Magyar Hírlap, 2004. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

2004-01-22 / 18. szám

Rovatvezető Szále László/e-mail szale@mhirlap.hu/telefon 470-1310 Katonadolog író, rovata minden második csütörtökön jelenik meg, másfelől Valaki valaha azt mondta, hogy a háború sokkal komolyabb dolog annál, mintsem hogy katonákra lehetne bízni. Persze, most sem vagyok biztos a bizonyára pontat­lanul idézett mondatban, én soha nem az illető tekintélyt és a szó szerinti idézetet jegyzem meg, egyfelől mert nem is az illető sze­mélye érdekel, másfelől pedig nem is a mondás betű szerinti visz­­szaadása, hanem a lényege. Mindezen most azért elmélkedem, mert elnézve (ha egyáltalán látni őket az utcán) a mi katonáinkat, álmélkodva merengek, ebben az úgynevezett rendszerváltás utáni időkben ahány hadügyminiszter volt, mindegyik hozott valami újat. És meggyőződésem, hogy kö­zülük egyik sem volt katona. Min­denekelőtt az egyenruhák változ­nak menetrend szerint, nyilván­valóan nem kevés költséggel. Másfelől pedig a világtörténe­lem hamisítás nélküli lapjai, mely­ben hadvezérek, katonák, harco­sok, mondjuk Batu kán, Dzsingisz kán, Nagy Sándor, de a mi Atti­lánk is katonaként nyerték (veszí­tették) a háborúkat, és nem diplo­mataként. Azokról az időkről nem is beszélve, mikor a két hadvezér az attak előtt párbajt vívott egy­mással. Akkor most mi van? Az egyik eltörli a reggeli tornát, nyil­ván valaha fel volt mentve torná­ból, és azóta is utálja a korai test­mozgást. A másik leveszi a kato­nák fejéről a fejfedőt, és levente­sapkát ad rájuk, innen már csak egy lépés a csákó, a zsinóros men­te és a kard az oldalunkon. Csupa romantika, de szerencsére (?) jött egy másik hadügyminiszter, aki el­takarította ezt a nemzeti nosztal­giát, és katonásan bevezette az Ez már nem hadsereg, ez nem véd, nem támad, hanem egy költségesen felruházott díszőrség, de minek? amerikai stílust, megint új felsze­relés, ruházat, az a foltos, és már lehet sapka nélkül is tisztelegni, mint odaát, ami valami olyan, mint mikor az ember kalapot emel kalap nélkül. Mindez akkor vált számomra tragikussá, mikor barátom fiát lá­togattam meg (spanyolul tanult, abban segítettem), és a kapunál nem katonák, hanem valami őrző­védő szolgálat emberei állták az utamat. Nyivászta kölykök, nálam, szakaszparancsnok koromban a konyhán sem állták volna meg a helyüket, de azért beengedtek, meg sem nézték, van-e nálam fegyver, csak az igazolványomban látták, hogy tartalékos tiszt vol­tam, és intettek. Mondom Feri­nek, mi ez? Nem a katonák védik az objektumot? Ő úgy tudta, nem, mert ez egy vállalkozás, nekik meg nincs is fegyverük, az Karcagon van, a raktárban. Nem kérdeztem meg, nem akartam megzavarni a fiúban az újsütetű katonai dokt­rínát, csak azt kérdeztem meg hu­morba ágyazva, és mi lesz, ha harcra kerül a sor? Ő is nevetett rajta, és azt mondta, majd azt is elintézi egy vállalkozás. Szakmai ártalom volt, de megkérdeztem még, és mi van, ha berepülnek az ellenséges gépek, bombákkal, miegymás? Erre is csak nevetett, és azt mondta, ahogy átlépik a lég­teret, meg vannak véve. Meg­vesszük őket. Nem fogunk ezer­kétszáz lőszert kilőni rájuk da­rabonként. Bejöttek? Meg vannak véve! Istenem, gondoltam, mit tud­nak ezek a fiúk az elektronoptikai képátalakító rendszerről, egyálta­lán az éjjellátó készülékekről hat hónap alatt, miközben már a me­net közbeni hátraarcot is eltöröl­ték, nyilván az újsütetű parancs­nokok nem tudták, nem tudják, hogy az egyetlen vezényszó, amit jobb lábra kell kiadni. Ez több mint siralmas, ez már nem hadse­reg, ez nem véd, nem támad, ha­nem egy költségesen felruházott díszőrség, de minek? Aztán eszembe jutott, hogy például Gemenc már az IMF tulajdona, és ebből következően magamból kifelé fordulva azt mondtam, megint valakit (majdnem) idézve: Magyarország nem volt, hanem nincs. A véleményrovat állandó tárcáinak archívuma az interneten: www.magyarhirlap.hu/velemeny Tar Sándor 2004. január 22., csütörtök • Magyar Hírlap • 15 vélemény vita Jó ember kerestetik villamosmérnök fájdalmasnak tartja, hogy Draskovics Tibor miniszteri jelö­lése miatt is késlekedik a kutatás-fej­lesztés felelőseinek kinevezése. E­z az írás nem valaki el­len szól. Ellenkezőleg, csakis és kizárólag vala­ki (így, megszemélyesít­ve!) - a Magyar Köztársaság­­ mellett áll ki. Hónapok óta sejtjük, néhány napja pedig már bizonyossággal tudjuk, hogy Magyarország pénz­ügyi helyzete megromlott. Nem a gazdaság ingott meg, de termé­szetesen, a kettő —a gazdasági ér­tékteremtés és a fiskális-monetá­ris rendszer - nem független egy­mástól. Mellbevágóan ért mind­nyájunkat a hír, hogy a költségve­tésbe már amúgy is betervezett kemény megszorításokon felül, sürgősen össze kell kotorni jóval több mint százmilliárd forintot. Unalomig ismételt közhelynek számít, hogy kemény gazdasági versenyben kell megteremtenünk azokat az értékeket, amelyekből megélhetünk (lehetőleg jól), sőt gyarapodni tudunk, amelyek ré­vén felemelhetők a szegények, lesznek új munkahelyek, jut okta­tásra, kultúrára, az infrastruktúra fejlesztésére. Legalább ennyire fá­rasztóan ismételt bölcsesség, hogy csak a tudással, az újdonságok al­kalmazásával - innovációval - ké­pes versenyben maradni egy válla­lat éppúgy, mint egy egész ország. Sokat ismételt, de alig haszno­sított bölcsességek. Mert szép a takarékosság, ideig-óráig kelle­nek a megszorítások, de hosszabb távon abból megélni, gyarapodni nem lehet. Igaz, a pénzügymi­niszter-csere alkalmából hangoz­tatják, hogy a takarékosság elle­nére a fejlesztés elsőrendű szán­dék marad, de néhány friss fejle­mény kételyekre is okot ad. Nagy eredmény, hogy hosszas vajúdás után a magyar kormány is felismerte a gazdaság érdekeit szolgáló innováció fontosságát, és intézkedéseivel elkezdte helyre­hozni az elődei által alaposan el­rontott struktúrákat. A múlt nyá­ron kormányhatározat született arra, hogy az innovációért felelős, alacsony szintre lenyomott szer­vezet helyett idén január elejétől önálló hivatalt kell létrehozni. A parlament elfogadta az innová­ciós alapról szóló törvényt, amely garanciákat nyújt arra, hogy a be­folyt pénzeket a gazdaság erősíté­sére, az új kutatási eredmények mielőbbi és hatékony átvitelére mozgósítsák. Az is jó hír, hogy már érett formában leledzik a fej­lett országokban jól bevált mód­szereket követő, átfogó, előremu­tató innovációs törvény is. Mindezt jelentős előrelépésnek tekinthetnénk, de kár, hogy az egész nem működik, vagy mond­juk így, csupán alapjáraton megy, mert nincs vezető, aki elindítsa a gépezetet. Január vége közele­dik, s még mindig nincs meg sem a Nemzeti Kutatás-Fejlesztési Hivatalnak hat évre kinevezendő vezetője, sem a tevékenységét ellenőrizni hivatott és amellett a távlati stratégiákat előkészítő tanácsé sem. A kormányzati elképzelések nagyon fontos és hasznos alapel­veken nyugszanak: az egyik veze­tő a tudományos kutatásban gya­korlatot szerzett, itthon is, külföl­dön is elismert, jeles személyiség legyen, míg a másik a megvalósí­tásokban, a termelésben (szolgál­tatásokban) járatos, de nemzetkö­zileg szintén kellően elismert szakember, így egészítve ki egy­más ismereteit, kötődéseit és kap­csolatait. Nem lehet elégszer hangsúlyozni ugyanis, hogy az in­nováció nem kutatás és nem is profittermelő tevékenység, hanem csak tudás­sal, az új­donságok alkalmazá­sával - inno­vációval - képes ver­senyben maradni egy ország, a kettő együttese. A most megala­kult hivatalnak és az új törvény által keletkező pénzeknek az alap­vető és elsődleges feladata, hogy a gazdaságot segítse, erősítse a vállalkozásokat. Mindezekhez adódik még, többek között a fo­lyamatos és átgondolt működés érdekében: a kulcsszereplők olyan személyek legyenek, akik közvet­lenül nem kapcsolhatók aktuális pártpolitikához. Ezeket a kívánsá­gokat - úgy hírlik - a miniszterel­nöknek írt levelükben az ipari ve­zetők is megfogalmazták. A jeles elvek azonban egyelőre nem valósultak meg a gyakorlat­ban. A hivatal most áll föl, műkö­dését, felfogását, szervezeti alap­jait az elnöknek kell kialakítania, a vezető munkatársakat az ő ak­tív közreműködésével kell kine­vezni. Legalább ennyire lényeges, hogy a több évre kinevezendő tanácsnak ki áll az élén, milyen lesz a két ember viszonya, kiegé­szítik-e egymást, vagy kellemetle­nül rivalizálnak. Az alapelvek szerint a politika lehetőleg nem szól bele a kiválasztásba, hanem csakis a szakmai, vezetői kvalitá­soknak kell dominálniuk. Az, hogy ennyire elhúzódott a megbízás, mást mutat. Nem va­gyok bennfentes, nem tudhatom, mi folyik a koalíciós alkukon, mi­lyen szempontok szólhatnak bele az ügybe. De szakmán belül hírek keringenek, hiszen ez ,jól érte­sült” ország. Beszélik, több jeles személyt is felkértek, akik éppen a politikai erők beleszólása miatt mondták: köszönöm, nem kérek belőle. Beszélik: vannak jelöltek, akiknek viszont kevéssé örülné­nek a kutatók és a gazdasági ve­zetők. Egyébként a szakemberek mindkét szférából már a múlt év végén felhívták a kormány figyel­mét, az idő sürget, a munkát mi­előbb el kellene kezdeni. Mindeközben egy lényeges momentum is beleszólhat a huza­vonába. Ismert, hogy a miniszter­­elnök fontos munkatársa, a dön­tések előkészítője most éppen váltott, és leendő pénzügyminisz­terként már másra kell koncent­rálnia. Az átmeneti időszak alig­ha kedvez tehát a legjobb lépés esélyének. Egy biztos, a halogatás nem jó az országnak. Mindnyájunk érde­ke, hogy egészséges, küzdőképes, az újra fogékony és azt jól hasz­nosító gazdaságunk legyen. Ha megvannak már a jó eszközök, a gépezetet működtetni kellene. Tehát, Brechttel szólva: jó embe­rek kerestetnek! Szentgyörgyi Zsuzsa Forma-1 Jókó Csaba rajza Gumicső A magánorvos berendeli magánpáciensét a közkór­házba, bemegy maga is, ott levezeti a szülést, és fölveszi munkájáért a honoráriumot. Mi mást tehetne? Saját ren­delőjében tilos a szülés, s ott nincs állandóan rendelke­zésre álló személyzet. Amott pedig minden eszközt, medi­cinát kézre adnak. Használa­tukért fizetnie sem kell. Ha a közkórházban dolgo­zó, közpénzből fizetett közal­kalmazott orvos hálapénzt kap (előre kialkudva is), az az övé, s nem az intézményé. A nyomorgó kórházak igaz­gatói el nem vennék tőle. Az orvosi kamara szerint „a szü­lészeknek jár a hálapénz”. Sem a szakminiszter, sem a politikai államtitkár nem kérdőjelezi meg az utólag adott hálapénz törvényessé­gét, legföljebb azt teszi hoz­zá, hogy hát milyen megalá­zó ez az orvosok számára. De hát miért tűrik a meg­alázást? Avagy másról van szó? Netán kikerülhetetlen­­né tett rendszerről? Az adó­fizetők pénzéből működő közkórházakban törvényesí­tették?) a magánelsajátítást némely szakágban, és immár gyomormosó gumicsőként igyekeznek ledugni a rúgka­­páló társadalom torkán. Megannyi, rezsivel nem bajlódó tulajdonosként! Vagyis lezajlott egy fű alatti (ingyenes!) privatizáció. Ért­hető, miért tiltakoztak a kór­háztörvény ellen, e sajátos orvosi fait accomplit igye­keznek megvédeni. Nincs itt már szükség ma­­gánosító törvényre. Szólhat­na valaki a kormányosok­nak, mert ők még nem vet­ték észre. (kunis) Magyar Hírlap KÖZÉLETI NAPILAP Főszerkesztő Szombathy Pál Főszerkesztő-helyettesek Popovics Gizella, Farkas György Vezető lapszerkesztő Szluka Márton Lapszerkesztők Ipper Péter, Lépesfalvi Zoltán Művészeti vezető Lovasi Eszter Fotórovat-vezető Habik Csaba Hír és MH-online Köves Pál Főmunkatársak Gréczy Zsolt, Makai József, Para-Kovács Imre, R. Székely Julianna Kiadja Ringier Kiadó Kft. 1141 Budapest, Szugló u. 83-85. Telefon: 460-2500 Vezérigazgató Papp Béla Lapigazgató Czövek Hajnalka Hirdetési igazgató Komjáthy Katalin Marketingigazgató Holovács Annamária Terjesztési igazgató Bulyáki Iván Gyártási igazgató Végh Petra Szerkesztőség 1145 Budapest, Szugló u. 14., telefon: 470-1100, fax: 470-1296 Hirdetési igazgatóság 1145 Budapest, Szugló u. 14. Telefon: 470-1133, fax: 470-1136, e-mail: molnarek­@mhirlap.hu Hirdetésfelvétel, telefon: 470-1133, fax: 470-1136. Ügynökségi referens, telefon: 470-1140, fax: 470-1136 A hirdetések tartalmáért a lap nem vállal felelősséget! Előfizethető a Magyar Hírlap terjesztési osztályán, telefon: 460-2582, 460-2599, fax: 460-2490, e-mail: ligetfalvi@ringier.hu, ezenkívül a hírlapkézbesítőknél és a Hír­lap-előfizetési Irodánál (Budapest VIII., Orczy tér 1., levélcím: HELIR, Budapest 1900). Budapesten a Magyar Posta Rt. Üzleti és Logisztikai Központ kerületi ügyfélszolgálati irodáin, vidéken a postahivatalokban. Előfizetés külföldre: Batthyány Kultur-Press Kft., 1014 Budapest, Szentháromság tér 6., telefon és fax: 00-36-1-201-8891, e-mail: batthyany@kultur-press.hu. Előfizetésről, terjesztésről felvilágosítás a 06-40-200-549-es, helyi tarifával hívható számon, munkanapokon 9-17 óra között. HU ISSN 0133-1906 HU ISSN 0237-3807 Nyomtatás Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája Felelős vezető Burján Norbert igazgató

Next