Magyar Hírlap, 1969. július (2. évfolyam, 179-209. szám)

1969-07-01 / 179. szám

2 1969. JÚLIUSI, KEDD NEMZETKÖZI POLITIKA Magyar Hírlap KÜLFÖLDI L­A­­P­O­K­B­Ó­L __ _ _ A Szovjetunió-COTIPARAIl­munista és munkáspártok tanácskozása eredményeinek megvitatása. A Kijevből, Minszkből, Alma-Atából, Vilniusból és Rosztovból érkezett jelentések hírt adnak arról, hogy a szovjet emberek egyönte­tűen helyeslik és támogatják a nemzetkö­zi tanácskozás dokumentumait, az SZKP- nak a kommunista világmozgalom egy­sége marxista-leninista, proletár inter­nacionalista alapon való megerősítésére irányuló politikai vonalát és gyakorlati tevékenységét. Állást foglalnak az SZKP- nek a nemzetközi tanácskozással kapcso­latos júniusi plénuma határozatai mellett. A munkások, kolhozparasztok és értelmi­ségiek az aktívagyűléseken kinyilvánítják szilárd elhatározásukat, hogy még önfel­áldozóbban harcolnak a kommunista épí­tés nagy terveinek valóra váltásáért, a Szovjetunió gazdasági erejének további növeléséért, a szocialista közösség meg­szilárdításáért. A szónokok és felszólalók egyaránt kifejezőre juttatják: a szovjet emberek teljes mértékben és következe­tesen teljesítik proletár internacionalista kötelességüket. A Pravda széles körű visszhangot közöl a szocialista országok sajtójának a nem­zetközi tanácskozással kapcsolatos cikkei­ből. Idézi a Népszabadság arról szóló megállapítását, hogy az MSZMP a nem­zetközi tanácskozás eredményeiben a testvérpártok, a közös akarat kollektív munkájának megtestesülését látja. CflKITE­­A A Scinteia vasárnapi szá- OVffvfCf/t mában nagy cikk jelent meg. A román—szovjet barátság és együttműködés — a szocializmus és a bé­ke ügye előmozdításának fontos ténye­zője címmel I. Iliescu aláírással. A cikk kiinduló témája a negyedszáza­dos román felszabadulási évforduló ün­nepségeinek előkészítése. Iliescu hangsú­lyozza, hogy a szovjet hadsereg viselte a vállán a második világháború fő terhét. Ez időben bontakozott ki a román—szov­jet fegyverbarátság. Szól a továbbiakban a cikk a két ország sokoldalú kapcsola­tainak kialakulásáról. Megemlékezik a román vezetők legutóbbi tárgyalásairól a szovjet párt és államvezetőkkel. Ezek a tanácskozások megmutatták, „az a közös vágy, hogy kölcsönösen elfogadható meg­oldásokra jussunk. A problémáknak elv­társi légkörben való megközelítése, a megbecsülés és a megértés egymás elgon­dolásai és érdekei iránt — biztos út ah­hoz, hogy közös elhatározásokra jussunk, biztos út a barátság és a szolidaritás erő­sítésére országaink és népeink között”. A román politikai élet elkövetkező nagy eseményei — mutat rá a cikk —, a fel­szabadulás negyedszázados évfordulója, a Román Kommunista Párt tizedik kong­resszusa és más események is alkalmul szolgálnak a megbonthatatlan román— szovjet barátság kifejezésére. A román— szovjet barátság a haladás fontos ténye­zője, népeink értékes hozzájárulása a szo­cializmus erejének és tekintélyének növe­kedéséhez szerte a­ világon. «... « . A müncheni buddeuTscheZeitung i*p kankatúrá­ s­­a — Murschetz rajza — Thieu saigoni sajtókonferenciájáról. A karikatúra aláírása: — írják meg uraim, hogy az ország SS százaléka ellenőrzésünk alatt áll. !Heral& easäfe (Erifmne A lap első ol­dalon ismerteti Katzenbach volt igazságügymi­niszter nyilatkozatát, amelyben cáfolja Edgar Hoovernak, az FBI főnökének azt a közlését, amely szerint Martin Luther King, a meggyil­kolt néger polgárjogi vezető telefonvonalait annak idején a később szintén meggyilkolt Robert Kennedy akkori igazságügyminiszter egyenes utasítására hallgatták le. Katzenbach, aki a kérdéses időben Ro­bert Kennedy helyettese volt, elismerte, hogy a telefonlehallgatásra R. Kennedy adott engedélyt, de csak azután, amikor az FBI már két éve sürgette az engedély megadását. Nem felel meg tehát a való­ságnak az az állítás, hogy Martin Luther King telefonbeszélgetéseinek lehallgatását Robert Kennedy kezdeményezte volna. Ramsey Clark, Johnson elnök volt igaz­ságügyminisztere szintén nyilatkozott. Megállapította, hogy Hoover nem járt el becsületesen, mert kijelentései két halott embert érintenek, akik már nem vála­szolhatnak. Ramsey Clark azt is furcsáll­ja, hogy a Hoover által nyilvánosságra hozott dokumentumok úgy tüntetik fel az FBI-főnököt, mintha nem szívesen haj­totta volna végre a telefonlehallgatással kapcsolatos utasításokat. Holott arról van szó — mondotta Clark —, hogy éppen Hoover volt az, aki állandóan sürgette a lehallgatási engedélyeket és utolsó kéré­sét két nappal King meggyilkolása előtt nyújtotta be az akkori igazságügyminisz­­terhez, aki nem más volt, mint Clark. Vas Zoltán: , '-] 3­ 4 9 f QU-] M . Miklós ellenforradalma Sétapálcás hatalomátvétel A franciák hivatalosan nem vesznek tudomást az an­golok által pártolt Bőhm—Bethlen-féle bécsi tanácsko­zásokról. Clemenceau francia miniszterelnök mást akar, mint Anglia: a szegedi ellenforradalmi kormányt akarja Budapestre hozni és az ország kormányaként elismer­tetni. Horthy is a franciákkal kíván együttműködni, Bethlen ingadozik. A Bőhmmel való találkozás más­napján az osztrák—magyar arisztokrácia neves talál­kozóhelyére, a Jockey Club különtermébe értekezletre hívja össze a magyar ellenforradalom Bécsben tartóz­kodó vezetőit. Itt van már Gömbös is. Úgy megy a ta­nácskozásra, hogy megelőzően nem tud találkozni Beth­lennel. Bethlen bejelenti: az értekezletnek döntenie kell, va­jon belenyugszik-e abba, hogy a Peidl-kormány távo­zásával a franciák követelése szerint a szegediekből és szociáldemokratákból álló vegyes kormány vegye át a vezetést? Vagy az ausztriai Feldbachban állomásozó el­lenforradalmár tisztek Lehár ezredes parancsnoksága alatt fegyveresen vonuljanak Magyarországra új hely­zetet teremteni és megvetni egy tisztán polgári, keresz­tény konzervatív kormány alapjait. Bethlen és vele Gömbös, valamint Lehár ezredes a feldbachi tisztitábor nevében a Dunántúlra való bevo­nulás és a tisztán keresztény konzervatív kormány mel­lett nyilatkoznak. Lovászi Márton, az egykori függet­lenségi párti politikus és több társa a Peidl és a sze­gedi kormány együtthaladását kívánja. Másnapra ha­lasztják a döntést, attól függően, mi lesz az eredménye Bethlen tárgyalásainak az antant bécsi megbízottjával? Addig is Lehár ezredes tisztjeivel készüljön fel az in­dulásra. Bethlen már berekeszteni a konferenciát, amikor Gömbös szót kér. Felolvassa a P. Ábrahám-kormány mi­nisztertanácsának 1919. július huszonnyolcadikén kelt határozatát és Horthy fővezér írásos parancsát. E sze­rint a kormány őt nevezte ki hadügyi államtitkárrá és egyben megbízta, hogy az ország nyugati határán, a Murától az Ipolyig terjedő és a Dunántúlnak a Balaton átlójától északra fekvő területein, valamint a csehek által megszállt területeken folyamatban levő és ezután megindítandó katonai műveleteket a P. Ábrahám-kor­mány, a hadügyminiszter és a fővezér utasítása szerint irányítsa. Ragaszkodik tehát ahhoz, hogy átvegye a ren­delkezést a nyugaton szervezett magyar ellenforradalmi alakulatok felett Lehár báró ezredes felpattan és ettől a perctől szá­zados úrnak szólítja Gömböst. Kijelenti: nem tesz ele­get sem a szegedi kormány, sem pedig Horthy paran­csának. Lehár ezredes komoly versenytársa Horthynak abban, hogy melyikük szállja meg hamarabb a Dunántúl na­gyobb részét, és melyikük alapozza meg ezzel a saját katonai hatalmát. Horthy Miklós és Lehár, nemkülönben a franciák és angolok kormányalakítási terveit azonban meghiúsítja a budapesti Fehér Ház ellenforradalmi szervezet. Tag­jai jobboldaliak, Habsburg-pártiak, angolbarátok. Segít­ségükkel remélik Károly király uralmának visszaállítá­sát. Ezt azonban egyelőre nem hangoztatják, csak el­­lenforradalmárságukat. Támogatójuknak megnyerik a Budapestet megszálló román főparancsnokságot, amely a sztrájkoktól és forradalmi mozgalmaktól megingott Romániában saját uralkodó osztálya társadalmát védi azzal, ha Magyarországon minél reakciósabb kormány­zást segítik elő. A Fehér Ház nevében fellépő Friedrichék tárgyalásai augusztus hatodikán eredményre vezetnek Mardarescu­­val. Első lépésként Budapestre kérik az alcsúti kas­télyában tartózkodó József főherceget, a Habsburg­­ház Magyarországon lakó ágának fejét. A világháború utolsó napjaiban, Ausztria—Magyarország összeomlása előtt, 1918 október végén IV. Károly őt, Józsefet bízta meg, mint homo regiust —, királyi megbízottat —, hogy a pártok vezetőivel folytasson forradalomellenes kor­mányalakítási tárgyalásokat. József főhercegnek nem sikerül megakadályoznia a forradalom kibontakozását, amely Károlyi Mihály vezetésével győzelemre vezet. Ezt követően József főherceg felesküdött a Nemzeti Ta­nácsra. A Fehér Ház szerint az 1918 októberében megalakult Károlyi-kormány és a forradalom óta valamennyi kor­mány, a Tanácsköztársaságot is beleértve, egyformán törvénytelen. IV. Károly király külföldi távollétében mint homo regiusban, József főherceg tábornagy szemé­lyében ölt testet az 1918 októberében megszakadt régi rend jogfolytonossága. A főherceg illetékes tehát, ő a jogforrás a Peidl-kormány eltávolítása után az új mi­niszterelnök és a kormány kinevezésére. Ezt az elméletet az a Friedrich István, volt Károlyi párti országgyűlési képviselő és gyáros találja ki, aki részt vett az októberi forradalom előkészítésében, tagja volt a Nemzeti Tanácsnak, majd Károlyi kormányában a Honvédelmi Minisztérium államtitkára. A forradalom idején csatlakozik az ellenforradalomhoz, most keresz­tény konzervatív párti, úgynevezett legitimista politikát hirdet. Irányzatát keresztény kurzusnak nevezi. József főherceg hatodikán délelőtt érkezik meg Pest­re. Egyetért a Peidl-kormány puccsal történő eltávolí­tásával. És mintha 1918 októbere óta mi sem történt volna, mint homo regius — hálából is, amennyiben őt ideiglenes kormányzói címmel a legfelsőbb hatalomra juttatja —, a puccs sikere esetén kész kinevezni Friedrich Istvánt miniszterelnöknek, Schnetzer táborno­kot hadügyminiszternek, az általuk megjelölteket mi­nisztereknek. Friedrichék és Schnetzerék, még ugyanaznap délután, a régi rendszer néhány tucat rendőrével, katonatiszt­jeivel, s a román fővezérség közreműködésével megszáll­ják a miniszterelnökséget. Schnetzer tábornok lemondásra szólítja fel az éppen ülésező Peidl-kormányt. Amennyiben nem engednének a felszólításnak, kénytelenek letartóztatni a kormány tagjait — mondják. Peidl miniszterelnök arra hivatko­zik, hogy ő március 21-én, a Tanácsköztársaság kikiál­tásakor azért mondott le miniszteri tisztségéről, mert nem értett egyet a proletárdiktatúrával és hasonlóan Friedrich mostani diktatórikus eljárásának sem veti ma­gát alá. Kijelenti: miniszterelnöki megbízatását a Mun­­kástanácstól­ kapta, ezt csak annak kezébe adhatja visz­­sza. Egyébként is a minisztertanács éppen most foglal­kozik azzal, hogy a kormány mondjon le és helyébe átmeneti polgári kormány alakuljon, a szociáldemok­raták részvételével. Schnetzer tábornok ismételten kijelenti: ha azonnal nem mondanak le, őrizetbe veszi a kormányt. A Vörös őrség feloszlatásával és a Vörös Hadsereg szétzüllesztésével Peidlék teljesen védtelenek Friedrichék puccsával szemben. Peidl mint miniszterelnök és vele a miniszterek kijelentik: lemondanak, engednek az erő­szaknak. (Következik: József főherceg kormányzása) A görög államtanács minden tagja lemondott? (AP) A görög államtanács bírái tovább dacolnak a katonai rezsim alkotmányel­lenes intézkedéseivel. Hétfőn az ország legmagasabb közjogi fórumának újabb nyolc tisztségviselője nyújtotta be lemon­dását tiltakozásul Sztasszinopulosznak, az államtanács elnökének törvénytelen eltá­volítása miatt. A jogtudós és volt minisz­ter változatlanul nem hajlandó elismerni elmozdításának jogosságát, s a reá gya­korolt erkölcsi és fizikai nyomás ellenére sem tudták kicsikarni lemondását szen­tesítő aláírását. Az államtanács elnökét az alkotmány értelmében élethosszig tar­tó időtartamra választják meg, Sztasszi­­nopuloszt azonban hivatali funkcióinak gyakorlása közben alkotmányellenesen akarják meneszteni. Az AP jelentése szerint meg nem erő­sített hírek terjedtek el arról, hogy a 24 tagú államtanács valamennyi tisztségvise­lője szolidaritásból benyújtotta lemondá­sát. Egyikük táviratban szólította fel V Thant ENSZ-főtitkárt, hogy járjon köz­be, s szavatolja Sztasszinopulosz személyi biztonságát. Erre annál inkább szükség van, mivel hétfő reggel megbízható jelen­tések arra utalnal­, hogy az államtanács alkotmány szerinti elnökét házi őrizetben tartják, telefonvonalát elvágták, s az új­ságírók hiába próbáltak érintkezésbe lép­ni vele. John Golland) A moszkvai tanácskozás nagy jelentőségű esemény volt (TASZSZ) Vasárnap Londonban, a Tra­falgar téren nagygyűlést rendeztek, ame­lyen tiltakoztak a munkáspárti kormány reakciós politikája és az angol dolgozók életviszonyai elleni támadások miatt. A nagygyűlésen felszólalt John Collan, Nagy-Britannia Kommunista Pártjának főtitkára, aki hangsúlyozta, hogy a tőke elnyomása ellen vívott harcban rendkívül nagy jelentőségű volt­­a kommunista és munkáspártok moszkvai tanácskozása.­­ Az a tény, hogy a tanácskozáson részt vevő 75 kommunista és munkáspárt egységes akcióprogramot fogadott el az imperializmus elleni harcra — jelentette ki John Gollan —, rendkívül fontos ese­mény. A tanácskozás bebizonyította, hogy a kommunista mozgalom korunk leg­jelentősebb politikai ereje. A gyarmati rendszer ellen folytatott világméretű harcról szólva Gollan hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió döntő szerepet tölt be eb­ben a küzdelemben. Hangoztatta, hogy szükség van az összes antiimperialista erők akcióegységére, rámutatott, hogy a kommunista, a nemzeti felszabadító- és a munkásmozgalmak egységes fellépéssel gá­tat tudnak vetni az imperializmusnak és meg tudják őrizni az egyetemes békét. (MTI) Nagy-Britannia Kommunista Pártjának Végrehajtó Bizottsága vasár­napi ülésén meghallgatta Jack Weddis beszámolóját a kommunista és munkás­pártok moszkvai tanácskozásáról, majd nyilatkozatot adott ki, amelyben részle­tesen és elismerően méltatja a moszkvai tanácskozáson elfogadott fődokumentu­mot és azt „értékes vitaalapként” elfo­gadja, de fenntartásokkal él az okmány bizonyos szakaszait illetően. Meghalt Csombe (AFP, UPI) Algírban hétfőn reggel hi­vatalosan bejelentették, hogy vasárnap meghalt Moise Csombe volt kongói mi­niszterelnök, akit egy nap híján két éve tartottak fogva Algériában. A 11 francia és algériai orvos által aláírt közlemény szerint Csombéval szívroham végzett ál­mában. A kongói politikus 49 éves volt. Moise Csembe nevét 1960. július 10-én is­merte meg a világ. Kongó függetlenné válása után 11 nappal, a belga nagytőke embereként kikiáltotta az ásványi kincsekben rendkívül gazdag Katanga tartomány önállóságát. Az ezt követő polgárháborúban Csőmbe emberei vé­geztek Lumumbával, az ország függetlenségé­nek hősével. Az ENSZ-csapatok, miután hosz­­szú ideig lehetővé tették, 1963 januárjában ve­tettek véget a katangai különválásnak. 1963 júniusában Csőmbe elhagyta Kongót és Spa­nyolországban élt, de 1964. július 10-én vissza­tért és ezután egész Kongó miniszterelnöke lett. Fehér zsoldosok segítségével leverte a haladó erők felkelését, 1985 őszén azonban is­mét távozásra kényszerült, amikor ellentétei támadtak Kaszavuba akkori elnökkel. 1967. július 1-én a repülőgépet, amelyen Csőmbe utazott, Algériában leszállásra kény­szerítették. Július 27-én az algériai legfelső bí­róság a kongói kormány kérésére úgy dön­tött, hogy Csombét kiadják a kinshasai kor­mánynak. Ezt a döntést azonban nem hajtot­ták végre, Csőmbe algériai fogságban maradt haláláig. Ceausescu fogadta a magyar katonai küldöttséget (MTI) Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt főtitkára, az államta­nács elnöke vasárnap fogadta a Czinege Lajos vezérezredes, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, honvédelmi mi­niszter vezette magyar katonai küldött­séget. A találkozón részt vett Iosif Banc, az RKP KB végrehajtó bizottságának pót­tagja, a minisztertanács alelnöke, Vasile Patilinet, az RKP KB titkára, Ion Ionita vezérezredes, a fegyveres erők miniszte­re, Mihai Burca vezérezredes, a fegyveres erők helyettes minisztere. Ugyancsak je­len volt Vince József, hazánk bukaresti nagykövete.

Next