Magyar Hírlap, 1970. szeptember (3. évfolyam, 243-272. szám)

1970-09-14 / 256. szám

l írt tfci­ ­ KÜLFÖLDI LAPOKBÓL A moszkvai Prav- QWUP^ERR mäbVaa„SärÄn,^ lap szemléírója rá­mutat, hogy Tel Aviv Washington „tényleges jóváhagyásával” szabotálja a közel-keleti hely­zet békés rendezésére irányuló tárgyalásokat és a tűzszüneti megállapodást. Az a tény, hogy az Egyesült Államok kezdetben nem volt hajlandó elismerni az EAK címére intézett izraeli vádaskodások indokoltságát, majd megváltoztatta állás­pontját, és szolidárisnak nyilvánította­­magát Tel Avivval, olaj volt az amúgy is feszült közel-keleti helyzet tüzére. Az elmúlt napokban fegyveres összetű­zésekre került sor Jordániában, s a Pa­lesztinai partizánok eltérítették a nyugati légiforgalmi társaságok néhány gépét. Bár az arab országok világosan értésre adták, hogy az effajta cselekmények csak bonyo­lultabbá teszik az arab népek igazságos harcát, Tel Avivban és egy sor nyugati fővárosban ezt a kérdést a közel-keleti válság békés megoldásának aláaknázásá­­ra próbálják kihasználni. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy zsaroló és az arab or­szágokra nyomást gyakorolni kívánó po­litikáját Izrael az Egyesült Államok tény­leges jóváhagyásával folytatja egy olyan időpontban, amikor Jordániában súlyos válság tört ki, és összecsapásokra került sor a kormánycsapatok és a felfegyver­zett palesztinaiak­ között. Az imperialis­ták várakozásai azonban nem teljesültek be. Jordániában a helyzet fokozatosan normalizálódik.­­ s Arafat, a Palesztinát ellenül­tette Marshall, Acheson és Dulles alatt élvezett elsőrendű fontosságát — a nem­zetbiztonsági tanácsadó által vezetett el­nöki hivatal javára. McGeorge Bundy, majd Walt Kostow a Fehér Házban a kül­politika második székhelyét teremtette meg. Ez a centrum legnagyobb befolyását a makacs harvardi teuton, Kissinger alatt érte el, aki most a Nixon-adminisztráció politikai tervezését vezeti. Kennedy elnök és követői úgy vélték, hogy a külügyminisztérium lassan reagál elgondolásaikra, és ezért megpróbálták helyettesíteni, nem tudták azonban má­sokkal felváltani a külügyi apparátus hi­vatalnokait. Körükben a morális hanyat­lás nyilvánvaló. Lehetséges, hogy ez be­következett volna a délkelet-ázsiai ame­rikai politika nélkül is, az azonban két­ségtelen, hogy akkor nem lenne ilyen sú­lyos probléma, különösen a fiatal alkal­mazottak között. Az USA dél-vietnami elkötelezettségé­nek növelése ahhoz vezetett, hogy vi­szonylag fiatal, nagy munkabírású, ázsiai nyelveket jól beszélő emberek kerültek fontos beosztásba. Ők értették a legjob­ban a dolgokat, de következtetésüket, hogy a háború elhibázott lépés és csak elveszíteni lehet, soha nem fogadták el. Sokan közülük ezért otthagyták állásu­kat. 1 * IT­­H a Sí­lási mozgalom vezetője inter­­jút adott az Olasz KP lapja külön tudósítójának. „Mi palesztinaiak nem tekinthetjük a Rogers-tervet béketervnek. Számunkra ez csak a megoldás terve. Véget vet lé­tünknek, mint Palesztina népe létének és földünkön végleg egy olyan állam létét ismeri el, amely nem a mienk” — mon­dotta Arafat. „Nem a háborút szeretjük, hanem a bé­két — folytatta. — Fegyvert fogtunk két­ségbeesésünkben amiatt, hogy az ENSZ tehetetlen és nem képes megérteni prob­­lémáinkat: mi nem vagyunk menekültek, hanem egy nemzeti jellegétől megfosztott nép. A fegyveres harccal a probléma igazságos politikai megoldását akarjuk ki­vívni, valamint egy demokratikus Palesz­tinai állam törvényes megalakítását, amelyben zsidók, mohamedánok és ke­resztények jogegyenlőségben, igazságban és testvériségben élnek együtt.” Husszein királlyal és a jordániai kor­mánnyal kapcsolatos álláspontját leszö­gezve, Arafat kijelentette: „Ismételten a legvilágosabban ki akarom jelenteni, hogy nem akarunk beavatkozni egyetlen arab rendszer belső életébe sem. Itt azonban széletben állunk a jordániai hatóságok el­lenünk irányuló tervével és természetes jogunk az, hogy védekezzünk.” Heralfc -isááfe (Tribune a brit politikai he- c tntopmnn tllap arról ir, hogy oictilorTiciriaz usa indok,nai­­­li­t­­­ háborúja bomlást okoz az amerikai külügyi apparátusban. Szinte végtelen listát lehetne összeállí­tani arról, hogy a vietnami háború meny­nyire hátrányos helyzetbe hozta az Egye­sült Államokat. A háborút ellenző politi­kusok néha meg is kísérlik ilyesfajta ka­talógus összeállítását. A viszonylag cse­kély, de potenciálisan jelentős kárt okozó hatások egyike az amerikai külügyi, ap­parátus demoralizációja. Az elmúlt év­tizedben a külügyminisztérium elvesz­ •­n A ciprusi görög Ulfi F F © S ö © és török «opcso­­«,«V«»« pártok vezetői befejezték 1963 óta tartó megbeszéléseik harmadik fordulóját. Százhatvan ülésen tárgyaltak, és ennek eredményeképpen ötvenoldalas dokumentumot dolgoztak ki. Ezt egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Egyesek tudni vélik, hogy az összlakos­ság egyötödét jelentő török kisebbség re­gionális önrendelkezési jogával kapcso­latosan az álláspontok nem közeledtek egymáshoz, noha Makariosz elnök ismé­telten kijelentette: a törököket a görö­gökkel azonos jogállás illeti meg. Mielőtt a népességi csoportok képvi­selői között előreláthatólag a hónap vé­gén tovább folytatódnak a megbeszélések, valószínűleg még egy találkozóra kerül sor Athénban Makariosz elnök és Pa­­padopulosz görög miniszterelnök kö­zött. Ettől a megbeszéléstől sokan azt várják, hogy új irányt ad a ciprusi nép­csoportok tárgyalásainak ... Papadopulo­­szék szeretnék a kezdeményezést kezük­be venni, és Cipruson stabil állapotot tudni. A görögországi helyzet, a közel­­keleti feszültség, a NATO érdekei mind azt parancsolják, hogy a görög kormány türelemmel kezelje a ciprusi kérdést. Pa­­padopulosz minden bizonnyal nagyobb rugalmasságot ajánl majd Makariosznak, hiszen a törökök követelései (önálló kor­mány, rendőrség, adózási rendszer, is­kolarendszer stb.) nagyrészt már úgyis megvalósultak. Athénnak bizonyára elég befolyása van ahhoz, hogy a neki tetsző irányba befo­lyásolja az események alakulását. Ez pe­dig azt is jelentheti, hogy rövidesen a ciprusi népcsoportok képviselői között folytatódó tárgyalások utolsó fordulójára kerülhet sor. I­4 1970. SZEPTEMBER 14. HÉTFŐ NEMZETKÖZI POLITIKA Magyar Hírlap (W­­kV) Azt ígérték, hogy orvos lesz Apácaszerzés Keralából „Az augusztus 5-ről 6-ra virradó éjsza­ka, pontban éjfélkor a római Fiumicino repülőtéren négy indiai lány szállt fel az Alitalia gépére. Bombaybe igyekeztek, s onnan tovább Keralába, India éhség súj­totta államába. Azonkívül, hogy szárit vi­seltek, nem keltettek feltűnést. A lányok valójában apácák voltak, s egy Róma kör­nyéki zárdából menekültek. Ütjük olyan nem mindennapi botrányt­­takar, amely­be éppúgy belekeveredett az indiai kato­likus egyház, mint a Vatikán néhány ma­gas rangú képviselője. A botrány nem más, mint egy nyílt üzlet: sok helyütt Európában az újoncokat kereső rendhá­zak indiai parasztlányokat vásároltak ke­­ralai papoktól.” Így kezdődött az angol hetilap, a Sun­day Times első oldalas cikke, amely iga­zi politikai vihart kavart. Rabszolgaként dolgozott A Sunday Times elmondta, hogy a 18 éves firenzei novícia, a keralai Mary Kut­­ty tavaly súlyos beteg lett. Az orvosok „krónikus honvágyat” állapítottak meg és javasolták, hogy a lányt szállítsák ha­za , vagy pedig elmegyógyintézetbe. Az apácák levelet írtak Mary patrónusának, a keralai Cyriac Puthenpura atyának, a Niramala Bhavan misszió főnökének, hogy vitesse vissza Indiába a lányt. Cyriac atya válaszában inkább az elmegyógyintézetet javasolta. Az apácák azonban mégis a hazaszállítás mellett döntöttek. Ám érde­kelte őket, miként került a szülőföldtől elszakadni nem tudó lány Olaszországba, és ezért kísérőként mellé adtak egy nyelv­tanárt, Sonia Dougalt. A lavinát az ő be­számolója indította el. Mint kiderült, az elmúlt hat évben egye­dül Cyriac atya több mint 500 fiatal lányt indított útnak — összesen pedig majdnem 2000 keralai lány került Olaszország, Franciaország, Spanyolország és az NSZK zárdáiba. Ebben még nincs semmi feltű­nő. Még abban sem, hogy az apácahiány­ban szenvedő nyugat-európai zárdák pénzt küldtek az útiköltségre. A furcsa az volt, hogy a rendházak mintegy 300 angol fontot küldtek minden egyes lányért — a repülőjegy viszont csak 100 fontba került. Tíz-húsz fontot ..kaptak a szülők, a többi pénznek nyoma veszett. És a lá­nyoknak számos esetben nem apácaságot, hanem ápolónői képzést ígértek ... Az Új-Delhiben megjelenő Statesman közölte Anna Thomas Elakkattu volt apá­ca nyilatkozatát. Neki azt mondották ta­valy októberben, hogy orvosnak taníttat­ják. Ehelyett a Róma közelében levő Guidoniai Isteni Kegyelem rendház kór­házának elmeosztályán „reggeltől estig rabszolgaként” dolgozott. Amikor felpa­naszolta sorsát, a rendház vezetői közöl­ték, hogy nem engedik el, mert 800 dol­lárt fizettek érte. Csak akkor bocsátották el, amikor a nagykövetséghez akart for­dulni. A Vatikán rendkívül érzékenyen rea­gált a leleplezésre. A l’Osservatore Della Domenica című hetilap rögtön színes tu­dósítást közölt a keralai apácák boldog életéről. A l’Osservatore Romano a hírt „a szenzációhajhászás botrányának” ne­vezte. A vatikáni rádió viszont egy adá­sában elismerte, hogy „a Keralából szár­mazó európai novíciák ügye kellemetlen­ségeket és visszaéléseket szült”. Hozzáfűz­te azonban, hogy „az egyházi hatóságok már jó ideje vizsgálják a dolgot, de an­nak hordereje és jellemzői nem egyeznek meg a lapok közléseivel”. Fény derült arra is, hogy a nyugatné­met püspöki kar már 1966 nyarán felhív­ta a pápa figyelmét a visszaélésekre. A torinói La Stampa szerint más figyelmez­tetések is érkeztek a Vatikánhoz. Jean Villet bíboros, államtitkár ezért nemrég állítólag korlátozta az indiai novíciaim­portot, és minden keralai származású apá­cának kérdőívet küldetett. Ezen, mint most a nyilvánosság tudomására jutott, olyan kérdések szerepeltek, hogy miként vették fel az apácák a kapcsolatot zárdá­jukkal, ki intézte utazásukat Európába. E nagy magyarázkodás, mozgolódás mindenesetre sejteti: hitelt adhatunk a hivatalos vatikáni szóvivőnek, aki azt ál­lította, hogy az apácatoborzó rendszernek vannak „bizonyos hibái”. A hercegnő mosogat Az apácaügy érthetően ihletet adott a karikaturistáknak. A nyugatnémet Steril­ben találtuk ezt a rajzot, amely már a kései óvatosságot veszi célba. Indiában, Olaszországban és Nagy-Bri­­tanniában parlamenti vita kerekedett. A­z indiai jobboldali hindu párt, a Jan Szangh, amely nemrég a maharadzsák ki­váltságai mellett tört lándzsát, nagy hir­telen „haladóvá” vedlett, és emberkeres­kedelemmel vádolta Indira Gandhi kor­mányát. Szingh indiai külügyminiszter be­jelentette, hogy vizsgálatot indítanak, de ennek lezárásáig a kormány nem nyilvá­nít hivatalosan véleményt. Ha a híreszte­lések megfelelnek a valóságnak, bírósági eljárást indítanak. A vélemények ellentmondóak. Kerala fővárosának, Trivandrumnak érseke azt mondja, hogy a lányok önként jelentkez­tek apácának, és a szülők nem kaptak anyagi ellenszolgáltatást. Bombay volt ér­seke viszont a londoni BBC műsorában azt állította, hogy „egyes papok gátlástala­nul jártak el”. Cyriac Puthenpura egy in­terjúban kijelentette: „a novíciák úgy él­nek, mint a hercegnők”. Hercegnők azon­ban általában nem szoktak naphosszat edényt mosogatni, padlót súrolni. A volt apácáknak, vallomásuk szerint, legtöbb­ször ez volt a fő foglalatosságuk. A svájci Weltwoche karikaturistája er­ről ekképp vélekedett: — Nem érdekel bennünket, mit írnak az új­ságok, nem vesszük meg a húgotokat. Krupszkaja-díj, Pahlavi-alapítvány )^1 Nagy eredmények - még nagyobb feladatok az alfabetizációs küzdelemben (K. A.) Szeptember 8-án, az úgynevezett alfabetizációs napon az idén is összegez­ték annak a kampánynak eredményeit, amelyet öt esztendővel ezelőtt indítottak el Teheránban a művelődésügyi világ­­konferencia részvevői. A számok inkább eredménytelenségről vallanak, az UNES­­CO-statisztika azonban elárulja azt, hogy az adathoz hozzá kellene tenni a szócskát: csak. „Csak” 48 millióval több analfabéta él a földön, mint 10 évvel ezelőtt. A né­pesség növekedése ugyanis jóval nagyobb arányú. Jelenleg 783 millióan vannak azok, akik nem ismerik a földünkön a be­tűvetést. Az UNESCO díjakat ítélt oda a világ­méretű — és jelenleg sziszifuszinak tűnő — küzdelemben elért eredményekért. Két díjat alapítottak. Az egyiket a szovjet kormány ajánlotta föl és Lenin feleségé­nek, Krupszkajának nevét viseli. A másik Mohamed Reza Pahlavi iráni sah 5 ezer dolláros alapítványa. A Krupszkaja-díjat olyan vállalkozás kapta, amelyet még a józan hangú UNES­­CO-közlemény is gigantikusnak nevez. A Mongol Népköztársaság tudományos aka­démiájának nyelvészeti és irodalmi inté­zete 1921-ben kezdte meg munkáját ezzel a jelszóval: „Tanulj , és taníts.” Még 1940-ben is csak a lakosság 20,8 százaléka tudott írni, 1963-ban már 90 százalék, napjainkra pedig gyakorlatilag megszűnt az írástudatlanság. Az országban 1100 könyvtár működik és az intézet, amely ezt a hatalmas mozgalmat elindította, jelen­leg a mongol nyelv- és irodalomtörténet tudományos központja. A Mohamed Reza Pahlavi-díjat a ko­lumbiai Accion Cultural Popular rádió­iskola kapta. Az audio-vizuális alkotás legmodernebb elvei szerint folyik itt a munka. A rádióadásokat képeskönyvek, írásos jegyzetek egészítik ki. Maga a moz­galom Lutatenza faluból indult ki 1943- ban, kezdeményezője a helyi plébános, José Joaquin Salcedo atya volt. Először a plébániához tartozó gyerekeket oktatta a jelenlegihez hasonló módszerekkel, majd mikor kísérletének híre ment, az egész országban elterjedt mozgalma. Je­lenleg a legkülönbözőbb szervek támogat­ják a rádiókampányt. Az éteren át érkező műsorokat kiegészíti az élő szó ereje: sok ezer fiatal önkéntes tevékenykedik vidé­ken, és tanítja a betűvetést. A példák nem elszigeteltek. A díjak odaítélését alapos megfontolás előzte meg, mert jó néhány intézet, személy dolgozik a világon és tesz meg mindent ennek a „kulturális népbetegségnek” a fölszámo­lásáért. Az alfabetizációs napon ezekről az erő­feszítésekről emlékeztek meg. Kiosztot­ták a díjakat, elismerték a munkát , és buzdítottak további küzdelemre. Mert az erőfeszítések java még hátravan. Áldások A teljes igazságot nyilván nehéz — ta­lán lehetetlen — lesz kihámozni. Ami cá­folhatatlan tény: India 7 milliós katolikus lakosságának csaknem fele él Keralában, ebben az indiai szemmel nézve is szegény, túl sűrűn lakott déli országrészben. A ka­tolikusok buzgón betartják a vallási elő­írásokat, és híven a pápai döntésekhez, mereven elutasítják a születésszabályo­zást. Egy-egy családban 8—15 gyerek van. A gyermekáldásnál itt csak az nagyobb áldás, ha a lányt boldog jövő ígéretével elviszik a háztól. H. Gy. — Isten hozott benneteket Európában!

Next