Magyar Hírlap, 1990. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-02 / 1. szám
1990. január 2., kedd Visszavonták a rendőrséget• Az összetűzések után nyugalom Dzsalilábádban (Reuter) Két nappal a véres összetűzések és a helyi kommunista vezetők eltávolítása után még mindig a lakosság kezén van ez azerbajdzsán Dzsalilábád városa — közölte a Reuter angol hírügynökség tudósítójával egy helyi újságíró. A beszámoló szerint az Iráni határ közelében fekvő kisvárosban nyoma sincs a rendőrség jelenlétének és párttisztségviselők sem tartózkodnak ott. A múlt heti, halálos áldozatot követelő öszszetűzés után nem voltak újabb összecsapások. Pénteken egy ember meghalt és több mint nyolcvanan megsebesültek, amikor a rendőrség belelőtt az új területi párttitkár kinevezése ellen tiltakozó tömegbe. NEMZETKÖZI POLITIKA Magyar Hírlap Lakat alatt a Securitate főnöke Szabadon működhetnek a pártok Romániában (Folytatás az 1. oldalról) Iasiként hagyták el az országot, azok számára azt a nyugdíjat folyósítják, amely végleges távozásukkor megillette őket. A visszatelepülésre kibocsátott rendelet kiterjed a volt román állampolgárokra is. Ők is hazatérhetnek és visszanyerhetik román állampolgárságukat. A visszatelepülők a magántulajdonú lakások vásárlásánál elsőbbséget élveznek, amennyiben valutában fizetik ki a vételárat. A szigorú ellenőrzések tovább tartanak a svárosokban és a községekben egyaránt. Bukarestből, ahol a pályaudvarokon és metróállomásoknál mindenkit igazoltatnak és megmotoznak, letartóztatásokról is érkeznek hírek. Kézre került többek között Iulian Vlad, az Állambiztonsági Hivatal, a Securitate volt vezetője is. Újévi beszédében Ion Iliescu, a Nemzeti Megmentése Front Tanácsa elnöke közölte: a Tanács eltörölte a halálbüntetést, leállította a Ceausescu-diktatúra gigantikus, megalomániás beruházásait. A Dunacsatorna, az új Constantai kikötő, a bukaresti új közigazgatási palota építését nem folytatják, a terveket felülvizsgálják. Romániában márciustól bevezetik az ötnapos munkahetet. Beszédében megemlített számos olyan új intézkedést, amelyet az elmúlt napokban hoztak: beszüntették a román élelmiszerek kivitelét és intézkedéseket kezdeményeztek élelmiszerimportra. Töröltek minden olyan korábbi rendelkezést, amely az emberi méltóságot sértette. Hatályon kívül helyezték az 1978-ban kiadott úgynevezett önigazgatási törvényit, amely kötelezte a megyéket, hogy önállóan biztosítsák lakóik ellátását. Nem kell a jövőben az országból kivándorló személyeknek „adót” fizetniük. 1974 óta tiltva volt, hogy külföldi állampolgár magánházaknál szálljon meg. Az államtitkok védelme címén nem engedélyezték román állampolgárok részére a külföldiekkel való kapcsolattartást. Megszüntettek egyes gazdasági, főként az energiaellátás és bányászat területén bevezetett katonai ellenőrzést, eltörölték a kötelező hűségesküt, és a kistermelőknek nem kell kötelezően szerződniük az állammal. Iliescu magántulajdonná nyilvánította a parasztgazdaságokat, vagyis a közvetlen családi használatban lévő földet, s közölte, hogy a falusiak eladhatják a bérelt földön előállított terményeiket és állataikat, ha nem kérnek uzsoraárat. Román és magyar nyelven szólt a lakossághoz Domokos Géza, a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának tagja, a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége Ideiglenes Intéző Bizottságának elnöke is. „Bízunk abban, hogy le tudjuk vonni a múlt tanulságait, hogy többé sem szép szavakkal, sem ígérgetésekkel, mellébeszélésekkel nem lehet a népet megtéveszteni. Bízunk abban, hogy iskoláink, intézményeink, anyanyelvünk virágzásnak indul, visszatérnek azok, akik elhagytak minket, mert mindannyiunkra sok munka és feladat vár” — mondta, majd végezetül bejelentette: a Szabad Román Televízió az új esztendőben megkezdi magyar adását is. A halálbüntetéseket eltörölték ugyan, de vasárnap egy osztrák segélyszervezet arról számolt be, hogy Nagyváradon agyonlőtték a segélyelosztásért felelős egyik román személyt, mert korrupciót bizonyítottak rá. Vasárnap hivatalosan is bevezették a többpártrendszert. A Nemzeti Megmentési Front Tanácsa dekrétumot tett közzé, amelynek értelmében Romániában szabad a pártok és a politikai szervezetek működése. A törvény alapján nem csatlakozhatnak pártokhoz a nemzetvédelmi és a belügyminisztérium alkalmazottai, a diplomáciai szolgálat tagjai, az állami rádió és televízió dolgozói. Rendelet szabályozza azt is, hogy a politikai pártok munkahelyeken nem szerveződhetnek, csak a lakóhelyeken. A forradalom győzelme után először adott magáról „életjelt" a Román Kommunista Párt. Az RKP kezdeményező csoportja nyilatkozatában üdvözölte a népforradalom győzelmét, és teljes támogatásáról biztosította a Nemzeti Megmentési Front Tanácsát, annak célkitűzéseit. Felszólított minden becsületes párttagot arra, hogy mindenben támogassák az új államhatalmat, küzdjenek a hazafias erők oldalán a nemzeti megbékélés szellemében. A Romania Liberában közreadott nyilatkozat sürgeti, hogy mielőbb hívják össze a Román Kommunista Párt rendkívüli kongresszusát, amely kimondaná a párt feloszlatását és a pártvagyont átadná a népnek a Nemzeti Megmentési Front Tanácsán keresztül. A demokrata párt is „éledezik”. Programpontjai között szerepel az, hogy Románia megtartja VSZ-tagságát, de együttműködik az egységes európai ház létrehozásáért. A demokrata párt követeli, hogy szüntessék meg az RKP vezető szerepét, tartsanak szabad parlamenti választásokat, és valósítsák meg a politikai pluralizmust. A fronthoz közel álló források közölték, hogy a Ceausescu házaspárt nem temették el, mert „a nép nem akarja, hogy román földben nyugodjanak". Később hoznak döntést, hogy miként szabadulnak meg a két tetemtől, valószínűleg a Fekete-tengerbe szórják majd a hamvakat. A Romania Libera című lap egyébként vasárnap dokumentumot közölt arról, hogy a „nagy tudósnak" aposztrofált Elena Ceausescu tízéves korában faképnél hagyta az iskolát, s nem is folytatta tanulmányait. A román haditengerészet főparancsnokának szóvivője vasárnap megerősítette, hogy külföldi zsoldosok is részt vettek a romániai harcokban. Emanoil Jiganas sorhajókapitány, a román haditengerészet főparancsnokának, Constantin Iordache ellentengernagynak a szóvivője az AFP-nek adott nyilatkozatában elmondta: nem azonosított helikopterek repültek be Dobrudzsa térségébe december 23-ra és 24-re virradóra, és a haditengerészet tüzet nyitott a helikopterekre. Egyet lelőttek közülük. Nem közölte, hogy a pilótákat elfogták-e, vagy sem. A helikopterek a nyílt tenger felől érkeztek, a parttól hatvan mérföldre tartózkodó hajókról szálltak fel. Súlyosan megsebesült Nicu Ceausescu, közvetlenül azután, hogy a múlt pénteken, őrizetbe vétele után bemutatták a román televízióban. Kórházi források szerint a diktátor legfiatalabb gyermekét késsel hasba szúrta egy meg nem nevezett személy, akit tette miatt letartóztattak. Nicu Ceausescut sikeresen megműtötték, nincs életveszélyben. Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter január 5-én vagy 6-án látogat el Bukarestbe — jelentette be Corneliu Bogdan román külügyminiszter-helyettes. A Moldovai SZSZK ugyanolyan határt kíván létrehozni a köztársaság és Románia között, mint amilyen az NSZK és az NDK között alakult ki. Ezt a Lityeraturnaja Gazeta című moszkvai hetilap tudósítója jelentette vasárnap a köztársaság fővárosából, Kisinyovból, Pjotr Lucsinszkijre, a Moldáviai Kommunista Párt első titkárára hivatkozva. Az évszakok szerint váltogatta a diktátor a rezidenciáit is. Ezek a festmények tavaszi villája falait díszítették MTI Külföldi Képszerkesztőül Eltérő adatok a Svájcba menekített Ceausescu-vagyonról Bern a bukaresti kormány kérésére vár Brüsszeli jelentésünk: Jól informáltnak minősíthető zürichi bankkörök megerősítették, hogy a Ceausescu család különböző svájci bankokban elhelyezett vagyona meghaladja a négyszázmillió dollárt. A Belgiumban élő román emigránsok vezetői úgy vélik, hogy ez a kétségtelenül összeharácsolt Ceausescu-vagyon most már a román népet illeti meg. A hivatalos eljárás beindítására Moritz Löwenberger neves svájci pénzügyi tanácsost kérték fel, az ő nevéhez fűződik a száműzött Marcos, volt Fülöp-szigeteki diktátor, ugyancsak Svájcban őrzött, népétől lopott vagyonának zárolása is. A bukaresti diktátor vagyonának visszaszerzése azonban — bármilyen logikusnak, igazságosnak is tűnik — nem lesz egyszerű feladat. A Svájci Szövetségi Bankok Bizottsága (CFB) közölte a sajtóval, hogy Ceausescu 137 különböző bankban elhelyezett „követelése” mindössze 99 millió svájci frankot tesz ki. A jelzett bizottság szóvivője megjegyezte, hogy ennél a „csekély” összegnél valamennyi szocialista állam között csak Magyarország helyezett ki kisebb értéket Svájcba. Példát is mozott a szóvivő: Albánia svájci követelése 105 millió frank. René Feller, a CFR egyik vezetője a Ceusescu-vagyonnal kapcsolatban arra is felhívta Bukarest és a román emigránsok figyelmét, hogy a svájci törvények szigorúan őrködnek azon, hogy a Svájci Államszövetség határait az ott letétbe helyezett pénz vagy értéktárgyak el ne hagyhassák. A Ceausescu-vagyon esetében a törvényes román kormánynak kell a kikérést hivatalosan Bernbe eljuttatnia. Mécs László Noriegát gyilkossággal is vádolják Amerikai diplomatákat utasítottak ki Nicaraguából (Folytatás az 1. oldalról) panamai hatóságoknak, hogy bíróság elé állíthassák. A vádiratot azért terjesztik elő, mert 11 felkelő tiszt közül tizet megöltek, jóllehet az október 3-án lezajlott puccskísérlet után megadták magukat. Panamában az amerikai erők „biztonsági okokból" lezárták a nemzetközi repülőteret. A kubai kormány vasárnap leszögezte, hogy nem ismeri el a Guillermo Endara vezette új panamai kormány. Az amerikai fegyveres erők tagjai házkutatást tartottak Nicaragua panamai nagykövetének rezidenciáján és nagy mennyiségű fegyvert, kézigránátokat, harckocsi-elhárító robbanóanyagokat, puskákat találtak — közölték szombaton amerikai katonai források. Antenor Ferrey nagykövet tiltakozott az akció miatt, mondván, hogy rezidenciája diplomáciai mentességet élvez. George Bush amerikai elnök elismerte, hogy az amerikai katonák hibát követtek el, amikor átkutatták a nicaraguai nagykövet házát. Nicaragua a nemzetközi jog elveit sértő amerikai lépésre húsz amerikai diplomata kiutasításával válaszolt. Daniel Ortega nicaraguai elnök péntek esti televíziós beszédében azt is bejelentette, hogy a managuai amerikai követség alkalmazottainak létszámát háromszázhúszról csökkentik. Független szervezetek vitája az új bolgár nemzetiségi politikáról (MTI) Kardzsaliban, a Törökországgal határos Délkelet-Bulgária legnagyobb városában, amelynek környékén a legtöbb, egy helyen élő bulgáriai török és muzulmán hitű bolgár található, bizottságot alakítottak a „nemzeti érdekek védelmére” a BKP, a BFNSZ (parasztpárt), a különféle ellenzéki szervezetek képviselői, valamint pártonkívüliek. A Bolgár Nemzeti Érdekek Védelmére alakult Bizottság első nyilatkozatában egyet nem értését fejezi ki a párt- és állami vezetés új nemzetiségi politikájával. Azt követeli: rendezzenek népszavazást a nemzetiségi kérdésről, s ennek eredményét foglalja törvénybe a nemzetgyűlés. Szófiában, Plevenben és néhány más városban „Nemzeti Megbékélés Társasága" néven alakultak új független szervezetek. A pleveniek a BKP Központi Bizottságához, valamint az ellenzéki szervezetek vezetőségeihez intézett nyílt levelükben támogatásukról biztosítják az új bolgár nemzetiségi politikát, a török nyelvű és muzulmán lakosság nevének, emberi jogainak helyreállítását. VILÁGHÍRADÓ Tokai lapvélemény: a magyar kormány túl nagy összeget kér (MTI) Japán lapjelentések szerint a magyar kormány által a tokiói kormányhoz közelmúltban eljuttatott konkrét segítségkérési csomagterv messze túllépi azt a keretösszeget, amit a japán kabinet erre a célra jóváhagyott. Valószínű, hogy a magyar vezetőket csalódás éri majd, amikor Kaifu Tosiki miniszterelnök januári magyarországi látogatása alkalmával csupán azt a segítségnyújtási programot ismerteti majd, amely egy 50 millió dolláros keretnek a kisebb része. Az összeg nagyobb hányadát ugyanis a Lengyelországnak nyújtandó élemiszersegélyre fordítják majd, és ami marad, azon Varsó és Budapest osztozik. Mindezt a The Daly Yomiuri című lap közölte szombaton, címoldalán. Varsó: már nem vezet a LEMP (MTI) Egész napos, helyenként igen éles vita után a lengyel parlament alsóháza pénteken módosította az ország alkotmányát: a LEMP javaslatára törölték az alaptörvényből a párt vezető szerepét, a korábbi LEMP vezette koalíció alkományos kiváltságait. Az ország neve ezentúl — az eddigi Lengyel Népköztársaság helyett — Lengyel Köztársaság lesz, az ország címerében a fehér sas fejére visszakerül a királyi korona. Albán trónkövetelő: „Kövessétek Romániát!" (UPI, AFP) A „román példa követésére” szólította fel népét Albánia trónkövetelője, az olasz invázió által (1939-ben) elűzött I. Zog király fia. I. Lek, aki tíz éve Dél-Amerikában él, a johannesburgi televízióban kijelentette: biztos forrásból tudja, hogy egykori hazájában még a hadseregen belül is sokan támogatnának egy olyan népfelkelést, mint amilyen Romániában is lezajlott. Elmondta, hogy értesülései szerint Albániában legutóbb két alkalommal is jelentős megmozdulások voltak, amelyeket azonban „barbár módon vérbe fojtottak”. Szovjet temetőben garázdálkodtak NDK-fiatalok (TASZSZ, AFP) Szovjet hősi halottak síremlékeit gyalázták meg garázda fiatalok szilveszter éjjel a gerai szovjet katonai temetőben. A tettesek öt sírkövet felborítottak, további 34 sírkőről pedig leverték a vörös csillagot. Taktikai rakéták: teljesített megállapodás (MTI) A Szovjetul és az Egyesült Államok 1989. december 31-ig teljes egészében befejezte rövid hatótávolságú harcászati-hadműveleti rakétáinak leszerelését — jelentette be hétfői moszkvai nyilatkozatában a szovjet honvédelmi minisztérium A hír szerint a Szovjetunió a KHR—HHR megállapodás keretében múlt év végéig 1489 közepes és rövid hatótávolságú rakétát — a kiindulási mennyiség 81 százalékát — és 555 indítóállást számolt fel. Az Egyesült Államok 451 rakétát — 53,3 százalék — és 92 indítóállást szerelt le. Ali Nasszer Mohammed visszavonul (AP, AFP) Ali Nasszer Mohammed volt dél-jemeni vezető vasárnap bejelentette: önként lemond mindenféle politikai tevékenységről a két Jemen egyesítésének érdekében. Mitterrand európai konföderációt javasol A közeledés alapja az értékek, az érdekek egyensúlya (Folytatás az 1. oldalról) az, amely nem növeli sem a fegyverek, sem a politika tekintélyét. George Bush amerikai elnök az amerikai nép „legmelegebb jókívánságait” tolmácsolta a Szovjetunió népéhez intézett televíziós üzenetében. Bush a XX. század kilenc évtizedének háborúira, viszályaira és gyanakvásaira emlékeztetve felszólította Mihail Gorbacsovot, hogy kétszerezzék meg erőfeszítéseiket a béke és szabadság évszázadának megteremtéséért. Az elnök a szovjet vezetőről kijelentette, hogy „jó partner a békében". Együtt kell munkálkodnunk a kereskedelmi korlátozások csökkentéséért, a befektetések megkönnyítésééért, az áruk, eszmék szabad áramlását gátló akadályok lebontásáért, hogy a folyamatban levő gazdasági reformmal együtt — előmozdítsuk a Szovjetunió bekapcsolódását a világpiacba. Bush hangoztatta, hogy a tartós béke és a jólét az emberi jogok tiszteletben tartásából és a demokratikus értékek közös vállalásából fakad. A szokatlan körülményekre való tekintettel szokatlan időpontban, helyi idő szerint vasárnap 23.00 órakor hangzott el a bukaresti rádióban és televízióban Ion Iliescunak, a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa elnökének „újévi köszöntője”. A román politikai élet vezető egyénisége, Petre Roman miniszterelnök, Dumitru Mazilu, a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa első alelnöke és más vezetők társaságában a televízió stúdiójában állva mondta e beszédét, amelyben számos új bejelentést is tett. (Ezekről lapunk 1—2. oldalán levő információban külön számolunk be.) A továbbiakban szólt arról, hogy az új vezetés nehéz helyzetet örökölt, amelyből csak együtt, egységben tud kilábalni az ország. „Nem vagyunk rabjai semmilyen ideológiának, széles körű dialógust akarunk az ország egész lakosságával, beleértve a nemzetiségeket is" — jelentette ki. Újévi üdvözlettel fordult Románia népeihez a Svájcban élő Mihály volt román király is. „Az önök hősiessége és áldozatvállalása győzte le a gyilkos rezsimet, amely négy évtizeden át kínozta és megalázta a népet. Az egész világot meghatotta bátorságuk” — hangsúlyozza az üzenet. Bukaresti illetékes helyen az üzenetet úgy kommentálták, hogy „a nép már a köztársaság mellett döntött". Az újév előestéjén a pekingi televízió rövid interjút közvetített Csiang Cö-minnel, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkárával. A KKP vezetője hangoztatta, hogy Kínának megfelelő árat kell fizetnie azért, hogy tapasztalatokat szerezzen a szocialista orientáció megőrzésében, a burzsoá liberalizmus elleni harcban, valamint a gazdasági reform és a nyitás politikájában. Csiang Cö-min kijelentette, hogy országa a kilencvenes években is töretlenül folytatni kívánja a kínai jellegű szocializmus építését. (Tegyük ehhez hozzá: sok szerencsét és minél kevesebb keserves tapasztalatot...) Európai konföderáció létrehozását javasolta újévi beszédében Francois Mitterrand francia köztársasági elnök a kilencvenes évekre. A konföderáció „a földrész minden országát egyesítené egy közös, állandó, a kapcsolatokat, a békét és a biztonságot szolgáló szervezetben”. Mitterrand feltételül jelölte meg, hogy a konföderáció „csak akkor jöhet létre, ha a kelet-európai országokban megvalósul a politikai pártok pluralizmusa, a szabad választás, a képviseleti rendszer és a tájékoztatás szabadsága". Margaret Thatcher brit miniszterelnök lelkesen üdvözölte a kelet-európai változásokat, s ezzel kapcsolatosanMihail Gorbacsov érdemét emelteki. " A tavalyi esztendő Európa történetének nagy fordulópontja volt: az NDK-ban, Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa más államaiban az emberek több mint negyven év után kivívják szabadságukat, emberi jogaikat és önrendelkezésüket. E szavakkal kezdte újévi tévébeszédét Helmut Kohl, az NSZK szövetségi kancellárja. Tavaly jelentős mértékbenközelebb került a német haza egysége, de az NDK-beli békés forradalom nem lett volna lehetséges a szovjetunióbeli, a magyarországi és a lengyelországi lényegi változások nélkül. Ezt hálával ismerjük el — jelentette ki a kancellár. Azt is kifejtette, hogy a közép- és délkelet-európai országok, valamint a Szovjetunió reformfolyamatainak nyugatnémet támogatása fontos beruházás a jövendő szempontjából. Hans Modrow, az NDK kormányfője hangot adott meggyőződésének,hogy országa döntő mértékben járulhat hozzá az enyhülési folyamathoz. Ehhez azonban elengedhetetlen — tette hozzá —, a hogy valamennyi politikai erő megtalálja a közös nyelvet. Amnesztia Csehszlovákiában Havel: Megőrizni a forradalom tiszta arcát Prágai telefon jelentésünk: Az új csehszlovák államfő újévi beszédében emlékeztette a népet, hogy Masaryk az erkölcsre alapozta politikáját, és meg kell próbálni az új időkben új módon megvalósítani a politikának ezt az értelmezését. A választási harcban nem szabad megengedni, hogy bepiszkítsák a békés forradalomnak az eddig tiszta arcát. Meg kell őrizni a világ szimpátiáját és nem szabad belebonyolódni a hatalmi összefonódásokba. Václav Havel megemlítette, hogy a közelmúltban Pozsonyban járt és a repülőgép ablakából látta a Slovnaft üzemet és mellette egy hatalmas lakótelepet. Mindez jól jellemezte Csehszlovákia elmúlt negyven évét, amikor mindig arról beszéltek, hogy az ország virágzik, újabb millió tonna szenet termeltek ki, mindenki boldog és szép jövő elébe néznek. Mindez nem igaz. Ez az ország nem virágzik, a hetvenkettedik helyen áll a világon és sehol nem olyan szennyezett a környezet, mint itt. úgy látszik, az előző vezetés nem nézett ki vagy nem akart kinézni a repülőgép ablakából. Ma már azonban nem a hazai maffia az ellenség, amely nem néz ki az ablakból és specálisan hizlalt malacokat eszik, hanem a fő ellenség a közömbösség, a hiúság, a becsvágy, az önzés, az egyéni ambíció és a rivalizálás. Ezen a területen még nagy küzdelmek várnak ránk — mondta Havel. Beszélt arról is, hogy Csehszlovákiában nem lett volna ilyen gyors és sikeres a forradalom, ha előzőleg nem történnek változások a Szovjetunióban, Lengyelországban, Magyarországon és az NDK-ban. Hangsúlyozta, hogy országa minden állammal és néppel jó kapcsolatokra törekszik. Örömmel venné, ha még a választások előtt II. János Pál pápa és a dalai láma ellátogatna ide. Ugyancsak a választások előtt rendezik a diplomáciai kapcsolatokat a Vatikánnal és Izraellel. Megemlítette, hogy ma rövid látogatást tesz a két német államban. Nem szabad elfeledkezni a többi szomszédunkról sem: a baráti Lengyelországról, a hozzánk egyre közelebb álló Magyarországról és Ausztriáról. Havel egyik első intézkedése, hogy széles körű amnesztiát hirdetett. Beiktatása után nem sokkal kinevezte az új belügyminisztert, a negyvenhét éves Richard Sacher személyében. Ő a néppárt egyik vezetője, hívő katolikus és még a lakesrendszer idején meggyűlt a baja a rendőrséggel, mert a néppárton belül is a megújhodást sürgette. Az elnöki beiktatáson részt vett Soares portugál elnök is, és szombaton sajtóértekezletet tartott Prágában. Beszámolt arról, hogy hivatalos látogatásra hívta meg Havelt, valamint a külügyminisztert. Úgy vélekedett, hogy Václav Havel egész biztosan jó államférfi lesz. Megkérdeztem a portugál elnököt: reálisnak tartja-e a prágai külügyminiszternek azt a nyilatkozatát, hogy Csehszlovákia szeretne belépni a Közös Piacba? — Néhány hónappal ezelőtt Magyarországon jártam és az ottani vezetők is azt a kérdést tették fel nekem, hogyan csatlakozhatnának a Közös Piachoz — mondta Soares. — Szerintem nem az a fő kérdés, hogy csatlakozni vagy nem, hanem az, hogy a Közös Piac segítsen és együttműködjön azokkal az országokkal, amelyek a gyors demokratizálódás útjára léptek. Jelenleg az a helyzet, hogy 1993-ig egyetlen új tag sem léphet be az Európai Gazdasági Közösségbe, még Ausztria selé, amely fejlett piacgazdasággal rendelkezik. Forró Evelyn