Magyar Hírlap, 1985. március (18. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-02 / 51. szám

4 1985. MÁRCIUS 2. SZOMBAT TUDÓSÍTÁSOK Magyar Hírlap ­■ : Faluvégi Lajos Nádudvaron KTFKözgyűlés Nádudvaron, az Ady Endre Művelődési Központ nagytermé­ben tartotta közgyűlését pénte­ken az ország legnagyobb nö­vénytermesztési rendszere, a ti­zenkét esztendővel ezelőtt ala­kult Nádudvari Kukorica- és Iparinövény-termelési Együttmű­ködés (KITE). Balogh Csaba igazgató számolt be a KITE eredményeiről. El­mondotta, hogy az együttműködő 395 gazdaság 1984-ben csaknem 850 ezer hektáron termelt külön­féle növényeket, s ebből mint­egy 650 ezer hektáron gabona­féléket. A rendkívüli időjárás, az egyes megyéket külöö­ösen sújtó aszály nem rendítette meg a KI­TE növénytermesztését, de hatása néhány kultúránál, így a kuko­ricánál, rizsnél, fű- és pillangós­­vetőmag-termelésnél terméscsök­kenést okozott. Részt vett és felszólalt a ta­nácskozáson Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke. Szólt az agrárgazdaság elmúlt esztendei munkájáról, eredmé­nyeiről, majd a legfontosabb cél­kitűzéseket ismertette.­ Ennek kapcsán kiemelte, hogy az 1985-ös esztendő rosszul indult. A hosz­­szan tartó, rendkívül hideg idő­járás a bányászatban, a kohá­szatban ugyanúgy, mint a mező­gazdaságban, komoly gondokat okozott. Ugyanakkor tiszteletre méltó helytállásnak lehetünk ta­núi, ebben nagy szerepe van a tapasztalt, áldozatkész üzemi ve­zetőknek, dolgozóknak, s ezért elismerés illeti őket. Alapvető ér­dekünk — folytatta a Miniszter­­tanács elnökhelyettese —, hogy idei terveinket eredményesen tel­jesítsük, és az előrelendülést megalapozzuk. Azok az üzemek értették meg az idők szavát, ame­lyek keresik a nehézségekből ki­vezető legrövidebb utat, és meg­felelő feltételeket teremtenek a következő hónapokban a tél okoz­ta károk mérséklésére. A nagyüzemi gazdaságokban tervszerű és megfeszített munká­val, a tartalékok felszínre hozá­sával megvan a lehetőség az elő­relépéshez, és ehhez fokozott se­gítséget adhatnak a termelési rendszerek. A jövőről szólva alá­húzta : mezőgazdaságunk straté­giai szerepet tölt be a magyar gazdaság fejlesztésében. Mód van arra, hogy a hetedik ötéves terv­ben a mezőgazdasági alaptevé­kenység hasonló ütemben növe­kedjen, mint a mostani tervcik­lusban; a gazdaságpolitika arra készül fel, hogy ennek az ütem­nek a tartását szabályozással és fejlesztéssel alátámassza. (MTI) MSZBT a VIT-ért Ügyvezető elnökségi ülés Apró Antal elnökletével pén­teken ülést tartott a Magyar— Szovjet Baráti Társaság ügyveze­tő elnöksége. A testület tájékoz­tatót hallgatott meg a moszkvai Világifjúsági Találkozó itthoni előkészületeiről, majd kitünteté­sek adományozásáról döntött, és hozzájárult új tagcsoportok meg­alakulásához. (MTI) Xvizz Módosított vámszabályok A Magyar Nemzeti Bank — az illetékes állami szervekkel tör­tént egyeztetés alapján — módo­sította az egyes árucikkek kül­földre küldési, illetve kiviteli ti­lalmáról szóló szabályozást. Az eddig tilalmi listán szerepelt élel­miszerek közül a hagyományos, ajándékjellegű élelmiszereket — fűszerpaprikát, dióbelet, sütemé­nyeket, tokaji aszút, egyéb boro­kat és szeszes italokat stb — pos­taforgalomban, illetve utasforga­lomban — 200 forint értékig — ajándékként devizahatósági en­gedély nélkül külföldre lehet kül­deni, illetve vinni. A bank ezzel az intézkedéssel egyszerűsíteni kívánja az ajándékjellegű élel­miszerek — főleg ünnepek előtt szokásos — külföldre küldésének adminisztrációját. A tilalmi listán szereplő to­vábbi élelmiszereket ajándékként" ezután' sem lehet engedély nél­kül külföldre vinni vagy külde­ni. Nem változtak az utasforga­lomban úti élelemként kivihető élelmiszerekre vonatkozó előírá­sok sem. (MTI) ­ Hétről hétre EMÁNUEL p­ozsdás izmaink téli álmosságát levettet­­­­­ni készül velünk a tavasz. A tavasznak már a közeledése is. Készülődik az ember. Menne valahová. Gyorsuló léptekkel, egészen a futásig. A cél talán egy messzi nyírfaerdő. Folyópart. Talán a kert, ahol annyi mindent kellene csinálni. A hirtelen és váratlanul tá­madt szorgosság tulajdonképpeni célja: ki­jutni a zártságból, abból az állapotból, aho­gyan kinéz az ember az ablakon, át a ködökön, a háztetők egyforma fehérségén és kényte­len megállapítani: még mindig tél van. Már­cius, légy hozzánk jó! Menni kéne. Le, kellene mosni az autót. Mert az ilyen nagy, tavaszi nekifutások itt Európában egyre inkább és nálunk is mind többek számára nem a gyaloglást jelenti, ha­nem a gurulást. Pedig még lábainkban ott lenne — lehetne — a futás vagy legalábbis a analógiás minden öröme. Lefojtjuk. Úgy tűnik, nem nehéz. Sejtjeinkben a henyeség, a lustaság rég kivájta a maga odúit, s a tech­nika áldásai sorra megfosztanak bennünket attól a lehetőségtől, hogy próbára tegyük ön­magunkat. Élünk és meghalunk anélkül, hogy teherbíró képességüket igazából próbá­ra tennénk, az autó szinte nélkülünk gurul, ru­tinmozdulataink vezényszavai szerint, már a karambolok szörnyű látványai, mesélge­té­se sem segít. Kívánj szép álmokat nekünk XXI. és XXII. évszázad, ha ugyan addig utódaink emlékét is végképp be nem temeti az idő. Hiszen ki­k mások lennének, akik emlékünket majd úgy-ahogy megőrzik? Le kellene mosatni az autót. Néztem már a hét végén, aztán most, hét­főn, kedden. Itt, a közelünkben dolgozik egy gépi kocsimosó, melynek forgalma évek óta állandóan növekszik. Eleinte állami vállalat személyzete kezelte, utóbb azonban — már ennek is van vagy két esztendeje — egy élelmes vállalkozó kezében fiadzik bizonyá­ra nem lebecsülendő hasznot. Különben miért csinálná? A változás csak annyi volt, hogy a két állami dolgozó helyett — nők voltak, gyönge virágszálak, akikért esténként férjük vagy barátjuk jött nyugati márkájú autóval — most egy mindig frissen borotvált, inkább harmincas, mint negyvenes férfiú kapcsolja be a hatalmas gépezetet, a koráb­binál mintegy hetven százalékkal magasabb áron. Viszont, ugye borravalót nem kell ad­ni, amit a két gyönge virágszál igencsak el­várt. A gépre rá van írva a neve. Úgy hívják: F.Dánuel. Reggeltől estig dolgozik. Akinek ilyen szép neve van, tehetne e másképp? Százágú sörényét dühösen megrázza. Olyan­kor habzik. Nekimegy a járgánynak, hogy beleremeg, de tűri. Csámpás kis Trabantok, díszléceiktől megfosztott Ladák, feneküket a földön húzó Dáciák, bogárhátú Volks­wa­­genek régi-régi rendszámokkal, Mercedesek, melyek mindig fénylenek, úgy sorjáznak alá, mint megtisztulni vágyó tegnapi szüzek, akiknek ez lesz az utolsó tavaszuk. Emánuel, Emánuel, megrontasz bennünket. Számolom a kocsizat. Harminc, negyven is várakozik. Ahogy a bennük ülő ott gubbaszt, kicsinek látszik mindegyik. Kövérnek. A sor vécén várakozóknak legalább másfél órát kell várniok. Még csak nem is szentségesnek. Miért is tennék? Múló jelenség az egész. Már dolgoznak a számítógépes megoldáson, hogy a gépkocsik maguk mennek majd a mosatóhelyre. Csupa üres kocsi áll majd itt. Aztán ez is elmúlik. Az autók majd maguk tisztogatják magukat. Két kerékre állnak, úgy csutakolják a kényes részeket. S Emá­nuel utoljára rázza meg sörényét, saját hab­jaiba ölve magát. Bánatában, hogy nem látja élő ember, mennyit küszködik. Hol a zöld vödör? Hát a mosószer, a kefe? Nem várom ki a soromat, tudok én még ko­csit mosni. Te öreg kínai, aki úgy kétezer évvel ezelőtt költőnek nevezted magad, mi­lyen igazad volt: „Kezdem, mikor a nap kél, / végzem, mikor lemegy. / Ihatnom? Kutat­ások. / Ehetnem? Rizst vetek. / Mit nekem a császár?! Az uraságok!” Még a mosás hagyján, hanem a rozsda a díszléceken, a lökhárítón. Nem lehet így hagyni. Süss ki nap, biztass. A többit elvég­zi a Krómputz. — Nem félsz, hogy megfázol? Hajadonfőit, ilyen hidegben. Nini, a szomszéd! örülök, hogy fölegye­nesedhetek. — Rég láttalak — mustrálhatom. Elegáns, mint mindig. Bajsza ugyartottan nyírott. Kedves ismerősöm a másik házból. Elkámpi­­csorodva felel: — Kórházban voltam. Infarktusom­ volt. Vasárnap délután lettem rosszul. Kértem egy pohár vizet a házinénitől. De már nem tud­tam meginni. Ha végzek a kocsimosással, egy hajtásra megiszom egy korsó vizet. ■. y.­ KÖZÉLET-DIPLOMÁCIA ASTA-tanácskozás A világ legnagyobb utazási szö­vetsége, az amerikai utazási iro­dákat tömörítő ASTA a héten Budapesten tartotta nemzetközi szekciójának, majd igazgató ta­nácsának ülését. Marjai József, a Miniszterta­nács elnökhelyettese fogadta az amerikai utazási irodák szövet­ségének vezetőit. Az ASTA vezetői pénteken" el­utaztak hazánkból. Hírügynökségi együttműködés A M­agyar Távirati Iroda kül­döttsége Ágoston László vezér­igazgató-helyettes vezetésével feb­ruár 27. és március 1. között Ka­bulban tárgyalásokat folytatott Dr. Said Amir Zarraával, a Bahtar hírügynökség vezérigazga­tójával. Megállapodtak a két in­tézmény közötti együttműködés bővítéséről. A küldöttséget fogad­ta Abdullah Spantgar, az Afga­nisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságának osztály­­vezetője. Kitüntetések A Népköztársaság­ Elnöki Ta­nácsa dr. Simó Jenőnek, a Szín-, ház- és Filmművészeti Főiskola rektorának közéleti tevékenysége elismeréseként. 60. születésnapja alkalmából a Szocialista Magyar­,­országért Érdemrend kitüntetést adományozta. A kitüntetést Köpe­­czi Béla művelődési miniszter pén­teken adta át. ■ A Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsa Zsigmond Endré­nek, a Magyar Hirdető nyugal­mazott vezérigazgatójának, az MSZMP KB Párttörténeti Inté­zete társadalmi munkatársának kiemelkedő munkásmozgalmi és politikai tevékenysége elismeré­seként, 75. születésnapja alkal­mából a Szocialista Magyaror­szágért Érdemrend kitüntetést adományozta. A kitüntetést Trautmann Rezső, az Elnöki Ta­nács helyettes elnöke pénteken adta át. Jelen volt Molnár János, a Párttörténeti Intézet igazgató­­helyettese. Az Elnöki Tanács Lérch József­­nét, Szombathelyi Sándornét és Sarkadi Istvánt, a Hazafias Nép­front Országos Titkárságának munkatársait, több évtizedes, ki­emelkedő munkásságuk elismeré­seként, nyugállományba vonulá­suk alkalmából a Munka Érdem­rend arany fokozatával tüntette ki. A kitüntetéseket pénteken Pozs­­gay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára adta át.­ ­ ’ Egy antifasiszta újságíró Koszorúzás Pethő Sándor sírjánál Pethő Sándor újságíró, a Ma­gyar Nemzet című napilap meg­alapítója és első főszerkesztője születésének 100. évfordulóján ko­­szorúzási ünnepséget rendeztek pénteken, a Mező Imre úti teme­tőben lévő sírjánál. Az 1940-ben elhunyt történetíró, publicista a német fasizmus hatalomra jutásá­tól kezdve antifasiszta írásaiban védelmezte a nemzeti független­séget, fellépett a harmadik biro­dalom területszerzési politikájá­val és a hazai szélsőjobboldal tö­rekvéseivel szemben. Sírját a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsa, a Magyar Újság­írók Országos Szövetsége, a Ma­gyar Nemzet szerkesztősége kép­viselői koszorúzták meg. Lerótták kegyeletüket Pethő Sándor család­jának tagjai, valamint a szülő­föld, a pásztói község tanácsa és népfrontbizottsága képviselői is. Pethő Sándorra emlékezve­­ az évforduló alkalmából a lap­alapítóról utcát neveztek el Buda­pesten a VI. kerületben. A Fő­városi Tanács Végrehajtó Bizott­ságának határozata alapján már­cius 1-től az eddigi Labda utca Pethő Sándor nevét viseli. Az ünnepi eseményen a Him­nusz hangjait követően Kosáry Domokos akadémikus idézte fel Pethő Sándor pályáját. Emlékez­tetett arra, hogy a neves publi­cista a polgári értelmiségnek azt a részét képviselte, amely a hit­leri Németország fenyegető iszo­nyatával mind nemzeti-magyar, mind pedig humánus, emberi meggyőződésből egyre határozot­­­tabban szembe fordult. Az 1938. augusztus 25-én indított lapban megtették a tőlük telhetőt, hogy a veszély nagyságára ráébresszék a hazai politizáló rétegeket, külö­­nösen a középosztály, az értelmi­ség olyan elemeit, amelyekre va­lamiképpen hatni tudtak. Pethő Sándor emlékét péntek­től emléktábla is őrzi. A róla elnevezett utcában, a 4-es számú ház falán elhelyezettt márvány­táblát a Magyar Szocialista Mun­káspárt agitációs és propaganda­osztálya nevében Karvalics László osztályvezető-helyettes és Berecz­­ky Gyula alosztályvezető koszo­­rúzta meg. Az emléktáblánál a Minisztertanács Tájékoztatási Hi­vatala nevében Bányász Rezső államtitkár, a Tájékoztatási Hiva­tal elnöke és Németh Jenő elnök­­helyettes helyezte el a megemlé­kezés virágait. A Hazafias Nép­front Országos Tanácsa részéről Molnár Béla titkár és Horváth Győző osztályvezető, a fővárosi és a VI. kerületi tanács képviseleté­ben Nyirő Rózsa, a Fővárosi Ta­nács elnökhelyettese és Méreg Tivadar, a VI. kerületi Tanács el­nöke koszorúzott. A Magyar Nem­zet szerkesztősége részéről Soltész István főszerkesztő és Matolcsy Károly főszerkesztő-helyettes, a Magyar Újságírók Országos Szö­vetsége képviseletében Pálfy Jó­zsef elnök és Benkő Károly titkár rótta le kegyeletét. Elhelyezték virágaikat Pethő Sándor család­jának tagjai, tisztelői, barátai is. Az ünnepség a Szózat hangjai­val­ ért véget. (MTI) Ülést tartott a SZOT elnöksége Teendők a hidegkárok enyhítésére A SZOT elnöksége pénteken ülést tartott. Az elnökséget Mar­jai József miniszterelnök-helyet­tes tájékoztatta azokról a károk­ról és nehézségekről, amelyeket a rendkívüli hideg időjárás okozott az ország gazdasági életében, kü­lönösen az anyag- és energiaellá­tásban. A kormány nevében kérte a szakszervezetek segítségét a ke­letkezett termeléskiesés pótlásá­hoz, és a károk helyreállításához. A SZOT elnöksége kinyilvání­totta, hogy támogatja a hiányok pótlását szolgáló komrányintéz­­kedéseket. A szakszervezetek egyetértenek a kormány törekvé­seivel, és a szakszervezeti bizott­ságok, a bizalmiak az aktivisták mozgósításával is segítik, hogy a vállalatok mielőbb felmérjék vesz­teségeiket, és meghatározzák a teendőket. Szükséges, hogy a vál­lalatok dolgozói is kezdeményez­zék és segítsék annak meghatá­rozását, hogy mely termékek hiá­nyát kell közvetlenül pótolni, me­lyek helyettesíthetők más áruk többlettermelésével, az exportki­eséseket pedig milyen újabb piac­képes cikkek gyártásával lehet el­lensúlyozni. A SZOT elnöksége jóváhagyta a szakszervezetek és a SZOT 1985. évi költségvetését, valamint meg­­jelölte a szakszervezeti választá­sok és kongresszusok előkészíté­sének agitációs és propaganda feladatait. Tájékoztatót fogadott el a munkaügyi döntőbizottságok­ról, és a döntőbizottságok műkö­dését segítő szakszervezeti tevé­kenységről. (MTI) Tanácselnöki értekezlet Papp Lajos államtitkárnak, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökének vezetésével a fővárosi, megyei és megyei városi tanács­elnökök pénteken értekezletet tar­tottak a Parlamentben. A tanács­kozáson Horváth István belügy­miniszter adott tájékoztatást a­ belügyi munka időszerű kérdései­ről, az állam és közbiztonság meg­óvására irányuló tevékenység­ről. A belügyminiszter tájékoztat­ta a tanácselnököket a határőrség és a tűzoltóság munkájáról is. (MTI) Megemlékezés Lukács Györgyről Lukács György életéről és mun­kásságáról tartottak értekezletet csütörtökön Berlinben, az NSZEP KB Társadalomtudományi Akadé­miáján. Az akadémia tudósai és a Humboldt Egyetem tanárai tar­tottak előadásokat Lukács filozó­fiájáról. A konferencián több tudomá­­­nyos intézet munkatársai vettek részt. A nagy marxista gondolko­dó, esztéta, irodalmár és kultúr­­politikus születésének századik év­fordulója alkalmából további megemlékezéseket tartanak az év folyamán az NDK-ban.

Next