Magyar Hírlap, 1989. december (22. évfolyam, 283-306. szám)
1989-12-23 / 302. szám
Magyar Hírlap Beszélgetés Tőkés László egykori diáktársával A lelkész kálváriája Miközben a világ civilizált országaiban százmilliók gondolnak ezekben a napokban arra a kisdedre, aki a keresztényi hit szerint a betlehemi jászolban megszületett, Románia népei a Golgotát járják. Különös aggodalommal gondolunk a kétmilliós magyar nemzetiség új Krisztusára, Tőkés Lászlóra. A rettenthetetlen református lelkész kálváriájáról, a romániai hatalom és néhány főpap galádságáról Molnár János református lelkész, Tőkés László barátja és egykori diáktársa mondott el több új, és félelmetes tényt. Molnár János az idén márciusban települt át családjával hazánkba. Ma a szegedi egyetemi könyvtár munkatársa. A román hatóságok két hete véglegesen kiutasították szülőföldjéről, ezt követően adott interjút lapunknak és — későbbi megjelenésre — az amerikai Newsweek magazinnak. Ö ön a kolozsvári Református Teológiai Intézet hallgatójaként ismerkedett meg Tőkés Lászlóval. Mikor és hogyan? — Magam 1970-ben lettem a főiskola diákja, László pedig egy évvel később járt. A mai állapotokhoz képest gyönyörűek voltak azok az esztendők. Az 1968. évi diákmozgalmak hulláma akkor érte el Kolozsvárt. Magyar diáklapok kiadásával kísérleteztek az egyetemen és a mi főiskolánkon — sajnos, a próbálkozás a hatalom durva beavatkozása miatt eredménytelen volt. Mégis úgy látszott, eredeti szellemében tudjuk megtartani a magyar református egyházat. Nagy László teológus javasolta: több évfolyam végzett hallgatói telepedjenek le Brassó megyébe, így kialakulhat egy erős magyar református mag, amelyet a rezsim semmiféle fondorlattal sem tud majd feltörni. Ilyen környezetbe került hát Tőkés Laci. Apja helyettes püspök volt, lakhatott volna hát odahaza, ő mégis a kollégiumot választotta, hogy diáktársai között élhessen. Már a kezdetkor feltűnt, mennyire következetesen tudja érvényesíteni akaratát. Oroszlánrészt vállalt a diák tanács létrehozásában és részt vett annak az önképzőkörnek a tevékenységében, amelyet én vezethettem. Együttműködésünk a Gaál Gábor irodalmi körrel kitűnő volt, amint kapcsolataink a Korunk című folyóirat szerkesztőségével is. Rendszeresen eljárt hozzánk a főiskolára Szőcs Géza és számos más kiemelkedően tehetséges irodalmár, amíg az intézet vezetése meg nem tiltotta, hogy világi diákokkal és értelmiségiekkel ezen a módon kapcsolatot tartsunk. Szociológiai vizsgálatot végeztünk az intézményben a hallgatók világnézetéről és általában kulturális felkészültségéről Aradi Józsefnek, a kiváló teológusnak a segítségével: igaz, az elkészített anyag egy részét Péntek Árpád — azóta a főiskola rektora! — a szó szoros értelmében tűzre tette, mert az eredmények a lelkészképzés színvonaláról és módszereiről az ő számára kellemetlen tényeket bizonyítottak. Tőkés László azzal is „kivívta" a konzervatív, a rezsimhez lojális tanárok ellenszenvét, hogy Kallós Zoltán diákcsoportjának tagjaként néprajzi gyűjtéseikben vett részt, gyakran utazott a csángók földjére. Imádta a jó társaságot, hallatlanul élvezte a paraszti mulatságok hangulatát. Az egyház elsorvasztása • Mennyire volt mély az ellentét a konformista tanárok és az egyházon kívül is politizálni akaró diákok között? — Nagy András, Tavasza Sándor és sok más kiemelkedő egyéniség akkor már nem tanított, a professzorok új nemzedéke pedig többnyire elfogadta és híven követte az állami utasításokat. Rapp Károly, a főiskola akkori rektora például jó húsz esztendővel korábban a bukaresti kultuszminisztérium tisztségviselőjeként okozott felmérhetetlen károkat az egyháznak és általában a magyarságnak. A rezsim pedig furfangosan, dörzsölten használta ki a főpapok közötti személyes vagy elvi ellentéteket, íme, egy szemléletes példa! Vásárhelyi János halála után Tőkés István és Juhász István is pályázhatott volna a kolozsvári egyházmegye püspöki címére, a rendszer azonban, mint tudjuk, Nagy Gyulát tüntette ki határtalan bizalmával, aki ezt a bizalmat — Tőkés László történetéből hamarosan kiderül — alaposan meghálálta ... Megfosztva a palásttól . Van azonban e szomorú történetnek egy másik püspök hőse is, Papp László. Ismeri-e ön a nagyváradi püspököt, aki az utóbbi években játszott dicstelen szerepet? — Jól ismerem, részint apám jóvoltából, aki szintén református lelkész volt, részint a saját papi tapasztalataim alapján. Papp László igen művelt. Több nyelven kitűnően beszél, a művészettörténet úgyszólván a kisujjában van, olvasottsága elképesztő. A püspök, akit — ismétlem — Nagyváradon töltött gyermekkorom óta ismerek, már alacsonyabb beosztású lelkészként is arról volt hírhedt, hogy lelkiismeretlenül szolglátatta ki híveit a hatalomnak. Amit pedig püspökké történt kinevezése óta, azaz több mint húsz esztendeje művel, az — teljes felelősségem tudatában jelentem ki és rögtön bizonyítom is — a magyar református egyház tudatos elsorvasztása. Felszámolta például a püspöki vizitáció intézményét. Ismert, hogy mindenhová a maga elkötelezettjeit — azaz, a rezsim engedelmes szolgáit — igyekszik bejuttatni. Zilahon, Pusztaújlakon, a Nagykároly melletti Genesen és több más településen annak idején a felháborodott hívek szabályosan kizárták a templomokból a Papp László által odavezényelt papokat. Hosszúmezőre olyan lelkészt küldött, aki bizonyítottan besúgó volt. Várad püspöke többször nyilvánosan nevezte példaképének Nicolae Ceausescut, s egyszer, miközben a nemzetgyűlésből utazott vissza Erdélybe, haragosan fakadt ki Sütő András jelenlétében: a leginkább azt sajnálja, hogy híveit nem tudja leszoktatni — a hitről! Az újabb szereplők bemutatása után tehát kérem, folytassuk a történetet! Hová került ön a főiskoláról — és hová Tőkés László? __ Magam Szatmáron, Zilahon, a Bihar megyei Tamáshidán és több más településen dolgoztam lelkészként, közben az Ellenpontok című folyóiratban közölt írásaim miatt egy évre nyugdíjaztak, feleségemet, aki magyar—angol szakos tanár, kidobták az állásából, többször berendeltek a rendőrségre, megfenyegettek, házkutatásokat tartottak a lakásomon. Az idén tavasszal hagytam el végleg az Arad megyei Borossebest , és egyszersmind Romániát. László 1975- ben, a fentebb már említett megegyezés szellemében, Brassóba került segédlelkésznek. A Securitate ekkoriban, sőt már jóval korábban is azzal próbálkozott, hogy az általa legveszélyesebbnek ítélt papokat beszervezze. Velem éppen egy magyar származású tiszt közölte : állampolgári kötelességem, hogy rendszeresen beszámoljak a hívek hangulatáról. Ezt természetesen megtagadtam, mire előkaparták egy, a főiskolán tartott prédikációm szövegét, amelyet nyilvánvalóan egy tanárunk juttatott el hozzájuk. Megfenyegettek: irredenta, soviniszta uszítás miatt börtönbüntetésre ítélhetnek. Ezt ugyan megúsztam, de furcsa módon mindig elhanyagolt településekre, kicsiny gyülekezetekhez helyeztek ... László más utat járt be. Remekül emlékszem egy beszélgetésünkre: ő azon töprengett, mi volna, ha látszatra elfogadná a politikai rendőrség ajánlatát, a bizalmukba férkőzne, hogy azután számos tény alapos ismeretében leplezhesse le a mechanizmust. Azután belátta: ez tragédiához vezethet. Csaknem háromesztendei brassói zaklatás után végül elfogadta a dési presbitérium meghívását, de tevékenysége ott is hamarosan szemet szúrt az állami és egyházi hatóságoknak. — Talán mert ott sem fogadta el a kötelező tételt: a pap csupán az egyházán belül tevékenykedjen? — Igen, így van. László színjátszócsoportot szervezett Désen a művelődési házban, és létrehozott egy úgynevezett Biblia-kört, amelyben sok gyermek és számos fiatal ismerkedhetett az egyháztörténettel, a hitelvekkel, az irodalommal. Laci irányításával és a hívek áldozatos munkával újították fel a dési református templomot. Ekkor kezdtük el szervezni az Ellenpontok szerkesztőségét. László is publikált a lapban, de névtelenül, s a rendőrség nem tudott bizonyítékokkal előhozakodni, mi pedig természetesen körömszakadtáig tagadtunk. Akkor bukott le László véglegesen, amikor Désen titokban Szőcs Gézának akart egy kéziratot vagy valamilyen dokumentumot átadni. Gézát ugyanis már régóta figyelték, a találkozásról fényképet készítettek, László ellen tehát ismét megkezdődött a hatalom rágalomhadjárata , és egy egyházi fegyelmi eljárás. A fellebbezést követően a tanács 4:3 arányban fölmentette Lászlót, Nagy Gyula püspök mégis törvénysértő módon egy Beszterce melletti falucskába akarta őt helyezni. László ezt visszautasította, mire a püspök megfosztotta a palást viselésének jogától. A papok többsége retteg • Tőkés László különleges lelkierejére vall, hogy állástalan papként nemcsak tanulmányokat irt, de meg is nősült. Hogyan történt mindez? — 1985. december 15-én vette feleségül Editet, aki azóta is kitart mellette. Évfolyamtársaink többsége a meghívás ellenére sem jött el, de akadt, aki elküldte a feleségét, hogy demonstrálja : a megfélemlítési kampány ellenére is vállalja a barátságot Lacival. Én jelen lehettem a templomi szertartáson és utána a dési vendéglőben is. László minden képzeletet felülmúló népszerűségét bizonyítja, hogy legalább háromszázan ültük körül a lakodalmi asztalokat. Az ifjú pár nagyon boldog volt, László nem tudott betelni a csodálatos parasztzenével. Röviddel az esküvő után, itt már Edittel, visszaköltözött édesapjához Kolozsvárra, állami bíróságnál keresett jogorvoslatot Nagy Gyula püspök döntése ellen, a hatóság azonban az ügyet visszautalta az egyház hatáskörébe, a kör tehát bezárult. Hamarosan mégis álláshoz jutott, ezúttal Temesváron. Hogyan? — Ez az ő számára is rejtély. Több jel azonban arra utal: külföldről érkezett nyomásra jutott ismét szószékhez. Ne feledjük : László testvérbátyja rendkívül befolyásos üzletember Kanadában! Másrészt az is valószínű, hogy Papp László nagyváradi püspök csalta Lászlót csapdába. Ez a ravasz és jellemtelen főpap néhány évvel korábban keményen bírálta Illyés Gyula állítólagos nacionalizmusát, ezt követően László nyílt levélben kelt a nagy író védelmére. Papp László ezt nyilvánvalóan nem felejtette el és főként nem bocsátotta meg. Nyíltan azonban nem támadott. Inkább feltűnően gyakran és mindig nagy nyilvánosság előtt dicsérte egyházmegyéjének új papját, hogy így kompromittálja Többen már azt rebesgették: Tőkés László a püspök besúgója. Szerencsére Laci — és a történet innen már ismert — sokat tett a gyanú eloszlatásáért. — Támogatja-e őt Erdély és a Partium magyar református papsága? — Az egyház megosztott, a papok többsége retteg. Legfrissebb információink szerint azonban két Arad megyei lelkésztársunk, Balogh Béla és Józsa Ferenc nyíltan közösséget vállalt vele. Bármi előfordulhat ? Mikor látta ön utoljára barátját és egykori diáktársát? — Éppen két héttel ezelőtt Temesváron, őt egy gépkocsiba tuszkolták — temetni vitték —, engem pjedig akkor kaptak el a titkosrendőrök, hogy azután kiutasítsanak a szülőházából. Intettem Lászlónak, amikor beszállt az autóba. Észrevett visszaintett... mosolygott • Reménykedik-e ön abban, hogy még viszontláthatják egymást? — Ha a temesvári forradalom tovaterjed, akkor bizonyosan. De ha nem ... őt és családját most állítólag egy határhoz közeli kis faluban őrzik. Jó volna tudni, miilyen megfontolás alapján. Azért -e, hogy onnan gyorsabban toloncolhassák ki, vagy azért, hogy megszervezzék a szökését és azután mint szökevénnyel számoljanak le visszavonhatatlanul. Mert abban az országban bármi előfordulhat. LENGYEL ANDRÁS GYÖRGY Bemutatkozott az új agrárszövetség Pénteken bemutatkozott a sajtó képviselőinek az újonnan alakult mezőgazdasági érdekképviseleti fórum, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének vezetősége. Nagy Tamás elnök, egyébként a gyáli Szabadság Tsz elnöke, Hegedűs Lajos, a hartai Erdei Ferenc Tsz elnöke, Szaniszló Sándor, a sárospataki Kossuth Tsz elnöke, mint az új szövetség elnökhelyettesei, továbbá dr. Eleki János főtitkár válaszolt az újságírók kérdéseire. Elöljáróban Nagy Tamás egyebek közt kifejtette, hogy az új szövetség feladatköre a parasztság érdekeinek védelme, valamint gondjainak, bajainak feltárása. Az elkövetkező hónapokban kell tisztázni a szövetség szerepkörét. Ami a múltat illeti, a magyar parasztság a kísérletek céltáblája volt: először földet kapott, majd milliárdok árán téeszekbe léptették, s most kitűnik, hogy nincs is szövetkezet. Ezért most már igen nagy a paraszti óvatosság, hiszen a falu vert helyzetben van. Dr. Eleki János főtitkár arról beszélt egyebek közt, hogy meg kell szervezni a parlamenti lobbizás technikáját. Mihamarabb új szövetkezeti törvényre van szükség, hogy a kormány egyenrangú partnerként kezelje az érdekképviseletet. Sőt, véleménye szerint külön érdekképviseleti törvényre is igényt tart az új szövetség, mégpedig már a jövő esztendőben. Hegedűs Lajos a tulajdonviszonyok reformjáról beszél, Szaniszló Sándor pedig a januártól bevezetendő szabad árakról szólt, amelyekről az a lakosság véleménye, hogy ebből az agrárágazat húz hasznot. A valóság ezzel szemben az, hogy az agrárágazat a támogatások megvonásának következményeként került ebbe a helyzetbe. k. n. Menedékhely Békéscsabán Karácsonyi ajándéknak is beillő meglepetéssel szolgált a Békéscsabai Városi Tanács azoknak a megyeszékhelyen élő magyar állampolgároknak, akiknek hoszszabb-rövidebb idő óta nincs biztos fedél a fejük felett. A Gyulai út 26/A. szám alatti épületben péntekre befejeződtek az átalakítási-felújítási munkálatok, és az érintettek e hét végén foglalhatják el a helyiségeket Egyelőre tíz férfit tudnak fogadni az átmeneti szálláson, és addig tartózkodhatnak ott, amíg a családsegítő szolgálat rendezni tudja további sorsukat. A közeljövőben, ha egy másik lakás is felszabadul, újabb tíz ember elhelyezésére nyílik lehetőség. (MTI) 1989. december 23., szombat 7 Egy mondat karácsonyra Ha majd a tömegiszonytól riadtan, a fáradtságtól üveges tekintettel nem rohanunk Kispestről Újpestre, mert a szomszéd utcasarkon azt hallottuk, hogy legó, kuckó, grillsütő, hajsütő, élőhal érkezett, ha a papírvékonyra szeletelt Herz-szalámiból félkiló helyett megintcsak tizenöt dekát vásárol a közértben az a éltes, kövér úr, ha az Aranypók turkálójánál, ők ügyelnek a részletekre, nem tépi meg egymást a két irhabundás, szőrmekucsmás dáma egy harisnyanadrág miatt, ha fontos nagybácsink komissióját is teljesítettük, aki bokros teendőire tekintettel minket küldött bevásárló körútra, hogy aztán, ha eljön a nap, spontán kedvességét reánk pazarolja, ha a pelyhedző áll a suhanc Grundi típusú sztereó rádiós magnójával, melyen ott lifeg az öt számjegyű árcédula,már nem jár vitustáncot a Lenin körúton, ha majd a sorból nem löknek ki könyökkel, karral, tenyérrel, szikrázó szemekkel és mosdatlan szóval a nálunk erősebbek, és mi sem teszünk így a nálunk gyöngébbekkel, ha a vak néni is ott, az Ádám söröző bejáratánál túladott a kapott gumizsiráfjin és pár forintjával elcsoszog a közértbe húsz deka kimért szaloncukorért, hogy felaggassa a faárustól kapott örökzöld ágra, s ha majd utolsó megmaradt pénzén kötegbe kötött fonynyadt barkát vesz a fázósan topogó sarki lánytól az is, aki két ló árát vitte a vásárba, és az is, akinek csak a zab ára jutott, akkor végre kinyújtóztathatjuk gémberedett, megfáradt tagjainkat, harapunk az anyós bejglijéből, ez egyszer még dicsérjük is, belekortyolunk a minap fizetett káefzéből vett vörösborunkba, nos, akkor fölnézünk a fenyőfára, szemünket elkápráztatja a díszlámpácskák színes csillogása, fakó tekintetünkbe visszaköltözik a fény, s talán akkor elhisszük, hogy nemcsak van, hogy nemcsak most az egyszer még, hanem lesz jövőre is, és akkor, abban a békességes pillanatban meglehet, újbeggyel simítjuk végig szeretteink orcáját, és hosszasan a szemükbe nézünk — kedveseim holnap, már holnap. GAZSÓ L. FERENC Bírság vagy környezethasználati díj? Kifizetődőbb a levegőt szennyezni A kormányzat környezetbarát politikája mind határozottabb intézkedésekben mutatkozik meg. A szigorodásról tesz tanúbizonyságot például az a három évvel ezelőtti jogszabálymódosítás,amely többszörösére emelte a levegő szennyezéséért kiróható bírságokat. E módosítás korszerűbb szemléletmódja választotta elsőként ketté a „vétlen" és a gondatlan légszennyezést. Elvi kiindulópontja, hogy ugyanazon alapon nem lehet felelősségre vonni az évtizedes technológiával (és több ezer tonna szén elégetésével) működő gyár igazgatóját és a tarlót, szemetet égető polgárokat. Az előbbi esetben ugyanis a határértéket túllépő kibocsátásért „bírság” címen az üzem voltaképpen kárjóvátételi hozzájárulást fizet a környezetvédelmi alapba, a másik esetben pedig a felelőtlen magatartás büntetése a bírság. A differenciálás egyik célja kétségtelenül a bírságok visszatartó hatásának erősítése volt. Dr. Donáth Bélával, a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium levegőtisztaság- és zajvédelmi főosztályának vezetőhelyettesével arról beszélgettünk: elérte-e célját a rendelet módosítása? — Mennyi bírságot szabtak ki tavaly a hatóságok? —Négyszázhatvan-hatmillió forintot. Ezen összegnek legalább 95 százaléka az ipari ágazatokat terheli, legnagyobb mértékben a villamosenergia- és az építőanyagipart, valamint a kohászatot. — Fedezi-e a bírság a légszennyezés által okozott kárt? — Négyszázhatvanhatmillió vannak e kettő között. A levegőszennyezés okozta becsült kár évi húszmilliárd forint. Ezért azonban nemcsak az ipar felelős, hanem valamennyi szennyezőanyag-kibocsátó forrás, ideértve tehát a közlekedést és a kommunális hőtermelést is. _ A gazdaságnak okozott kár nagysága arra enged következtetni, hogy a vállalatoknak még mindig jobban megéri a bírságokat fizetni, mintsem befektetni a környezetvédő beruházásokba. Nem ennyire egyszerű a helyzet. A levegő tisztaságát a „kéményes" iparral szemben nemcsak a bírságok védik, ma már egyre több helyen hallatja zavát a lakosság is. Mielőtt még felemelték volna a bírságok tarifáit, néhány vállalat, például a Magyar Villamosipari Tröszt, vagy a Dunai Vasmű maga kezdeményezte a szűrőberendezések beépítését, amit persze a tárca is támogatott. Ez volt az ára a környéken élő emberek bizalmának, miközben megszabadultak a bírságoktól is. Nyolcvanhattól azonban — tisztán gazdaságossági szempontok alapján is az ipari eredetű porszennyezés szűrésére ösztönöznek a bírságok. — A levegőben viszont nemcsak por és pernye található, hanem különféle vegyi szenynyezőanyag is ... — így van. Ezek leválasztása azonban jóval drágább. A szűrő, amelyen megakad a porszem, átengedi például a kén-dioxid molekulát. A költségeket nemcsak a kémiai technológia emeli, hanem a megtisztítandó gáz mennyisége is. Egy kénsavgyárnál csupán néhány tízezer köbméter levegővel kell számolni, ám egy erőműnél már néhány millió köbméterrel, ami ráadásul forró, s korrozív anyagokat tartalmaz. Ha a huszonhat erőmű közül csupán a tizennégy nagyot akarjuk kéntelenítő berendezéssel ellátni, az legalább harmincmilliárd forintba kerül, s gondoskodni kell a keletkező hulladék elhelyezéséről is. — Maradt tehát a bírságolás ... — Nem ez az egyetlen lehetőség. Nagyon jelentősnek tartom például az érintett vállalatok és tárcák közreműködésével kidolgozott akcióprogramot, amely hatvan, szennyezett térségben üzemelő vállalat légszennyezési problémáját szünteti meg a környezetvédelmi alap támogatásával. A bírságolás egyik lehetséges továbbfejlesztéséről szólva szerencsésebbnek tartom a „környezethasználati díj” elnevezést. Igaz, ma az a vállalat fizet bírságot, amelyik kibocsátásával túllépi a megengedett határértéket, ellenben a levegő minőségének romlásáért nemcsak a bírságolt mennyiség felelős. A savas esők — ugye — nem csupán a határérték fölött kibocsátott kétdioxidot tartalmazzák, hanem mást is. Elképzeléseink szerint a jövőben minden szennyezésért — nulla kibocsátástól fölfelé — fizetni kell bizonyos mértékű környezethasználati díjat. Egy kritikus határon túl ennek összege progresszióon emelkednie (vagy egy bírságjellegű tételt tartalmazna), ami a szabályozáskibocsátás-csökkentésre ösztönözne. A bírság ugyanis egyik szabályozásban sem fogható föl megvásárolt szennyezési jogként. Romhányi Tamás