Magyar Hírlap, 1969. július (2. évfolyam, 179-209. szám)

1969-07-22 / 200. szám

8 1969. JÚLIUS 22. KEDD A NAP HÍREI MŰVÉSZI FELADAT Augusztus 1. különleges virágnap A Virágért üzleteiben rövidesen meg­jelennek az augusztus elsejei különleges virágnapra figyelmeztető feliratok. A vál­lalat virágbőséget teremt erre a napra. A különleges virágnapon — bármilyen lesz is a napi árfolyam — olcsóbban kí­nálják illatos portékájukat a Virágért üzletek. Augusztus elsején valamennyi Virágért bolt — a telefon virágszolgálat is — díjmentesen szállítja házhoz a meg­rendelt küldeményeket. Ezen a napon „teljes értékkel” küldhetők a már el­múlt névnapra, születésnapra és egyéb eseményre is a virágos üdvözletek. Jó al­kalom ez a nap azok köszöntésére is, akiknek neve hiányzik a naptárból Három súlyos motorbaleset Szabálytalanul ment át az úttesten Horos Éva 12 éves budapesti lakos a XXI. kerületben, a Kalamár József út és a Nyárfás utca torko­latánál, és eg­y motorkerékpárt elütötte. A bal­eset következtében Horos Éva és a motorke­rékpár vezetője , Hámori Attila 18 éves bu­dapesti esztergályos­a súlyosan megsérült.­­ Szabálytalanul vezette motorkerékpárját Bozsó Ferenc 19 éves budapesti műszerész, s a He­gedűs Gyula utca és a Tisza utca keresztező­désében egy 33-as autóbusznak ütközött. Bo­­zsó Ferenc és utasa, Csik Pál 17 éves buda­pesti ipari tanuló súlyosan megsérült.­­ Ket­tős motorkerékpár-szerencsétlenség történt Óbudán, a Vörös Hadsereg útja 61—63. előtt. Csajber János 18 éves technikus motorkerék­párjával egy személygépkocsinak ütközött, majd felborult. Az utána haladó Lili Gábor 27 éves budapesti segédmunkás motorkerékpár­jával nem tartotta be a követési távolságot, és beleszaladt Csajber felborult motorkerékpárjá­ba. Csajber János súlyos sérülést szenvedett. . SZÁMOS MŰVÉSZTELEP az idei nyá­ron ismét megnyitotta kapuit. A Szovjet­unióból és az NDK-ból Esztergomba érkez­tek képzőművész jelöltek. Tokajban a ha­zai képzőművészeti szakkörök számára szerveztek kéthetes programot. Benépe­­­­sült a hajdúböszörményi telep majd a győri művésztelep is, ahol első ízben lát­nak vendégig, festő-, szobrász- és grafi­kusművészeket.­­ EGYÉVI ÉS NÉGYHÓNAPI SZABADSÁG­VESZTÉSSEL sújtotta a Központi Kerületi Bí­róság Schlosser Sándor budapesti lakost, sik­kasztásért és közveszélyes munkakerülésért. Schlosser rendszeresen kártyázott és cinkos­társaival snpblizva legalább 20 embert megká­rosított. Két vállalatnál is jelentkezett mun­kára, de a munkaruha felvétele után nem dol­gozott, a munkaruhát is eladta. J : ÖSSZEOMLOTT EGY HEVENYÉSZETT LE­­TT vasárnap a kolumbiai Bugában, 350 ki­lométernyire a fővárostól, bikaviadal közben, ötezer néző közül öten meghaltak és több mint húszan megsebesültek. Tegnap elkezdődött..­­ Az első kapavágás a jászsági főcsatornánál Az egyébként csendes abádszalóki vas­útállomáson a várakozók nagy erejű gép­morajlásra figyeltek fel tegnap reggel. A Tisza-part irányából nehéz lánctalpas traktorok érkeztek, hogy bevagonírozás után Kiskörére induljanak. Az egész jász­sági táj új történelmét megalapozó nagy munka kezdődött ott tegnap. A hatalmas gépek elkezdték a jászsági főcsatorna építését. A II. tiszai vízlépcsőből két fő­csatorna a jászsági és a nagykunsági ága­zik majd ki, hogy vizet adjon a két nagy múltú táj sokat szomjazó, félmillió hold földjének. Az idén a jászsági főcsatorna Kisköré­től Tiszanánásig terjedő szakasza épül meg. Abádszalók alatt pedig már készen van nagykunsági ikertestvérének első há­rom kilométeres szakasza. Most már fo­lyami kotrók munkálkodnak Abádszalók­£ A MŰSZAKI EGYETEMET VÉG­ZETT MÉRNÖKÖK továbbképzéséről adott ki utasítást a művelődésügyi mi­niszter. Az utasítás értelmében addig is, amíg az ország valamennyi műszaki egyetemén megszervezik a végzett mér­nökök továbbképzését, a Budapesti Mű­szaki Egyetemen — közvetlenül a rektor felügyelete alatt — egyetemi intézetként létrehozzák a Budapesti Műszaki Egyetem továbbképző intézetét. A PAKSON VERSENYEZTEK tegnap Baranya, Somogy, Tolna és Zala megye állami tűzoltói. A gépjármű-fecskendők CSD—344-es kategóriájában a szekszár­di járási tűzrendészeti parancsnokság ra­ja, a CSD—420-as kategóriájában pedig a pécsi városi parancsnokság raja sze­rezte meg az elsőbbséget. A két győztes raj részt vesz az országos versenyen. nál, az építők — a Vízügyi Építő Vál­lalat szakemberei — büszkék arra, hogy egyetlen kubikost sem foglalkoztatnak. Noha a 120 kilométer hosszú, 72 méter széles főcsatornák nagyobbak lesznek a Berettyó folyónál, s ott a kubikusok ez­rei izzadtak hajdan, itt mindössze 50—60 gépkezelő három műszakban valósítja meg a nagy művet. Még az idén 20 millió forintot költe­nek a két főcsatorna és zsilipjeinek épí­tésére. A jászsági főcsatorna zsilipje már készül Kiskörénél, a nagykunságiét ősz­szel kezdik Abádszalóknál. Ezeken a zsi­lipeken fut majd át a Tisza vize a két mesterséges új folyóba. Abádszalókra egyébként a hídépítőket is várják. Augusztusban elkezdik a már elkészült csatornaszakasz fölött az új vasúti és közúti híd építését. B. L. O EGÉSZ NAPOS HAJÓKIRÁNDU­LÁSON vettek részt hétfőn a Fédération Internationale des Jeunes Musicales 23. világkongresszusán részt vevő országok küldöttei. Esztergomban, a Bazilikában Lehotka Gábor orgonaművész adott tisz­teletükre hangversenyt Liszt és Bach műveiből. A hét második felében ismét nyári meleg lesz Hosszú hetek óta az első olyan vasár­nap után, amikor csakugyan zavartalan strandidő volt, hétfőn ismét elromlott az időjárás. Amint Rajkai Ödön, a Központi Meteo­rológiai Intézet tudományos főmunkatár­sa közölte, keleten, nagyjából a Szovjet­unió területének északi részeitől és Finn­országtól a Kárpát-medence és a Fekete­tenger térségéig húzódó, körülbelül 1200 kiloométer széles övezetben több hullám­ban északi eredetű hűvös — a sokévi átlagnál 3—6 fokkal hidegebb — levegő áramlott dél felé. Az egyes hullámokat elválasztó frontok mentén az erős felhő­zet többfelé okozott esőket, egy-két he­lyen zivatart és szélviharokat. Nyugat- és Dél-Európában derültebb, csendesebb volt az idő, csak néhány he­lyen keletkezett kisebb eső. A hőmérsék­let itt 3—6 fokkal magasabb volt az év­szaknak megfelelő értéknél. A két sáv között — tehát nagyjából Skandináviától Közép-Európán keresztül Olaszországig és az Adriáig — az átlag­nak megfelelő időjárás uralkodott. Ha­zánkban országszerte erősen felhős volt az idő, helyenként — például Békéscsa­bán, Sopronban, Győrött és másutt — ki­sebb eső is hullott. Többfelé élénk, de nem túl erős északi szél volt: a legerő­sebb széllökések sebessége sem érte el az óránkénti 50 kilométert. Péntekig a legalacsonyabb hajnali hő­mérsékletek 13—18, a legmagasabb nap­paliak eleinte 24—28, a hét második fe­lében 27—31 fok között lesznek, öt mil­limétert meghaladó csapadék az ország területének harminc százalékán várható, főleg az időszak elején. ­ Az évszaknak megfelelő idő A várható időjárás kedd estig. Felhőát­vonulások, eső nélkül. Gyenge északnyu­gati szél. A nappali felmelegedés az év­szaknak megfelelően alakul. A várható leg­magasabb nappali hőmérséklet kedden 26— 29 fok között. A Duna vízállása hétfőn Budapestnél 300 centiméter volt. ­ A TOKAJI BOR HAMISÍTÁSA ELLEN egy­­re eredményesebben küzd a magyar külkeres­kedelem, s egész sor pert nyert már meg kül­földi bíróságok előtt. A közelmúltban azonban akadt egy olyan jogvitás eset is, amelyet per nélkül, barátságosan sikerült elintézni. A to­kaji borvidékhez tartozó 21 község közül ugyanis kettő Csehszlovákiához tartozik, és az ott szüretelt bort ugyancsak tokajiként hozták forgalomba külföldön. Ebben az esetben azért nem kellett bírósághoz fordulni, mert sikerült megállapodni, hogy csehszlovák szomszédaink kivonják tokaji borukat a nemzetközi piacról, és termésüket teljes egészében nekünk adják el értékesítésre. A A SZEGEDI ÜNNEPI HETEK ELSŐ ORGONAVERSENYÉT Kovács Endre szólaltatta meg a Dóm 10 000 sípból álló hangszerén. Kocsis Albert hegedűművész és Gregor József énekművész működött közre. Augusztus 4-én az amszterdami Koos Bons, majd 18-án a bejrúti Victor Lucas orgonahangversenyére kerül sor.­­ LÍRAI, SZÉPPRÓZAI ÉS SZOCIOGRÁFIAI PÁLYÁZATOT hirdet a felszabadulás 25., év­fordulója alkalmából a Hajdú-Bihar megyei Tanács művelődésügyi osztálya és az Alföld című Irodalmi és művelődési folyóirat. A jel­igés pályaműveket 1970. január 31-ig kell be­nyújtani a Hajdú-Bihar megyei Tanács műve­lődésügyi osztályára (Debrecen, Vöröshadsereg útja 42—18. szám). A novella, kisregény és a szociográfiai pályamű első díja 8 ezer, második díja 6 ezer, harmadik díja 4 ezer forint. A ver­ses művek első díja 6 ezer, második díja 4 ezer, a harmadik díja 2 ezer forint. Az Alföld az első díjjal jutalmazott műveket közölni fogja. O HERKÓ PÁTER régi szólásmondá­saink afféle gyermekijesztő mumusa volt. Régebben úgy vélték, hogy egyszerű me­sealak, s neve nem egyéb, mint a német Herr Gott Vater (atyaúristen) magyarí­tott alakja. A történészek most kiderí­tették, hogy Herr Gott Vater nem volt Isten, csak pap. Alakját, mint a „balogi barátét”, Tompa Mihály is megénekelte. Az adatok szerint Herkó, vagy Herkó pá­ter a XV. században élt, és mint szen­vedélyes protestánsüldöző barát, egyike volt azoknak, akik 1671-ben megrohan­ták és elfoglalták a tornai református templomot. ­ A SORSÁRA HAGYOTT RÁ PAPIRUSZ­­BÁRKA kötegei teleszívják magukat tenger­vízzel, s a hajó lassan süllyed. Megmentett uta­sai a segítségükre sietett halászhajón az ameri­kai partok felé tartanak. Thor Heyerdahl táv­iratot küldött U Thantnak, az ENSZ főtitkárá­nak, aki engedélyezte, hogy a Rá a világszer­vezet kék zászlaja alatt vitorlázzon. A távirat bejelenti: az 55 napos vállalkozás megmutatta a nemzetközi barátság szilárdságát, ezért az expedíció jövőre ismét megkísérli útját a Rá— II. hajón. TIZENNÉGY MAGYAR SZAKOS TA­NÁR érkezett Kárpátukrajnából Buda­pestre. A szovjet pedagógusok magyar­nyelvi továbbképzésen vesznek részt.­­ A FŐVÁROS NEONOSÍTÁSA fél­idejéhez érkezett. A Fővárosi Neonbe­rendezéseket Gyártó Vállalat kül- és belföldi cégek megrendelésére rövidesen nagyméretű neonreklámokat szerel fel a Népköztársaság útján, a Marx téren, a Baross téren, s a főváros más forgalmas pontján. Tizennégy reklámot kap a Belg­­rád rakpart.­­ VÁNDOROLTATHATÓ MUNKÁS­­SZÁLLÁSOKAT gyárt a sarkadi Mező­­gazdasági Gépjavító Állomás a vándor­életet élő olajbányászoknak, földgázve­zeték-építőknek és földmunkagép-keze­lőknek. A jól hőszigetelt négyszemélyes házikókban háló-, mosdó- és társalgó­helyiség is van. A gépjavító állomáson száz ilyen munkásszállás készült el.­­ KÉTHÓNAPI SZABADSÁGVESZTÉSRE ítélte a Miskolci Járásbíróság Köles Zoltán 31 éves rakodómunkást, mert feltört egy idegen gépkocsit és szórakozó partnerét azzal vitte a Tiszai pályaudvarra. Az ítélet jogerős.­­ HARMINC FORRÁSNÁL FIGYEL­TÉK MEG Bódvaszilas környékén a Víz­gazdálkodási Tudományos Kutató Intézet és a szlovákiai zsolnai hidrogeológiai vállalat szakemberei a függőleges akna­barlangokban, az úgynevezett zsombo­lyokban megfestett víz útját. Arra keres­tek és kaptak választ, hogy a föld alatti karsztvizek áramlása hogyan oszlik meg a szlovákiai, valamint a Tárna és a Bódva völgyi források között. # ŐRIZETLENÜL HAGYOTT MOTORKE­­KERÉKPÁRRA ÜLT részegen Vakály István apa­gyi lakos, és Nyíregyházán kivilágítatlanul mo­torozott. Amikor a rendőrök megállásra szólí­tották fel, szándékosan a rendőröknek hajtott. Csak az utolsó pillanatban­­sikerült elugraniuk előle. Nem sokkal később elfogták és bíróság elé állították. Vakály Istvánt a nyíregyházi me­gyei bíróság jogerősen nyolchónapi szabadság­­vesztésre ítélte.­­ A TIHANYI-FÉLSZIGET KÜLSŐ­­TAVÁT feltöltik vízzel. Máris nagymeny­­nyiségű csapadékot és talajvizet kapott a tó azzal, hogy lecsapoló csatornáját el­zárták. A természetvédelmi szakemberek örömére a Külső-tóra megérkeztek a ví­zimadarak, többek között fészket rakott egy vadlibapár is. # ELÜTÖTTE A VILLAMOS Budapesten, a Nagy Lajos király útja és a Szobor utca tor­kolatánál Veres Károly 27 éves meóst. A bal­esetet Veres figyelmetlensége okozta. A fiatal­ember súlyos sérülést szenvedett. —* Szabály­talanul haladt át az úttesten Lehel Géza 65 éves nyugdíjas, és a Rákóczi út—Lenin körút kereszteződésénél egy 19-es villamos elgázolta. Az idős ember életveszélyesen megsérült.­­ A HAGYOMÁNYOS ÉLŐ SAKK­VERSENYT az idén augusztus 3-án ren­dezik meg Kőszegen. A jelmezes „sakk­figurák” ismét magyarok és törökök lesznek. A versenyen sakknagymesterek működnek majd közre és irányítják az élő sakkfigurákat. # AZ AVASI MŰEMLÉKTEMPLOMBAN, Miskolcon hétfőn orgonahangversenyt rendez­tek. A kitűnő akusztikájú falak között Pécsi Sebestyén orgonaművész szólaltatta meg a templom XVIII. századbeli orgonáját.­­ A LOVÁSZPATONAI ROZS nem­zetközi hírnévre tett szert. A külföldi kutatóintézetek rendszeresen kérnek sza­porító anyagot a keszthelyi növényneme­sítő telepről. Legutóbb Mexikóból érke­zett megrendelés. Magyar Hírlap Magyar tagozat a Dán Kereskedelmi Kamarában Kallós Ödön, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke hétfőn fogadta Kurt Holdtot, a Dán Kereskedelmi Kamarában alakuló magyar tagozat ügyvezető elnö­két, akivel megbeszéléseket folytatott a Dán Kereskedelmi Kamara magyar ta­gozatának és a Magyar Kereskedelmi Kamara dán tagozatának szeptemberre tervezett megalakításáról. Hazaérkezett csapatunk a matematikai diákolimpiáról­­ Hétfőn a késő esti órákban hazaérkezett Bukarestből a nyolctagú magyar­­válo­gatott, csapat, amely részt vett a román fővárosban rendezett 11. nemzetközi ma­tematikai diákolimpián. A diákokkal együtt érkezett a csapat vezetője, Hódi Endre, a MOM tudományos osztályveze­tője és Reiman István, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tudományos munka­társa, aki a derekasan helytállt fiatalo­kat a vetélkedőre felkészítette. Mint is­meretes, 14 állam közül pontversenyben Magyarország végzett az első helyen, s a csapat tagjai egy első, négy második és két harmadik díjat szereztek. Átadták a szegedi v­ásár díjait A legsikeresebb vállalatoknak , a Hódmezővásárhelyi Divat-Kötöttárugyár­nak, a Szegedi­ Szalámigyárnak és a VBKM Világítástechnikai Vállalatának hétfőn dr. Csikós Ferenc, a városi tanács elnökhelyettese átadta a Szegedi Ipari Kiállítás és Vásár nagydíját. A Videoton Rádió- és Televíziógyár, az Országos Gu­miipari Vállalat, a Pamutnyomóipari Vállalat, a Budapesti Mezőgazdasági Gép­gyár debreceni gyára és az Elektronikus Mérőkészülékek Gyárának esztergomi gyáregysége aranyérmet kapott. Ezenkí­vül 10 ezüst- és 15 bronzérmet, továbbá 10 oklevelet nyújtott át. A jugoszláv cé­gek közül a Fidelinka Gabonaforgalmi és Tésztakészítő Kombinát, a Meteor Ex­port-Import Vállalat és az Istra Kötött­árugyár különdíjat, 18 más jugoszláv vál­lalat pedig oklevelet kapott. A budapesti Mezőgazdasági Gépgyár debreceni gyára a vásáron egyik érdekes újdonságát mutatta be. A gépkocsi ke­reke által működtethető autómosó ne­m­­csak a kocsi alvázát mossa le, hanem zuhanyozónak, sőt permetezőnek is hasz­nálható. Magyar család autószerencsétlensége Romániában Tegnap délután érkezett a hír Buda­pestre, hogy Romániában szombaton dél­után autószerencsétlenség érte dr. Bíró Jánost, az orvostudományok kandidátu­sát, tudományos kutatót és feleségét Biró Yvette kandidátust, a neves filmesztétát, a Filmtudományi Intézet munkatársát, valamint 16 éves András nevű fiukat. Dr. Biró János és Biró András a szerencsét­lenség következtében meghalt, Biró Yvet­­tet pedig súlyos sérülésekkel az egyik bukaresti kórházba vitték. ­ A BUDAPEST KORSZÁLLÓ BORO­ZÓJÁ­RÓL fényképes beszál­­olót közöl a Washington Post vasárnapi otthon mel­léklete. Mint írja, a borozó kiképzése rendkívül megnyerte ■azoknak az ameri­kai belső építészeknek a tetszését, akik a közelmúltban jártak Magyarországon. Ez az étterem „a tervező és a belső épí­tész együttműködésének szerencsés talál­kozása, önmagában is jelentős újítás” — írja a lap, hangsúlyozva, hogy a külön­böző elemek összhangja „különleges bájt” ad a helyiségnek. HALÁLOZÁS KATÓ GYÖRGY nyugalmazott rendőr alhadnagy, a munkásmozgalom régi har­cosa, a Szocialista Hazáért Érdemrend tulajdonosa, 64 éves korában elhunyt Hamvasztás előtti búcsúztatása szerdán 11.30 órakor lesz a Farkasréti temetőben — közli az MSZMP Pest megyei bizott­sága.­­ HALASI IVÁN, a Szegedi Nemzeti Színház nyugalmazott gazdasági igazga­tója, hosszú szenvedés után elhunyt Temetése szerdán fél tizenkettőkor lesz Budapesten, az óbudai temető ravatalo­zójából.

Next