Magyar Hírlap, 1975. április (8. évfolyam, 90-118. szám)

1975-04-20 / 108. szám

4 1975. ÁPRILIS 20. VASÁRNAP TUDÓSÍTÁSOK - HAZAI KORK­ÉP Magyar Hírlap KÖZÉLETI DIPLOMÁCIA Szurdi István hazaindult Kubából Sztardi István, az MSZMP KB tagja, belkereskedelmi miniszter Kubában tett egyhetes, hivatalos látogatását befejezve, pénteken este hazaindult Havannából. A José Marti repülőtéren Flavio Bravo, a kubai forradalmi kormány elnökhelyet­tese, vendéglátója, Serafin Fernandez belkereskedelmi miniszter, valamint dr. Meruk Vilmos, hazánk havannai nagykö­vete búcsúztatta. Hazaérkezett Moszkvából a KISZ küldöttsége Szombaton hazaérkezett Mosz­kvából az a negyvennégy tagú KISZ-küldöttség, amely a szovjet fővárosban dr. Nagy Sándornak, a KISZ KB titkárának veze­tésével részt vett a szocialista országok első nemzetközi diáktalálkozóján. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Borbély Gábor, a KISZ központi bizott­ságának titkára fogadta. Jelen volt Feliksz Bogdanov, a Szovjetunió nagykövetségé­nek tanácsosa. Magyar segély Szomáliának Husszein Kulmie Afrah brigádtábor­nok, a Szomáliai legfelsőbb forradalmi tanács alelnöke fogadta Bárd Miklóst, a Magyar Népköztársaság Szomáliai és tan­zániai nagykövetét. Bárd Miklós közölte, hogy a közeli napokban magyar gyógy­szer- és élelmiszer-szállítmány érkezik Mogadishuba az elemi csapás sújtotta Szomáliai területek lakossága részére. A BVT irodájának ülése A Béke-világtanács elnöksége irodájá­nak kibővített ülése szombaton Berlin­ben folytatta munkáját. Az elnökség irodája üzenetet intézett a vietnami néphez, szerencsekívánatait fejezve ki a DIFK-nek a nagyszabású győzelmekhez. A kambodzsai királyi nemzeti egységkormányt és a nemzeti egységfrontot szintén üzenetben üdvözöl­te a BVT irodájának tanácskozása az amerikai imperializmus és kambodzsai kiszolgálói felett aratott győzelme alkal­­mából Vass Istvánná, az­ Országos Béketanács alelnöke, aki a Béke-világtanács elnök­sége irodájának a fasizmus alól való fel­szabadulás 30. évfordulója tiszteletére az NDK fővárosában megtartott ülésén a magyar küldöttséget vezeti, szombaton ünnepélyesen átnyújtotta Albert Norden professzornak, a BVT elnöksége tagjá­nak, az NSZEP KB Politikai Bizottsága tagjának, a KB titkárának az Országos Béketanács díszérmét. Bóday Pál vasárnapi levele PANNIKA­ öszönettel vettem kedden kelt levelét, kedves Veronka néni, amelyben tudatja velem, hogy a Pannika meg­gyógyult. Egyben elnézését is kérem, hogy már több mint egy esztendeje nem látogattam meg — de hát így van ez, ha a pesti embert a sors másik kerületbe sodorja. Ezért aztán ne­m is tudtam, hogy a Pannika megbetegedett. Még szerencse, hogy özvegy Gornyiknétól — aki a házban mindent tud — megtudta az új címemet, és így részeltethetett örömé­ben. — De ne haragudjon, az egy kicsit rosszul esett nekem, kedves Veronka néni, hogy levelében azt is írta: „Talán még emlékszik a Pannikára?" Hát ki ne ismerte volna a Pannikát? Nemcsak a házibeliek, de az utcabeliek is tudták, hogy Pannikánál okosabb és enge­delmesebb kutya a környéken sincsen. Sőt, állíthatom, hogy az egész VIII. kerületben nem találni hozzá mérhetőt, mármint az okosságát meg a magaviseletét illetően. Nagyobb, erősebb, nemesebb eb minden bizonnyal akad arrafelé is. Mert Pan­nika bizony, aprócska termetű, és a származását sem igazol­ják hiteles papírok. Nem is igazolhatják, mert hatvannégyben kiéhezetten, esdeklő szemekkel szegődött Veronka nénihez — minden papír nélkül. Még sokan emlékszünk rá, hogy annak idején szegény Kálmán bácsi — isten nyugosztalja — milyen nagy zajt csa­pott, mikor meglátta kettőjüket a konyhaajtóban. Azt mondta akkor, hogy az a dög be nem teszi a lábát az ő házába. Aztán, ugye, hogy megszerette ő is a Pannikát? De a Köztársaság téren is mindenki tudta, hogy délelőtt tíz körül maguk ketten már ott vannak a parkoló körüli padon. És ha a gyerekes anyák, a nyugdíjasok vagy éppenséggel Só­lyom Pál, a park őre, rátekintvén a padra, azt üresnek talál­ok — így szóltak: — Csak nincs valami baja Veronka néninek? Arra nem is gondoltak, hogy talán a Pannika beteg, mert ő olyan egész­séges, mint a makk ... Legjobb tudomásom szerint csak egyszer gyengélkedett ko­molyan. Akkor sem testi baja volt, nem a gyomrát rontotta el, hanem a lelke sérült meg. Ha jól emlékszem, hetven tava­szán történt, amikor az a garázda férfi — minden bizonnyal erősen ittas állapotban — olyan durván rákiáltott. Akkor na­pokig csak gubbasztott szegényke a pad alatt, és Veronka néni nem győzte őt vigasztalni. A gyerekes anyák, a nyugdíjasok, sőt még a kisgyerekek is magát vigasztalták. Sólyom Pál, a park bölcsességben megöregedett őre pedig többek füle halla­tára kijelentette: — Ne búsuljon, Veronka néni, a kutya ugat, a karaván ha­lad! — Mely vigasztaló mondatban — ezt Pali bácsi magyará­zóig hozzá is tette — az ugatás természetesen nem Panni­kára vonatkozott. Mert a Pannika valóban ritkán ugat — és csak akkor, ha igen alapos oka van rá. Mint ahogy például, az a nevezetes eset történt. Amikor is Kalikóné asszonnyal már jó ideje be­szélgettek a padon, és a színház felől feltűnt az ura. Kalikó Tibor. Pannika meglátta a férfit, odairamodván hozzá, kettőt vakkantott, és visszaszaladva, szemeit panaszosan Kalikónéra emelte. Amiből az asszony mindjárt tudta, hogy a férje ismét a tér másik végében körülkerített kuglizóban járt. Ahol is köz­tudottan — és eléggé el nem ítélhető módon — nagy pén­zekben folyik a játék. Erről is tud az egész környék — sőt még a tanácselnök is. Aki éppen a múltkoriban emlegette az esetet, azzal kapcso­latban, hogy a szóban forgó kuglipályán olyannyira elharapó­zott asszonyszomorító hazárdságot, talán úgy lehetne legin­kább leleplezni és megzabolázni, ha a dolgot a Veronka néni kutyájára bíznák. (Amiből egyúttal az is kiviláglik, hogy a fel­adattal eddig megbízott személyek erőfeszítései eléggé med­­dőek voltak.) Mindezek után érthető, hogy én sem felejtettem el Panni­kát, „akinek” felépülése őszinte örömmel tölt el. De annak még jobban örülök, hogy Veronka néninek ez a gyógyulás milyen megnyugvást okozott. Mert tudja, én szeretem a kutyákat; ma is megnézem a ha­gyományos tavaszi nemzetközi kutyakiállítást, ahol tizen­kilenc ország több mint háromezer válogatott kutyáját mu­tatják be. Szeretem a kiművelt, fontos és hasznos feladatokat végző „munkakutyákat”, de azokat is, amelyek egyszerűen csak az emberek környezetét egészítik ki. (És meggyőződésem, hogy az ország több, mint másfél millió „adózó” kutyája közül elenyésző számú a fitogtatott „státuskutya”.) Szóval annak ellenére, hogy nincs kutyám, szeretem a kutyákat. De meg kell mondanom, kedves Veronka néni, hogy én en­nek a kutyaügynek a kapcsán is azért mégiscsak az embereket szeretem. Pontosabban szólva, tisztelem az embereknek azt az érzelmi jogát, hogy legszűkebb környezetük egész élővilá­gát is — megtartva az érvényes, a hatályos rendeleteket — tetszésük szerint válasszák meg. Nem szeretem azt, ha valakit bármilyen módon megszólnak vagy aposztrofálnak csak azért, mert kutyája van. Amint hogy azt is visszatetszőnek tarta­nám, ha mondjuk, valakit azért néznének le, mert nincsen kutyája... De elfogyván előlem a papír, zárom soraimat. A hét vala­melyik napján elnézek majd a Köztársaság térre, úgy délelőtt tíz körül, és akkor majd szóban többet. Addig is, jó egészsé­get és jó időt kívánok Veronka néninek — meg természete­sen a Pannikának is.— K .K r Királydomb és környéke Panelház a kert végében Cinkota. Nevét Kálti Móric a Képes Krónikában írta le először, majd egy ok­levél említi, Scyngata néven. Nyelvé­szeink máig vitatkoznak a szó eredetén; valószínűnek látszik, hogy valamilyen ap­ró madarat jelentett, talán cinkét. Házai túlélték a török hódoltságot, lakossága a későbbi, sorozatos pestisjárványokat. A falu fejlődése a múlt század hetvenes éveiben meggyorsult. A főváros, a kiala­kuló gyáripar vidékről mind nagyobb tö­megeket vonzott, a magas telekárak vi­szont sokakat a perifériára szorítottak. A földesúr, Beniczky Gábor könnyel­műen gazdálkodott és birtokai jó részét parcelláztatta. Így született meg Mátyásföld, akkori­ban az ország divatos nyaralótelepe. A világháborúra készülő monarchia azon­ban átrajzolta a település arculatát: a Magyar Általános Gépgyár 1915-ben fel­építette repülőgépüzemét és létrehozta az ország első repülőterét. Az üdülőhelysé­get 1933-ban önálló községgé kiáltották ki. A II. világháború idején gyorsan bő­vítették a­ repülőgépgyárat; itt rendezték be a ha­dsereg legfőbb gépkocsijavító műhelyét is. 1943-ban pedig megkezdő­dött egy új gyár, az Ikarus építése. A Vörös Hadsereg alakulatai pontosan 1944 szilveszter éjszakáján foglalták el Má­tyásföldet, Rákosszentmihály irányából. Sék rokkantjai, állástalan, éhező munká­sok. Keserű ellentmondás: az éhséget, a munkanélküliséget az új háborúra való felkészülés enyhítette a sashalmi szegé­nyek körében is. Akárcsak Árpádföldön. A harmincas években alapított telep soha nem szerve­ződött önálló községgé. Házaiban szerény jövedelmű dolgozók, nyomdászok, állami alkalmazottak, iparosemberek éltek. A történelmi sorsfordulók persze, nem múl­tak el hatás nélkül e környék felett sem. Az ideköltözött munkások is megőrizték a szomszédos Mátyásföld tizenkilences kommunistáinak, Mosolygó Antalnak és Mihalik Józsefnek forradalmi szellemét. Amikor 1942 tavaszán megjelent a párt illegális lapja, a Szabad Nép, egyik cik­ke arról tudósított, hogy a sashalmi, a cinkotai, az árpádföldi munkások lelke­sen olvasták és terjesztették a KMP há­borúellenes röpiratát. A rangsorban második És most következzék az a dátum, amely új fejezetet nyitott a vidék életé­ben. 1950. január 1. Életre hívták Nagy- Budapestet, s a főváros XVI. kerületének égisze alatt összevonták, eggyé kovácsol­ták a falusias Rákosszentmihályt és Cin­­kotát, s a három „családi házas’’ körze­tet: Mátyásföldet, Sashalmot és Árpád­földet. Azóta huszonöt év telt el, s jól­lehet a házak, üzemek, üzletek sora épült itt is, úgy tartják: sokkal több megol­dásra váró feladat van előttük, mint mö­göttük. Mutassuk be Todika Lászlót, a legvidé­kiesebb budapesti kerület új tanácselnö­két. Éppen fél éve tölti be hivatalát, ám errefelé mindenki tudja róla, hogy 1951- től igen szoros a kapcsolata a lakosság­gal. Azokban az években, mint a DISZ kerületi titkára, a tanács tagjaként, a végrehajtó bizottság munkájával, felada­taival is megismerkedett. Dolgozott az Ikarusban, a környék másik nagyipari üzemében, az Elektronikus Mérőműsze­rek Gyárában. Közben tanult, egyik ok­levél, diploma követte a másikat. 1968- tól, ugyancsak a kerületben, a pártbizott­ság ideológiai titkáraként ismerkedett a hajdani öt rajon gazdasági, szociális, kul­turális helyzetével.­­ És most a tanács elnökeként sze­retném végleg lebontani a körzeteket el­választó, sokszor nem is olyan nagyon láthatatlan kerítéseket. A XVI. kerület alapterülete pontosan 33,6 négyzetkilométer, s ezzel a buda­pesti rangsorban a második helyen áll. A lakosság lélekszáma 66 290, ami viszont a 19. helynek számít. A „betelepülők" száma dinamikusan nő. Amíg 1960 és 1970 között a XVI. kerület egy-egy négy­zetkilométerén 1539-en éltek, addig ta­valy már 1867-en, s az idén, év végére e szám meghaladja a 2000-et. Ennek megfelelően évről évre gyorsul a lakásépítkezések üteme. Az 50-es és a 60-as évek családiház-programját mindinkább felváltja a paneles építési technológia. Az Ikarus, az EMG már va­lóságos lakótelepet épített munkásainak. A Centenárium lakótelepen decemberig 550 új otthon készül el, a Jókai úti terü­leten pedig 400 lakást szeretnének mi­előbb átadni. Az Ond vezér téren kez­dődött meg Budapest első munkásszövet­kezeti lakótelepének kialakítása, s 128 család máris beköltözött a házakba. A korszerű épületek megváltoztatják a vidékies kerület képét. Természetesen a fejlődés nem minden vonatkozásban ilyen szembetűnő. A lakosság túlnyomó része a belső kerületekben dolgozik, így naponta látják, hogy bizony, sok még a behoznivaló. — Senki sem vádolhat bennünket — mondja Tódika László —, hogy gyűlé­seink, értekezleteink unalomba fullad­nak. Parázs viták bontakoznak ki, s mi, tanácsi vezetők, megértjük a lakosság türelmetlenségét. Ám a legkisebb előrelépés is súlyos pénzekbe kerül. Ennek ellenére a jó pél­dák sokaságát sorolhatjuk fel. Amíg 1950-ben a 45 ezer kerületi lakos közül mindössze hat és fél ezren ittak „vezeté­kes” vizet, addig ma már az itt élők 90 százaléka! 1970-ig 153 kilométernyi csö­vet fektettek le, tavaly viszont már 220 kilométerre növekedett ez a szám. Ez persze nem azt jelenti, hogy nyáron, amikor ezrek öntözik kertjeiket, ne len­ne vízhiány errefelé.­­ Ezen úgy segítünk, hogy egyre több kisebb-nagyobb tárolót építünk, a fővá­rosi tanács segítségével a medencék va­lóságos rendszerét hozzuk létre. A kö­vetkező ötéves tervben már korlátlanul kínálhatjuk lakótársainknak a vizet. Sorsfordulók hatása A Rákos-patakról először Anonymus tudósít, a Szentmihály elnevezés eredete bizonytalan. A környéken levő Király­domb az 1350-es évektől országgyűlések színhelye, s a befagyott Duna jegén Má­tyás is idejött, itt várta be a nemes és nemzetes urak köszöntését. A település igazi fejlődését persze, csak évszázadok múlva, a vasút, pontosabban a HÉV ki­építése hozta meg: az aprócska parcellá­kon százával épültek az egyszerű mun­kás- és tisztviselőházak. Néhány kisebb gyár is gyökeret vert itt, de a­ lakosság zömét a pesti ipari üzemek foglalkoztat­ták. Munkáskolóniává lett Sashalom is, amelyet a korabeli iratok még Farkas­halom néven jegyeztek. Királyi vadaskert volt a­ vidék, majd a telkek kiárusítása után gyorsan népesedő falu. Híres ven­déglőjében Madarász József 48-as ellen­zéki képviselő gyűjtött asztaltársaságot, s ez a rebellis légkör segítette a munkás­­mozgalom kibontakozását is. Az első vi­lágháború éveiben 30 ezer orosz hadi­fogoly számára barakkokat építettek, Bu­dapest nyomorgói is itt találtak fedélre: sokgyermekes hadiözvegyek, a lövészár­ Az iskolák ügye óvodaprogramjukra a legbüszkébbek, öt éve mindössze 865 kisgyerekre vi­gyáztak, ma 1736 apróságnak jut hely a kerület óvodáiban. Persze, ez máris kevés, jóllehet a lakosság, az üzemek dolgozói, a környékb­eli katonák is segí­tenek az építkezéseken. Az iskolák dol­gában azonban nem ilyen jó a helyzet. — Meglevő iskoláinkban aránytalanul nagy a zsúfoltság, már a „három műsza­kos” tanítás gondolata is felmerült ben­nünk. Miután egyetlen tanterem költsége lassan megközelíti a 2,5 millió forintot, a tanács anyagi lehetőségeit ki kell egé­szítenünk az Ikarus, az EMG és mások támogatásával. A legszerényebb számí­tások szerint is 50 új tanteremre van szüksége a kerületnek. „Mostoha kerület” — néha így véle­kednek magukról a helybeli patrióták, igazukat azzal erősítik, hogy sorolják: a Közért- és az IKV-központok Zugló­ban vannak, az Észak-pesti ÁFÉSZ igaz­gatósága Rákospalotán, a vendéglátóipari vállalat egységeit Kőbányáról irányítják, a fodrászokat az Erzsébetvárosból... Ilyenformán őket kicsit elhanyagolják, s a közellátó-szolgáltató szervezetek e szétszórtság miatt némelykor a legele­mibb koordinációra sem képesek. — A XI. pártkongresszus határozatai­nak szellemében szeretnénk továbbfej­leszteni a kerületünket — mondja Todi­ka tanácselnök. — Azt várjuk, hogy partnereink a jövőben, saját érdekeik mellett, jobban figyelembe veszik kör­zetünk sajátosságait. Mert lehet, hogy a Keleti pályaudvar környékéhez képest a XVI. kerület „vidékiesnek” számít, de azok, akik Csömörről, Kistarcsáról, Nagy­­tarcsáról, Mogyoródról, Kerepesről hoz­zánk járnak dolgozni, vásárolni, szóra­kozni, már nem Cinkotára, Mátyásföldre, Rákosszentmihályra, hanem igenis Buda­pestre utaznak! Benedek István Gábor Befejeződött az ünnepi nyelvház A magyar nyelv ünnepi hete — ame­lyet a Tudományos Ismeretterjesztő Tár­sulat április 14—19. között rendezett meg immár kilencedik alkalommal — szom­baton este a balmazújvárosi Veres Péter Művelődési Központban megtartott záró­üléssel fejeződött be. Dr. Görömbei András egyetemi adjunktus Veres Péter és a magyar nyelv címmel tartott elő­adást, majd dr. Sebestyén Árpád, a TIT magyar nyelvi szakosztályának elnöke zárta be a rendezvénysorozatot.

Next