Magyar Hírlap, 1997. június (30. évfolyam, 126-137. szám)
1997-06-06 / 130. szám
12 Magyar Hírlap BELFÖLD 1997. JÚNIUS 6., PÉNTEj Védett betegek, kiszolgáltatott egészségügy? Az Országgyűlés a napokban fogadta el az egészségügyi adatok kezeléséről és védelméről szóló törvényt. Ezzel pont kerül egy sor - betegek, hozzátartozóik, illetve az egészségügyi intézmények között előforduló - vita végére. A törvény azonban már előkészítése idején újabb vitákat generált, amelyek vélhetően a parlamenti jóváhagyás után is folytatódnak. Többek között ezekről kérdeztük meg Majtényi László adatvédelmi biztos véleményét. • Mi tette szükségessé az egészségügyi adatok védelmének szabályozását, amikor évek óta van adatvédelmi törvényünk? Az adatvédelmi törvény elképzelhetetlen ágazati szabályok nélkül, ezek együttesen alkotnak egy jogi építményt. Az adatvédelmi - s az ehhez kapcsolódó információszabadságra vonatkozó - törvényből valóban levezethető, hogy az embereknek joguk van ismerni minden, a betegségükre - vagy betegségeikre - vonatkozó információt, de ez azért a gyakorlatban nem ilyen egyszerűen működik. A mindmáig hatályos, még a hetvenes években megfogalmazott egészségügyi törvény ugyanis azt deklarálja, hogy az orvos tájékoztatást nyújthat - így, feltételes módban - a betegnek. Vagyis, egy régebbi szabály diszharmóniába került a rendszerváltás termékeként megfogalmazott adatvédelmi törvénnyel. Ezt mindenképp fel kellett oldani. Ráadásul az egészségügyben szép számmal akadnak speciális problémák, így például az adatvédelmi törvényből nem derül ki egyértelműen a fertőző betegek adatkezelésének mikéntje, mint ahogy az sem, vajon a hozzátartozók hogyan juthatnak beteg rokonuk adataihoz. Különleges helyzetet teremt az is, hogy az adatvédelmi törvény mindig az élők adatait védi. Ugyanakkor az elhunytak személyiségi jogvédelme - a kegyeleti jog részeként - egy ideig tovább él. Ez akkor válik például fontossá, amikor a hozzátartozók szeretnének hozzájutni elhunyt rokonuk kezelési dokumentációjához. Ez azonban az adatvédelmi törvény alapján meglehetősen bonyolult hadművelet, az új törvény eredményeként viszont pontosan szabályozott eljárás. • Fogalmazhatunk úgy, hogy a napokban elfogadott törvény segítségével a betegek teljes jogú birtokosaivá válnak saját egészségügyi adataiknak? Az adatok vonatkozásában valóban felszámolja az egészségügyi intézménnyel szembeni kiszolgáltatottságukat, s ez feltétlenül üdvözlendő. Nekem ugyanakkor az a benyomásom, hogy - különösen korábbi változataiban - magát az egészségügyet nagymértékben kiszolgáltatta volna a közigazgatásnak, különösen a bűnüldöző hatóságnak. Úgy vélem, az orvosoknak nem a bűnnel, hanem a beteggel és annak bajaival kell foglalkozniuk, hiszen a fájósán lüktető fogunkkal sem a sarkon posztoló rendőrt keressük meg. • A törvénytervezet ama sokat vitatott passzusára utal, amely a rendőrség riasztására kötelezte volna az orvost, ha betegével kapcsolatban bűntényre utaló jelet tapasztal? Ez a cikkely végül is sokat finomodott a viták során, s szerencsére nem így került be a törvénybe. Amikor egy gyermek sérelmére elkövetett szexuális bűnténnyel kerül szembe az orvos - morálisan egyértelmű a helyzete. De vannak a tucat ügyek, amikor például egy olyan asszonyt kell ellátnia, s kezelnie - talán nem is először -, akit a részeges férje megvert. Az ilyen esetek döntő többségében az áldozat maga is védelmezi, takargatja a tettest, hiszen érzelmileg kötődik hozzá. • Mi van akkor, ha valaki lőtt sebbel érkezik az ambulanciára? A feljelentési kötelezettség ebben az esetben elfogadható, ám az orvos elsőrendű feladata mégiscsak az, hogy gyógyítson. Ráadásul a feljelentési kötelezettség elrendelése akár azt is jelentheti, hogy a bűntény során megsérültek nem mernek majd orvoshoz fordulni. Végül is a törvényben sikerült biztosítani egy emberi jogi minimumot annak deklarálásával, hogy a rendőrséget csak akkor kell értesíteni, ha a beteg nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, s ez feltehetően bűncselekmény következménye. Ez több mozgásteret, mérlegelési lehetőséget ad az orvosoknak. Szívesen vettem volna persze, ha a törvényalkotók egy kicsit tovább mennek, annál is inkább, mivel ez épp az a terület, amikor az orvos és a beteg jogait nem egymással szemben, hanem párhuzamosan kell érvényesíteni. • A törvénytervezet másik sok vihart kavaró pontja az AIDS-betegek adatkezelésére vonatkozik. Az új szabályok szerint a névtelenség ebben az esetben csak addig biztosítható, amíg negatív a teszt. A HIV-pozitív beteg adatait viszont rögvest elkérik. Ennél a paragrafusnál vereséget szenvedtek az adatvédők, s velük az emberi jogi megközelítés. Én a magam részéről a névtelenség fenntartása mellett érveltem. • Miért? Részben a személyiségi jogok védelme, részben gyakorlati okokból. Milyen anonimitás az, amely addig tart, ameddig negatív a lelet? Ez szerintem kissé képmutató megközelítés. De nézzük a dolog gyakorlati oldalát. Pozitív lelet esetén elkérik a HIV-fertőzött adatait, aki erre sarkon fordul és elmegy. Mi van egy ilyen helyzetben? Nem tartom kizártnak azt sem, hogy kétes higiénés körülmények között zuglaboratóriumok jöjjenek létre, amelyek egy szép summa fejében, biztosítják a névtelenséget. Ez viszont már komoly veszélyeket rejt magában, mint ahogy egy lehetséges másik „felelet” is. A véradásoknál automatikusan elvégzik az AIDS-tesztet. Mi lesz akkor, ha névtelenségük érdekében ezt az utat választják a veszélyeztetett emberek? Sem az államnak, sem a társadalomnak nem áll érdekében, hogy az érintettek az egészségügyi rendszeren kívül vizsgáltassák meg magukat. Mindez persze már egészen messzire vezet, egészen odáig, hogy mit gondolunk az emberi természetről. Én úgy vélem, az ember megfelelő körülmények között önként hajlandó erkölcsi lényként viselkedni, felelősségteljes magatartást tanúsítani. Miért ne tételezhetnénk fel az AIDS-fertőzöttről, hogy igyekszik megvédeni környezetét a betegségtől? S miért ne venné igénybe az állami egészségügy ingyenes szolgáltatásait? • A törvény egyik cikkelye kimondja, hogy a személyazonosításra alkalmatlan egészségügyi adatok időbeli és területi korlát nélkül továbbíthatók. Holott ezek az adatok hallatlanul nagy értéket képviselnek. Azt kifejezetten mi vetettük ki a tervezetből, hogy - úgynevezett másodlagos adatkezelői feldolgozásra - intézményen kívüli adatkezelőknek is oda lehessen adni a személyes adatokat. Az egészségügyi adatok „érzékeny” adatok, hiszen az ember személyiségének mélyebb rétegét érintik. Az én kompetenciám viszont csak addig terjed, amíg egy adat meghatározott emberrel hozható kapcsolatban. Kétségtelen tény, hogy az egészségügyben felhalmozott adatok sokak számára - például egy multinacionális gyógyszergyártónak vagy egy magán egészségbiztosítónak - roppant értékkel bírnak. De ne gondoljunk mindig rosszra. Magának az egészségügynek is szüksége van erre az adathalmazra, hiszen nélküle elképzelhetetlen egy hosszú távú stratégia kidolgozása. • Horváth Judit Majtényi László Aki kéri, megkapja Az új törvény lehetővé teszi, hogy a betegek betekintsenek saját egészségügyi adataikba, illetve azokról - saját költségükre - másolatot készíttessenek. Ugyanez a jog megilleti az érintett közeli hozzátartozóját is, kivéve, ha az korábban másként nem rendelkezett. Az érintett halála esetén - kivéve, ha korábban másként rendelkezett - törvényes képviselője, közeli hozzátartozója, örököse jogosult a halál okával összefüggő vagy összefüggésbe hozható, valamint a halál bekövetkezését megelőző gyógykezeléssel kapcsolatos egészségügyi adatokat megismerni, az orvosi dokumentációba betekinteni, s azokról - saját költségén - másolatot készíttetni. Az Anonim törvénytelenül is névtelenséget ígér A napokban megjelenő, az egészségügyi adatok védelméről szóló törvény HIV-szűrésre vonatkozó pontja élénk vitát váltott ki. A rendelkezés szerint csak addig maradhat névtelen az anonim vizsgálatot kérő, amíg lelete negatív. Ha valakiről kiderül, hogy HIV-fertőzött, köteles megadni az adatait a vizsgálatot végző rendelőben. Mint megtudtuk, a szűréseket is végző Anonim AIDS Tanácsadó Szolgálatnál egészen biztosan nem tartják be a törvény vitatott pontját. Vagy azt tanácsoljuk, hogy ne adja ide a személyi igazolványát, vagy mindenkihez Kis Jánost, illetve Kis Annát írunk be - tájékoztat a rendelkezés életbe lépése után várható gyakorlatukról B. János. A budapesti Karolina úti Anonim szolgálatnál dolgozó fiatalember maga is HIV-fertőzött, ezért kérte neve titokban tartását. A többi beteg névtelenségének biztosítása érdekében - mint mondja - aláírásgyűjtést kezdenek majd. Az Anonimokhoz fordulók névtelenégben maradhatnak törvény kihirdetése után is - vélekedett János. A szolgálat nem hatóság, munkatársai nem is kérhetik el a személyiket, két rendőr meg csak nem fog azért posztolni a bejáratnál, hogy megnézze: a lelet pozitív vagy negatív. A HIV-fertőzött természetesen részletes tájékoztatást kap a betegségéről, s javasolják, hogy minél előbb kezeltesse magát. A szolgálat munkatársa szerint a fertőzött érdeke is ezt diktálja, hiszen már Magyarországon is elérhető az a gyógyszerkombináció, amely megakadályozza a vírus további terjedését. Ugyanakkor senkit nem köteleznek arra, hogy befeküdjön a fővárosi Szent László Kórházba. A soproni Anonim szolgált vezetője, Bognár Béla közölte: a mostani törvény egy 1985-ös miniszteri rendelet megerősítése. Azt sem tartottuk be - mondta Bognár. A szolgálatnál az Európai Unió javaslataira számítanak, ezek ugyanis az anonim szűrés felé hatnak. A kontinens országaiban egyébként a HIV-szűrések névtelenek. Bognár szerint a bőrés nemibeteg-gondozókban, illetve az ÁNTSZ-nél végzett vizsgálatok nem garantálják a névtelenséget, mert felírják a jelentkezők személyi vagy tájszámát, s ezek alapján játszi könnyedséggel azonosíthatók. Nincs biztonságban az sem, aki jeligét választ. Nemegyszer előfordult, hogy behívták a pozitív teszt tulajdonosát, kitépték kezéből a táskáját, s a személyi igazolványából egyszerűen kiírták az adatait. Az Anonimnál egyébként csak névtelen teszteket végeznek. Több szervezet az Alkotmánybírósághoz fordul a szűrésre vonatkozó rendelkezés miatt. Meglehetősen ritka az anonim vizsgálat a bőr- és nemibeteg-gondozókban. A VIII. kerületben például idén még senki nem kérte, hogy névtelenül végezzék el rajta a tesztet. A gondozóban dolgozó dr. Tóth Márta szerint az anonimitásnak egyébként sincs értelme, hiszen az orvosi eskü amúgy is köti a rendelőben dolgozókat, olyannyira, hogy telefonon még egy sima vérvétel eredményét sem közölhetik. A vizsgálatokhoz a rendőrök sem férhetnek hozzá. A HIV-fertőzöttek adatai megfelelően védettek a fővárosi Szent László Kórház számítógépében. Nem adjuk ki azokat az Interneten - összegezte véleményét a betegek védelméről Bánhegyi Dénes, az 5-ös fertőző osztály főorvosa. • Haszán Zoltán SUPER LAST MINUTE AKCIÓ TUNÉZIÁBA! • június 10-17. PASHA RULETT: 46 900 Ft/fő (repülő, transzfer, hotel, félpanzió - svédasztal, animáció, ingyenes tenisz) • Pasha Club Topkapi"* (Mahdia): 62 900 Ft/fő (repülő, transzfer, szállás, félpanzió) KORFU: Június 16-i, 23-i, 30-i indulással, repülővel • Apartman: 29 900 Ft/fő • Hotel" (reggelivel): 39 900 Ft/fő • Hotel**" (félpanzióval): 66 600 Ft/fő • PASHA RULETT (apartman): 27 900 Ft/fő KRÉTA: június 12-, 19-i és 26-i indulással, repülővel • Hotel** Chersonissosban (reggelivel): 49 900 Ft/fő • PASHA RULETT (hotel****, félpanzió Gouvesben): 59 900 Ft/fő Gyermekkedvezmény: 40%! IPAIMA TOHIKIs SQ 1137 Budapest, Katona József utca 10/A Tel.: 132-3740,132-3716, 132-4117 • 1067 Budapest, Teréz körút 29. fszt. 5. Tel.: 131 -8707 CAPOLLI AJO Utazási Iroda Horvátország szakértője ! AKCIÓI 20 OOO , ~ 8 NAP FÉLPANZIÓVAL, ’97. JÚNIUS 14., 21. SELCE, HOTEL JADRANKA*** LOVRAN, Hotel Bristol***, Hotel Lovran/Villa Elza***, CRIKVENICA, H/P Ad Turres***, OREBIC, Hotel Rathaneum***, Hotel Bellevue*** APAKIMANOK 10%-os KEDI/EZMENNI/EL OMISALJ, NJIVICE, CRIKVENICA Kérje a horvátországi utazások teljes kínálatát bemutató színes katalógusunkat! 1066 Budapest, Teréz krt. 32. T./F.: 332-8330, 312-8206, 131-2913 Nyitva: H-P: 8-19 óráig, Sz: 9-13 óráig *A HATÁRON ! "Amióta hazajöttem az IH hastingsi tanfolyamáról, I 1 sokkal magabiztosabb az angol tudásom. Jh» ' 1 A nyelvvizsga már biztosan nem fog ^ I Páka Zsófia gimnáziumi tanuló i ^*4—' 'J Nyelvtanfolyamok külföldön N—————^122 Bp., II. Bimbó út 7. Tel.: 212-4010 AKCIÓ A DEBRECENI NAGYERDŐ GYÓGYSZÁLLÓBAN Üdülés + program kedvezd áron! Időpont: 1997. jún. 14-19. (5 éjszaka). Elhelyezés kétágyas, zuhanyzós, WC-s szobákban (színes tv, telefon). Ellátás félpanzió. Program - debreceni városnézés autóbusszal + Munkácsy Mihály Krisztus trilógiájának megtekintése - hortobágyi kirándulás. Részvételi díj:14 190 Ft/fő. Érdeklődni és jelentkezni a HUNGUEST TRAVEL irodákban lehet: Budapesten: 1074 Dohány u. 27. Telefon: 342-8307 1065 Bajcsy-Zs. út 55. Telefon: 131-4545 1052 Váci utca 42. Telefon: 266-9848. Vidéken, minden megyében. KÖRUTAZÁSOK Benelux államok autóbusszal 83 800 Ft jún. 20., júl. 18., aug. 15., szept. 19. Benelux körutazás repülővel 124 000 Ft jún. 21., júl. 19., aug. 16., szept. 20. Norvég fjordok 195 000 Ft jún. 28, aug. 30. Skandináv fővárosok 169 800 Ft júl. 12, aug. 16. Svájci tavak 66 500 Ft júl. 5-11, szept. 6. Egyéni szállásfoglalás AKCIÓI Benelux körutazás (június 20-28.) 79 900 Ft! ft€N€U!X TOURS 1052 Budapest, Kígyó u. 4-6. Tel.: 118-3672,2666809 Török Riviéra Antalya 8 napos repülőgépes tengerparti üdülések június 9-től ! További információ: Malév Air Tours Utazási Iroda BH 1051 Budapest, Roosevelt tér 2., tel: 266-66-14, valamint a Malév debreceni, győri, miskolci, pécsi és szegedi irodáiban 1-----------------------------------------------------------Már II I NYÁR ’97 KÖRUTAZÁSOK: Shalom Izrael (csillagtúra): júl. 4-11., 108 500 Ft Népszerű Izrael (körutazás): aug. 24-31., 137 900 Ft ÜDÜLÉSEK REPÜLŐGÉPPEL SZICÍLIA: jún. 27.HÚI-4., 76 300 Ft MÁLTA: jún. 16-23., 23-30., 69 900 Ft KORFU: jún. 27.—júl. 4., 63 400 Ft Érdeklődését várjuk szeretettel. CHEMOL TRAVEL Budapest V., József nádor tér 8. Tel.: 266-2261,266-2173 Budapest VI., Teréz krt. 26. Tel.: 153-0729,153-0565. 1, MEDINA TOURS TUNÉZIA ELSŐ KÉZBŐL LAST MINUTE! Indulások: 1997. június 10., 17. Dino Club El Bousten**: közvetlenül a tengerparton 1 hét már 55 400 Ft-ért személyenként 2 felnőtt +1 gyermek 50 700 Ft/fő/hét 2 felnőtt+ 2 gyermek 48 450 Ft/fő/hét Az ár tartalmazza: repülőjegy, transzfer, félpanziós ellátás, biztosítás, szörf, tenisz, animáció, bor a svédasztalos vacsorához. Gyermekkedvezmény 16 éves korig! MEDINA TOURS Tunéziai Utazási Iroda 1078 Bp., István u. 27. Tel.: 342-0340; 351-4326. MALLORCA TRAVEL ÚJABB AKCIÓ! Szeretne nyaralni menni gyermekével, de sokba kerül? Mi megpróbálunk a magunk módján segíteni! Repülőjegy,hotel, félpanzió teljesen ingyen 12 éves korig gyermekének! (Csak első gyerek esetében érvényes, a második gyerek 50%.) Időpont: jún. 19., 26., júl. 3., 10. MALLORCA TRAVEL, a családcentrikus utazási iroda. Bp. VI, Jókai tér 6. Tel.: 332-3129,332-5107. Amentam Amerikai utazások irodája A LEGJOBB ÁRAK BUDAPESTEN! Amszterdam..................32 000 Ft Frankfurt.....................39 900 Ft New York.....................66 500 Ft Miami.........................76 000 Ft Los Angeles..................85 000 Ft Toronto.......................66 900 Ft Montreal......................66 900 Ft Atlanta........................61 800 Ft London.......................27 500 Ft Athén.........................23 700 Ft Róma...........................3 700 Ft Párizs..........................27 500 Ft Stuttgart......................20 800 Ft Prága..........................19 990 Ft Tel Aviv.......................27 500 Ft Florida 9 nap..........103 800 Ft-tól California 9 nap........113 500 Ft-tól Kelet-nyugat 16 nap.... 133 000 Ft-tól Mexikó 12 nap.........148 000 Ft Hawaii 9 nap............76 500 Ft-tól Bahamai hajóutak......26 300 Ft-tól Legnagyobb választék, kemping, motel, hotel, autó Akció! A Motel 6 az USA-ban több mint 600 helyen, szobánként 8600 Ft. A TAN-TÚRA H www.tantura.com ^ NYÁRI CSÁBÍTÁSOK KORFU június 18-tól hetente apartman 1 hét 34.900 Ft-tól szálloda*** reggeli 1 hét 44.900 Ft-tól TÖRÖKORSZÁG június 16-tól hetente apartman 1 hét 49.900 Ft-tól szálloda*** reggeli 1 hét 49.900 Ft-tól szálloda*** félpanzió 1 hét 59.900 Ft-tól TUNÉZIA június 19-től hetente szálloda** és *** 1 hét 49.900 Ft-tól COSTA BRAVA június 21-től hetente szálloda* félpanzió 1 hét 59.900 Ft-tól KRÉTA június 12-től hetente apartman 1 hét 39.900 Ft-tól szálloda** reggeli 1 hét 49.900 Ft-tól Értékesítés: TAN-AIR Utazási Iroda 1066 Budapest, Ó utca 5. 374-2345 ^^^p6722 Szeged, Kálvária sgt.16. 62/325-488 valamennyi IBUSZ irodában és 1 mo/OrTOTarta A Olt normál díjaknál (e!d Az OTP Travel (korábbi nevén OTP Penta Tours) ajánlata Körutazások gazdag programokkal: Spanyolország, Portugália 1997. szeptember 12-21.179 000 Ft/fő. Olaszország, 1997. szeptember 17-28. -145 000 Ft/fő. Anglia-Wales, 1997. július 20-27. -169 000 Ft/fő Skócia, 1997. július 27.-aug. 3. -188 000 Ft/fő. Norvégia, 1997. július 20-28. - 245 000 Ft/fő. Újdonság a kamatmentes részletfizetési lehetőség! OTP Travel: 1052 Budapest, Deák Ferenc utca 7-5 Tel.: 118-8840,118-8795,118-8692. 1054 Budapest, Szabadság tér 7-8. Tel.: 302-9309,302-9314. 1065 Bp. Lázár u. 18. Tel.: 131-7793,332-3901. Fiókirodánk, Szolnok: (06-56) 414-875. Fantasztikus előszezoni akció! Görögországban, Halkidikin! Szállás + buszköltség 10 500 Ft! Társasút Prágába szállodában, félpanzióval, busszal, programokkal 29 990 Ft/fő. Jöjjön busszal Elba szigetére! 4 fős apartmanban, buszközlekedéssel, kompjeggyel 39 900 Ft/fő. (gL) CIPRUS EGÉSZ NYÁRON KEDVEZŐ ÁRON! Repülővel Apartmanok: 43.500 65.000 Ft/fő/hét Szállodák: 63.000 160.000 Ft/fő/hét Fakultatív programok igény szerint a helyszínen rendelhetők. MONITOURS UTAZÁSI IRODA 1061 Budapest, Paulay Ede u. 50. Tel.: 342-9715, 342-1300/135/199 MINITOURS AMITŐL’RS Utazási Iroda Kft. Budapest, V. Nádor u. 14.Telefon: 111-5077 _____MEDITERRÁN UTAZÁSOK Görögország: Athén alatti szigetek - Agistri, Paros, Spetses: 14 800 Ft/fő/héttől. Kikládok: Santorini, Paros, Naxos, Mykonos, Syros -óriási választék. Kréta: félpanzióval, ***szálloda 29 890 Ft/fő/héttől és további szállodák. Korfu: apartman, reggelivel 18 500 Ft/fő/héttől. Polichrono: 9900 Ft/fő/10 éjtől. Tolo: félpanzióval, ***szállodában 45 000 Ft/fő/héttől. Málta: reggelivel 17 300 Ft/fő/héttől, félpanzióval 26 500 Ft/fő/héttől. Elba: szállodák és apartmanok. Spanyolország: Lloret de Mar, Calella teljes panzióval 24 800 Ft/fő/héttől, félpanzióval 18 600 Ft/fő/héttől Újdonság: SRÍ LANKA és a MALDÍV-SZIGETEKÖN ÁLLÍTHATJA ÖSSZE AZ ÚTJÁT! (pl: Srí Lanka 2 hét nyaralás ** szállodában, félpanzióval, repülő és transzferek: 139 940 Ft/fő + rep. ill. és biztosítás) MEDITERRÁN UTAZÁSI IRODA 1052 Bp., Váci u. 17. 1/2 em. 3. Telefon: 266-7808, (06-30)312-117 Tel./fax: 137-7448 m KOMPAS EGYEDÜLÁLLÓ KÍNÁLAT, KEDVEZŐ ÁRAK, SPECIÁLIS CSALÁDI AJÁNLATOK AZ OLASZ, HORVÁT, SZLOVÉN TENGERPARTOKRA! Apartman már: 28 600 Ft-tól/4 fős ap./hét Szálloda már: 24 500 Ft-tól/fő/hét/fél panzió. 1016 Budapest, Gellérthegy u. 28. Tel.: 156-5779,201-1412. Utazási Iroda TKH 1086 Budapest, Üllői út 14. Tel.: 117-0874,117-1594. ***** Fax:117-9087 IZRAEL VÍZUM NÉLKÜL: Történelmi és szent helyeket látogathat meg velünk mindössze 99 100 Ft-ért június 15-22. között MÁLTA: szálloda reggelivel 22 500 Ft-tól hetente PORTUGÁLIA: szálloda: 32 750 FtOlő hetente apartman: 39 980 Ft-tól hetente SPANYOLORSZÁG: Lloret de Mar, Calella,. szálloda, teljes ellátással 24 000 Ft-tól/fő hetente apartman 29 980 Ft-tól hetente SPECIÁLIS AJÁNLATUNK: Korzika, Szardínia, Szicília, délolasz tartományok elő- és utószezonban apartmanok már 24 500 Ft-tól hetente! TOVÁBBI AJÁNLATAINKBÓL: repülőjegyek (Athén 37 500 R) nemzetközi komphajójegyek, hajóutak, üdülőprogramok, szállásfoglalás, belföldi ajánlatok, gépkocsibérlés... Út: horgászat az Ural-deltában! UTAZÁSI KÖZPONT Európa legszebb, Magyarország leghasznosabb utazási irodája! Valóságos utazásáruház két szinten, 22 szolgáltatással, illetve bolttal. Cím: 1061 Budapest, Andrássy út 1. (főbejárat a Paulay-Bajcsy-Zsilinszky út sarkán). Telefonszámaink: 269-6032, 269-6033. Fax: 269-6031. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9—18.30-ig; szombaton: 9-16.30 óráig CSAK CSINOSABBAK LETTÜNK, NEM DRÁGÁBBAK! Üdüljön a Costa Elhelyezés Malgre de Marban, a Hotel Rosa Nautics" szobáiban , , f.,velyyítre 1 hétre, teljes ellátással, június 6-tól autóbusz-közlekedéssel mar : 41 400 Ft-ért, június 21 -től repülővel 68 400 Ft + főtől + illeték. Üdüljön Hortvátországban! Elhelyezés Krk-ben, a Hotel Draznics 2 ágyas, zuhanyozós szobáiban, 1 hétre félpanzióval, már 31 950 Ft/főtől. Közlekedés egyénileg. Nyaralás Balatonöszödön. Elhelyezés a Certus Panzió 2-3 ágyas, zuhanyozós (WC) szobáiban 6 éjszakára, reggelivel már személyenként 11 590 Ft-tól. Adatvédelem magyar módra A betegek adatai a számítógépes rendszeren védettebbek, mint a korábbi kézi adminisztráció idején - tartja dr. Nagy Katalin, a budapesti Erzsébet Kórház főigazgatója. Szerinte a rendszerhez kívülről majdnem olyan nehéz hozzájutni, mint egy bank adataihoz. A főigazgató nem tud arról, hogy bárki megpróbálkozott volna az információk ellopásával, de szerinte ennek, az egészségügy sajátos biztosítási rendszere miatt, nem is lenne értelme. A rendszerbe csak a kezelést indokló fő diagnózis kerül be, s ez sok esetben megegyezik azzal, amiért az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a legtöbbet fizeti. Vagyis a rendszerbe bevezetett fő diagnózisok nem adnak reális képet a betegségek valódi összetételére. Ennek folytán ez az adatsor használhatatlan a magánszektor biztosítóinak. Az Erzsébetben egyébként bármilyen adat kiszolgáltatását megelőzi a kórház jogászának vizsgálata, törvényesen kiadhatók-e az információk, vagy sem. H.Z. AKCIÓS KARIB-TENGERI ÜDÜLÉS A DOMINIKAI KÖZTÁRSASÁGBAN: 9 nap/7 éjszaka, All. Inclusive ellátással 129 000 Ft. További egzotikus üdülések Mexikóban és a Maldív-szigeteken! VwaToom Budapest XII., Ugocsa u. 4/A Tel./fax: 202-2499. KORFU, KRÉTA apartmanok és szállodák MINDEN MENNYISÉGBEN! Hatalmas választékkal, nagy helyismerettel, hiteles háttér-információval, gazdag képanyaggal várjuk Önöket irodánkban! RIO GRANDE - JORGOS TRAVEL partner 1093 Budapest, Kálvin tér 9. (bejárat a Ráday u. -Török Pál u. felől) Tel.: 218-9436, 218-0207, 218-8796 AZ ADRIA ISMÉT A RÉGI!! UMAGTÓL DUBROVNIKIG AZ EGÉSZ TENGERPARTON ÉS A SZIGETEKEN GAZDAG VÁLASZTÁK APARTMANOKBAN ÉS SZÁLLODÁKBAN MÁJUSTÓL OKTÓBERIG, AUTÓVAL, AUTÓBUSSZAL VAGY REPÜLŐVEL. UMAG, PORECS, ROVINJ, MEDULIN, PULA, RAB, KRK, CRIKVENICA, SELCE, NOVI VINODOLSKI, ZADAR, MAKARSKA, DUBROVNIK, KORCSULA, LUMBARDA, OREBICS. APARTMANOK 10 900 FT/FŐTŐL 3 *-OS SZÁLLODÁK, FÉLPANZIÓVAL 25 600 FT/FŐTŐL REPÜLŐ BUDAPEST-DUBROVNIK-BUDAPEST JÚN. 14-TŐL HETENTE 24 500 FT + ILLETÉK TOVÁBBI INFORMÁCIÓK: FOCUS TRAVEL 1081 BUDAPEST, KÖZTÁRSASÁG TÉR 10. Tel.: 314-1613, 334-0966, 314-0459, fax: 314-0616, és VISZONTELADÓINKNÁL!