Magyar Hírlap, 1989. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-16 / 64. szám

Magyar Hírlap (Folytatás az I oldalról) ki és azt, hogy a méltóságteljes szabad ünneplés sem feledtetheti a változtatások küzdelmes felada­tait" most már nem csupán ránk, hanem gyermekeinkre, unokáink­­ra kell gondolnunk, akiknek jobb, szebb magyar jövendőt kell nyúj­tanunk Ezt követően Nyers Rezső mon­dott beszédet Kiemelte, hogy ezentúl március tizenötödikének olyan közmegegyezést teremtő, nemzetünket összetartó ünnepnek kell lennie, amelyet azonos hő­fokon, közös felelősséggel ünne­pelhetnek a szocializmus, a de­mokrácia, a vallás és a felvilágo­sult nemzeti gondolkodás hívei. Mint mondotta, tanulnunk kell nem csak a rég-, hanem a közel­múltból is, hiszen nem elég a nép­jogokat egy élcsapaton keresztül gyakorolni, mert az élcsapat, könnyen élcsoporttá válhat, a ha­talom tekintélyuralommá mere­vedhet A népfelség elvén tartott szabad választás, a képviseleti demokrácia alapján működhet igazán felelős kormány, ezúton le­het a szocializmus eszméit honi viszonyaink közt is alkalmazni, és ez felel meg nemzeti érdekünk­nek. Történelmünk arra tanít — mondta —, hogy a nemzeti füg­getlenség nem függhet körülmé­nyektől, az önmagában vett érték hiányát nem menthetik a körül­mények. Megszenvedtük az egy­kori császárváros, Bécs, majd Berlin, később pedig Moszkva „távvezérlését"­­, az önálló irányt vett magyar reformpoliti­kától ma már egy pillanatra sem tántorodhatunk el Nem feledkez­hetünk meg kelet-közép-európai kötelességünkről sem, nem szűn­hetünk meg együttérezni a hatá­rainkon túl élő magyarsággal és jövőnket csakis a nemzetek kö­zösségében gondolkodva építhet­jük sikeresen (jeney) A Magyar Televízió épületének jelképes lefoglalására több tízez­ren érkeztek a Szabadság térre. A zsúfolásig megtelt téren a résztvevőknek először Cserhalmi György színművész olvasta fel a 31 független szervezet által alá­írt 12 pontot. Mit kíván a Magyar Nemzet? Szabad, független, demokratikus Magyarországot! — olvasható a felhívás elején. Megfogalmazzák a követelmények között a valódi népképviseletet és többpártrend­szert, a választások szabadságát és tisztaságát, az emberi jogok érvényesülését és a bírói függet­lenséget, valamint a rendőrállam helyet jogállamot. Követelik a szólás-, sajtó-, lelkiismereti és ok­tatási szabadságot, a hírközlés ál­lami monopóliumának felszámo­lását és az Állami Egyházügyi Hivatal feloszlatását. Az érdek­­védelem, a követelés és a szoli­daritás szabadságát ne korlátoz­zák, jogot a sztrájkra! — mond­ják ki majd a méltányos közte­herviselést, a közkiadások társa­dalmi ellenőrzését, az egyéni és csoportos kiváltságok megszünte­tését, az emberhez méltó élet alapfeltételeinek megadását sür­getik. Szerepel az ésszerű gazdál­kodás, a működő piac, s a tulaj­donformák egyenjogúsága, ami­hez hozzátették: állítsák le a pénzemésztő és környezetpusztító nagyberuházásokat, szüntessék be a veszteséges vállalatok támo­gatását, vessenek véget a vállal­kozás és a lakosság megsarcolá­sának. Igénylik a bürokrácia és az erőszakapparátus leépítését, a munkásőrség és az ifjúgárda feloszlatását, Kelet- és Közép- Európa népeinek szabadságot és önrendelkezést, s azt, hogy szűn­jék meg Európa katonai, gazdasá­gi és emberjogi kettéosztása. Semleges, független Magyarorszá­got kívánnak, a szovjet csapatok kivonását hazánk területéről, s november 7. törlését a magyar ün­nepek sorából. A kormány lépjen fel a nemzetközi fórumokon a magyar kisebbségek védelmében, szűnjék meg a rendőri szemlélet és a jogtalan megkülönböztetés a romániai menekültek ügyében, felelős kisebbségi és menekültpo­litikát szorgalmaznak, s azt is megfogalmazták, hogy a történe­lemhamisításnak véget kell vetni, a nemzetnek vissza kell adni cí­merét, s általában nemzeti önbe­csülést követelnek. Igazságot 56- nak, tisztességet a forradalom mártírjainak, és nyilvánítsák nemzeti ünneppé október 23-át — ezzel fejeződik be a független szervezetek 12 pontja. Ezután Csengey Dénes, a Ma­gyar Demokrata Fórum elnöksé­gének tagja lépett a mikrofon­hoz. Bejelentette: a független po­litikai szerveződések, pártok ki akarják nyilvánítani, hogy a Ma­gyar Televízió az egész nemzeté, s e tulajdonjogot a jövőben is ér­vényesíteni kívánják, önálló mű­sorokat követelnek a független pártoknak, mozgalmaknak és szakszervezeteknek. " Az MTV bejárata előtt gyere­kek és fiatalok Szabad magyar televízió! feliratú transzparenst feszítettek ki, ezzel jelezve a te­levízió jelképes lefoglalását, újabb nemzeti katasztrófát. Fél­megoldásokkal azonban nem ér­hetjük be" — hangoztatta. Sze­rinte a válságból csak nemzeti összefogással lábolhat ki az or­szág. Szorgalmazta, hogy előbb teremtsék meg „a demokratikus pártok és mozgalmak koalícióját, hogy az MSZMP-nek erős, meg­kerülhetetlen vetélytársa és tár­gyalófele legyen”. A Kis János be­szédét záró jelszót — Szabadsá­got, demokráciát! — hosszasan skandálta a tömeg. A beszédek után — azok nevé­ben és azok helyett, akik nem ünnepelhetik szabadon március 15-ét — a jelenlévők elénekelték a Székely himnuszt. A Kossuth téri megemlékezés a Szózattal zá­rult. Ezután a menet — az Al­kotmány utca, a Bajcsy-Zsilinszky út, a Szent István körút és a Mar­git híd érintésével — elindult a Bem tér felé. Méltósággal ünnepeltünk A televízió jelképes lefoglalása Nyers Rezső A Televízió előtt Délben a Petőfi-szobornál Délben 31 független, demokra­tikus szervezet nevében üdvözöl­ték a téren összegyűlt, talán száz­ezer főt is megközelítő tömeget. A résztvevő szervezetek rendezői a zsúfoltság ellenére vékony fo­lyosót igyekeztek biztosítani a Petőfi-szoborhoz azok számára, akik el akarták helyezni a talap­zaton a megemlékezés virágait. A sokaság most nemcsak elszánt diá­kokból állt, egész családok, gyere­kekkel, idős emberek is szép számmal részt vettek az ünnep­ségen, amelynek rendjét csupán egy helikopter zavarta meg, né­hány percre. A gép a tér felett körözött egy ideig, az ünnepi be­szédből egy szót sem lehetett hal­lani tőle, amiért nemtetszésüknek élénk füttykoncerttel adtak han­got az egybegyűltek, míg a heli­kopter utasai rá nem ébredtek, hogy a magasban nem maradtak észrevétlenek ... Az alternatív szervezetek ne­vében először Víg Károly, a Baj­­csy-Zsilinszky Endre Baráti Tár­saság elnöke mondott beszédet. Korábbi március 15-ékre emléke­zett, azokra, amelyek sosem múl­tak el rendőri beavatkozás nél­kül. De elmondta: nemcsak azért nem fogadták el az alternatív szervezetek a felhívást a közös ün­neplésre, mert ezekről a rendőri akciókról még nem feledkeztek meg. Azért sem ünnepelhetnek együtt idén a hagyományos szer­vezetekkel, mert azok még az el­múlt év decemberében is kísérle­tet tettek arra, hogy kisajátítsák az ünnepet. Úgy indítványozták március 15. nemzeti ünneppé nyil­vánítását, mintha ez saját javas­latuk lenne, elhallgatták, hogy ez sokak régi követelése. Vig Károly azonban hozzátette: a szabadság egy és oszthatatlan, s ha majd a jognak asztalánál egyformán kap helyet minden szervezet, ünnepel­ni is együtt lehet. Mécs Imre a Történelmi Igaz­ságtétel Bizottság nevében beszélt és Bibó Istvánt idézte: demokra­tának lenni annyi, mint nem fél­ni. Ma még azonban a csöndes többség nem hisz, nem bízik, ha­nem fél. Fél a visszarendeződés­től, mert túl sok fegyver van kint. Ezért követeli a szervezet a fegyverek begyűjtését, a mun­kásőrség m­egszüntetését. Mécs Imre arra az októberi napra is emlékezett, amikor — 33 éve —, a pesti egyetemisták ugyanennél a szobornál gyülekeztek. Az is olyan nap volt, amikor szinte minden m magyar ember ugyanazt akarta, amikor újjászületett a magyar nemzet, ha később, el is sodorták az akkori győzelmet a véres események. Követelik te­hát, hogy március 15. mellett ok­tóber 23. is legyen a nemzet kö­zös ünnepe. Mr. A. Ünnepség a Kossuth téren Csak magunkban bízhatunk A Szabadság térről a tömeg egy része közvetlenül a Kossuth térre ment. Mások előbb a Batthyány­­örökmécseshez vonultak, ahol nemzetiszínű, Kossuth-címeres zászlók díszsorfala között elhe­lyezték az emlékezés, a kegyelet virágait. A különböző szervezetek nevét és jelszavait hirdető transzparen­seket magasra emelve, folyama­tosan érkeztek a Kossuth térre az ünneplő csoportok. Elénekelték a Himnuszt, majd félperces néma­sággal, meghajtott zászlókkal em­lékeztek meg azokról, akik 1956. október 25-én vesztették életüket a Kossuth téren. Ezután Orbán Viktor, a Fiatal Demokraták Szövetségének kép­viselője tartott beszédet. Kétsé­gét hangoztatta a hatalom őszin­teségét illetően, és ezzel indokol­ta, hogy a Fidesz nem volt haj­landó a közös ünneplésre. „Mi csak magunkban bízhatunk. Abban hi­szek, hogy közös akarattal képe­sek vagyunk békés úton vissza­vezetni Magyarországot 1848 esz­ményeihez" — mondta. Követel­te egyebek között a szabad válasz­tásokat, az egyenlő gazdasági és jogi feltételek megteremtését a politikai szervezetek működésé­hez, a munkásőrség feloszlatását. A másik Kossuth téri szónok Kis János, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselője volt. „Békés átmenetet akarunk, nem Magyar—magyar párbeszéd Március 15—ét véleménykülönbségre, poli­tikai felfogásra, pártállásra tekintet nélkül, az idén először együtt ünnepelte New York­ban a magyarság túlnyomó része, köztük a különféle — hazánkat eddig el nem ismerő — szervezetek tagsága. A mai Magyarország külföldön is elkezdte a magyar—magyar párbeszédet. New York-i főkonzulunk ezért olyanokat is meghívott a közös ünneplésre, akik eddig nemzeti ünnepeinkre nem kap­tak invitálást. A magyar ENSZ-misszió ter­meiben megtartott megemlékezésen március 14-én este, mintegy 150-en voltak, ám aki a meghívottak közül nem tudott megjelenni, az is hírt adott magáról. Így például Király Béla, a 33 évvel ezelőtti események egyik főszereplője azért maradt távol, mert beteg­sége ágyhoz kötötte. Ott volt viszont — elő­ször a hivatalos ünnepségek történetében — az USA-ban élő Decsi János. 1956 másik kulcsfigurája, vagy Bárdossy Pál, a II. világ­­háborús miniszterelnök, Bárdossy László öc­­­cse is. — Azért jöttünk el, mert március 15-e ott­hon méltó ünnep lett. S mi ezt el akarjuk ismerni, örülünk a helyzet javulásának, hi­szen az ilyen lépések Magyarország javát szolgálják — mondták munkatársunknak. Bánlaki György főkonzul beszédében hang­súlyozta: Magyarországon jelentős, mélyre­ható, és rendkívül gyors változások zajla­nak. Sok minden kerül átértékelésre, újra­gondolásra. Megindult az örvendetes ma­gyar-magyar párbeszéd. Arra kérem, legye­nek részesei ennek a dialógusnak. Az óhaza igényli ezt a párbeszédet, amelynek célja a múlt nemzeti megbékélést szolgáló, árnyalt kezelése, az előretekintő útkeresés. A célok célja e kis nemzet felvirágoztatása, amelynek szerves része mindenki, aki magyarnak érz, és vallja magát, akár a mai Magyarország állampolgára, akár a szomszédos országban élő, buldózerek által fenyegetett nemzeti ki­sebbség tagja, akár történelmünk viharai nyomán a legkülönbözőbb okokból nyugaton élő magyar." A Capitoliumban alkalmam volt találkozni Tom Lantos, kaliforniai képviselővel, örven­detesnek minősítette az óceánon át folyta­tott kapcsolatélénkítést. Kifejtette: az USA- ban élő magyarság rokonszenvvel kíséri az otthoni változásokat, és ez kedvezően befo­lyásolja az USA hivatalos köreinek megíté­lését Magyarország iránt. Ezért bízik abban, hogy Magyarország részére az USA törvény­­hozása mielőbb lehetővé teszi az USA beru­házási garanciáit Magyarország területére (OPIC), és folyamatossá alakítja a legnagyobb kedvezményes elbánást. Visszatérve az eseményekhez: március 15-e megünneplésének történetében ugyancsak elő­ször közösen koszorúznak a magyarság kép­viselői. Bánlaki György főkonzul 15-én együtt helyezte a koszorút számos, magyar emigrá­­ciós szervezet képviselőivel, illetve New York elöljáróival, a New York-i Kossuth-szobornál. Ez az eseménysor hosszú-hosszú évtizedek után új kapcsolatteremtést jelent, és egy új­fajta dialógus megindulását mutatja. New York, 1989. március 15. Matkó István tudósítások 1989. március 16., csütörtök Szeged Méltósággal, lelkesedéssel, és rendben ünnepeltek tegnap a sze­gediek. Az MSZMP, a Hazafias Népfront, a városi tanács és a KISZ által a Klauzál téren ren­dezett gyűlésen mintegy ezren­­ezerötszázan hallgatták meg Gras­se!!.­ Gyula akadémikus beszédét, elsősorban az elmulasztott törté­nelmi lehetőségekről, és arról, hogy a további fejlődés csak Széchenyi és Kossuth szellemi örökségének összehangolásával lehetséges. Már sokezres tömeg volt jelen a Móra Ferenc Múze­um előtt azon a­­ független szer­vezetek által rendezett ünnepsé­gen, amelynek szónoka Király Zoltán volt. A népszerű tévériporter, és or­szággyűlési képviselő mindenek­előtt annak az átmeneti állapot­nak a veszélyeiről — és az átme­neti állapot megoldásának lehető­ségeiről — beszélt, amely ma hazánkat jellemzi. „A régi hata­lom soha nem volt legitim” — hangsúlyozta, elemezve a párt­vezetés, a kormány és az Ország­­gyűlés tekintélyvesztésének oka­it, ám egyelőre új közmegegye­zés sem jöhetett létre, hiszen so­kan — politikai elvakultságból, vagy egzisztenciális érdekből — változatlanul a szocializmust sze­retnék megvédeni a demokráciá­tól. Megállapította Király Zoltán: az új politikai szervezetek veze­tőinek többsége is önkijelöléssel került tisztségébe, s nem demok­ratikus választással.­­ Az egyik oldalon a hatalom elvesztésétől félnek, a másikon a koalícióval, esetleg együttjáró „szalámitakti­ka” lehetséges következményei­től — mondta, majd egy új poli­tikai kultúra a kölcsönös toleran­cia kialakításának szükségességét jelölte meg a konszenzus alap­­feltételeként. Markánsabb megfogalmazásban, de ugyanerre a következtetésre jutott Tamás Gáspár Miklós, a Dugonics téri ünnepség szónoka. Fontosnak ítélte, hogy a „lopako­dó gyanú és a botor bizalom" megszűnjék, és figyelmeztetett a társadalmi türelmetlenség veszé­lyeire. „Vigyázzunk egymásra, mert kevesen vagyunk!" — jelen­tette ki dübörgő taps közepette. Hasonló tetszésnyilvánítással fo­gadták a résztvevők az alterna­tív csoportok által összeállított 12 pontot. Szintén a Klauzál téren fejező­dött be Kossuth Lajos szobrá­nak megkoszorúzásával az alter­natív szervezetek ünnepségsoro­zata. Raffay Ernő történész, a gyűlés szónoka számos társada­lomszerkezeti változás követelé­se mellett részletesen szólt arról, hogyan satnyult és silányult el fizikai, erkölcsi és szellemi szem­pontból egyaránt a magyarság az elmúlt évtizedekben. Az ünnepségek résztvevői meg­koszorúzták Petőfi Sándor szob­rát a Dóm téri nemzeti emlék­csarnokban, és a Szőregi csata emlékművét is. Valószínűleg nem született megállapodás a hivata­los és alternatív szervezetek kö­zött arról, hogy csak az egykori radikális gondolkodású államfér­fiaknak járhat megbecsülés, a mérsékelteknek nem, de tény: a tucatnyi szervezetből összesen egy koszorú jutott Deák Ferenc szobrára, Széchenyi Istvánéra pe­dig — legalábbis a délutáni órá­kig — egy szál virág se. Úgy tet­szik, a korábbi történetfelfogás­ból az új szervezeteknek is volt mit merítenie Szegeden ... (lengyel) Kölcsönös tolerancia Erdélyi menekültek között Délelőtt fél tízre szólított a la­pokban közzétett meghívás: „az erdélyi menekültek együtt kezdik az ünnepi megemlékezést Buda­pesten a Szamuely utcában, az Eötvös könyvesbolt előtt." Nem vagyunk sokan, legfeljebb, ha hetvenen gyűltünk össze itt, kicsik és nagyok, öregek és fia­talok. A hevenyészve felszerelt mikrofon előtt Dinnyés József gitárral kíséri dalait. A zenében az otthonmaradtak és az ideér­kezettek fájdalma fogalmazódik meg, ahogy a dalokban sorra meg­szólal Nagyvárad, Kolozsvár, Sep­­siszentgyörgy, Vásárhely, Nagy­bánya, Háromszék, Hargita ne­ve.. Papp István, az erdélyi menekültek Bethlen-közösségének képviseletében váltja a mikrofon előtt az ünnepi regöst. Szavaival ő is otthonjár, felidézi a határon túli korábbi március 15-éket, amikor legszebb álmukban sem merték remélni, hogy valaha nem­zetiszínű kokárdával, szabadon ünnepelhetnek. „Most — így a szónok — bízva, hogy a nehéz­ségekből kilábal és sorskérdéseit megoldja ez a nép, megteremti a grandománia nélküli, de távlatos magyar jövőt.. A Bakáts téri templomban mos­tanában ért véget az ünnep miatt korábbra hozott mise. A nyolcva­nas évei felé közeledő néni onnan ballagott át ide a gitárszót hall­va. A kattanó fényképezőgépem látva, mosolyogva takarja ki ko­pott kabátja hajtókáját és mu­tatja a kokárdát... — Én is erdélyi vagyok, a szü­leim Szászvárosból jöttek át — mondja. Fiatal pár az ünneplő tömeg­ben. Mindkettőnek ez az első már­cius 15., amit nyilvánosan, sza­badon ünnepelhetnek. A lány: — Egészen kicsi voltam még, amikor a bányász édesapám ka­rácsonykor elkezdte tanítani ne­kem és a testvéremnek a Nemze­ti Dalt. Aztán március 15-én fel­állított a székre és ott mondtuk el Petőfi versét. Ez volt az ün­nep számomra Erdélyben, mind­addig, amíg tavaly át nem jöt­tem ... A könyvesboltban „Erdély erek­lyéi emlékeztetnek engem" című kötetét dedikálja Grandpierre K. Endre. Az erdélyiek ajándékba kapják a kötetet A szerző a ho­norárium 50 százalékát felajánlja az Erdély népeinek szabadságáért küzdő testületeknek. Amikor már minden ünneplő erdélyi kezében ott a fekete fe­delű kötet, elindulunk együtt a Március 15. tér felé. A Belváros szűk utcáin még könnyű a hala­ (Folytatása a 4. oldalon) A Batthyány örökmécsesnél

Next