Magyar Hírlap, 1974. február (7. évfolyam, 31-58. szám)

1974-02-07 / 37. szám

8 1974. FEBRUÁR 7. CSÜTÖRTÖK A NAP HÍREI Magyar Hírlap SZÖVEG NÉLKÜL CSALÁD-ÉS NŐVÉDELMI TANÁCSAADÓ (Gerse László karikatúrája) Ruházatipari újítók tanácskozása A ruházatipar területén az utóbbi há­rom évben több mint tízezer újítást ve­zettek be, s ezek összesen 300 millió fo­rint értékű megtakarítást jelentettek. Az ágazat újítói Földi László könnyűipari minisztériumi államtitkár vezetésével szerdán a szakszervezet székházában te­tekintették át az eredményeket. Földi László hangsúlyozta: a minisztérium tá­mogatja az újítókat és az eredménye­sebb gazdálkodást szolgáló külföldi li­­cencek, szabadalmak átvételét. A szakszervezeteknek az újítómozga­lom fejlesztésével összefüggő­­ feladatai­,­ról Orosz János, a Ruházatipari Dologo­­zók Szakszervezetének titkára és dr. Sáli Ferenc, a HVDSZ titkára tartott korre­ferátumot. NDK-fórumest a televízióban Megérkeztek a televízió csütörtök esti Fórum című műsorának vendégei a­z NDK-ból. A baráti szocialista ország tár­sadalmi, politikai, kulturális és sportéle­tének képviselői válaszolnak majd az NDK életére vonatkozó kérdésekre. A 20 órakor kezdődő adásba — a hagyomá­nyokhoz híven — közvetlenül is bekap­csolódhatnak az érdeklődők, akik a kora délutáni órákban megadott telefonszámo­kon hívhatják fel a műsor részvevőit. Japán tévések a Thália Színházban Japán tévések látogattak szerdán este a Thália Színházba, hogy megörökítsék a Csusingura című előadás fontosabb részleteit a távol-keleti ország nézői számára. A japán stáb interjút­ is készí­tett Kazimir Károllyal, a színház igaz­gatójával, a kabukijáték rendezőjével. Terrorakció Kuvaitban Szerdán délelőtt több fegyeveres elfog­lalta Japán kuvaiti követségét s túszként foglyul ejtette a képviselet néhány tiszt­viselőjét A terroristák egyórányi haladékot ad­tak a japán kormánynak arra, hogy bo­csásson repülőgépet a szingapúri kikötő­ben tartózkodó társaik rendelkezésére, akik a múlt héten robbantottak fel egy olajtárolót. A japán kormány röviddel az ultimátum után elfogadta annak teljesí­tését. Halálos balesetek Hajdú-Bihar megyében, Hajdúnánás belterü­letén, özvegy Kántó Józsefné 84 éves háztar­tásbeli helyi lakos féktávolságon belül lépett egy autóbusz elé, amely elütötte. Az idős asz­­szony olyan súlyosan megsérült, hogy kórház­ba szállítás után meghalt. Borsod megyében, a hejők­eresztúri vasútál­lomáson Répás­ Miklósné 36 éves háztartás­beli helyi lakos tiltott helyen közlekedett, és elütötte a személyvonat. Az asszony olyan sú­lyosan megsérült, hogy kórházba szállítás után meghalt. Változékony, szeles idő A várható időjárás csütörtök estig. Felhő­átvonulások, sokfelé megismétlődő esővel. Az erős, helyenként viharos déli szél foko­zatosan nyugatira, északnyugatira fordul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4—8 fok között. A Duna vízállása tegnap Budapestnél 264 centiméter volt. Megjelent a Társadalmi Szemle új száma A Társadalmi Szemle februári száma közli Kádár János: Az 1934-es ausztriai munkásfelkelésről című cikkét, amely a Weg und Ziel februári számában jelent meg. Aczél György Az eszmék nemzetközi küzdőtéren címmel az ideológiai harc nö­vekvő szerepét, a békepolitika és az ideo­lógiai konfrontáció összefüggéseit elemzi. A gazdasági döntések előkészítésével Hu­szár István tanulmánya foglalkozik. Lukács József a marxista emberfelfo­gást hasonlítja össze a mai vallás,­ ideoló­gia tételeivel, dr. Zoltai Dénes pedig Mes­sianizmus és negativizmus címmel a frankfurti iskola kritikájához szolgáltat adalékokat. Dr. Boros Sándor Érdekelt­ség, érdeklődés, műveltség címmel írt cikket. Krizsanits József szakszervezeti és vál­lalati vezetőkkel a szakmai érdekvéde­lemről készített interjút, Lunczer Ilona hat vállalat egy-egy szocialista brigádjá­nak vezetőjével beszélgetett, dr. Halay Tibor pedig arról a nemzetközi tudomá­nyos tanácskozásról számol be, amely a munkásifjúság helyzetével és a társada­lomban betöltött szerepének időszerű kér­déseivel foglalkozott. Réti Ervin elemzését olvashatjuk: Út­keresés a japán politikában. A könyv­szemlében dr. Romány Pál méltatja Er­dei Ferenc összegyűjtött műveinek első kötetét. SZÉKELY GYÖRGY akadémiai leve­lező tag A robotgazdaságra való átmenet Középkelet-Európában és az 1514-es esz­tendő címmel szerdán délután megtar­totta székfoglaló előadását a Magyar Tu­dományos Akadémián. KÜLFÖLDI ZENETANÁROK, akik a budapesti Zeneművészeti Főiskolán ta­nulják a Kodály-féle oktatási módszere­ket, bemutató tanításon vettek részt szer­dán a dunapataji ének-zenei általános iskolában. KEMIZÁLÁSI NAPOK kezdődtek szer­dán Vas megyében a vépi mezőgazdasági szakmunkásképző intézetben. Az előadás­­sorozaton több mint ötszáz megyei mező­­gazdasági szakember vesz részt. . REPRODUKCIÓKIÁLLÍTÁS nyílt szer­dán A festészet a posztimpresszionizmus­tól napjainkig címmel, a pesterzsébeti Vasas Művelődési Házban, a Magyar Rajzpedagógusok Szövetségének gondo-­­zásában. NÉPITÁNCISKOLA INDUL Budapesten, a Fővárosi Művelődési Házban (Budapest XI., ker., Fehérvári út 47.). Mától minden csütörtö­kön este fél 6 órakor néptánctanítás lesz, a Muzsikás együttes közreműködésével. Az együttes tagjai: Sípos Mihály, Csoóri Sándor és Hamar Dániel. A DÉRYNÉ SZÍNHÁZ a Kulich Gyu­la téri színpadán ma este mutatja be Gerencsér Miklós Ferde ház című szín­művét. NÉGYSZÁZ SZEMÉLYES KOLLÉ­GIUM építését kezdték meg szerdán Mis­kolc Győri kapui új városrészében, az 1-es számú szakközépiskola szomszédsá­gában. Ez lesz az országban az első ház­gyári elemekből összeszerelt kollégium. NYÍLIK A HÓVIRÁG Szegeden az alsóvárosi és az újszegedi kertekben. Van olyan kert, ahol naponta 2-3 ezer szálat szednek le és kötnek csokorba. A MUNKÁS KERTSZÖVETKEZETI AKCIÓ bővítésére a Szakszervezetek Vas megyei Tanácsa felhívta a megye illeté­keseinek figyelmét, hogy mérjék fel, hol és milyen feltételekkel lehet újabb köz­­szövetkezeteket alakítani. A megyében jelenleg tizenöt szakcsoportban ezerötszá­­zan tevékenykednek. A RENDKÍVÜLI HIDEG tíz ember halálát okozta Iránban. Kurdisztán egyes vidékein mi­­nusz 33 fokot mértek. A SZÍNHÁZAK GAZDASÁGI MŰKÖ­DÉSÉVEL kapcsolatos kérdésekről ta­nácskoztak a napokban a vidéki nagy színházak gazdasági igazgatói a Szegedi Nemzeti Színházban. HÚSZ SZEMÉLY ÉLETÉT VESZTETTE és tizennégyen megsebesültek, amikor a mexikói Tapachula közelében az árokba borult egy autóbusz. Nem sokkal a szerencsétlenség után banditák érkeztek a helyszínre, a halottakat és a sebesülteket kirabolták. GARZONHÁZ ÉPÜL Szolnokon fiatal szakemberek számára. A hetvennégy la­kásos épülettömb még az idén elkészül. A BALATON TAVALYI IDEGEN­FORGALMÁRÓL, a fejlesztés lehetősé­geiről tárgyalt tegnap a Balatoni Intéző Bizottság közgazdasági állandó bizottsága.A SZEGEDI GYERMEKSZÍNHÁZBAN szerdán bemutatták Ránky György Po­rnádé király új ruhája című meseoperá­ját. Az előadást Horváth Zoltán rendez­te, a zenekart Csala Benedek vezényelte. A DOROGI SZÉNBÁNYÁK BIZTON­SÁGI HELYZETE nagyban javult az el­múlt időben, állapították meg a vállalat szakszervezeti bizottságának szerdai ülé­sén. Tavaly az eredetileg tervezettnél tíz­millió forinttal többet, negyvenkilenc­­milliót költöttek a balesetek megelőzé­sére. A JAPÁN RENDŐRSÉG tiltakozik az URH- adóvevő-készülékek tömeges árusítása ellen. Kiderült, hogy a fiatal vásárlók java­­ lehall­gatja a rendőrautók rádióbeszélgetéseit, sőt egyes cégek azzal reklámozzák, hogy kiválóan alkalmasak a rendőrség kijátszására. DEBRECEN LEGMAGASABB BÉRHÁ­­ZÁBA, a nagyállomás melletti huszonkét emeletes épületbe beköltöztek a lakók. Összesen kétszázöt család kapott itt ott­hont. A földszinten üzleteket alakítottak ki. 70 EZER EMBER KAPOTT INFLUENZÁT Szlovákiában a múlt héten. Kelet- és Közép- Szlovákiában csökkent az előző héthez képest a betegek száma. Nyugat-Szlovákiában viszont nagyobb méreteket öltött a náthaláz. A SZOLNOKI SZIGLIGETI SZÍNHÁZ tegnap vendégként két alkalommal mu­tatta be Kecskeméten Gorkij :Mélyben című drámáját. A PAPÍR, A MODERN ÜGYVITEL ALAPJA címmel szimpoziont rendezett szerdán a Duna Intercontinentalban a Lignimpex Külkereskedelmi Vállalat és az NSZK-beli Feldmühle AG. cég. MÓRA FERENC halálának 40. évfor­dulójáról emlékeztek meg szerdán a le­­mnvárosi Művelődési Központban. Iro­dalmi munkásságát kiállításon mutatták be. Miniszteri rendelet A túlsúlyos járművek közlekedésének korlátozása A Minisztertanács határozatának vég­rehajtására a közlekedés- és postaügyi miniszter — a pénzügyminiszterrel egyet­értésben — rendeletet adott ki a túl­súlyos járművek közlekedésének korlá­tozásáról. A rendelet a megváltozott kö­vetelményeknek és a nemzetközi, gyakor­latnak megfelelően, engedélyezi a na­gyobb tengelyterhelésű járművek közle­kedését. A súlyhatárt egy tengelynél a korábbi nyolc tonnáról tíz tonnára, ket­tős tengely esetében 14,5 tonnáról 16 ton­nára emelte. Az ezen felüli, tehát túl­súlyos járművek közlekedéséért viszont díjat kell fizetni, a meghatározott fel­tételektől eltérően közlekedő járművek üzemben tartóit pedig megbírságolják. Azok a járművek, amelyeknek tengely­­nyomása nem haladja meg a felső ha­tárt, összsúly, vagy méretei túllépik a KRESZ-ben meghatározott értékeket, a korábbi gyakorlat szerinti útvonalenge­déllyel közlekedhetnek, túlsúlydíj fize­tése nélkül. A rendelet intézkedik arról, hogy túl­súlyos járművek csak illetékes útügyi hatóságok előzetes engedélyével, megha­tározott útvonalakon közlekedhetnek. Az útügyi hatóságok a túlsúlyos jármű köz­lekedését csak abban az esetben enge­délyezik, ha a szállítmány nem bontható meg, más közlekedési eszközzel nem to­vábbítható, elszállítására kisebb tengely­­terhelésű jármű nem áll rendelkezésre. A túlsúlyos járművek közlekedésének engedélyezéséért 10 tonnán felül 14 ton­náig — fokozódó mértékben — kilomé­terenként 20—160 forintot, kettős tengely esetén pedig 16 tonnán felül 26 tonnáig kilométerenként 25—250 forintot kell fi­zetni. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! A BUDAPESTI ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZETI VÁLLALAT (ZÖLDÉRT) PÁLYÁZATOT HIRDET az újpalotai vásárcsarnokban nyíló, kb. 15 fős zöldség, gyü­mölcs, élelmiszer önkiszolgáló bolt, meleg vágott baromfi és termelő tejtermékbolt VEZETŐI ALLASARA­I PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: Büntetlen előéletű, hatósági erkölcsi bizonyítvány, élelmiszer­kereskedelmi szakmai képesítés, és legalább 5 éves szakmai gyakorlati idő Jutalékos bérezés, kollektív szerződés szerint » JELENTKEZÉS csak írásban, ZÖLDÉRT, Bp. (1453.) IX., Nagyvásártelep, Kiskereskedelmi Igazgatás Elhunyt dr. Kemény Imre Dr. Kemény Imre Kossuth-díjas­ c. egyetemi tanár, az orvostudományok dok­tora, a Magyar Fogorvosok Egyesületé­nek tiszteletbeli elnöke, a Központi Sto­­matológiai Intézet fogpótlástani osztályá­nak nyugdíjas főorvosa és szaktanácsadó­ja hosszas betegség után elhunyt. Teme­téséről később intézkednek. Egészségügyi Minisztérium Központi Stomatológiai Intézet HALÁLOZÁS HOSSZÚ ISTVÁN, a párt- és a mun­kásmozgalom régi harcosa, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje 65 éves korában elhunyt. Temetése február 8-án, 15 órakor lesz a Tatabánya-Úrbánhidai temetőben — közli az MSZMP tatabá­nyai városi bizottsága. ROHACSEK ISTVÁN, a munkásmoz­galom régi harcosa, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje 56 éves korá­ban elhunyt. Temetése február 9-én, szombaton 11 órakor lesz a csobánkai községi temetőben — közli az MSZMP szentendrei járási bizottsága. TARÓDI ZOLTÁN nyugalmazott rend­őr alezredes, a Magyar Úszó Szövetség volt elnöke, majd elnökségi tagja, életé­nek 64. évében váratlanul elhunyt. Kozmosz 631. A Szovjetunióban szerdán Föld körüli pályára bocsátották a Kozmosz 631. jel­­­zésű mesterséges holdat, melynek felada­ta a kozmikus térség kutatásának folyta­tása. A szputnyik pályájának főbb ada­tai: kezdeti keringési idő — 95,3 perc; a Föld felszínétől mért legnagyobb távol­ság — 565 kilométer; legkisebb távolság — 522 kilométer; a pálya síkjának az Egyenlítő síkjával bezárt szöge — 74 fok. A Kozmosz 631. berendezései megfele­lően működnek. A földi számítógépköz­pont megkezdte a beérkező adatok fel­dolgozását. Csomagolnak a Skylabon Kedden valóságos rakodómunkásokká váltak a Skylab űrállomás asztronautái. Két nappal a Földre való visszatérés előtt Carr, Pogone és Gibson hozzálátott az űrállomás belsejében elhelyezett mint­egy 800 kilogramm tudományos anyag átszállításához az Apollo űrhajóba. A visszatérést egyébként péntekre terve­zik. A meteorológia a leszállás idejére és térségébe jó időt jósol. Kényszernyugdíj 139 éves korban Kényszernyugdíjazták Azerbajdzsán legidősebb emberét, az 1835-ben született Medzsid Agajevet. A csaknem 10 000 méter magasságban fekvő Tikjaband falu kolhozistái a na­pokban lezajlott közgyűlésükön egyönte­tűen elhatározták, hogy kötelezik Aga­jevet: vonuljon nyugdíjba, azaz hagyjon fel a pásztorkodással.­­ Az azerbajdzsáni hegyek matuzsále­me élénken szembenszállt a döntéssel, de a falu vénjei végül is meggyőzték. Agajev ellenkezése nem volt alapta­lan: 120 éven át pásztorkodott, s ma is irigylésre méltó egészségnek örvend.

Next