Magyar Hírlap, 1970. március (3. évfolyam, 60-89. szám)
1970-03-07 / 66. szám
Magyar Hírlap Beszéljünk Janusról irA minap, április 5-én, meglátogattam a halálraítéltek börtönét, s kísérőmtől, az igazgatótól megkérdeztem: — Van jelenleg halálraítéltjük? — Igen, uram, egy Marquis nevű, aki késszúrásokkal meg akart ölni egy Térisse nevű lányt, hogy kirabolja. — Szeretnék beszélni ezzel az emberrel — mondtam. — Uram — felelte az igazgató —, mindenben a rendelkezésére állok, de az elítélthez nem vihetem be. — S miért? — Uram, a rendőri szabályzat megtiltja. Így szóltam: — Én nem tudom, hogy mit ír elő a rendőri szabályzat, börtönigazgató úr; azt viszont tudom, hogy mit ír elő a törvény. A törvény a börtönöket a képviselőház ellenőrzése alá helyezi, s a végrehajtó közegeket különösképpen a főrendek ellenőrzése alá, akik kiszállhatnak, hogy megítéljék munkájukat. Ahol visszaélés történhet, a törvényhozó főrendnek kötelessége megjelenni és körülnézni. Rossz dolgok is akadnak talán egy halálraítélt cellájában. Kötelességem, hogy bemenjek, s az ön kötelessége, hogy ajtót nyisson. Az igazgató nem válaszolt, hanem elindult velem.’’ A fenti szavakat Victor Hugo, Franciaország pairje vetette papírra egyik visszaemlékezésében, aki legalább annyira hitt a citoyen erkölcsi eszményében mint Szókratész a görögségében vagy Rafael a reneszánszéban. Nem létezett számára külön az író és a magánember szerepe, amiként Zola sem csak a Germinale-t alkotja meg, hanem amikor a harmadik köztársaság elköveti a Dreyfus-ügyet, híressé vált nyílt levelének kezdősoraiban egyetlen szóba sűríti a polgár minden igazságérzetét, jogát, lehetőségét, s ez a szó így hangzik: „J’acusse!” Vádolok, kiáltja, mert megsértették a polgár szentnek vélt jogát. Hogyan is írta Victor Hugo? „Rossz dolgok is akadnak talán egy halálraítélt cellájában.” És a rács másik oldalán? A „szabad” emberek, „szabad” világában? Természetesen ott is akadnak rossz dolgok. A klasszikus polgári regényirodalom egyik kedvenc témája, amit Illyés Gyula fotografálható proletariátusnak nevez. A rongyokba burkolt koldus, a lányanyák kanosszajárása, a nyilvánosházak szerencsétlenjei, a dosztojevszkiji „csinovnyik” kettőszete elválaszthatatlan attól a mindent megszépítő aranytól, amely az Athéni Timonban a rútság és gonoszság átváltozásának eszköze. Ezek a rossz dolgok azonban különböznek attól, ha a halálraítéltek cellájában történik rossz dolog. A korai polgárságnak ez a képmutatása azonban csak kívülről tűnik ennyire természetellenesnek és képmutatónak. A polgári forradalom többé-kevésbé érett viszonyokat legalizál, lényegében nem tesz mást, mint szentesíti a polgárság kialakult életformáját, szokásait, gondolkodását, intézményeit, eszményeit. Ezért a polgári forradalmat követő viszonyok nem nevezhetők újnak, addigra már jutott elegendő idő ahhoz, hogy a büszkeség érzetét oltsa a citoyenbe mindazért, amit a Kommunista Kiáltvány így fogalmaz: „A jámbor rajongás, a lovagi lelkesedés, a nyárspolgári búbánat szent borzongását az önző számítás jeges vizébe fojtotta. A személyes méltóságot csereértékké oldotta fel és a számtalan sok, oklevelekben biztosított és nehezen szerzett szabadságjog helyébe az egy lelkiismeretlen kereskedelmi szabadságot iktatta.’ Kérdés, hogy a szocialista forradalom után következő első periódusokban miért nem lehet felszámolni mindenféle társadalmi hipokrízist, képmutatást, amikor a szocialista eszmények, a szocialista élet- és cselekvésmód megkövetelné, hogy így legyen. Százszorta, ezerszerte jobban megkövetelné, mint a polgártól követelték valamikor saját eszményei, hiszen a személyes méltóságot igyekszik megszabadítani csereérték formájától, a kereskedelmi szabadság helyébe iktatja a nem oklevelekben, de mindenkinek kijáró emberi szabadságot. Igen, mindez így van, de amíg a polgári viszonyok, intézmények, termelőerők együtt fejlődhettek a megelőző társadalom keretein belül is tömegméretűen egyfajta morállal — a szocialista forradalom ezzel az előnnyel nem rendelkezik, a szocialista társadalmi berendezkedés történelmileg egyik napról a másikra születik meg, s ezért nincsen módja már bizonyos jogok deklarálását megelőzően kialakítani a tömegméretekben a szocialista erkölcsiséget. A polgári képmutató nem kerülhet szembe a polgári lét, a polgári életforma lényegével, mert ez a lét- és életforma maga is képmutató. A szocialista viszonyok között jelentkező képmutatás okvetlenül szembekerül a szocialista lét, a szocialista életforma lényegével. Ebből pedig egyebek között az is következik: az átmeneti időszakban rengeteg konfliktust eredményez a meglevő — s tegyük hozzá: születő! — képmutatás. Hát hogyan? Nemcsak maradványokról van szó? Megkockáztathatjuk, hogy életünk jelenlegi periódusában a társadalmi hipokrízis új, a kapitalizmusban ismeretlen formái is kialakulnak? Átmenetileg a szocializmus még fel is erősítheti egyik-másik képmutató hajlandóságunkat ? Nagyon valószínű, hogy így van. Ehhez a felismeréshez idő, társadalmi gyakorlat kellett, tapasztalás. Miért van az például, hogy a „protekció” helyét — ahogyan mondani szokták — a „szocialista összeköttetés” váltja fel? Nyilvánvalóan a következőért: a polgár nyíltan elvállalhatja a protezsálást és a protezsáltságot, uralkodó, megkövetelt erkölcsével ez összefér, nincs mit titkolnia rajta, de nálunk már egészen más a helyzet Nálunk a protektor elbújik. Nyugaton jó néhány olyan rendkívül költséges orvosi eljárás ismeretes, amely megmentheti, vagy meghoszszabbíthatja a beteg életét. A költségek miatt a társadalom csak tíz, vagy mondjuk húsz beteget részesíthet a megkülönböztetett eljárásban. Ki részesüljön benne? Az okos, a szép, a fiatal? A kapitalizmusnak itt nincs szüksége közvetlen képmutatásra: azt mentik meg, aki jobban fizet. Nálunk ilyesmiről szó sem lehet Viszonyaink minden embernek egyforma lehetőségeket biztosítanak, de azért — ha kevéssé is illik erről beszélni — mégiscsak lehet kedvezményekhez jutni. Nem megfizetéssel, parasolvenciával. Amit a kapitalizmus erkölcse nyíltan, képmutatás nélkül elvállalhat, azt a miénk elutasítja. Így két lehetőség kínálkozik: azonosulás a szocialista erkölccsel, vagy a képmutatás. Minthogy azonban ez az azonosulás nemcsak jó- vagy rosszindulat, elhatározás dolga; minthogy társadalmi életünk gyakorlata sok mindent megőrzött még a régiből — a képmutatással még jó ideig számolnunk kell. Szókratész, Rafael, Victor Hugo mind olyan társadalmakban éltek, ahol az erkölcsi valóság jobban fedte az egyéni morált. Csakhogy ehhez évszázadokra volt szükség. Adassék nekünk csak harminc vagy ötven esztendő még, s mi nem a rabszolgatársadalom vagy a tőkésvilág, hanem a szocializmus ideáljait, erkölcsi parancsait érvényesítjük tömegesen az emberi viszonyokban! Az egykor csak háborús időkben nyitva tartó Janus-templomok már ma is az emberiség muzeális örökségéhez tartoznak, de a bejáratoknál a kétarcú Janus-szobrok még a világon mindenütt fellelhető képmutatás szimbólumai is. Ez az utóbbi is csak történelem lesz. Fodor Gábor Az előadásnak vége. Az „Utazás a koponyám körül” ürítése után a kortárs, az egykori szerkesztőség tagja megrendülten távozik a moziból. Révész György filmje és Latinovits Zoltán döbbenetes alakítása nyomán felbukkannak — harmincnégy esztendő távlatából — az emlékek. Hogyan is volt? (Nem a „8 órai újság” szerkesztőségében, mert ahhoz a laphoz Karinthy Frigyesnek nem volt semmi köze.) A Rákóczi út 54., II. emeletén Az Est szerkesztőségi nagyszobájában ... Marton János gondnok felküldte a frissen érkezett táviratot dr. Salusinszky Imre főszerkesztőnek, aki szobájából kirohant, s letette Kemény Simon elé: — Csütörtökön érkezik Karinthy! 1936 június tizennegyedike volt. Az írót műtétje után előbb Angliába kísérte felesége, ott megpihentek, majd Londonból egyenesen tértek vissza Budapestre. ARIVING THURSDAY ... tehát csütörtökön érkezik meg. Mindössze két szó az aláírás. Többre, részletesebbre bizonyára már nem tellett a pénből. Egymás kezéből kapták ki a sürgönyt: Bálint György, Csánk Endre, Pet ----------166/n/0.^ Műtét után schauer Attila, Révész György (nem a film rendezője, hanem a lap egyik rendőri riportere, aki bent éppen anyagot diktált), Erényi Nándor, dr. Janovics, Lakatos László... És a ma élők közül dr. Mihályfi Ernő, Pakots György, Hajdú Endre. (Hajdú és dr. Merényi vették felváltva korábban gyorsírással Karinthyné stockholmi tudósítását férje operációjáról.) A távirat mindmáig megmaradt ... Karinthy Frigyes hazatérése után hamarosan hozzálátott a szerkesztőségi munkához. Betekint egy vagy két cikket írt, olykor nyomban „reagálva” a napi eseményekre. Sűrűn járt fel a redakcióba, ősszel rendkívül letörte barátjának, Kosztolányi Dezsőnek a halála. Oldalas cikket írt .,Eltemettük Kosztolányi Dezsőt” címmel. (1936. nov. 7-i szám.) „Látod, én álltam ravatalodnál s nem Te az enyém mellett, de hát nem mindegy? ...” Közben a laptárs, a „Pesti Napló" folytatásokban közölte regényét. Utazás a koponyám körül. Néhány nappal Kosztolányi temetése után tudósítást kellett írnom Karinthy Frigyes előadásáról, amelyre az Orvoskaszinó kérte fel, a regényével kapcsolatok problémákról. Frissen, vidáman, egy kissé testsúlyban is gyarapodva ült az előadóasztalnál.(Escher Károly le is fényképezte!) Azt a kérdést feszegette, hogy az orvosi titoktartással szemben van-e „páciensi titoktartás” is? — A hálám és a nagyrabecsülésem a magyar orvosi kar iránt köztudomású volt már a betegségem előtt is — hangoztatta — és a gyógyulásom után fokozódott. Tehát a pácienst indiszkréciómtól csak szerénységből tarthat az orvosi kar. Hozzátette, hogy szerinte az orvosok éppúgy megbízhatnak benne, mint ahogy ő bízik meg bennük. A páciensi titoktartás nála elsősorban művészerkölcsi formakövetelmény, amelyet nem kell esküvel alátámasztania. — Olivecrona visszaadta szemem világát, tehát magára vessen, ha őt is tisztán látom ... S talán még él Pesten olyan orvos, aki akkor megtapsolta az írót. Kristóf Károly Mbgyjir##mp Mmnm Mm? V.mAJgAF Maosti El? HsGYIKlffllP VEGE RnTGfflRTfYfflfP Magyar Hírup ÍV A Sziget jövője (A fővárosi tanács városrendezési és építészeti főosztálya elkészítette a Margitsziget fejlesztési programját, és a közeljövőben megkezdődik a részleges tervek kidolgozása.) A sziget történetének legelső adatai a római uralom koráig nyúlnak vissza. Az itt talált legrégibb emlékek: rommaradványok, feliratos kövek, pénzek az időszámítás előtti II—IV. századból valók. Ma már ezeknek a maradványoknak alig van nyoma. A múlt Virágkorának beköszöntését a domonkos apácakolostor alapítása — 1252 körül — jelzi. Az apácakolostor alapítása egy névhez kapcsolódik, Árpádházi Margitéhoz, aki 1242-ben született, és tíz évvel később 17 társával együtt költözött oda. Az 1541-ben Budát megszálló török hadsereg a szigetre is bevonult. A Buda visszafoglalása (1686) körüli metszetek ezen a területen már csak romokat tüntetnek fel. 1796- ban József nádor birtokába került a sziget, ahol már villát is építtetett és rózsakertet létesített. Az első próbafúrásokat 1866-ban végezték, mert egy víztócsánál meleg vizet találtak. A gyógyhatású forrás közelében fürdőt emeltek és szállodaházat építettek. Az 1877-ben elkészült Margit-hídhoz csatolt szigeti szárnyhidat 1900-ban nyitották meg. A főváros lakossága 1908-tól 1945-ig nem ingyen élvezte a virágok, a fák friss illatát — belépődíjat kellett fizetni, ezt a felszabadulásig csupán egy ízben, 1919-ben szüntették meg. A Margitsziget Budapest legrégibb, legkulturáltabb és legkedveltebb nyilvános parkja. Közlekedés A sziget fejlesztésének programját vizsgálva, az illetékesek azt akarják, hogy ott pihenőpark és kulturális központ feladatainak megfelelő létesítmények legyenek. Szakemberek lényegesnek tartják, hogy a sziget közlekedési problémáját tisztázzák. Pillanatnyilag megoldatlan a gépkocsiparkolás is. Az elképzelés az, hogy a Margitszigeten ez idő szerint meglevő két, észak-déli útvonal helyett a sziget nyugati peremén, tehát a budai oldalhoz fekvő részen kell biztosítani a közlekedést. A javasolt útvonal a meglevő belső főútvonal déli végén, a szökőkút előtt, az úttörőstadion északi oldalán ágazik le, és vezet a sziget nyugati pereméig. Tehát a jelenlegi úton — az elkövetkező években — megszüntetnek minden gépjárműforgalmat. Gondoskodnak megfelelő parkolási lehetőségekről is. A Margitszigeten sok olyan létesítmény van, melyet nem akarnak továbbfejleszteni, illetve meg is akarnak szüntetni. Értesülésünk szerint például a szigeti agyaggalamblövő pályát, mely az 1920-as években született, meg akarják szüntetni, és helyén vendéglőt nyitni. A pesti oldalon a különböző evezősklubok székházait ki akarják telepíteni, akárcsak a Petőfi Úttörőtábort (gazdája a XIII. kerületi tanács), melyet az óbudai hajógyári szigetre költöztetnének. A teniszstadion és a sportpálya elavult, esztétikailag nem megfelelő. A javaslattevők ezeket lebontásra ítélik. 1. A régi Nagyszálló, 2. az építendő új szálló, 3. a pihenőhajó helye. —------— (szaggatott vonal) a célforgalmi út, -------------- csak gyalogosok részére kijelölt főútvonal. Jégpálya A Palatínus strand viszont bővítendő. A mellette fekvő és felszámolandó BM sportpályát erre a célra kívánják felhasználni. Az új medence és az öltözők kapcsolatát a télen termálvízzel feltöltött úszómedencéhez kiúszókkal biztosítanák. Felmerült az a gondolat is, hogy egy vagy két medencét télen jégpályává alakítsanak át. A Vörösmarty mozi, mely 1954-ben ideiglenes építési engedéllyel épült, örökös forgalmi akadály, s esztétikailag sem megfelelő. Javaslat: megszüntetendő. A Fővárosi Kertészeti Vállalat üzemépületeit, munkásszállását, raktárát le kell bontani. Nagy probléma a Fővárosi Ásványvíz Üzem. Tarthatatlan, hogy a budapesti hűsítőipar gyártásközpontja a Margitszigeten legyen. Teherforgalma, zajossága rendkívül káros a sziget pihenőparkjellegére. Az üzem részére Csillaghegyen megfelelő területet biztosítanak. Már bontják Lakóház is van a szigeten. A XIII. kerületi IKV már meg is kezdte annak bontását. A Kaszinó Étterem bővítését fontosnak tartják. A különböző sporttelepek (Budapesti Építők, Budapesti Vörös Meteor, Budapesti Honvéd) nem a szigetre valók, és ezeket fel kell számolni. A szabadtéri színpad teljes rekonstrukciója szükséges, és azt úgy akarják elintézni, hogy könyvtárral bővítik, és esetleg télen is működne. Kamarakoncerttermet létesítenek ott. A rekonstrukció terveibe a környéken levő romokat is beolvasztják. A víztoronyból kilátótorony lennem Fahidy József