Magyar Hírlap, 2001. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-21 / 44. szám

HÁTTÉR - BELFÖLD 2001. február 21., szerda • MAGYAR HÍRLAP 9 F-16: ügyes amerikai lobbizás Féléves ködösítés, egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és a honvé­delmi miniszter szándékait keresztülhúzó döntések után továbbra sem tudni pontosan, hogy milyen felhatalmazást kapott 160-180 milliárd fo­rint elköltésére az HM élén álló Szabó János. Ami biztos: a MiG-29- eseket három éven belül kivonják a hadrendből. Ami valószínű: F-16- osokon repülnek majd a magyar pilóták. Haszán Zoltán „Hazánk megszegné a NATO-nak tett ígéretét, ha nem újítaná fel a MiG-29-es vadászrepülőgépeket. Más gépek beszerzése csak 2006 után várható.” A kijelentést Szabó János honvédelmi miniszter tette tavaly novemberben. Három hó­nappal később a tárca vezetője be­jelenti: a magyar légierő eddigi büszkeségét nem korszerűsítik, F-16-osokat szerez be a honvédség. Miniszteri partizánakció A Horn-kormány idején minden bizonnyal a Saab-British Aero­space közös fejlesztése, a Gripen lett volna a befutó egy repülőgép­tenderen. A kormányváltás után nyilvánvalóvá vált, hogy a svédek nem rúghatnak labdába a magyar légierő fejlesztésénél. Szerencsét­len időzítés, hogy többéves döntés­képtelenség után a nemzetbizton­sági kabinet akkor hozta meg ezt a döntést, amikor a skandinávok töl­tik be az Európai Unió soros elnö­ki tisztét. Nemcsak a svédek, hanem a MiG-ek orosz gyártójával összefo­gó németek is értetlenül fogadták a határozatot. A DASA tavaly nyáron még nyeregben érezhette magát, ekkor a honvédelmi mi­niszter aláírt a konzorciummal egy megállapodást a MiG-29-esek fel­újításáról. A magyar légierő egyet­len harcigépezredében szolgáló, 1993-ban az orosz államadósság fejében beszerzett gépek elérték a kötelező üzemidő-hosszabbítás­hoz, amelyet összekapcsoltak vol­na a NATO-együttműködésre al­kalmassá tevő korszerűsítéssel. Az utólag Szabó János parti­zánakciójának tűnő, a kisgazdák támogatását élvező szándéknyilat­kozat szerint a németek 20 milliárd forintért korszerűsítettek volna 14 gépet. A megállapodás hosszú idő­re bebetonozta volna a magyar hadrendbe a MiG-eket. Az Orbán Viktor szabadsága alatt aláírt meg­állapodás után az amerikaiak akti­vizálták magukat. Az Egyesült Ál­lamok budapesti nagykövete Ta­­száron pénzkidobásnak nevezte a MiG-ek felújítását. Peter Tufo ígé­retet tett arra, hogy szeptemberre az amerikai kormány ajánlatot ké­szít használt gépekről. (Tufo bejelentésével szinte egy időben nyerte meg sorozatban harmadszor is a világ legnagyobb légibemutatóján a legjobb pilótá­nak járó díjat MiG-29-essel ma­gyar katona.) A honvédségi ügyekben főbb döntéshozónak mutatkozó nem­zetbiztonsági kabinet - a kor­mányfő vezetésével - kihátrált Szabó szándéknyilatkozata mögül. Az orosz gyártócég vezérigazgató­ja novemberben elismerte: Ma­gyarország lakmuszpapír, ugyanis ha nálunk a MiG-ek korszerűsíté­se mellett döntenek, az újabb meg­rendeléseket eredményezhet a cégnek. A piacot 500 millió dollár­ra becsülte. A felidézett botrány Egy ideig úgy tűnt, a tengerentú­li nyomulás hiábavaló, a minisz­ter közölte: a beérkezett ajánla­tokban szereplő árak riasztóak. Féléves huzavona után három ajánlat közül választ a kabinet: az amerikaiak mellett a hollandok is F-16-ossal álltak elő, a kanadai kormány pedig a 20-25 éves CF-5 típust talált megfelelőnek, amely hasonló színvonalat képvisel, mint a nemrégiben a magyar hadrend­ből kivont elavult MiG-21-esek. A honvédelmi miniszter sajtótájé­koztatón ismertette a kabinet dön­tését: MiG-korszerűsítés helyett 160 milliárdért az amerikai kor­mánytól 24 darab használt F-16- ost lízingel Magyarország. A fel­ajánlott amerikai gépek 16-17 éve­sek, az F-16-os sorozat első szériá­jába tartoznak. Az ingyen kapott repülők felélesztése, felfegyverzé­se és a képességjavító modernizá­lása tartozik a költségbe. Kor­mányzati körökben - nem először - elmarasztalták kommunikációja miatt Szabót. A határozott kijelen­tést a honvédelmi bizottság előtt a tárca helyettes államtitkára is pu­hította. Simicskó István, a Fidesz védelempolitikusa szerint a kabi­net az addig beérkezett ajánlatok közül a legkedvezőbbet választot­ta ki, és megbízta a HM-et a rész­letek kidolgozásával. A döntést a kormány mondja ki. A légierő volt tábornoka szerint az F-16-osok beszerzésével Magyarország elkö­telezi magát a Lockheed-Martin mellett, amelynek készül már az új gépe, a Joint Strike Fighter. A szocialista Juhász Ferenc a döntés visszavonását sürgette a horribilis összeg és a parlament megkerülése miatt. A politikus megemlítette a „Fidesz-szenáto­­rok” megkülönböztetett figyelmét a Lockheed iránt. Tavaly májusban derült ki, hogy három politikai ál­lamtitkár, valamint 29 fideszes és 2 kisgazda-képviselő levelet írt az amerikai szenátus külügyi bizottsá­ga vezetőinek, hogy az USA követ­kező budapesti nagykövetének Steven M. Jonest, a Lockheed Martin alkalmazottját nevezzék ki. Simicskó szerint a Lockheed-ügy felvetése alaptalan, mert óriási hi­ba egyenlőségjelet tenni az USA kormánya és a magáncég között. Arra a kérdésünkre, hogy miért nem írtak ki tendert egy 160 mil­liárdos beszerzésre, Simicskó kö­zölte: a tenderkiírás általában új gépekre vonatkozik. A honvédel­mi miniszter a NATO-tagorszá­­goknak küldött ajánlatkérő levelet, tendereztetni kormányokat nem szokás. Maverick-rakéta, HARM-rakéta, AMRAAM-rakéta Legénység száma:___________1 vagy 2___________________­______________________________­_____________________ Forrás: internet______________­­________________________________________________________________________________________ . _____............................VAD­ÁSZ­G­É­P V­ET­É­L­YTÁ­R­S­A­K ... _____________________________F-16_______________________Gripen____________________________MiG-29________________ Származási ország: Egyesült Államok Svédország Oroszország Típus: Többfunkciós vadászgép Többfunkciós vadászgép Vadászgép Fejlesztés éve: 1975 1988 (rendszerbe állítva 1993-ban) 1985 Fesztáv: 9,45 m 8 m 11,36 m Hosszúság: 14,52 m 14 m 17,32 m Magasság: 5,01 m 4,7 m 4,73 m Tömeg (maximális felszállót.): 16875 kg 12 501 kg 18 500 kg Hajtómű: 1 db General Electric í db General Electric/ 2 db 81,4 kN kíimov F110-GE kétáramú GSH Volvo Flygmotor RD­ 33 kétáramú GSH .................................................... RM12 kétáramú GSH Maximális sebesség: 2 Mach 2 Mach 2,3 Mach Maximális hatótávolság: 2027 km 3000 km 2100 km Csúcsmagasság: 15420 m 15240 m 18000 m Fegyverzet: M61A1 20 mm-es gépágyú, 27 mm-es gépágyú, AMRAAM-rakéta, 30 mm-es gépágyú, 2 szárnycsúcson elhelyezett SRAAM, Maverick-rakéta max. 6 db levegő-levegő Sidewinder vagy Sparrow rakéta, 3969 kg-nyi levegő-levegő rakéta, légibomba BMW 3161 e 670 000 Ft-tól 133 HUF/DEM árfolyamon Wallis Motor Pest 1134 Budapest Váci út 45. Tel.: (1) 451-4900 A vezetés élménye. A Westelnél már hagyomány, hogy ügyfeleink hűségét különösen megbecsüljük. Arany­kártyásaink értékes ajándékokra és szolgáltatásokra válthatják pontjaikat. Sőt, előnyös feltételekkel juthatnak Westel­ Citibank VISA-hitelkártyához. Legújabb exkluzív ajánlatunk: Magyarországon először már 0 Ft-ért is adunk mobiltele­font új előfizetéssel. Aranykártyás ügyfeleink részére Készülékek Aranytárskártyás előfizetéssel a Siemens C35/SI*, az Ericsson 2618s/Sl', az Alcatel 301/SL*, valamint színes előlappal az Alcatel 302/Sl* és 303/Sl* készülékeket Aranytárskártyás előfizetéssel kínáljuk**. És ez csak néhány példa arra, hogy a jövőben is megéri velünk egy hajóban evezni. * A készülékek csak Westel előfizetői kártyával használtatók. *’ Csak új Westel előfizetéssel, kétéves szerződéssel . 2001 február 12-től 2001. március 18-ig, vagy amíg a készlet tart. További feltételek és információ: 1230 (a Westel hálózatából díjmentesen hívható), 265-9210, az üzletekben, illetve a Westel partnereknél. www.westel.hu | Különleges kedvezmények a Aranykártyásoknak

Next