Magyar Hírlap, 1980. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-20 / 16. szám
„ „ Ám :0b . iflßGHlR mSUßP _______________________________A H E T_____________________ / S. Hegedűs Lászlóé, a népfront titkáráé a szó Tanyák, falvak, városok A Hazafias Népfront alapvető politikai feladata a szocialista nemzeti egység, a szocialista hazafiság és a szocialista demokrácia erősítése. Másként fogalmazva, az a célja, hogy politikánk formálásába, megértésébe és végrehajtásába bekapcsolja a társadalom mind nagyobb részét, hogy ezt az országot úgy építhessük, hogy abban mind többen jól érezzük magunkat, tanyán, faluban vagy városban egyaránt. Mit tettünk, s mit teszünk a jövőben ennek érdekében? — erre kért választ L. Hegedűs Lászlótól, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkárától lapunk munkatársa, Fahidy József. Az utóbbi négy évben kiszélesedett a Hazafais Népfront településpolitikai tevékenysége. Ezt alapvetően az indokolja, hogy egybevág a népfront politikai feladataival. Ha a városokban, a falvakban a társadalmat közéletiségre kívánjuk nevelni, akkor ebből nem hiányozhat a települések sorsának formálása sem. Az a tapasztalatunk, hogy a szocialista hazafiság és a szülőföld szeretete olyan erő, amelyre mindennapi munkánkban, így jelenlegi gondjaink közepette is bizton támaszkodhatunk. Ennek az elkötelezettségnek az a jellemzője, hogy kész ésszel (véleményével és javaslataival) és kézzel (értékteremtő munkával is)"résztvenni a szűkebb pátria közügyeiben és felvirágoztatásában. Ennek a magatartásnak a cselekvő társadalmi egység szempontjából alapvető jelentősége van. A különböző népfrontfórumokon a településfejlesztés egyes fő kérdéseivel külön-kültön is foglalkoztak. Tanácskozások voltak a tanyákról, az aprófalvakról, a nagyközségekről, a kis- és középvárosokról, a nagyvárosokról. A tanácskozásokon nézetek ütköztek és a vitákban népfront - állásfoglalások fogantak meg. Hogyan lehet ezeket összefoglalni?. — A különböző tanácskozások, .. ..i .szervezésénél mindig az érd... ezekkel és a leghozzáértőbb Sz1.emberekkel találkoztunk. A vntak megállapításairól közvetlenül tájékoztattuk az illetékes, politikai és átjárói szerveket és egykét év múlva hasonló körben visszatértünk a korábbi tanácskozásokon fervetett problémákra. Így alakult ki a mozgalom álláspontja, amit a teljesség igénye nélkül a következőkben lehet öszszefoglalni. — A tanyákról szólva tekintsünk el a településtípus kialakultainak izgalmas és változatos történelmétől. Csupán azt szükséges leszögezni, hogy a létrehozó (földrajzi, gazdasági, társadalmi) körülmények egy része ugyan lényegesen változott, nagyobb részük azonban máig hat. E tartósan ható tényezőkkel atelepülésfejlesztésben távlatokban is törődni kell. A tanyákkal (de a külterületi lakott helyek más típusaival is), mint településszerkezetünk legkisebb egységeivel a jövőben is számolni kell. A tanya megfelelő adottságok, szabályozás és támogatás esetén teljes értékű lakássá fejleszthető és beilleszthető település rendszerünkbe. Egyes helyeken az állami gazdaságok és a mezőgazdasági termelőszövetkezetek még ma is erőteljes „tanyafelszámolási programokat” szorgalmaznak. Véleményünk szerint ezek csak akkor indokoltak, ha nyomós termelési érdekek fűződnek hozzájuk és úgy kell eljárni, hogy a tanya szanálásából az ottlakóknak anyagi és emberi hátrányuk ne származzék. A másik lényeges feladat, hogy minden tanyai lakos számára, a tartósan fennmaradó és a fokozatosan megszűnő tanyák esetébenis, a lehetőségek szerint biztosítani kell az alapvető ellátást. Népfrontfeladat, hogy a tanyai lakosságot is vonjuk be a közéletbe, különösen abba, hogy sorsukról, fejlődésükről velük együtt kell dönteni. — A tanya és az aprófalvas között nincs lényeges különbség. Ezt hogy ítélik meg? Mi legyen a pár száz lélekszámú helységek sorsa? — Az aprófalu településszerkezetünk másik kritikus pontja. Majdnem kétezer ilyen községben mintegy másfél millióan élnek. Jelentős társadalmi rétegről van tehát szó, ezért a népfront időről időre megteremti az aprófalvak népének fórumait. Az állásfoglalás egyértelmű: csökkenteni kell a falu és a város közötti különbségeket. Ez nem valami falusi romantika, hanem alapvető politikai cél. Az elmúlt évtizedekben évszázadok mulasztásait pótoltuk. Erőteljesen fejlődött a közlekedési hálózat és a falusi házak nagyobb részét újjáépítették, korszerűsítették. A falvak gazdaságitársadalmi helyzetében a mezőgazdaság szocialista átszervezése, az erdők államosítása, az iparfejlesztés és számos intézmény öszszevonása lényeges változásokat okozott. Ezek hatására növekszik vagy csökken egyes falvak lakosainak száma. Az objektív körülmények mellett azonban szubjektív nézetek is vannak. Sokan hivatalos helyeken is ,,szerep nélkülinek”, vagy éppen „elhalónak” minősítették az ilyen falvak százait. Ezzel szemben az aprófalvak lakosságának csökkenése lassul (egyébként a csökkenés egy része városhoz csatolásból, tehát nem tényleges átköltözésből származik) és egy időben új falvak is születtek. A felszabadulás után mintegy 150 tanyaközpontból lett falu, a puszták, a tanyabokrok, tanya- és majorközpontok egy része is „falusiasodon”. — Az ország lakosságának jelentős hányada él falun. Hogyan látják a településfejlesztés szempontjából e falvak jövőjét, sorsát? — A falvak fejlesztésében is a szélesebb értelemben vett alapellátás fejlesztése a legfontosabb. Az anyagi sigyelem mellett nagyobb közéleti gondoskodás is szükséges, hogy a hirtelen ülések ne érezzék magukat elhagyatottnak. A népfront ezért mindenütt önálló bizottságot működtet és segíti az ott dolgozó tanácstagi csoport munkáját, hogy a székhelyközségben a társközség részérdekeit megfelelően képviselhessék. — A nagyobb falvak, a közepes és a nagyközségek típusa a magyar településszerkezet jellegzetes sajátossága. Lényege, haem történelmi és gazdasági hatásokra ezeken a településeken városas lakosság él falusi körülmények között. E területekről is jelentős az elvándorlás. Itt az alapellátás fejlesztése mellett célszerűen megoldható a középfokú ellátás egy része, a városias fejlesztés is. A kis- és középvárosok jelentik településhálózatunk gerincét. Amellett, hogy külsejében és fejlettségében nagyobb részük falusias, a városias jellegnek már kulturális, gazdasági és társadalmi hagyományai vannak. E városok fejlesztését néhány évtizedig a felszabadulás után is elhanyagoltuk. Fontosságukat településfejlesztésünkben az jellemzi, hogy e városok a hozzájuk tartozó, vonzódó falvakkal együtt termelési, ellátási és igazgatási egységet képeznek és így egységben fejleszthetők. A városban és vonzáskörzetében élő lakosság életfeltételeinek és szükségleteinek nagy többségét itt kell biztosítani. — Ezek a településpolitikai egységek sokszor várospárok vagy városcsoportok körül alakulnak ki. Nem célszerű, hogy minden középfokú intézmény egy városba tömörüljön, ha egy másik településen a körülmények — a hagyományok, vagy a természeti adottságok alapján — kedvezőbbek. A koncepciók sablonom alkalmazása, különösen a várostömörülések alárendelt városaiban, rossz hangulatot teremthet. Tehát egy város ,,kiemelt fejlesztése” a másik rovására, a városcsoport összehangolt fejlesztése helyett, politikai és anyagi hátrányokkal jár, az arányos fejlesztés ezzel szemben a mai és a táv-S. Hegedűs László 1921-ben, Nagykőrösön született. Már a felszabadulás előtt bekapcsolódott a haladó parasztifjúsági mozgalomba, így került kapcsolatba az ellenállási mozgalommal is. A felszabadulás után a Nemzeti Parasztpárt politikai bizottságának tagja és ifjúsági szövetségének elnöke volt. Először 1949-ben választották országgyűlési képviselővé. A Földművelésügyi Minisztériumban, kísérleti gazdaságban, majd szülővárosában, Nagykőrösön a termelőszövetkezetben dolgozott. A népfrontmozgalomban 1945 óta visel tisztségeket, nyolc éve a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára. lati célok megvalósítására anyagi erőket szabadít fel és nagyobb társadalmi támogatást kap. Budapest és az öt nagyváros esetében a koncepciók időtállóak. Ezek Budapest növekedésének és a gazdasági-kulturális túlsúlyának mérséklését és az ellenpólusok, az öt nagyváros kiemelt fejlesztését célozzák. A megvalósítást, az teszi kér- désessé, hogy a beáramló népesség letelepítése az e célra fordítható anyagi eszközök nagy részét leköti. Tovább növelte az aránytalanságokat néhány megyeközpont túlzott mértékű fejlesztése is. Mi erről a véleménye? — Mivel a nagyvárosok fejlesztésére fordított összegek növelésére kevés lehetőség van, a városi lakosság életkörülményeinek javítása és a felsőfokú intézményhálózat erőteljesebb fejlesztése csak úgy lehetséges, ha a lakosság beáramlása, lényegesen mérséklődik. A népfrontnak az a véleménye, hogy az alapvető politikai célkitűzéseknek megfelelően — az eddigieknél kiegyenlítettebb, összehangoltabb településfejlesztésre van szükség.Ilyen javaslatokat terjesztettünk a kormány elé és reméljük, hogy a településhálózat-fejlesztési koncepció végrehajtásának során ezek az észrevételek érvényesülnek. — Miyen javaslatai vannak mindezek alapján a mozgalomnak a jövőre vonatkozóan? — Azok az alapvető politikai célkitűzések, amelyeket a párt kongresszusai, a népfrontkongreszusok és a kormányprogramok is kijelöltek, nem kívánnak módosítást.. A feladat tehát, hogy a gyakorlat még következetesebben és eredményesebbet dolgozzon az időtálló határozatok végrehajtásán. Lényegében azon, hogy az ország egész lakosságának, lakóhelyi és életkörülményei legyenek kielégítettebbek és a fejlődés legyen összehangoltabb. A fejlesztés összegét eddig úgy osztottuk el, hogy a nagyvárosokra jutott 50—55 százalékuk, a megyeszékhelyekre 20—25 százalékuk, a többi városra 15—17 százalékuk és a falvakra 9—10 százalékuk Véleményünk szerint e szerkezeten abban az irányban kell változtatni, hogy néhány százalékkal nagyobb összeget fordítsunk a falvakra és lényegesen többet a települések gerincét képező közép- és kisvárosok nagyobb részét. A kiegyenlítettebb településfejlesztés jelentős anyagi esz-közöket szabadíthat fel. S jelentős az az előny is, ami a társadalom egyetértése és cselekvőkészsége révén keletkezik. A SZÚRÓPRÓBA utinszerűen szokás ilyentájt , feltenni a kérdést: milyen volt a start, mit ígér az évkezdet a következő hónapokra? Már hallgatnánk is a megszokás jelzéseire, felidézve a szintén hagyományos képeket, ám ezt az esztendőt nem sorolhatjuk a többi közé, e kezdeti szúrópróbát illetően sem. Hagyjuk tehát a szilveszter utáni csikorogva induló első műszakok rossz teljesítménydiagramjait, a másnaposság miatti igazolatlan napok fölemlegetését. Nem csupán azért, mert évtizedeken át erről szóltunk, hanem mert 1980 csakugyan más szempontot követel. Feladataiban, feltételeiben , leginkább tétjében mást. Előttem a két hét utáni hivatalos pillanatkép a legfontosabb folyamatokról: kielégítő ütemben, jól láttak munkához a vállalatok, üzemek, intézmények. A termelést nem zavarta elháríthatatlan akadály: az anyag- és energiaellátás általában biztosított volt. Még az égi ajándék, a hó is jókor érkezett: betakarta a vetést a két számjegyű fagyok elöl. Ahogy a mezőgazdaság szakemberei mondják, a valószínűség szerint kedvezően telelhet a búza. Fontos az is, amit Drecin József, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese a televízió Kockázat című műsorában jelentett be: a jelzettnél és a vártnál jobban javult tavaly a külgazdasági egyensúly, s jóval kevesebb lett 1979-ben a tőkés passzívum. Soha rosszabb hírt az év elején! De nézzük a részleteket. A Vo- Slán szerint — megrendelései szeizmográfként jelzik a termelő follyamatokat — a tavalyinál két-szer-háromszorta kisebb a fuvarigény. Azaz, sokkal több kocsi isáll a garázsban, a telepeken, minttavaly ilyenkor. Ez arra utal, a hogy a vállalatok igyekeznekmegfontolni, mire vegyék igénybe fezt a január óta megdrágult szollgáltatást. Másrészt persze, jelezheti ez azt is, hogy a vállalatok a saját gépkocsijaikat jobban ki-s használják, csak úgy, mint azt: a megszokottnál kevesebb a megmozgatandó áru. Érdekesen hát- szerezi az álló teherautók ügyét néhány ipari nagyvállalat tapasztalata : partnereik, a felhasználók a szokásosnál (a tavalyinál) kevesebb terméket rendeltek. Különféle szerelési árukból, például szigetelt vezetékből észrevehetőben mérsékeltebb a kereslet, és ez állítják — egyaránt mutatta a körültekintőbb készletezési törekvéseket, meg azt is, hogy 1980- ban fölülvizsgálnak egy sor beruházást, s csökken az építési igény. Mindezek a nem általánosítható tapasztalatok kedvezőnek minősülhetnek. Ám akadnak másmilyenek is. Egyik könnyűipari vállalatunk vidéki üzeméből kaptuk a hírt a múlt héten: még mindig nincs fogalmuk arról milyen árakkal, bértömeggel dolgoznak 1980-ban. Ezek hiányában nem tudnak szerződést kötni, s hozzáfogni munkaszervezési, létszámgazdálkodási intézkedéseikhez. Sürgetéseikre a vállalati központból tömör válaszokat kapnak : türelem. Ugyancsak az idei vállalati tevékenységgel függ össze egyfajta különös visszahúzódás. Több vállalat igazgatója fogalmazott úgy beszélgetésünk közben, hogy az idén hangfogó került a nép- Gazdasági tervre, tehát hangfogót kell tenni a vállalati törekvésökre is. Másként fogalmazva: akár versenyképes, kereseti terméket készít a vállalat, akár nem , ők visszafogják a termelést, csökkentik a szerződött mennyiségeket. Aligha kell magyarázni, mekkora félreértésen alapul ez a fölfogás, ez a fajta értelmezése a népgazdasági céloknak! A rend kedvéért ismételjük meg: a terv szerényebb növekedési ütemmel számol, de nem azt írja elő, hogy minden vállalatnak vissza kell fognia termelését. Éppen ellenkező meg a mérsékelt növekedésnek úgy szükséges" „előállnia”, hogy közben a termelés szerkezete gyorsított ütemben korszerűsödjön. Hogy a nem hatékony, társadalom terheként cipelt, veszteséges termelés a lehetőség szerint csökkenjen, megszűnjön, a progresszív munka, a hatékony értékképzés viszont dinamikusan, akár az átlagos növekedési ütem többszörösével fejlődjön. Csak így javíthatjuk gazdaságunk külpiaci egyensúlyát, folyamatosan kielégítve a hazai igényeket. A félreértést sürgősen helyre kell igazítani, mert különben nemkívánatos következményei lehetnek , amelyre máris emlékeztetnek például az elmaradt szállítások, a szaporodó hiánycikklisták, s a feszítő importigények. De érdemes néhány mondás erejéig még elidőzni a vállalati „önmegtartóztatásnál”, mivel okai között kimutatható sok olyasmi, ami sajnos változatlanul makacs kísérője maradt a gazdálkodásnak. Ez is egy év kezdeti szúrópróba „eredménye" . . Kimutatható ugyanis a vállalkozó kedv hiánya, a biztos középút hamis jelszava mögé bújtatott kisszerűség, az óvatoskodó bizonytalanság. Mert elhangzik — mintegy a start mellékzöngéjeként — az is, hogy az új szabályozók, kivált-képpen az ár- és érdekeltség rendszer, eleve csak bizonytalansággal járhat, amíg bele nem ivódik a gazdálkodás minden porcikájába. Állítják, nem lehet „egyből” megtanulni újmódit számolni. Sok probléma születő abból, hogy a termelő ijedten veszi tudomásul, az exporthoz igazodó termelői ár nem hagy nyereséget. Ki fizeti ezt meg nekem, — kérdi,és szinte automatikusan dönt a veszteséges termék sorsáról. Már tudjuk: a megszüntetés csak a legutolsó lépés lehet, amikor nincs más módszer arra, hogy az árut nyereségessé tegyék. Dehát addig hosszú azút, sok lehetőség van a célszerű változtatásra. Meg kell próbálni egy tizedestörttel egyszerűsíteni az adminisztrációt, megváltoztatva termelők és az alkalmazottak arányát, új szervezési módszerrel megtakarítani a fölösleges embereket, az anyagot, energiát. Hogy ez járható út, arra is akad már példa bőven. A refrénszerű panaszkodni a szabályozókra csak az önleszerelésre alkalmas. Úgy tűnik — bár ez sem elhanyagolható tapasztalás most —, a szabályozók megpuhítására irányuló öszszefonás az idén nem kecsegtet sikerrel. Ismét igazolódik, hogy a nehezebb út a célravezetőbb és értékesebb. Az új esztendő, az indulás hírei közé tartozik a szénbányászok értő vállalkozása. Pihenőnapjaikon is lemennek a bányába, és minden hangzatos, „széncsatás” hírverés nélkül megkísérlik a tervezettnél jobban fessülteni-kiegészíteni energiakészleteinket, kiváltképpen, hogy külföldről mind drágábban, nehezebben tudjuk beszerezni a fűtőanyagot. A másik: az erdészetek, a fafeldolgozó ipar mindent megtesz, hogy segíthessen a bútoriparnak — ne legyen termelést akadályozó hiánya faanyagból. Tudvalevő, fából kevesebbet tudunk beszerezni külföldről, mint korábban. És nem nagy ügy, de azért ide illik: vas-nagykereskedelmi vállalatunk több tucat téesz-melléküzemágat keresett fel és győzött meg, sorra kötötte-köti azokat a termeltetési szerződéseket, amelyekkel a lakosság által keresett sok aprócikkellátásról gondoskodik. Tőkés import helyett, olcsóbban. Hogyan indultunk hát? Akad ilyen és olyan tapasztalat, jó meg rossz is. Az összkép nem elkedvetlenítő. Ám az idei esztendő súlya, férje tetézi a korábbiakét: bonyolódó világhelyzetben, zsúfolt feladatlappal, sok tekintetben új feltételrendszerben kell dolgozni, s ez erőteljesen aláhúzza teendőink leckéjét. Bár az elmúlt két hét után szó sem lehet mélyreható, átfogó elemzésekről — a szúrópróbák eredményeire azért érdemes figyelni. A jókra is, de még inkább a nem jókra. MATKÓ ISTVÁN 1980. JANUÁR 20. VASÁRNAP □