Magyar Hírlap, 1970. szeptember (3. évfolyam, 243-272. szám)
1970-09-22 / 264. szám
2 1970. SZEPTEMBER 22. KEDD HAZAI KORKÉP Magyar Hírlap Lakóra várva (I.) Xhí Xheol A késedelmes beköltözés körül Bevezető helyett néhány idézet különböző dokumentumokból, jelentésekből: „Az év első felében az állami építőipari vállalatok 9091 lakást adtak át — az éves előirányzat 29 százalékát,... A lakások átadási határideje legtöbbször a szak- és a szerelőipar létszámhiánya miatt húzódik el.” (Tudósítás az építők szakszervezete elnökségének üléséről.) „A múlt évben átvett budapesti új lakások közül több mint kétezer még 1970 március végén sem volt beköltözésre alkalmas.” (A Fővárosi Népi Ellenőrzési Bizottság megállapítása.) „A Fővárosi Építőipari Beruházó Vállalat az építőipar nehézségeit »méltányolva« — s a mennyiségi lakástermelés fokozását tartva szem előtt — hozzájárult a hibás, hiányos építkezések átvételéhez.” (Egy sajtótudósításból, amely ugyancsak a népi ellenőrzés anyagára épül.) „Kormányszintű határozat született a lakásépítés, a lakóházfenntartás, a közműépítési tevékenység fejlesztésére, az építőipar ipari hátterének megteremtésére, a könnyűszerkezetes építés feltételeinek biztosítására és elterjedt alkalmazására.” (Az építésügyi és városfejlesztési miniszter előterjesztéséből, amelyet az építők szakszervezetének központi vezetősége tárgyalt.) Hónapokig üresen állnak ? Néhány idézet, s máris benne vagyunk az építőipar gondjainak, terveinek sűrűjében. Kiragadva e néhány mondatot, kommentár nélkül is azonnal ráérez az ember a témára, amelynek egyebek között ilyen kulcsfogalmai vannak: kései átadás, több ezer pontból álló hibajegyzék, a hiánypótlások vontatott végrehajtása, a generálkivitelezők és az alvállalkozók jobb együttműködésének akadályai, a munkaerőhiány — és még sorolhatnánk tovább. Egy kicsit már a laikus és teljesen kívülálló újságolvasó is hovatovább „szakember” az építőipar gondjaiban, a lakásépítés különböző problémáiban. Nem véletlenül, hiszen ennek az iparágnak valóban nagy sajtója van, s ami ennél is lényegesebb: társadalmi méretű nagy várakozás kíséri az építők munkáját?- ezrek, tízezrek igényeit tartják nyilván a tanácsok, érthető, hogy aközvélemény figyelmének középpontjában a lakásprogram előkelő helyet foglal el. Mindezek előrebocsátása után joggal gondolhat az olvasó arra, hogy a továbbiakban a lakásépítés folyamatának egyegy állomását kívánjuk bemutatni. Ezúttal mégis másra vállalkozunk. A 43. sz. Állami Építőipari Vállalat egyik dolgozója a minap baráti körben furcsa fejtegetéssel lepte meg a többieket. — Tőlünk, építőktől, jogosan várnak egyre több s jobb lakásokat. Ahogy munkába állnak az új házgyárak — mindenki láthatja — úgy tudunk gyorsabban, nagyobb tempóban építkezni, megannyi új lakótelep bizonyítja ezt. A valamikor „téglát téglára rakó” hagyományos kőművesmunkát lassan elhagyjuk, más a technológia, fejlettebb, magasabb színvonalú, bár ehhez sok tekintetben még nem tudtunk igazodni. De ez külön téma, nem erről szólnék. Hanem arról, hogy ha végre felépül egy új lakóépület, miért állnak benne sokszor hónapokig üresen a lakások? ... baja az iparágnak; beszélhetnénk sok más egyébről — mint ahogy tesszük is, hiszen lapunk hasábjain gyakran kap helyet a lakásépítés megannyi eredménye, nehézsége, terve —, de annyiban osztottuk az építőipari szakemberek véleményét, hogy egyszer mutassuk fel ezt is, keressünk feleletet arra, hogy vajon mivelmagyarázható a késedelmes lakásfoglalás meghökkentő jelensége Budapesten. „Ezzel szemben a közgyűlés..." Melyek az oknyomozás további indítékai? — túlmenően az említett építőmunkás morózus megjegyzésén. Kezünkbe került egy jegyzőkönyv Óbudán. Kelt, 1970. június 15-én, s Óbuda IV. számú lakásszövetkezetének alakuló közgyűlését rögzíti. Idézünk belőle: „Óbuda 12. jelzésű lakóépületében 293 szövetkezeti lakás készült el. Ezzel szemben jelen alakuló közgyűlés csak 125 szövetkezeti tag felvételéről, illetve 125 szövetkezeti lakás tulajdonjogáról dönthet.” Az idézet önmagában aligha adna okot meszszemenő következtetésre, de az illetékes építőipari vállalat főépítésvezetőjének szóbeli kiegészítése már elgondolkodtató: — Sajnos, mi az ilyesmin lassan már nem lepődünk meg ... Kezdünk hozzászokni. Hiába vonulunk le az új épületekről, hiába végezzük el a megjelölt hiánypótlásokat, még hetekig, olykor hónapokig kell őriznünk az épületeket, mert a lakásszövetkezetek nem, vagy csak késve alakulnak meg, s akkor sem teljes létszámmal. Az említett épületben még ma is találunk üres lakásokat... De korántsem csak a szövetkezeti lakásokban tapasztalhatók ilyen késedelmek. Nekünk — az építőiparnak, de népgazdaságnak is — meglehetősen költséges „holt idő” ez... A biztonság kedvéért, egy szíves útbaigazítás erejéig, megkértük a legnagyobb budapesti lakásépítő vállalat — a 43-as — vezérigazgató-helyettesét, dr. Bartócz Józsefet: — Nem titok ez, úgy vélem, érdemes szólni róla ... Bennünket nagyon komolyan foglalkoztat, s bár valóban vannak nagyobb gondjaink,mire — akár a magunk munkaszervezését.Vagy a munkaerőhiány ,áz anyagok és a munka minősé,gét vagy a tökéletesebb kooperációt említhetném — annyi bizonyos, hogy a késedelmes beköltözésből adódó problémák súlyosan terhelik az építőipart. Ennyi elegendő volt ahhoz, hogy útra keljünk. Kiss Gy. János Az építőipar gondja A társaság elmosolyodott, valaki enyhe iróniával mindjárt felelt a kérdésre: — Mert bizonyára nemcsak lakásokat csináltatok, hanem hosszú hibajegyzéket is ... Hányszor olvassa az ember, hogy az építőiparilag kész lakások és a lakható lakások között olykor micsoda különbség van!... — Félreértettetek, nem ezt vitatom. De most csak olyan házakról beszélek, amelyek valóban lakhatók, lennének, sőt, esetenként a több száz lakásos házat néhány család már lakja is. Tehát a beruházó már átvette, a hiánypótlásokat előírás szerint végrehajtottuk, régen költözni lehetne — mégis üresek a lakások!... A társaság láthatóan kétségbe vonta az állítást, de a téma ezzel már adva volt. Csupán néhány — ellenőrző jellegű — telefonhívás, s társulva a rádió Krónika szerkesztőségének riporterével — útnak indulhattunk. (E sorozatunkkal párhuzamosan a rádió is napirendre tűzi a témát.) Az előzetes információk szerint ugyanis az indokolatlan kései beköltözések az építőipar élő, valós gondjai közé tartoznak. Már az indulás előtt egyetértettünk abban, hogy nem ez a legégetőbb gondja Ülésszak előtt ' Országgyűlési bizottságok tárgyalják a IV. ötéves tervet Az egészségügy negyedik ötéves tervét tárgyalta hétfőn, a Parlament Gobelintermében az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága. A képviselőket dr. Beresztóczy Miklós, az országgyűlés alelnöke, dr. Tóth Béla egészségügyi miniszterhelyettes, Faluvégi Lajos pénzügyminiszter-helyettes, dr. Darabos Pál, az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára jelenlétében, dr. Pesta László bizottsági elnök megnyitó szavai után dr. Farádi László, az egészségügyi miniszter első helyettese tájékoztatta. A beszámolóból kitűnt, hogy a negyedik ötéves terv időszakában az egészségügyi és a szociális ellátás fejlesztésének súlyponti feladata a fekvőbeteg-ellátás kapacitásának és színvonalának növelése. Emellett a kórházi hálózat fejlesztése változatlanul az egészségügyi program homlokterében áll. A kérdés jelentőségét több felszólaló — köztük dr. Noszkay Aurél képviselő, dr. Bartha Ferenc fővárosi vezető főorvos — is aláhúzta. A tervek szerint 1975-ig 12 megyei kórház rekonstrukciója, fejlesztése kezdődik meg. Az ülésen szó esett a központi egészségügyi intézmények fejlesztési terveiről, lehetőségeiről is. Ezt a témát dr. Babics Antal képviselő érintette. A lakosság járóbeteg-ellátásának javítására országosan jelentősen növelik az általános orvosi, valamint a gyermekorvosi körzetek számát. A jelentős mértékű fejlesztés mellett az illetékesek az eddiginél nagyobb figyelmet fordítanak az ellátás tudományostechnikai korszerűsítésére, dr. Petri Gábor képviselő foglalkozott ezzel a problémával. Nics János képviselő a vállalati lakásépítésekkel összefüggő, egészségügyi jellegű fejlesztésekre hívta fel a figyelmet; dr. Vető Lajos a társadalombiztosításnak valamennyi állampolgárra történő kiterjesztéséről szólt; dr. Hargitai Katalin a negyedik ötéves terv túlteljesítéséből eredő többletek célszerű felhasználását szorgalmazta; dr. Darabos Pál a nővérotthoni szálláshelyek számának bővítését javasolta. A társadalombiztosítás várható fejlődéséről dr. Bartos István, a SZOT társadalombiztosítási főigazgatóságának vezetője tájékoztatta a képviselőket. A képviselők kérdésekére dr. Farádi László, Faluvégi Lajos és dr.Hetényi István, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese válaszolt. A delegációs teremben Bencsik István elnökletével az országgyűlés mezőgazdasági bizottsága is ülést tartott. Ezen részt vett Hont János, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese is. Elsőként dr. Soós Gábor, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter első helyetese egészítette ki a mezőgazdaság ötéves tervjavaslatát. A vízgazdálkodási ágazat előirányzatait Breinich Miklós, az Országos Vízügyi Hivatal elnökhelyettese ismertette. Elmondotta: mind az ipari, mind a lakossági vízigények számottevően növekszenek, ezért a következő öt esztendőben a vízgazdálkodásnak az eddiginél nagyobb mértékű, a népgazdaság általános fejlődésénél gyorsabb ütemű fejlesztése szükséges. A negyedik ötéves terv során 25,1 milliárd forint jut a vízgazdálkodásra, 10 milliárddal több, mint a most záruló tervidőszakban. A két referátumot követő vitában sok képviselő fejtette ki véleményét. Dr. Bélák Sándor egyebek között a talajművelés, a melioráció fontosságát hangsúlyozta. Barta András örömmel üdvözölte a tsztagok szociális ellátásának tervezett fejlődését, a számításba vett járadékemelést, illetve nyugdíjkorhatár-csökkentést. Keszthelyi Zoltán kérte: az állattenyésztés fejlesztése érdekében juttassanak nagyobb állami támogatást a gazdaságoknak. Nagy Antal a mezőgazdasági szakoktatásról, Mateovics József a mezőgazdasági gépek alkatrész-utánpótlásáról, Lakatos András pedig a mezőgazdasági beruházások összegéről szólott. Szabó István az ésszerűbb munkaszervezést szorgalmazta, Kovács István a gyenge adotságú tsz-ek helyzetének javításáért szállt síkra. Dr. Pál István a takarmánytáp minőségének javítását kérte. Az ülés Bencsik István zárszavával ért véget. Egy óra az indulásig állt NŐTINCS ÖSSZEVONT TANÁCSÚ község a héten végrehajtó bizottsági ülést tartott Felsőpetényben. Július 1-je óta Nógrád megye déli részén, közvetlenül Vác fölött négy falu, a szép nevű Nőtincs, Szendehely, Felsőpetérfy és Ősagárd új, nagyobb közösségként keresi a helyét. A négy börzsönyi falu együttvéve alig több mint négyezer lélek, így a közigazgatás centralizálása indokoltnak látszik. Ügyelvén a társközségek érzékenységére, az új végrehajtó bizottság ülését minden alkalommal másik faluban tartják. Most először került sor Felsőpetényre. A különben nagyon elcsendesedett régi tanácsháza volt elnöki szobájában a négy falu képviseletében kilencen ülték körül az asztalt és mi vendégek, tanácskozási jog nélkül. A tanácstitkár a szabálysértési ügyek intézésének hároméves tapasztalatait ismertette. A négy faluban alig több mint 20 ügy volt. Garázdaság, lucernalopás a közös földről, a kötelező növényvédelem elmulasztása, jogtalan legeltetés. Az elmondottak alapján nagyon kedvező a kép az erkölcsökről. A beszámolót követő határozat kimondta, hogy télen mind a négy helyen jogi ismeretterjesztő előadásokat kell tartani, amelyen belül kapjon megfelelő helyet a szabálysértési ügyek ismertetése is. Aztán az egyik iskola igazgatója terjesztette be Az ifjúságvédelem a társadalmi munkában című jelentést. Jó, általános irányelvek, de viszonylag kevés volt a helyzetelemzés. A négy faluban hét veszélyeztetett sorsú gyermek van, akik főleg a szülők alkoholizmusa miatt kerültek kritikus helyzetbe. Sok az olyan általános iskolát végzett leány, aki nem akar tovább tanulni. Vácra járnak dolgozni s egész napra eltűnnek szem elől. Voltak a végrehajtó bizottság ülésén felszólalások is. Megfontolt, korrekt felszólalások. Az egész megbeszélésre az volt a jellemző, hogy tiszta szívvel se jót, se rosszat nem lehet mondani róla. BEREKESZTETTÉK AZ ÜLÉST, nem vezették tovább a jegyzőkönyvet. Kiderült, hogy az autóbusz indulásáig, amelyen a három másik község képviselői elmennek, van még egy kerek óra. Elővettek két üveg szénsavval dúsított könnyű bort és elkezdődött a beszélgetés. Új, a helyzet szabta szokás ez. Kicsiben hasonlatos a folyosói beszélgetésekhez a Parlamentben. Sajnos, azt nem lehet visszaadni, hogyan fűzték a szót, kinek miről mi jutott eszébe. Pedig talán ez a csapongás lenne a legérdekesebb. Ám a témák, amelyek szóba kerültek, így a gondolati láncot elszakítva, sem érdektelenek. Szó esett a részeges aszonyokról, mert mind a négy faluban van egy-kettő. A minap az egyik kapatosan odaállt telefonálni a rendőrségre. A falu közepén levő segélyt kérő telefonon bejelentette, hogy pont éjfélkor be fognak törni a földművesszövetkezetbe. A rendőrség természetesen nem vette tudomásul a „fontos” információt, de félő, hogy az efféle játékok miatt esetleg a komoly bejelentésekre sem figyelnek majd oda eléggé. Újra szóba került az általános iskolát végzett tovább nem tanuló lányok ügye is. Csupán Szendehelyen 17 ilyen kislány van. Segédmunkásnak mennek, aztán átképzősök lesznek. Ha nem veszik fel őket fodrásznak, kozmetikusnak, ami a divatos szakma errefelé, akkor azonnal elhelyezkednek. Kinevetik azokat, akik tovább tanulnak, mert nem keresnek közben és később néha alacsonyabb fizetéssel kezdenek, mint azok, akik nem törték magukat. Az egyik ősagárdi tanácstag arról panaszkodott: nem tudják elintézni, hogy az autóbuszmegálló ne a kocsma előtt legyen. Pedig ezzel a busszal utaznak a felsőtagozatos általános iskolások és Az idén szeptember 7-én kezdték meg az Ózdi Kohászati Üzemek durvahengerművének szokásos évi nagyjavítását. A nagyszabású munkában részt vevő mintegy 1500 munkás a X. pártkongresszus tiszteletére vállalta, hogy az eredetileg 14 napra tervezett nagyjavítás idejét öt műszakkal, tehát 40 órával lerövidíti. Az adott szóért becsülettel helytálltak. Szombaton a vállalásnak megfelelő időpontban az előhengerlést végző tartósor megkezdte az üzemszerű termelést, ezt követően pedig folyamatosan bekapcsolódott a munkába a többi hengersor is. A gyors és kitűnő minőségű munkában kitűnt dolgozók között 350 ezer forint célprémiumot osztottak szét, akarva-akaratlanul olyan jeleneteket látnak, amelyek nem éppen gyermekszemnek valók. Beszélgettek a szabadon szerte kódorgó libákról. Hiába fásítanak, parkosítanak, a mohó állatok tönkre teszik azt, amit talán éppen a saját gazdájuk ültetett, társadalmi munkában. Az összevont tanácsnak hamarosan rendeletet kell alkotni ebben az ügyben. ÍGY CSAPONGOTT A BESZÉLGETÉS, de végül csak ott kötöttek ki, vajon jó lesz-e, rossz lesz-e az összevonás, a közös tanács? Főleg a szendehelyiek berzenkednek ellene, mert valaha a főjegyzőség is Nőtincsen volt és feltámadtak a régi rossz emlékek. Azt sem nagyon értik, hogy ha munkába Vác felé mennek, akkor az ügyeiket miért az ellenkező irányban intézik. A közigazgatás újjászervezésénél — mondották — talán érdemes lenne még azt is megvizsgálni, okosan húzták-e meg annak idején a megyehatárőrokat. Gondot okoz a falvak népének az anyakönyvvezetés központosítása. Hogyan jut majd el alkalomadtán a három falu násznépe Nőtincsre? A legfőbb, mindenekelőtt való ellenvetés azonban az, vajon a községfejlesztésnél nem szorul-e majd háttérbe a másik három falu, az úgynevezett társközségek. Amikor idáig jutott a beszélgetés, már nagy kedvet éreztem ahhoz, hogy vendégként beleszóljak a vitába. Éppen az itt jelenlevők, mind a négy faluból való tanácsi emberek, termelőszövetkezeti vezetők, pedagógusok részvétele az irányításban, és a tanácstagok magatartása a garancia arra, hogy nem így lesz. Ám már elérkezett az autóbuszindulás ideje, és ők kilencen sietve elbúcsúztak. EGYETLEN KÉRDÉST megválaszolatlanul hagytak. Vajon nem lehetne-e valahogy elintézni, hogy a végrehajtó bizottság hivatalos ülése ugyanolyan érdekes legyen, mint az ezt követő beszélgetés? Solymár József Teljesítették ígéretüket Ismét termel az ózdi durvahengermű