Magyar Hírlap, 2004. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-09 / 7. szám

14 • Magyar Hírlap • 2004. január 9., péntek kultúra Odaítélték a Barcsay-jutalmakat A Magyar Képzőművészeti Egyetem növendékei közül az idén hatan részesülnek Barcsay-jutalomban. A Bar­­csay Alapítvány kuratóriu­mának döntése alapján Podhraczky Tamás Mária szobrász-, Czene Márta fes­tő-, Farkas Balázs festő-, Lé­­nárd Anna szobrász-, Ra­­bóczki Judit szobrász- és Szabadvári Attila képgrafi­kus szakos hallgató veheti át a díjat. A díjazott munkák­ból álló tárlat január 24-éig tekinthető meg a VI. kerületi Andrássy út 69-71. szám alatt, a Magyar Képzőművé­szeti Egyetem Barcsay Ter­mében. (mti) Egy portugál apáca levelei Mariana Alcoforado: Egy portugál apáca levelei cí­mű drámáját mutatják be a Nemzeti Színház Stúdiójá­ban január 13-án. A darabot Halász Péter állítja színre. Mariana Alcoforado szerel­mes leveleit gróf Chamilly kapitánynak írta Párizsban 1670 körül. A főbb szere­pekben Pásztor Edina, Krasznahorkai Ágnes, Ta­bán Marianne, Falvay Klára, Juhász Gabriella és Bagdi Bella. (mh) •1 mondatban • Garas Dezső betegsége miatt a Kései találkozás cí­mű produkció szombaton el­marad a Játékszínben. A je­gyek a február 25-ei előadás­ra érvényesek, vagy 15 napon belül a pénztárban vissza­válthatók. (mh) • Az én Karinthym címmel Kézdy György estjét tekint­hetik meg ma este hétkor a Spinoza-házban (Bp. VII., Dob u. 15.). (mh) • A Vigadó Galériában (Bp. V. Vigadó tér 2.) január 25- éig meghosszabbították Ivá­­nyi Katalin festőművész egyéni kiállítása és „A tördelt metaforák” című csoportos tárlat nyitva tartását. (mh) Az írók nem alamizsnát kérnek Az irodalmi szervezetek összefogtak­­ Törvényt és nagyobb hatáskört szeretnének Az írók, úgy látszik, megirigyel­ték a filmeseket, pontosabban a tavaly év végén elfogadott film­törvényt. A héten kilenc író­szervezet képviselője járt Hil­ler István kulturális miniszter­nél, és gyakorlatilag megala­kult egy irodalmi kerekasztal. A február 9-én folytatódó meg­beszéléssorozat célja az irodal­mi élet átfogó, lehetőleg törvé­nyi szabályozása. Balogh Gyula A szerdai első randevú előzmé­nyeként három irodalmi szerve­zet sérelmezte, hogy a kulturális tárca által tavaly októberben kiírt Édes Anyanyelvünk című pályázat részleteiről nem kérték ki az irodalmi szervezetek véle­ményét. Hiller jóvátételként sze­mélyes találkozót ajánlott fel, és mint a megbeszélést követően mondta, ezzel a pályázattal szik­lát dobott az állóvízbe. A megbe­szélésen a pályázatról végül ke­vés szó esett, annál több egy leendő irodalmi törvényről. Csaplár Vilmos, az 1997-ben alakult és 160 tagú Szépírók Tár­saságának az elnöke kérdésünk­re elmondta, nem csupán arról van szó, hogy egy újabb szakmai csoport nagyobb részt követel a költségvetésből, hanem a rend­szerváltás óta toldozott-foldo­­zott irodalomfinanszírozást kel­lene hatékonyabbá tenni, olyan­ná, amilyennel már az Európai Unióba is be lehet lépni. Az írószervezetek abban is egyetértenek, hogy elsősorban az irodalmi műhelyek és szerveze­tek eddigi finanszírozását kelle­ne módosítani. Mezey Katalin, az Írók Szakszervezetének főtit­kára szerint a szépirodalmi ki­adóknak, folyóiratoknak is szük­ségük lenne működési támoga­tásra, mert e nélkül nem tudnak fennmaradni. Ráadásul tavaly kilenc írószervezet összesen 39,4 millió forint állami támogatást kapott - teszi hozzá a főtitkár asszony. Menyhért Anna, a 250 tagot számláló és évente 2,5 mil­lió forinttal gazdálkodó József Attila Kör vezetője megjegyzi, a legfőbb probléma, hogy a hazai írószervezeteknek nincs igazi funkciójuk, emellett nem ren­delkeznek azzal a presztízzsel és azokkal a jogosítványokkal és nem utolsósorban anyagi kondí­ciókkal, melyekkel például euró­pai társaik. Menyhért Anna tag­ja az Európai Írókongresszus (EWC) elnökségének, így gya­korlatból tudja, hogy ennek a szervezetnek a véleményét rend­szeresen kikérik például az ép­pen készülő új uniós szabályok­ról. Menyhért Anna szerint a ha­zai szervezeteknek szükségük lenne jogi és uniós szakértőkre, akik bizonyos konkrét kérdések­ben például uniós pályázatokon való részvételnél adnának ta­nácsot, de a szervezetek straté­giai szerepének meghatározásá­nál is nélkülözhetetlenek lenné­nek. Erre jelenleg nincs pénze sem a JAK-nak, de más irodalmi szervezetnek sem - fűzi hozzá a negyven év alatti írókat tömö­rítő József Attila Kör elnöke. Ka­lász Márton, a legnépesebb - 1200 tagú (ebből ötszáz határon túli) - hazai írószervezet, a Ma­gyar Írószövetség elnöke szerint az európai társszervezetek több­sége érdekvédelemmel is foglal­kozik, az írószövetségnek ehhez sem pénze, sem jogosultsága nincs, így kissé elavultnak te­kinthető a működésünk - jegyzi meg Kalász, aki szerint ezen is mielőbb változtatni kellene. Több európai országban gya­korlat, hogy állami forrásból bi­zonyos kortárs művekből felvá­sárolnak egy meghatározott pél­dányszámot és ezeket a kiadvá­nyokat ingyenesen könyvtárak­nak juttatják el. Mezey Katalin szerint ezt nálunk is be kellene vezetni, hiszen főként a kisebb vidéki könyvtárakra, de a na­gyobbakra is jellemző, hogy évek óta nem vásárolnak kortárs szépirodalmat. Menyhért Anna úgy gondolja, hogy Magyaror­szágon is érdemes megfontolni a 15 európai országban megho­nosított nyilvános haszon­köl­csönzés kiépítését. A rendszer lényege, hogy egyes reprezenta­tív mintakönyvtárakban mért adatok alapján kiszámítják az egyes művek kölcsönzési gyako­riságát, írójuk pedig egy összeg­ben évente kapja meg az ez után neki járó összeget. Mezey Kata­lin megemlíti, hogy Belgiumban például egy állami közalapít­ványnál külön összeget (írón­ként 12-szer száz eurót, több mint háromszázezer forintot) lehet igényelni író-olvasó talál­kozók megtartására. A Magyar Írószövetség, az Írók Szakszer­vezete, a JAK és az 1998-ban alapított, a 35 év alatti írókat tö­mörítő, hatvan tagot számláló Fiatal írók Szövetsége is úgy gondolja, hogy rendezni kellene az irodalmi ösztöndíjak rend­szerét. L. Simon László a Fiatal írók Szövetségének elnöke sze­rint nálunk bizonytalan, sokszor késedelmes az ösztöndíjak eljut­tatása a jogosultakhoz. Mezey Katalin szerint míg Hollandiá­ban évente mintegy száz író jut­hat állami ösztöndíjhoz, Norvé­giában vagy Finnországban pe­dig akár nyugdíjas korig is el le­het nyerni ösztöndíjat, nálunk évente tíz prózaíró 12 hónapra havi bruttó 64 ezer forintért pályázhat a Móricz-ösztöndíj­­ra, évente hat drámaíró pedig ugyanennyi összegért az Ör­­kény-ösztöndíjra. Emellett létez­nek más kisebb ösztöndíjak is. Úgy tudjuk, az irodalmi ke­rekasztal februári megbeszélé­sére a szervezetek már konkrét témavázlattal érkeznek, ám hogy ebből mikorra lesz törvény, az kérdéses. A filmtörvény előké­szítésének elhúzódását látva az irodalmi törvényre minden bi­zonnyal még jócskán várni kell. Belgiumban lehet pályázni író-olvasó találkozók finanszírozására, nálunk még nem. Csaplár Vilmos felolvasása Vadregény című új kötetéből a Trafóban­­ Bárdos Deák Ágnes műsorvezető, a szerző, Margócsy István irodalomtörténész és Helyey László színművész Tardos Tibor halálára Nyolcvanhat éves korában Tardos Tibor, Berettyóújfaluban született magyar író Pá­rizsban meghalt. Az apját, dr. Tardos Hen­rik ügyvédet jobban ismertem, mint őt magát, és ma is látom magam előtt azt a megilletődött férfit, aki talán 1946-ban pu­ha kötésű francia nyelvű könyveket emelt ki az üveges könyvszekrényből: a fia, Tibor műveit. Kért, hogy vigyázva fogjam őket, mert széthullásra hajlamosak. A fiát 1938-ban kimentette Párizsba, őt magát a szüleimmel együtt Ausztriába de­portálták, ahonnan vissza tudott jönni, a fe­­leségét, Auschwitzba, ahonnan nem jött vissza. Két fia életben maradt, a fiatalabbik Péter, dzsesszzongorista, és az idősebb, Ti­bor, térképész és író, riporter, a francia el­lenállási mozgalom résztvevője, vállas, ki­sportolt, lendületes modorú, az én kamasz­szememben bámulatra méltó személyiség. Nagy bohém, mondták jámbor szüleim, de hát mégiscsak a fia Henrik bácsinak, aki éveken át vezetett egy pert apám ellen, míg a kúrián el nem vesztette, de ez a jogviszony a barátságuknak egyáltalán nem ártott. Tibor az ellenállásban kommunista vi­lágnézetre tért át, a pártba is belépett, és a háború után hazajött. A Szabad Nép gyak­ran közölt riportere lett, átlagos újságírói fizetését az apai támogatás egészítette ki, gyári riportjait Henrik bácsi kommentár nélkül ejtette. 1956-ban Tibort kizárták a pártból nem utolsósorban keserűre fordult írásai miatt, és ez jót tett neki, az akkori írószövetségi forrongásokban és kezdeményezésekben Tibor is benne volt, a magukat „gömbfej” néven említő írók társaságában otthon érezhette magát, jelzésül Sarkadi Imrét, Cseres Tibort, Szeberényi Lehelt, Márkus Istvánt említeném ebből a körből. Mint az Életképek című ötvenhat őszén induló fo­lyóirat kezdő munkatársa láttam őt, a szer­kesztőségben, amely leginkább a gömbfej territóriuma volt. Mint fegyveres őr engedtem be őt a jogi karon az értelmiség forradalmi bizottságá­nak helyiségébe, a rektori hivatalba. A for­radalom leverése után Déry Tibor, Háy Gyula és Zelk Zoltán társaságában Tardos Tibor is börtönbe került. Legközelebb a Murányi utcában talál­koztunk, mutatta új lakását, új felesége is volt, és büszke volt arra, hogy a rendkívül élénk színű falakat ő festette, a francia iro­dalomból a szürreális-abszurd műveket dicsérte, Jonescot és Beckettet, és mutatott egy új könyvéből (A tenger vize sós) egy fejezetet, amely eredeti helyet érdemelt a francia „új regényírók” körében. Tardos Tibor az emigráció mellett dön­tött, itthon nem volt itthon. Végzett a kom­munizmussal, és ezt a viszonyt nem akarta húzni-nyúzni. Nem a siker és a jólét ke­csegtette, hanem a szabadság. Párizsban szegény volt, egyetlen szobája nyílt egy öreg lépcsőházból. Özönvíz előtti Deux Chevaux kocsiján nagy kedéllyel vitt en­gem valahova 1970-ben egy találkozásra. Vállalkozott a Látogató lefordítására, de a regényt meg akarta húzni, amihez én nem járultam hozzá. Kétszer ment száműzetés­be Magyarországról, két rezsim fenyegette az életét, zárta börtönbe és némította el, harmadszori kísérletre nem vállalkozott. Közben a rendszer is megváltozott, de 1989-ben ő már hetvenegy éves volt, és maradt a párizsi lakásában. Erős nyelvi képzeletét, izmos szófűzését, szókimondó humorát az irodalomtörténet és az olvasók emlékezete remélhetőleg megőrzi. Jó ba­rátja volt Örkény István, az egypercesek novellákból egykötetnyit Minimítoszok cí­men Tardos Tibor fordított franciára. Ha valamiről nagy egyetértésben tudtunk be­szélgetni, az gyermekkorunk közös színhe­lye, Berettyóújfalu volt. Tisztelettel és sze­retettel őrzöm az emlékét. Konrád György Százmilliós vitatott pályázat Az Édes Anyanyelvünk pályázatra, melynek összdíjazása százmillió forint, január 22-éig lehet bekül­deni pályamunkákat. Három író­­szervezet - a Magyar Írószövet­ség, a József Attila Kör és a Szép­írók Társasága - a közzétételt kö­vetően elhamarkodottnak és elhi­­bázottnak nevezte a kiírást. Ezután néhány ponton változtat­tak a kiíráson így nem egy műért, mint eredetileg, hanem egy kötet­nyi versért, illetve novelláért jár az egyenként tízmillió forintos el­ső díj. Lehet pályázni még drámá­val és gyerekirodalmi művel is. A beérkezett pályázatokat 32 tagú előzsűri értékeli. A kiválasztott műveket egy későbbi, a miniszter által megnevezett zsűri díjazza. Rovatvezető Szarka Klára/e-mail szarka@mhirlap.hu/telefon 470-1283 Elmarad A londoni férfi forgatása Szervezési és finanszírozási okokból meghiúsult Tarr Béla új filmjének, a francia-magyar­­német angol koprodukcióban hónapok óta előkészítés alatt ál­ló A londoni férfinak a forgatása. A nemzetközi hírű, tavaly Kossuth-díjjal is kitüntetett filmrendező, Tarr Béla - aki az ügyről nem kívánt nyilatkozni - a Magyar Mozgókép Közalapít­vány főtitkárának, Tóth Erzsé­betnek írt levélben úgy fogal­mazott: „minden további fél­reértés, spekuláció elkerülése érdekében, felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy A londoni férfi forgatásának to­vábbi elcsúsztatását nem tu­dom elképzelni, a filmet sem­milyen későbbi időpontban nem tudom és nem fogom meg­rendezni.” A Georges Simenon krimijé­ből készülő játékfilmet az alko­tók Korzikán akarták leforgatni, s erre - a cselekményből adó­dóan - csak a téli hónapokban van lehetőség. A francia-ma­­gyar-angol-német koproduk­cióban készülő film forgatásá­nak megkezdéséhez azonban még nem állt össze a pénz, an­nak ellenére sem, hogy az euró­pai filmtámogatásokról döntő szervezet, az Euroimages októ­berben 400 ezer eurós (mintegy 104 millió forintos) támogatást szavazott meg Tarr Béla alkotá­sának. Téni Gábor, a film producere a Magyar Hírlapnak elmondta: reméli, hogy egy év csúszással, idén novembertől mégis lefor­gathatják A londoni férfit. Eh­hez azonban az is szükséges, hogy az érthetően csalódott és elkeseredett rendező megvál­toztassa mostani döntését. Tarr Béla új filmjének meg­hiúsulása nemzetközi szakmai körökben is nagy visszhangot válthat ki, hiszen a közelmúlt­ban a Variety című amerikai szaklap a „mesterek” vagyis a tíz legjobb európai rendező közé sorolta, a brit The Guardian rangsorában pedig a világ tizenharmadik legjobbjaként szerepelt. reá

Next