Magyar Hírlap, 1973. május (6. évfolyam, 119-148. szám)

1973-05-09 / 126. szám

Magyar Hírlap. r­i Ma kezdődik a nemzetközi mentőorvosi kongresszus Tudósítónktól. Az Országos Mentőszolgálat 25 éves jubileuma alkalmából összehívták a VI. nemzetközi mentőorvosi kongresszust Budapesten, május 9—12. között, a XI. kerületi TIT-stúdióban. A részvevők száma megközelíti a háromszázat, 19 or­szágból érkeztek mentőorvosok, mentő­technikai és szervezési szakemberek, jo­gászok. A kongresszuson kerekasztal-értekezle­­teket tartanak, és szabad előadások hang­zanak el a korszerű mentés­­legfonto­sabb kérdéseiről. A kongresszus részvevői megtekinthe­tik a központi mentőállomást, s annak újjáalakított irányító csoportját, a jól felszerelt mentőkórházat, s a központi székházban megrendezett mentés­történe­ti kiállítást és múzeumot, ahol a szolgá­lat fejlődésének leglényegesebb doku­mentumait őrzik. Fényképkiállítás mu­tatja be a betegek szállításának törté­netét, a régi lovas kocsitól a modern ro­hamkocsikig. Külön men­tőgépkocsi- és eszközbemutatót is rendeznek. KÖZÉL­E­TI D­I­PL O­M­Á­C­I­A Fehér Lajos fogadta a finn mezőgazdasági és erdészeti minisztert Kedden Fehér Lajos, a kormány elnök­­helyettese fogadta Erkki Antero Hatiki­­puro finn mezőgazdasági és erdészeti mi­nisztert. Baráti hangulatú megbeszélést folytattak a két ország mezőgazdaságát és erdészetét érintő kérdésekről, az alakuló kapcsolatokról és azok fejlesztésének le­hetőségeiről. A megbeszélésen jelen volt dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter és Paul Jyrkankal­­lio, Finnország budapesti nagykövete.­­ A finn delegáció ezután a Pilisi Állami Parkerdő Gazdaságba látogatott. Elutazott a finn oktatásügyi miniszter Marjatta Väänänen finn oktatásügyi miniszter, aki a finn kulturális hét al­kalmából tartózkodott Budapesten, ked­den elutazott hazánkból. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent dr. Or­bán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese, Surányi László, a kül­ügyminisztérium főosztályvezetője, vala­mint a Művelődésügyi Minisztérium és a Kulturális Kapcsolatok Intézetének ve­zető munkatársai. Ott volt Paul Georg Jyrkähkallio, a Finn Köztársaság bu­dapesti nagykövete is. Csehszlovák belkereskedelmi delegáció érkezett Budapestre A magyar és csehszlovák belkereskedelmi állandó bizottság elnöki értekezletére, va­lamint a Tatabányán megrendezendő csehszlovák áruházi hetek megnyitására kedden E. Decker szlovák kereskedelem­ügyi miniszter vezetésével csehszlovák belkereskedelmi delegáció érkezett Bu­dapestre. Varsóba utazott az MSZMP KB pártmunkás küldöttsége A Lengyel Egyesült Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának meghívására Varga Péternek, az MSZMP Központi Bizott­sága osztályvezető-helyettesének vezeté­sével kedden Varsóba utazott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának pártmunkásküldöttsége. A kül­döttséget a Ferihegyi repülőtéren Papp Dezső, az MSZMP KB osztályvezető­­helyettese búcsúztatta. Jelen volt T. Ha­­nuszek, a Lengyel Népköztársaság buda­pesti nagykövete. Megemlékezések a győzelem napjáról Czinege Lajos vezérezredes, honvédel­mi miniszter a győzelem napja alkalmá­ból táviratban köszöntötte A. A. Grecsko marsallt, a Szovjetunió honvédelmi mi­niszterét. * A. A. Zsuk ezredes, a Szovjetunió bu­dapesti nagykövetségének katonai és lég­ügyi attaséja — a győzelem napja alkal­mából — kedden koktélt adott a nagy­­követségen. Az eseményen megjelent Borbándi János, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője, Marjai Jó­zsef külügyminiszter-helyettes, Pacsek József vezérőrnagy, honvédelmi minisz­terhelyettes, Rácz Pál rendőr vezérőr­nagy, belügyminiszter-helyettes, Trombi­tás Dezső miniszterhelyettes, a kormány honvédelmi bizottságának titkára, Papp Árpád, a Munkásőrség országos parancs­noka. Ott voltak a Magyar—Szovjet Ba­ráti társaság, a Magyar Partizán Szövet­ség, a Magyar Honvédelmi Szövetség ve­zetői, a néphadsereg, valamint a társ­fegyveres testületek parancsnoki és tá­bornoki karának tagjai közül számosan. Részt vett a koktélon politikai, társadal­mi, kulturális életünk sok ismert szemé­lyisége. V. J. Pavlov nagykövettel az élen jelen voltak a budapesti szovjet nagykövetség diplomatái, továbbá B. P. Ivanov vezér­­ezredes vezetésével az ideiglenesen ha­zánkban állomásozó szovjet déli hadse­regcsoport parancsnokságának magas rangú képviselői. Ugyancsak ott voltak többen a budapesti diplomáciai képvise­letek katonai és légügyi attaséi közül. * A győzelem napja, valamint a német nép fasizmus alóli felszabadulásának 28. évfordulója álltalméból Günter Kohrt, az NDK budapesti nagykövete kedden dél­előtt megkoszorúzta a Szabadság téri szovjet hősi emlékművet. A koszorúzás­nál jelen volt Pesti Endre vezérőrnagy, a budapesti helyőrség parancsnoka, ott vol­tak a Külügyminisztérium képviselői. V. J. Pavlov nagykövettel az élen részt vet­tek a Szovjetunió budapesti nagykövet­ségének diplomatái. * Kedden a szovjet hadsereg fasizmus feletti győzelmének 28. évfordulója alkal­mából a budapesti NDK Kulturális Tá­jékoztató Központban ünnepséget rendez­tek, amelyen dr. Paul Wandel, az NDK Népek Barátsága Ligájának elnöke mon­dott beszédet. Utána Karl Heinz Nau­mann kíséretével Peter Tschaplik ének­művész adott koncertet. * A fasizmus felett aratott győzelem 28. évfordulója alkalmából kedden ifjúsági nagygyűlést rendezett Kisújszálláson a KISZ és a Hazafias Népfront városi bi­zottsága. Az ifjúmunkások, diákok, több száz főnyi tömege előtt Herczeg Klára, a KISZ KB intéző bizottságának tagja méltatta a történelmi sorsforduló, a Szov­jetuniónak a fasizmus felett aratott dia­dala jelentőségét. A nagygyűlés után tá­bortüzet gyújtottak a fiatalok, és műsor­ral köszöntötték a győzelem napjának évfordulóját. * A fasizmus felett aratott győzelem 28. évfordulója alkalmából Ioan Cotot, a Román Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete kedden a Rákosligeti temető­ben megkoszorúzta a II. világháború ide­jén a hazánk felszabadításáért vívott harcokban elesett román hősök síremlé­két. A koszorúzásnál a Külügyminiszté­rium képviselői is­ jelen voltak. FORUM 1973. MÁJUS 9. SZERDA ! Felavatták az ország leghosszabb alagútját Kedden üzembe helyezték a Budapest —Dombóvár—Pécs vasúti főútvonal Me­cseken átvezető új szakaszát, az ország leghosszabb, 667 méteres alagútját. Dr. Mészáros Károly közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes, a MÁV ve­zérigazgatója a megújult vonal Dombó­vár felőli határán nemzetiszínű szalag átvágásával nyitotta meg jelképesen a forgalom előtt az­ új pályát. Az esemé­nyen jelen volt Szabó Antal, a Szakszer­vezetek Országos Tanácsa elnökségének tagja, a Vasutasok Szakszervezetének fő­titkára, dr. Nagy József, a Baranya me­gyei pártbizottság titkára, a megye álla­mai és társadalmi szerveinek, valamint a beruházó, a tervező és a kivitelező vál­lalatok képviselői, akik ezután külön­­vonaton folytatták útjukat Abaligetre. A község­­zászlódíszbe öltözött állomá­sán dr. Szabó Tibor, a MÁV pécsi igaz­gatója ismertette a beruházás történetét, számot adott a mintegy hároméves meg­feszített munkáról, húsz vállalat, intéz­mény példás együttműködéséről, amely­nek eredményeként elkészült a Budapest —Pécs vasútvonal Abaliget—Godisa kö­zötti korszerűsítésének legnagyobb, leg­nehezebb műszaki feladatot jelentő ré­sze. Ezt követőleg dr. Mészáros Károly miniszterhelyettes mondott beszédet, majd kitüntetéseket, jutalmakat adott át az építésben kitűnt dolgozóknak. TÜKÖRCSEREPEK A­z emberi kíváncsiság — talán úgy is fogalmazhatnánk, hogy érdeklődés — tulajdonképpen oszthatatlan. Ha ér­d­eklő­­dünk a külvilág jelenségei­ iránt — már­pedig legtöbbünkben erős és természetes vágy él a jelenségek tudomásulvételére, összegezésére és megértésére —, gyakran az apró, teljesen jelentéktelennek tűnő jelzésekre is érzékenyen reagálunk. Ilyenkor a véletlenszerű, a nem igazán jelentős, az esetleges is „hátteret” kap, valamiféle mélységi élességet­­ általánosí­tunk, az apróságból, az egyediből kiindul­va, a szélesebb következtetések levonásá­ra hajlunk. Ilyenkor persze, hibákat is elkövethetünk: túlzott jelentőséget tulaj­doníthatunk mellékes tüneteknek, s a valóságosnál nagyobbra növeszthetünk voltaképpen aprócska ügyeket. Azért mégsem mondhatunk le arról, hogy az egészen jelentéktelennek tűnő jel­zéseket is regisztráljuk. Kíváncsiságom­ban, s az apróságok beszédes tényeit il­lető folytonos érdeklődésemben, néha nem tagadom meg magamtól az apróhirdeté­sek olvasásának mulatságát, egészen ki­csi tükörcserepek ezek a keretes, szinte szemrontóan kicsi betűkkel szedett, rövid, jelzésszerű mondatok: a közhelyek, elgé­­piesedett sztereotípiák mögött néha meg­pillantunk bennük egy-egy másodpercre egy őszinte emberi arcot. (Ha meg nem, akkor még az is érdekes tud lenni, hogy milyen módon ravaszkod­ja el a hirdető a maga tényleges mondanivalóját, hogyan siklik el a valóságnak számára kedvezőt­len tényszerű adatai mellett, s miként bú­vik a hirdetési nyelv megszokott fordula­tai mögé.) Vannak, akik túlságosan, szinte önkín­­zóan, szinte exhibicionista módon őszin­tének akarnak látszani. „Nem bírom egye­dül” jeligére hirdet, férjet keresve, a kö­zépkorú özvegyasszony, „rossz a magány” jelmondattal az elvált, negyvenes férfi. Az ilyen típusú, reménykedő, palackposta­­funkciójú őszinteséget soha nem éreztem megrázóan tragikusnak: egy felismert helyzet bevallása, rábízva az ismeretlen, százezres nyilvánosság névtelen, karakter nélküli, személytelen közösségére: ez va­lamiképpen túlságosan emberi és túlságo­san, érthetően esendő; magában hordja az ismerős alaphelyzetek legfőbb voná­sát, az őszinteséget és a menekvést kere­ső öncsalás egységét, természetességét, h­­anem a hűvösek, az üzletiesek, a ma­­■­a­gabiztosak, akik saját bölcsességükről megrendíthetetlenül meggyőzték magu­kat! Akik —­ úgy gondolják — szilárd kőtömbökből megbízható várat építettek maguknak, amelynek vastag falai mögé úgy bújhatnak el, hogy többé semmiféle veszedelem ne érhesse őket! A józanok, a görcsösen „felnőttek­’, akik kisviláguk értékrendjét abszolutizálva „megtanulták a játékszabályokat”, s azt hiszik, örökér­vényű törvények hatályosságának védel­me alá helyezhették magukat! Micsoda magabiztosság árad a hirde­tésből, amelyet vasárnap olvastam: ,,Férj­hez adnám diplomáshoz csinos, harminc­éves húgomat. Berendezett lakás, autó, ingatlan van. Szeretném, ha boldogok lennének” — írja a hirdető. A magabiz­tosság nem a berendezett lakásra, autóra, ingatlanra vonatkozik. Természetes, hogy mindezt megemlíti a hirdetés: ilyenek a „piaci viszonyok.” A magabiztosság a tragikus félreértés, az oksági összefüg­gés hiánytalan természetességének érze­te, amely összekapcsolja a majdani bol­dogság iránti óhajt a felsorolt javak bir­toklásának tényével. A magabiztosság: az a biztos meggyőződés, hogy „okosan” jár el, ha az autót, a berendezett lakást s a megszerzett ingatlant emlegeti, ahelyett, hogy a csinos unokahúg érdeklődési kö­rét közölné, s a biztos ösztön, amellyel a jelentkezők körét a „diplomásokra” szű­kíti, ahelyett, hogy a jelentkezők között tehetségük, életideáljaik, céljaik alapján igyekezne szelektálni. Aki ezt a hirdetést megfogalmazta, tu­lajdonképpen sajnálatra méltó. Meztele­nebb lélekkel nyilatkozott meg, mint azok, ak­ik „már nem bírom egyedül” jeligéjű hirdetésekkel igyekeznek feloldani ma­gányosságukat. Sajnálatra méltó, mert úgy hiszi, megtanulta és alkalmazza azo­kat a szabályokat, amelyekre az élet — az életünk — épül. Mert úgy hiszi — min­den valószínűség szerint a legjobb indu­lattal —, hogy csupán a kötelességét tel­jesíti, amelyre a rokoni szeretet indítja. Aki ezt a hirdetést megfogalmazta, való­ban a húga boldogságát szeretné szolgálni, s valószínűleg pontosan az ellenkezőjét szolgálja, nem magával a szöveggel per­sze, amely — remélhetően — éppúgy eredménytelen marad, mint a nyilván ed­dig is megkísérelt, hasonló akciók —, ha­nem azzal a szellemmel, amelyet terjeszt, s amely — alighanem — már elvégezte a maga romboló munkáját az ingatlan-, la­kás- autótulajdonos unokahúgban is. Se­gített ugyanis egy gondolatrendszer fel­építésében: egy olyan meggyőződés ki­alakításában, amely lényegét illetően és velejéig hazug. Következésképpen meg­csalja majd azokat, akik csak ebben hisz­nek. A „Szeretném, ha boldogok lennének” — ez a szinte meghatóan naiv óhaj tökéle­tesen vonatkozás nélküli; házzal, lakás­sal, és autóval ugyanis valóban boldog­nak lehet lenni, ha sok minden egyéb is „rendben van” két ember között — és persze, ugyanolyan boldogtalannak is, ha ez a sok minden egyéb nincs rendben. Például a meggyőződések hasonlósága, a szemlélet, a stílus egymást vonzó vagy ki­egészítő harmonizálása, a kölcsönös őszin­teség tudata, a biztonságérzés a partner emberi tulajdonságait illetően i­s még sorolhatnám. D­e nem sorolom, mert reménytelen: er­­ről szól a fél világirodalom, ki-ki íz­lése és hajlandósága szerint leemelhet egy-egy jó könyvet a polcról, nagyon pon­tos eligazításokat találhat bennük. Aki olyan eredményesen és tökéletesen ellen­állt a könyvekben felhalmozott, s az em­ber leglényegesebb tapasztalatait megfo­galmazó tudásanyagnak, hogy mai napig komolyan úgy képzeli: lakás, autó és in­gatlan szentháromságával bebiztosíthat­ja a törvényszerű boldogságot magának, vagy éppen az unokahúgának, azt most ezzel a néhány sorral úgysem lehetnék képes meggyőzni semmiről, ezért talán felesleges is lenne megkísérelnem a lehe­tetlent. Pusztán nehezen állom meg, hogy el­nyomjam magamban az őszinte sajnálat érzetét. Elvégre, aki ezt a hirdetés meg­fogalmazta, úgy gondolja, helyesen járt el, helyes és józan elveket érvényesít, pontosan olyan módon, ahogyan és ami­lyen módon „a világ” elvárja tőle. Nos , alighanem csalódni fog: az élet előbb­­utóbb szelíden vagy kegyetlenül bebizo­nyítja majd, hogy hamis elvekre, rossz­fajta ideálokra bízta a „boldogság” utá­ni törekvését. És akkor keserű szájízzel gondolja majd, hogy milyen rosszul van berendezve a világ, milyen logikátlan és igazságtalan az élet, milyen „kiszámítha­tatlanok’­ a cselekvések következményei. S hogy mennyi jóakarat milyen kiábrán­dító eredményekre vezetett... K­em tudjuk megkímélni ezektől a ke­­­­­­serű szájízű pillanatoktól az embere­ket. Nem segít sem moralizálás, sem jó­tanács, sem részvét. Csak önmaguk kímélhetnék meg önma­gukat a hamis gondolkodás, a rosszfajta életideálok következményeitől. A társa­dalom nem tehet mást, többet, mint hogy ezerféle módon naponta jelezzen: igazi, emberhez méltó, teljes emberi valónkat kifejező életideálok vannak, a közösség szolgálata, a legnagyobb emberi célok ap­ró feladatokban megnyilatkozó szolgálata és felelősségének ismerete. A többi: ki­nek-kinek a maga kockázata. Hiszen csu­pán meghallani, érzékelni kell ezeket a jelzéseket, ahhoz, hogy valódi és létező kategóriákban gondolkodhassunk és csele­kedhessünk. GESZTI PÁL Békemozgalmunk A május 9-én kezdődő Béke és barát­ság hónap magyarországi eseményein, az Országos Béketanács vendégeként több külföldi vendég, delegáció is részt vesz: Algériából Beaid Khelifa, az algériai szállítómunkások szakszervezetének tit­kára, a Dél-vietnami Köztársaságból Tran Hoai Nam, a világbékéért küzdő dél­vietnami bizottság elnökségének és a DNFB­ központi bizottságának tagja, Nguyen Tuy, a DNFF központi bizottsá­gának és a világbékéért küzdő dél-viet­nami bizottságnak a tagja, Tran Thi, a DNFF központi bizottsága irodájának tagja, Le Van Dinh, a DNFF központi bizottsága irodájának tagja, a Német De­mokratikus Köztársaságból Peter Alfons Steiniger professzor, az NDK ENSZ-tár­­saságának elnöke, az NDK békebizottsága elnökségének és a BVT-nek a tagja, de­ külföldi vendégei K­oltas Richter, az NDK ENSZ-társaságá­­nak főtitkára; a Német Szövetségi Köz­társaságból Lorenz Knorr, a Német Béke­unió igazgatósági tagja; Horst Trapp, a Német Békeunió elnökségének tagja; Marokkóból Boughaba Boughaib, a ma­rokkói szakszervezeti tanács vb tagja; a Vietnami Demokratikus Köztársaságból Nguyen Van Day, a Vietnami Szakszer­vezetek Országos Tanácsa elnökségének tagja, tartományi szakszervezeti titkár és Nguyen Van Quoc, a Vietnami Szakszer­vezetek Országos Tanácsa nemzetközi osztályának vezetője. A már Budapesten tartózkodó vendé­geket kedden a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának Belgrád rakparti szék­házában fogadták Kiss Károly és dr. Si­mai Mihály, az Országos Béketanács al­eln­ökei.

Next