Magyar Hírlap, 1997. május (30. évfolyam, 113-125. szám)
1997-05-29 / 123. szám
20 Magyar Hírlap AUTÓK ÉS PIACOK 1997. MÁJUS 29., CSÜTÖRTÖK Rekorderedmény a Skodánál A legnagyobb cseh ipari cég Pár hónappal megkésve, csak a közeli napokban publikálta a cseh Skoda autógyár 1996. évi eredményeit. A Skoda s.a. 1991 óta tagja a Volkswagen csoportnak, és tavalyi teljesítménye volt eddig a legjobb. A valamivel több mint 9 millió német márkás nyereség egyben 34 százalékos forgalomnövekedést jelent, s ezzel a Skoda Csehországban a legnagyobb ipari cégnek számít. A befektetések mértéke tavaly 90,3 százalékkal volt több, mint az előző évben, márkában számolva 10,7 milliót tett ki. Volkhard Köhler, a Skoda pénzügyekért felelős német igazgatósági tagja bejelentette: a befektetések 70 százalékát termékfejlesztésre és a termelőkapacitás bővítésére fordították. Tavaly 24,6 százalékkal növelték a Skoda gépkocsik eladását, 66 piacon összesen 261067 darab különféle modellt értékesítettek. Legjelentősebb még ma is a hazai piac, ahol 87 398 Skoda talált gazdára. Szlovákiában is szeretik a valamikori „közös” autót, itt 23035 darabot értékesítettek. A nyugat-európai piacok sorában természetesen Németország vezet (21605 kocsi, második Nagy-Britannia (13 346 kocsi), harmadik Ausztria (9457 autóval), míg Franciaország (9411 darabbal) a negyedik. A távolabbi exportpiacok listáját Egyiptom vezeti 5841 Skodával. Erre az évre is nagyok a Skoda tervei. Összesen 300 ezer kocsit kívánnak gyártani, s ebből 60 ezer az új Octavia lesz. •T. A. Sikeres évet zárt az Audi Negyvenkilenc százalékban a külföldi eladásoknak köszönhetően, összesen 18,8 milliárd márkás forgalmat könyvelhetett el az elmúlt évben a német Audi AG. A cég modellpalettájának teljes megújítása után tavaly 492 046 négykarikás autó talált gazdára, ami egyben 9,9 százalékos növekedést is jelent a megelőző évhez viszonyítva. Mindehhez hozzájárul a presztízsmárka számára új területnek számító alsó középkategóriába nevezett A3 átütő sikere, hiszen a szeptembertől bevezetett típusból az elmúlt év végéig összesen 51813 darabot gyártottak. Növekedett a motorgyártó üzemek termelése is: az ingolstadti és a győri gyárban összesen 620603 erőforrás készült, amely 2,2 százalékkal haladja meg a korábbi év eredményét. Magyarországon 1996-ban hétszáz Audi talált gazdára, amivel a márka az úgynevezett prémiumszegmens vezetője a hazai piacon. Ebben Magyarországon is jelentős szerepe volt a novembertől a szalonokba kerülő A3-nak, amelyből kevesebb mint két hónap alatt harminchárom talált gazdára. De kategóriájában listavezető az A8 is, amelyből az elmúlt év során tizennyolc darabot értékesítettek. • 1. P. L. FOTÓ: EURÓPA MOBIL ARCHIV Hamarosan itt a nyár. Hogy könnyebb legyen elviselni a hőséget, egy olyan koktélt állítottunk össze Önnek, amitől el fog hűlni. A neve: Carina - koktél. Beleadtunk mindent, hogy jól érezze magát. A rendkívül gazdag alapfelszereltséggel (elektromos ablakemelő, fényszóróállítás, központi zár, állítható magasságú szervokormány, dupla légzsák, biztonsági övfeszítő, körkörös oldalsó ütközésvédelem, kiegészítő féklámpa, pollenszűrő, ülésmagasság-állítás) ellátott Carina E-hez ugyanis most légkondicionálót és egy rádió-magnót adunk ajándékba. És mindezt csupán 3 450 000 Ft-ért, sőt részletre is, rendkívül kedvező feltételekkel. A Carina E koktélt bármelyik Toyota-márkakereskedőnél felhajthatja. De siessen, mert ajánlatunk csak a készlet erejéig érvényes. - n I nPi //1 fj j NiTTOl R íf)'ü,J MTI Tll --------------- ^ ( - J 2 ■ . . c árinál. K oktél H ozzávalók: 1 Légkondicionáló Légzsák 1 Rádiómagnó 3 450 ooo Ft -tói 3 ÉV VAGY 100.000 KM GARANCIA • TOYOTA Bízhat a jelben • KOCSIS ÉS TÁRSA KFT 6500 BAJA, SZEGEDI ÚT 84. TEL.: 06-79-321-810 • NAFRÁDI KFT 5600 BÉKÉSCSABA, BERÉNYI ÚT 133. TEL.: 06-66-324-564 • MAYER TOYOTA 2092 BUDAKESZI, PÁTYI ÚT 55. TEL.: 06-23-451 -961 • EMIL FREY MAGYARORSZÁG KFT 1149 BUDAPEST, MOGYORÓDI ÚT 32. TEL.: 363-5883 • M3 AUTÓKERESKEDELMI KFT 1142 BUDAPEST, KOMÁROMI ÚT 12. TEL.: 252-2713 • SAKURA KFT 1033 BUDAPEST, SZÓLÓKERT U. 1. TEL.: 388-2342 • TOYOTA PEST 1107 BUDAPEST, SZÁLLÁS U. 20-22. TEL.: 260-1811 • ÚJHELYI AUTÓ KFT 4225 DEBRECEN-JÓZSA, SZENTGYÖRGYFALVI ÚT TEL.: 06-52-387-655 • AUTOHAUS KOPF KFT 2030 ÉRD, ERCSI ÚT 19. TEL.: 06-23-369-444 • TWIN MÁRKAKERESKEDÉS 9027 GYŐR, PUSKÁS T. U. 2. TEL.: 06-96-325-600 • TOYOTA HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 6800 HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, KUTASI U. 12. TEL.: 06-62-341 -628 • HERING AUTÓHÁZ KFT 5100 JÁSZBERÉNY, NAGYKÁTAI ÚT TEL.: 06-57-415-038 KÖT0 AUTÓHÁZ KFT 7400 KAPOSVÁR, ZÖLDFA U. 58. TEL.: 06-82-411 -456 • TOYOTA KARCAG 5300 KARCAG, EÖTVÖS ÚT 10. TEL.: 06-59-312-588 • TROMF KFT 6000 KECSKEMÉT, LADÁNYBENEI ÚT 1. TEL.: 06-76-320-627 • M+F AUTÓ KFT 6200 KISKŐRÖS, IZSÁKI U. 46. TEL.: 06-78-311-106 • NIPPON MOTORS KFT 3527 MISKOLC, BESENYŐI U. 8. TEL.: 06-46-313-258 • KOVÁCS AUTÓHÁZ 2200 MONOR, 4-ES FŐÚT 35. KM TEL.: 06-29-413-381 • NAKATO KFT 8800 NAGYKANIZSA, ERDÉSZ U. 28. TEL.: 06-93-310-180 • JUKO KFT 4531 NYÍRPAZONY, SZABOLCS U. 12. TEL.: 06-42-480-040 • TROSKA AUTÓHÁZ KFT 7627 PÉCS, ENGEL J. U. 12. TEL.: 06-72-325-553 • KAKUK JÓZSEF MAGYAROSZTRÁK KFT 3100 SALGÓTARJÁN, TÓSTRAND TEL.: 06-32-430-646 • TOYOTA-FMN MÁRKAKERESKEDÉS 9400 SOPRON, POZSONYI ÚT 58. TEL.: 06-99-320-660 • MOLNÁR AUTÓHÁZ KFT 6723 SZEGED, CSERZY MIHÁLY U. 18. TEL: 06-62-311 -062 • SZEKITO KFT 7100 SZEKSZÁRD, ALKONY U. 1. TEL.: 06-20-574-761 • AUTÓSZOLG 2000 SZENTENDRE, PANNÓNIA U. 1-3. TEL.: 06-26-312-921 • ANGYALFI KFT 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, KADOCSA UTCA 59. TEL.: 06-22-316-062 • AUTÓFÓKUSZ KFT 9700 SZOMBATHELY, KŐSZEGI ÚT. TEL.: 06-94-317-451 • AUTÓHÁZ KOCSIS 2600 VÁC, DERECSKE DŰLŐ 4558/5 HRSZ. TEL.: 06-27-305-030 • AUTÓHÁZ VESZPRÉM KFT 8200 VESZPRÉM, BUDAPEST ÚT 72. TEL.: 06-88-427-088 • AUTÓFÓKUSZ 2 ZALA KFT 8900 ZALAEGERSZEG, ALSÓ ERDEI U. 3/A. TEL.: 06-92-316-672 APACH Sok mindent lehet, ám csak keveset szabad átalakítanunk autónkon. Az ezermesterek alkotókedve határtalan, a lehetőségek köre viszont pontosan és szigorúan behatárolt. Példának okáért a közúti forgalomban nem vehet részt az az autó, amelynek ablakait átláthatatlan fólia borítja, mint ahogyan az sem, amelyik a karosszériája alatt acélcső páncélzatot visel. Ezek a végletek - köztük rendkívül gazdag a próbálkozások sora. A műszaki vizsgán menthetetlenül megbukik a szabálytalanul átalakított gépkocsi, sőt az egyszerű közúti ellenőrzés hálóján is biztosan fennakad. Pénzkidobástól, időpocsékolástól és rengeteg bosszúságtól kíméli meg magát, aki járműve „átszabása” előtt tanácsot és engedélyt kér az illetékes közlekedési felügyelettől elképzelései megvalósításához. A közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló - többször is módosított - 5/1990. (IV. 12.) számú KÖHÉM-rendelet írja le az átalakítás és járműösszeépítés feltételeit, szabályait is. Csak a típusbizonyítványtól - s nem a forgalmi engedélytől - eltérő változtatás minősül átalakításnak. Amikor új, ám az eredetivel azonos típusú erőforrást vagy kocsiszekrényt kap a gépkocsi - mindkettő gyakori eset nem beszélhetünk átalakításról, csupán cseréről. Ilyenkor a motor (vagy más új fődarab) származási okiratával együtt először a közlekedési felügyeletet kell felkeresnünk, hogy a szükséges diagnosztikai vizsgálatot elvégezzék, majd a rendőrséget, hogy a változást a forgalmi engedélybe bevezessék. Ám ha például az új erőforrás űrtartalma, teljesítménye vagy egyéb jellemzője, típusa eltér az eredetiétől, akkor a cserét engedélyeztetnünk kell. Az sem ritkaság, hogy a jármű fajtájának megváltoztatását kérik, például személykocsiból kisteherautót csinálnak vagy fordítva - ahogy a pénzügyi szabályozók szerint éppen kedvezőbb. Négy évvel ezelőtt, amikor a gázüzemű autózás zöld utat kapott, igen sokan éltek az átállás lehetőségével. Ez a hullám nagyjából már levonult, s szerencsére a veszélyes PB-palackos kocsik napja is leáldozóban van. A forgalomból kivont, bontásra ítélt jármű újból nem vizsgáztatható le, sem a roncsból-alkatrészből épített járgány - mégis gyakran megpróbálkoznak vele. A külföldről e célból behozott roncsnak sincs esélye. Csakis a szükséges iratokkal - tulajdonjog-igazolással, forgalmi engedéllyel vagy vámpapírral - rendelkező és megfelelő műszaki állapotban lévő gépkocsi tehet sikeres vizsgát. Sajnos Magyarországon a végsőkig igyekeznek életben tartani kiszolgált autójukat a tulajdonosok, ennek érdekében elszántan keresik a kiskapukat. Az „újraélesztéssel” fiatalok, idősebbek egyaránt próbálkoznak, sportosítással viszont csak a fiatalok. Nem tudják, hogy vágyaik egy része nem teljesíthető, például az, hogy a keréktárcsát a felnibe hegesztett karimával kiszélesítsék, vagy hogy műbizonylattal nem rendelkező sportkormányt, spoilert szereltessenek fel. A motortuning - bizonyos határokon belül, a környezetvédelmi előírásoknak megfelelve - nem tilos. Azt azért nem árt tudni, hogy a többleterő ára általában a rosszabb autózhatóság, a különféle szerkezeti elemek idő előtti tönkremenetele. A gyári ülések tetszés szerint helyettesíthetők másokkal, ha azok hosszirányban állíthatók, illetve megfelelően rögzíthetők. Az ablakok fóliázásáról is szólni kell, hiszen ez csak engedélyeztetett bevonattal elfogadható. A gépkocsi szélvédőjére és a vezető látómezejébe eső valamennyi üvegfelületre kizárólag olyan fólia vihető fel, amely a fény 75 százalékát átengedi. Az autóüvegeknek átláthatóknak kell lenniük, ellenkező esetben a kocsi nem mehet át a vizsgán. Ez a jelek szerint túlzottan nem érdekli azokat, akik vakablakos autókban rejtőzködnek, akikkel bizonyos szituációkban egyszerűen nem tud szembenézni a közlekedés másik résztvevője. Ettől persze a szabály az szabály marad. Aki tehát el akarja kerülni a pótvizsgát, az előbb kérdezzen, hogy majd megfeleljen. • Zsitva Katalin / Átalakítások az autón Pótvizsga helyett: kérdezz-felelek Tisztul a piac Az OMV Hungária Kft. tapasztalatai szerint - a szigorú hatósági ellenőrzés nyomán - folyamatosan tisztul az üzemanyagpiac, s többek között ennek is köszönhető, hogy az osztrák tulajdonú cég működésének egyik legsikeresebb évét zárta. Az ásványolajpiacon már éreztetik hatásukat a különböző gépolajak importjára vonatkozó korlátozások, a pancsolt üzemanyag azonban nem tűnt el teljesen a kutakból, s az OMV Hungária szakértői szerint időnként felbukkannak még bizonytalan származású és minőségű áruk. Emellett a piaci nehézségek között említik, hogy a szomszédos országok többségéhez képest viszonylag alacsony kiskereskedelmi árréssel lehet számolni csak számolni az itteni üzemanyagértékesítésben. Mindezek ellenére a vállalat az elmúlt évben 12,6 milliárd forintot fektetett be Magyarországon, és a Q8 hálózatának felvásárlásával várhatóan a piac hosszú távú szereplője lesz. Az OMV emblémái jelenleg több mint hetven töltőállomáson láthatóak hazánkban, s a közeljövőben várhatóan Egerben, Székesfehérváron és Győrben nyitnak új benzinkutat. Előnyt jelent a hazai piacon jelenleg harmadikként jegyzett ásványolajforgalmazó számára, hogy a magyar határ közelében lévő schwechati finomítója már korábban megfelelt az ez év januárjában érvénybe lépett üzemanyagnormák eléréséhez szükséges feltételeknek. Sikerágazattá fejlődött az ügyfélkártya-szolgáltatás: jelenleg a cég négyezer partnere hozzávetőleg ötezer kártyával rendelkezik, s a készpénzkímélő módszer alkalmazásával az év eleje óta több mint száz százalékkal több üzemanyagot adtak el. • Ifj. Petró Lajos Az autózás ma már a polgári lét egyik meghatározó jelensége, örömök, de igen gyakran gondok, bajok forrása is. Rendszeresen jelentkező rovatunk ezek megoldásához kíván segítséget nyújtani, a közlekedési és polgári jog szaktekintélyének számító Kovács Kázmér közreműködésével. A Budapesti Üjjyvédi Kamara alelnöke Jogkanyar című sorozatunkban a gépkocsi-tulajdonos vagy az autóvezető szemszögéből közelíti meg a jog területét. A hazai biztosítók évek óta szorgalmazzák, hogy a gépjárművek kötelező felelősségbiztosítási rendszerében a térítési összegre nézve mielőbb felső határt (limitet) határozzon meg a kormány. E tárgykört jelenleg a gépjármű üzemben tartójának kötelező felelősségbiztosításáról szóló 58/1991. (IV. 13.) számú kormányrendelet szabályozza, amely egyelőre úgy szól, hogy „a biztosító a biztosítási szerződés alapján összegszerű korlátozás nélkül köteles helytállni a károsulttal szemben”. Kétségtelen ugyanakkor, hogy Nyugat-Európában többnyire csak külön kiegészítő biztosítás ellenében korlátlan a felelősségbiztosító térítési kötelezettsége, amely példát a jelek szerint a hazai biztosítóintézeteink is követni kívánják. Miután a hazai joggyakorlatban teljesen új dologról van szó, úgy gondolom, nem haszontalan megvilágítani a hátteret. A valaha létezett egyetlen Állami Biztosító - eleinte a benzin árában, később a külön biztosítási szerződés alapján fizetett biztosítási díj ellenében - felső korlát nélkül minden olyan kár megtérítésére köteles volt, és JOGKANYAR Felső határ? köteles jelenleg is, amit a biztosított jármű üzemeltetésével bárkinek okoznak. Elvileg sem fordulhatott tehát elő (kivéve néhány különleges esetet, továbbá az ittasan okozott baleseteket), hogy az okozón hajtották volna be a kárt, hiszen a biztosító felelősségének nem volt felső határa. Ennek a megnyugtató rendelkezésnek a megváltoztatásán dolgoznak a biztosítók néhány éve. Szeretném rögtön leszögezni, hogy meghatározott feltételek mellett nem látom akadályát a jogszabályi rendelkezés megváltoztatásának, a limit bevezetésének, de a rendkívüli körültekintés ebben a kérdésben különösen fontos. A napokban megjelent nyilatkozatában az egyik biztosító képviselője azzal érvelt, hogy a határt több száz millió forintnál húzzák meg, ami gyakorlatilag elhanyagolható kockázatot jelent a biztosítottaknak. Ezzel nem értek egyet. Bár kétségtelen, hogy a jelenleg 600 millió forintra tervezett felső határ egy hétköznapi balesetnél nem okoz gondot, azonban ha egy vasúti átjáróban következik be a baj, s több vagon kisiklik, vagy ha egy személygépkocsi szabálytalankodása miatt autóbusz borul le a töltésről, rögtön kevés lehet a 600 millió. Ilyenkor a károsult meg nem térült kárának behajtása iránt a tényleges károkozóval szemben lép majd fel, ami jelentős újabb, eddig nem létezett társadalmi feszültségek és botrányok forrásává válhat - legalábbis a megfelelő kiegészítő (nem kötelező) felelősségbiztosítás (az úgynevezett „polgári” felelősségbiztosítás) hiányában. Annak érdekében, hogy a váratlan esetek elkerülhetők legyenek, igen nagy jelentősége van a jogi ismeretterjesztésnek és propagandának. Valójában ugyanis csak a kötelező és a nem kötelező felelősségbiztosítás együttesen nyújt majd megnyugtató védelmet az autósoknak. Ezzel viszont eljutottunk a dolog lényegéhez, nevezetesen annak feltárásához, hogy a biztosítók által szorgalmazott jogszabályváltozás nem más, mint a felelősségbiztosítás díjának burkolt emelése, hiszen a tervezet elfogadása után két biztosítás fogja azt a szolgáltatást nyújtani részünkre, amit idáig egy összeggel fizettünk meg. Ez az oka tehát annak, hogy a felelősségbiztosítás tervezett módosítását kizárólag a biztosítási évforduló napjával, azaz január 1-jével tudom elképzelni, hiszen csak így lehet módja a pénzügyminiszternek a jövő évi - egyelőre még kötelezően és egységesen meghatározott - felelősségbiztosítási díj megállapítása során a fenti körülményt figyelembe venni, vagyis a kötelező biztosítás díját erre tekintettel arányosan csökkenteni.