Magyar Hírlap, 2002. március (35. évfolyam, 51-62. szám)

2002-03-06 / 55. szám

12 Magyar Hírlap A magyar kereszténység ezer éve­­ reprezentatív tárlat együtt ritkán látható műkincsekből a Magyar Nemzeti Múzeumban Időutazás a honfoglalástól napjainkig A magyar kereszténység ezer éve című tárlat, mely tavaly októbertől idén januárig rengeteg érdeklődőt vonzott a Vatikáni Múzeumba, most Budapestre költözött. A hitélet és az államiság együtt ritkán lát­ható rekvizitumait bemutató - június végéig megtekinthető - kiállítás­ra, a műtárgyakat védendő, már napok óta csak kisebb csoportokban engedik be a várakozókat Magyar Nemzeti Múzeum termeibe. Stark R. László A látogatót a világi és az egyhá­zi hatalom jelképei fogadják. A Szent Korona másolata, melyet - akár egykor az eredetit - bordós­­lilás bársonnyal béleltek ki, mel­lette leheletvékony aranyból ké­szült hármas pápai korona, amit IX. Pius és XXIII. János is viselt, de 1963 óta olyan múzeumi tárgy, amely a mostanihoz hasonló nagyszabású tárlatokon kerülhet csak a közönség elé. A szomszé­dos vitrinben liturgikus haszná­latra szánt csúcsos, kettényíló püspöki süveg, mitra vonzza a te­kintetet. Mennyei másával, Bor­nemisza Péter igazgyöngyökkel díszített, pelikáncímeres „mitra speziozájával” - lépésenként egy­­egy évszázadot előrehaladva - később egy másik teremben talál­kozunk. A részben kronologikusan építkező, zsúfolt tárlat rejteget néhány „időugrást”. A pogány és keresztény motívumokkal dí­szített tarsolylemeztől a IV-VII. századot idéző egyszerű mécses­tartótól karnyújtásnyira ezüstös fényben dereng Szent István em­ber nagyságú hermája (1896-ból). De nem teljesült a megrende­lő, Csuszka György kalocsai ér­sek álma, az ötvösművészet re­mekműve üres, nem őriz az ál­lamalapító porhüvelyéből szár­mazó ereklyét. Amint elfordítjuk a fejünket, máris az előző ezredfordulón ta­láljuk magunkat. Sok más oklevél - az 1476-ból való Pontificale és Szálkai László iskolai tankönyve - mellett megsárgult pergamene­ken betűzgethetjük a tihanyi és a pannonhalmi alapító levelet. Az utóbbi alján megtaláljuk István király hiteles monogramját, mely­nek középső vízszintes választó­­vonalát az uralkodó saját kezűleg húzta meg az oklevél eredeti pél­dányán. Továbbmennénk, de megállít bennünket egy zománcképekkel ékes, gyönyörű bizánci szauro­­theka, mely valaha Krisztus fe­születének egy darabját óvta. A közepén a kettős kereszt, mely nálunk vált címeralkotó motí­vummá, ezért is nevezik „magyar keresztnek”. A XIII. századból néz vissza ránk a kalocsai „király­fej”, de máig vitatkoznak a szak­emberek, hogy Jézust avagy Szent Istvánt mintázta-e meg az ismeretlen művész. Akadnak megejtően egyszerű tárgyak, úti miséző eszközök, Szent Margit vezeklőöve, mely sok viszontagság után Eszter­gomba került, az úgynevezett Margit-szigeti korona pedig a XIX. századi nagy pesti árvíz ide­jén bukkant a felszínre. Érdekes alkalmatosság az őstulok szarvá­ból kiképzett a Corvin szarvser­leg - melyen Szent György hada­kozik a sárkánnyal -, azt is pél­dázza, hogy amíg az építészetben már rég a reneszánsz hódított, az ötvösremekeken továbbéltek a gótika elegáns formái. Húsvét közeledtével ugyan­csak erőteljes kisugárzású a nagy­böjti házi oltár a szenvedő Krisz­tus és Mária hímzett arcképével. A mindennapok világához köze­libb tárgyak különös kontrasztot képeznek a reprezentatív dara­bokkal, II. Ulászló díszkardjával, a koronázási kereszttel, a Simor pásztorbottal szemben. A tárlat leglátványosabb da­rabja a Luky Benedek kelyhe, harminc apró szobrával, vésett ábrájával. A heraldikai szem­pontból is érdekes Mária-kegy­­képet Nagy Lajos vitte mindig magával. Egy éjszaka úgy érezte, hogy a kép­­ a sikeres csata elője­leként - a mellére helyeződik. Miután valóban győzött, fogadal­mi ajándékként helyezte el Má­­riacellben. A második ökumenikus te­remben, a Vatikáni Múzem anya­gát kibővítve, helyet kaptak a re­formáció meghatározó szemé­lyiségei. Káldi György katolikus Biblia-fordítása mellett jól meg­fér Luther Márton végrendelete, az ortodox grabóci ezüst szent­ségtartó és a II. József rendele­tére (a hagyományok ellenére) bőrből varrott, tartós miseruha. Munkácsy, Zichy Mihály vallásos témájú képeihez érve, már a XIX. században járunk. Az 1938-as eu­charisztikus kongresszus hatal­mas búzakalászos-tulipános út­mutatójától pár lépésre Prohász­­ka Ottokár, Boldog Apor Vilmos portréit látjuk. Mindszenty Jó­zsef címerébe belefoglalta egész életútját, veszprémi püspökként Szent Margit alakjával, majd esz­tergomi püspökként a család ne­mesi ágának „három virágos” jel­képével egészítette ki. Végül mire a videoszobába ju­tunk - ahol a tavalyelőtti jubileu­mi zarándoklat s más egyházi ese­mények klipjei peregnek - nagy utat tettünk meg a honfoglalástól a kereszténység évszázadain át II. János Pál pápa 1996-os látoga­tásáig. A kiállítás egyik leglátványosabb darabja Luky Benedek kelyhe, harminc apró szobrával, vésett ábrájával Fotó: Si­­­­nics Tibor Este tizenegy után kerül adásba a hirdetés A TV2 leadja a Kísértések beharangozóját Tölgyesi Gábor A Magyar Televízió nem sugá­rozza, a TV2 viszont leadja Ka­­mondi Zoltán Kísértések című filmjének beharangozóját. Mint arról lapunk beszámolt, az MTV több „durva, pornográf jellegű” mondatot kifogásolt a filmspot­­ban, az alkotás készítőjével kö­tött szerződés egyébként sem kö­telezi a köztévét a beharangozó vetítésére. Az MTV a médiatörvényre hi­vatkozik, amely előírja, hogy a kiskorúakat veszélyeztető, az ag­resszivitást és a szexualitást öncé­lúan bemutató „műsorszámokat” este 11 óra előtt nem lehet vetíte­ni. Az MTV egyébként támoga­tója a filmnek, amelyet egy éven belül vetíteni is fog. Ugyanakkor a kereskedelmi TV2 csatorna, amely egyébként 60 millió forinttal támogatta a fil­met, már március 1-jétől vetíti a spotot este 11 óra utáni időpon­tokban. Kamondi Zoltán mozija hét év után az első magyar film volt a Berlinale versenyprogram­jában, s a magyar filmszemlén többek közt rendezői díjat ka­pott. Kamondi Zoltán rendező­től megtudtuk, hogy a beharan­­gozónak két változata van, a hosszabb verzió egyáltalán nem tartalmazza az MTV által koráb­ban kifogásolt mondatot. HIRDETÉS --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­■ ..................................... P­APESTI TAVASZI FESZTIVÁL 2002. március 16. — április 1. Március 18. Thália SzÍnház, 19.00 DOHNÁNYI-TÁNCEST Előadja a Pécsi Balett és a Magyar Állami­ Operaház Balettegyüttese Március 22. Zeneakadémia, 19.30 LES MUSICIENS DU LOUVRE - GRENOBLE HANGVERSENYE Vezényel: Marc Minkowski Március 23. Zeneakadémia, 19.00 POULENC: A KARMELITÁK BESZÉLGETÉSEI (hangverseny­szerű­ előadás — magyarországi bemutató) Vezényel: Pascal Rophé R­észletes információ az ismert jegyirodákban, és a hely­színeken, In te rn e i: w w w.festivalc i ty. h u A BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL MECÉNÁSA A SIEMENS KULTÚRA A nemrég elhunyt Pierre Bour­­dieu, az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb szociológusa sze­rint az értelmiségnek ma három választása van. Szakértőként szolgálhatja a hatalmat, elefántcsonttoronyba zárkózhat, illetve - és Bourdieu ezt tartja kívánatosnak - közös­ségi elkötelezettségű, de függet­len emberként termelheti a tu­dást, amellyel aztán a hatalmat is befolyásolhatja. Nem kétséges, hogy Szalai Erzsébet, a Gazdasá­gi elit és társadalom a magyar­­országi újkapitalizmusban című könyv szerzője ebbe az utóbbi körbe tartozik, a függetlenség minden előnyével és terhével együtt. Függetlenségének előnyei most azt eredményezték, hogy fenti művével olyan alapkönyvet tett le az asztalra, amelyről - ha Magyarországon manapság nor­mális szellemi viszonyok volná­nak - a szakma és az igényesebb közéleti szereplők lázasan vitat­koznának. Szalai több mint egy évtizede végez elitkutatásokat, ráadásul ritka szerencsével, mert a történelem, hogy úgy mond­jam, a kezére játszott. A história megengedte neki, hogy egy nem mindennapi folyamat, a rend­szerváltás közben figyelhesse meg az elit, főleg persze a gazda­sági elit működését, azét az eli­tét, amely a marxista tradíciókat vállaló szerző felfogásában az új­kapitalista viszonyok meghatá­rozó csoportjait jelenti. (A poli­tikai és kulturális elittel csak ve­lük összefüggésben foglalkozik, ami a cím ismeretében nem meg­lepetés, más vonatkozásban vi­szont a marxista hagyomány - szerintem - kevésbé megkapó vonása.) Korábbi, valamint leg­frissebb - már a globalizáció ha­tásait is vizsgáló - empirikus ku­tatásaira alapozva Szalai kohe­rens történelmi szerkezetbe fog­lalja az elitek átváltozásait és az egész problematikát átfogó társadalomelméleti összefüggés­­rendszerbe rendezi. Ehhez Bour­dieu tőketípus-teóriájából indul ki, de helyesen látja, hogy a fran­cia szociológus egy viszonyla­gos stabilitást mutató centrum­ország viszonyait analizálva fo­galmazta meg elméletét, érdek­lődésének fókuszába a társadal­mi egyenlőtlenségek újraterme­lődésének kérdését állítva. Sza­lai ettől eltérően Magyarország - azaz egy gazdaságilag nyitott fél­periféria - elitmetamorfózisait vizsgálja egy olyan társadalom­ban, amely a szóban forgó idő­szakban éppen gyökeres válto­zásokon megy keresztül. Míg az előbbi helyen a társadalmi tőkék konvertálása igen hosszú folya­mat, a rendszerváltó országban ehhez egy-két év is elegendő. Ennek megfelelően a magyar szerző elméleti újításokat vezet be az eredeti teóriához képest, és könyvének egyik nagy érde­me, hogy ezek segítségével pon­tosan, megvilágító erővel láttatja ezt a kivételes dinamikát. További, fentebb már említett újdonsága, hogy a globalizációt nem divatos nyuszifülként, ha­nem a gazdasági elitet döntően meghatározó tényezőként elem­zi mind a belső elitképződések és az elitek tőkekonvertáló képes­sége, illetve társadalmi tőkéinek értéke, mind pedig a társadalom egészére gyakorolt hatásai szem­pontjából. Szociológusi követ­keztetése, hogy a rendszerváltás mögöttünk hagyott több mint egy évtizedében „kettős gazdasá­gi struktúra és egy erre épülő ket­tős társadalomszerkezet alakult ki Magyarországon. Szemben áll egymással egy a nyugati piacok­hoz kötődő, külföldi dominan­­ciájú, koncentrált tulajdonosi és szervezeti struktúra, nyugati ter­melésszervezési modell és élet­stílus - és egy döntően a belső piachoz kapcsolódó, hazai domi­­nanciájú, dekoncentráltabb tu­lajdonosi és szervezeti struktúrá­jú, rendies, paternalista vonáso­kat felmutató termelésszervezési Szalai Erzsébet: Gazdasági elit és társadalom a magyarországi újkapitalizmusban Aula, 310 oldal modell és az arra épülő életstí­lus... A kettős szerkezetből ha­talmi szempontból a külföldi do­­minanciájú szektor a meghatáro­zó.” Szalai ezt a kettősséget meg­különbözteti a magyar kapitaliz­mus régebbi hasonló jellegzetes­ségeitől, mondván, hogy ma „a gazdasági szerkezet szegregál­­tabb, a társadalomszerkezet va­lószínűleg kevésbé az, mint a ko­rábbi kettős szerkezetekben ... ugyanakkor a társadalom összes­ségében individualizáltabb.” (Ezen a ponton magától értető­dően felmerül a kérdés, és mi van a rendszerváltást megelőző 44 évvel? Már ami ezt a problemati­kát illeti.) A könyv legizgalmasabb része A hatalom természete és a társa­dalom című fejezet. A szerző eb­ben a gazdasági elit által uralt ha­talmi struktúra természetének elméleti meghatározására és az általa kialakított társadalmi szer­kezet leírására tesz kísérletet, azt vizsgálva, osztályt vagy „csupán” hatalmi elitet alkot-e az új hatal­mi szerkezet. Ennek kapcsán fel­teszi a kellemetlen kérdést: nem lett-e aktuális újra Karl Marxnak a kizsákmányolásról szóló teó­riája? Ennek az összetett foga­lomnak a mai alkalmazhatóságá­ról Szálainak bonyolult vélemé­nye van. Mint írja, „az általános kizsákmányolás létének elisme­rése vagy tagadása alapvetően attól függ, hogy felsejlenek-e a láthatáron olyan termékeny utó­piák, amelyek alapjaiban tagad­ják a kapitalista alapviszonyokat (ezen belül például megkérdője­lezik a termelés szakadatlan nö­vekedésének pozitív értékként való feltüntetését), és amelyek­nek van számottevő társadalmi bázisuk. Válaszom bizonytalan.” Épp ezért a fejezet kiinduló di­lemmájára úgy válaszol, hogy a mai hatalmi szerkezetet Max Weber, Marx és az analitikus marxisták fogalmaival egyszerre operálva lehet csak megérteni, és „a neve kissé bonyolult lesz: bel­sőleg rendiesen tagolt, osztályvo­násokkal tagolt hatalmi elit”. Vé­gül egy hipotetikus társadalom­szerkezeti modellt állít fel, mely­ben a mai magyar társadalom ta­gozódását kívánja leírni. Szalai tehát - szokásához hí­ven - ezúttal is jó értelemben vett provokatív könyvet írt, eddigi munkásságának nagy részét szin­tetizáló, de mégis nyitott művet. Kellemetlen alapkönyvet, ami­lyet csakis független, ám funda­mentális értékeit nem cserélgető értelmiségi írhat. Az ilyen köny­vekről nehéz fecsegni, márpedig manapság a fecsegés (meg a szél­kakasok) kultúráját éljük. Másfe­lől az is megérne egy misét, miért övezi Szalai könyvét a konzerva­tív meg a liberális társadalomtu­dósok körében súlyához képest egyelőre feltűnő hallgatás. Mindez azonban már nem a függetlenség előnyeihez, inkább a terheihez tartozik. Gálló Béla KÖNYV Egy meglehetősen kellemetlen alapmű 2002. március 6., szerda

Next