Magyar Hírlap, 1978. április (11. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-25 / 96. szám

. . . x 10­­­0 1978.április 25.kedd _____________________________KUITURA-MUVESZ­e T ' MaGYf­R fK­RLBP Rádiófigyelő Hegyhát, Őrség, Vend­vidék Ha valaki nem tudta volna, hogy szerdán este Vas me­gye Tanácsá­nak elnökével beszélget Si­mon Ferenc (a műsort a Kos­suth adó sugározta), méltán hi­hette: író vagy költő szól doku­mentumműfajú, hiteles vallo­mással szülőföldjéről. író, vagy költő, aki a szociográfiának is avatott művelője és ért ahhoz, hogy tény- s tárgyszerű leírását olyképpen ötvözze lírai vallomás­sal, amely ötvöződés legjobb szo­ciografikus műveinknek is sajá­tos vonása. Gonda György ugyanis tények, adatok felsorakoztatásával jelle­mezte a Vasi-Hegyhát, Őrség és a Vend-vidék, egyszóval Vas me­gye fejlődését. E táj jelenét és jövőjét. De nem az adatokat is­mertető és ömlesztő, száraz, sé­maszerű — s ami mindebből kö­vetkeznék: unalmas — jelentések hangján és szerkezeti sablonjai szerint. Még olyan pillanatban sem, amikor arról szólott, hogy az Őrségben nagyarányú talajja­vítás folyik, az erdei, vizes sa­vanyú talajokat „szép csendben” átalakítják, felhasználván azt a kevés anyagi forrást, amit erre összpontosítani tudnak, meg azo­kat a tudományos tapasztalato­kat, amelyeket Belák Sándor akadémikus és munkatársai gyűj­töttek, összegeztek ezen a vidé­ken. S mire meghonosodik ezen a hajdani szegény, elesett tájon a lucerna, a kukorica, az embe­rek olyan növények termelési kultúrájában válnak jártasakká, amelyekre vonatkozóan minded­dig semmiféle közvetlen tapasz­talatuk nem adatott. Ugyanígy Körmend városiaso­dásáról hallhattunk szerdán — ha úgy tetszik — szakszerű ál­lamigazgatási véleményt s ezzel ötvöződő személyes impresszió­kat. Valahogy kellett ide egy vá­ros — magyarázta dr. Gonda György. — Nem igazgatási szem­pontból. Egy város, amely intéz­ményeivel, embereivel szellemi energiát sugároz a Vasi Hegyalja, Kemenesalja és a Vasi Dombság vidékére. Mert azt hiszem, nem a lakosok száma a városi lét lé­nyege, nem az, hogy itt például tízezren élnek együtt, hanem az, hogy ez a tízezer ember, az egy településen élő emberek munká­ja, élete olyan, harmincezer más ember körében érződik mamidan­­n­ak a hatása, ami itt történik, így összegezte a megyei tanács elnöke a városok szerepét, s jel­lemezte azt a fejlesztési progra­mot is, amelynek magvalósítása most már a gyógyszergyártás, a faipar megtelepülésével, a kór­ház rekonstrukciójával s a kö­zépfokú oktatási centrum kiala­kításával — szemmel látható. Ezen a vidéken az állattenyész­tésnek, elsősorban a szarvasmar­ha tartásának értékes hagyomá­nyai s az emberi törekvéseknek, szorgalomnak pedig igen szép példái összegződnek: amolyan „álomhatár” volt az — mondot­ta —, hogy a fejési átlag egy­szer­ majd eléri a 3000 litert, most valóságos eredmény már, itt tartanak a szövetkezetekben, az állami gazdaságokban, pedig 4­000 liter felett. Sárvár, Szom­bathely, Répcelak sajtgyáraiban van mit feldolgozni. S­­ez nem­csak termelési kérdés. Tovább alakulhatnak az étkezési, fogyasz­tási szokások, fejlődhet egész ét­kezési kultúránk. S miközben a sajtokról, azok szűk választékáról esett szó. Si­mon Ferenc interjúalanya végleg átlépte az ilyen beszélgetések szokványos panelkereteit, s ott­hagyván e kietlen vidéket, to­vábbment azon a tájon, ahol „az élet zöld fái” virágoznak. Mert a sajtgyártás példája is bi­zonyítja — mondotta —, hogy nem kell mindig és mindenben a nagyüzemek sémájában gondol­kodni. Az sem jó, ha mindenütt ugyanazt a négyféle kolbászt eszi az ország népe, olyannyira szabványosítottunk. Az élelmi­szeriparban különösképpen­ fontos lehet a sajátos gyártmányok ki­kísérletezése, a választék bővíté­se. Ez a rádiós eszmecsere nem­csak győzelmi jelentés volt, affé­le „ezt értük el, meg azt értük el”, a számok sokaságával pon­tosnak és hitelesnek tűnő, való­jában féloldalas beszámoló. Még­­csak nem is olyan „egyrészt­­másrészt” összegezés. Hiszen ilyen mondatok következtek ez­után: A gyepgazdálkodás? Hát ez a tömegtakarmányozás fő bázisa. Illetve ez lenne. De erről nem sok jót tudok mondani. Legfel­jebb azt, ho­gy több tízezer hek­tár van olyan, amiben tartalékok rejlenek. De még nem sokat tet­tünk ... Aztán megint a táj változó ar­cáról. Csillog a kertek alja a fó­liáidtól ! Hatvankétezer négyzet­­méter fólia van már a megyé­ben. Tudja, milyen nagy öröm ez? Olyan vidéken, ahol a ker­tészkedésnek nem volt hagyomá­nya. Az állattenyésztésnek vi­szont igen. S a szarvasmarha­tartás mellett nőtt a sertésneve­­lés és hizlalás iránti kedv, ezenkí­vül még 300 vagon nyulat is el­adtak a kisegítő gazdaságok. Mert — mint kiderül — csak jó szó kellett, megértés, s amióta a szövetkezetek vezetői körében ebben nincs hiány, megpezsdült a háztáji gazdaságok áruterme­lése. Szó volt még a művelődési in­tézmények fejlesztéséről, a régi cselédlakások lebontásáról, a volt kastélyok középületekké, üdülőkké, egészségügyi, oktatási intézményekké történő átalakítá­séról. Meg arról, hogy amióta emberiek az életkörülmények a községekben, s nem nyomasztó ma már a parasztsors, nem ván­dorol el a falu lakossága, tovább él és fejlődik a vend, a horvát és a német anyanyelvű lakosság sajátos hagyományokban gazdag kultúrája. „Szeretem ezt a megyét, és örülök Baranya, Szabolcs, Heves és a többi megye sikerének is. Örülök, ha érzem, mi is hozzá­járultunk eredményeinkhez, mindahhoz, ami ebben az ország­ban történik. Amikor kommunis­ta lettem, az élt bennem, mit tu­dok és mit adhatok a közösség­nek? S most is ezért érzem ezt az örömet: a mi munkánk ered­ménye, sikereink is ott vannak a közösben, amit tettünk, része lett most már az egésznek.” * A rádiós műsorújság beszélge­tésnek nevezte ezt az interjút. És formájában valóban az is volt. Ugyanakkor bizonysága an­nak is, hogy a szociografikus szemlélet — a fejlődéstendenciák­­ és változások tudományosan pon­tos, hiteles felvázolása a közvet­len tapasztalatok, szemléleti anyag bizonyító erejével sajátos , módon ötvöződvén — olyan ob­­j­­ektív és analizáló módszerré­­ válhat, amely emelheti a vezetés­­ és a szervezés tudatosságának színvonalát is. Eközben pedig alkalmat teremthet arra, hogy szuverén, emberi világba, ennek titkaiba avasson be. Az egyéni­ség világába, amely együtt fej­lődik a tájjal, az országgal, a szorgos emberekkel. Császtvay István _______________________-.­.. Színház, mozi, zenei rendezvények Változnak a művelődési szokások A KULTURÁLIS SZOKÁSOK az elmúlt másfél évtizedben alap­vetően megváltoztak — állapít­ja meg a Központi Statisztikai Hivatal most megjelent Közmű­velődés című kiadványa. Gyors ütemben fejlődött az otthon ke­retein belüli művelődési eszkö­zök — rádió, televízió, könyv, folyóirat, hanglemez, magnetofon — igénybevétele. Ma már kul­turális kiadásainak egyharmadát a lakosság ilyen jellegű tartós fogyasztási cikkek — lemez­játszó, televízió, rádió, mag­netofon — vásárlására fordítja. Többen látogatják a hangverse­nyeket és — a turizmus fejlődé­sével összefüggésben is — a mú­zeumokat, kiállításokat. Ugyan­akkor a televízió, valamint az életmódot befolyásoló más ténye­zők — gépkocsi- és hétvégi ház vásárlásának, a turizmus terje­désének — hatására csökkent az érdeklődés a hagyományos köz­­művelődési szolgáltatások iránt. Ez elsősorban a mozi- és szín­házlátogatások és a művelődési otthon jellegű intézmények ren­dezvényein részt vevők számának visszaesésében nyilvánult meg. Ez a visszaesés azonban néhány esztendeje megállt, s jelenleg már lassú felfelé ívelés mutat­kozik. A vizsgált időszakban — 1972 —1976 között — több mint más­félszeresére emelkedett a zenei rendezvények, valamint a mú­zeumlátogatók száma. Előbbi el­éri az évi 7 milliót, utóbbi meg­haladja a 13 milliót. Rendkívüli mértékben emelkedik a zenegé­pek iránti igény is. A lemezját­szók kiskereskedelmi forgalma csaknem háromszorosára, a mag­netofonoké pedig mintegy har­­madával nőtt ez idő alatt. A hanglemezek választékét nem­csak számuk növekedése, hanem minőségi fejlődése is jellemzi, mivel 77 százalékuk ma már sztereó. A zenei választékot bő­víti az évente forgalomba hozott mintegy százezer műsoros mag­nókazetta is. A kulturális érdeklődés Buda­pesten a legnagyobb, ezt köve­tik a vidéki városok, míg a köz­ségekben még mindig számottevő az elmar­adás. A tömegkommunikációs eszkö­zök igénybevételében a lakóhe­lyek típusa szerint alig van kü­lönbség. A szépirodalmat olva­sók száma Budapesten és a vá­rosokban közel esik egymáshoz, míg a falvakban jóval elmarad ettől. A mozi-, a színház-, a hangverseny- és múzeumlátoga­tók aránya Budapesten — érthe­tő módon — a legmagasabb, a vidéki városokban közepes, és a községekben alacsony. A könyv­tárakat és a művelődési alánon jellegű intézményeket látogatók aránya viszont valamennyi lakó­helytípusnál csaknem azonos. A közművelődésben az euró­pai országok között Magyaror­szág általában közepes helyet foglal el. Tizenhat ország között — a lakossághoz viszonyított arányszám alapján — a kiadott könyvek és füzetek számában a harmadikok vagyunk. Ebben olyan, gazdag kulturális örökség­gel rendelkező országokat elő­zünk meg, mint Franciaország, Nagy-Britannia és Olaszország. Hazánkban tízezer lakosra éven­te mintegy 8 könyv megjelenése jut. Az UNESCO adatai szerint az európai országok átlaga nem éri el a hatot. A TÖBB KÖNYV több olvasót vonz. Ezt bizonyítja, hogy — Lengyelországgal közösen — az előkelő harmadik-negyedik hely a mienk az ezer lakosra jutó köm­űvelődési könyvtári olvasók számát illetően, Finnország és az NDK mögött. A kiadott napi­lapok, valamint a mozilátogatók számában a hatodik, televízió­előfizetők számában pedig a nyolcadik helyen állunk. Tárlatról tárlatra Ex libris, olajfestmény CEGLÉDEN a művelődési köz­pont úgynevezett újságolvasó presszójában (ami nem más, mint a vendéglátóipari vállalat által üzemeltetett „egység”) a környe­zet kulturáltságának minőségét jóval felülmúló grafikai kiállítást láthattak az érdeklődők: észt ex libriseket. Ehhez tudnunk kell, hogy a Szovjetunió népei közül az észtek fejlett grafikai életének jelentős része az exlibris-mű­­vészet. A szovjet exlibris-művé­szetre is olykor meghatározó ha­tással van az alig másfél millió lakosú, balti-tengeri köztársaság művészete. Két fontos és jellemző jegy az észt exlibris-művészettel kap­csolatban. Technikailag magas szintű és kiváló az aprócska grafikák megoldása, lett légyen a műfaj fa- vagy linómetszet, réz­karc, rézmetszet. Nincsenek csak ex librist alkotó grafikusaik, a művészek szabadon tevékenyked­nek más képzőművészeti ágak­ban, természetesen legtöbb köz­tük a grafikus, de aland nem ke­vés festő, szobrász, iparművész is. Az észt ex librisek magas színvonalát bizonyítja a nemcsak hazájukban kapott sok díj, ha­nem a nemzetközi elismerés kü­lönféle megnyilvánulásai is; a hivatalos díjakon kívül a gyűj­tők állandó jelentkezése újabb és újabb darabokért, melyeket aztán nagy becsben tartva őriznek. Cegléden egy magángyűjtő kol­lekciójából kerültek ki a most megszemlélhető értékes és szép darabok. Közülük is kiemelkednek Esko Lepp és Richard Kaljo ex libri­sei. Esko Lepp a jól ismert, ha­­gyompányos grafikai iskolán nö­vekedett exlibris-stílus művelő­je. Kompozíciói kiegyensúlyozot­tak, nyugodtak, derűs harmóniát, megállapodottságot sugároznak. Kedvenc témái közé tartoznak az észt táj, város, a jellegzetes né­pi motívumok. Richard Kaljo egészen más egyéniség. Hangja a harsány humor, a groteszk szer­telenség Ex libriseiről szinte so­ha nem hiányzik egy jóf­ormá­­jú, többnyire meztelen nő, kom­pozíciója áttör a kereteken, ta­lán leginkább Gácsi Mihály stí­lusához lehetne hasonlítani, SZOLNOKON, az Aba-Novák­­teremben nyitották meg Somo­­gyi-Soma László festőművész ki­állítását. Somogyi-Soma abba a rokonszenves művésztípusba tar­tozik, amelynek képviselői — hozzá hasonlóan — min­den csin­nadratta és önreklámozás nélkül komoly és mély műveket alkot­nak, akiknek művészete egyre in­kább kiteljesedik, akik megőr­zik magukban ifjúkori lobogásu­­kat és műveik később is (a fes­tő elmúlt 50 éves) frissek, fiata­lok, élénkek maradnak, akik szoros kontaktust képesek te­remteni a környező világgal és akik soha nem zárkóznak el at­tól, hogy szűkebb-tágyabb környe­zetük hatással legyen rájuk. Közel harminc festményén lát­ható, tájkép, enteriőr, csendélet, kettős portré, önarckép; mégis, ha egy szóval kellene jellemez­ni azt, ami erre a kiállításra, s ebből következően Somogyi­ Soma művészetére jellemző, az a csend­élet. Csendéletszerű mindaz, ami ecsetje alól a vászonra kerül, megragadja az elmúló, tovatűnő pillanatot, beléje sűríti egy egész élet tartalmát (Nagyika), érzel­meket fokoz fel és fog vissza eb­ben a láthatóvá tett pillanatban, valószínűtlen finom ecsetjárás­­sal, szinte a tizennyolcadik szá­zadi holland életképfestők mű­gondjával vetekedve, de anélküli, hogy a hiperrealizmus eszébe jutna (Csipkemadonna), szomor­kás-intellektuális önarcképén ál­lít ki önmagáról sajátos személyi igazolványt, amelyet megtold egy bevallottan-ide nem vallottam ön­arcképi ihletésű, Ecce homo gon­doláii! hátterű, szinte mélylélek­tani elemzést kívánó képpel (Cantata profana). Az is rokonszenves Somogyi­ Soma festői attitűdjében, hogy nem szégyelli azokat az egysze­rű, közismert dolgokat alkal­mazni, amelyeket a festőnöven­­dékeknek is tanítanak, s ame­lyekről mai festészetünk s­zívesen elfeledkezik. Somogyi­ Soma pél­dául biztos értékkel képes távla­tot ábrázolni színeikkel. Akár kilométeres messzeséget, akár csak tíz-húsz centiméteres kü­lönbséget. A Fekete nap című képén a tóparti nádas hozzánk közel eső ressze és a végtelen ég hátterével találkozó víztükör messze elnyúló távlata biztos ke­zű mesterre vall, ugyanúgy, mint bármelyik virágcsen­déletének plasztikusan előreugró vagy hát­térben maradó részlete. Külön, kell szólni varázsosan megkapó, színes háttereiről, amelyek szin­te érzelmi alaphangot adnak ké­peinek minél jobb megértéséhez, emocionálisan hangolják rá a nézőt az intellektuális élményre, a befogadásra. Kenessei András Richard Kaljo fametszete A szabadtéri színpadok idei programja Budavári vigasságok Száznál több előadást tartanak, s világhírű művészek, együtte­sek vendégszerepelnek nyáron a főváros szabadtéri színpadain. A Margitszigeti Színpadon Puccini Turandot című operáját mutat­ják be, Kazue Shimada japán énekesnő címszereplésével. Műsoron lesz Bizet Carmen cí­mű operája is. Ebben Mignon Dunn, a Metropolitan énekesnő­je a címszereplő. Több ország képviselői: Antonietta Canariile, Bruno Prevedi, Nikola Szmo­­csevszkij, Michele Molese és Ma­ria V­enceszlavova működnek közre a Parasztbecsületben és a Bajazzókban. A hangversenyeken Kard­os Kaspar Trikolidis, Vlagyimir Verbickij és Uri Mayer, a tele­­vízós karmesterversenyének győz­tesei vezénylik a MÁV Szimfoni­kusokat, a Budapesti Filharmónia Zenekarát és a Magyar Állam Hangversenyzenekart. A Budai Parkszínpadon a folk­lór és az egzotikum világa ele­venedik meg. A venezuelai Cara­cas Balettegyüttes, a Fiesta d Spagna spanyol népi együttes, a brazil Tropical táncegyütte szerepel Budapesten. A nyári idény legfőbb újdon­sága: a Hil­ton-szálló egykori do­minikánus udvarán megnyílik főváros negyedik szabadtéri szín­pada. A Budavári vígasságot rendezvénysorozatban itt mutat­ják be — először a világon - Dittersdorf Hűséges parasztján című 200 éves remekművét, am­e­lyet a az Országos Széchény Könyvtár gyűjteményében „fe­deztek” fel

Next