Magyar Hírlap, 1970. március (3. évfolyam, 60-89. szám)

1970-03-07 / 66. szám

6 1970. MÁRCIUS 7. SZOMBAT Magyar Hírlap HAZAI KORKÉP Megáradtak az észak-magyarországi patakok 242150 holdon belvíz • Kékestetőn 104 centi a hótakaró vastagsága A sok csapadék és az enyhülés elsősor­ban Észak-Magyarországon éreztette ha­tását. A péntekre virradó éjszaka néhány óra alatt 2 és fél, 3 méterrel áradt a Tak­­la és a Tárna. Ezért a Miskolci Vízügyi Igazgatóság kirendelte az árvízvédelem embereit a helyszínre, és másodfokú ké­szültséget vezetett be. Az olvadás és az eső gyorsan megduz­­zasztotta a kisebb patakokat is. A Zemp­léni-hegyekben a Bózsva-patak, Szerencs mellett a Gilit-pa­tak és Sátoraljaújhely területén a Ronyva-patak áradása még jeget talált a mederben, s a víz torlaszo­kat épített belőle. Mindenütt robbantá­sokkal nyitottak utat a víznek. A péntek virradóra beállt hajnali fa­gyok megcsendesítették a patakok áradá­sát. Éppolyan gyorsan csökkent a víz szintje, mint amilyen rohamosan emelke­dett az előző napokon. A Tarnán és a Taktán másodfokúról első fokúra mérsé­kelték az árvízvédelmi készültséget. Az olvadás és az esőzés következtében nőtt a belvízzel borított terület. Elsősor­ban Szolnok, Debrecen és Baja térségé­ben öntött el a belvíz újabb területeket. Egy nap alatt 14 450 holdon gyűlt össze a víz. Jelenleg 242 150 hold áll víz alatt. A vízügyi igazgatóságok az újabb elön­tések levezetésére ideiglenes csatornákat ásnak. Jelenleg 110 nagy szivattyúteleppel és 196 hordozható szivattyúval másod­percenként 226 köbméter vizet csapolnak le az elöntött területekről. A meteorológusok jelzése szerint a Bal­ti-tenger felől érkező ciklon hatására erősödik az éjszakai lehűlés, mérséklődik az olvadás, s így kevesebb utánpótlást kapnak a folyók és a belvízzel elöntött területek. A Mátrában emberemlékezet óta nem volt ilyen hosszan tartó, havas tél, mint az idén. Tegnap a hóréteg vastagsága a Mátra egész területén meghaladta a mé­tert, ugyanakkor a Kékestetőn a hótakaró vastagsága 104, centiméter. MALÉV Air Tours • Délibáb és turista minden mennyiségben? Sikeres évre tekinthet vissza a MALÉV idegenforgalmi osztálya. Légi turisztikai szolgálatuk bebizonyította: a vállalkozás életképes. Vág András osztályvezető re­méli, hogy a jövő még eredményesebb lesz. A MALÉV Air Tours tavaly 111 kü­lönjáratot indított, s az IL 18-as és a TU 134-es gépek összesen 11450 olyan nyu­gat-európai turistát szállítottak, akik igénybe vették a légitársaság idegenfor­galmi szolgáltatásait is. — Nemrég készült el munkánk első mérlege — mondja Vág András. — Ki­derült, hogy Magyarország nemcsak autó­val, vonattal, hanem repülőgéppel is von­zó. Az elmúlt évben több mint 700 ezer dollár bevételünk volt. Köztudott: a svájciak nem nagyon sze­retnek utazni, szívesebben veszik, ha őket keresik fel a pénzes turisták. Valóságos idegenforgalmi bravúrnak számít, hogy ennek ellenére a MALÉV 101 különgép­­pel több mint 10 ezer svájci turistát ho­zott Magyarországra.­­ A zürichi Imnholz utazási iroda kép­viselői, mondhatni, beleszerettek Buda­pestbe, így aztán olyan meggyőzően aján­lották ügyfeleiknek a magyar fővárost, hogy az idén csaknem négyezerrel több vendégünk lesz, mint tavaly. A program is olyan, mintha a Délibáb minden mennyiségben című színes filmen látnánk. A chartergép, azaz a különjárat délben érkezik, utasai kevés idő múltán bőséges-magyaros ebéden vesznek részt a Szabadság Szállóban. Aztán városnézés, természetesen az obuigát Halászbástyával, s ha bealkonyul, Budapest by night, bor­kóstolóval, népi táncegyüttessel. Másnap kirándulás a Dunakanyarba, ebéd egy sé­tahajón, harmadnap pedig Bugac. A nyu­gati turistáknak általában ez a program tetszik a legjobban, s a búcsúvacsorán aligha akad olyan vendég, aki ne mon­daná: ide újra el kell jönni... — Mindent összevéve — mondja az osz­tályvezető —, az idén 150 különgépet in­dítunk és vendégeink között ugyanúgy lesznek svájciak, svédek és belgák, mint törökök, franciák, amerikaiak és NSZK- beliek. Nemrég felkeresett bennünket a Sunday Express turisztikai szerkesztője, aki hazatérvén cikkben számolt be élmé­nyeiről. Így aztán Angliából is várunk vendégeket. Nemrég helyezték nyugalomra a Kerepesi temető Munkásmozgalmi Panteonjában He­vesi Gyulát, a nagy tudóst, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő alakját. A plebejus­ lázadó türelmetlenséget ele­mi iskolás korában Petőfi Sándortól tanulta. Már gimnazista volt, amikor a kiváló francia csillagász, Camille Flam­­marion könyve a természettudományok, s elsősorban az asztronómia felé terelte az érdeklődését. Tizenöt éves fejjel elha­tározta: kutató lesz, a világmindenség titkait deríti föl. Ám ugyanakkor egy lel­kes, hivatásáért rajongó középiskolai ta­nár hatása alatt megszerette a fizikát. Keservesen összekuporgatott pénzéből la­boratóriumot eszkábált össze otthon. Dolgozatával, amely a drótnélküli táv­íróról szólt, megnyerte az önképzőkör tíz­koronás arany nagydíját. Ezen a pénzen egy Dob utcai zsibárustól kimustrált ten­gerészeti látcsövet vásárolt, igaz, az egyik objektív repedt volt ugyan, de ál­tala tizenhatszor közelebb került a föl­fedezések végtelenségét kínáló menny­­bolt. A huszadik század első éveiben történt mindez, a „békebeli béke” millenniumtól még mámoros korszakában, a második ezredév küszöbén. Ám a budapesti bér­­kaszárnyában élő, sokszor filléres gon­dokkal küszködő család tehetséges fia, már gimnazista fővel fölismerte: a nagy lehetőségek nem egyformák mindenki számára. Egyelőre félre kellett tenni a csillagászatot, a fizikát. Elhatározta,­ az érettségi után a műegyetemre iratkozik, mérnök lesz. Sok ügyes találmánnyal annyi pénzt keres, amennyivel viszonyla­gos függetlenségét biztosítja, s azután végre tudósként tevékenykedhet. Az első szigorlat után látott hozzá, hogy hasonló sorsú, ötletes diáktársaival szö­vetkezve, megkezdje a nagy pénzcsiná­­lást. Minden szabad idejüket a szabadal­mi könyvtárban töltötték, és a leírásokat böngészték, hogy meggyőződjenek gondo­lataik újdonságáról. Mindegyikük meg­kapta a kerületi elöljáróságtól az úgyne­vezett „szegénységi bizonyítványt”, amely igazolta, hogy nincsen egy vasuk sem, így a találmányaikat illetékmentesen beje­lenthetik. Egymás után vitték be a távol­ról kormányozható tengeralattjáróról; az első rádiókészülékekhez szolgáló, írni tu­dó detektorról; az új rendszerű gyorstáv­íróról, hideg nadrágvassalóról, az, auto­matikus gallérgombról szóló leírásokat Reménykedtek: valamelyik csak beüt, és egyszeriben meggazdagodnak. Nem így történt. Mert kiderült, nem elég a nagy ötlet, és a megoldásának a le­írása. Tőkét is kell, a további kísérleteket pénzelni, majd gyáros, aki megvásárolja az újat és bevezeti. A kör bezárult A fiatalember választás előtt állt. Vagy enged önérzetes igé­nyeiből és egyezkedni próbál, vagy neki­­megy börtöne rácsainak. Heves­ Gyula az utóbbit választotta. Sok keserves tapasz­talat meggyőzte arról, hogy ez a társa­dalom — amelyben az alkotó ember eny­­nyire kiszolgáltatott — beteg Most már arra lett kíváncsi, hogy tulajdonképpen mi a baja? Az okokat kutatva kezdett el a műszaki tudományok mellett a társa­dalomtudományokban is tájékozódni, és megérteni, hogy a kapitalista rendszer gyógyíthatatlan, nem érdemes vesződni vele. Hanem a pusztulását kell meggyor­sítani, és megteremteni a szocialista tár­sadalmat. Gyarapodott a példaképek, a nagy mesterek, iránymutatók táblája. Az ifjú mérnök Petőfi Sándor, Camille Flam­­marion mellé fölírta Mara­ Károly nevét. Úgy tűnik, mintha csupán a konok té­nyek terelgették volna a fiatal tehetség pályáját a forradalmi harc vállalása felé. Ám ebben az időben megszűnőben voltak gyötrő anyagi gondjai. 1914-ben az Egye­sült Izzó alkalmazta kutatómérnöknek: szellemes megoldásaira, ötletes konstruk­cióira csakhamar fölfigyeltek. Csinos kar­riert csinálhatott volna, ha nem lázado­zik, s megbékél a helyzettel, amelyben az rendeltetett, hogy mindig úgy kell osz­tozni a pénzes hatalommal, hogy a bosz­­szúságból jut nagyobb rész az alkotónak. Pénze még így is lett volna elegendő, hiszen szinte szikráztak belőle a hasznos ötletek. De nem tudott megalkudni. Mi­után a saját bőrén tapasztalta, hogy a ka­pitalista társadalom, összkomfortos bör­tön, majd azt is megtudta, hogy ebben osztozik milliónyi elnyomottal, akiknek börtöne nyomorúságos, eltökélte, minden energiáját a falak lerontására fordítja.­­tevékeny részvevője volt az értelmiség háborúellenes baloldali mozgalmainak. Alapító tagja lett a Kommunisták Ma­gyarországi Pártjának. A párt megalaku­lása után azt a feladatot kapta, hogy a marxista-leninista tanítások alapján, tu­dományos szinten foglalkozzék a kivívan­dó proletárhatalom alapvető gazdaság­szervezési problémáival. Készítse elő az ország szocialista átalakításának a tervét, olyan módon, hogy az a legkevesebb ne­hézséggel járjon. A sors azonban nem sok időt engedé­lyezett az igazi témájával találkozó tu­dósnak, hogy örüljön a nagy fölismerés­nek, s talán még arra sem, hogy egyszer higgadtan áttekinthesse meglelt otthoná­nak birodalmát. Hiszen alig ásta be ma­gát a problémákba, a Tanácsköztársaság tragikus bukása máris menekülésre kény­szerítette. Jó ideig az emigráció keserű kenyerét ette. Először Bécs, majd Bolo­gna, utána San Marino és Berlin nyújtott ideiglenes menedéket. A német főváros­ban kapta meg a Szovjetunió meghívását, hogy mint a vilamosipari főigazgatóság izzólámpagyártási szakértője utazzék Moszkvába. Ezerkilencszáznegyvennyolc bar­­ érkezett haza Magyarországra, ötvennyolc évesen, sokszor megpróbálva, de nem megöregedve. Óriási ambícióval látott munkához, a sürgető feladatok azonban nem engedték egy ideig, hogy végre tu­dósi hivatásának éljen. Mindössze tíz évvel ezelőtt alakult meg a Magyar Tu­dományos Akadémia Ipargazdasági Kuta­tó Csoportja, amely Hevesi Gyula igazga­tása alatt kezdte mindazt megvalósítani, amit e gazdag élet tapasztalata fölhalmo­zott. Intézete legfontosabb eredményének a folyamatos munkahét bevezetésére irá­nyuló kísérleteket tartotta. Ennek az elve roppant egyszerű. Ha az ipari termelőesz­közöket folyamatosan üzemeltetjük, s vasárnap sem pihentetjük, minden külö­nösebb beruházás nélkül a kapacitást je­lentősen növelhetjük. Ugyanakkor meg­gyorsíthatjuk a drága berendezések amor­tizációját, így lehetőség nyílik a gyor­sabb felújításra, korszerűsítésre. Emellett az a legérdekesebb, hogy a gépek foko­zottabb működtetése mellett a dolgozók munkaideje lényegesen csökken, a kere­set viszont emelkedik. Hogyan keletkezik ez a csoda? E séma egyik leegyszerűsített változata így fest: az adott üzemben, ahol három műszakos termelés folyik, nem három, hanem négy váltás követi folyamatosan egymást a hét minden egyes napján. _ Így valamennyi váltásnak három munkanap után egy, vagy pedig hat után két teljes szabadnap­ja marad, és lényegébsen minden máso­dik vasárnapja is Szabad. Természetesen a valóságban mindez nem ilyen egysze­rű. Sok nagyon bonyolult szervezési és más kérdést kell megoldani, hogy az üzem vagy a gyárrész kapacitásának a növelése egybeessen a munkások életkö­rülményeinek az emelkedésével, végered­ményben mindenki elégedett legyen; jól járjon a dolgozó és a népgazdaság Hevesi Gyula tudományos kutatóte­vékenységének sok izgalmas témájából ez csupán az egyik volt, amely a tudóst oly intenzíven foglalkoztatta. Arról volt nevezetes, hogy éppoly fiatalos lendület­tel harcolt az intézet vívmányainak a be­vezetéséért, mint amilyen fáradhatatlanul dolgozott. Különös tudós volt. Nem elsősorban a fölfedezéseire büszke, hanem arra, amit egy évtizeddel ezelőtt megjelent ér­dekes könyvében, Egy mérnök a forra­dalomban című jelentős munkájának elő­szavában így rögzített, a szocializmus tör­ténelmi iskolájában megtett útját vizs­gálva: „Utóbbi iskoláim tanításából fő­képpen azt a tudományt igyekeztem el­sajátítani, hogyan kell egy kommunistá­nak dolgozni, akárhová is állítja a köte­lesség. Jól-rosszul sajátítottam-e el ezt a tudományt — nem én vagyok hivatva megítélni. De mivel érzésem szerint a legtöbb esetben sikerült a vizsgám — pe­dig vizsgáznom mindenütt kellett, mert hát nem babra ment a játék —, az én vizsgáimból is tanulhat valamit az, aki nálam kevesebbet látott és tapasztalt.” Hevesi Gyula hatalmas életútjára te­kintve, ez a tanács mindannyiunknak szól Hajduska István Az alapkutatás alapjainak építője volt HEVESI GYULA- X Itf■ Kísérlet a szélcsatornában • Statikai világrekord Az új sportcsarnok tervezésének érdekességei A nehéz, merev anyagokkal is köny­­nyedségre törekvő modern építészetben különös jelentőségűek a statikai számítá­sok. A statika tudománya a kívülállók számára elvont matematikai jellege miatt alig ismert, eredményeivel azonban gyakran meglepi a szemlélőt. Jó példa er­re a római Szent Péter templom kupolá­ja: négyszáz évvel ezelőtt még mintegy három m­éter vastagra építették, ma vi­szont sokkal vékonyabb tetőszerke­zettel is meg lehetne valósítani. Ez nem csupán a szerkezeti anyagok változásából szövetkezik; a statikai elmélet fejlődése is új utakat nyitott a merész építészeti megoldások előtt.­­ Még 1965-ben pályázatot hirdettek az új budapesti sportcsarnok tervezésére. A beküldött pályany­vek közül a szakmai bizottság Gulyás Gyula, Rimanóczy Jenő, az Iparterv főmérnökei, valamint dr. Kollár Lajos, a Buvati statikus főmérnö­ke közös tervét fogadta el. A tízezer négyzetméter alapterületű stadion — amelyben több mint tízezer néző foglal­hat majd helyet — kör alakú, üveggel védett lelátóját háromszögű, domború te­tőzet zárja le. Az újszerű tetőszerkezet szinte meg­oldhatatlannak tűnő probléma elé állí­totta a szakembereket; a három ponton alátámasztott fedőrészt — a súlya miatt — nem lehet vasbetonból tervezni. Az el­gondolások szerint az acélszerkezet súlya is meghaladja az 1300 tonnát. (Ez meg­közelítően egy Tisza-híd anyagszükségle­te.) A domború tetőt nem peremmel ter­vezték, ezért az acélszerkezet könnyen belapulhatna. Hogy mindezt kiküszöböl­jék, új statikai számítási módszert dol­goztak ki, s ez lehetővé teszi, hogy az ér­dekes tervet megvalósítsák. A kijelölt építési terület (az Istvánme­­zei út és a Dózsa György út közti rész) előre meghatározta a tetőszerkezet formá­ját. Kollár Lajos a legbiztonságosabb, a hármas alátámasztás, a „suszterszék” el­véből indult ki. Összegyűjtötte a speciális épületekre vonatkozó külföldi statikai szakirodalmat Ezután a Műegyetem acél­­szerkezeti tanszékén — munkacsoportjá­val — sokoldalú laboratóriumi vizsgálat­nak vetették alá a stadion plexiből elké­szített modelljét. A kísérletek során meg­állapították a lehetséges terhelés mérté­két, az acélszerkezetben bekövetkezhető erőegyensúly felbomlást, és így jutottak el a rácsszerkezet megfelelő méreteihez. A számítások szerint a sportcsarnok te­teje statikai világrekordot dönt: eddig a legvékonyabb, de még biztonságos héj­szerkezetet (280 centiméter vastag) Fran­ciaországban készítették el. A budapesti ennek pontosan a fele, vagyis 140 centi­méter vastagságú lesz. A munkacsoport több érdekes kísérletet végzett az áram­lástani tanszéken is, ahol a modellt há­rom méter átmérőjű csőben, úgynevezett szélcsatornában próbálták ki Ezután került sor a gépi számításokra. A Nehézipari Minisztérium mérnöki szá­mítások osztályán komputerbe táplálták az eddigi statikai szakirodalomban meg­levő általános egyenleteket, amelyeket a gép — a programozásnak megfelelően — a stadionra alkalmazott. Az egyedülálló statikai számítási módszer megvalósítá­sában lényeges szerepet kapott a mérnöki megfontolás — vagyis dr. Kollár Lajos ítélőképessége —, mivel a komputer ál­tal adott számítás helyességét — összeha­sonlító adatok hiányában — neki kellett eldöntenie. B. K

Next