Magyar Hírlap, 1991. november (24. évfolyam, 269-281. szám)
1991-11-16 / 269. szám
2 MAGYAR HÍRLAP Markovictól és Loncartól megvonták a bizalmat Változatlanul dörögnek a fegyverek Zágrábi tudósítónktól Míg Zágrábban a horvát hadsereg és a kormány képviselői a jugoszláv néphadsereg képviselőivel a tűzszünetről és a hadsereg kivonulásának módozatairól próbálnak megállapodni, a háború változatlan hevességgel folyik tovább, így tegnap a szlavóniai hadszíntéren kívül — ahol szinte szünet nélkül, éjjel-nappal folynak a hadműveletek, főként a még mindig ellenálló Vukovár körül — a haditengerészet hajói támadást hajtottak végre Split ellen. A támadásra az után került sor, hogy Brac szigeténél eddig még ismeretlen okok miatt tűz ütött ki a jugoszláv haditengerészet őrnaszádján, amelyik később el is süllyedt. A haditengerészet a horvát haderőt vádolta meg a hajó megtámadásával, s az incidenst ürügyként használta fel, hogy tegnap reggel 6.40-kor négy hajója tüzet nyisson előbb Brac és Soha szigetekre, majd magára Splitre is. Sveto Letica tengernagy, a horvát haditengerészet főparancsnoka tegnap kijelentette, hogy a horvát erők semmiképpen nem hibáztathatók az őrnaszád elsüllyedése miatt, ugyanis nem rendelkeznek olyan fegyverrel, melynek hatósugara lehetővé tette volna a támadást. Letica tengernagy hozzátette, hogy a horvát parti ütegek nem viszonozták azonnal a tüzet, hanem csupán az után, hogy a hadihajók nem mutattak semmilyen hajlandóságot a bombázás beszüntetésére. A parti ütegek tüzében súlyosan megrongálódott a Split fregatt, a jugoszláv haditengerészet legnagyobb hajóinak egyike, egy kisebb hajó pedig elsüllyedt. Letica tengernagy szavai szerint amennyiben a haditengerészet „kalóztámadásai” megismétlődnének, a horvát fél nem fog vonakodni a támadástól. A tengerről érkező gránátok okozta károkról tegnap még nem érkezett részletes jelentés, csupán annyit tudni, hogy a hadihajók kizárólag polgári célpontokat támadtak, köztük az Archeológiai Múzeumot és Diocletianus palotáját, a legnevesebb római kori műemlékek egyikét. Az Európai Közösség megfigyelőinek szóvivője szerint a tegnapi nap egyedüli jó híre az volt, hogy a Dubrovnikból Rijeka felé tartó Slavija komphajón egy fiúgyermek született, akit, a menekülteket szállító hajó után, Slavkónak neveztek el. • Kalapis Rókus MTI---------------------------------------A jugoszláv parlament egyik háza, a köztársaságok és tartományok tanácsa pénteken, háromórás vitát követően megvonta a bizalmat Ante Markovic szövetségi miniszterelnöktől és Budimir Loncar külügyminisztertől. A döntést azzal indokolták, hogy Ante Markovicot felelősség terheli az ország súlyos gazdasági és politikai helyzetéért. A köztársaságok és tartományok tanácsa kérte, hogy az elnökség tegyen javaslatot az új miniszterelnökre. A szövetségi parlament más illetékes testületei még nem foglaltak állást. Ante Markovic a nap folyamán megbeszélést folytatott Warren Zimmermann-nal, az Egyesült Államok belgrádi nagykövetével. A történelmileg inkább Szerbiához kötődő Franciaország fékező hatást fejtett ki a Horvátországgal és Szlovéniával rokonszenvező Németországra, a két köztársaság elismerésének ütemezési kérdésében. A kétnapos bonni német—francia csúcskonzultáció végén, pénteken tartott közös sajtóértekezleten Francois Mitterrand köztársasági elnök nyomatékosan hangsúlyozta, hogy Franciaország elismeri ugyan az önrendelkezési jogot, de új államok születésének „rendezett körülmények” között kell végbemennie. Kohl kancellár szerint „a fejlemények visszafordíthatatlanok” ugyan, ám „minden lehetőséget ki kell aknázni”. Arra nem adott egyértelmű választ, hazája ragaszkodik-e Szlovénia és Horvátország december eleji elismeréséhez. MH-információ Találat érte csütörtökön este a Vorosilovgrád nevű szovjet folyami hajót a Dunán. Mint az SDP szovjet hajózási vállalat képviselője közölte, a támadásnak két halálos áldozata is van. A támadás a Mohács—Vukovár közötti Duna-szakaszon történt csütörtökön 17 óra 45 perckor. Pontosabban meg nem nevezett helyen találat érte a Vorosilovgrád nevű hajó kormányállását, melynek következtében a hajó másodtisztje és egyik gépésze életét vesztette, további négy személy megsérült. A társaság a súlyos incidenst követően a Duna-szakaszon tartózkodó valamennyi hajóját kénytelen volt visszarendelni. A visszarendelt hajók közül — a vállalatnak további kilenc hajója van — kettő visszatért a mohácsi kikötőbe, közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság. A merénylőket el is rabolhatják MTI ----------------------------------------Az amerikai kormány nyitva hagyta a lehetőséget, hogy adott esetben katonai erővel próbálja bíróság elé állítani az 1988-as nagybritanniai repülőgép-robbantási merénylettel gyanúsított líbiai tiszteket. A rendhagyó, nyilvános bejelentés, hogy vádat emelnek a két titkosszolgálati ügynök ellen, és általában felelőssé teszik a terrorizmussal vádolt líbiai kormányt, nagy feltűnést keltett Washingtonban. Az Egyesült Államok és Líbia között semmiféle hivatalos kapcsolat nincs, és a két ország legutóbb 1986-ban csapott össze, megtorlásul németországi merényletek ellen, amelyeket hír szerint Líbia szervezett. Jóllehet katonai támadás most nem áll előtérben, Martin Fitzwater fehér házi szóvivő ismételten leszögezte, hogy minden lehetséges. Az amerikai törvények egyébként megengedik, hogy a terrorizmussal vádoltakat akár erőszakkal is az Egyesült Államokba szállítsák, s ott állítsák őket bíróság elé. Érdeklődést keltett az is, hogy Washington, ahol korábban Szíriát ugyancsak gyakran vádolták terrorizmussal, most csak Líbiát tette felelőssé. A külügyminisztérium szóvivője ugyan megerősítette, hogy a líbiai anyagi támogatást élvező Népi Front Palesztina Felszabadításáért nevű szervezet központja Damaszkuszban van, és azt Irán is segíti, de hozzátette: történetesen a Pan Am-merényletben e csoportnak nem volt része. Líbia pénteken hivatalosan cáfolta, hogy bármi köze lenne a Pan Am légitársaság egyik gépének 1988-as felrobbantásához. A külügyminisztérium közleményét a szokásos sértegető stílusban fogalmazták meg, de arról nem esik benne szó, kiadja-e Líbia Washingtonnak a két körözött személyt. A közlemény a „jog, a bölcsesség és az ésszerűség” betartására buzdítva semleges nemzetközi vizsgálóbizottság vagy a Hágai Nemzetközi Bíróság vizsgálatát kéri, mert — úgymond — „Líbia meg tudja védeni magát egy elfogulatlan és semleges törvényszék előtt”. A közlemény hangsúlyozza, hogy Líbia ellenzi a terrorizmust. A kinagyított felvételen jól látható az a chip, amelyet a merénylők a rádióba rejtve vittek fel a gép fedélzetére, és amelynek segítségével működésbe hozták a bombát MTI KÜLFÖLDI KÉPSZERKESZTŐSÉG Streicher és Klestil az elnökjelölt Ausztriában megkezdődött a választási kampány Bécsi tudósítónktól Az Osztrák Néppárt elnöksége pénteken este egy, a nagyközönség számára ismeretlen, de jó nevű diplomatát, Alois Mock volt helyettesét, az 59 éves Thomas Kiestilt nevezte ki a párt hivatalos elnökjelöltjének. Klestil 1982-től kezdve öt éven át Ausztria ENSZ-képviselője volt, azóta a bécsi külügyminisztérium főtitkárának tisztségét töltötte be. Erhard Busek konzervatív pártelnök szerint a néppárt tudatosan egy olyan személyt nevezett, aki nem áll és nem állt a mindennapi belpolitikai harcok középpontjában, de mint diplomata és mint hivatalnok kiválóan ismeri a kül- és belpolitika minden csínját-bínját. Mint nem kimondott pártpolitikus, minden politikai irányzat követője által elismert személyiség, világnézeti különbség nélkül minden választó számára alkalmasnak látszik Ausztriát reprezentálni. , Dr. Kiestilt állítólag Mock külügyminiszter nevezte maga helyett. A mostani külügyminiszter, egyben a néppárt tiszteletbeli elnöke, állítólag egészségügyi okokból nem vállalta az ÖVP elnökjelöltségét. A többi politikai párt pénteken még nem foglalt állást a konzervatív tábor elnökjelöltjének nevezése után. A néppárt szempontjából fontos az erősen jobboldali irányzatú Szabadság Párt (FPÖ) állásfoglalása, Jörg Haider pártvezér pénteken délelőtt még azt állította, hogy ő és pártja csak Mock külügyminisztert hajlandó mint egyetlen lehető néppárti jelöltet támogatni. Ha azonban Haider Mock helyett a helyettesét is támogatná, akkor Klestil esélyei erősen növekednének. A szociáldemokraták már csütörtök este bejelentették, hogy az ő elnökjelöltjük, dr., Rudolf Streicher közlekedésügyi miniszter. Streicher egyelőre nem óhajt lemondani kormánytagságáról, mert, mint mondotta, szaktárcájában még fontos elintézendők várnak rá. Pénteken a sajtó előtt bejelentette, hogy ha az osztrák választók többsége őt a legmagasabb állami tisztséggel tünteti ki, akkor aktív szövetségi elnök szeretne lenni. • Pogány Jenő Géza Maxwell halála egyre titokzatosabb MTI ----------------------------------------Egyre titokzatosabb, legalábbis a brit sajtó számára, Robert Maxwell halála. A The Guardian pénteken részletes leltárt közölt az eddig ismert, illetve ismeretlen körülményekről. Az összesítés szerint a múlt héten elhunyt brit sajtócézár spanyol boncolási jegyzőkönyve, az eddig közöltekkel ellentétben, nem állapítja meg végérvényesen, hogy Maxwell halála természetes okokból következett be. Eddig nem volt szó arról sem, hogy Maxwell bal füle alatt egy milliméteres bemetszést fedeztek föl, s ennek jelentőségére még nincs magyarázat. A holttesten nem voltak arra utaló jelek, hogy hosszú ideig ázott volna a tengerben. A spanyol hatóságoknak nincs más bizonyítékuk a holttest személyazonosságára, mint a család szava. A fogorvosi naplók és az ujjlenyomatok alapján való azonosítás egyelőre nem vezetett eredményre. Más brit lapok is egyetértenek abban, hogy a Maxwell halála körüli bizonytalanságok alkalmasint túlmutatnak azon a kérdésen, hogy szívelégtelenségben halt-e meg, vagy a vízbe fulladt. Az előbbi esetben nem fizet, az utóbbi esetben viszont fizet a biztosító a Maxwell családnak, 20 millió fontot. A valódi titkokra talán csak évek múlva, vagy sohasem derül fény. KÜLFÖLD ítéleti döntés előtt Két évi illetve 14 hónapi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték tegnap Münchenben az egykori NDK állambiztonsági szolgálata, a Stasi két tisztjét, Harry Schütt vezérőrnagyot és Günter Böttger főhadnagyot. Ennél lényegesebben súlyosabb büntetést kaptak ügynökeik: Alfred Spuhlernek, a Szövetségi Hírszerző Szolgálat volt alkalmazottjának, aki a Stasinak adatokat szolgáltatott tíz, míg fivérének Ludwignak, aki a futár tisztségét vállalta, öt és fél évet kell börtönben töltenie —jelentette a Reuter. MH-interjú_______________________ Miért nem várta meg a büntetőtanács az Alkotmánybíróság határozatát? Hiszen a testületnek éppen abban kell állást foglalnia, felelősségre vonhatók-e a Stasi tagjai olyan cselekedetekért, amelyek az NDK törvénykezése szerint nem számítottak bűntettnek — kérdeztem Matthias Weckerlingtől, a bonni igazságügyminisztérium szóvivőjétől. — A bajor tartományi bíróság felfogása szerint bűncselekményekről van szó. A testület nem volt köteles megvárni az alkotmánybírák döntését. —S ha a karslruhei bíróság nem tartja üldözhetőnek a két német állam egyesítése előtt elkövetett kémtevékenységet? — Akkor az ítéletet fel kell függeszteni, perújrafelvételt kezdeményezni s majd a végső döntést a Legfelsőbb Bíróság hozza meg. — A Stasi tisztjei enyhe büntetéssel megúszták. A nyugatnémet ügynökökkel szemben azonban nagyon szigorúan jártak el. Miért? —Ők egyértelműen a hazájukat árulták el. • Karcagi Katalin Kiszivárogtatott részletek a szövetségi szerződésből Szilajev elégedett, Jelcin nem Moszkvai tudósítónktól A Szuverén Államok Szövetsége, amely a Szovjetunió jogutódjaként alakulna meg, a tervek szerint konföderatív, demokratikus állam lesz, és a tagországok által önként ráruházott jogköröket valósítja meg — áll az új szövetségi szerződés tervezetében. A dokumentumból — amelyet csütörtöki ülésén vitatott meg az államtanács — tegnap nem hivatalos forrásokból származó értesülései alapján az Interfax hírügynökség már bizonyos részleteket is közzétett. Az új szövetség szuverén államként vesz majd részt a nemzetközi kapcsolatokban, de ez mit sem korlátozza önállóságukban tagjait, amelyek szabadon dönthetnek nemzeti, állami, területi felépítésükről, hatalmi és irányítószerveikről. A hadsereg továbbra is egységes lesz, központi irányítás alatt maradnak a nukleáris fegyverek, ám a köztársaságoknak joguk lesz saját fegyveres egységeket létrehozniuk. A közös hadsereg céljairól, rendeltetéséről, bevetésének lehetőségeiről különmegállapodás intézkedik majd, mint ahogy kiegészítő szerződések szabályozzák a gazdasági közösséggel kapcsolatos kérdéseket, a tudományos-technikai, a környezetvédelmi, az energetikai, a közlekedési és távközlési együttműködést, az oktatás és a kultúra ügyeit, valamint a bűnüldözést is. Ha a szövetségi törvények ellentmondanak a szerződésnek, a tagállamoknak jogukban áll felfüggeszteni érvényességüket, a központ pedig hasonlóképpen járhat el, ha a köztársasági rendelkezéseket tartja a megállapodásba ütközőknek. A szövetségi szerződés és a törvények betartásáért az elnök mint a szövetségi állam feje a felelős, ő tölti be a fegyveres erők főparancsnoki tisztét is. Az államfőt az alelnökkel együtt közvetlenül választják meg öt évre, s egy személy kettőnél több időszakot nem tölthet el folyamatosan ezen a poszton — rendelkezik a szerződéstervezet. Az államtanács változatlanul a bel- és külpolitikai kérdések egyeztetésére lesz hivatott, s úgy látszik, eldőlt az a vita is, amely jó ideig arról folyt, kell-e egyáltalán szövetségi kormány. A dokumentum szerint lesz központi minisztertanács, amely az elnöknek alárendelve működik majd, de felelősséggel a legfelső tanácsnak tartozik. A szövetség első miniszterelnökét csütörtökön már ki is nevezte az államtanács. A szeptember óta a Köztársaságközi Gazdasági Bizottság elnökeként dolgozó Ivan Szilajev került ebbe a tisztségbe. A szovjet rádió tegnap sugározta azt az interjút, amit új minőségében először adott a politikus. Szilajev szerint az államtanács döntései meggyorsíthatják a belső és a külgazdasági problémák megoldását. A politikai szövetség körvonalazódásától azt várja, hogy a köztársaságok pontosabban teljesítik a gazdasági közösségről megkötött szerződésben vállalt kötelezettségeiket, és a politikai stabilizáció jelei fontos szerepet játszhatnak a nyugati gazdasági együttműködés fejlesztésében — mondotta. Bár az eredeti tervek szerint mintegy nyolcvan szövetségi minisztérium már november tizenötödikétől beszüntette volna működését, a kormányfő most arról számolt be, hogy közülük jó néhány még az év végéig folytatja munkáját. Az államtanács ugyanis megbízta a köztársaságok miniszterelnökeit, hogy három napon belül tegyenek javaslatot az ország rendkívüli költségvetésére, s ez a minisztériumok nélkül nem lehetséges. Szilajev viszonylagos derűlátását korántsem osztja minden politikai vezető a Szovjetunióban. Az Interfaxnak adott rövid nyilatkozatában Borisz Jelcin például kifejtette, nem igazán elégedett a csütörtöki megbeszéléssel, mivel túl sok kompromisszumot kellett kötni. A köztársaságoknak nagyobb önállóságra van szükségük, de ehhez lépésről lépésre kell eljutni, mondta. Leonyid Kravcsuk ukrán elnök szerint pedig a novo-ugorjevói szerződésnek egyenesen nincs jövője, köztársasága ezért nem képviseltette magát az államtanács ülésén. Poór Csaba Három jelölt versengett a Német Szociáldemokrata Párt frakcióvezetőjének tisztségéért, s a politikusnak, aki végül a második menetben győzött, megfigyelők nem sok esélyt jósoltak. Egyrészt azért, mert tudták, hogy a távozó Hans-Jochen Vogel nem Hans-Ulrich Klosét, hanem Herta Däubler-Gmelint, a frakció helyettes vezetőjét látta volna szívesen utódjaként a frakció élén. Másrészt Klose az SPD kincstárnokaként viszonylag keveset szerepelt a politikai színpadon, nevét inkább csak a népszerűtlen intézkedésekkel hozták összefüggésbe: neki kellett rendbe tennie a párt zilált pénzügyeit, lefaragnia a kiadásait. Sokan például a mai napig nem bocsátották meg a kincstárnoknak, hogy beszüntette az SPD nagy múltú lapjának, a Vorwärtsnek a megjelenését. A küzdelem szoros volt, Klose csak tizenöt szavazattal kapott többet női riválisánál. Feltehetően azért döntöttek a képviselők mellette, mert így ismerték el, hogy nagyobb az áttekintése, jártasabb a kül- és a gazdaságpolitikai témákban. Klose 27 éves kora, 1964 óta tagja a Német Szociáldemokrata Pártnak. Hamburgban előbb az SPD tartományi szervezetének helyettes elnöke, majd frakcióvezetője lett. Belügyi szenátori megbízatását követően 1974-től 1981-ig főpolgármesterként állt a tartományi rangú Hanza város élén. Kezdetbenaz atomenergia békés célú felhasználásának híve volt, de a lakosság, elsősorban a zöldek egyre terebélyesedő tiltakozásának hatására megváltoztatta álláspontját. A Hamburg közelében épült Brokdorf ugyanis ostromlott erőddé vált, a brutális rendőri erőszak jelképévé. Amikor Klose nem tudta elfogadtatni a szenátussal, hogy Hamburg mondjon le az atomenergiáról maga mondott le. Akkor sokan úgy vélték, politikai jövőjét már maga mögött tudhatja. A párt kincstárnokává 1987-ben választották. Kezdetben elhárította Willy Brandt akkori pártelnök felkérését a tisztségre, ám engedett Oscar Lafontaine Saar-vidéki miniszterelnök, későbbi kancellárjelölt unszolásának. Azóta Klose Lafontaine emberének számít, hiába tiltakozik a besorolás ellen. Tény, hogy az újdonsült frakcióvezér egyáltalán nem osztotta Lafontaine nézeteit, amikor a Saar-vidéki politikus pártjában szinte egyedülállóan óvott a német egyesítés túl gyors tempójától. Pártbeli ellenlábasai Klose színe változásait megrovóan emlegetik. Azt mondják, az SPD-ben a jobboldalról indult, a hamburgi főpolgármesteri székben balra lendült át, most pedig inkább a párt centrumában foglal helyett. Annyi biztos, hogy Hans-Ulrich Klose nagyon markáns véleményt képvisel: amikor az SPD új elnököt választott Björn Engholm személyében, az akkori kincstárnok felkereste és közölte vele, jó lenne, ha az SPD végre nem a kisebbségeket karolná fel, és nemcsak egyik napról a másikra politizálna, hanem valódi néppárttá válna. Frakcióvezetőként azt ígéri, hogy nem tábornokként uralkodik majd, és helyetteseit nemcsak részfeladatokkal bízza meg. • K. K. Az MH bemutatja Hans-Ulrich Klose Világhíradó Konferencia a jövő Európájáról (MH) A Nemzetközi Bertelsmann-fórum előkészítésére Bonnba utazott González spanyol miniszterelnök, Bildt svéd kormányfő, Balczerowicz lengyel pénzügyminiszter, Vaclav Klaus csehszlovák pénzügyminiszter, Németh Miklós, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank alelnöke, valamint Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter. A politikusok megkezdték a tárgyalásokat Helmut Kohl német kancellárral. A konferenciát 1992 áprilisában rendezik meg, hogy stratégiákat, ajánlásokat vázoljanak fel a jövő Európája számára. Örmény elnök Washingtonban (MTI) Az Egyesült Államok ismerje el Örményországot, szorgalmazta Washingtonban Levon Ter-Petroszjan örmény államfő. A 45 perces fehér házi találkozón azonban Bush elhamarkodottnak nevezte a szovjet köztársaságok elismerését, amíg a Szovjetunióban napirenden van jövőbeni kapcsolatuk rendezése Moszkvával. Albán területi követelések várhatók (Tanjug) Az albán fővárosban pánalbán konferenciát tartanak november végén, amelyen Tirana várhatóan területi követeléseket is megfogalmazhat — jelentette az Elefterosz Tiposz című görög lap. A konferencia célja az albán nemzet kiterjedésének meghatározása. Albánia úgy képzeli el, hogy az albán nemzet a jugoszláviai Koszovó tartományra és a görögországi Teszprotía prefektúrára terjed ki. Bepereli-e a Matica a komáromi önkormányzatot? (MTI) Szlovákiában a Matica Slovenska nevű szervezet a magyar helységnevek és nyelvhasználat elleni tartós kampányának keretében bejelentette: Komárom önkormányzatának beperelését fontolgatja, amiért a városban megváltoztatják az utcaneveket. Szovjet történész 1956-ról (MTI) Magyarországon 1956 őszén több mint kétezer szovjet katona vesztette életét, de nem végezték ki őket, hanem „terrornak vagy harci cselekményeknek estek áldozatul” — állítja a Komszomolszkaja Pravda pénteki számának hasábjain Vitalij Fomin. Nem lesz határblokád (MTI) A határátkeléssel, a kishatárforgalommal és általában a külföldi utazásokkal kapcsolatos tarthatatlan helyzet miatt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség választmánya néhány héttel ezelőtt úgy határozott, hogy tiltakozásul november 16-án blokád alá veszik az átkelőhelyeket. Mivel azonban a kárpátaljaiak által felvetett kérdések, észrevételek megoldása Kijevből és a Budapestről kapott információk szerint folyamatban vannak, úgy döntöttek, hogy mégsem veszik blokád alá a határátkelőhelyeket. Afgán felkelők megállapodása Moszkvával (TASZSZ) Jelentős megállapodásokkal zárultak az afganisztáni ellenzék képviselőinek négynapos moszkvai tárgyalásai: a pénteken aláírt közös közlemény értelmében a szovjet vezetőség kész teljesíteni a felkelők számos követelését, cserébe pedig a mudzsahedek január elsejéig szabadon bocsátják a kezükben lévő szovjet „hadifoglyok” első csoportját. A felek egyetértettek abban is, hogy Afganisztánban „iszlám átmeneti kormánynak” kell átadni a hatalmat. Szimpózium Bécsben a kisebbségekről (MTI) Elismeréssel méltatta a magyar kisebbségjogi törvénytervezetet, és egészében a probléma rendezésében játszott magyar szerepet a közép- és kelet-európai népcsoportok helyzetéről tanácskozó bécsi szimpózium. A résztvevők egyöntetűen arra a megállapításra jutottak, az etnikai csoportok európai jogi chartája most már az egyes országok magatartásán múlik. 1991. november 16., szombat James Baker Pekingben Kölcsönös szemrehányások MTI -------------------------------------Az utóbbi két év legmagasabb rangú amerikai látogatója érkezett James Baker külügyminiszter személyében Pekingbe. Baker és kínai kollégája, Csien Csi-csen a hivatalos Új Kína hírügynökség jelentése szerint „nyílt, őszinte légkörű megbeszélést” folytatott pénteken. Ez a kemény szócsaták fedőneve a kínai politikai virágnyelvben. Az amerikai diplomácia vezetője jó előre beharangozta, hogy kényes dolgokat készül kínai kollégája szemébe mondani: felveti az emberi jogok kérdését, követeli 800 kínai politikai fogoly szabadon bocsátását, szorgalmazza Kína közel-keleti rakétaeladásainak leállítását. Csien Csi-csen szorgalmazta, hogy Washington törölje el Kína-ellenes gazdasági szankcióit. Kína továbbra is elvárja a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt az Egyesült Államoktól. Ez utóbbit meg is ígérte Baker — a kormánya nevében. Szó volt a közel-keleti fegyverzet-ellenőrzésről is — ennyi tudható meg ez ügyben a hivatalos kínai jelentésből. Baker e ponton bizonyára megtette szemrehányásait a közel-keleti arab országokba irányuló kínai rakétaszállítmányok miatt. Nem hivatalos értesülés szerint Baker felkérte Kínát, hogy segítsen rávenni Észak-Koreát: tegye lehetővé atomlétesítményeinek nemzetközi ellenőrzését.