Magyar Hírlap, 2003. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-11 / 9. szám
2003. január 11szombat Hiszékenység: kulcs a sikerhez és a bizonyossághoz A hitnek, a tudásvágynak és a hiszékenységnek ugyanaz a forrásvidéke: minden ember természeténél fogva tudásra törekszik. Ismerni, érteni akarja azt a világot, amelyben él, embertársairól, saját magáról és sorsáról mindent tudni szeretne. Az ember nem csak egy, hanem több világban él. Az egyik világ értelmezi a másikat. A tudomány világa is egyike a világoknak, amely más világokat értelmez. De nemcsak a hitnek, tudásvágynak és hiszékenységnek van ugyanott a forrásvidéke, a kételkedés és a gyanakvás is ugyanabból a forrásból táplálkozik. Mert az igazat akarjuk tudni. S nem fogadunk el bármit tudásnak. A gyerek nemcsak az okokra és az értelemre kérdez, hanem gyanakodva azt is meg akarja tudni, nem csapjuk-e be. Megkérdi, hogy tényleg megtörtént-e az, amit elmeséltünk, vagy csak úgy kitaláltuk? Tényleg a gólya hozza-e a gyereket? A mese is igaz, talán valódibb, mint a valódi, de másképpen igaz. Fontos tudnunk, hogy így vagy úgy igaz az, amit mondanak nekünk. De felül akarjuk bírálni. Hiszékenységről akkor beszélhetünk, amikor a kétkedés mechanizmusa egyáltalán nem lép működésbe. Pontosabban szólva: akkor beszélünk hitről, amikor a kételkedés mechanizmusa vagy nem lép működésbe, vagy pedig már túljutottunk, és úrrá lettünk a kétkedésen. De hát a hit nem hiszékenység, hanem valami egészen más - olvasható Heller Ágnes filozófusnak a Magyar Tudomány egyik 1997-es számában megjelent, Elmélkedés a hiszékenységről című tanulmányában. A cikk apropóját az úgynevezett áltudományok terjedése és népszerűsége adta. Hogy napjainkban mekkora üzlet a hiszékenység, azt mindenki jól tudja. Az is tisztában van az „üzletág” természetével, aki ezt kihasználja, és sokszor az is, aki „bedől” a hazugságoknak. A szépségipar tulajdonképpen ebből él. A több ezer forintos ránctalanító csodakrémek például szinte napok alatt „eltüntetik” a megpróbáltatásokkal teli élet mély barázdáit az arcokról. A plasztikai műtétek azért népszerűek, mert Hoollywood csillogását hirdetik - ezekből kiderül, hogy a mellbőség a siker egyik záloga. A fogyókúrás csodatechnikák arról győznek meg bennünket, hogy varázsütésre is megváltozhatunk. És akkor még nem beszéltünk a média befolyásolási mechanizmusának hiszékenységfalatkáiról. A hiszékenység végigkíséri a mesevilágot: Aesopus állattörténetei, Boccaccio Dekameronjának klasszikus novellái, Moliére és Shakespeare művei, hogy Mark Twain, a Lóvá tett város című elbeszéléséről ne is beszéljünk. A hiszékenységet gyakran azonosítják az emberi butasággal, mint Jevgenyij Svarc, A király meztelen című mesejátékában, de az élet alátámasztja a mesék valószerűségét. A különböző televíziócsatornákon tárgyú EGY HÍR NYOMÁBAN Néhány órával azután, hogy kiderült, végre valaki elvitte a közel hárommilliárdos lottófőnyereményt, egy weboldal jelent meg az egyik internetes szolgáltató szerverén: a főnyeremény főnyertese ezúton üzeni, hogy világ körüli útra lehet vele menni. A nyilvánvalóan „kamu" oldal felhívására állítólag már háromszázan jelentkeztek. (Index) gyítók praktizálnak, és jósnők mondanak biztos jövőt a hinni akaróknak. A bizonytalanság fel sem merül, mert a gyógyíthatatlanok gyógyulni szeretnének, a bizonytalanok pedig bízni akarnak. Itt csak bizonyosságok léteznek, megcáfolhatatlanul. Közben az illuzionisták produkcióit elintézzük egy kézlegyintéssel, s azt mondjuk: mindez csak trükk, bizonyíték nincs a kezünkben. Aztán az élet „illuzionistáinak” annak rendje, módja szerint mindent elhiszünk. Ha nem így volna, nem volnának házasságszédelgők, aki már ezer nőnek mondta el, hogy „Te vagy a legszebb ezen a világon”, elmondhatja az ezeregyediknek is. A hiszékenység lehet a butaság egyik fokmérője is. Itt a piramisjátékokra gondolok vagy azokra az egyértelmű csalásokra, amelyek eleve a hiszékenységre építenek - ecseteli Kiszely Márta pszichológus. - Tudnunk kell, hogy az emberek vágynak a sikerre. És főleg azok, akik magányosak, érzelmileg elhanyagoltak, és önértékelési zavaraik vannak. Jósdákba a „hiszékenyek" azért járnak, mert a bizonytalanság az, amit a legnehezebben viselünk el. Bizonyosságot akarunk, és ha valaki azt hallja, hogy jól kezdődik a következő éve, szinte tudattalanul megtesz mindent azért, hogy ez így is legyen. - Számtalan formája van a hiszékenységnek, a gyanútlanság is lehet az - mondja Réz András esztéta. - Van, aki hiszékeny akar lenni, mert előnyökben reménykedik. Például ez olvasható a weben: ha ezt és ezt teszed, akkor egy afrikai ország kormányfőjének örököse lehetsz. És persze a kellő ideológia is mindig megszületik ahhoz, hogy miért jelentkezik valaki ilyen abszurd hirdetésre: mert hatalmas nyereséget remél. Van, aki azt reméli, hogy ha elhisz valamit, emelkedik a társadalmi státusa. Ha befizetsz ezer forintot, nyerhetsz egy Mercedest. Vásárolhatsz földet a Holdon, vagy névlegesen ingatlanrész-tulajdonosa lehetsz valamilyen neves épületnek. Ezek teljesen értelmetlen dolgok, mert homályos a haszon lehetősége, de ott van! Persze mindez egy olyan világ lenyomata, ahol a sikeresség a legfontosabb „értékmérő”. A tekintélyelvű átverés is igen „népszerű”. Kultúrafüggő, hogy melyik az a társadalom, amelyikben ha valaki egyenruhát visel, máris megnyílnak előtte a kapuk. Nálunk még a vízvezetékszerelő-ruhába öltözött embert is minden fenntartás nélkül beengedik lakásukba a tulajdonosok - teszi hozzá az esztéta. - A hiszékenység persze boldogító érzés is, hiszen egyszerűbb így élni az életet, mint örökké a racionális magyarázatot keresni mindenben. A diktatúra kegyetlen eszközöket használ, de döntenek az ember helyett, irányítják, megmondják neki, milyen ideológiában kell hinnie, és miért. A demokrácia macerásabb, mert ott gondolkozni és dönteni kell, nem feltétlenül egyszerű kérdésekben is. Réz szerint a gyógyászat külön kategória, mert ha valaki beteg, akkor mindegy, hogy kinek, de el akarja hinni, hogy meggyógyulhat. Lehet az csodadoktor vagy akármilyen kókler - ez ősidők óta így van világszerte. A gond az, hogy ezt a helyzetet minden történelmi időben könnyű kiaknázni: az emberek kiszolgáltatott és kétségbeesett helyzetéből ma is többen és többen akarnak hasznot húzni. - Kétlem, hogy a reklámok hatására bárki elhinné, hogy valóban eltűnnek a ráncai - állítja a szakember. - De sok nő úgy érzi, hogy a vásárlással már eleget tett a társadalom ama elvárásának, hogy szép és fiatalos maradjon. De a hiszékenység egyben a túlélés is. Fárasztó, gyötrő és túlságosan időigényes lenne, ha az ember mindig mindenben kételkedne, senkinek és semmiben nem hinne. Normális keretek között a hiszékenység a lelki békét is jelenti. Biczó Henriett Az emberek vágynak a sikerre, főleg azok, akik magányosak, érzelmileg elhanyagoltak. A pénz sok mindenre megoldásnak tűnik SZÍNREBONTÁS A gubancos tárgyilagosság A nemzedék, melyhez tartozom, abban nőtt fel, hogy Bálint György olyasféle értéket jelent a publicisztikában, mint József Attila a költészetben. Épp ezért mindig bosszantott, ha kiderült, hogy még A toronyőr visszapillant bővített kiadásából is számos cikke hiányzik. Ha csak tehettem, próbáltam előkeríteni ezeket, és eszembe se jutott, hogy akadhat opus, amit jobb lenne meg sem találnom. Az történt, hogy Bálint György Új, sőt legújabb tárgyilagosság című, régóta ismert szösszenete az újraolvasáskor hirtelen talányossá vált számomra. Az apró szatíra a kritikust (adott esetben Remenyik Zsigmondot), tűzi tollhegyre, mondván: „tárgyilagossága” abból áll, hogy el sem olvassa, amiről bírálatot ír. Egyszerre zavarni kezdett, hogy semmit se tudok az előzményekről, pedig ami történt, igazán nem magától értetődő: Bálint is, Remenyik is baloldali, akkor miért egymást bántják? A kis cikkből az derül ki, hogy Schöpflin Aladár irodalomtörténetéről Bálint is, Remenyik is írt valamit, de a részletekről hallgat a jegyzetanyag. Bálint „egy folyóirat legújabb számá”-ról beszél, melyben „megemlékeztem" a Schöpflin-könyvről, s ugyanott „Remenyik Zsigmondi vetette rám magát”. Illett volna tudatni az olvasóval, mint más gubancos ügyek esetében, hogy kinek milyen címmel s hol jelent meg a cikke. Itt azonban semmi információ. Ha csak azt nem tekintjük ilyennek, hogy az Új, sőt legújabb tárgyilagosságot a Nyugat 1937. októberi száma közölte. Ennek egyébként be is dőltem: Bálint nyilván azért adta gyilkos glosszáját a Nyugatnak, mert a vita eddig is a Nyugatban zajlott. Hát nem: a Nyugatnak annyi köze van az ügyhöz, hogy Schöpflin ekkor nemcsak a vitatott könyv szerzője, de a Nyugat társszerkesztője is volt. Ha viszont nem a Nyugatban, akkor hol olvashatók a cikkek? Gondolat, Századunk, Cobden, Literatúra, Korunk, Világirodalmi Szemle? Ezekben hiába kutakodom. Maradna még (Remenyik révén) a Szép Szó, de a cikkeknek semmi nyoma. A Szép Szó mégis nyomra vezető ötlet, hiszen Bálint ez idő tájt folyton a Szép Szó munkatársaival polemizál, például Ignotus Pálnak Az író beleszól hasábjain megjelent Baloldali mazochizmus című írásával. Hát igen, most is ez a kérészéletű, ám minden publikációjával vihart kavaró folyóirat adott teret a szellemi párbajnak. Schöpflin könyvének különösen nagy visszhangja támadt, hiszen először vállalkozott valaki arra, hogy a jelen irodalmát irodalomtörténetté kanonizálja. Feltétel nélkül dicsérők és könyörtelenül bírálók afférja zajlott, amikor Bálint György a maga Beleszólás a beleszólásokba című cikkét publikálta, melyben a Schöpflin-recepciót népfrontos szempontból értékelte, és ez a szempont késztette válaszra Remenyik Zsigmondot is. Pontosabban az, hogy Bálint szót sem ejtett a Schöpflinről megjelent hozsannák nem ritkán ízléstelen túlzásairól, hogy e cikkek némelyikében (bár akadt köztük a szélsőjobboldalon exponált szerzőé is) nem talált kipécézendő személyes érdeket, mindezt csak Fejtő Ferencnek, Ignotus Pálnak, Németh Andornak, Zsolt Bélának vetette szemére. Remenyik azt vette észre, hogy Bálint csakis a Szép Szó szerzői, vagyis az „urbánusok” ellen harcol gyilkos szarkazmusával. Csak ők goromba „ámokfutók”, akik „epés jóakarattal beleszóltak a kiváló esztéta és kritikus dolgába”. Úgy lép fel, mint aki csak a sértett indulatokból nem kér, de tartalmi kifogásokat, ha vannak ilyenek, készséggel akceptál. Eközben azonban az Ignotus Pál, Fejtő, Németh Andor és mások által felvetett konkrét kifogásokat, mint például Juhász Gyula le-, illetve a Nyugat szerepének (Schöpflin részéről nem is illendő) mértéktelen túlértékelése, tudomásul sem vesz. Bálint számára az sem gond, hogy Schöpflin a „népi” írók közül mindenkit szerepeltet, de alulértékeli József Attilát, említésre sem méltatja Déry Tibort, Remenyiket, aki ekkor már a Bűntudat szerzője, s egyáltalán a Szép Szó köréhez tartozókat. „Ha vannak a könyvben tisztázásra szoruló fejtegetések, ezekre rá kell mutatni, ezekkel polemizálni kell, ugyanolyan magasrendű esztétikai szempontból, mint amilyen magáé a könyvé” - mondja, mintha azok, akiket „ámokfutással” vádol, nem pontosan ezt tennék. A szöveg még kínos emlékeket is idéz: a pártállam kultúrpolitikája tette eszménnyé a színtelenített-szagtalanított, egyéni ízeitől megfosztott stílust, akkor szóltak az álszent kinyilat„ Érthető, hogy az özönvíz idején páni félelem fogta el azokat az állatokat, melyek Noé bárkájából kimaradtak. De érthetetlen, hogy egy sereg író a halhatatlanságot biztosító Noé bárkájának tekinti Schöpflin Aladár könyvét.Okoztatások ebben a regiszterben. Bálint ezen túl még szerénységre is inti a méltatlankodókat: „Nem értem - pirít rájuk - micsoda veszedelemmel jár, ha valaki Schöpflin könyvéből kimaradt? Érthető, hogy az özönvíz idején páni félelem fogta el azokat az állatokat, melyek Noé bárkájából kimaradtak. De érthetetlen, hogy egy sereg író a halhatatlanságot biztosító Noé bárkájának tekinti Schöpflin Aladár könyvét - fejtegeti. - Tudtommal még valamennyien élnek, és buzgón dolgoznak. Módjukban áll tehát, hogy műveikkel biztosítsák maguknak az irodalomtörténeti jelentőséget”. E megjegyzésnek azonban van egy szépséghibája: olyan valaki értetlenkedik itt, akinek a neve, mint „csípős és rugalmas szellemű színikritikusé", szerepel Schöpflin könyvben. Bálint fura állásfoglalásának egyszerű a nyitja: a népfrontos szemléletnek kapóra jött a Szép Szó gárdájának méltánytalan szerepeltetése, az, hogy szövetségi politikáját Schöpflin Aladár értékrendjével is igazolhatja: mi azoknak udvariunk, akik valóban írók, és azokkal nem fogunk össze, akik, lám, nem képviselnek értéket. Erről szólt már a „baloldali mazochizmus” vitája is: a Gondolat köre, népfrontpolitika címén, a fajelmélettel kacérkodó, némely tekintélyuralmi rendszer iránt empátiát nyilvánító, a demokrácia létét vagy nemlétét másodrendű kérdésként kezelő erőket kívánta megnyerni, és éles bírálatban részesítette a nemzetiszocialista eszmét még „népi” formájában is elutasító, a demokráciát igenlő Szép Szó megnyilvánulásait. Bálint Györgynek mozgalmi feladata volt irodalompolitikai cikkeiben megvalósítani ezt a kettősséget, az urbánusokkal szemben inkvizítori szigort, a népiekkel szemben a végsőkig menő toleranciát gyakorolni. Hiába bizonyosodott be még az ő életében, (1938 és 1943 között), hogy ez a taktika nemcsak téves, de eredménytelen is, ennek semmi nyoma írásaiban. Erdélyi Józsefről például e taktika jegyében írta meg, hogy egyetlen antiszemita vers nem ügy, legfeljebb kínos botlás. Később, amikor már Erdélyinek több kötetnyi ilyen verse volt, sőt szervezett formában is csatlakozott a nyilasokhoz (miközben azért még „népi” írónak számították maguk a „népiek” is), Bálintnak erről szava se volt. (Gondolom, mert nem lehetett volna anélkül, hogy a mozgalom árulójának ne minősítsék.) így lett végül éppen ő az „új tárgyilagosság" megtestesítője, hiszen olyan érvekkel minősítette mások cikkeit, mintha el sem olvasta volna azokat. Bevallom, ezen annyira elszomorodtam, hogy inkább újra elolvastam Bálint romolhatatlan remekműveinek egyikét, a hajléktalan Hunta Máriáról szóló Történelmi életrajzot, s ennek már az első bekezdése is elég volt, hogy megint úgy tudjam érezni, Bálint olyasféle érték a publicisztikában, mint József Attila a költészetben. NYERGES ANDRÁS PAUTZER-EMLÉKOÍVAS ÚJSÁGÍRÓ, PUBLICISTA AHOGY TETSZIK Magyar Hírlap 23