Magyar Hírlap, 2010. október (43. évfolyam, 229-253. szám)

2010-10-06 / 233. szám

12MAGYAR HÍRLAPVÉLEMÉNY ÉS VITA2010. OKTÓBER 6., SZERDA Miklós cár és fővezére, Paszkevics herceg is »bölcs szigorral párosított­­­­ kegyelmet« kért a legyőzötteknek.... A német-cseh arisztokrata minisz­terelnök a cár kérésére cinikusan azt mondta: »A kegyelem jó dolog, de előbb egy kicsit akasztunk.« Bosszú és áldozat FAGGYAS SÁNDOR lapszerkesztő „Aradi vár, aradi vár, halál völgye, / Tizenhárom hős magyarnak teme­tője. / Viruljanak környékeden sír­virágok, / Feledhetetlen legyen az ő halálok.” - így zárul az aradi vérta­núk balladája, melynek több változa­tát 1849 után még mintegy száz évig sokan ismerték és el-elmondták ok­tóber 6-i nemzeti gyásznapunkon. 1849. október 6. a Ferenc József oszt­rák császár és­­ meg nem koronázott, uralkodói esküt nem tett, tehát tör­vénytelen­­ magyar király által jó­váhagyott, sőt szorgalmazott kímé­letlen megtorlás legsötétebb napja; ekkor végeztek ki tizenkét honvéd tábornokot és egy ezredest az aradi vár mellett, és ugyanezen a napon - Latour gróf osztrák hadügyminiszter bécsi meggyilkolásának évforduló­ján - hajtották végre Pesten a halálos ítéletet Batthyány Lajos grófon, az el­ső független magyar felelős kormány miniszterelnökén. „Szép kis deputáció megy az Úris­tenhez, hogy a magyarok ügyét kép­viselje” - állítólag ezt mondta búcsú­zóul társainak ma százhatvanegy éve az aradi vesztőhelyen elsőként fel­akasztott Poeltenberg Ernő lovag, osztrák származású honvéd tábor­nok. Pedig ő nem ismerhette a teljes, még nagyobb létszámú küldöttséget, azt sem tudhatta, hogy az „aradi ti­zenhármak” valójában tizenhatan voltak. A magyar szabadságharcban való részvételéért szintén Aradon vé­gezték ki Ormai (Auffenberg) Nor­bert (augusztus 22.) és Kazinczy Lajos (október 25.) honvéd ezredest is, vé­gül Ludwig Hauk alezredest, volt bé­csi forradalmárt (1850. február 19.). S igazából a tizenhetedik aradi vér­tanúként indokolt emlékeznünk Lenkey János honvéd tábornokra (a Galíciából 1848. május végén hu­szárszázadával hazaszökött, Petőfi által versben megörökített vitéz ka­pitányra­ , akit Aradon tábornok tár­saival együtt állítottak hadbíróság elé, de a per folyamán megőrült, emi­att nem ítélték el. Ő is Aradon, a bör­tönben halt meg, 1850. február 9-én. Az alkotmányos szabadságát és önállóságát védő magyar nemzet el­len hitszegő módon fegyvert fogó ab­szolutista Habsburg-kormányzat és megtorló gépezete nem tudta meg­bocsátani a magyaroknak, hogy 1848 őszétől szembeszálltak a nyir katonai ellenforradalommal, sőt a magyar or­szággyűlés az 1849. április 14-én Deb­recenben elfogadott függetlenségi nyilatkozattal „trónvesztettnek, ki­rekesztettnek és száműzöttnek” nyil­vánította a Habsburg-Lotharingiai­­házat. Azt sem tudta megbocsátani a Habsburg-udvar a magyaroknak, hogy az ifjú császárnak az orosz cár­hoz kellett alázatosan (kézcsókkal!) katonai segítségért fordulnia, ráadá­sul a Görgei tábornok vezette ma­gyar fősereg az oroszok előtt tette le a fegyvert. És ezek után még Mik­lós cár és fővezére, Paszkevics her­ceg is „bölcs szigorral párosított ke­gyelmet” kért a legyőzötteknek. A 19 éves Habsburg-uralkodó azon­ban anyjára, a magyargyűlölő Zsó­fia főhercegnőre, miniszterelnökére, a Széchenyi által „halvány vámpír­nak” titulált Schwarzenberg her­cegre és a „bresciai hiénaként” em­legetett, bosszúszomjas Haynau táborszernagyra hallgatott. A német­­cseh arisztokrata miniszterelnök a cár kérésére cinikusan azt mondta: „A kegyelem jó dolog, de előbb egy kicsit akasztunk.” Nagy szerepe volt abban, hogy a megtorlás mértékét il­letően augusztus végéig ingadozó if­jú császár úgy határozott, hogy a fő­vezérnek nem kell előzetes engedélyt kérnie a kivégzésekhez, csak a végre­hajtott halálos ítéleteket kellett jelen­tenie Bécsbe. A teljhatalmat kapott Haynau a honvédseregben szolgált valameny­­nyi volt cs. kir. tisztet rögtönítélő el­járással halálra akarta ítélni és kivé­geztetni, de az első számú célpontnak a magyar hadsereg tábornokai szá­mítottak. Világos után a harminc ma­gyar tábornok közül tizenöt került az oroszok és az osztrákok kezére. A cár személyes közbenjárására a bé­csi udvar megkegyelmezett Görgei Artúrnak, egyúttal családjával együtt a dél-ausztriai Karintiába internálta, és szintén megkegyelmezett Kiss Pál vezérőrnagynak, a stratégiai fontos­ságú péterváradi erőd parancsnoká­nak, aki a védők szabad elvonulása és büntetlensége fejében adta meg ma­gát szeptember elején. A többi tábor­noknak azonban nem volt kegyelem. Bár a beteg lelkű, gonosz Haynau nem érte el végső célját, az 1849-50-es hadbírósági eljárásokban halálra ítél­tek közül legalább 130 katonai és pol­gári személyt végeztek ki, továbbá több mint ezer embert bebörtönöz­tek, több tízezer honvédet pedig bün­tetésként évekre besoroztak a cs. kir. hadseregbe. A szabadságharc leverését követő kegyetlen megtorlás szinte egy évti­zedig tartott, de a mélypont 1849. ok­tóber hatodika volt. Akkor élt eleink Aradban a magyar Golgotát látták, joggal, mert az aradi vértanúk éle­tüket áldozták a hazáért és a szabad­ságért. Értünk, mai magyarokért is. Ezért legalább ma emlékezzünk rá­juk minél több családban, iskolában, munkahelyen, és „áldó imádság mel­lett” mondjuk el szent neveiket: Lá­zár Vilmos. Dessewffy Arisztid. Kiss Ernő. Schweidel József. Poeltenberg Ernő. Török Ignác. Láhner György. Knezic Károly. Nagysándor Jó­zsef. Leiningen-Westerburg Ká­roly. Aulich Lajos. Damjanich János. Vécsey Károly. rt faggyas.sandor@magyarhirlap.hu A Világos utáni első mártír KOVÁCS EMŐKE történész Amikor Görgei Artúr serege 1849. augusztus 13-án Világos mellett, a szőlősi mezőn Paszkevics orosz főpa­rancsnok hada előtt letette a fegyvert, az osztrákok már tudták: a táborno­koknak bitófát szán a bécsi uralkodó. Az aradi vértanúk nevét híven őrzi a nemzeti emlékezet. Az áldozatok szá­ma azonban, mint tudjuk, jóval több. Van, aki előbb esett hadbírósági halá­los ítélet alá, mint a magyar Golgota tizenhárom áldozata. 1849. augusztus 20-án Temesváron sebtében kivé­geztek egy 23 éves huszár őrnagyot, Hruby Gyulát. Budán vendégeskedek egy család­nál. Az ablakból a Citadellát látom. A ház ura velem szemben. A bresciai hiéna első áldozata testvérének le­származottja ő. A család hűen ápol­ja Schwanenheimi Hruby Gyula em­lékét. A fiatal katona cseh családból származott, Magyarországon szüle­tett, németül beszélt, és római kato­likus honvédtisztként vett részt a ma­gyar szabadságharcban. Hruby Gyula 1826-ban látta meg a napvilágot, Versecen. Bátyjához, Ká­rolyhoz hasonlóan az 1. huszárezredbe állt be kadétnak, 1844-ben. Két esz­tendő múlva szerezte meg tiszti rang­ját. Amikor kitört a magyar forrada­lom, az ifjú hadnagy Szlavóniában tartózkodott. 1848. április 13-án Ve­rőcéről szeretetteljes levelet írt édes­anyjának, Hruby Albertné Hegen Katalinnak: „Engedje meg, hogy kife­jezzem gyermeki hálámat azért az is­mételt gondoskodásért, amelyet teljes egészben élveztem és élvezem. (...) Ön minden gyermekének a leggondosko­­dóbb anyja, ezért a magasra értékel­hető gondoskodásért akarom a leg­mélyebb köszönetnyilvánítást papírra vetni. (...) Minden órában én is kész vagyok kivonulni, és remélem, hogy három hét múlva már egy egészen más világból írhatom a híreket Önnek. A kardom pengéje éles, a pisztolyaim töltve vannak, végül is még az marad ebben a kritikus időben a választásom, hogy szabadságoltatom magam... Is­ten Önnel legkedvesebb anya a test­véreimmel és a rokonokkal együtt. Az Ön arcmása, jósága - s legyen sza­bad mondani - a szeretete fog engem kísérni mindenütt, ahol én szent es­kümnek megfelelően fogok küzdeni a jogért és becsületért. ” 1848 novemberében különös for­dulat következett a császári katonák életében: többeket a feldunai hadse­reghez vezényeltek át, ahol azonban már a császári-királyi csapatok el­len kellett volna harcolniuk. Hruby Károly, a testvér, úgy döntött: kilép a szolgálatból. (Ennek ellenére később ő is három év vasban töltendő várfogsá­got kapott...) Gyula azonban maradt. Mivel kevés jól képzett, idősebb tiszt akadt, ezért 1849. január 15-én, Görgei Artúrtól kapitányi rangot kapott. Görgei szerette Hrubyt, jól lovagolt, parancsőrtisztként megbízhatónak és alázatosnak bizonyult. Mindezek eredményeként Klapka György hon­véd őrnaggyá léptette elő. A 13., azaz a Hunyadi huszárezredhez rendelték, de a katonapolitikai helyzet alaku­lása és betegsége miatt végül Szege­den kényszerült megpihenni. Miután augusztus 1 jén az osztrákok előre­nyomulása miatt Henryk Dembinski altábornagy evakuáltatta Szegedet, mindenki menekülni kezdett. A kato­nák közt egyre nőtt a káosz, többen el­tűntek, fogságba estek. Hruby Gyulát a Szeged és Temesvár közti úton fogták el az osztrák lovasok. Egyesek szorgalmazták, hogy Haynau mérsékelje magát. Nem így lett... Haynau az egykori császári és királyi tisztekkel kezdte a felelősségre vonást, elsőként is Hruby Gyulával. A rögtön­ítélő hadbíróság a tisztet halálra ítél­te, és Vernhardt István báró, vezér­őrnagy augusztus 20-án főbe lövette. (Vernhardt később, a dualizmus ide­jén a magyar királyi testőrség helyet­tes parancsnoka lett...) Az aradi ereklyemúzeumban ta­lálható az a levél, amelyet 1892-ben Hruby egyik leszármazottja, Kristyók­ János szőlőmester vetett papírra, mel­lékelve a honvédtiszt személyes tár­gyait: „Schwannenheimi Hruby Gyu­la honvéd-őrnagy kardja, kardkötő szíja, tölténytartója, sarkantyúja és nyeregtakarója, aki közvetlenül a vi­lágosi fegyverletétel után Aradra lővén sógornőjéhez özv. Kristyóry Gáborné szül. Ottrubay Johannához, Ferdinánd u. 7. sz. szállott meg. A jelzett ház ab­lakából egy a megyei kórházba me­nő császári kapitánynak jelentkezvén, mire a kapitány mondá: »Várjon Uram visszatértemig, hogy együtt mehes­sünk a várba« - kis idő múlva vissza érkezve a kapitány és báró Hruby Gy. honvéd-őrnaggyal elmentek az aradi várba, a várból még a délelőtti órákban visszatérve, hol azon utasítást kapta, hogy menjen haza Versetzre, de előbb jelentkezzék Temesváron Haynaunál. A szabadságharc ezen hőse és első di­cső vértanúja egész nyugodtan mondá sógornőjének, hogy sokkal simábban megy a dolga mintsem (gondolta) vol­na, és sietve távozott Temesvárra, hát­­­ra hagyva maga után a fent nevezett tárgyakat. Temesvárra érkezvén je­lentkezése után rögtön letartóztatták és néhány napra a temesvári vadász­erdő alatt, Murmann őrnaggyal együtt főbe lövetett. (...) Néhai id. Kristyák­ János, édes atyám, sokszor beszél­te el e szomorú esetet, nékem és uno­káimnak, és én ezen apám által nagy becsben tartott ereklyéket, Ottrubay Károly, ez idő szerint az aradi kir. (bí­róság) elnökének, mint a dicsőült vér­tanú unokaöccsének beleegyezésé­vel jelen méltó helyre juttattam, örök megőrzés végett.” A tragikus ítélet még a bécsi körö­ket is felbolygatta. Egy 1849. augusz­tus 27-i minisztertanácsi jegyzőkönyv is említette Hruby nevét, és egyesek szorgalmazták, hogy Haynau mérsé­kelje magát. Nem így lett... A cseh származású, németül be­szélő, a magyar szabadságért harco­ló Hruby Gyula leszármazottja, Jankó András, valamint Jankóné Pajor Ildi­kó ápolják a vértanú emlékét, aki a ko­rabeli tanúk szerint emelt fővel lépett a kivégzőosztag elé......midőn szemét be akarták kötni, azt nem engedé, az első lövésekre nem halt meg, hanem felkelve s hősi mellére mutatva e sza­vakkal: Ide lőjetek kutyák! Éljen a Ha­za! , megnyitá a vértanúk és áldozatok hosszú sorát.” ■ 11 www.magyarhirlap.hu

Next