Magyar Hírlap, 1989. október (22. évfolyam, 231-256. szám)
1989-10-07 / 236. szám
1989. október 7., szombat tesz fe?-Magyar Hírlap (Folytatás az 1. oldalról)resszus időrendjére, a kongreszszus elnökségének tagjaira és a levezető elnökökre tett javaslatot, majd jóváhagyták a kongresszusi munkabizottságok vezetőinek listáját. A párt programnyilatkozatát szerkesztő bizottságot Pozsgay Imre, az alapszabályszerkesztőt Fejti György vezeti. A személyi kérdéseket előkészítő A Központi Bizottság beszámolója megkísérli a párt szempontjából meghatározó politikai folyamatok összefoglalását, s egyúttal felvázolja a megújulás rövid távú feladatait. A modellváltás első lépéseit összegző fejezet a tavaly májusi pártértekezlet óta eltelt időszak főbb belpolitikai, társadalmi és gazdasági változásait idézi fel. Emlékeztet a pártértekezlet központi gondolatára, miszerint: tényleges gazdasági fordulat nem érhető el a politikai intézményrendszer, s ezen belül a párt gyökeres reformja nélkül. A beszámoló megállapítja: az MSZMP vezetése a múlt kritikus értékelésével és egy új, korszerű szocializmust hirdető program megalkotásával próbálta cselekvési terét tágítani. Kitér ugyanakkor a dokumentum arra is, hogy a párt különböző szintű vezető testületei a politikai döntéseket a májusi pártértekezlet után is a tagság érdemi részvétele nélkül hozták. bizottság vezetője Kovács Jenő, a kongresszusi ügyrendi bizottságé Kovács László, a mandátumvizsgálóé Vastagh Pál, a szavazatszámlálóé Gyuricska Kálmán, a fellebbviteli bizottságé pedig Balogh Sándor lett. A pártvagyon helyzetével foglalkozó szakértői bizottságot Kovács Imre vezeti. A kongresszus szóvivői tisztét Barabás János és Major László tölti be. Hangsúlyozza továbbá, hogy a reform üteme a párttagság jelentős részét elbizonytalanította, s ez hozzájárult a vezetés és a párttagság közötti távolság növekedéséhez. Mindez a taglétszám csökkenésében is tetten érhető. A beszámoló második fejezete a belpolitikai erőviszonyokat, a párt jelenlegi helyzetét foglalja össze. Felidézi az ellenzéki szervezetek létrejöttét, politikai térnyerését, a háromoldalú egyeztető tárgyalásokat, illetve az ott született megállapodásokat. A párt újjászervezését taglaló harmadik fejezet alapvető célként jelöli meg a demokratikus szocializmusba való átmenetet, a szakítást a diktatórikus szocializmus maradványaival, a bürokratikus pártállammal. A beszámoló leszögezi: a megújuló MSZMP azoknak a munkásoknak, mezőgazdasági dolgozóknak és értelmiségieknek érdekében kíván politizálni, akik teljesítményük alapján akarnak boldogulni. A beszámoló Nyers Rezső: Államszocializmus helyett demokratikus szocializmus A kongresszuson Nyers Rezső pártelnök mondott megnyitóbeszédet. Emlékeztetett arra: a tavalyi pártértekezlet óta nyilvánvalóvá vált, hogy hazánkban lezárult egy korszak, valami új kezdődött. Elkerülhetetlen, hogy a párt is számot vessen helyzetével, meghatározza, mit akar tenni az ország, a nemzet jövőjéért, mit kell tennie a szocializmusért, a mozgalom újjászületéséért. A szónok hangsúlyozta, hogy a politikai gondolkodás kiindulópontja csakis az lehet: mit akar a magyar nép, milyen törekvések összegeződnek egy mai formálódó közös akaratban. Rámutatott: a nép azt kívánja, hogy a politikusok és a gazdasági szakemberek vezessék ki az országot a gazdasági bizonytalanságból, s a mindennapi élet minősége javuljon. Széles körben helyeslik vagy elfogadják a piacgazdaság teljes körű kifejlesztését, és a tulajdonreformot, de azzal a feltétellel, hogy a növekvő piaci haszonból a dolgozó tömegek is részesüljenek, a pénzügyi stabilizáció terheiből pedig ne többet, mint egy igazságos részt kelljen vállalniuk. Az állampolgári jogok szélesítését, egyértelmű kifejezését és alkotmányos garantálását akarja az ország népe — folytatta Nyers Rezső. Az emberek azt kívánják: a választáson alapuló demokrácia legyen Magyarországon, s nem fogadják el többé azt, hogy a választásoknak ne legyen következménye a kormányzás irányzatára, s a politikai felelősséget elhomályosító mechanizmus működjön. Az emberek többsége nyílt és tárgyilagos, elfogultságtól mentes múltértékelést kér számon az MSZMP-től és a politikai élet más vezető tényezőitől is. Széles körű önkormányzatot igényel a magyar vidék népe, csakúgy, mint a főváros lakossága, s ezzel összekapcsolva jelentkezik az igény az ország elmaradott térségeinek felzárkózását segítő, tartósan működő megoldások iránt — hangsúlyozta a politikus. Hazánk nemzetközi kapcsolatairól szólva kiemelte, hogy a világgazdaságba szervesen beépülő nemzetgazdaságot, független külpolitikát kíván a magyarság többsége; azt, hogy Európa két részével és a semleges országokkal egyaránt jó viszonyban legyünk, intenzív együttműködést folytassunk. Ezzel összefüggésben a politikus hangoztatta: amíg a világban katonai-politikai tömbök léteznek, addig a józan ész azt diktálja számunkra, hogy a Varsói Szerződést és a KGST-beli kapcsolatainkat ne kérdőjelezzük meg, viszont törekedjünk ezen integrációk belső reformjára. Arra a kérdésre válaszolva, hogy az MSZMP milyen párt legyen a jövőben, miben változtasson a mozgalom, Nyers Rezső kifejtette: a mélyen szántó viták általános egyetértéshez vezettek abban, hogy a sztálinizmus teljes egészében elvetendő, mert az valójában nem a szocializmus egyik alternatívája, hanem tévút, a szocializmustól idegen módszerek alkalmazása. Ezen az alapon nyer igazolást a hazai sztálinizmus elleni, 1956-os népfelkelés, amely utat nyitott az MSZMP létrejöttének, egy sajátos reálpolitikának. A párt elnöke szólt azokról a nagy politikai hibákról is, amelyek a párt válságához vezettek. Mint mondta: aligha vitatott például az a politikai tévedés, amelyet 1972—74-ben követett el a párt a reformok leállításával, majd 1985—86-ban azzal, hogy további gyökeres reformok nélkül gazdasági növekedést kezdeményezett. E két téves döntés volt a közvetlen okozója Magyarország nagymérvű külföldi eladósodásának is. Az ezért való felelősséget jogosan kéri számon az MSZMP-n a nép — jelentette ki —, s a mi válaszunk nem lehet mentegetőző, a kritikát el kell fogadnunk. Ezzel összefüggésben azonban azt is elmondta, hogy az eseményekből a párt tanult, s az ellenőrzés nélküli kormányzást, az egypártrendszert —amelyek a hibákat lehetővé tették —, maga is igyekszik megszüntetni. Az ebből adódó következtetést úgy fogalmazta meg: az idő változásával az MSZMP történelmi szerepe is a végéhez ér. Most egy olyan új típusú pártra van szüksége a magyar szocialista mozgalomnak, amely utódja, de nem egyszerűen politikai folytatása az MSZMP-nek — állapította meg Nyers Rezső. A kongresszus jogát és feladatát is abban jelölte meg, hogy az erről az új típusú pártról döntsön. Véleménye szerint, abban a felfogásban kellene a kongresszusnak közös nevezőre jutnia, hogy a bürokratikus centralizmust megvalósító, úgynevezett „államszocializmus” rendjét lebontják, s azért szállnak síkra, hogy helyére a demokratikus szocializmus rendjét építsék fel. Ezzel nem kis kockázatot vállalunk, hisz társadalmunkban vannak hívei és szorgalmazói a „szocializmus nélküli" demokráciának, s az alkotmányos működés lehetőségei részükre is adottak lesznek — mondta. Ezt a kockázatot azonban — Nyers Rezső szerint — a pártnak vállalnia kell, s újra és újra meg kell küzdenie a demokratikus szocializmus eszméjéért és politikájáért. A napirendnek megfelelően ezután Grósz Károly főtitkár fűzött szóbeli kiegészítést a Központi Bizottság beszámolójához. Elöljáróban bejelentette: a csütörtök esti gondolat gazdag vita alapján szóbeli kiegészítését az éjjel átdolgozta, így ezt a Központi Bizottság nem hagyhatta jóvá. A beszámolót tárgyaló KB-ülés vitájára visszautalva a főtitkár rámutatott: — Egység vagy szakadás, megújuló párt vagy új párt — sokak szerint ez ma a kérdés. Ez is. De szerintem ennél többről van szó. A fő cél a demokratikus szocializmus, amely hitem szerint a nemzet felemelkedésének legjárhatóbb útja. S ehhez maga a párt is csak eszköz. Az MSZMP ma a legjelentősebb politikai erő hazánkban. Szervezettsége, felkészültsége, belső és nemzetközi kapcsolatai alkalmassá teszik az átmenet kulturált biztosítására. Nélküle ez nem lehetséges. Éppen ezért az átmenet időszerű feladatait kell megbeszélnünk. Ezért tettünk az írásos előterjesztésben ajánlást a legaktuálisabb teendőkre, s ezért kell tisztáznunk néhány alapvetően fontos szemléletbeli, s nem pedig elvi, ideológiai kérdést. Nekünk ma kell a legsürgősebb feladatokban, a legidőszerűbb napi kérdésekben rendezni sorainkat, ha azt akarjuk, hogy a politikai folyamatokat eredményesen tudjuk befolyásolni. Ezután emlékeztetett arra, hogy a magyar vezetés az 1970-es évek elején hibás válaszokat adott a világgazdasági kihívásokra. A párt akkori vezetése nem kezdte meg a párt és a politikai intézményrendszer érdemi reformját. A XIII. kongresszus teljesíthetetlen, egyszerre nem megvalósítható célokat fogalmazott meg, s újabb évek mentek veszendőbe. Mindez nagymértékű eladósodáshoz vezetett. Ezért a felelősség nem a párttagságot, hanem a politikai vezetést terheli. Nem a tagság döntött ezekben a sorsdöntő kérdésekben, hanem egy szűk vezetés, s nem a parlamentben vagy kormányban, hanem a párt központi vezetésben hozták meg az elhatározásokat. De ugyanakkor ne legyünk egyoldalúak. Az elhibázott döntéseket tanácsadók is kezdeményezték és támogatták. A folyamatok hátterében azonban a politikai és gazdasági vezetés hibáin kívül egyéb, rajtunk kívül álló okok is meghúzódnak. Ezek közül a legjelentősebb: a világgazdaság ellentmondásos az örökölt elmaradottságunk miatt ránk nézve különösen hátrányos átrendeződése. A magyar gazdaságra a 80-as évek közepén már olyan terhek nehezedtek, amelyek nagyságrendje messze meghaladja az ország méreteit, vezetőinek döntési kompetenciáját. Az adósságválság egyre inkább nemzetközi léptékű, globális gazdasági problémává vált. Súlyosbította helyzetünket, hogy a korábbi modell belső tartalékai éppen akkorra merültek ki, egy új út kikísérletezése akkor vált sürgetően időszerűvé, amikor már a hatál mastőkeigénnyel járó modernizáció lett a világgazdaság fejlődésének fő tendenciája, ugyanakkor számunkra a válság terhei is egyre nyomasztóbbá váltak. Végeredményben ma is a magunk kis nemzeti kereteiben vagyunk kénytelenek megküzdeni globális méretű, széles körű nemzetközi együttműködést feltételező, gazdasági problémákkal. Ezért is határoztuk el világgazdasági nyitásunk felgyorsítását. Ezért szorgalmazzuk olyan kitartóan a KGST működésének korszerűsítését. Emiatt kezdeményeztük a politikai intézményrendszer határozottabb reformját, gyökeres átalakítását. — Az elmúlt másfél év gyötrelmei, a szocializmus új magyarországi modelljének születését kísérő fájdalmak — mondotta ezután a főtitkár. — A változásokat a Magyar Szocialista Munkáspárt — s annak itt is jelen lévő Központi Bizottsága — is kezdeményezte, de nyitott volt mások hasonló törekvései iránt ksülönböző, két dolog. Nem hiszem, hogy szükséges lenne a párttagság többségének reformok iránti elkötelezettségét bizonygatni. Grósz Károly ezután rámutatott:. önbecsülésünkhöz hiteles történelmi képre van szükség. Ha napi politikai céloktól vezérelten csak az MSZMP korábbi hibáiról, bűneiről szólunk — amiről természetesen nyíltan szólni kell —, ezzel komolyan veszélyeztetünk mindenfajta kibontakozást. Ehhez ugyanis erőre, magabiztosságra van szükség. Arra, hogy higgyünk a cselekvés értelmében és akarjuk a sikert. Önmarcangolásunkban már politikai ellenfeleink támadásain is túl teszünk. Nem a munkásmozgalom haladó értékeit, köztük a kommunista eszményeket kell megtagadni, hanem azt a gyakorlatot, amely lejáratta ezeket. A teljes tagadást sem balos, sem ellenkező előjellel nem tűrhetjük meg a pártunkban. A Központi Bizottság 16 hónapos munkájáról szólva kijelentette: ez a Központi Bizottság az elmúlt közel másfél év alatt több új,korszakos jelentőségű változást kezdeményezett, mint ami az azt megelőző másfél évtizedben összesen, történt. Elfogadta, majd kezdeményezte apolitikai pluralizmus egyik legmagasabb formájának, a többpártrendszernek a kialakulását; következetesen szorgalmazta a jogállam kiépítését; megkezdte a párt, az állam, a társadalmi szervek több évtizedes összefonódásának felszámolását; felismerte és megkezdte a közelmúlt történetének tárgyilagos feldolgozását és megismertetését; szélesre tárta a nyilvánosság lehetőségét, felgyorsította a nemzetközi kapcsolatok sokirányú kibontakoztatását. Természetesen, azt sem tagadhatjuk, hogy munkája során a Központi Bizottság sok mindennel adós maradt, mindenekelőtt nem volt képes ,a párt sorait rendezni, a spárt cselekvési egységét kialakítani; túlzottan önmagával volt elfoglalva, ahelyett, hogy társadalmi jelenlétét, befolyását erősítette volna; nem fordított elég figyelmet a gazdasági folyamatokra; nem vállalt kellő részt a szocialista országokkal kialakult plitikai feszültség megelőzésében; munkastílusa lassan, formálódott, ezért nem jutott kellő energiája a vitatott kérdések érdemi tisztázására, s a hibák elkövetésének három okát jelölte meg a főtitkár: — Az egyik, hogy ez a pártvezetés az az 1988 májusa után jelentkező feladatokra nem volt, nem lehetett eléggé felkészülve, fokozatosan ismerte fel, hogy milyen sok és milyen nagy tennivalóval kell megbirkóznia. A másik, hogy a Központi Bizottság szervezeti struktúrája — mint munka közben kiderült — alkalmatlan a gazdasági és politikai válság egyidejű kezelésére, egy meghasonlott, önbizalmát vesztett párt határozott és korszerű irányítására. A harmadik ok: a Központi Bizottság szőkébb vezetését megbénította a politikai egység és a kellő szolidaritás hiánya. A pártértekezleten megválasztott vezetés kezdetben nem tudott, később nem is akart egységessé válni. A párt vezetőinek mulasztása, hogy a testületekben nem vitatták végig eltérő véleményüket a gazdasági és politikai megnyilvánulásaik pedig egy marakodó közösség képét alakították ki. Ezzel hozzájárultak annak a hamis nézetnek az elterjedéséhez, hogy csak rajtuk, a vezetőkön múlik az ország sorsának jobbrafordulása, a párt azonnali megújulása. Mindezért a felelősség elsősorban a főtitkárt terheli. Hogyan tovább? Erre kell ma elsősorban figyelmünket összpontosítani. Hiszen a feladataink rendkívül nagyok, megoldásuk rendkívül sürgető. Tudatában kell lennünk annak, hogy egyes szocialista értékek — mint a teljes foglalkoztatottság, a társadalmi biztonság és mobilitás —, súlyos ellentmondásba kerültek a válságmenedzselés, a gazdasági stabilizáció, a szerkezetváltás rövid távú követelményeivel. Meggyőződésem, hogy ezt a konfliktust — a társadalom dolgozó többsége érdekében — egy reformok iránt elkötelezett, baloldali párt köteles és képes vállalni. Újjászülető pártunkban nem szabad gyengülnie társadalmi elkötelezettségünknek , a munkavállalók elsődleges politikai képviseletének. A mi pártunk már régen nem pusztán munkáspárt. De a munkásságot a mi pártunk sem nyíltan, sem megtévesztő fogalmazási ködösítésekbe burkoltan nem tagadhatja meg. A fordulat lényege ne az legyen, hogy elhalványítjuk a párt munkásjellegét, hanem az, hogy új, progresszív módon fogalmazzuk meg a fizikai dolgozók és az értelmiségiek sajátos és közös érdekeit. Egyebek között azt, hogy a marxi sokoldalúságban értelmezett kultúra fejlesztése azért létkérdés számunkra, mert hazánk és népünk életképességének növeléséhez ebben látjuk az egyik legfőbb lehetőséget. El kell érnünk, hogy már rövid távon is legyenek munkavállaló nyertesei a modernizációs politikának, a rövid távon vesztesek pedig védelmet és perspektívát kapjanak. A csak korlátozó gazdaságpolitika lehetőségei kimerültek) ezért fordulatot kell végrehajtani. A fizetőképesség megőrzése mellett halaszthatatlanul szükség van tehát a szerkezetváltást és a szelektív növekedést is gyorsítani képes programra. Grósz Károly: A platformok ne váljanak bénító hatalmi harcok eszközévé! Nyers Rezső a szónokiemelvényen Fotó: Szalay Zoltán Az új pártnak néppártnak kell lennie Nyers Rezső szerint az újjászülető pártnak a választásokon néppártként kellene megjelennie. Mint mozgalomnak pedig döntően és főként munkavállalói érdekek kifejezőjeként szükséges működnie. Emellett építhet a szabadfoglalkozásúakkal, kistermelőkkel, kisvállalkozókkal való szövetségre is. El kell viszont határolódnia azoktól, akik a demokráciát az osztálypolitika eszközének tekintik, nem pedig a társadalmi együttélés létformájának, de ugyanígy azoktól is, akik a proletárdiktatúrás irányzatot képviselik, hiszen a párton belüli vitát kiküszöbölő demokratikus centralizmus nem fér össze a demokratikus szocializmussal. A párt nem vállalhat közösséget azokkal sem, akik pozíciójukat személyes érdekeik érvényesítésére, a pártot pedig hatalmuk fenntartására használták. Az MSZMP elnöke a párton belül kifejlődött reformmozgalmat az életerő pozitív megnyilvánulásának nevelte. Nyers Rezső végezetül annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az MSZMP kongreszszusának állásfoglalásától függ a magyar szocialista munkásmozgalom sorsának alakulása, s hatása a nemzet jövője szempontjából is jelentős. AZ MSZMP KONGRESSZUSA Korszakos átalakulás kezdődött . Fel kell tennünk a kérdést: hogyan vonható meg az elmúlt 16 hónap mérlege? Sokan ezt a valóban ellentmondásos időszakot csak hibák, mulasztások és elszalasztott lehetőségek sorozatának látják. Én azokkal értek egyet, akik szerint a pártértkezletet követően hazánkban korszakos átalakulás kezdődött el. Nagyra kell értékelnünk ennek kezdeti eredményeit a gazdaságban, a társadalomban és a politikai közéletben egyaránt. A súlyos gazdasági helyzet, az adósságszolgálat terhei, a párt megújulását fékező vezetési válság miatt azonban mindez még valóban csak kezdet. A munka nagyobb hányada még előttünk áll. Sokszor elmondtuk már: nem másfél, hanem több év kell az elszalasztott 15 év hiányosságainak pótlására, a kialakult válság következményeinek felszámolására. Az útkeresés természetes velejárói a modellváltással kapcsolatos viták. Ezek gyakran igen élesek, nemegyszer személyeskedőik, helyenként frakciós jelleget is öltenek. A problémát nem az okozza, hogy a pártban viták vannak, hogy platformok, áramlatok keletkeznek. Inkább az, hogy némelyek nem tudnak toleranciát tanúsítani, mások kirekesztésére törekszenek, például generációs alapon. Nem szükségszerű velejárója a megújulásnak az sem, hogy a pártban meghonosodott a címkézés. Az a kisebbik baj, ha ez csak a vezetőkre terjed ki. Nagyobb gond, amikor a vezetők érzik feljogosítva magukat annak eldöntésére, hogy ki a fundamentalista és ki a reformer, hogy kik maradhatnak a pártban és kiknek kell eltávozniuk. Nem más ez, mint a régi „sztálinista” felfogás és gyakorlat, hiába van bevonva a reformretorika vadonatújnak látszó mázával. A nézetkülönbségek megosztották a reformok szorgalmazóit. Az egyik oldalon azok állnak, akik a modellváltást összhangba kívánják hozni a pártmozgalom megújulásával és sikernek tekintik, ha minél többet tudnak velünk jönni. A másik oldalon azok, akik szerint minél hamarabb, minél messzebb kell jutni ezen az úton, mert szerintük ez a legfőbb biztosíték a visszarendeződés ellen. Nem törődve azzal, hogy a gyors ■ütem az erők legcélszerűbb felhasználását jelenti-e, s hogy ily módon a szükséges haladásért nem fizetünk-e túlságosan nagy árat, nem kockáztatunk-e túl sokat. Ezt a megosztottságot kellene kölcsönös türelemmel feloldani. Persze naivitás volna azt képzelni, hogy lehetséges a párt szélsőségeit egymással kiegyezésre bírni. Történelmi hiba lenne azonban, ha elfogadnánk, hogy a párt mérsékelt és radikális reformerői egymással összebékíthetetlenek. Az elmúlt napok nyilatkozatdömpingje azonban azt jelzi, hogy a magukat radikális reformereknek vallók már eldöntötték, hogy nem vállalják a közösséget. Tudatosan össze akarják mosni a reformfolyamat mérsékeltebb ütemének híveit a „szélsőbal” képviselőivel. Ezáltal megbocsáthatatlanul szűkítik a reformok társadalmi bázisát. A kongresszusi előkészületek tapasztalatai azt mutatják, hogy a párt tagjai közül sokan, várakozó állásponton vannak. A párthoz való viszonyaik eldöntését a kongresszus eredményétől teszik függővé. Többségük reálisan szemléli az eseményeket és elhatárolódik a politikai szélsőségektől. A demokratikus szocializmus olyan elemeit, mint a közösségi tulajdonra és a magántulajdonra épülő vegyes gazdaság, a gazdaság teljesítőképességének állandó növelése, a jogállamiság, az állampolgárok önszerveződése — noha érintik a gazdasági és politikai berendezkedés alapjait — nem tekintik társadalmi rendszerváltásnak. A társadalmi és a politikai rendszer jellegében, kü Megegyezésre kell jutni Úgy gondolom, a pártnak baloldali szocialista tömegmozgalomként, áramlatok szövetségeként kell működnie, ahol a központi platform, a kongresszuson elfogadott program minden párttagra nézve kötelező. A párt vezető testületei irányítsák és ellenőrizzék a kongresszusi határozatok végrehajtását! Kívánatos, hogy a párton belüli áramlatok konstruktív vitája garantálja a pártpolitika folyamatos megújítását. A platformok azonban ne váljanak bénító hatalmi harcok eszközévé: támogatók toborzására törekedjenek a társadalom legszélesebb rétegeiből, a párt számára. A reformpolitika bázisát a pártban nem a másként gondolkodók kitaszítása, hanem az álláspontok közelítése, a kompromisszumkeresés erősítheti. A párt megerősítésének viszont feltétele, hogy azok, akik alapjaiban nem értenek egyet akongresszus által elfogadott politikai irányvonallal, ne szerveződhessenek önálló politikai erővé a párton belül. Egy választásra készülő pártban megegyezésre kell jutniuk a különböző áramlatoknak, s a közvélemény számára egységet kell demonstrálni. Enélkül lehetetlen a választási siker, mivel a szavazópolgár többnyire arra adja a voksát, akiről feltételezi az erőt, kormányzóképességet. Az új pártvezetés elsőrendű feladata ezért, hogy mozgósítsa és segítse a párttagságot a közelgő köztársasági elnöki, országgyűlési és tanácsi választásokra A délutáni sajtóértekezlet kevés a nőküldött Munkatársunktól. Az MSZMP tegnap kezdődött kongresszusán négy irányzat jegyeztette be magát politikai platformként. A Reformszövetség — a budapesti pártértekezletet követően megalakult Reformblokk Országos Tömörülése —, a Népi Demokratikus Platform, az összefogás az MSZMP megújításáért platform, valamint a Platform az MSZMP-ért. Ezen kívül megalakult három másik platform, a Vidék Egyenlőségéért, a Platform az Ifjúságért és az agrárérdekekért. A lista nem végleges, a kongresszus alatt folyamatosan alakulhatnak küldöttcsoportok. Egyebek közt ez hangzott el az MSZMP XIV. kongresszusa első sajtótájékoztatóján, délután két órakor az Intransmas épületében. A sajtótájékoztatón részt vett Major László, az MSZMP szóvivője, Kovács László külügyminisztériumi államtitkár, az MSZMP kongresszusának ügyrendi bizottsági elnöke és Vastagh Pál, a Csongrád megyei Pártbizottság első titkára, a kongresszus mandátumvizsgáló bizottságának elnöke. Vastagh Pál, a mandátumvizsgáló bizottság elnöke elmondta, hogy az 1279 megválasztott küldött több mint 50 százalékát közvetlenül a nyilvánosság előtt maga a tagság jelölte. Kiemelte, a küldöttválasztás demokratikus módját, negatívumként említette, hogy kevés a nők aránya. A legfiatalabb küldött a Bács-Kiskun megyei Elekes Mihály, aki 1969-ben született, a legidősebb küldött Szántó Miklós Budapestről, aki 1916- ban született. Kovács László, az ügyrendi bizottság elnöke összegezte az addigi vitát. Kiemelte, hogy a küldöttek az ügyrendi változatok közül minden kérdésben a demokratikus alternatívák mellett döntöttek. Az MSZMP vagy utódpártja jövendő testületi szerveinek megválasztásánál a pártelnök egyéni, a párt további tisztségviselői és elnökségi tagjai zárt listás jelölés és választás útján nyerik el tisztségüket. Azt ma még nem lehet tudni, hogy a győztes listát egy platform vagy a platformok szövetsége adja. Az elképzelések szerint vasárnap választják meg az MSZMP elnökét, a párt két alelnökét és országos titkárát, valamint az elnökség többi tagját.