Magyar Hírlap, 1997. november (30. évfolyam, 255-267. szám)

1997-11-12 / 264. szám

Rögökkel teleszórt út vezetett a népszavazásig Az év legnagyobb politikai meg­rázkódtatásait hozta az a huzavo­na, amely a NATO-népszavazás­­ról, illetve a földkérdésről folyt a parlamenti pártok között. Az alábbiakban a népszavazás törté­netének kulcsmozzanatait eleve­nítjük fel. ÖTLET. Az MSZP 1994 febru­árjában teszi közzé választási programját, amely népszavazást ígér a NATO-csatlakozásról. DOKUMENTUM. Az 1994 júliusában közzétett kormány­­program megerősíti a népszava­zás ötletét, azzal, hogy azt a csat­lakozási tárgyalások után tartják. PRÓBÁLKOZÁS. A Mun­káspárt 1995 októberében 142 ezer aláírással megtámogatva népszavazást kezdeményez a NA­TO-tagságról. A parlament a nép­­szavazási törvény ellenére a refe­rendum kiírását megakadályozza, az Alkotmánybíróság pedig nem foglal állást a parlament magatar­tásáról. Az Országgyűlés minden­esetre határozatban erősíti meg, hogy amikor erre a feltételek érettek lesznek, népszavazást ír­nak ki a NATO-tagságról. EGYSÉG: Az 1997. július 8-ai madridi NATO-meghívó után a parlamenti pártok egyetértenek abban, hogy véleménynyilvánító népszavazást írjanak ki a NATO ügyében. FÖLD! AZ MDF augusztus 15-én bejelenti, hogy népszavazá­si aláírásgyűjtésbe kezd a földtör­vény-tervezet egy rendelkezése ellen, amely külföldieknek is le­hetővé tenné a földvásárlást. ELŐZÉS: A kormány állás­pontot változtat, és saját kérdése­ket javasol népszavazásra a föld­ügyről. Egyúttal a NATO- és a földkérdést összekapcsolja, és ügydöntő népszavazást kezdemé­nyez november 16-ára. SÜRGŐS! A parlament 1997. szeptember 9-én a koalíciós sza­vazatokkal sürgős eljárással meg­kezdi a kormányjavaslatok tár­gyalását. A kormány tartja magát november 16-ához. PAKK: Az ellenzéki pártok szeptember 16-án 282 ezer alá­írást nyújtanak át Gál Zoltán ház­elnöknek a földkérdésről. Ezt szeptember 30-án még ötvenezer­rel megfejelik. Gál kijelenti: eb­ből nem lesz népszavazás, mert a kormány földkérdései elsőbbsé­get élveznek. PONTOSÍTÁS: Az Ország­­gyűlés szeptember 30-án a szüksé­gesnél mindössze néggyel több szavazattal újra megszavazza a kormány három kérdésének nép­szavazásra bocsátását. A földkér­déseket némileg módosították, egyúttal elvetik az ellenzék aláírá­si ívein szereplő kérdés feltételét. Közben egyenként vizsgálják az aláírások hitelességét. OMBUDSMAN: Gönczöl Ka­talin polgárjogi biztos az Alkot­mánybírósághoz fordul. Kérdése: dönthet-e a parlament a mérlege­lésére bízott kormányzati indít­ványról, vagy köteles megvárni az ellenzéki aláírási ívek hitelesíté­sét. Ez később hat MDF-es képvi­selő beadványával egészül ki, akik mulasztásos alkotmánysértés megállapítását kérik. KIVONULÁS. A koalíciós képviselők október 7-én megsza­vazzák a háromkérdéses népsza­vazás kiírását. Az ellenzéki pár­tok kivonulnak az ülésteremből, álláspontjuk szerint a parlament­nek meg kellett volna várnia az aláírások hitelesítését, és annak elsőbbséget biztosítani. KIÍRTA: Göncz Árpád állam­fő a parlamenti határozat alapján október 9-én kiírja a népszavazást a kormány három kérdésében. Az ellenzék szerint Göncznek meg kellett volna várnia az Alkot­mánybíróság határozatát az om­­budsmani kérdésről. Orbán Vik­­­tor már alkotmányon kívüli forga­tókönyvről beszél. MESZ. Az Alkotmánybíróság „elmeszeli” a kormányt, amikor október 13-án úgy foglal állást: kétszázezer polgár kezdemé­nyezése elsőbbséget élvez a kor­mány népszavazási indítványával szemben. TUDOMÁS. A kormány tudo­másul veszi az alkotmánybíróság döntését, és azt javasolja, hogy csak a NATO-tagságról tartsanak népszavazást október 16-án. Az ellenzék azonban a házbizottság­ban aznap este - élve lehetőségei­vel - megakadályozza, hogy a­­ kormányjavaslat a házszabálytól eltérve kerüljön a parlament elé, mert egyidejű népszavazást akar. HITELES. Az Országos Vá­lasztási Bizottság az alkotmánybí­rósági döntésének napján közli, hogy több mint 200 ezer aláírást hitelesített az ellenzéki kérdőíve­ken, így a földkérdésről benyúj­tott népszavazási kezdeményezés érvényes. KA­VARÁS: Október 14-én délelőtt úgy tűnik, az ellenzék hajlandó utat engedni az október 16-ai NATO-népszavazásnak, ha a kormány visszavonja a földtör­vény tervezetét. A fideszes Po­­korni Zoltán legalábbis ilyen ja­vaslatot tesz a házbizottság ülé­sén. Klem­ Gyula a parlamentben bejelenti: a kormány elfogadja a javaslatot. ELLENKA­VARÁS. Az ellen­zéki pártok október 14-én délután - állítólag Orbán Viktor állás­pontját követve - úgy döntenek, mégsem tekintik közös ajánlat­nak Pokorni „ötletét”, és nem járulnak hozzá, hogy november 16-án csak a NATO-kérdést te­gyék fel. DAFKE: A kormány erre úgy foglal állást, hogy a már elfoga­dott parlamenti határozat NA­­TO-kérdését önmagában is ki le­hetne írni népszavazásként, így nem kellene újabb sürgősségi tárgyalás, vagyis nem kellene az ellenzék hozzájárulása. Ebben azonban bizonytalan, az Alkot­mánybíróság állásfoglalását kéri. PASSZ. Az Alkotmánybíróság október 16-án visszadobja a lab­dát a kormánynak azzal, hogy nincs hatásköre Horn Gyula kér­désének megválaszolására. Ezzel megnyílik az út a kormánykoalí­ció előtt, hogy maga vigye keresz­tül a parlamenten a NATO-kér­­dés népszavazásra bocsátását. FEHÉR FÜST: A parlament kormánypárti és ellenzéki szava­zatokkal október 21-én hozzájá­rul ahhoz, hogy az egykérdéses népszavazás ügyét a parlament sürgősséggel tárgyalja meg. (Horn a szavazás miatt lerövidíti romániai útját, nem számítva az ellenzéki támogatásra). Az ellen­zék földkérdése közben a maga parlamenti útját járja, így nincs esély arra, hogy felkerüljön a no­vember 16-ai szavazólapra. LESZ. November 4-én a parla­ment 323 igen, 16 nem és 3 tartóz­kodás mellett végleg a november 16-ai NATO-népszavazás mellett dönt. Csak ekkor válik bizonyossá, hogy lesz referendum november 16-án a NATO-csatlakozásáról. • Újvári Miklós ■M — Ellenzéki kivonulás az ülésteremből - a többség maradt FOTÓ: MÜLLER JUDIT A referendum eredménye kötelezi a parlamentet A NATO-tagságról november 16-ára kiírt népszavazás körül ugyan heves viták folytak, mára viszont minden felelős politi­kai tényező helyesli a referendumot, a polgárokat az észak-at­lanti katonai tömbhöz való csatlakozás támogatására szólítja fel. A népszavazás akkor lesz érvényes, ha a választópolgárok több mint negyede azonos módon voksol. Ha a polgárok több­sége esetleg elutasító választ adna, azzal megvétózná Magyar­­ország NATO-tagságát, amennyiben pedig a részvételi arány miatt nem hirdethető eredmény, a kérdésben a végső szót a parlament mondhatja ki. Az utóbbi nyolc esztendőben hat népszavazás kiírására gyűjtöttek aláírásokat, és hét népi kezdeményezés történt. A korábbi szabályozás szerint szükséges százezer érvényes aláírás azonban csak három esetben állt rendelkezésre, a referendumot pedig mind­össze kétszer írták ki, s az egyik abból is eredménytelen­nek bizonyult. Az 1989-es úgynevezett négyigenes nép­szavazás sikeres volt, az MSZP 1990-es kezdeménye­zése - tárgya a köztársasági elnök közvetlen választása volt - viszont érdektelenségbe fulladt. A népi kezdeménye­zések közül két alkalommal gyűlt össze a szükséges ötven­ezer támogató, a parlament azonban csupán egyetlen kér­dést tűzött napirendre, de el­utasító határozatot hozott. A rendszerváltozás óta az első alkalommal fordult elő, hogy a kormány helyezett népszavazást kilátásba: prog­ramja szerint az új alkotmány, illetve a NATO-csatlakozás ügyében kívánta kikérni a polgárok véleményét. Ma már bizonyos, hogy az alaptörvény ebben a ciklusban nem szüle­tik meg, így referendumot csupán egyetlen kérdésben terveztek. A nyár derekáig valamennyi parlamenti párt egyetértett azzal is, hogy csu­pán véleménynyilvánító nép­szavazást tartanak, amelynek eredménye a kormányt nem köti. Ez a megoldás azért is szerencsésebb lett volna, mert nincs érvényességi küszöb, vagyis a részvételi aránytól függetlenül ki lehet hirdetni az eredményt. Az alkotmány júliusban ki­hirdetett módosításával a népszavazás szabályai egyér­telműbbé, míg a kiírás feltéte­lei bizonyos tekintetben szi­gorúbbá váltak, ugyanakkor az érvényesség tekintetében a jogalkotó rugalmasabb meg­oldást alkalmazott. Az alap­törvény a jelenleginél ponto­sabban határozza meg a tiltott tárgyak körét: nem rendezhe­tő népszavazás a költségvetés­ről, annak végrehajtásáról, a központi adónemekről, a ha­tályos nemzetközi szerződés­ből eredő kötelezettségekről - emiatt folyik a vita a földtu­lajdonlással kapcsolatos kér­désről -, az alkotmány nép­szavazással kapcsolatos ren­delkezéseiről, a parlament ha­táskörébe tartozó személyi és szervezeti ügyekről, az or­szággyűlés feloszlatásáról, a kormány programjáról, a ha­diállapot kinyilvánításáról, a fegyveres erők alkalmazásá­ról, a közkegyelemről. Lényeges változás, hogy a referendum kiírása az alkot­mány szerint kötelező, ha azt valamely, az országgyűlés ha­táskörébe tartozó kérdésről kétszázezer választópolgár kezdeményezte (erre hivatko­zott az Alkotmánybíróság is). Abban az esetben viszont vál­tozatlanul a parlament dönt, ha a népszavazást legalább százezer polgár, a köztársasági elnök, a kormányfő, illetve a képviselők egyharmada indít­ványozza. Amennyiben a refe­rendumot mérlegelés nélkül kell elrendelni, annak ered­ménye az országgyűlést kö­telezi, vagyis az csak ügydön­tő lehet. Véleménynyilvánító népszavazásról tehát csak ak­kor lehet szó, ha kiírása a par­lament elhatározásán múlik. Némileg változik a referen­dum eredményének megál­lapítása is. A népszavazási törvény szerint a referendum csak akkor lenne érvényes, ha a választópolgárok többsége érvényesen szavazott, míg az eredményesség feltétele, hogy a voksok több mint fele azo­nos választ tartalmazzon. Az alkotmánymódosítás szerint viszont elegendő, ha az összes választópolgár több mint ne­gyede azonos módon nyilvá­nít véleményt. Nincs tehát szükség arra, hogy a szavazás­ra jogosultaknak legalább a fele részt vegyen a szavazá­son; eredményes lehet a refe­rendum abban az esetben is, ha a polgárok 25 százaléka plusz egy fő érvényesen és egybehangzóan voksol. Ha vi­szont a részvételi arány miatt nem hirdethető eredmény, a kérdésben a végső szót a par­lament mondhatja ki. •L.K. Voksolás 1,7 milliárdért A népszavazás költségvetése 1,7 milliárd fo­rint, míg a választási rendszer korszerűsíté­séhez további ötszázmilliót biztosított a kor­mány. Csupán a polgárok értesítésének költ­ségei - ide értve a névjegyzékek összeállítá­sát, a kopogtatócédulák elkészítését és kéz­besítését - meghaladják a háromszázmillió forintot, s legalább ennyit fizetnek ki a sza­vazatszámláló bizottságokban és a választási munkacsoportokban közreműködőknek is. Többek között a 11 ezer szavazatszámláló bizottság 55 ezer tagja, a 11 ezer jegyző­­könyvvezető, a több mint háromezer válasz­tási munkacsoport vezetője kap tiszteletdí­jat, négyezertől 120 ezer forintig terjedő összegben. Az Országos Választási Munkacsoport ve­zetőjének ígérete szerint a népszavazás előze­tes eredményét már valószínűleg november 16-án este tíz óra körül ismerni fogjuk. A nemzetközi sajtó a fontos­ságának megfelelően foglal­kozik a NATO keleti kiter­jesztésével, így szinte lehetet­len képet adni arról, melyik ország melyik újságja hogyan látja az egyes csatlakozni vá­gyókat és esélyeiket. Az egy­szerűség kedvéért a bőví­tést leginkább aggodalommal szemlélő orosz és az amerikai sajtóból közlünk kis ízelítőt. Hosszú út áll még a magyar honvédség előtt, hogy megfe­leljen a NATO-szabványok­­nak - figyelmeztetett a Nye­­zaviszimaja Gazeta szeptem­ber közepén. Az orosz újság idézte a hivatalos közvéle­mény-kutatásokat, amelyek szerint a magyar lakosság 69 százaléka pozitívan viszonyul az észak-atlanti szervezethez való csatlakozáshoz, de ellen­pólusként ismertette a semle­gesség mellett síkraszálló „Társadalmi Koalíció az em­bercentrikus politikáért” ada­tait is. Ezek szerint a tagságot mindössze az emberek 39 szá­zaléka támogatja, 44 százalé­ka ellenzi, és 17 százalék a dönteni nem tudók aránya. A társadalmi koalíció lépé­seiről nagy terjedelemben tu­dósított egy hónappal később a Kommerszant Daily is. A RIA Novosztyi hírügynök­ségre hivatkozva írta meg a gazdasági napilap, hogy szá­mos vezető magyar politikus és társadalmi szervezet levél­ben fordult Borisz Jelcin orosz elnökhöz és Viktor Cserno­­mirgyin kormányfőhöz. Azt kérték: Oroszország tegyen nyilatkozatot, hogy amennyi­ben a NATO-népszavazáson elutasító döntés születik, vagy más ok miatt nem kerülne sor a csatlakozásra, kész nemzet­közi tárgyalásokat kezdeni Magyarország speciális semle­ges státusának elismeréséről és garantálásáról, valamint egy Németország és Oroszország között elhelyezkedő semleges zóna létrehozásáról. A felhí­vást elküldték Bill Clinton amerikai elnöknek és Helmut Kohl német kancellárnak is. A Novoje Vremja 42. szá­ma a csatlakozási tárgyalások­ról számolt be. A cikk szerint Csehország, Lengyelország és Magyarország előtt bonyolult tárgyalássorozat áll, hogy tisz­tázzák azokat a jogi, politikai és pénzügyi kérdéseket, ame­lyeket a jövendő tagoknak még a csatlakozás előtt meg kell oldaniuk. Ezek között so­rolta fel a jogharmonizációs, költségmegosztási, szakem­berképzési és infrastrukturá­lis kérdéseket. - A NATO- tagállamok nem tanácsolják a fegyverzet gyors modernizá­cióját, valószínűleg abból a megfontolásból, hogy a szer­vezetnek nincs szüksége gaz­daságilag kimerült tagokra. Inkább azt javasolják a meg­hívottaknak, hogy kezdetben a katonai infrastruktúra javí­tására - utak, repülőterek, ka­tonai bázisok, gyakorlóterek, a távközlés és a légvédelem fejlesztésére, szakmai kérdé­sekre­­ fordítsanak figyelmet, emlékeztetett a cikkíró. Az amerikai lapok az utób­bi időben a NATO-bővítés­­sel kapcsolatos legfontosabb amerikai esemény, a szenátusi meghallgatás kapcsán foglal­koztak részletesen a csatlakoz­ni vágyókkal, illetve leginkább a bővítés várható költségeivel. A The Washington Post és a The New York Times is meg­nyugvással konstatálta, hogy a dolog valószínűleg kevesebbe kerül, mint korábban gondol­ták. A New York-i lap William Cohen amerikai védelmi mi­niszter kijelentésére utalt, amely szerint a NATO most vizsgálja felül a bővítés költ­ségkihatásait, tekintettel arra, hogy az előzetes felmérés négy országra készült. Az újabb szá­mításokat várhatóan jövő ja­nuárban vagy februárban tár­ják a szenátorok elé. A lapok azt is megemlítik, hogy a nyugati tapasztalatok szerint a magyar repülőterek jobban fel vannak szerelve mint ahogyan arra számítot­tak, és képesek az amerikai gyártmányú F-16-osok foga­dására és kiszolgálására. A New York Times egy má­sik, szerkesztőségi cikkében ugyanakkor úgy vélte, hogy nincs és a jövőben sem várha­tó semmilyen elfogadható ka­tonai indok a NATO keleti irányú bővítésére. A The Christian Science Monitor úgy tudja, amerikai tisztségviselők figyelmeztették Magyarországot és Csehorszá­got: növelniük kellene katonai költségvetésüket és a NATO- beli részvételük társadalmi tá­mogatottságát. Budapestnek arra is felhívták a figyelmét, hogy erősítse a hadsereg feletti parlamenti felügyeletet annak érdekében, hogy egyértelmű legyen, mire költik a pénzt. A cikk hivatalos forrásokra hivatkozva utalt arra, hogy no­ha Budapest és Prága hatal­mas erőfeszítéseket tett az el­múlt időszakban, a pénzügyi és politikai kritériumok tekinte­tében még számos hiányosság mutatkozik, például a magyar költségvetési tervek is aggoda­lomra adnak okot. „Cohen jú­liusi budapesti látogatásakor azt mondta, hogy a három je­lölt közül legalacsonyabb szin­ten lévő 1,4 százalékos magyar védelmi kiadást legalább 2,1- re kellene emelni. A kormány azonban kitart amellett, hogy a következő öt évben mind­össze 0,01 százalékkal emel­kedjen az éves katonai költ­ségvetés” - írta a lap. Idézte Kovács László külügyminisz­tert, aki szerint ez elégséges lesz ahhoz, hogy Magyarorszá­got a kisebb NATO-államok szintjére hozza. A lap szerint a közvélemény is gondot jelent, mivel a magyarok hatvan szá­zaléka ellenzi a nagyobb kato­nai költségvetést. •M.Cs. ők írták a csatlakozásról Ők mondták a bővítésről „Mi a Szovjetunióra és Közép- és Kelet- Európa országaira potenciális partnerekként és barátokként tekintünk.” Manfred Warner NATO-főtitkár, 1990. július „A (béke)partnerség végül elvezet a NATO kibővítéséhez, és segíteni fog abban, hogy ne Európa megosztottságán, hanem egységének erején alapuló biztonságot építsünk.” Bill Clinton amerikai elnök, 1994. június „Az atlanti szövetséget át kell alakítani. Az amerikaiak, amennyiben szándékuk világos, most egy európai védelmi pólus kialakítását ösztönzik... így tehát az európaiaknak kell vállalniuk annak felelősségét, hogy - az Egye­sült Államokkal kétségtelenül szorosan együttműködve - megszervezik védelmüket, de saját erőből... Röviden: nyilvánítsuk ki akaratunkat, hogy adott esetben olyan biz­tonságot teremtsünk magunknak, amelyet senki más nem hoz létre helyettünk.” Jacques Chirac francia elnök, Egy új Franciaországért című könyvében „A NATO sikeres kibővítése mind a jelenle­gi, mind az előző kormány fontos célja volt. Ha sikerül megvalósítani, ez hozzájárulást jelent az európai biztonsághoz és stabilitás­hoz azzal, hogy közép- és kelet-európai orszá­gokat vonunk be az egyik legjelentősebb intézményünkbe. Mi a kezelhető és korláto­zott bővítést tartottuk kívánatosnak, olyan megbízható jelöltek bevonásával, akik jó demokratikus bizonyítványt tudtak felmutat­ni és valóban képesek hozzájárulni a közös biztonsághoz.” Tony Blair brit kormányfő, 1997. július „Az orosz rakéták és tankok ködös, távoli veszélyt jelentenek. A lengyel munkások ugyanakkor világos és valós „veszélyt.” A NATO-bővítés egy csont - ezt dobják az EU tagjai a kelet-európaiaknak ahelyett, hogy beengednék őket az unióba, amire ne­kik igazából szükségük lenne.” Thomas Friedman, a The New York Times publicistája „A bővítés régi híveként üdvözlöm a Clin­­ton-kormányzatot, amiért a hazai és az orosz ellenállást bátran leküzdve sürgeti, hogy Ke­­let-Európa nemzetei közül új tagokat bocsás­sanak be a NATO-ba. Ugyanakkor aggaszt, hogy az Oroszország és a NATO közötti úgy­nevezett alapító okirat azzal igyekszik meg­békíteni az oroszokat, hogy az atlanti szövet­séget a kollektív biztonság ENSZ-stílusú rendszerévé hígítja.” Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter, 1997. június „Ellenezzük a NATO keleti kibővítését, ezt nem titkoljuk, és nem is változtatunk ál­láspontunkon.” Jevgenyij Primakov orosz külügyminiszter, 1997. július „Oroszországnál több forog kockán. És a probléma még súlyosabb lenne, ha Orosz­országot is beengednék az észak-atlanti szövetségbe. Végül is a szövetség nem fogad­hatja be a világ összes országát. Egy ilyen fel­tételezett csoport az ENSZ ikertestvére len­ne, ám amíg az ENSZ a béke megőrzésén őrködik, a NATO-t háborúra találták ki. Kibővítése sorsdöntő lépés lenne a világ új megosztása felé.” Georgij Sahnazarov volt szovjet elnöki tanácsadó, 1997. május „Mint demokráciáknak, az Egyesült Álla­moknak és Magyarországnak már közös a jövőképe. Mindketten stabil, virágzó és biztonságos Magyarországot akarunk, amely teljes részese egy nagyobb euroatlanti közös­ségnek.” Donald Blinken, az Egyesült Államok budapesti nagykövete, 1995. március „Az új NATO annyira nélkülözhetetlen lesz a jövő Európája számára, mint amennyire az volt a tegnap Európájának. Madridra olyan alkalomként emlékeznek majd vissza, amelyen Észak-Amerika és Európa meghatározta a jövő évszázad irányvonalát.” Javier Solana NATO-főtitkár, 1997. július Szégyen lenne, ha Amerika nem élne a lehetőséggel Esélyek és veszélyek Kemény vita után a NATO- bővítés amerikai szenátusi ratifikálására számíthatnak a felvételért folyamodó orszá­gok - összegezte az amerikai tapasztalatokat Anthony Lake, aki mintegy két évtize­de a legbefolyásosabb ameri­kai politikusok közé tartozik. Lake, aki dolgozott nemzet­­biztonsági főtanácsadóként is úgy vélte: a NATO nélkül nem vagy sokkal lassabban jött volna létre az olyan meg­békélés Nyugat-Európán be­lül, mint például a német­francia, sőt, valószínűleg újabb ellentétek alakultak volna ki, ha a szervezet nem készteti közös védelmi politi­kára tagjait. A NATO nyújtotta biz­tonság és együttműködés nélkül lehetetlen lett volna az a gazdasági fejlődés, amely a kontinens nyugati felén a má­sodik világháború óta végbe­ment. „Most e demokratikus közösség békéjének és biz­tonságának határát készü­lünk kitolni Kelet-Európa irányába. Szégyenletes lenne, ha megtagadnánk e közösség tagságát azoktól az országok­tól, amelyek nem jószántuk­ból váltak a szovjet biroda­lom részévé. Ez nemcsak os­tobaság, de hiba lenne. Nem kell jósnak lennünk ahhoz, hogy tudjuk, mi történne, ha lemondanánk a NATO bőví­téséről. Máris látható, hogy Közép-Európában növekszik a demokráciába és az egy­másba vetett bizalom: leg­alább tíz egyezmény született a térség országai között ha­tárviták ügyében, folyik, illetve megtörtént a hadsere­gek civil ellenőrzés alá voná­sa, és egyre erősödik együtt­működésük. Meggyőződé­sem, hogy a NATO-tagságra való felkészülés jelentősen elősegítette e pozitív folya­matokat. Ugyanakkor csök­kentek az oroszellenes érzel­mek a térségben, s ez szintén hozzájárul Európa biztonsá­gához” - fogalmazott Lake. Várhatólag jelentős figyel­met szentelnek majd az ameri­kai szenátusban a ratifikációs vita során a bővítés költségei­nek. Különösen vonatkozik ez azokra az összegekre, ame­lyek nem kötődnek konkrétan a NATO-tagsághoz, vagyis amelyeket akkor is rá kellene költeniük az új tagoknak had­seregeikre, ha azok nem csat­lakoznának. Lake szerint a szenátorok jelentős része még habozik, ő mégis bízik a pozi­tív végeredményben. Egyrészt azért, mert politikailag ez a helyes, másrészt mind a két párt támogatja azt. Harmad­szor pedig népszerű döntés lenne, ugyanis az amerikaiak 3:1 arányban támogatják a bő­vítést. „Egész nemzedékünk szégyene lenne, ha nem él­nénk e lehetőséggel” - mond­ta a politikus. • B.T.J.

Next