Magyar Hírlap, 1998. május (31. évfolyam, 102-113. szám)

1998-05-13 / 111. szám

1998. MÁJUS 13., SZERDA EuroRégiók - EuroPanoráma Magyar Hírlap 13 Lámfalussy Sándor arról, hogyan lehet kibújni a csapdából Az inflációval nem szabad játszani Az eurót bevezető országok között egyetértés van a követen­dő monetáris és költségvetési politika nagy kérdéseit illetően. Az ördög a részletekben rejlik, például abban, hogy a tagálla­mok mennyire lesznek képesek összehangolni adópolitikáju­kat - véli az Európai Központi Bank előfutárának számító Európai Monetáris Intézet első elnöke. A magyar származású és magyarul máig kitűnően beszélő Lámfalussy Sándor a la­punknak adott interjúban kifejtette, Magyarországnak most az infláció leszorítására kell fordítania minden energiáját. • A közös pénz bevezetésének szentelt EU-csúcstalálkozó előtt nem akart nyilatkozni a témáról. Volt valamilyen kü­lönleges oka ennek? Azt hiszem, ez érthető, hiszen tavaly július elsejéig az Euró­pai Monetáris Intézet elnöke voltam. Természetesnek tar­tom, ha egy leköszönő elnök hat hónapig nem nyilatkozik ilyen kérdésekben. A hat hó­nap némasági fogadalmat megtoldottam, amíg most meghozták az alapvető dönté­seket. Felmerülhettek volna ugyanis olyan kérdések, ame­lyekről nem szívesen beszél­tem volna. • Hogyan értékeli az Euró­pai Központi Bank elnöke kinevezése körüli torzsalko­dást? Ártott a pénzintézet te­kintélyének, s magának az eurónak? Nézze, én azt szerettem volna, ha egyszerűbben és könnyeb­ben hozzák meg ezt a fontos döntést. De ami a lényeget ille­ti, nem hiszem, hogy az Euró­pai Központi Bank tanácsának hitele megrendült volna. Mert akiket kineveztek - s itt nem­csak az elnökre kell gondolni vagy az utódjára, hanem az igazgatótanács tagjaira is -, egytől-egyig kipróbált szak­emberek. Nem félek attól, hogy ne lennének képesek a központi bank önállóságát megvédeni és egyúttal hiteles monetáris politikát folytatni. • De vajon elég garancia van­­ e arra, hogy a bank független monetáris politikát folytat­hat? A brüsszeli eurohétvégén történteket sokan jelképesnek tartják, a választott politiku­sok és a kinevezett bankárok erőpróbájának. A központi bank vezetőjének kinevezése mindig, mindenütt politikai döntés. Ez a tagálla­mokban és más országokban is okozhatott vitákat, amelyek nem kerültek a felszínre. De ez nem jelenti azt, hogy a poli­tikusoknak vagy a kormá­nyoknak befolyásuk lehet a monetáris politikára. Két ok­ból sem. A tanács feladatai a szerződésben világosan rögzít­ve vannak, vagyis a független­ségre egyértelmű jogi garancia van. Másrészt a tanács nem teljesen a nulláról indul. Hi­szen a tagjai egytől-egyig a kü­lönböző nemzeti bankok veze­tői voltak, s a jegybankok már évek óta önálló monetáris po­litikát folytattak a saját orszá­gukban. Nem szabad elfelejte­ni azt, hogy Európában lénye­gében befejeződött az infláció elleni küzdelem. A folyamat tizenöt évvel ezelőtt kezdő­dött. Ha nem lett volna ilyen­fajta monetáris politika az egyes országokban, akkor a gazdasági és pénzügyi unióhoz most csatlakozó országokban az inflációs ráta nem lenne 12 vagy három százalék körüli. És ezt a politikát folytatja majd a központi bank. • Mégis mintha továbbra is fennállnának a bank szerepé­vel kapcsolatos filozófiai kü­lönbségek a németek és a fran­ciák között. Nem teszi ez bi­zonytalanná a jövőt? Nem mindig az alapján kell ítélni, amit az emberek vagy a politikusok mondanak. In­kább azt kell megnézni, hogy mit csinálnak. Tény, hogy a francia közvéleményben van­nak olyan irányzatok, amelyek megkérdőjelezik az önálló monetáris politika létjogosult­ságát. A francia központi bank mégis már 5-6 éve önálló pénz­ügyi politikát folytatott. • Ezek szerint teljesen közöm­bös volt, hogy a jelöltek közül ki lesz a bankelnök? A gyakorlatban semmi kü­lönbség nincs közöttük. Meg­ismétlem, jobban örültem vol­na, ha simábban megy a kine­vezés, de szerintem hosszú tá­von ez nem befolyásolja a bank működését. • A monetáris politika irányí­tása ezentúl a központi bank kezében lesz, a költségvetési (fiskális) politika viszont to­vábbra is a kormányok hatás­körében marad. Nem jelent ez veszélyt az egységes pénzre nézve? A tagállamok költségvetési politikája máris közeledett egymáshoz. Az a követel­mény, hogy az államháztartás hiánya a bruttó hazai termék (GDP) három százalékára csökkenjen. Ebben korábban senki sem hitt. Mindez a poli­tikai elhatározás következmé­nye. A tagországok államház­tartási politikájában jelenleg nem látok lényeges különbsé­get. A feladatok nagysága ter­mészetesen országonként kü­lönböző. Mindenütt jelen van­nak azok a tényezők, amelyek megnehezítik az államháztar­tás egyensúlyának fenntartá­sát. Gondolok itt a nyugdíj­­rendszerre, a társadalombiz­tosításra vagy az egészségügy­re. Ezekkel a kérdésekkel ak­kor is foglalkozni kellene, ha nem lenne pénzügyi unió. Kérdés ugyanakkor, hogy a kormányok az alapvető filozó­fián túl hogyan lesznek képe­sek megegyezni a részletek­ben is. Az általános forgalmi adót például össze kell han­golni, ez vitathatatlan. Az iga­zi problémák ott merülnek majd fel, hogy a jövedelema­dóban vagy a vállalatok mega­dóztatásában lehetnek-e nagy különbségek. Szerintem ez nem valószínű. Elképzelhető, hogy koordinálási gondok lesznek olyan területeken, mint a társadalombiztosítás fi­nanszírozása vagy az egész nyugdíjrendszer reformja. • Az eurozónát sokan az Egyesült Államok piacához hasonlítják. De össze lehet-e vetni a kettőt, amikor Ameri­kában nincsenek nyelvi kü­lönbségek és a munkaerő mo­bilitása is nagyobb? Amit mond, az főképpen az amerikai közgazdászok alap­vető kifogása az EMU-val szemben. Tehát hogyan lehet kezelni a csak egyes országok­ban jelentkező válságokat, amikor az unióban a munka­erő mobilitása alacsony. Erre az a válaszom, hogy az európai országok strukturálisan köze­lebb állnak egymáshoz, mint az USA államainak a struktú­rái. Az autóipar Amerikában két vagy három államban össz­pontosul, a repülőgépipar lé­nyegében egyben és az olaj­ipar is erősen koncentrált. Európában más a helyzet. Olaszország, Németország és Franciaország között például nincsenek nagy szerkezetbeli különbségek. Ezek az országo­kon belül vannak, már évszá­zadok óta. De ha megnézi a foglalkoztatási struktúrát, nem lényeges az eltérés. Nem látom jelenleg egy országspecifikus sokkhatás veszélyét. Talán az egyetlen kivétel Finnország, amely a fa-, papír- és cellulóz­ipartól függ. Am kis ország, amelyet valahogy mindig ki le­hetne segíteni. Ezért szerintem olyan munkaerőmozgás felte­hetően nem lesz Európában, mint Amerikában, ahol egy válság hatására egész vidékek összeomolhatnak, és az embe­reknek máshová kell menniük. Legalábbis egyelőre nem. Ab­ban viszont igazuk van ezek­nek a bírálóknak, hogy a prob­léma talán hosszabb távon fel­merülhet. Az euróval most lesz egységes a piac, lehulla­nak az utolsó nem vámjellegű akadályok. Ezért lehetséges, hogy 8-10 éves távlatban az EU-ban is elkezdődik egy olyasfajta szakosodás, mint az USA-ban. • Az említetten túl lát-e bár­milyen kockázatot az euróra nézve rövid és hosszú távon? Kockázat elsősorban akkor je­lentkezik, amikor a gazdaság a fellendülési ciklus után re­cesszióba fordul. Nem hiszem, hogy ezt kiiktattuk a gazdasági életből. De, hogy mikor lesz, azt senki sem tudja. Lehet, hogy három, lehet, hogy csak öt év múlva. A kérdés nem az, hogy az országokat különbö­zőképpen érinti-e majd a re­cesszió, hanem az, hogy külön­bözőek lesznek-e a reakcióik. Lehetséges egy nemzetközi pénzügyi válság, habár nem tartom valószínűnek. Köny­­nyebben elboldogulnánk vele, ha lenne egy egységesebb poli­tikai struktúra. • A közös pénzzel az ázsiai tí­pusú pénzügyi válságok is megelőzhetőek lesznek? Amíg különböző valuták van­nak, a mi országaink nyitottab­­bak, mint az Egyesült Államok vagy Japán. A dollár és a jen árfolyam-ingadozásai nemcsak azért lehetnek veszélyesek, mert egész Európát befolyá­solják, hanem azért is, mert a különböző országokra elté­rően hathatnak. Az euro beve­zetésével nem fordulhat elő, hogy amikor a dollár árfolya­ma esik vagy nő, az országok közötti valutaárfolyamok in­gadozni kezdjenek. Az USA-t sokszor azzal vádolták, hogy nem törődött a dollár árfolya­mával, s néha szándékosan is le akarta nyomni az árfolya­mot. A szándékosság túlzott és alaptalan vád, de vitathatatla­nul volt egyfajta nemtörődöm­ség, mert a dollár gyengülése nem jelentett nagy inflációs hatást. Az ország ugyanis zár­tabb volt. De azért sem, mert a dollár árfolyamának esése nem jelentett tőkekiáramlást az Egyesült Államokból, an­nak ugyanis nem volt hová mennie. • Tehát az euro megjelenésé­vel a dollár és az amerikai piac sebezhetőbbé válik? Pontosan erről van szó. Ez azt jelenti, hogy kiegyensúlyozot­tabb viszony alakul ki. Ennek első feltétele, hogy az eurót jól menedzseljék, amiben nincs okunk kételkedni. Másrészt legyen egységes európai kincs­tárjegy- és államkötvénypiac. Ennek a kialakulásához nem elég, hogy minden államköt­vényt euróban jegyezzenek. • Magyarország számára mi­lyen feladatokkal jár a gazda­sági és pénzügyi unióhoz tör­ténő csatlakozás? Az infláció mérséklése az első számú feladat, mert az ilyen magas inflációs ráta fenntart­hatatlan, labilis helyzetet je­lent. Mostanra ugyan 16 szá­zalékra süllyedt, de nagyon lassan csökken. Ilyen inflációs rátával az Európai Unióhoz történő csatlakozás sem lehet­séges, tudniillik alapvető bi­zonytalanságot jelent. A csú­szóleértékelés eddig jobban bevált, mint az előző rendszer, de nem biztos recept. Az Eu­rópába integrálódó magyar gazdaság nem működhet jól anélkül, hogy az infláció ne mérséklődne jóval a két szám­jegy alá. Az infláció kezelése szerintem az ország legfonto­sabb feladata lesz. • Ha a csúszóleértékelés sem biztos recept, mi lehet a járha­tó út? Úgy gondolom, hogy a bérpo­litika. Olaszországban például az törte meg az inflációt, hogy Ciampi kormányfő négy évvel ezelőtt meg tudta győzni mind a munkaadókat, mind a mun­kavállalókat: a bérmegállapo­dások ne a jelenlegi, hanem az előrelátható inflációhoz iga­zodjanak. Ezzel elérte, hogy például amikor 6 százalékos volt az infláció, a bérek növe­kedése csak öt százalékot ért el. Az emberek eleinte ezt rossz szemmel nézték, mert azt mondták, a reálbérük 1 százalékkal csökkent. De mi­vel az infláció is mérséklődött, a végén a reáljövedelmükben nem vesztettek. Hasonló lépés Magyarországon is elkerülhe­tetlen. Tudom, hogy politikai szempontból nagyon nehéz feladat meggyőzni az embere­ket. Jelenleg mintegy 16 szá­zalékos az infláció. Ha a nomi­nális bérek most 20 százalékra emelkednek, akkor négyszá­zalékos a reálbér-növekedés. De ha ez azt jelenti, hogy meg­akad az infláció csökkenése, akkor megint baj lesz. Érde­mesebb lenne megcélozni azt, hogy a fogyasztói árak növe­kedésének szintje az év végére 13-14 százalékos legyen. Eb­ben az esetben 17 vagy 18 szá­zalékos nominális bérnöveke­dést engednének, ami pilla­natnyilag azt a benyomást kel­tené, hogy csak 1 vagy 2 száza­lékos a reálbér-növekedés. Ez igaz, de ha sikeres lesz a gaz­daságpolitika, az év végén már négy százalékot jelent. Ennek a megvalósítása nagyon nehéz feladat, hiszen senki sem hiszi el, hogy így történik. De addig nem lehet kibújni az inflációs csapdából. Nem vagyok a köz­ponti bérpolitika híve, de ahol ilyen magas az inflációs ráta, két-három évig nagyon nehéz elkerülni. Nem a reáljöve­delem csökkentése a problé­ma, hanem a reáljövedelem növekedésének keretek közé szorítása. • Gyávas Zoltán Brüsszel Egy kipróbált ember Ha tíz vagy akár öt évvel fiatalabb lettem volna, elvállaltam volna, hogy kinevezzenek az Európai Központi Bank elnökének - mond­ja a most 69 esztendős Lámfalussy Sándor, aki tavaly június végén tá­vozott a jegybank előfutárának szá­mító Európai Monetáris Intézet el­nöki posztjáról. A magyar szárma­zású bankár által vezetett intéz­ménynek kulcsszerepe volt a közös pénz megteremtésében. Lámfalussy 1949-ben hagyta el Magyarországot, és a leuveni egyetemen kapta meg közgaz­daság-tudományi diplomáját. Később gyakorló bankárként és elméleti szakemberként egyaránt hírnevet és elismerést szer­zett. Jelenleg Leuven­ de Neuve-ben, a katolikus egyetemen működő Európai Tanulmányok Intézetében dolgozik, és so­kadik könyvét írja, ezúttal a pénzügyi válságokról. Lámfalus­­syhoz továbbra is ragaszkodnak a politikusok. Szó van arról, hogy felkérjék annak az EU-missziónak a vezetésére, amely tanácsokkal segítené a pénzügyi válságba sodródott ázsiai or­szágokat. Márkás produkciók A német filmeket szövetségi és tartományi hatáskörű in­tézmények támogatják. Az országos intézmények közül, kulturális minisztérium híján (mivel a kultúra tartományi hatáskörbe tartozik) a bel­ügyminisztérium, valamint a Filmtámogatási Intézet a két legfontosabb támogató. Játékfilmterveket, lega­lább 79 perc időtartammal, a belügy általában 500 ezer márkával, de kivételes eset­ben többet is támogat. Az összeg nem haladhatja meg a gyártási költségek felét. Ugyanennyit kaphatnak a - legalább 59 perces - ifjúsági és gyermekfilmek. A támo­gatást részletekben, a forga­tás előrehaladtának megfe­lelően fizetik ki. Rövid, vagyis 15 percig terjedő fil­meket 25 ezer márkáig terje­dő összeggel segítenek. For­gatókönyvvázlatok általá­ban 20 ezer, kivételes eset­ben 50 ezer márkát kaphat­nak, hogy elkészüljenek. A támogatások másik ré­szét már elkészült filmek dí­jazásakor osztják ki. A jelö­lés a Német Filmdíjra pél­dául 400 ezer márkával jár, jelölni legfeljebb tíz filmet lehet. A tíz közül két kiemel­kedő film akár 700 ezer már­kát, egy pedig 900 ezer, eset­leg egymillió márkát is kap­hat. Kiemelkedő egyéni tel­jesítmények, rendezés, for­gatókönyv, alakítás 20 ezer márka jutalomban részesül­hetnek. Az előbbi összegek csak új filmek gyártására fordíthatók, az újonnan ké­szülő filmekről be kell nyúj­tani a forgatókönyvet, a stáblistát és a szereposztást, valamint a költségvetést. A filmet a következő két évben el kell készíteni, de a határ­idő kivételes esetben meg­hosszabbítható. A támogatá­sokról a belügyminiszter dönt egy bizottság javaslata alapján. A Német Rövidfilm díjára jelölt alkotások - ez esetben is legfeljebb tíz munka - 20 ezer márkában részesülnek. Egynek közülük, akárcsak a játékfilmeknél, dokumen­tumfilmnek kell lennie. Ket­tő közülük 30 ezer, a legjobb pedig 50 ezer márka támoga­tásban részesül. Ez a jutalom is, ahogy a belügyminiszté­rium korrekten megjegyzi, egy „új, jó német film” előál­lításához kötődik. A belügy­minisztérium támogatásai­nak nagy előnye, hogy a pénzt nem kell visszafizetni. A Filmtámogatási Intézet szintén vagy kész film nyo­mán, vagy filmprojekt alap­ján nyújt segítséget. Támo­gatásra számíthat például újabb alkotás készítéséhez az a gyártó, akinek a filmjét két éven belül legalább száz­ezren látogatták. A filmpro­jekteket általában 500 ezer, kivételes esetben kétmillió márkáig terjedő összeggel támogatják, s azt várják el, hogy a producer 15 százalé­kig saját pénzét is kockáztas­sa. A támogatást feltétele­sen, a film pénzügyi sikeré­től függően visszafizetendő­ként ítélik oda. Forgató­könyvírók 30 ezer, esetleg 50 ezer márkát kaphatnak. A Filmtámogatási Intéze­tet nem az adófizetők, ha­nem a film- és videogazda­­ság finanszírozza. Ez rész­ben egyfajta szolidáris önse­gélyezés, mivel az intézettől filmszínházak és videotékák is vehetnek fel kamatmentes kölcsönöket. A mozik, amennyiben éves forgalmuk meghaladja a 100 ezer már­kát, a forgalom 1,5 és 2,5 szá­zalék közötti részét, a video­­forgalmazók éves forgalmuk 2 százalékát fizetik be az in­tézetnek. A Filmtámogatási Intézettel kötött egyezmé­nyek alapján a támogatások­hoz hozzájárulnak az állam és a magántelevíziók is. Az intézetnek évi 60 millió már­kás költségvetése van. Németországban minden tartomány külön filmtámo­gatási intézménnyel rendel­kezik, csak Berlin és Bran­denburg egyesítette erőit. Az 1994 nyarán alapított Filmboard Berlin-Branden­burg alapvetően két feltétel­hez köti segítségét: az egyik, hogy a filmet be is mutassák, vagyis már legyen vetítési szerződése, a másik, hogy a producer legalább a gyártási költségek 30 százalékát ma­ga fedezze. A támogatás for­dítható a forgatókönyvre, a projektfejlesztésre vagy ma­gára a filmre. A Filmboard nem utolsósorban a forgató­­könyvet tartja a jó film kul­csának, s ezért szemináriu­mokat is rendez az érdeklő­dőknek. A támogatások a film anyagi sikerétől füg­gően fizetendők vissza. Az intézmény támogatja a film­­forgalmazást is. A tavalyi év utolsó negyedévében a Film­­board összesen közel 9 mil­lió márkát osztott szét har­minc projektre, amiből több mint két és fél millió már törlesztett kölcsönökből származott. Ebből az összeg­ből például négy forgató­­könyvet támogattak 30-tól 95 ezer márkáig, valamint öt filmprodukciót 300 ezertől kétmillió márkáig terjedő összeggel. •S. A. Vízimadarak paradicsoma Bár a májusi makedóniai eső feláztatta a talajt, és óvatosan kerülgetjük a tócsákat, a falu­széli vadonatúj sorházak ma­gukhoz vonzzák tekintetün­ket. A stilizált tornácok a ha­gyományos építkezést idézik, de odabent a tervezők a mai kor teljes kényelmét kínálják a látogatónak. Hálószoba, csillogó fürdőszoba, mikro­hullámú sütővel felszerelt konyha, ácsolt ebédlőasztal, s az elmaradhatatlan, de diszk­réten elhelyezett kandalló. Hogy az idill tökéletes legyen, az udvarban tyúkok kapirgál­­nak, s hajnalok hajnalán ka­kaskukorékolás és madárcsi­csergés ébreszti a kikapcso­lódni vágyó városiakat. Szinte csak kőhajításnyira van a Kerkini-tó, különleges élővilágával, 300 madárfajá­val - amelyek közül 50 veszé­lyeztetett - lomha bivalyok­kal, hüllőkkel és változatos halakkal. Az észak-görögor­szági tó és környéke az Euró­pai Unió különlegesen védett területeihez tartozik. A sorházakat az Ecoturist elnevezésű vállalkozás építet­te az EU LEADER II prog­ramjának segítségével. A hat­vanmillió drachmás (183 ezer ECU-s) beruházásból 36 mil­liót a brüsszeli szervezet fize­­ tett. A LEADER (Liaisons Entre Actions de Développe­ment de l’Économie Rurale - Vidékfejlesztési Tevékenysé­gek Közötti Kapcsolatok) a közösségi kezdeményezések egyike, amelyet az EU a strukturális alapjából finan­szíroz. Az 1994-99-es idő­szakban a LEADER II prog­ram 1400 millió ECU-vel gaz­dálkodhat, ennek mintegy 34 százalékát szánják a falusi idegenforgalom fejlesztésére. Biciklin érdemes a környé­ket felfedezni, madárlesre pe­dig csónakon viszik a turistá­kat, a természet élén vakáció­­zókat. A Kerkini-tavat 1932- ben hozták létre mesterséges víztározóként. A Strimonas folyó táplálja, de a lápvidéket veszélyezteti a tó vízszintjé­nek erős ingadozása. Mégis a költöző madarak egyik pihe­nőhelye. Dél-Európában itt található a kormoránok leg­nagyobb költőtelepe. Csónakunk motorja halkan berreg, túl közel egyébként sem mehetünk a fészkekhez, nehogy zavarjuk a madarakat. Távcsővel pásztázzuk a káró­katonákat, amint nevükhöz híven rettenhetetlenül ülnek a faágakon, bokrokon. Csak úgy feketéllik a növényzet. Látunk a feje búbján hosszú tollakból kontyot viselő kana­las gémet és hatalmas testű fe­hér madarakat csapatostól. Vitorlázva keringenek a ma­gasban, majd a vízre ereszked­nek. Pelikánok mutatványá­nak lehetünk tanúi. A gödé­nyek, avagy pelikánok közül a veszélyeztetett borzas gödé­nyek kedvelik a Kerkinit. Kiadós zápor kap el ben­nünket. A tó közepén nincs menekvés. Néhány percig osztozunk a fészekrakók sor­sában, de a természet felfede­zése ennyit igazán megér. • Karcagi Katalin A makedóniai Kerkini. Falusi turizmus EU-segítséggel a szerző felvétele Kirajzó fiatalok - európai vándorhónapok Mi fán terem az Erasmus-diák, és miért irigylésre méltó? - tette fel a kérdést a napokban rendezett a Hallgató Európája Európa Hallgatóinak elnevezésű konferencia előadója. Kide­rült az is, mi köze van Leonardónak Erasmushoz és Szókra­­tészhez, s hogy miként lehet magyart tanítani Londonban. A felsőoktatási intézetek diákjai a legtöbbször az Eras­mus, Szókratész, Leonardo és az Ifjúság Európáért kulcssza­vakat hallhatták a háromna­pos rendezvényen, amelynek befejeződésekor már ponto­san tudták, hogy ezek az elne­vezések mit takarnak. 1995-ben indult az Európai Unió Socrates programja, amely az oktatás minden szintjét támogatja, beleértve az óvodai képzést, a közokta­tást, a nyelvtanítást és a fel­nőttoktatást. Ezen belül az Erasmus (European Commu­nity Action Schemes for the Mobility of University Stu­dents) program kifejezetten a felsőoktatási intézmények fej­lesztését segíti - adott rövid áttekintést a kezdetekről Hil­bert Attila, az Erasmus ma­gyarországi irodájának igaz­gatója. Magyar felsőoktatási intézmények tavaly adhatták be először pályázataikat az Erasmus programra. Az egye­temek, főiskolák elképzelé­seinek támogatása idén szep­temberben kezdődhet. Az Erasmus-diák a program ke­retében valamely európai or­szágban tanulhat legkevesebb három hónapig, a felső határ egy év. Ehhez ösztöndíjat, il­letve egyéb juttatásokat kap. A feltételek között szere­pel, hogy a pályázó diák ma­gyar állampolgár legyen (vagy törvényesen tartózkodjon Magyarországon), államilag elismert intézmény hallgató­jaként, és túl legyen a felsőok­tatásban eltöltött első évén. Aki mindezt teljesíti, s meg­nyeri a tanszéke által kiírt pá­lyázatot, Erasmus-diákként mentesül a fogadó intézmény tandíjának fizetése alól. Nem kell fizetnie a különböző szol­gáltatásokért sem, mint a be­iratkozás, a laboratóriumok és könyvtárak használata, il­letve nem kell megtérítenie a vizsgadíjat sem. Az esetek többségében a programban részt vevők Erasmus-ösztöndíjban része­sülnek, bár ez nem jár min­denkinek. A támogatás mér­téke - egyebek között az in­tézmény nagyságától, a diá­kok számától függően - válto­zó, de egy évre nem haladhat­ja meg az 5000 ECU-t (egy ECU 233 forint). Minden to­vábbi kedvezmény már az in­tézmények közötti megálla­podás tárgya. Hilbert Attila elmondta, hogy az ösztöndí­jak kerete ugyan nem csök­ken a közeljövőben, de nem is emelkedik. Ez pedig az egyre növekvő érdeklődés miatt azt jelenti, hogy a diákoknak mé­lyebben kell a zsebükbe nyúl­niuk, mivel a jelenlegi támo­gatás sem fedezi teljes egészé­ben a kinntartózkodás költsé­geit. A saját hozzájárulás te­hát nő. Létezik az a lehetőség is, hogy a hallgató teljes egé­szében maga állja a költsége­ket, mentesül viszont a tandíj­­fizetés és a szolgáltatások el­lentételezése alól. A ráfordí­tást havi 150 ezer forintra be­csülte az iroda vezetője. A program szeptember el­sejétől indul. A szakértők azonban azt tanácsolják, hogy az intézményi hirdetőtáblá­kon, a diáklapokban már ol­vasható és a Tempus/Erasmus regionális irodákban besze­rezhető pályázatokat érdemes figyelni. Bővebb információ­val pedig (akár az egyes orszá­gok megélhetési költségeiről is) az intézményi Erasmus­­koordinátor rendelkezik. A magyarországi iroda honlap­jának címe (http://www.tpf. iif.hu/erasmus). Szintén az Erasmus-koordinátor ad fel­világosítást az egyéb lehető­ségekről, így az úgynevezett intenzív programokról is, amelynek keretében a diá­kok rövid, de legalább tízna­pos, maximum három hóna­pos külföldi tanulmányutat iktathatnak naptárukba. Eb­ben az esetben nem jár ugyan az Erasmus hallgatói státus, de elkeseredésre sem­mi ok: az utazás és kinntar­tózkodás költségeit fedezi a program. Szakképzés átjárható hatá­rokkal - foglalta össze a Leo­nardo program lényegét Gyü­­vészné Pataki Edit, a program nemzeti irodájának vezetője. Az Európai Unió szakképzési akcióprogramjába Magyaror­szág egy évvel az indulás után, 1996-ban kapott meghívást, teljes jogú tagként pedig ta­valy szeptembertől vesz részt a munkában. Az első évben 14 főpályázó, 57 társpályázó, valamint 23 csereprogramot képviselő intézmény nyert EU-támogatást elképzelései­nek megvalósításához. Az in­tézmények a szakképzés leg­különbözőbb területeit képvi­selik. Néhány a nyertes téma­körök közül: gyógy- és kör­nyezetvédelem, multimédia­oktatási anyagok kidolgozása, a vak és gyengénlátó fiatalok egyetemi informatikai képzé­se. Idén a régió országai közül Magyarországról jelentkezett a legtöbb, összesen 123 intéz­mény a március végi határ­időig. Ez pedig örömhír a hallgatóknak, ők ugyanis kül­földi vállalathoz csak intéz­ményeiken keresztül utazhat­nak ki két héttől egy évig ter­jedő tapasztalatszerzésre. A költségek 75 százalékát vállal­ja a program, ez átlagosan 525 ECU-t jelent két hétre. Ki­sebb problémát okoz, hogy a támogatások késve érkeznek meg. A Socrates projekt alprog­­ramja, a Lingua célja a legke­vésbé oktatott nyelvek nép­szerűsítése. Három-nyolc hó­napra mehet ki magyar hall­gató tanárasszisztensnek oda, ahol tanítják nyelvünket. Bő­vebb információt kell adniuk országukról is. Kinntartózko­dás idején fejleszthetik saját idegennyelv-ismeretüket. A negyedik, alaposan kö­rüljárt program, a Fiatalok Európáért, avagy a Youth for Europe. Ezt a projektet az Eu­rópai Unió 15—25 év közötti fiataloknak hozta létre, célja, hogy a résztvevőket demokrá­ciára, toleranciára nevelje. Le­hetőséget teremt számukra, hogy európai kortársaikkal kapcsolatot építsenek, cseré­ket, közös programokat szer­vezzenek. A program pályáza­ti formában működik, ma­gyarországi nemzeti irodája a Mobilitás ifjúsági szolgálat. • Haszán Zoltán Mellékletünk a Külügyminisztérium támogatásával készült. Szerkesztette: Karcagi Katalin

Next