Magyar Hírlap, 1997. július (30. évfolyam, 164-177. szám)
1997-07-16 / 164. szám
2 Magyar Hírlap VILÁGHÍRADÓ Titkos titkosszolgálat-megállapodás (MTI) Az orosz és csecsen titkosszolgálat kedden együttműködési megállapodást kötött a kaukázusi Jesszentuki városában - közölte az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSB) szóvivője. A szerződést a legnagyobb titokban írta alá Nyikolaj Kovaljev, valamint Abu Movszajev. A megállapodás vonatkozik a terrorizmus, a fegyver- és kábítószer-kereskedelem elleni küzdelemre, a zsoldosokkal és túszszedőkkel szembeni fellépésre. A védelem Priebke felmentését kéri (MTI) A háborús bűnökkel vádolt Erich Priebke felmentését kérte védője, aki szerint a római perben elsősorban politikai okok miatt akarják mindenáron elítélni az egykori náci tisztet. A vád június végén az Olaszországban legsúlyosabb büntetést, életfogytiglani börtön kiszabását javasolta. Giosué Naso védőügyvéd a hétfői tárgyalási napon azzal érvelt: tény ugyan, hogy Priebke részt vett 1944 márciusában 335 polgári személy bosszúból történt kivégzésében, két embert ő maga lőtt agyon és nála volt a kivégzendők listája, de parancsra cselekedett, és a parancsot nem tagadhatta meg. Naso úgy vélekedett, hogy a tarkón lövés nem kegyetlen dolog, tehát Priebkét súlyosbító körülmények sem terhelik. Meggyilkoltak egy katolikus lányt (MTI) Észak-Írországban belehalt sebeibe egy katolikus lány, akit kedd reggel sebesítettek meg a Belfasttól 50 kilométerre lévő, protestánsok lakta Aghalee településen. A lány protestáns fiú barátja házában aludt, amikor a tettes belopózott a házba, s közelről fejbe lőtte. Egyelőre nem tudni, hogy a gyilkosságnak köze van-e a közelmúltban ismét fellángolt északírországi protestáns-katolikus viszályhoz. Holocaustáldozat - fizet a biztosító (MTI) Az egyik legnagyobb holland biztosítótársaság elismeri egy holocaustáldozat követelésének jogosságát, és bár az igazoló okiratok nincsenek meg, „a tisztesség okán” fizet a leszármazottaknak. Egy keddi sajtóhír szerint a hatvanas évek óta ez lesz az első eset, hogy holland biztosító hajlandó fizetni egy áldozat örököseinek, és ez valószínűleg más igények előtt is utat nyit majd. Menekülnek a burmai muzulmánok (MTI) Csaknem tizenötezer burmai (mianmari) muzulmán menekült az éhség, üldöztetés és kényszermunka elől Bangladesbe az utóbbi három hónap folyamán - közölték kedden bangladesi tisztviselők és határőrök. A határőrség három hónap alatt kétezer tartózkodási engedély nélküli burmait toloncolt vissza a határfolyón át Mianmarba. A menekültek újabb hulláma olyan időben indult, amikor Banglades huszonegyezer-ötszáz menekültet készül visszaküldeni. Aranylakodalom a palotában (MTI) A brit társasági élet utóbbi évtizedeinek legnagyobb kerti ünnepélyét hívta össze kedd délutánra az uralkodói család: II. Erzsébet királynő és férje, Fülöp edinburghi herceg ötven éve kelt egybe. A valós évforduló november 20-án lesz, de a brit időjárás még nyáron is kiszámíthatatlan, az őszutó havában pedig bizonyosan alkalmatlan lenne szabadtéri események megrendezésére. A park gyepére meghívott nyolcezer vendég, vagyis négyezer házaspár ereiben nem csörgedez királyi vér; egyetlen hasonlatosság köti őket a királyi családhoz, mégpedig az, hogy ők is 1947-ben vonultak az oltár elé, s azóta is együtt élnek. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság Alkalmazott Kutatási Fejlesztési Pályázatai A pályázatok célja a magyar gazdaság versenyképességének javítása, ezen belül új, korszerűbb, magasabb értéket képviselő termékek, eljárások és szolgáltatások létrehozása az alkalmazott kutatás és a műszaki fejlesztés állami eszközökkel történő támogatása útján. Preferenciák: A pályázatok értékelésekor előnyben részesülnek azok a pályázók, melyek • nemzetközi programhoz kapcsolódnak, illetve elősegítik az EU-csatlakozás folyamatát; • finanszírozásában többféle forrás vesz részt, esetleg nemzetközi forrásokat is mozgósítani tud a részvételre; • az a vállalkozó pályázó, aki a fejlesztés megvalósítására egyetemmel és/vagy kutatóintézettel együttműködve pályázik. E pályázó további visszatérítési kedvezményben is részesül. Az egyetemi és/vagy kutatóintézeti pályázók közvetlen pályázatai nincsenek kizárva a rendszerből, de értékelésük során hátrányosabb helyzetbe kerülnek, mint az ajánlott együttműködői konstrukció keretei között. A költségvetési körbe tartozók, továbbá K + F alapítványok és közhasznú társaságok pályázhatnak szerződés kötésére a fejlesztési eredmények hasznosulása érdekében csak úgy kerülhet sor, ha a pályázó a szerződésben vállalt visszafizetési kötelezettségre, de legalább annak biztosítékára a vállalkozói körbe tartozó fél részéről átvállalási szerződéses kötelezettséget tud biztosítani. A befogadásra kerülő projektek időtartama: max. 3 év. A projekt összes költségéből a kért visszatérítendő támogatás: max. 40 millió forint A felhasználható támogatás összege: 1500 millió forint. Pályázhat minden Magyarországon bejegyzett gazdálkodó szervezet és egyéni vállalkozó az erre rendszeresített és az OMFB Pályázati Iroda Titkárságán (1052 Bp., Szervita tér 8. Telefon: 117-5900) beszerezhető pályázati űrlapon. A díjmentes pályázati csomag tartalmazza a részletes pályázati feltételeket és az űrlapot is. A pályázati csomag letölthető az Internet http://WWW. omfb.hu/ címéről is. Beadási határidő: 1997. szeptember 1. Figyelem! a pályázatokat csak az 1996. december 18. után vásárolt űrlapon lehet beadni! A visszafizetés biztosítékaként (űrlap 17. pont) az ingóságokra alapított zálogjog kivételével bármilyen más megfelelő biztosítékot elfogadunk. A pályázatokat a postai feladás dátuma szerint legkésőbb a beadási határidő napján 24 óráig lehet feladni. A később feladott pályázatokat felbontás nélkül visszaküldik. FELSZÁMOLÁSI HIRDETMÉNY A Napfény Baromfikeltető és Értékesítő Kft. f. a. (Magyarbánhegyes, Tanya 13.) kijelölt felszámolója által nyilvános pályázat keretében értékesíti a kft. Magyarbánhegyes, Tanya 13. alatti megosztás után - a 0171/9. hrsz. alatti szántó művelési ágban nyilvántartott, 1 ha 5217 m alapterületű, 52,96 AK ingatlant. A szántóingatlan ára: 150 000 Ft. A pályázatot „Napfény” jeligével ellátva, zárt borítékban kérjük a felszámoló szervezet Békéscsaba, Teleki utca 6. sz. alatti székhelyére benyújtani. Fizetést csak készpénzben, egy összegben fogadunk el. Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy az ingatlan fizikai egységet képez a 0141/8. hrsz. alatt nyilvántartott díszkert és major megjelölésű ingatlannal. A pályázati nyertes vevőnek saját költségére kell ezen ingatlan tulajdonosával megegyeznie a fizikai megosztással kapcsolatos kérdésekről. A pályázatot legkésőbb 1997. július 25-én 12 óráig lehet beadni, valamint 20 000 Ft bánatpénzt a benyújtás helyén letétbe helyezni. Sikertelen pályázat esetén a bánatpénz visszajár. A kft. hitelezői és más elővásárlási jogosultak csak a pályázat keretében gyakorolhatják elővásárlási jogukat. A pályázatok bontása közjegyző előtt történik. A nyilvános értékelés helye és ideje: Békéscsaba, Teleki utca 6., 1997. július 31.14 órakor. A felszámoló fenntartja magának a jogot, hogy nem megfelelő árajánlat esetén a pályázatot érvénytelennek nyilvánítsa, illetve azonos vagy hasonló ajánlat esetén a pályázatokat licitálás útján versenyeztesse a nyilvános értékelés helyén és időpontjában. A pályázattal kapcsolatban érdeklődni lehet a (66) 454-411-es telefonszámon. KÜLFÖLD Milosevics a jugoszláv elnök Szlobodan Milosevicset választották meg tegnap a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság elnökévé. A szövetségi parlamentben az előzetes tervek szerint csak Milosevics jelölését kellett volna megerősíteni, de váratlan fordulattal napirendre tűzték a választást is. MH-Újvidék____________ A szocialista szavazógépezet nem okozott meglepetést, és a törvényhozás mindkét házában nagy arányban szentesítette a javaslatot. A kettős föderáció új elnöke július 23-án teszi le a hivatali esküt. A szavazás azért volt annyira sürgős, mert a montenegrói Demokratikus Szocialista Párt reformszárnya bejelentette, hogy vitát nyitnak a tagköztársaság parlamentjében Milosevics jelöltetéséről. A jelentősebb ellenzéki pártok meglepő közömbösséggel kísérték az államfőválasztást, és nem is állítottak ellenjelöltet. Polgárok csoportjai öt jelöltet neveztek be, ám az illetékes képviselőházi bizottság a dokumentáció hiányosságára hivatkozva elutasította őket. Az állami propaganda az ország legtekintélyesebb politikusaként méltatja Milosevicset, akinek irányítása alatt Szerbia megőrizte egységét, elkerülte a háborút, és megkezdte a többpárti demokráciára és a piacgazdaságra alapozott polgári rendszer kibontakoztatását. Államelnökké való megválasztása „történelmi” eseménynek számít. Második elnöki mandátuma Szerbiában az idén lejár, és az alkotmány szerint harmadszor nem hosszabbítható. A szövetségi elnöki megbízatás egyetlen négyéves időszakra szól. Elődjének, Zoran Lilicsnek június 25-én telt le a mandátuma, és egy hónapon belül meg kellett választani utódját. A boszniai szerb államban elkeseredéssel fogadták a Dusán Tadics elleni szigorú hágai ítéletet. A hírhedt omarskai gyűjtőtábor őrének védőügyvédje, Milan Vujin egyenesen drákói ítéletről beszélt, és közölte, hogy mindenképpen fellebbezést nyújt be. A bíróság, úgymond, nem tudta bebizonyítani, hogy valóban Tadics szúrt le két bosnyák rendőrt, és kínozta meg a foglyokat. Momcilo Krajisnik, a szerbek képviselője a háromtagú boszniai elökségben azt állította, hogy politikai ítéletről van szó, és Tadics egyedüli vétke, hogy szerbnek született. Biljana Plavsics elnök ugyancsak tiltakozott Dusan Tadics bebörtönzése ellen. Beavatottak szerint a feltételezett háborús bűnösök közül valószínűleg Milan Martics, a széthullott „Krajinai Szerb Köztársaság” egykori elnöke lesz az SFOR- kommandósok következő „választottja”. Martics hoszszabb ideje Banja Lukában él, de újabban minden éjszakát más lakásban tölt. Annak idején Martics adott parancsot, hogy rakétákkal lőjék Zágráb belvárosát. Az eszéki repülőtéren tegnap katonai szemle keretében vettek búcsút az UNTAES kötelékéből távozó egyes külföldi alakulatoktól. A horvát Duna mentében állomásozó 4900 fős kontingens létszáma 1500-zal csökken, és a következő hónapokban további létszámcsökkentés várható, annak ellenére, hogy az UNTAES mandátumát hétfőn újabb hat hónappal meghosszabbították. Hétfőtől horvát vámtisztek teljesítenek szolgálatot a Jugoszlávia felé eső határon, és az ENSZ-zászló mellé felhúzták a horvát lobogót is. A személyi forgalomban azonban nem történt változás: az utolsó UNTAES-katona távozásáig vízum nélkül, személyi igazolvánnyal léphető át a horvát-szerb határ. •J. Garai Béla Robbantás Banja Lukán Pokolgép robbant keddre virradóra a boszniai szerbek ellenőrizte Banja Luka központjában egy olyan épület előtt, amelyben az EBESZ egyik magas rangú tisztségviselője lakik - jelentette be keddi szarajevói sajtóértekezletén David Foley, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) boszniai képviseletének szóvivője. Egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a robbantás célpontja az EBESZ tisztségviselője lett volna. A merénylet csak anyagi kárt okozott. A Banja Luka-i merényletet két nappal azután hajtották végre, hogy vasárnap Zvornikban pokolgépet robbantottak egy szálloda előtt, amelyben az EBESZ tisztségviselői laktak. A merényletben senki nem sebesült meg, de több gépkocsi, közöttük az EBESZ egyik járműve kiégett. Az ETA újra fenyeget Reuter________________ A spanyol kormányzó párt egy újabb baszkföldi városi tanácsosát fenyegette meg az ETA nevű baszk terrorszervezet néhány nappal azután, hogy elrabolt és meggyilkolt egy fiatal politikust. A gyilkosság országszerte tiltakozó megmozdulásokat váltott ki. A José María Aznar miniszterelnök vezette Néppárt (PP) képviselője megerősítette azokat a sajtóbeszámolókat, hogy „az ETA hétfőn halálosan megfenyegette a párt egyik politikusát”. Az El País beszámolója szerint a terroristák újabb célpontja a 63 éves José Luis Caso, a San Sebastian közelében fekvő Renteria egyetlen néppárti városi tanácsosa. A városban „Te leszel a következő!” feliratok jelentek meg a házfalakon ETA-aláírással. Az ETA politikai szárnya kedden arra figyelmeztetett, hogy a baszk lázadók elszigetelésére tett kormánykísérletek súlyosbíthatják a régóta tartó spanyol-baszk viszályt. „Az ETA-fegyveresek vagy támogatóik elleni hajtóvadászat nem oldja meg a problémát, sőt növeli elmélyülésének veszélyét” - hangsúlyozta közleményében a Herri Batasuna. A szervezet kiemelte, hogy nem örül a fiatal politikus meggyilkolásának, ugyanakkor a spanyol kormány hajthatatlanságával magyarázta a történteket. PÁLYÁZATI KIÍRÁS Baracska Község Önkormányzata pályázatot hirdet a baracskai vízmű üzemeltetésére Az üzemeltetés átengedésének ideje 20 év, kizárólag egyetlen gazdálkodó szervezetnek. Feltételek: - minimum 20 M Ft törzstőke, - üzemeltetéshez szükséges jogosultság. A pályázati anyagok leadásához szükséges dokumentációk átvehetők Baracska Község Polgármesteri Hivatalában. A pályázatok benyújtásának határideje: 1997. július 31-én 10 óra. A pályázatok bontásának időpontja: 1997. július 31-én 10 óra 30 perc. Az eredményhirdetés időpontja: 1997. augusztus 7-én 10 óra. A pályázatokat dupla, zárt borítékban kérjük leadni. A borítékra kérjük ráírni: „Községi vízmű üzemeltetése”. A következő Mombasa lesz... A politikai reformokat és Dániel arap Moi elnök távozását követelő kenyai egyetemisták tegnap Nairobiban ismét összecsaptak a rendőrséggel. Richard Leakey ellenzéki vezető bejelentette: a tiltakozások következő célpontja Mombasa kikötőváros lesz, ahol szintén tüntetéseket szerveznek a reformokért fotó antonynjugma Katyusákkal lőtte Izraelt tegnap reggel a Hezbollah nevű terrorszervezet, amely Libanon déli részén tart fenn támaszpontokat Az újabb incidens előzménye, hogy az izraeli tüzérség és a légierő hétfőn este támadta állásaikat. Reuter________________ A Hezbollah rakétái reggel főképpen az izraeli megszállás alatt lévő úgynevezett biztonsági övezetben, azaz libanoni területen robbantak, de akadt, amelyik elérte az izraeli területeket is. Egy rakéta megsebesített egy farmert és 15 éves fiát. Hétfőn este viszont az izraeli tüzérség ölt meg ugyanebben az övezetben két libanonit. Mindkét fél azzal vádolja a másikat, hogy megsérti az 1996-ban született megállapodást, amely szerint nem lőnek civilekre. Ezt egyik fél sem tartotta be és a másikra mutogat. Izraeli csapatok Libanon déli részén mintegy 15 kilométeres mélységig ellenőrzik a határkörzetet, hogy megelőzzék az izraeli területek elleni közvetlen támadásokat. Ebben a térségben az izraeli katonák mellett a keresztény Déllibanoni Hadsereg (SLA) egységei is jelen vannak. A Hezbollah támadásai erre a zónára összpontosulnak, de Izrael minden esetben megtorló csapást intéz a biztonsági övezeten túl állomásozó gerillatámaszpontok ellen. A bejrúti kormány képtelen ellenőrizni az országnak ezt a részét. A Jordán folyó nyugati partján a palesztinoknak januárban átadott Hebronban a palesztin rendőrség arra kényszerült, hogy erélyes közbelépéssel akadályozza meg az erőszak újabb fellángolását. A Palesztin Hatóság szerint Jeruzsálem kilátásba helyezte, hogy a nemrég még izraeli fenhatóság alatt lévő várost újra elfoglalja. Az elmúlt napokban Hebron, a több mint százezres palesztin népességű város, ahol mintegy négyszáz izraeli telepes lakik, heves összecsapások színtere volt. Izraeli tisztségviselők a PFSZ állítását nem tagadták, csupán azt mondták, hogy Jeruzsálem kemény lépésekre szánta el magát Hebronban, ha a zsidó telepesek heccelése nem fejeződik be. Hétfőn történt meg először, hogy mintegy 200 palesztin rendőr, az izraeliekkel együttműködve, fellépett a tüntetők ellen. A nyugalom mindkét fél érdekében áll, ezért történhetett meg, hogy maga Jasszer Arafat, a Palesztin Hatóság elnöke rendelte el a zavargások elleni közös fellépést. Rakéták Izraelre James Baker volt amerikai külügyminiszter közvetítésével Lisszabonban július eleje óta egy tárgyalóasztalnál ülnek a marokkói kormány és a Nyugat-Szahara függetlenségéért harcoló Polisario Front képviselője. A megbeszélések tétje nem más, mint hogy az afrikai országban megtartják-e a régóta esedékes népszavazást, amely a terület önállóságáról döntene. Baker szerint ez lesz az utolsó esély a vita békés lezárására. Ha a területet 1975 óta ellenőrzése alatt tartó Marokkó beadja a derekát, önálló állam születhet a sivatagban. II. Hasszán marokkói király eddig mindent megtett az önrendelkezés késleltetésére. Nem véletlenül. Nyugat-Szahara területén helyezkedik el a világ egyik legnagyobb foszfátlelőhelye, partjai mentén pedig hihetetlen mennyiségű a halállomány. Mindkettőre nagy szüksége van a marokkói kormánynak, mivel éppen a nagyon költséges nyugat-szaharai háború miatt, a ’80-as években szigorú takarékossági intézkedésekről hozott döntéseket, ami polgári engedetlenségi mozgalmakhoz, zavargásokhoz vezetett. Úgy látszik, Marokkó kellőképpen kihasználja a terület lehetőségeit, mert a gazdaság mára javuló tendenciát mutat. Csökkent a fizetési mérleg hiánya, a külföldi beruházások pedig nőttek. Hogy mégis tárgyalnak, az az 1973-ban megalakult Polisaro Frontnak köszönhető. E hadsereg még a korábbi spanyol gyarmatosítók ellen kezdett fegyveres harcot, s amikor Madrid a területet - némi halászati és egyéb gazdasági jogokért cserébe - Mauritánia és Marokkó rendelkezésére bocsátotta, hasonló hevességgel folytatta a felkelést. A Polisario sikerei arra késztették Mauritániát, hogy a hetvenes évek végén kivonuljon a területről. Helyükbe érkeztek a marokkóiak. A felek 1991-ben határozatot hoztak egy tűzszünet megvalósításáról. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa még ez évben úgy döntött, hogy 320 fős békefenntartó erőt vezényel a térségbe, ellenőrizendő a tűzszünetet. (Ebben kapott helyet többek között 13 magyar rendőr is.) Érkezésük a harcok kiújulását megakadályozta, de a konfliktust csak konzerválta, mivel azóta sem tudták elérni a népszavazást. A népszavazás eredményét, ha erre egyáltalán sor kerül, jelentősen befolyásolja az a tény, hogy az utóbbi években nagyszámú marokkói telepes érkezett a megszállt területekre, ezenfelül az ország lakosságának túlnyomó része nomád életmódot folytat, az algériai Tindouf melletti menekülttáborokban él vagy pedig a Polisario kötelékében harcol az agresszorok ellen. A nyugat-szaharaiak a szavazásra jogosultak számát 73 ezer főre akarták korlátozni, ami megegyezik a marokkói megszállás előtti, még a spanyolok által megtartott népszámlálás eredményével. A marokkói kormány azonban a voksolásba be akarja vonni azt a 60 ezer embert is, akiket már ők telepítettek le. Ha a telepeseket is bevonják a terület hovatartozásáról szóló népszavazásba, az elősegítheti az ország Marokkótól való további függését. Ez az a pont, amelyben a két fél képtelen dűlőre jutni. A Polisario második embere, Basir Musztafa-Szajed például már azt az ötletet is felvetette, hogy ha a világszervezet képtelen tető alá hozni a referendumot, akkor inkább távozzék a térségből, hadd ássák ki a felek újra a csatabárdot, mivel a 320 tagú ENSZ-misszió jelenlétéből csak a „megszálló” húz hasznot. Vagyis döntsenek a fegyverek - vélte. Ennek elkerülésére talán az utolsó lehetőség sikeresen felállni a lisszaboni tárgyalóasztaltól. • Horváth B. Ádám HÁTTÉR Nyugat-Szahara: az utolsó esély 1997. JÚLIUS 16., SZERDA Ranariddh herceg utódot kap Reuter/MTI____________ Az elűzött kambodzsai első miniszterelnök korábbi szövetségese, Toan Chay sajtónyilatkozatában kijelentette, hogy hajlandó Norodom Ranariddh örökébe lépni, és együttműködni Hun Sen társminiszterelnökkel. Az ország északnyugati tartományának kormányzója élesen bírálta Ranariddh herceget, aki „szeret külföldön élni, és nem alkalmas arra, hogy felvirágoztassa a nemzetet”. Toan Chay a múlt hónapban kilépett a rojalista pártból, közvetlenül azelőtt, hogy kirobbant volna a fegyveres viszály. Állítása szerint a párt valamennyi tagja hajlandó együttműködni Hun Sennel. Az ország újraegyesítési szándékával Ung Huot rojalista külügyminiszter is viszszatért, hogy „a demokrácia és a pluralizmus érdekében tevékenykedjen”. Toan Chay akkor követheti Ranariddh herceget a párt élén, ha a vezetőség erre kijelöli, és a parlament is jóváhagyja. Az Egyesült Államok nem erőlteti a kambodzsai első miniszterelnök visszahelyezését tisztségébe - jelentette ki Nicholas Burns külügyi szóvivő. Washington továbbra is első miniszterelnöknek tekinti a herceget, és azt szeretné, ha visszaállna a korábbi helyzet, hiszen Norodom Ranariddhet a nép választotta meg. „Mégis, nyilvánvaló katonai vereséget szenvedett Hun Sentől, és az Egyesült Államok nem akar pártharcokba beleszólni” - közölte Burns. Hun Sen szabad és tisztességes választásokat, az emberi jogok és a sajtószabadság tiszteletben tartását ígérte a Phnom Penh-i amerikai nagykövetnek. Washington azonban a konkrét cselekedeteket várja, hiszen az utóbbi nyolc napban brutalitásokról, politikai gyilkosságokról is érkeztek jelentések az indokínai országból. Ranariddh 35 hívét végezték ki állítólag a Hun Senhez hű erők -jelentette az AFP. Szemtanúk állítása szerint az áldozatokat agyonlövésük előtt megkínozták. Kambodzsa külföldi segélyezői, akik az évi költségvetés csaknem felét fedezik, egyelőre kivárnak. A legtöbb támogatást nyújtó Japán nem szüntette be a segélyek szállítását. Egy felelős tokiói politikus tegnap kijelentette: ha voltak némi fennakadások, azokat csak a zűrzavaros kambodzsai helyzet okozta. Az Egyesült Államok ezzel szemben ideiglenesen befagyasztotta a segélyezést.