Magyar Hírlap, 1970. március (3. évfolyam, 60-89. szám)

1970-03-07 / 66. szám

Magyar Hírlap Beszéljünk Janusról irA minap, április 5-én, meg­látogattam a halálraítéltek börtönét, s kísérőmtől, az igaz­gatótól megkérdeztem: — Van jelenleg halálraítélt­jük? — Igen, uram, egy Marquis nevű, aki késszúrásokkal meg akart ölni egy­ Térisse nevű lányt, hogy kirabolja. — Szeretnék beszélni ezzel az emberrel — mondtam. — Uram — felelte az igaz­gató —, mindenben a rendelke­zésére állok, de az elítélthez nem vihetem be. — S miért? — Uram, a rendőri szabály­zat megtiltja. Így szóltam: — Én nem tudom, hogy mit ír elő a rendőri szabályzat, börtönigazgató úr; azt viszont tudom, hogy mit ír elő a tör­vény. A törvény a börtönöket a képviselőház ellenőrzése alá helyezi, s a végrehajtó közege­ket különösképpen a főrendek ellenőrzése alá, akik kiszáll­hatnak, hogy megítéljék mun­kájukat. Ahol visszaélés tör­ténhet, a törvényhozó főrend­nek kötelessége megjelenni és körülnézni. Rossz dolgok is akadnak talán egy halálraítélt cellájában. Kötelességem, hogy bemenjek, s az ön kötelessége, hogy ajtót nyisson. Az igazgató nem válaszolt, hanem elindult velem.’’ A fenti szavakat Victor Hu­go, Franciaország pairje vetet­te papírra egyik visszaemléke­zésében, aki legalább annyira hitt a citoyen erkölcsi eszmé­nyében mint Szókratész a gö­rögségében vagy Rafael a re­neszánszéban. Nem létezett számára külön az író és a ma­gánember szerepe, amiként Zola sem csak a Germinale-t alkotja meg, hanem amikor a harmadik köztársaság elköveti a Dreyfus-ügyet, híressé vált nyílt levelének kezdősoraiban egyetlen szóba sűríti a polgár minden igazságérzetét, jogát, lehetőségét, s ez a szó így hangzik: „J’acusse!” Vádolok, kiáltja, mert megsértették a polgár szentnek vélt jogát. Hogyan is írta Victor Hugo? „Rossz dolgok is akadnak ta­lán egy halálraítélt cellájá­ban.” És a rács másik olda­lán? A „szabad” emberek, „szabad” világában? Termé­szetesen ott is akadnak rossz dolgok. A klasszikus polgári regényirodalom egyik kedvenc témája, amit Illyés Gyula fo­­tografálható proletariátusnak nevez. A rongyokba burkolt koldus, a lányanyák kanossza­­járása, a nyilvánosházak sze­rencsétlenjei, a dosztojevszkiji „csinovnyik” kettős­zete el­választhatatlan attól a min­dent megszépítő aranytól, amely az Athéni Timonban a rútság és gonoszság átváltozá­sának eszköze. Ezek a rossz dolgok azonban különböznek attól, ha a halálraítéltek cellá­jában történik rossz dolog. A korai polgárságnak ez a képmutatása azonban csak kí­vülről tűnik ennyire termé­szetellenesnek és képmutató­nak. A polgári forradalom többé-kevésbé érett viszonyo­kat legalizál, lényegében nem tesz mást, mint szentesíti a polgárság kialakult életformá­ját, szokásait, gondolkodását, intézményeit, eszményeit. Ezért a polgári forradalmat követő viszonyok nem nevez­hetők újnak, addigra már ju­tott elegendő idő ahhoz, hogy a büszkeség érzetét oltsa a ci­­toyenbe mindazért, amit a Kommunista Kiáltvány így fo­galmaz: „A jámbor rajongás, a lovagi lelkesedés, a nyárspol­gári búbánat szent borzongá­sát az önző számítás jeges vi­zébe fojtotta. A személyes méltóságot csereértékké oldot­ta fel és a számtalan sok, ok­levelekben biztosított és nehe­zen szerzett szabadságjog he­lyébe az egy lelkiismeretlen kereskedelmi szabadságot ik­tatta.’­ Kérdés, hogy a szocialista forradalom után következő első periódusokban miért nem lehet felszámolni mindenféle társadalmi hipokrízist, képmu­tatást, amikor a szocialista eszmények, a szocialista élet- és cselekvésmód megkövetel­né, hogy így legyen. Százszor­ta, ezerszerte jobban megkö­vetelné, mint a polgártól kö­vetelték valamikor saját esz­ményei, hiszen a személyes méltóságot igyekszik megsza­badítani csereérték formájá­tól, a kereskedelmi szabadság helyébe iktatja a nem okleve­lekben, de mindenkinek kijáró emberi szabadságot. Igen, mindez így van, de amíg a polgári­­ viszonyok, intézmé­nyek, termelőerők együtt fej­lődhettek a megelőző társada­lom keretein belül is tömeg­méretűen egyfajta morállal — a szocialista forradalom ezzel az előnnyel nem rendelkezik, a szocialista társadalmi beren­dezkedés történelmileg egyik napról a másikra születik meg, s ezért nincsen módja már bi­zonyos jogok deklarálását megelőzően kialakítani a tö­megméretekben a szocialista erkölcsiséget. A polgári képmutató­ nem kerülhet szembe a polgári lét, a polgári életforma lényegével, mert ez a lét- és életforma maga is képmutató. A szocia­lista viszonyok között jelent­kező képmutatás okvetlenül szembekerül a szocialista lét, a szocialista életforma lénye­gével. Ebből pedig egyebek között az is következik: az át­meneti időszakban rengeteg konfliktust eredményez a meg­levő — s tegyük hozzá: szü­lető! — képmutatás. Hát ho­gyan? Nemcsak maradványok­ról van szó? Megkockáztathat­juk, hogy életünk jelenlegi periódusában a társadalmi hi­­pokrízis új, a kapitalizmusban ismeretlen formái is kialakul­nak? Átmenetileg a szocializ­mus még fel is erősítheti egyik-másik képmutató haj­landóságunkat ? Nagyon valószínű, hogy így van. Ehhez a felismeréshez idő, társadalmi gyakorlat kellett, tapasztalás. Miért van az pél­dául, hogy a „protekció” helyét — ahogyan mondani szokták — a „szocialista összeköttetés” váltja fel? Nyilvánvalóan a következőért: a polgár nyíltan elvállalhatja a protezsálást és a protezsáltságot, uralkodó, meg­követelt erkölcsével ez össze­fér, nincs mit titkolnia rajta, de nálunk már egészen más a helyzet Nálunk a protektor elbújik. Nyugaton jó néhány olyan rendkívül költséges or­vosi eljárás ismeretes, amely megmentheti, vagy meghosz­­szabbíthatja a beteg életét. A költségek miatt a társadalom csak tíz, vagy mondjuk húsz beteget részesíthet a megkü­lönböztetett eljárásban. Ki ré­szesüljön benne? Az okos, a szép, a fiatal? A kapitalizmus­nak itt nincs szüksége közvet­len képmutatásra: azt mentik meg, aki jobban fizet. Nálunk ilyesmiről szó sem lehet Vi­szonyaink minden embernek egyforma lehetőségeket biztosí­tanak, de azért — ha kevéssé is illik erről beszélni — mégis­csak lehet kedvezményekhez jutni. Nem megfizetéssel, pa­­rasolvenciával. Amit a kapi­talizmus erkölcse nyíltan, kép­mutatás nélkül elvállalhat, azt a miénk elutasítja. Így két le­hetőség kínálkozik: azonosu­lás a szocialista erkölccsel, vagy a képmutatás. Minthogy azonban ez az azonosulás nem­csak jó- vagy rosszindulat, el­határozás dolga; minthogy tár­sadalmi életünk gyakorlata sok mindent megőrzött még a régiből — a képmutatással még jó ideig számolnunk kell. Szókratész, Rafael, Victor Hugo mind olyan társadalmak­ban éltek, ahol az erkölcsi va­lóság jobban fedte az egyéni morált. Csakhogy ehhez évszá­zadokra volt szükség. Adassék nekünk csak harminc vagy ötven esztendő még, s mi nem a rabszolgatársadalom vagy a tőkésvilág, hanem a szocializ­mus ideáljait, erkölcsi paran­csait érvényesítjük tömegesen az emberi viszonyokban! Az egykor csak háborús idők­ben nyitva tartó Janus-temp­­lomok már ma is az emberiség muzeális örökségéhez tartoz­nak, de a bejáratoknál a két­arcú Janus-szobrok még a vi­lágon mindenütt fellelhető képmutatás szimbólumai is. Ez az utóbbi is csak történe­lem lesz. Fodor Gábor Az előadásnak vége. Az „Utazás a koponyám körül” ürítése után a kortárs, az egy­kori szerkesztőség tagja meg­rendülten távozik a moziból. Révész György filmje és Lati­­novits Zoltán döbbenetes ala­kítása nyomán felbukkannak — harmincnégy esztendő táv­latából — az emlékek. Hogyan is volt? (Nem a „8 órai újság” szerkesztőségében, mert ahhoz a laphoz Karinthy Frigyesnek nem volt semmi köze.) A Rá­kóczi út 54., II. emeletén Az Est szerkesztőségi nagyszobá­jában ... Marton János gond­nok felküldte a frissen érke­zett táviratot dr. Salusinszky Imre főszerkesztőnek, aki szo­bájából kirohant, s letette Ke­mény Simon elé: — Csütörtökön érkezik Ka­rinthy! 1936 június tizennegyedike volt. Az írót műtétje után előbb Angliába kísérte felesége, ott megpihentek, majd Londonból egyenesen tértek vissza Buda­pestre. ARIVING THURS­DAY ... tehát csütörtökön ér­kezik meg. Mindössze két szó­­ az aláírás. Többre, részlete­sebbre bizonyára már nem tel­lett a pénből. Egymás kezéből kapták ki a sürgönyt: Bálint György, Csánk Endre, Pet­ ----------166/n/0.^ Műtét után schauer Attila, Révész György (nem a film rendezője, hanem a lap egyik rendőri riportere, aki bent éppen anyagot dik­tált), Erényi Nándor, dr. Jano­­vics, Lakatos László... És a ma élők közül dr. Mihályfi Er­nő, Pakots György, Hajdú Endre. (Hajdú és dr. Merényi vették felváltva korábban gyorsírással Karinthyné stock­holmi tudósítását férje operá­ciójáról.) A távirat mindmáig megma­radt ... Karinthy Frigyes hazatérése után hamarosan hozzálátott a szerkesztőségi munkához. Be­­tekint egy vagy két cikket írt, olykor nyomban „reagálva” a napi eseményekre. Sűrűn járt fel a redakcióba, ősszel rend­kívül letörte barátjának, Kosz­tolányi Dezsőnek a halála. Ol­dalas cikket írt .,Eltemettük Kosztolányi Dezsőt” címmel. (1936. nov. 7-i szám.) „Látod, én álltam ravatalodnál s nem Te az enyém mellett, de hát nem mindegy? ...” Közben a laptárs, a „Pesti Napló" folytatásokban közölte regényét. Utazás a koponyám körül. Néhány nappal Koszto­lányi temetése után tudósítást kellett írnom Karinthy Frigyes előadásáról, amelyre az Orvos­kaszinó kérte fel, a regényével kapcsolatok problémákról. Frissen, vidáman, egy kissé testsúlyban is gyarapodva ült az előadóasztalnál.(Escher Ká­roly le is fényképezte!) Azt a kérdést feszegette, hogy az or­vosi titoktartással szemben van-e „páciensi titoktartás” is? — A hálám és a nagyrabe­csülésem a magyar orvosi kar iránt köztudomású volt már a betegségem előtt is — hangoz­tatta — és a gyógyulásom után fokozódott. Tehát a pácienst indiszkréciómtól csak szerény­ségből tarthat az orvosi kar. Hozzátette, hogy szerinte az orvosok éppúgy megbízhatnak benne, mint ahogy ő bízik meg bennük. A páciensi titoktartás nála elsősorban művészerkölcsi formakövetelmény, amelyet nem kell esküvel alátámaszta­nia. — Olivecrona visszaadta sze­mem világát, tehát magára vessen, ha őt is tisztán lá­tom ... S talán még él Pesten olyan orvos, aki akkor megtapsolta az írót. Kristóf Károly Mbgyjir##mp Mmnm Mm? V.mAJgAF Maosti El? HsGYIK­lffl­lP VEGE RnTGfflR­­TfYfflfP Magyar Hírup ÍV A Sziget jövője (A fővárosi tanács város­­rendezési és építészeti fő­osztálya elkészítette a Mar­gitsziget fejlesztési prog­ramját, és a közeljövőben megkezdődik a részleges tervek kidolgozása.) A sziget történetének legel­ső adatai a római uralom ko­ráig nyúlnak vissza. Az itt ta­lált legrégibb emlékek: rom­maradványok, feliratos kövek, pénzek az időszámítás előtti II—IV. századból valók. Ma már ezeknek a maradványok­nak alig van nyoma. A múlt Virágkorának beköszöntését a domonkos apácakolostor ala­pítása — 1252 körül — jelzi. Az apácakolostor alapítása egy névhez kapcsolódik, Árpád­házi Margitéhoz, aki 1242-ben született, és tíz évvel később 17 társával együtt költözött oda. Az 1541-ben Budát meg­szálló török hadsereg a sziget­re is bevonult. A Buda vissza­foglalása (1686) körüli metsze­tek ezen a területen már csak romokat tüntetnek fel. 1796- ban József nádor birtokába került a sziget, ahol már vil­lát is építtetett és rózsakertet létesített. Az első próbafúrá­sokat 1866-ban végezték, mert egy víztócsánál meleg vizet ta­láltak. A gyógyhatású forrás közelében fürdőt emeltek és szállodaházat építettek. Az 1877-ben elkészült Margit-híd­­hoz csatolt szigeti szárnyhidat 1900-ban nyitották meg. A fő­város lakossága 1908-tól 1945-ig nem ingyen élvezte a virágok, a fák friss illatát — belépődí­jat kellett fizetni, ezt a felsza­badulásig csupán egy ízben, 1919-ben szüntették meg. A Margitsziget Budapest leg­régibb, legkulturáltabb és leg­kedveltebb nyilvános parkja. Közlekedés A sziget fejlesztésének prog­ramját vizsgálva, az illetéke­sek azt akarják, hogy ott pi­henőpark és kulturális központ feladatainak megfelelő létesít­mények legyenek. Szakemberek lényegesnek tartják, hogy a sziget közleke­dési problémáját tisztázzák. Pillanatnyilag megoldatlan a gépkocsiparkolás is. Az elkép­zelés az, hogy a Margitszige­ten ez idő szerint meglevő két, észak-déli útvonal helyett a sziget nyugati peremén, tehát a budai oldalhoz fekvő részen kell biztosítani a közlekedést. A javasolt útvonal a meglevő belső főútvonal déli végén, a szökőkút előtt, az úttörősta­dion északi oldalán ágazik le, és vezet a sziget nyugati pe­reméig. Tehát a jelenlegi úton — az elkövetkező években — megszüntetnek minden gép­járműforgalmat. Gondoskod­nak megfelelő parkolási lehe­tőségekről is. A Margitszigeten sok olyan létesítmény van, melyet nem akarnak továbbfejleszteni, il­letve meg is akarnak szüntet­ni. Értesülésünk szerint pél­dául a szigeti agyaggalamblövő pályát, mely az 1920-as évek­ben született, meg akarják szüntetni, és helyén vendéglőt nyitni. A pesti oldalon a kü­lönböző evezősklubok székhá­zait ki akarják telepíteni, akárcsak a Petőfi Úttörőtá­bort (gazdája a XIII. kerületi tanács), melyet az óbudai ha­jógyári szigetre költöztetné­nek. A teniszstadion és a sport­pálya elavult, esztétikailag nem megfelelő. A javaslatte­vők ezeket lebontásra ítélik. 1. A régi Nagyszálló, 2. az építendő új szálló, 3. a pihenőhajó helye. —------— (szaggatott vonal) a célforgalmi út, -------------- csak gyalogosok részére kijelölt főútvonal. Jégpálya A Palatínus strand viszont bővítendő. A mellette fekvő és felszámolandó BM sportpályát erre a célra kívánják felhasz­nálni. Az új medence és az öltözők kapcsolatát a télen ter­málvízzel feltöltött úszómeden­céhez kiúszókkal biztosítanák. Felmerült az a gondolat is, hogy egy vagy két medencét télen jégpályává alakítsanak át. A Vörösmarty mozi, mely 1954-ben ideiglenes építési en­gedéllyel épült, örökös forgal­mi akadály, s esztétikailag sem megfelelő. Javaslat: megszün­tetendő. A Fővárosi Kertészeti Vállalat üzemépületeit, mun­kásszállását, raktárát le kell bontani. Nagy probléma a Fő­városi Ásványvíz Üzem. Tart­hatatlan, hogy a budapesti hű­sítőipar gyártásközpontja a Margitszigeten legyen. Teher­forgalma, zaj­ossága rendkívül káros a sziget pihenőparkjel­­legére. Az üzem részére Csil­laghegyen megfelelő területet biztosítanak. Már bontják Lakóház is van a szigeten. A XIII. kerületi IKV már meg is kezdte annak bontását. A Kaszinó Étterem bővítését fon­tosnak tartják. A különböző sporttelepek (Budapesti Épí­tők, Budapesti Vörös Meteor, Budapesti Honvéd) nem a szi­getre valók, és ezeket fel kell számolni. A szabadtéri szín­pad teljes rekonstrukciója szükséges, és azt úgy akarják elintézni, hogy könyvtárral bő­vítik, és esetleg télen is mű­ködne. Kamarakoncerttermet létesítenek ott. A rekonstruk­ció terveibe a környéken levő romokat is beolvasztják. A víz­toronyból kilátótorony lennem Fahidy József

Next