Magyar Hírlap, 1985. február (18. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-09 / 33. szám
Többlet és hiány A gazdaságban az év eleje a számvetés időszaka. Ilyenkor állítják össze a vállalatok az előző esztendő mérlegét, eldől, menynyi részesedést lehet fizetni, s mennyi jut a fejlesztésre. De nemcsak a gazdálkodók, hanem az ellenőrző szervek - például az Országos Anyag- és Árhivatal, a Pénzügyminisztérium Ellenőrzési Főigazgatósága is - megvonják saját mérlegüket, elemezve, hogyan alakult az ármunka, betartották-e a vállalatok a pénzügyi szabályokat. Ilyenkor derül fény arra is, mennyivel tartoznak a gazdálkodók a költségvetésnek és mekkora a különböző visszaélésekből származó kár. Az úgynevezett témavizsgálatok a gazdálkodás minőségi mutatóit elemzik. Azt például, hogyan sikerült az energiatakarékosság elveit a gyakorlatban megvalósítani, miként használták fel az erre a célra odaítélt hiteleket. A végleges adatok még váratnak magukra, de sokatmondó tény az is, hogy az Ellenőrzési Főigazgatóság revizorai az első három negyedévben 2,6 milliárd adóhiányt és ugyanakkor 1,5 milliárd többletet tártak fel. Hia csak hiányról szólnának a statisztikák, még érthető lenne a vállalatok magatartása. Mert nem javul évről évre, sőt olykor romlik a pénzügyi fegyelem. A vállalatok, szövetkezetek nem ismerik, esetleg figyelmen kívül hagyják a rájuk vonatkozó szabályokat, így nem csoda, ha az esetek többségében hol saját, hol pedig a költségvetés kárára tévednek. Bár sokszor igazuk van a vállalati vezetőknek, amikor mentségként a jogszabályok átláthatatlan tömegére hivatkoznak. E labirintusban még a legképzettebb szakemberek sem képesek hiba nélkül eligazodni. A jóhiszemű tévedések mellett azonban találkoznak a revizorok a gazdálkodás eredményeit szándékosan torzító manipulációkkal is. Alig van a gazdaságnak olyan területe, ahol ne bukkannának ilyen visszaélésekre. Az ellenőrzés feladata nemcsak abból áll, hogy utólag feltárja a szabálytalanságokat. A revizorok segítséget nyújtanak, tanácsot adnak a vállalatok vezetőinek ahhoz, hogy mire ügyeljenek mindennapi munkájuk során. Ezeket nem kötelező végrehajtani. Ám, ha jobban megszívlelnék e tanácsokat, talán kevesebbszer kellene elmarasztalni őket. .._______l ■ «I :j II lim«: 1U -1..111XJ11. -.L . i. U.U. Ai. . .. As. . . U~J. UiiiJ ■ ■ j -n—i.a i. u « . ÁRA: 2,20 FORINT Bja m || 24 OLDALAS KÉPES MELLÉKLETTEL dBM nun a m MM nut p|g| Bgg ■BHRh Ml KSH luiwi Trieszti o Magyar Posta. Kiadta a Lapkiadó Vállalat. S&jSft SS&SjS ||SB |1ib KR filSSl Etohzethea a hirlapkézbesi-Szekesztőseges kiadóhiva- Mffi raj* V&Mf JkSm H& 8 S| |j|| PS SO flBBffl Kato postahivataloknál, a kéztől: Budapest VII., Lenin körút fi Ifit ffPlri IPsm____ H SslS SB jaj BM Brel Élj fű HmM besítőknél és a Posta Koz-9-11. Pl.: 305. Pányitószám: fjjff jBr jHf BU HsS SS HS GH BBMr ranjj MM ponti Hírlap Irodánál közvet-1393. A szerkesztőség és a jShg ||§| llf fljl Sei ijjl W jSlB H Bgg mh gje «S M n SaS m lenül vagy postautalványon, ki adóhivatal telefonszámai ES Wj $3p| W||p|| p jK Em SSpffii» life Wl iw «|8 Dm 38 W Hl SSSM |s| valamint átutalással □ KH 221-285, 222-408, 429-350. SB WMB KSH®fl SB STS IS BI SS* RSI SB IBI ül Wmb SbM ■ 215-96 162 jelzőszámra, 18. ÉVFOLYAM, 33. SZÁM POLITIKAI NAPILAP 1985. FEBRUÁR 9. SZOMBAT A Pravda és az Izvesztyija cikke a közelgő genfi tárgyalások előnt Meg lehet akadályozni a világ háborúba sodródását (MTI) A fegyverkezési "hajsza megállítását és visszafordítását célzó megállapodásokkal, illetve újak megkötésével meg lehet akadályozni a háborús szakadék felé való sodródást; a genfi szovjet—amerikai tárgyalások kérdésében létrejött megállapodás éppen ebben a vonatkozásban reménykeltő — állapítja meg a moszkvai Pravda szombati szerkesztőségi cikkében. A lap emlékeztet arra, hogya hetvenes években sok hasznos dolog történt ebben az irányber is. Az utóbbi esztendőkben azonban az amerikai kormány politikájának és gyakorlati lépéseinek következményeként súlyos károsodás érte■ a fegyverkezési hajsza korlátozásának és csökkentésének ügyét. A washingtoni kormány mindent megtett azért, hogy katonai fölényre tegyen szert a Szovjetunióval szemben. A szerkesztőségicikk szerint Washington, elhatározta, hogy meghiúsítja a rakétaelhárító rakétarendszerekkel kapcsolatos, 1972-es, határidő nélküli szerződés gyakorlati megvalósítását. A többi között ezt bizonyítja az amerikai elnök űrháborús programjának bejelentése. Ami a SALT-t illeti, miközben az amerikai fél semmit sem tesz a szerződés tiszteletben tartásáért, a másik féltől a szerződés betartását követeli. A nukleáris űrfegyverzetek kérdéseiről márciusban kezdődő szovjet—amerikai tárgyalások sikere tövőiren sem, tekinthetők biztosítottnak. A megbeszélések során még igen sok objektív és szubjektív nehézséggel kell megbirkózni, amelyek közül az egyik legfőbb az Egyesült Államok kétarcú, belső ellentmondásokkal terhes álláspontja — mutat rá az Izvesztyija pénteki számában megjelent cikkében Alekszandr Bovin. A neves szemleíró emlékeztet arra, hogy washingtoni vezetők ugyan naponta bizonygatják az Egyesült Államok készségét a kölcsönösen elfogadható megoldások felkutatására, ám eközben semmi jelét sem adják annak, hogy amerikai részről készek volnának nem hogy megállítani, hanem akárcsak lefékezni is a fegyverzetek növelését. Amerikai részről egyebek között arra hivatkoznak, hogy a befagyasztás, az újabb fegyverfajták létrehozásáról való lemondás, csökkentené a Szovjetunió...érdekeltségét a tárgyalásokban." Az érvelés mögött lényegében az a washingtoni elképzelés húzódik meg, hogy az újabb és újabb fegyverek birtoklásával elrémiszthető, megzsarolható a Szovjetunió. Az eddigi tapasztalatok is bizonyítják azonban — állapítja meg Bovin —, hogy ha az újabb fegyverek egyáltalán ösztönöznének valamire, akkor az távolról sem a tárgyalás, hanem a fegyverkezési hajsza. A Szovjetunió nem fél az ilyesfajta „aduktól”,, hisz mindegyikkel szembeállítható egy hasonló erejű adu. <■ „ . / /v A tavaszra készülnek ■I Budaörsön már javítják, szerelik a MÉM Repülőgépes Növényvédő Szolgálatának a gépeit, a helikoptereket, a műtrágyaszóró repülőgépeket, hogy a tavaszi mezőgazdasági munkákban géphiba ne okozhasson fennakadást. A munka minőségét jelzi, hogy nemcsak a hazai bázis gépeit készítik elő, de Bulgária és az NDK mezőgazdasági helikoptereinek és repülőgépeinek egy részét is itt javítják. SZERZŐI JOGVÉDELEM (MTI) Véget ért Centben a Szellemi Tulajdon Világszervezete rendezésében megtartott értekezlet, amelyben azt tárgyalták meg, hogy milyen segítségre van szükség a fejlődő országoknak a szerzői művek nemzetközi cseréje és a jogvédelem területén. Az értekezleten, amelyen magyar részről Ficsor Mihály, a Szerzői Jogvédő Hivatal főigazgatója vett részt, bejelentették-, hogy 1985. október-novemberében háromhetes szerzőijog-tanfolyamot rendeznek Budapesten a fejlődő országok szak- emberei részére. A résztvevők előadásokat hallgatnak és tanulmányozzák a Szerzői Jogvédő Hivatal működését. AMERIKAI-PANAMAI HADGYAKORLAT (AP) Amerikai—‘■panamai 'közös hadgyakorlat kezdődött csütörtökön Panamában, az Azuerofélszigeten. Ez az első olyan hadgyakorlat, amelyet az Egyesült Államok Panamában, a csatorna övezetén kívül tart. Az AP hírügynökség jelentése szerint a „Kindle Liberty 85” fedőnevű manővereken négyezer amerikai és háromezer panamai katona vesz részt. Ám február ,15-ig tartós I hadgyakorlatra Panamába küldik az Egyesült Államok szárazföldi erőinek több alakulatát, haditengerészeti egységeket,valamint vadászgépeket és harci helikoptereket. AZ ENSZ-FŐTITKÁR KÖRÚTJÁRÓL (Reuter) Perez de Cuéllar, az ENSZ főtitkára Szingapúrban befejezte körútjának délkeletázsiai részét,amely véleménye szerint nem járt eredménnyel, mivel nem sikerült közebb jutni a Kambodzsa körüli problémák meoldásához. Az ENSZ főtitkára Vietnamban, Laoszban, Thaifölön, Malaysiában és Indonéziában tárgyalt. Pérez de Cuéllar Szingapúrból Új-Zélandra és Ausztráliába utazott tovább. LAOSZI GESZTUS (MTI) A laoszi kormány — összhangban emberiességi politikájával — hozzájárult ahhoz,ahogy az Egyesült Államok szakértői az illetékes laoszi szervekkel együttműködve felkutathassák az indokínai háború idején eltűnt amerikai katonák holttesteit Laosz területén — jelentettékvietnami külügyminisztériumi források. A Pasason, a Laoszi Népi Forradalmi Párt központi lapja hírt adott arról, hogy a laoszi kormány, helyt adva Washington kérésének, hozzájárult egy laoszi— amerikai közös kutatócsoport létrehozásához egy, a háború idején eltűnt amerikai C—130 szállítógép roncsainak felkutatására. LETARTÓZTATÁSOK PAKISZTÁNBAN (AFP) Mintegy kétszáz ellenzéki politikust tartóztattak le Pakisztánban a hatóságok az. ■tifőbbi papákban' .Ellenzéki forrásokból'■' származó információk szerint ezek a politikusok a február 25-i parlamenti választások bojkottjára szólítottak fel. A Mozgalom a Demokrácia Helyreállításért (MRD) vezetőjét, Vali Hant és feleségét házi őrizetbe vették. A letartóztatásokra főleg az ország északnyugati körzetében került sor, ahol az MRD vasárnapra tanácskozást hívott össze A NAP HÍREIBŐL föl 6) Az Országos Vízügyi Hivatal tájékoztatója Tudósítónktól. Sajnos a közműolló tovább nyílik .. . — Így fogalmazott Zsuffa Ervin, az Országos Vízügyi Hivatal elnökhelyettessetegnapi sajtótájékoztatóján, amelyen a múlt esztendőben elvégzett feladatokról, illetőleg az idei év teendőiről szólt. Az olló nyílása abból ered, hogy 1985-ben további százezer lakást kapcsolnak a vezetékes ivóvízhálózatra, ám csak mintegy negyvenezer csatornázását lehet megoldani. Mindez akkor válik szemléletessé, ha tudjuk, hogy a vízügyi ágazat legfontosabb feladatai között szerepel a vizeink minőségének megóvása. E feladat nem választható el a friss vízzel való ellátástól, hiszen az úgynevezett felszíni avagy talajvizek mamár Magyarországon szinte mind szennyezettek. Természetesen ez is az egyik oka annak, hogy pillanatnyilag mintegy 600—700 település lakói nem kaphatnak megfelelő minőségű ivóvizet. Az idén 60 községbe kötik be az ivóvízvezetékeket. A vízellátási gondok megszaporodtak a Dél-Alföldön — Békés és Csongrád megyében —, ahol ugyan van vezeték, ám a benne folyó víz minősége nem kifogástalan. A Minisztertanács határozata alapján az e térségben kialakult gondok megszüntetése(Folytatása a 4. oldalon) MA: Indiai választások után (2. oldal) Összefüggések (3. oldal) UFO a Szovjetunió felett? (8. oldal) Árfolyamok (10. oldal) A MELLÉKLETBEN Az 53. napig (Összeállítás Budapest felszabadításáról) Díjazott sorsok Hogy készül a cserge? Csak a pénz telte fel! - ------------------ / Rendőrutak Szöulban Hazatért TO-ig Kim De Dzsung (MTI, Reuter, UPI) Fizikailag bántalmazták a dél-koreai rendőrök Kim De Dzsung ellenzéki vezetőt pénteken, amikor kétéves amerikai száműzetéséből hazatért. Az ütlegekből és rúgásokból kijutott az őt kísérő amerikai politikusoknak is. A dulakodásban a rendőrök földhöz teremtették Robert White-ot, az Egyesült Állatok egykori szöuli nagykövetét, helybenhagyták Tom Foglietta és Edward Feighan kongreszszusi képviselőt, és több ütés érte Patricia Derian volt amerikai kormánytisztviselő-nőt is. A dulakodásra akkor került sor, amikor a rendőrök elválasztották Kim De Dzsungot amerikai kísérőitől. Kim De Dzsung repülőgépe helyi idő szerint délben szállt le a főváros repülőterére. Előzőleg a (Folytatása a 2. oldalon.)