kapott külföldről; az importáruk negyede tőkésorszá­gokból ér­kezett. — Megbízóinknak — halljuk — mű­szereket importálunk s ebben rendkívül gyors a technikai haladás. Az az oszcil­loszkóp például, amely tavalyelőtt még a csúcsot jelentette, mára már elavult, s aki nem követi figyelemmel minden szakterület fejlődését, értetlenül áll egy­­egy új műszer, vagy kiegészítő egység, tartozék előtt. Pontosan ebből fakadnak a Metrim­pex importvám gondjai is. Nézzünk egy példát, hogy jobban értsük, miről van szó. Egyre több vállalat rendel számítógé­pet, s mint ismeretes, az elvégzett szá­mítási művelet befejezésekor egyetlen esetben sem nélkülözhető az az írógép, amely összegezi az eredményeket, s amely végső soron semmiben sem külön­bözik az elektromos írógéptől. — Ilyenkor azt kell eldönteni, hogy minek tekintjük az írógépet, önálló egy­­ségnek vagy tartozéknak-e? A vámtari­fa, sajnos, nem rögzíti ezt egyértelműen. Ha önálló berendezésnek minősítik, ak­kor a vám­ 65 százalékos, ha tartozéknak, akkor csak 50 százalék a tarifa. Jelen­tősebb műszer esetén ez a különbség egyáltalán nem­­kevés! A kérdés tehát: ki viselje a két vámtarifa közötti különb­séget? A megrendelő-e, aki elsősorban tudja, hogy nem önálló egységet kért, hanem éppen ellenkezőleg, tartozékot, vagy a külkereskedelmi vállalat? A Metrimpexhez sok olyan áru érke­zik, amelyről első látásra nem lehet el­dönteni, hová kell besorolni. A feladó nem kötelezhető arra, hogy megjelölje: a brüsszeli nomenklatúra melyik cso­portjába tartozik az áru. A vámhivatal is éppen olyan jól tudja, mint a külke­reskedelmi vállalat, milyen sok vitára ad alkalmat a pontatlan fogalmi megha­tározás­­sát eredendően a nomenklatúrát átvevő országokra bízza. Nálunk mind ez ideig nem készült el a magyarázat, amelynek hiánya — mint látjuk — számos gondot okoz. A Metrimpexnél is gyakran jelentős vámkülönbségekről lehet szó. Az is elő­fordulhat, hogy a magyarázat hiánya miatt a vállalat nem tudja megfelelően besorolni az importárut, ezért alacso­nyabb vámot kénytelen kalkulálni, ami ismét utólagos viták forrása lehet. B. I. G. Hiányzik a magyarázat Az új magyar kereskedelmi vámtarifa nomenklatúrája átvette az egységes vám­tarifa­szám-keretet stb., de a vámta­­rifaszámokon belül az alszámok bontá­sa már a különleges magyarországi adottságoknak felel meg. Kétségtelen, hogy a vámtételek igen részletes bon­tásban szerepelnek, így nagyobb szelek­tivitásra adnak módot, mint a régiek. Másrészt azonban a­z alapszámbontások magyarázatát a brüsszeli nomenklatúra nem tartalmazza, mert annak kidolgozá­ Bemutató: május 8. Címszavak Brüsszeli nomenklatúra Az egységes vámnómenklatúra kidolgo­zására először 1927-ben, a Népszövetség által megrendezett világgazdasági konfe­rencián tettek javaslatot. A kijelölt szak­értőbizottság 1931-ben készítette el az úgynevezett genfi nomenklatúrát, ame­lyet 1937-ben már módosítani kellett. A nomenklatúra hiányos, alkalmazása pedig nehézkes volt, nem is terjedt el széles körben. A brüsszeli nomenklatúra első terveze­te 1949-ben készült el, azóta a világ majd minden állama csatlakozott hozzá, s több szervezet is, mint például a Közös Piac, a GATT, az EFTA. A nomenklatúra egyrészt tartalmazza a világkereskedelemben előforduló árukate­góriákat magában foglaló tarifaszámok listáját, másrészt olyan árubesorolási rendszert ad, amely egyszerű, pontos és egyöntetű. A vámnómenklatúrában gaz­dasági és gyakorlati szempontból előnyö­sebb az ugyanahhoz az iparághoz tartozó termékek egy csoportba­­sorolása. (Így a BN nem a nyersanyag—félkésztermék— késztermék szerinti felosztást követi, ami egyébként a statisztikai nomenklatúrák sajátossága.) A BN 1097 vámtarifaszámot tartalmaz, ezeket összesen 21 áruosztályba sorolja. A vámtarifaszámok négy számjegyből áll­nak. Az első kettő az árucsoport számát, a másik kettő az adott árucsoporton be­lüli helyet jelzi (alszám). A nomenklatúrához tartozik a magya­rázat. Ez tartalmazza valamennyi tarifa­szám meghatározását és felsorolja az adott tarifaszám alá tartozó fontosabb cikkeket, illetve a kivételeket. Megadja a cikkek jellemzését, műszaki leírását és utal a cikkek gyártásának, felhasználásá­nak és megjelenésének formáira is. Kooperáló kisipari szövetkezetek Az országos járműprogram kis, bár nem jelentéktelen fogaskerekei: az ipari szö­vetkezetek. Összesen mintegy 45 szövet­kezet végez „bedolgozóként” munkát a járműprogram nagyvállalatai számára. A vasipari szövetkezetek évente átlag csaknem 180—200 millió forint értékű munka elvégzésére kapnak megbízást a Csepel Autógyártól, a Vörös Csillag Trak­torgyártól, az Ikarustól és a győri Magyar Vagon- és Gépgyártól. A szövetkezetek készítik például a traktorok és a dömpe­rek légszűrőit, Vezetőüléseit, itt gyártják a kormánykerekeket, a különféle típusú fűtőkészülékeket, ablakmosókat. A Kis­kőrösi Vegyes Ktsz az idén saját újítása alapján kezdte gyártani azokat a féksze­lepeket, amelyeket eddig külföldről, dol­lárért kellett importálni. A Magyar Vagon- és Gépgyárban készülő MAN-Rába motorok tömítését a Műszaki Tömítő Ktsz gyártja, évi mint­egy nyolcmillió forint értékben. A Vill­­­esz Ktsz az idén 40 millió forintért gyárt autóvillamossági felszereléseket. Általában sajátos feladatokat bíznak a fővállalkozók a szövetkezetekre, mert nem lenne gazdaságos, ha ilyen munkákat is maguk végeznének. A megrendelők elé­gedettek a szövetkezetekkel. Ezek a kap­csolatok egyébként nem újkeletűek, a vállalatok azelőtt is kooperáltak a szö­vetkezetekkel. A Magyar Vagon- és Gép­gyár már azt is javasolta az OKISZ-nak, átadja az Elektromos Gépalkatrész és Szerszámkészítő Ktsz-nek az ernyős és a szűrős fényszórók fővállalkozói jogát. A járműprogramban részt vevő szinte vala­mennyi szövetkezet termelése jelentősen emelkedett. A tervek szerint 1970-ben, egyebek kö­zött hétezer autóbusz készül hazánkban. A program sikeres végrehajtásából, ha­csak a második vonalban is, nagy részt vállalnak a szövetkezetek. K. E.

Next