Magyar Hírlap, 1994. május (27. évfolyam, 113-125. szám)

1994-05-26 / 121. szám

O MAGYAR HÍRLAP Miközben a nemzetközi kö­zösségnek a délszláv konfliktus méltányos megoldására tett erőfeszítései gyakorlatilag cső­döt mondtak, az öreg kontinens legnagyobb politikai és gazda­sági hatalommal rendelkező or­szágcsoportja, az Európai Unió demonstrálni igyekszik, hogy tanult a történelmi leckéből. Erre eszközül Edouard Balla­dur francia miniszterelnök jó egy évvel ezelőtt körvonalazott terve szolgál, amely a preventív diplo­mácia révén kísérli meg elsimíta­ni a földrész biztonságát vesz­élyeztető, elsősorban a határok­kal és a kisebbségekkel kapcsola­tos nézeteltéréseket és vitákat. Az európai stabilitási konfe­rencia alanyainak mindenekelőtt azok a kelet-közép-európai or­szágok számítanak, amelyek a legnagyobb eséllyel pályáznak arra, hogy előbb-utóbb az integ­ráció tagjává váljanak. A rövide­sen 16 tagúra bővülő Európai Unió ezzel tulajdonképpen saját magának is jószolgálatot tesz, hi­szen Brüsszelben okkal tartanak attól, hogy ha az új jövevények egymás közötti megoldatlan konfliktusaikat magukkal hoz­nák, akkor azzal a közösség sta­bilitását sodornák veszélybe. Te­hát tanácsos, hogy ügyes-bajos dolgaikat még a felkészülési szakaszban kiiktassák. Ennek kíván keretet teremteni a stabilitási értekezlet, amelynek nyitókonferenciáját május 26— 27-én tartják Párizsban, az Unes­­co-palotában. Mint általában a Nyugat-Európából származó más kezdeményezések, a Balla­dur-terv sem kerülhette el egyes, hátsó szándékokat feltételező közép- és kelet-európai politikai körök kételyeit. A szkeptikusok egyfajta elhárítómanővert vélnek felfedezni az Európai Unió által felkarolt kezdeményezésben, mint a közeledést szolgáló segít­ő szándékot. „Ha nem sikerül a folyamat keretében az egymás közötti nézeteltéréseket tisztázni, az ürügyül szolgálhat az EU-nak a jelentkezők távoltartására” — hangzik az egyik leggyakrabban hallható érv. A tervben egyéb­ként, ha kimondatlanul is, de megfogalmazódik, hogy a nyitó­­konferenciát követő tárgyalásso­rozat sikeres lebonyolítása és az egyezmény aláírása előfeltétele lesz a majdani csatlakozásnak. Edouard Balladur ezt valamivel burkoltabban adja értésre: „Az Európai Unióba belépni szándé­kozó országok számára az egyezmény aláírása alapvető fontosságú eleme lesz a szerve­zethez való közeledésnek” — ír­ja a tervet ismertető újságcikké­ben. Valószínűleg ehhez az elvá­ráshoz is köze van annak, ahogy a terv a meghirdetése óta eltelt egy esztendő alatt módosult, ala­kulgatott. A Balladur-terv módosulásai Az eredeti elképzelés még egy átfogó európai biztonsági konfe­renciát szorgalmazott. A kört az­óta — nyilván a célszerűség szándékát is szem előtt tartva — kilenc közép- és kelet-európai or­szágra — Bulgária, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Románia, Szlovákia és a három balti államra — szűkítették. Ezek az országok kaptak meghívót Pá­rizsba és vesznek részt a stabili­tási paktum kidolgozásában. Raj­tuk kívül az EU tizenkét tagálla­ma, az Egyesült Államok, Kana­da, valamint az Európai Bizton­sági és Együttműködési Értekez­let (EBEÉ) többi tagja lesz jelen megfigyelőként a nyitókonferen­cián. A folyamatot azonban az egyezmény aláírását követően más térségekre, a volt Jugoszlá­viára és a szovjet utódállamokra is kiterjesztenék. A Balladur-terv első változa­tában még nyitva hagyta a lehe­tőséget a felbomlott államalaku­latok egykori belső határainak ki­sebb kiigazítása előtt, amennyi­ben ez hosszabb távon a stabili­tást szolgálná. Ez az elképzelés azonban igen hamar kikerült a tervezetből és a meglévő határok megerősítésének igénye váltotta fel. Hűlt helyét találjuk az elkép­zelés későbbi változataiban a ki­sebbségek kollektív jogaira való utalásnak is. Ez a módosítás min­denekelőtt a magyar diplomácia és a kisebbségek számára lehetett rossz hír, hiszen nem titkoltan ezeknek a jogoknak a talaján tud­ják elképzelni a kisebbségkérdés legkielégítőbb rendezését. Bizta­tó viszont, hogy a párizsi nyitó­­konferenciára előkészített doku­mentum az ENSZ, az EBEÉ és az Európa Tanács eddig elfoga­dott alapelveiből indul ki, vagyis nem megy az eddigi nemzetközi standardok alá. A visszalépés te­hát eleve kizárható a kisebbség­­védelemben, a tárgyalásokon pe­dig talán előre is lehet lépni. A közhiedelemmel ellentétben nem kizárólag számunkra kedvezőtlen változásokon ment keresztül a francia kormányfő nevével fém­jelzett terv. Az eredeti elgondo­lásban például nem szerepelt, hogy az Európai Unió tevőlege­sen, pénzügyileg is támogatni fogja bizonyos projektek megva­lósítását. Az EU segítségére — amire határozott esély van — mindenekelőtt új határátkelők nyitásánál, nemzetiségi nyelvű televízióadók és oktatási intéz­mények létesítésénél lehet számí­tani. Zárókonferencia egy-másfél éven belül? Május 26—27-én Párizsban tulajdonképpen csak a startpisz­toly dördül el, amikor a résztve­vő országok küldöttségei elfo­gadnak egy dokumentumot, amelyben az államok kötelezik magukat arra, hogy 1. erősítik a stabilitást a saját kétoldalú és regionális kapcsola­taiknak a javításával; 2. ennek érdekében beindíta­nak egy tárgyalási folyamatot, bi- és multilaterális tárgyalásokat; 3. a folyamat részének tekintik a már elért megállapodások meg­valósítását is; 4. az Európai Unió közvetítő­ként és moderátorként kiemelt szerepet játszik; 5. az egész folyamat nyitott jellegű, tehát amikor az első sza­kasz lezárul, amiben 6+3 ország vesz részt, az EBEÉ keretében folytatódik tovább és az EBEÉ többi tagországának a hasonló problémáit is megpróbálja majd kezelni. A dokumentum elfogadását követő egy-másfél hónap múlva — az Európai Unió vagy egy harmadik ország közvetítésével — kezdődnének a kétoldalú és regionális kerekasztaltárgyalá­­sok, amelyeknek el kellene ve­zetniük a résztvevő országok kö­zötti jószomszédi szerződések aláírásához. A „gyámkodás” — bár a szomszédaink közül Romá­nia és Szlovákia sem túlzottan lelkesedik érte — a terv szülő­atyja szerint alkalmas lehet bizo­nyos pszichológiai gátak áttöré­sére és az objektivitás garantálá­sára. A magyar diplomácia vi­szont üdvözli a közvetítői jószol­gálatot, és ha nem sikerül bilate­rális alapon létrehozni az alap­­szerződéseket, akkor közvetítés igénybevételével szeretné befe­jezni a tárgyalássorozatot. A folyamatba beleszámíthat­nak az érintett államok között már aláírt és hatályba lépett alap­­szerződések is, így például a nemrég megkötött lengyel—lit­ván megállapodás is, feltéve hogy a felek úgy akarják. Ez egyben azt is jelenti, hogy nincs szükség külön tárgyalásokra az alapszer­ződésről, ezt a keretet az európai stabilitási konferencia képes nyújtani. Tehát az ott születő megállapodások egyúttal alap­­szerződések is lennének. A folyamatot az Európai Unió elképzelései szerint a stabilitási egyezmény aláírása tetőzné be. Egyetlen egyezményről lenne szó, amely összefoglalná, egybe­gyúrná az egyes két- és többolda­lú megállapodásokat. Ennek idő­pontját az EU egy-másfél év múl­va tervezi, amit — ismerve, hogy milyen megközelítésbeli különb­ségek vannak a résztvevők között a témák egyikét-másikát illetően — megfigyelők túlzottan opti­mista előrejelzésnek tartanak. Az eminenseket jutalmazzák! Minden egyezmény központi kérdése, hogy milyen jogi garan­ciákat képes nyújtani a megál­lapodásban foglaltak végrehajtá­sára. A szándék az, hogy a szer­ződések végre nem hajtásának következményei legyenek. Hogy pontosan milyen következmé­nyekről van szó, az majd csak ezután kerül kidolgozásra. A magyar diplomácia célrave­zetőbbnek tartaná, ha a megálla­podások elérését és érvényesíté­sét jutalmaznák, ahelyett, hogy ezek elmaradását büntetnék. Erre úgy fest, van hajlandóság mind az Európai Unió, mind pedig a­­ többi ország részéről. A feladat most abban áll, hogy új mecha­nizmusokat hozzanak létre, illet­ve aktívan működtessék az EBEÉ és az Európa Tanács már rendelkezésre álló intézményeit, mint amilyen például az EBEÉ kisebbségi főbiztosa, vagy az ET- nek a nemzetközi emberi jogi bí­rósága. A kötelezettségvállalások számonkérésének — diplomaták szerint — mindenképpen több esélyt ad az a tény, hogy az Euró­pai Unió kész politikai és bizo­nyos értelemben gazdasági hatal­mát is a megállapodások kidol­gozásának, ösztönzésének és megvalósításának a szolgálatába állítani. Ez lényeges különbség a biztonságot és az emberi jogokat szavatolni hivatott jelenlegi me­chanizmusokhoz, az EBEÉ-hez és az Európa Tanácshoz képest, amelyeknek kiegészítésére, meg­erősítésére és nem helyettesítésé­re szánták a Balladur-tervből sar­jadó stabilitási értekezletet. • Gyévai Zoltán A Balladur-tervtől az európai stabilitási konferencia nyitóértekezletéig A magyar érdekeknek megfelelő dokumentumokra van kilátás Aki gyors megoldást vár, nagyot csalódik Nem Magyarország körül voltak a leg­nagyobb nehézségek a ma kezdődő párizsi biztonsági konferencia előkészületei során. A stabilitási paktum alapjául szolgáló Bal­­ladur-terv Magyarország számára nem csu­pán kedvezőtlen irányban változott az el­múlt hónapokban — nyilatkozta az MH- nak Gyarmati István nagykövet, a Külügy­minisztérium biztonságpolitikai és európai együttműködési főosztályának vezetője, aki szerint Párizsban a magyar érdekeknek megfelelő dokumentum elfogadására van kilátás. — Az európai kontinens békéjének és biz­tonságának megőrzésére és erősítésére a múltban több nemzetközi intézményt is létre­hoztak. Ezt a célt szolgálja az Európai Bizton­sági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ) és az Európa Tanács is. A Balladur-terven ala­puló stabilitási értekezlet miben nyújt újat a már rendelkezésre álló mechanizmusokhoz ké­pest, illetve hogyan viszonyul hozzájuk? — A Balladur-terv egyik újdonsága és egy­ben erőssége, hogy nem törekszik új, általános jellegű kötelezettségvállalások megfogalmazá­sára. Ez egyfelől annak felismerésén nyugszik, hogy a kisebbségi kérdés mást jelent egy kon­szolidált, stabil demokráciában és mást az át­meneti állapotban lévő közép- és kelet-európai térségben. A nyugati világban az általános em­beri jogok keretében a kisebbségek emberi jo­gait ugyanúgy biztosítják, mint a többségét, ezért az emberi és kisebbségi jogok közötti kü­lönbségtételnek sokak szerint tulajdonképpen nincs is igazán értelme. Tehát például, ha a nyelvhasználathoz való jog általános jog, akkor az teljesen mindegy, hogy a kisebbségi vagy a többségi nyelvhasználathoz való jogot jelenti-e. Ezzel szemben Közép- és Kelet-Európában más a helyzet. Azért, mert az emberi jogok és a demokrácia fejlettsége elmarad a nyugat-euró­pai színvonaltól és mert a kisebbségi kérdés, amellett, hogy emberi jogi vetülete van, sajnos biztonsági problémává is vált. A Balladur-terv sajátossága, hogy specifikus, helyzetorientált kötelezettségek megfogalmazására tesz kísérle­tet. Ezen túlmenően, alapvetően gyakorlatias hozzáállás jellemzi, tehát nem elégszik meg do­kumentumok kidolgozásával, hanem súlyt fek­tet a kötelezettségvállalások teljesítésére is. Ez jelentős változás az eddigi intézményekhez ké­pest, hiszen az EBEÉ, az ET, de többnyire az ENSZ is, nem rendelkeztek a kötelezettségvál­lalások végrehajtásának kikényszerítésére al­kalmas erővel. A harmadik számottevő különb­ség ehhez kapcsolódva, hogy az Európai Unió késznek mutatkozik arra, hogy a megállapodá­sok kidolgozása, ösztönzése és megvalósítása mögé saját politikai és gazdasági hatalmát fel­sorakoztassa. Emiatt sokkal nagyobb a valószí­nűsége, hogy a kötelezettségvállalások nem­csak papíron maradnak, hanem meg is valósul­nak. Én ezekben látom a Balladur-terv mássá­gát, de hozzáteszem, hogy az elképzelés kiegé­szíti mindazt, amit a nemzetközi közösség ed­dig az emberi és a kisebbségi jogok megfogal­mazásában és tudatosításában tett.­­ Tehát nincs szó a nem eléggé hatékony­nak tartott EBEÉ leírásáról vagy mással való helyettesítéséről? — Ennek pont az ellenkezője igaz, ha a pá­rizsi konferencia dokumentumtervezetét meg­nézzük. Az Európai Unió ugyanis a stabilitási egyezmény kidolgozásában, de főleg végrehaj­tásában és ellenőrzésében számít az EBEÉ-re. Tehát nem az EBEÉ helyettesítésére, kiszorítá­sára, hanem egyenesen a megerősítésére irá­nyul ez a terv. És nem véletlen, hogy nagyjából a konferenciával egyidőben hozták nyilvános­ságra a német és a holland külügyminiszternek azt a tervét, ami ugyanezt célozza. Tehát éppen annak lehetünk tanúi, hogy a világ ráébred: ha az EBEÉ nem lenne, akkor ki kellene találni. Gyarmati István fotó: szigetvary zsolt — A Balladur-kezdeményezéshez fűzött indoklásokból kiolvasható, hogy a stabilitási konferencia sikere és a résztvevők európai uniós csatlakozási lehetőségei között össze­függés van. Amennyiben a tervezett tárgyalás­­sorozat nem a kívánt eredményt hozná, az jó ürügyet szolgáltatna arra, hogy továbbra is zárva tartsák az unió kapuját a keleti érdeklő­dők előtt. Legalábbis az érintett országokban van ilyen félelem. . —Ezeknek a véleményeknek — megítélé­sem szerint — egyfajta rejtett kisebbségi érzés az alapja. Akik ezt mondják, tulajdonképpen nem bíznak abban, hogy a térség belátható időn belül képes lesz felzárkózni a nyugat­európai átlagszínvonalhoz és ezért vetítik elő­re, hogy a Balladur-tervnek az lesz a kimenete­le, hogy nem fogunk bebocsáttatni az EU-ba. Nem tudom, hogy milyen hátsó szándékok hú­zódnak meg a kezdeményezés mögött. De úgy vélem, a diplomáciának abból kell kiindulnia — különös tekintettel arra, hogy nem ellensé­gekről, hanem potenciális szövetségesekről van szó —, hogy annak nem rosszindulatú, ha­nem valós politikai céljai vannak. Azaz, hogy közelítse a régiót Nyugat-Európához és előse­gítse az integrálódást. Úgy gondolom, hogy ki tudjuk állni ezt a próbát, és a folyamat közelí­teni és nem távolítani fog bennünket. Ennek a tervnek egyik legnagyobb előnye, hogy az EU gondokságot vállal fölötte, ezért a megállapo­dás esélyei lényegesen nagyobbak. De, aki azt várja tőle, hogy két hét vagy két hónap alatt így minden probléma megoldódik, az nagyot fog csalódni. — A Balladur-terv ismertetése óta jelentős — és számunkra nem mindig kedvező — vál­tozásokon ment keresztül. Mennyire tükröződ­nek a folyamatot csak útjára bocsátó és nem lezáró párizsi dokumentumban a magyar ér­dekek? — A Balladur-terv természetesen megvál­tozott a kezdetekhez képest. Természetesen, hiszen a diplomáciában egy dologra mérget le­het venni: amit a legelején javaslok, az bizto­san nem lesz a végeredménye a tárgyalások­nak. Tény, hogy az eredeti javaslatból kikerült néhány olyan dolog, amit a magyar diplomá­cia és a közvélemény szívesen látott volna. Például az, hogy biztosítsák a kisebbségek kollektív jogait. De, az is igaz, hogy időköz­ben számunkra néhány kedvező új elem is be­került a dokumentumba, így az, hogy az Euró­pai Unió pénzügyileg is támogatja bizonyos projektek , határátkelők, nemzetiségi kultu­rális intézmények — megvalósítását. A doku­mentum jelenlegi változata azt hiszem megfe­lel a magyar érdekeknek. Ugyanis nem akar ránk kényszeríteni egyetlen olyan megoldást sem, amit mi nem akarunk elfogadni. — A magyar diplomácia milyen minimális és maximális célokat fogalmazott meg a pári­zsi dokumentum elfogadását követő tárgyalás­­sorozatra, különös tekintettel arra, hogy a ki­sebbségi kérdés kielégítő rendezésére vonatko­zó magyar álláspont nem találkozik sem a tér­ségbeli, sem pedig a nyugati partnerek megkö­zelítésével? •­­­ A határokat illetően a véleményünk vál­tozatlan: Magyarország számára nincs nyitott határkérdés. Ezt szomszédaink is jól tudják, nem is állítják, hogy lenne. Ugyanakkor úgy gondolják, hogy a határokat még egyszer alap­­szerződésekben is meg kell erősíteni. Mi min­dig is azt mondtuk, hogy erre megfelelő formát fogunk találni. De, hogy milyen legyen ez a forma, amellett nem köteleztük el magunkat. Mert egy tárgyalási menetben az ember soha­sem kötelezi el magát egyetlen forma mellett. Tehát a határkérdés Magyarország számára nem volt igazán probléma és ma sem az. A ki­sebbséggel kapcsolatban ugyanakkor látunk problémákat. Ez tükörképe a határkérdésnek, hiszen a kisebbségek ügyére a szomszédaink mondják, hogy nincsen és mi mondjuk azt, hogy van. A párizsi dokumentum azt mondja, hogy a kisebbségi kérdés alapját az ENSZ, az EBEÉ, és az ET elfogadott dokumentumai képezik. Ez azt jelenti, hogy a már elfogadott nemzet­közi normák alá nem lehet menni. Ugyanak­kor nem jelenti azt, hogy nem lehet ezek fölé menni. Nyilvánvaló, hogy a tárgyalásokon mi ezek fölé akarunk menni, míg a partnerek nem akarnak ezeken túllépni. Ha igaz az, hogy az egyik fél kiinduló álláspontja sem lesz a végső megoldás, akkor a jelenleg elfogadott standar­dok és a mi maximális célkitűzésünk között lesz a végeredmény, ami csak jobb lehet, mint a jelenlegi. Tehát én úgy gondolom, hogy a dolog kimenetele egyértelműen pozitív lehet. Egyetlen olyan kérdés lehet, ahol komoly nehézségeink vannak. Valljuk, hogy a kisebb­ségekről a kisebbségek nélkül tárgyalni nem illik. Szükségesnek tartjuk, hogy a kisebbsé­gek elmondhassák, szerintük mi a probléma és a recept, s kommentálhassák, hogy a kialakuló megoldás számukra elfogadható-e vagy sem. Hiszen ki más tudná megmondani, hogy a ki­sebbségek által lakott területen hány általános iskolai osztályra van szükség, mint a nemzeti­ségek? Úgy gondolom, hogy Párizsban olyan megoldást érhetünk el, ami nyitva hagyja a kérdést, a lehetőséget, úgy, hogy a konkrét tár­gyalásokon visszatérjünk rá.­­ Jó egy héttel a megnyitó előtt az Euró­pai Unió soros elnökségét adó Görögország képviselője több nehézségről is beszámolt az értekezletet előkészítő hivatalos konzultációk­kal kapcsolatban. Ezek között említette a ma­gyar-román egyeztetést is. — Nem Magyarország körül voltak a leg­nagyobb gondok a párizsi konferencia előké­szítésében. Másoknak nagyobb problémáik vannak. Az ellentétek természetesen fennáll­nak, mert a kisebbségi kérdésben megközelí­tésbeli különbségek vannak Magyarország és egyik-másik érdekelt ország között. De ezek a nézeteltérések nem a párizsi konferencia kap­csán jelentkeztek, a folyamat éppen ezeknek a megoldására hivatott. A partnereket nem aka­rom egymással összehasonlítani, de el kell mondani, hogy az új szlovák kormánnyal sok­kal kényebb együttműködni, mint az előzővel. Meggyőződésem, hogy Párizsban nem a Ma­gyarországgal kapcsolatos problémák lesznek az utolsóak, amelyek megoldásra találnak majd. • Gy. Z. FÓKUSZ 1994. május 26. csütörtök ívj/ Privatizációs ÁVA tanácsadói pályáztatás Az Állami Vagyonkezelő Rt. egyfordulós, nyílt pályázat keretében privatizációs tanácsadót keres a Szikra Lapnyomda Rt. részvényei értékesítésének lebonyolítására. Az ÁV Rt. az 1992. évi VH. törvény alapján a több alkalommal módosított 126/1992. (Vili. 28.) sz. Korm. rendeletben meghatározottak szerint a társaságok nem tartósan állami tulajdonban maradó hányadát kívánja értékesíteni nyílt pályázat keretében. A Szikra Lapnyomda Rt. tradicionálisan napi- és hetilapok, illetve könyvek és egyéb sajtótermékek nyomtatásával foglalkozik. Tartósan ÁV Rt.-tulajdonban 25% + 1 szavazatot képviselő részvényhányad marad. I. A tanácsadótól a következő fő feladatok elvégzésére várunk ajánlatot: 1. Információs memorandum készítése magyar és angol nyelven. 2. Tenderfelhívás elkészítése magyar és angol nyelven. 3. Pályázati felhívás közzététele. 4. Kapcsolattartás a lehetséges befektetőkkel, üzemlátogatás megszervezése, adatszoba létrehozása. 5. A beérkezett pályázatok elbírálása. 6. Javaslat az ÁV Rt. értékelíségi igazgatósága részére a nyertes pályázóról. 7. Az ÁV Rt. által jóváhagyott befektetővel az adásvételi szerződés előkészítése. 8. Az ÁV Rt. által megkötött adásvételi szerződés gyakorlati realizálása (iratok előkészítése, cseréje, részvények előkészítése, átadása stb.).­­ II. A részvétel alapfeltételei 1. A tenderfelhívásnak előreláthatólag 1994 augusztus közepéig meg kell jelennie, tehát eddig az időpontig az információs memorandumnak el kell készülnie. 2. Kérjük, tegyenek ajánlatot a feladatok elvégzésének költség- és időigényére, külön rögzítve az esetleges alapdíjat és a sikerdíjat, illetve az ütemezésnél az egyes fontosabb időpontokat. 3. Kérjük továbbá megjelölni, hogy melyek azok a költségek, melyeket a pályázók kívánnak viselni,­­ illetve melyeket az ÁV Rt.-re hárítanak. Amennyiben az ÁV Rt.-re bizonyos költségeket hárítanak, kérjük, adják meg annak felső határát. Jelezzék továbbá, hogy a díjak és a költségek a szerződéses jogviszony mely fázisában kerülnek megfizetésre. 4. A pályázatnak tartalmaznia kell az ajánlati kötöttség időtartamát, amely nem lehet kevesebb, mint 60 nap, és kezdő időpontja a pályázat beadásának napja. 5. A pályázat benyújtásával egyidejűleg a tanácsadó cégnek a pályázati ajánlatához csatolnia kell a szerződésmintát kitöltve.­­ 6. A pályázóktól kérjük, hogy ajánlatukban adják meg az eddigi szakmai tevékenységüket bemutató referenciákat. III. A beadás körülményei A pályázatokat személyesen vagy meghatalmazott útján, 1994. július 1-jén kell beadni, 13 és 16 óra között, közjegyző jelenlétében, zárt, cégjelzés nélküli borítékban, öt példányban, magyar nyelven, az egyik példányon megjelölve, hogy az az eredeti. A borítékon kérjük tüntessék fel: „Szikra Lapnyomda Rt., tanácsadói pályázat”. A pályázat beadásának helye: Állami Vagyonkezelő Rt. (Budapest, Bánk bán utca 17/b földszint 5-ös szoba). Az ajánlatok beérkezését az átvevő által kiállított átvételi elismervény bizonyítja. IV. Értékelés 1. Az ÁV Rt. a tenderbontás után szóbeli vagy írásbeli kiegészítést kérhet. 2. Az ÁV Rt. fenntartja a jogot arra, hogy a pályáztatást eredménytelennek nyilvánítsa. 3. A beadási határidőt követő 20 munkanapon belül az ÁV Rt. a pályázatokat várhatóan elbírálja, melyről a pályázókat írásban értesíti. 4. Az ÁV Rt. a tanácsadó cég által megállapított díjazás, ÁV Rt.-re háruló költségek, vállalt feladatok határidői, szakmai referenciák alapján kiválasztja az általa legmegfelelőbbnek ítélt ajánlattevőt. 5. A pályázók közül előnyben részesülnek azok, akik megfelelő referenciákkal rendelkeznek az ÁVÜ-nél vagy az ÁV Rt.-nél korábban végzett munkáikkal kapcsolatban, illetve akiknek nyomdaipari tapasztalataik vannak. A tender meghirdetésével egyidejűleg a társaság főbb adatairól és jellemzőiről információ szerezhető be az értékesítés ügyintézőjénél, Barha Lajosnál az ÁV Rt. értékesítési vezérigazgatóságán (telefon: 267-6600, fax: 267-6673), MH 7538 I

Next