Magyar Hírlap, 1975. május (8. évfolyam, 119-149. szám)

1975-05-17 / 135. szám

Magyar Hírlap HAZAI KÖRKÉP 1975. MÁJUS 17. SZOMBAT 5 A Magyar Hírlap Veszprém megyében Az egyetem és a gazdaságok A Georgikon ma „A gazdaságban ezután alkalmazandó hi­vatalnokoknak elméleti és gyakorlati kép­zése által készséget adjon arra, hogy cél­szerűen intézhessenek el minden olyan dolgot a mezőgazdaság terén, ami a ter­melésre, gyártásra, adás-vevésre vonat­kozik.” Így szabja meg alapítólevelében a „Georgikonja által elhíresedett” Feste­tics György az általa létesített felsőok­tatási intézmény feladatait. Lovászmesterek, háziasszonyok Európa első agrár jellegű főiskolája volt a Georgikon. Főleg komplexitása, sokrétűsége feltűnő: működött keretében tudományos, gazdasági iskola, művelt alsó fokon parasztokat, továbbá erdésze­ket, vadászokat, kertészeket, magasabb szinten ménesmestereket s lovászokat, mérnököket, építészeket; sőt még iskolája volt a nőknek is: gazdasszonyokat ké­pezett 1808-tól kezdve. Igaz, 1848-b ban — miután valamennyi növendéke „a haza védelmére lelkesül­vén”, bevonult nemzetőrnek, maga a Georgikon nevében is megszűnt, s 1865- től új és új nevekkel, feladatokkal éle­­dett újjá. Végre 1970-től önálló agrár­­tudományi egyetem. Méghozzá újból — akár Festetics György korában — rend­kívüli sokrétűség jellemzi: oktató és tu­dományos centrum, a más székhelyű, la­zán hozzácsatolt karok és főiskolák köz­pontja. A megyében különösen büszkék egy új képzési modellre, amely összetett­sége miatt jogosan tekinthető a Georgi­kon hagyományok folytatójának. Ez az agrárkémikusok képzése. Két egyetem — egy szakember — Azt vették tekintetbe e szak létesí­tésénél — tájékoztatnak az egyetemen, hogy ma már országosan átlagban két­szer akkora értékű vegyszert használnak fel a mezőgazdaságban, mint amennyi gépet. A kémiai anyagok megfelelő ha­tásfokú és biztonságos mezőgazdasági al­kalmazásához pedig korábban nem ké­peztek szakembereket. Az objektív szük­séglet tehát adott. A másik kiinduló­pont, hogy csak roppant erőfeszítések árán lehetett volna Keszthelyen külön intézeteket és tanszékeket fenntartani kémiaoktatásra. De nem is kell. Itt van a megyében kitűnő szakembereivel, la­boratóriumaival, kollégiumával, nagy ta­pasztalatával a Veszprémi Vegyipari Egyetem. Éppen ezért az agrárvegyészek másodéves korukban a veszprémi egye­tem hallgatói, ott kapják meg igen ala­pos kémiai képzettségüket így alakult ki a két felsőoktatási intéz­mény erőinek egyesítésével egy nagyon­­nagyon gazdaságos és ésszerű képzési modell. Előnyei különösen szembetűnők, ha a hazai felsőoktatási struktúra egészét vizsgáljuk. Más helyen ugyanis némely intézet vagy tanszék nem lát túl a saját határán. Keszthelyi tradíció, hogy az egyetem tanárai, munkatársai a me­zőgazdaságban hasznosítható kutatáso­kat végeznek — akár megrendelésre is —, az intézet hatása pedig szétsugárzó­dik egy-egy tájegységre, sőt az egész or­szágra­ adókat közvetítettünk, a másik csatornán pedig az egyetem szellemi termékeinek találtunk „piacot”, azok gyakorlati adap­tációját végeztük. Jelenleg évente 120— 170 szerződést kötünk, ennek 53 százalé­kát téeszekkel, 16 százalékát állami gaz­daságokkal, 19 százalékát ipari vállala­tokkal, a többit különböző állami irá­nyító szervekkel. Az utóbbi években különösen megsza­porodott a szaktanácsadó tevékenység, ugyanis az egyesülések révén hatalmas területeket hoztak létre a szövetkezetek­ben. Az üzemgazdasági tervező, beruhá­zást előkészítő munka egyszerűen nélkü­lözhetetlen, szakvéleményezés egyes ese­tekben kötelező. Megmaradt az az eredeti funkció is, ami a kutatók, oktatók teher­mentesítését szolgálta: a tudományos eredmények adaptációja. Vállalják nemcsak már kész tudomá­nyos munkák bevezetését, hanem egy­­egy ötlet tanulmánnyá érlelését is. Erre is mondott példát az igazgató. A Komá­rom megyei Tanács gondja, hogy az egyik téeszben, ahol nagyüzemi nyúl­­vágóhíd működik, nem tudnak mit kez­deni a melléktermékekkel. A hulladék környezetvédelmi egyensúlyproblémát okoz, pedig­­ külföldön az állati mellék­­termékeket takarmányfehérjeként jó eredménnyel értékesítik. Felkértek tehát egy tanszéket, hogy dolgozzon ki tervet a természetes körforgás elősegítésére.­­ Jelentkeznek maguk a kutatók is tippekkel, javaslatokkal, melyeknek meg­valósítását ők maguk nem tudják vál­lalni. Végül itt vannak az ipari üzemek, amelyek termékeik bevezetésére adnak megbízást. A felsorolásból is látható, hogy immár nemcsak az egyetemi kuta­tók, oktatók munkásságának gyakorlati megvalósítását, hanem általában a tudo­mány és az ipar eredményeinek gazda­sági, tömeges alkalmazását is vállaljuk. Az igazgató nem titkolja, hogy e köz­vetítő menedzsermunkának megvannak az ellentmondásai. — Akadnak, akik úgy fogalmaznak, hogy nemcsak közvetítünk, hanem be is ékelődünk a szellemi energia megrende­lője és eladója közé. De kereskedelmi hasonlattal élve, a tanszék a szakbolt szerepét tölti be, mi pedig az ABC-nagy­­áruház vagyunk. A szakbolt egynemű cikkekből jobb kiszolgálást kínál, de ná­lunk a mezőgazdaságban minden szol­gáltatás fellelhető. A másik gond, hogy a szerződéses munkák ma már az egye­temen nemcsak mellékkeresetet nyújta­nak — ezt nálunk is megkapja a kutató —, de az egyetemeken a fejlesztési, a szociális és ifjúsági alap gyarapításának is forrása az úgynevezett szerződéses EK-munka. Mitőlünk pedig erre nem folyik be pénz. Paradox helyzet, hogy bár az­ egyetem tehermentesítésére, szol­gálatára hívták életre intézetünket, kon­kurálunk egymással. Azon törjük tehát most a fejünket közösen, mit tehetnénk, hogy továbbra is segítő, nem pedig ve­­télytársai legyünk egymásnak. N. Sándor I­ászló Nem konkurrensek Jelenleg is sok tudományosan minősí­tett dolgozó dolgozik Keszthelyen, közöt­tük olyan országosan ismert tudósok is, mint a rektor, Bélák Sándor, vagy Láng Géza akadémikus, rektorhelyettes, a nö­vénytermesztéstan nemzetközi szaktekin­télye. Az egyetem az itt folyó kutató­munkáról készült „zöld könyve” azt mu­tatja, hogy szinte nincs az agrárgazda­ságtannak, a szántóföldi növénytermesz­tésnek, talajjavításnak, a növénykártevők elleni védekezésnek, az állattenyésztés­nek olyan ága, ahol ne folynék figye­lemre méltó kísérlet. De maguknál a kí­sérletek ismertetésénél is érdekesebb, ho­gyan jutnak el a gyakorlathoz, a gazda­ságokhoz a tudomány eredményei, ho­gyan „menedzselik” Keszthelyen a kuta­tást. Ezzel a céllal hívták életre 1959-ben a nyugat-dunántúli kutatóintézet megszű­nése után az egyetem keretében az agrártudományi termelésfejlesztési inté­zetet, amelynek munkájáról Faragó Ti­bor igazgató tájékoztat. — Intézetünk jelenleg 80 belső és 150 külső munkatárssal dolgozik, 1968-ban pedig önálló jogi státust kapott. Ezzel némiképpen mássá is vált, mint minek eredetileg szánták. Annak idején ugyanis csupán arra való volt ez az intézet, hogy a gazdaságok megrendelésére szaktanács­ A hírben ez áll majd:­­ „Május 25-én, a nemzetközi gyerm­ek­­napon átadták az ország valamennyi me­gyéjének képviseletében érkezett három­ezer úttörőnek a zánkai balatoni úttörő­­várost, ahol évente 24 ezer gyermek tá­borozására nyílik lehetőség. A beruhá­zás, amely 1969 augusztusában kezdő­dött, mintegy 500 millió forintba került.” Egy várost bárhol fel lehet építeni, mert a városok kövekből és téglából vannak, vízvezetékből és aszfaltból, sportpályából, postából, fodrászatból, színházból — meg persze, de csak a jobb­fajta városok, virágból és fákból is. A zánkai város is beton­­s üvegházak, posta és fodrász és stadion és virág — mégis, egyetlen más városhoz sem ha­sonlít. Legfeljebb a szovjet Artekhez vagy az NDK-beli Werbelinséhez. Zán­­ka a gyerekek birodalma: egymillió ma­gyar úttörőé. Itt nekik süt tortát a cuk­­roz, értük strázsálnak az ablakok alatt a fenyők, rájuk várnak a csónakok a kikötőben. Az úttörőváros 385 holdját a Csorsza patak völgyéből hasították ki, erdővel és tisztásokkal tarkított domboldalon, a Ba­laton közvetlen szomszédságában, a vad­­ludak tanyahelye mellett. A tábort tíz kilométer , hosszú útérrendszer hálózza be, s tartozik hozzá még a tóparton egy hajókikötő és csónakház, strand, s an­nak mindenféle kényelmi berendezése: klub, büfé, terasz, zuhanyozók . .. De mindez — ha Zánka lényegét akar­juk tudni — csak imponáló kellék, kö­rülmény, forma. Zánka felbecsülhetetlen jelentősége abban áll, hogy megtanítja a gyerekeknek birtokba venni a szépet, az okosat, a hasznosat, a korszerűt. Min­denből a legszebbet, a legokosabbat, a leghasznosabbat, a legkorszerűbbet. Ami­kor a balatoni úttörővárost tervezték és építették, takarékossági előírást annyi­ban kellett szem előtt tartaniuk, hogy pocsékolni tilos. De ide — így szólt az ------------------,--------­Zánkán. Megáll a gyorsvonat instrukció — mindenből a legkiválóbbat kell adni. Ezért van, hogy a színháztermet a ma fellelhető legkorszerűbb színpadtechni­kával szerelték fel. Hogy a könyvtár fal­burkolatának — más céllal ugyan, de — épp olyan fontos feladata van, mint a kultúra hordozójának, a könyvnek. (Amelyből az ország leggazdagabb ifjú­sági irodalma itt található.) S ezért, hogy az evőeszköz, a függöny a szobák abla­kán mind olyan, amelyet Zánkáról haza­térve jólesik felidézni. Ha az úttörőváros csak annyit tudna nyújtani, mint ami és amennyi másutt is könnyen elérhető, nem töltené be azt a funkcióját, amelyet neki szántak az ifjúság nevelésében. Itt megtanítják bir­tokba venni — a követendőt. Nem szo­kássá tenni, hiszen erre a néhány hetes itt-tartózkodás aligha lenne elegendő. Csak elindítják a gyerekeket egy úton, amelynek — hiszen oly nagy öröme tel­lett benne — kívánja, akarja a folyta­tását. S Zánkához mért igényét elviszi a nógrádi bányászfaluba, a Csongrád me­gyei tanyai iskolákba, Baranya városába, s ott már keresni fogja azokat az ízeket, amelyekbe a zánkai táborozáskor bele­kóstolt. A gyerek itt — még szorgalmi időben is — a táborlakók vidám életét éli. Por­tyára jár, túrázik, karneválra készül, úszni tanul, kerékpározik, sakkozik, éne­kel. S tápul is. Nincs házi feladat, mégis gyakorol. Nincs osztályzat, mégis ipar­kodik. Nincs „muszáj”, nincs tiltás és korlát. Nincs üveg mögé csukott, nyom­tatott betűkkel kirótt „ezt szabad, ezt kell, ezt ne tedd”. A házi rendet minden tábor maga állítja össze. Például úgy, hogy festenek egy selyembatikot, s raj­ta „így éltünk...” És ráírják, hogy vi­gyáztunk erre meg erre. Jó volt ez meg amaz. S ti, akik utánunk jöttök, ha el­fogadjátok, írjátok alá ... Ha még apró a gyerek, sámlit fog a térde közé és sámlivonatával körbeutaz­za a szobaországot. A gyerek, ha na­gyobb, „igazi” játékot kíván. Itt meg­kapja. Igazi repülőgépet, rádiót adóvevő­vel, szimulátorkamrával, amelyben való­ságközelbe hozható az űrutazás. S csak úgy „játszásiból” megtanulja a felelős­séget is. A tábort — ahogy féltett kin­cseket — őrzik. Az őrséget együtt adja a határőr és az úttörő. A lankán megáll a gyorsvonat azóta, hogy az úttörőváros táborozókat fogad. S ez nemcsak egy tétel a MÁV menetrend­jében, hanem jelkép is. Zánka jelentő­ségének jelképe. Hogy ide gyorsan eljut­hat az új, a jó. Hogy aki felnőtt itt él — a pedagógia s az ifjúsági mozgalom elkötelezettei — kimozdulhasson köny­­nyen a világba, s feltöltődve új érzések­kel, gondolatokkal, könnyen visszatalál­jon. Zánkán a tehetséges gyerekek munká­ja — nyilvántartott nemzeti kincs. A gyerm­ekalkotások galériájában sorszám­mal leltárba véve, katalógusba foglalva gyermekek vallanak rajzaikkal önma­gukról, a családról, a világról, a jövőről. Az úttörőmozgalom múzeumban, ahol a negyedszázados emlékeket őrzik, szabad tablók várják a mostani úttörő­ket, hogy tetteikkel tovább írják a törté­nelmet. A balatoni úttörőváros ifjúság-, köz­­oktatásügyi és szociálpolitikánk valóra vált eredménye. Sokat költöttek erre az intézményre. Hogy mi lesz a kamatja? Ha egy hortobágyi gyereknek jó zenei érzéke van, s ottmarad a Hortobágyon­, ő lesz talán, aki a legszebben fütyül. Zánka arra is való, hogy az ilyen horto­bágyi gyerek rátaláljon — például a zongorára ... Antal Anikó *Az évi terv teljesítéséért A szövetkezeti tanács ülése Az Országos Szövetkezeti Tanács pén­teki ülésén Szabó István soros elnök elő­terjesztése alapján megvitatta az MSZMP XI. kongresszusa határozataiból a csak­nem 3,5 millió tagot tömörítő, s jelentős tenni­valókat betöltő mozgalmat érintő feladatokat. A tennivalók számbavétele után az OSZT felhívta a szövetkezeteket, hogy mozgó­sítsák erőforrásaikat az ez évi népgazda­sági tervből rájuk háruló feladatok ered­ményes megvalósítására, s sikerrel fejez­zék be a IV. ötéves tervüket. Minden­nek érdekében támogassák a már eddig jelentős eredményeket elért versenymoz­galmat is. Végül az OSZT felkérte a szövetkeze­teket, hogy július 6-án hagyományaiknak megfelelően ez évben is emlékezzenek meg az im­már 53. nemzetközi szövetke­zeti napról. Világnap • Távközlés és meteorológia A posta-vezérigazgatóságon pénteken ünnepségen emlékeztek meg a távköz­lési világnapról, amelynek témája az idén a távközlés és a meteorológia. Az ünnepségen Tóth Illés postavezérigaz­­gató-helyettes hangsúlyozta a hírtovábbí­­tás jelentőségét, s példákkal emlékezte­tett a meteorológia és a távközlés évszá­zados kapcsolatára. Az 1800-as évek kö­zepétől világszerte létrejöttek az olyan meteorológiai szolgálatok, amelyek a távíró segítségével működtek. 1865-ben Párizsban megalakult a Nemzetközi Táv­közlési Egyesület, s az 1900-as évek kez­detén a hálózat már hétmillió, kilométer vezetékből állt, s több mint 500 millió táviratot közvetített évente. A második világháború után a távközlés és a me­teorológia kapcsolatai meghatványozód­tak, s ma már az érintett szervek nem­zetközi méretű együttműködése igen ma­gas fokra emelkedett. Az ünnepi megemlékezésen a postások és a meteorológusok több előadást tar­tottak a távközlés és a meteorológia kap­csolatáról a tengeri hajózásban, a repü­lésben, a mezőgazdaságban és a közönség széles körű tájékoztatásában. Pedagógusújítók Az Oktatási Minisztérium és a Peda­gógusok Szakszervezetének központi ve­zetősége országos pedagógus újítási ki­állítást rendezett, amelyet dr. Voksán József, a Pedagógusok Szakszervezeté­nek főtitkára nyitott meg ünnepélyesen pénteken, a budapesti Fáklya Klubban.

Next