Magyar Hírlap, 2003. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-11 / 9. szám

2003. január 11szombat Hiszékenység: kulcs a sikerhez és a bizonyossághoz A hitnek, a tudásvágynak és a hiszékenység­nek ugyanaz a forrásvidéke: minden ember természeténél fogva tudásra törekszik. Ismer­ni, érteni akarja azt a világot, amelyben él, embertársairól, saját magáról és sorsáról min­dent tudni szeretne. Az ember nem csak egy, hanem több világban él. Az egyik világ értel­mezi a másikat. A tudomány világa is egyike a világoknak, amely más világokat értelmez. De nemcsak a hitnek, tudásvágynak és hiszé­kenységnek van ugyanott a forrásvidéke, a kételkedés és a gyanakvás is ugyanabból a forrásból táplálkozik. Mert az igazat akarjuk tudni. S nem fogadunk el bármit tudásnak. A gyerek nemcsak az okokra és az értelemre kérdez, hanem gyanakodva azt is meg akarja tudni, nem csapjuk-e be. Megkérdi, hogy tényleg megtörtént-e az, amit elmeséltünk, vagy csak úgy kitaláltuk? Tényleg a gólya hoz­­za-e a gyereket? A mese is igaz, talán való­dibb, mint a valódi, de másképpen igaz. Fon­tos tudnunk, hogy így vagy úgy igaz az, amit mondanak nekünk. De felül akarjuk bírálni. Hiszékenységről akkor beszélhetünk, amikor a kétkedés mechanizmusa egyáltalán nem lép működésbe. Pontosabban szólva: akkor beszélünk hitről, amikor a kételkedés mechanizmusa vagy nem lép működésbe, vagy pedig már túljutottunk, és úrrá lettünk a kétkedésen. De hát a hit nem hiszékenység, hanem valami egészen más - olvasható Hel­ler Ágnes filozófusnak a Magyar Tudomány egyik 1997-es számában megjelent, Elmélke­dés a hiszékenységről című tanulmányában. A cikk apropóját az úgynevezett áltudomá­nyok terjedése és népszerűsége adta. Hogy napjainkban mekkora üzlet a hiszé­kenység, azt mindenki jól tudja. Az is tisztá­ban van az „üzletág” természetével, aki ezt kihasználja, és sokszor az is, aki „bedől” a hazugságoknak. A szépségipar tulajdonkép­pen ebből él. A több ezer forintos ránctala­­nító csodakrémek például szinte napok alatt „eltüntetik” a megpróbáltatásokkal teli élet mély barázdáit az arcokról. A plasztikai mű­tétek azért népszerűek, mert Hoollywood csillogását hirdetik - ezekből kiderül, hogy a mellbőség a siker egyik záloga. A fogyókú­rás csodatechnikák arról győznek meg ben­nünket, hogy varázsütésre is megváltozha­tunk. És akkor még nem beszéltünk a média befolyásolási mechanizmusának hiszékeny­ségfalatkáiról. A hiszékenység végigkíséri a mesevilágot: Aesopus állattörténetei, Boccaccio Deka­­meronjának klasszikus novellái, Moliére és Shakespeare művei, hogy Mark Twain, a Ló­vá tett város című elbeszéléséről ne is beszél­jünk. A hiszékenységet gyakran azonosítják az emberi butasággal, mint Jevgenyij Svarc, A király meztelen című mesejátékában, de az élet alátámasztja a mesék valószerűségét. A különböző televíziócsatornákon tárgyú­ EGY HÍR NYOMÁBAN Néhány órával azután, hogy kiderült, végre va­laki elvitte a közel há­rommilliárdos lottófő­nyereményt, egy webol­­dal jelent meg az egyik internetes szolgáltató szerverén: a főnyere­mény főnyertese ezúton üzeni, hogy világ körüli útra lehet vele menni. A nyilvánvalóan „ka­mu" oldal felhívására ál­lítólag már háromszá­zan jelentkeztek. (Index) gyítók praktizálnak, és jósnők mondanak biztos jövőt a hinni akaróknak. A bizonyta­lanság fel sem merül, mert a gyógyíthatatla­nok gyógyulni szeretnének, a bizonytalanok pedig bízni akarnak. Itt csak bizonyosságok léteznek, megcáfolhatatlanul. Közben az il­luzionisták produkcióit elintézzük egy kézle­gyintéssel, s azt mondjuk: mindez csak trükk, bizonyíték nincs a kezünkben. Aztán az élet „illuzion­istáinak” annak rendje, módja sze­rint mindent elhiszünk. Ha nem így volna, nem volnának házasságszédelgők, aki már ezer nőnek mondta el, hogy „Te vagy a leg­szebb ezen a világon”, elmondhatja az ezer­egyediknek is.­­ A hiszékenység lehet a butaság egyik fokmérője is. Itt a piramisjátékokra gondo­lok vagy azokra az egyértelmű csalásokra, amelyek eleve a hiszékenységre építenek - ecseteli Kiszely Márta pszichológus. - Tud­nunk kell, hogy az emberek vágynak a siker­re. És főleg azok, akik magányosak, érzelmi­leg elhanyagoltak, és önértékelési zavaraik vannak. Jósdákba a „hiszékenyek" azért jár­nak, mert a bizonytalanság az, amit a legne­hezebben viselünk el. Bizonyosságot aka­runk, és ha valaki azt hallja, hogy jól kezdő­dik a következő éve, szinte tudattalanul meg­tesz mindent azért, hogy ez így is legyen. - Számtalan formája van a hiszékenység­nek, a gyanútlanság is lehet az - mondja Réz András esztéta. - Van, aki hiszékeny akar lenni, mert előnyökben reménykedik. Pél­dául ez olvasható a weben: ha ezt és ezt te­szed, akkor egy afrikai ország kormányfőjé­nek örököse lehetsz. És persze a kellő ideo­lógia is mindig megszületik ahhoz, hogy miért jelentkezik valaki ilyen abszurd hirde­tésre: mert hatalmas nyereséget remél. Van, aki azt reméli, hogy ha elhisz valamit, emel­kedik a társadalmi státusa. Ha befizetsz ezer forintot, nyerhetsz egy Mercedest. Vásárol­hatsz földet a Holdon, vagy névlegesen in­gatlanrész-tulajdonosa lehetsz valamilyen neves épületnek. Ezek teljesen értelmetlen dolgok, mert homályos a haszon lehetősége, de ott van! Persze mindez egy olyan világ le­nyomata, ahol a sikeresség a legfontosabb „értékmérő”.­­ A tekintélyelvű átverés is igen „nép­szerű”. Kultúrafüggő, hogy melyik az a tár­sadalom, amelyikben ha valaki egyenruhát visel, máris megnyílnak előtte a kapuk. Ná­lunk még a vízvezetékszerelő-ruhába öltö­zött embert is minden fenntartás nélkül beengedik lakásukba a tulajdonosok - teszi hozzá az esztéta. - A hiszékenység persze boldogító érzés is, hiszen egyszerűbb így él­ni az életet, mint örökké a racionális magya­rázatot keresni mindenben. A diktatúra ke­gyetlen eszközöket használ, de döntenek az ember helyett, irányítják, megmondják ne­ki, milyen ideológiában kell hinnie, és miért. A demokrácia macerásabb, mert ott gondol­kozni és dönteni kell, nem feltétlenül egy­szerű kérdésekben is. Réz szerint a gyógyászat külön kategória, mert ha valaki beteg, akkor mindegy, hogy ki­nek, de el akarja hinni, hogy meggyógyulhat. Lehet az csodadoktor vagy akármilyen kók­ler - ez ősidők óta így van világszerte. A gond az, hogy ezt a helyzetet minden történelmi időben könnyű kiaknázni: az emberek kiszol­gáltatott és kétségbeesett helyzetéből ma is többen és többen akarnak hasznot húzni. - Kétlem, hogy a reklámok hatására bár­ki elhinné, hogy valóban eltűnnek a ráncai - állítja a szakember. - De sok nő úgy érzi, hogy a vásárlással már eleget tett a társada­lom ama elvárásának, hogy szép és fiatalos maradjon. De a hiszékenység egyben a túlélés is. Fárasztó, gyötrő és túlságosan idő­igényes lenne, ha az ember mindig minden­ben kételkedne, senkinek és semmiben nem hinne. Normális keretek között a hiszékeny­ség a lelki békét is jelenti. Biczó Henriett Az emberek vágy­nak a sikerre, főleg azok, akik magá­nyosak, érzelmileg elhanyagoltak. A pénz sok min­denre megoldás­nak tűnik SZÍNREBONTÁS A gubancos tárgyilagosság A nemzedék, melyhez tartozom, abban nőtt fel, hogy Bálint György olyasféle értéket jelent a publicisztiká­ban, mint József Attila a költészetben. Épp ezért min­dig bosszantott, ha kiderült, hogy még A toronyőr visszapillant bővített kiadásából is számos cikke hiányzik. Ha csak tehettem, próbáltam előkeríteni ezeket, és eszembe se jutott, hogy akadhat opus, amit jobb lenne meg sem találnom. Az történt, hogy Bálint György Új, sőt legújabb tárgyilagosság című, régóta ismert szösszenete az új­­raolvasáskor hirtelen talányossá vált számomra. Az apró szatíra a kritikust (adott esetben Remenyik Zsigmondot), tűzi tollhegyre, mondván: „tárgyila­gossága” abból áll, hogy el sem olvassa, amiről bírá­latot ír. Egyszerre zavarni kezdett, hogy semmit se tu­dok az előzményekről, pedig ami történt, igazán nem magától értetődő: Bálint is, Remenyik is baloldali, akkor miért egymást bántják? A kis cikkből az derül ki, hogy Schöpflin Aladár irodalomtörténetéről Bá­lint is, Remenyik is írt valamit, de a részletekről hall­gat a jegyzetanyag. Bálint „egy folyóirat legújabb szá­­má”-ról beszél, melyben „megemlékeztem" a Schöpflin-könyvről, s ugyanott „Remenyik Zsig­mondi vetette rám magát”. Illett volna tudatni az ol­vasóval, mint más gubancos ügyek esetében, hogy ki­nek milyen címmel s hol jelent meg a cikke. Itt azon­ban semmi információ. Ha csak azt nem tekintjük ilyennek, hogy az Új, sőt legújabb tárgyilagosságot a Nyugat 1937. októberi száma közölte. Ennek egyéb­ként be is dőltem: Bálint nyilván azért adta gyilkos glosszáját a Nyugatnak, mert a vita eddig is a Nyugat­ban zajlott. Hát nem: a Nyugatnak annyi köze van az ügyhöz, hogy Schöpflin ekkor nemcsak a vitatott könyv szerzője, de a Nyugat társszerkesztője is volt. Ha viszont nem a Nyugatban, akkor hol olvasha­tók a cikkek? Gondolat, Századunk, Cobden, Litera­­túra, Korunk, Világirodalmi Szemle? Ezekben hiába kutakodom. Maradna még (Remenyik révén) a Szép Szó, de a cikkeknek semmi nyoma. A Szép Szó mégis nyomra vezető ötlet, hiszen Bálint ez idő tájt folyton a Szép Szó munkatársaival polemizál, például Igno­tus Pálnak Az író beleszól hasábjain megjelent Balol­dali mazochizmus című írásával. Hát igen, most is ez a kérészéletű, ám minden publikációjával vihart ka­varó folyóirat adott teret a szellemi párbajnak. Schöpflin könyvének különösen nagy visszhangja tá­madt, hiszen először vállalkozott valaki arra, hogy a jelen irodalmát irodalomtörténetté kanonizálja. Fel­tétel nélkül dicsérők és könyörtelenül bírálók afférja zajlott, amikor Bálint György a maga Beleszólás a be­leszólásokba című cikkét publikálta, melyben a Schöpflin-recepciót népfrontos szempontból értékel­te, és ez a szempont késztette válaszra Remenyik Zsigmondot is. Pontosabban az, hogy Bálint szót sem ejtett a Schöpflinről megjelent hozsannák nem ritkán ízléste­len túlzásairól, hogy e cikkek némelyikében (bár akadt köztük a szélsőjobboldalon exponált szerzőé is) nem talált kipécézendő személyes érdeket, mindezt csak Fejtő Ferencnek, Ignotus Pálnak, Né­meth Andornak, Zsolt Bélának vetette szemére. Re­menyik azt vette észre, hogy Bálint csakis a Szép Szó szerzői, vagyis az „urbánusok” ellen harcol gyilkos szarkazmusával. Csak ők goromba „ámokfutók”, akik „epés jóakarattal beleszóltak a kiváló esztéta és kritikus dolgába”. Úgy lép fel, mint aki csak a sértett indulatokból nem kér, de tartalmi kifogásokat, ha vannak ilyenek, készséggel akceptál. Eközben azon­ban az Ignotus Pál, Fejtő, Németh Andor és mások által felvetett konkrét kifogásokat, mint például Ju­hász Gyula le-, illetve a Nyugat szerepének (Schöpf­lin részéről nem is illendő) mértéktelen túlértékelé­se, tudomásul sem vesz. Bálint számára az sem gond, hogy Schöpflin a „népi” írók közül mindenkit szere­peltet, de alulértékeli József Attilát, említésre sem méltatja Déry Tibort, Remenyiket, aki ekkor már a Bűntudat szerzője, s egyáltalán a Szép Szó köréhez tartozókat. „Ha vannak a könyvben tisztázásra szo­ruló fejtegetések, ezekre rá kell mutatni, ezekkel po­lemizálni kell, ugyanolyan magasrendű esztétikai szempontból, mint amilyen magáé a könyvé” - mondja, mintha azok, akiket „ámokfutással” vádol, nem pontosan ezt tennék. A szöveg még kínos emlé­keket is idéz: a pártállam kultúrpolitikája tette esz­ménnyé a színtelenített-szagtalanított, egyéni ízeitől megfosztott stílust, akkor szóltak az álszent kinyilat­„ Érthető, hogy az özönvíz idején páni félelem fogta el azokat az állatokat, melyek Noé bárkájából kimaradtak. De érthetetlen, hogy egy sereg író a halhatatlanságot biztosító Noé bárkájának tekinti Schöpflin Aladár könyvét.O­koztatások ebben a regiszterben. Bálint ezen túl még szerénységre is inti a méltatlankodókat: „Nem értem - pirít rájuk - micsoda veszedelemmel jár, ha valaki Schöpflin könyvéből kimaradt? Érthető, hogy az özönvíz idején páni félelem fogta el azokat az állato­kat, melyek Noé bárkájából kimaradtak. De érthe­tetlen, hogy egy sereg író a halhatatlanságot biztosí­tó Noé bárkájának tekinti Schöpflin Aladár könyvét - fejtegeti. - Tudtommal még valamennyien élnek, és buzgón dolgoznak. Módjukban áll tehát, hogy mű­veikkel biztosítsák maguknak az irodalomtörténeti jelentőséget”. E megjegyzésnek azonban van egy szépséghibája: olyan valaki értetlenkedik itt, akinek a neve, mint „csípős és rugalmas szellemű színikriti­kusé", szerepel Schöpflin könyvben. Bálint fura állásfoglalásának egyszerű a nyitja: a népfrontos szemléletnek kapóra jött a Szép Szó gár­dájának méltánytalan szerepeltetése, az, hogy szövet­ségi politikáját Schöpflin Aladár értékrendjével is igazolhatja: mi azoknak udvariunk, akik valóban írók, és azokkal nem fogunk össze, akik, lám, nem képviselnek értéket. Erről szólt már a „baloldali ma­zochizmus” vitája is: a Gondolat köre, népfrontpoli­tika címén, a fajelmélettel kacérkodó, némely tekin­télyuralmi rendszer iránt empátiát nyilvánító, a de­mokrácia létét vagy nemlétét másodrendű kérdés­ként kezelő erőket kívánta megnyerni, és éles bírálat­ban részesítette a nemzetiszocialista eszmét még „né­pi” formájában is elutasító, a demokráciát igenlő Szép Szó megnyilvánulásait. Bálint Györgynek moz­galmi feladata volt irodalompolitikai cikkeiben meg­valósítani ezt a kettősséget, az urbánusokkal szem­ben inkvizítori szigort, a népiekkel szemben a végső­kig menő toleranciát gyakorolni. Hiába bizonyoso­dott be még az ő életében, (1938 és 1943 között), hogy ez a taktika nemcsak téves, de eredménytelen is, en­nek semmi nyoma írásaiban. Erdélyi Józsefről pél­dául e taktika jegyében írta meg, hogy egyetlen anti­szemita vers nem ügy, legfeljebb kínos botlás. Ké­sőbb, amikor már Erdélyinek több kötetnyi ilyen ver­se volt, sőt szervezett formában is csatlakozott a nyi­lasokhoz (miközben azért még „népi” írónak számí­tották maguk a „népiek” is), Bálintnak erről szava se volt. (Gondolom, mert nem lehetett volna anélkül, hogy a mozgalom árulójának ne minősítsék.) így lett végül éppen ő az „új tárgyilagosság" meg­testesítője, hiszen olyan érvekkel minősítette mások cikkeit, mintha el sem olvasta volna azokat. Bevallom, ezen annyira elszomorodtam, hogy inkább újra elol­vastam Bálint romolhatatlan remekműveinek egyi­két, a hajléktalan Hunta Máriáról szóló Történelmi életrajzot, s ennek már az első bekezdése is elég volt, hogy megint úgy tudjam érezni, Bálint olyasféle érték a publicisztikában, mint József Attila a költészetben. NYERGES ANDRÁS PAUTZER-EMLÉKOÍVAS ÚJSÁGÍRÓ, PUBLICISTA AHOGY TETSZIK Magyar Hírlap 23

Next