Magyar Hírlap, 1983. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-27 / 22. szám

8_ 1933. JANUÁR 27. CSÜTÖRTÖK CSALÁDI TANÁCSADÓMagyar Hírlap Millióan lesik Tavasz a horgászvizeken A nap korán, már ebéd után ,nyugodni készült, meg is ind­ult ,szaporán lefelé, csak az északi szél borzolta fáradhatatlanul a­­folyó vizét. A lepkekönnyű hor­­­gászbotot­ tartó ujjaim a kesztyű­ben is megdermedtek, lelassult ,reflexeimmel későn vágtam be, a szemtelen keszegek sorra le­lopták horgomról a csalit, alig billegtetve meg az úszót. A na­gyobbik borom fenekező zsinórja órák óta meg se rezzent. Sovány zsákmány a három keszeg, ha­­meggondolom, hogy a szomszéd­­stégen halkan fütyürésző komám vízbe lógó szákjában legalább hat van, köztük egy márna is. Elég volt mára, csomagoljunk. Ebben a pillanatban megrándul a nehezebb fenekező nagy bot. Fut le az orsóról a zsinór, kat­tog a rácsni fogaskereke. A­­szomszéd átkiállt:­­ — Vigyázz, egy ponty öngyil­kos lett! Hangját visszhangozza mind­két téli part, már melegem­ van, mert legalább 30—40 ember lesi­­minden mozdulatomat,­­ahogy­­p megkezdem­ , annak a makrancos dögnek a fárasztását. A lábam­mal magam elé kotrom a­ kieme­ld hálót A teli­­ pihend után jó erőben van ez a fickándozó ponty, de nekem pont ő hiányzik a vacsorámhoz. . . Hazafelé a FIÉV-en azon vitatkozik a fél ko­csi, hogyan lehetett volna fele fáradsággal kifogni. Mert ehhez mindenki jobban ért, hiszen e kis hazában ha eljö az igazi ta­­­vasz, majd egymillióan­­ ülnek a parton, és fogják, ha mást nem,­­akkor a botot. Nem túlzás ez a szám ? A­ Balatonba 18 vagon A kérdésre már egy igazi­­szak­értő, Keszét Károly, a Magyar Országos Horgászszövetség (MO­­HOSZ) főtitkára válaszol: * -, — A Xu0- egyesületünknek ke­reken'TSO ezer tagja volt tavaly,’ de sokkal többen ho­rgásznak., «zért, évenként 5—6 ezer orvhor­gászt csípnek nyakon, pedig egy­­­re keményebb a bírság. A mi tagjainkból 186 ezer a felnőtt, 43 ezren az ifjúsági korcsoportba tartoznak, és 17 ezer gyerek még. ■Ez kereken negyedmillió. Csak­hogy a horgászat jellege megvál­tozott. Kihalóban a magányos vándorhorgász, a többség viszi a feleségét,a gyerekeit, a fiatalok a barátokat, osztálytársakat. Nem­sokára leírhatja azt, hogy egy­millióan lesik a halat A magyar halászati törvény szerint csak az horgászhat, aki tagja valamelyik horgászati egyesületnek, egy adott vízterü­letre szóló horgászati engedélye van, és állami horgászjeggyel rendelkezik. Mégis, sokkal töb­ben lennének, ha nem lennének korlátai a­­ vízterületnek, s­ olykor már nehéz bejutni az egyesüle­tekbe is. Magyarország, horgászható víz­­területe 120 ezer hektár. A leg­nagyobb a Balaton, állami keze­lésben, de ennek, csak part menti részei hasznosíthatók, hiszen a mélybe nem szabad bemenni. No, nem a halakat, hanem az embereket féltik. A 18 halászati téesz 40—50 ezer hektárral ren­delkezik a különböző folyókon, pl. a Dunán 8 tsz osztozik. A MOHOSZ kezelésében van 21 ezer hektár, aminek legnagyobb vizeiből: a Velence, a Tisza II. vízgyűjtője a legjelesebb, de tö­megek járnak a megyei szerveze­tek folyami holtágaira, a Rábára, vagy a víztározókra. Az egyesüle­tek a kis vizek, kubikgödrök, bá­nyatavak gazdái. Az utóbbi foga­lom azért fontos, mert minden területgazda nemcsak engedélye­zi a fogást, szedi a tagdíjakat, árulja a napijegyeket, hanem kö­teles — a megyei tanács által jó­váhagyott terv szerint — mód­szeresen telepíteni az ivadékot, gondozni a horgászhelyeket. A horgászok fogási naplója sze­rint egy-egy botra évenként 20— 25 kilogram­ma) akad. A tagdí­jak, bevételek 75—80 százainkat halasításra, telepítésre költik, mert a természetes szaporulat — szennyeződés, mederrendezés miatt — egyre kevesebb. Nézzük csak a Balatont, ahová 16—17 ezer éves jegyet, és 30—35 ezer napi és heti jegyet váltanak ki. Az öreg tóba­ tavaly 1 millió elő­nevelt süllőt eresztettek be, és 18 vagonnyi, 182­0 tonna, 20—25 dekás kétnyaras pontyot. A mai haláraknál tehát nem drága a különböző vizeken fizetendő 200 —800 forintos tagdíj, a, húsztól száz,,forintig terjedő napijegy,,(a, Balatonon 40 forint) Önkiszolgáló napijegy A horgászok szerencséje, hogy a MOHOSZ munkáját élénken támogatja a SZOT, a felső szintű vitákban kiáll a kisemberek ked­venc szabadidő-töltésének támo­gatása mellett. Ne állami támo­gatást értsünk ezen, mert­­ nincs. De szorgalmazza az üze­mekben,­ hogy a horgá­szcsoport is ér annyit­, mint az osztályon alu­li labdarúgócsapat sörmeccsei A szakszervezetek odáig elmentek, hogy az utószezonban horgász­üdültetéseket szerveztek, sőt a gyerekhorgászoknak külön tur­nusban oktatókkal szereztek fe­ledhetetlen napokat. S minden ellenkező híresztelés ellenére, ezt Keszei Károly is megerősítette, a minisztérium is megértő jóindu­lattal foglalkozik a horgásztársa­dalom, a vizek, a halak utánpót­lásának gondjaival. Ez utóbbi rendkívül fontos, mert mesélhet bárki bármit, nem a szabad levegő, a napfény, rigó­­fütty és a csend a legfontosabb, hanem a zsákmány. Ha nem ezt akarnám, akkor elmennék kirán­dulni,­­vagy a fövenyre aludni, s nem lesnem éjfélkor az úszom mozdulását, és a­­ hajnali nap­­fényben miért remegnék meg az első „harapástól”? Én halat is akarok, hogy változatosabban él­jek, s azt hiszem, a horgászok 5—6 millió kilogramm zsákmánya már népgazdaságilag is jelent va­lamit! Türelmetlen pontyok Az utóbbi években egyre több és jobb felszerelés kapható az üzletekben. Álomkönnyű külföldi botok, angol, amerikai, japán or­sók után a magyar ipar, is ígér már egészen használhatót... a MOHOSZ-nak van külön üzeme,­ gombamód szaporodnak a ma­gánkereskedők ebben a szakmá­ban is, de ez megér egy külön misét. Friss érdekesség, hogy a szö­vetség nagyszabású szolgáltatási tervekbe kezd. Ezután majd nem kell a tavak partján kódorogni napijegyért, hanem előre m­egve­­hetem Pesten, akár­ ötös tömbben is Csak a horgászat megkezdene, előtt rá kell írnom a dátumot. Ehhez az ötletet a kalauz nélküli villamos adhatta. Most a Velen­cén és Kiskörén kezdenek ilyen kísérletet, s miért ne válna be?! Másutt speciális, nádi pontyozás­­hoz kölcsönöznek majd felszere­lést, megfelelő készségeket. Bö­jt? ifik a csónakparkot is. Mindez i­áltS­ j-fétl mért'ijármnfiy-'lsok­at? i megyedmilió. tag. :millió, a lélekszámúakhoz­ ará­­nyítva más országokban többen űzik ezt a csendes, mégis izgal­mas, sok ismeretet követelő re­generálódást, pihenést Ami állí­tólag nem mérhető, bár hétfőn mindig alacsonyabb a vérnyomá­som, mint pénteken. Holnap előkészítem "á '»elég gumicsizmámat, és veszek egy zacskó Mirelit-borsót a horogra, mert, ebben a rendkívülien enyhe télben olyan a víz élete, mint máskor március végén, április elején Türelmetlenül várnak az éhes keszegek és a pontyok. Rátkai János István Kiskertek tulajdonosainak Borgondozás a téli napokban Eljött az ideje a kiskerttulaj­donosok egyik kedvelt, de nagy szakértelmet érdemlő munkájá­nak, a borfejtésnek. Ha a­ must erjedése befejeződött, akkor az új­­bor néhány héten belül letisztul. A fannak azonban olyan borfajták, amelyek hónapokig erjedhetnek és nehezen tisztulnak. A kiváló bor­ ízének, a zamaténak és szí­nének kialakításához nemcsak hosszabb-rövidebb idő kell, de néhány kezelési eljárás is aján­latos. A töltögetés művelete örök fel­adata a borásznak, mert a hordó dongáin át mindig van egy kis párolgás, és az elillanó bor helyé­re beáramlik a levegő. Ha hosz­­szabb ideig híja van a hordónak, borunk illata elillan, üdesége el­ővesz, színe megváltozik, a fehér bor bámulni, a vörös halványod­­■ni kezd.­Az ilyen borokra mond­ják,­­hogy darabosodik. Felületén­­megjelennek a borvirággombák, és elszaporodnak az ecetsav­­baktériumok. Mindez nem, tör­vényszerű, hiszen ezeket a bőr­betegségeket a gyakori feltöltés­sel meg lehet gátolni. •’-vAz újbort a zajos ere­dés után azonnal, majd hetenként, később ritkábban, az óborokat havonta töltsük fel. A csapra vert hordó­ban a bor úgy is elzárható a le­vegőtől, ha felületére kevéske pa­­rafint, vagy étolajat cseppen­tünk. E­ védőszerek később a fe­lületről leszívhatók,­­ vagy a­­tel­jes feltöltéskor leszedhetők. A csapra­­vert hordó borát védi a kénezés is, de ezzel nagyon vi­gyázni kell, mert aki szakszerűt­­lenül csinálja, annak a bora gyor­san telítődik kénnel. A bőrkezelés leghangulatosabb szakasza, a­ fejtés. Mi kell hoz­zá ? Egy­­hosszú gumicső, a meg­­szívásnál jó tüdő, és egy olyan jó tisztára mosott, szárított, ké­pezett hordó, amibe a megülepe­dett bőrt átfejtük. A csapra ütött hordókból szokták szivattyúzni is, vagy kannába fejteni és úgy étönteni. De az igazi mégiscsak a régi parasztmódi. Csaptat­ás­kor a kiömlött bort a „kármentőnek" nevezett edénybe csöpögtetjük. Az­ első fejtés ideje közvetlen­ a zajos erjedés után következik. A másodiké április-május, a harma­dikra szeptemberben készüljünk fel. A könnyű borok ilyenkor még üdék, frissek, bukójuk — il­latuk — megfelel a szőlőfajta és a termőhely jellegzetességének. Ugyanakkor a­ könnyű boroknak megvan az az átkuk is, hogy ha­mar elvénülnek, üressé, jellegte­lenné válnak. A testes nehéz bo­rok jobban megőrzik színüket, zamatukat és bukójukat, de csak akkor, ha megfelelő időben fej­tik, és a hordókat is rendszere­sen feltöltik. A bor meghálálja a szakértelmet és a szorgos mun­kát. ' •' Bodnár István Tessék választani! Kulturális programajánlat KIÁLLÍTÁSOK: Ma délután 5-től látogathatja a nagyközön­ség az új Fotóművészeti Galériát, Budapesten, a Váci utca 7. sz. alatt. A nyitókiállítás címe: Kor­társ magyar fotóművészet. A Szakszervezetek Fővárosi Művelődési Házában „25 éves a budapesti Hobby-Klub” címmel­­nyitottak meg­ kiállítást. A dorogi József Attila Műve­lődési Központban Szilágyi Ildikó ötvösművész bronzból, rézből formált használati és dísztárgyai láthatók. Tatán, a Komárom megyei Mű­velődési Központ . Körgalériájá­ban Zágon Gyula képzőművész alkotásaiból rendeztek tárlatot, ,.Történelem képekben’’ címmel. A művész az utóbbi években fa­­domborítással is foglalkozott és munkáihoz a szigetvári ásatáskor előkerült félezer éves tölgyfa ge­rendákat használta fel. A veszprémi Bakonyi Múzeum­ban pénteken délelőtt 11 órakor nyitják meg Szálé János festő­művész kiállítását. A megnyitó alkalmából Kodály­ Zoltán: In­termezzo vonóstriója c. művét ad­ja elő R. Bujdosó Ágnes, Rákos­i Miklós­ és R. Tóth Ilona. Budapesti műsorok FENTEK: A Mikrométere Klubban (Bp. VI., Lövölde tér 6.) este 6-kor az „Én színházam” címmel Bárdy György tart elő­adóestet. A Korona Pódiumon este 7-kor Mikes Lilla lép föl. Műsorának címe: Előttem­ az élet. A Hauer cukrászdában este fél 9-kor Voith Ági, Kovács P. Jó­zsef,­ Szuhay Balázs, Verebély Iván és Orosz István vidám mű­sora látható. A Pataky István Művelődési Központban este 7- kor a Szolnoki Szigligeti Színház művészei Frederick Knott: Várj, amíg sötét lesz c. krimijét mutat­ják be SZOMBAT: Az Olym­pia mozi­ban délelőtt 10-kor a Budapesti Művelődési Központ a­­ „Móka­­mozi” c.. .műsorra­ várja„ a gyer­mekeket. Amelyen fellép Szenes Péter bohóc is. A Budapesti Mű­velődési Központban délután 3- tól Székely Éva tart játszóházat. Az utána rendezendő gyermek­­táncház vendégeinek­­ a Jánosi együttes muzsikál. Este 7-kor a Suntmások néptáncegyüttes írr­­­ja be műsorát. A Nemzeti Galériában délután 4-kor kezdődő hangversenyen Schubert-művek csendülnek fel Zempléni Mária, Kovács Lóránt, Horváth László, Friedrich Adám, Rohmann Imre, és a Filharmó­niai Fúvósötös előadásában. VASÁRNAP­ ,A Budapesti Művelődési Központ „Nosztalgia­­mozi” műsorában a Sellő a pe­csétgyűrűn c. filmet vetítik. A Zeneakadémián délelőtt li­kor a Magyar Rádió és Televízió matinéhangversenye hallható, melyen Sárai Tibor, K. Pende­­recky és Brahms művei csendül­nek föl. A Budapesti Történeti Mú­zeumban délelőtt fél 12-kor a HVDSZ Liszt Ferenc Kamarakó­­rusának műsorát hallgathatja­ a közönség. Vidéki rendezvények PÉNTEK: Győrött a Petőfi Sándor Városi Művelődési Köz­pontban délután fél 5-kor Bálint András Kosztolányi Dezső mű­veiből tart előadóestet. Tatán, a Komárom megyei Művelődési Központban este 11-kor, Tatabá­nyán 8-kor Psota Irén mutatja be ,,Psota—Bakerről'’ c műsorát Veszprémben, a Cholnoky isk­o­­lában délután 3-kor játszónapra várják a gyermekeket SZOMBAT: Pápán, a Várkas­tély­ Jókai Könyvtárában dél­után 3-kor farsangi népszokások elevenednek föl ~ hangfelvételek­ről” c. műsorát. Veszprémben a tervgyár művelődési házában es­te 6-kor Molth Róbert tart pán­tolni rabem­­uta­tót. . VASÁRNAP, Pápán, a Jókai Művelődési­ Központ Ifjúsági Há­zában délután fél 5-kor Cseh Ta­más és Másik János lép a közön­ség elé Győrött, a Petőfi Sándor Művelődési Központban este 6- kor „Húszéves a hazai rockmű­­faj” címmel Zoltán János műso­ra hallható A veszprémi Georgi Dimitrov­­ Művelődési Központ­ban délután 6-kor Ady—Reinitz m­ester , tért Csernyi János Horváth Márta és Szelecsényi Norbert.­­ -­­ HÉTFŐ Hajdúszoboszlón, a Művelődési Központban este fél 8-kor Prunyi Ilona zongoraestjé­re kerül sor, Hatvanban, a Hatvani Galériá­ban este 7-kor Berek Katalin ön­álló estjét láthatja a közönség. A programokról bővebb infor­máció a TOtJRINFORM-tól kér­hető a 179-808-as telefonszámon. Hétvégi túrajavaslatok V­riu­te 4 T­R : Angyalföld­ TE: A Hadtörténeti Múzeum gyűjteményéé kiállításainak megtekintése. Az érdeklődőket 10.30- kzor a Moszkva téren várják. 2. Tö­rökbálint — Kutyavár — Kaptárkö­vek — Kastélymúzeum — Nagyté­tény. Találkozás 9 órakor a Koszto­lányi Dezső téren. BSE.­ Téli séta a Gellérthegyen. Ta­lálkozás 10 órakor a Móricz Zsigmond körtér és Villányi út sarkán. Budapesti Elektromos SE: A Magyar­­ Nemzeti Múzeum kiállításain Kara János tart vezetést. Találkozás 10 óra­kor a múzeum előcsarnokában. . Budapesti Híradástechnikai Gyár SE kamaraerdei sétára invitál. Talál­kozás 9 órakor a 3-as autóbusz Ka­rinthy Frigyes úti végállomásán. MIKÖV SE: Látogatás a Nagytété­nyi Kastélymúzeumba. Találkozás 9.13-kor a 3-as autóbusz Móricz Zsigmond­­ téri­­végállomásán. Az Óbudai Petőfi SE, az Ady Endre és a Petőfi Irodalmi Múzeum felkere­sése. Találkozás 10 órakor a Veres Pálné utca 4. szám előtt. Orvosegyetem SC Gyopárt „Látta-e ,már Budapestet éjjel...” — nyílt, tú­ra... Déli pályaudvar —, Martinovícs­­itegy — Széchenyi István emlékmű — János-hegy­ — Ságvári liget Találko­zás este 8 órakor a metró Déli pálya­udvari végállomásán. Bakony Vegyész­re, Veszprém, Keszthely — Zalakaros. Találkozás­ 8 órakor a veszprémi stadion előtt. Székesfehérvári Pénzintézetek Vörös Meteor SE. A budapesti Kelet-ázsiai Múzeum gyűjteményeinek megtekin­tése. Találkozás 8 órakor a székes­­fehérvári pályaudvaron, . vasárnapra BSE. Téli séta a Budai-hegységben. Találkozás 10 órakor a Moszkva té­ren. Gép- és Vegyipari Spartacus SE; Nagykovácsi — Zsíros-hegy­­— Nagy­szénás — Ördögtorony — Piuisszent- Jiván. Találkozás 9 órakor a 68-as autó­busz hűvösvölgyi végállomásán III kerületi Központi SE: Csillebérc — Odvas-hegy — Kőhegy — Budaörsi út. Találkozás 8.30 órakor a fogas­kerekű városmajori­ végállomásán. Hegyvidéki TE: Séta a Budai-Agör­­ségben. Találkozás 8 órakor a Moszk­va téren. A KPVDSZ Vörös Meteor TE túrái: 1. Lajos-forrás — Kőhegy — Pomáz. Találkozás 8 órakor a Batthyány­ té­ren. — 2. Normafa — Csacsi rét — Makkosmária — Budakeszi Találko­zás 9 órakor a Moszkva téren. MIKÖV SE: Könnyű séta a Budai­­hegységben . Zugliget — Disznófő — Makkosmária — Budakeszi. Találko­zás 8.30-kor a Moszkva téren. Óbudai Spartacus TE: Látogatás a nagytétényi Kastélymúzeumba. Talál­kozás 9.30-kor a Móricz Zsigmond körtéren. Az Orvosegyetem SC Gyopár túrái­: 1. Csikóváralja — Ságvári tanszakás — Pilisszentlászló — Apátkúti völgy — Visegrád Találkozás 7.30-kor a Batthyány téri HÉV-állomás bronz tájképe előtt. Nehéz túra. —2. Túra a Pilis-hegységben: Kétbükkfanye­reg — Pilis oldal — Hosszúhegy — Csobánka. Találkozás 8 órakor a Lat­­­thyány téri HÉV-állomáson. Tipográfia TE: Nagymaros — *Vi­­segrád — Kövesmező —­­Szőnyi pihe­nő — Zebegény. Találkozás 7.t6-kor a Nyugati pályaudvaron. A természetjáró szervezetek vendé­geket szívesen látnak.

Next