Magyar Hírlap, 2010. október (43. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-06 / 233. szám
12MAGYAR HÍRLAPVÉLEMÉNY ÉS VITA2010. OKTÓBER 6., SZERDA Miklós cár és fővezére, Paszkevics herceg is »bölcs szigorral párosított kegyelmet« kért a legyőzötteknek.... A német-cseh arisztokrata miniszterelnök a cár kérésére cinikusan azt mondta: »A kegyelem jó dolog, de előbb egy kicsit akasztunk.« Bosszú és áldozat FAGGYAS SÁNDOR lapszerkesztő „Aradi vár, aradi vár, halál völgye, / Tizenhárom hős magyarnak temetője. / Viruljanak környékeden sírvirágok, / Feledhetetlen legyen az ő halálok.” - így zárul az aradi vértanúk balladája, melynek több változatát 1849 után még mintegy száz évig sokan ismerték és el-elmondták október 6-i nemzeti gyásznapunkon. 1849. október 6. a Ferenc József osztrák császár és meg nem koronázott, uralkodói esküt nem tett, tehát törvénytelen magyar király által jóváhagyott, sőt szorgalmazott kíméletlen megtorlás legsötétebb napja; ekkor végeztek ki tizenkét honvéd tábornokot és egy ezredest az aradi vár mellett, és ugyanezen a napon - Latour gróf osztrák hadügyminiszter bécsi meggyilkolásának évfordulóján - hajtották végre Pesten a halálos ítéletet Batthyány Lajos grófon, az első független magyar felelős kormány miniszterelnökén. „Szép kis deputáció megy az Úristenhez, hogy a magyarok ügyét képviselje” - állítólag ezt mondta búcsúzóul társainak ma százhatvanegy éve az aradi vesztőhelyen elsőként felakasztott Poeltenberg Ernő lovag, osztrák származású honvéd tábornok. Pedig ő nem ismerhette a teljes, még nagyobb létszámú küldöttséget, azt sem tudhatta, hogy az „aradi tizenhármak” valójában tizenhatan voltak. A magyar szabadságharcban való részvételéért szintén Aradon végezték ki Ormai (Auffenberg) Norbert (augusztus 22.) és Kazinczy Lajos (október 25.) honvéd ezredest is, végül Ludwig Hauk alezredest, volt bécsi forradalmárt (1850. február 19.). S igazából a tizenhetedik aradi vértanúként indokolt emlékeznünk Lenkey János honvéd tábornokra (a Galíciából 1848. május végén huszárszázadával hazaszökött, Petőfi által versben megörökített vitéz kapitányra , akit Aradon tábornok társaival együtt állítottak hadbíróság elé, de a per folyamán megőrült, emiatt nem ítélték el. Ő is Aradon, a börtönben halt meg, 1850. február 9-én. Az alkotmányos szabadságát és önállóságát védő magyar nemzet ellen hitszegő módon fegyvert fogó abszolutista Habsburg-kormányzat és megtorló gépezete nem tudta megbocsátani a magyaroknak, hogy 1848 őszétől szembeszálltak a nyir katonai ellenforradalommal, sőt a magyar országgyűlés az 1849. április 14-én Debrecenben elfogadott függetlenségi nyilatkozattal „trónvesztettnek, kirekesztettnek és száműzöttnek” nyilvánította a Habsburg-Lotharingiaiházat. Azt sem tudta megbocsátani a Habsburg-udvar a magyaroknak, hogy az ifjú császárnak az orosz cárhoz kellett alázatosan (kézcsókkal!) katonai segítségért fordulnia, ráadásul a Görgei tábornok vezette magyar fősereg az oroszok előtt tette le a fegyvert. És ezek után még Miklós cár és fővezére, Paszkevics herceg is „bölcs szigorral párosított kegyelmet” kért a legyőzötteknek. A 19 éves Habsburg-uralkodó azonban anyjára, a magyargyűlölő Zsófia főhercegnőre, miniszterelnökére, a Széchenyi által „halvány vámpírnak” titulált Schwarzenberg hercegre és a „bresciai hiénaként” emlegetett, bosszúszomjas Haynau táborszernagyra hallgatott. A németcseh arisztokrata miniszterelnök a cár kérésére cinikusan azt mondta: „A kegyelem jó dolog, de előbb egy kicsit akasztunk.” Nagy szerepe volt abban, hogy a megtorlás mértékét illetően augusztus végéig ingadozó ifjú császár úgy határozott, hogy a fővezérnek nem kell előzetes engedélyt kérnie a kivégzésekhez, csak a végrehajtott halálos ítéleteket kellett jelentenie Bécsbe. A teljhatalmat kapott Haynau a honvédseregben szolgált valamenynyi volt cs. kir. tisztet rögtönítélő eljárással halálra akarta ítélni és kivégeztetni, de az első számú célpontnak a magyar hadsereg tábornokai számítottak. Világos után a harminc magyar tábornok közül tizenöt került az oroszok és az osztrákok kezére. A cár személyes közbenjárására a bécsi udvar megkegyelmezett Görgei Artúrnak, egyúttal családjával együtt a dél-ausztriai Karintiába internálta, és szintén megkegyelmezett Kiss Pál vezérőrnagynak, a stratégiai fontosságú péterváradi erőd parancsnokának, aki a védők szabad elvonulása és büntetlensége fejében adta meg magát szeptember elején. A többi tábornoknak azonban nem volt kegyelem. Bár a beteg lelkű, gonosz Haynau nem érte el végső célját, az 1849-50-es hadbírósági eljárásokban halálra ítéltek közül legalább 130 katonai és polgári személyt végeztek ki, továbbá több mint ezer embert bebörtönöztek, több tízezer honvédet pedig büntetésként évekre besoroztak a cs. kir. hadseregbe. A szabadságharc leverését követő kegyetlen megtorlás szinte egy évtizedig tartott, de a mélypont 1849. október hatodika volt. Akkor élt eleink Aradban a magyar Golgotát látták, joggal, mert az aradi vértanúk életüket áldozták a hazáért és a szabadságért. Értünk, mai magyarokért is. Ezért legalább ma emlékezzünk rájuk minél több családban, iskolában, munkahelyen, és „áldó imádság mellett” mondjuk el szent neveiket: Lázár Vilmos. Dessewffy Arisztid. Kiss Ernő. Schweidel József. Poeltenberg Ernő. Török Ignác. Láhner György. Knezic Károly. Nagysándor József. Leiningen-Westerburg Károly. Aulich Lajos. Damjanich János. Vécsey Károly. rt faggyas.sandor@magyarhirlap.hu A Világos utáni első mártír KOVÁCS EMŐKE történész Amikor Görgei Artúr serege 1849. augusztus 13-án Világos mellett, a szőlősi mezőn Paszkevics orosz főparancsnok hada előtt letette a fegyvert, az osztrákok már tudták: a tábornokoknak bitófát szán a bécsi uralkodó. Az aradi vértanúk nevét híven őrzi a nemzeti emlékezet. Az áldozatok száma azonban, mint tudjuk, jóval több. Van, aki előbb esett hadbírósági halálos ítélet alá, mint a magyar Golgota tizenhárom áldozata. 1849. augusztus 20-án Temesváron sebtében kivégeztek egy 23 éves huszár őrnagyot, Hruby Gyulát. Budán vendégeskedek egy családnál. Az ablakból a Citadellát látom. A ház ura velem szemben. A bresciai hiéna első áldozata testvérének leszármazottja ő. A család hűen ápolja Schwanenheimi Hruby Gyula emlékét. A fiatal katona cseh családból származott, Magyarországon született, németül beszélt, és római katolikus honvédtisztként vett részt a magyar szabadságharcban. Hruby Gyula 1826-ban látta meg a napvilágot, Versecen. Bátyjához, Károlyhoz hasonlóan az 1. huszárezredbe állt be kadétnak, 1844-ben. Két esztendő múlva szerezte meg tiszti rangját. Amikor kitört a magyar forradalom, az ifjú hadnagy Szlavóniában tartózkodott. 1848. április 13-án Verőcéről szeretetteljes levelet írt édesanyjának, Hruby Albertné Hegen Katalinnak: „Engedje meg, hogy kifejezzem gyermeki hálámat azért az ismételt gondoskodásért, amelyet teljes egészben élveztem és élvezem. (...) Ön minden gyermekének a leggondoskodóbb anyja, ezért a magasra értékelhető gondoskodásért akarom a legmélyebb köszönetnyilvánítást papírra vetni. (...) Minden órában én is kész vagyok kivonulni, és remélem, hogy három hét múlva már egy egészen más világból írhatom a híreket Önnek. A kardom pengéje éles, a pisztolyaim töltve vannak, végül is még az marad ebben a kritikus időben a választásom, hogy szabadságoltatom magam... Isten Önnel legkedvesebb anya a testvéreimmel és a rokonokkal együtt. Az Ön arcmása, jósága - s legyen szabad mondani - a szeretete fog engem kísérni mindenütt, ahol én szent eskümnek megfelelően fogok küzdeni a jogért és becsületért. ” 1848 novemberében különös fordulat következett a császári katonák életében: többeket a feldunai hadsereghez vezényeltek át, ahol azonban már a császári-királyi csapatok ellen kellett volna harcolniuk. Hruby Károly, a testvér, úgy döntött: kilép a szolgálatból. (Ennek ellenére később ő is három év vasban töltendő várfogságot kapott...) Gyula azonban maradt. Mivel kevés jól képzett, idősebb tiszt akadt, ezért 1849. január 15-én, Görgei Artúrtól kapitányi rangot kapott. Görgei szerette Hrubyt, jól lovagolt, parancsőrtisztként megbízhatónak és alázatosnak bizonyult. Mindezek eredményeként Klapka György honvéd őrnaggyá léptette elő. A 13., azaz a Hunyadi huszárezredhez rendelték, de a katonapolitikai helyzet alakulása és betegsége miatt végül Szegeden kényszerült megpihenni. Miután augusztus 1 jén az osztrákok előrenyomulása miatt Henryk Dembinski altábornagy evakuáltatta Szegedet, mindenki menekülni kezdett. A katonák közt egyre nőtt a káosz, többen eltűntek, fogságba estek. Hruby Gyulát a Szeged és Temesvár közti úton fogták el az osztrák lovasok. Egyesek szorgalmazták, hogy Haynau mérsékelje magát. Nem így lett... Haynau az egykori császári és királyi tisztekkel kezdte a felelősségre vonást, elsőként is Hruby Gyulával. A rögtönítélő hadbíróság a tisztet halálra ítélte, és Vernhardt István báró, vezérőrnagy augusztus 20-án főbe lövette. (Vernhardt később, a dualizmus idején a magyar királyi testőrség helyettes parancsnoka lett...) Az aradi ereklyemúzeumban található az a levél, amelyet 1892-ben Hruby egyik leszármazottja, Kristyók János szőlőmester vetett papírra, mellékelve a honvédtiszt személyes tárgyait: „Schwannenheimi Hruby Gyula honvéd-őrnagy kardja, kardkötő szíja, tölténytartója, sarkantyúja és nyeregtakarója, aki közvetlenül a világosi fegyverletétel után Aradra lővén sógornőjéhez özv. Kristyóry Gáborné szül. Ottrubay Johannához, Ferdinánd u. 7. sz. szállott meg. A jelzett ház ablakából egy a megyei kórházba menő császári kapitánynak jelentkezvén, mire a kapitány mondá: »Várjon Uram visszatértemig, hogy együtt mehessünk a várba« - kis idő múlva vissza érkezve a kapitány és báró Hruby Gy. honvéd-őrnaggyal elmentek az aradi várba, a várból még a délelőtti órákban visszatérve, hol azon utasítást kapta, hogy menjen haza Versetzre, de előbb jelentkezzék Temesváron Haynaunál. A szabadságharc ezen hőse és első dicső vértanúja egész nyugodtan mondá sógornőjének, hogy sokkal simábban megy a dolga mintsem (gondolta) volna, és sietve távozott Temesvárra, hátra hagyva maga után a fent nevezett tárgyakat. Temesvárra érkezvén jelentkezése után rögtön letartóztatták és néhány napra a temesvári vadászerdő alatt, Murmann őrnaggyal együtt főbe lövetett. (...) Néhai id. Kristyák János, édes atyám, sokszor beszélte el e szomorú esetet, nékem és unokáimnak, és én ezen apám által nagy becsben tartott ereklyéket, Ottrubay Károly, ez idő szerint az aradi kir. (bíróság) elnökének, mint a dicsőült vértanú unokaöccsének beleegyezésével jelen méltó helyre juttattam, örök megőrzés végett.” A tragikus ítélet még a bécsi köröket is felbolygatta. Egy 1849. augusztus 27-i minisztertanácsi jegyzőkönyv is említette Hruby nevét, és egyesek szorgalmazták, hogy Haynau mérsékelje magát. Nem így lett... A cseh származású, németül beszélő, a magyar szabadságért harcoló Hruby Gyula leszármazottja, Jankó András, valamint Jankóné Pajor Ildikó ápolják a vértanú emlékét, aki a korabeli tanúk szerint emelt fővel lépett a kivégzőosztag elé......midőn szemét be akarták kötni, azt nem engedé, az első lövésekre nem halt meg, hanem felkelve s hősi mellére mutatva e szavakkal: Ide lőjetek kutyák! Éljen a Haza! , megnyitá a vértanúk és áldozatok hosszú sorát.” ■ 11 www.magyarhirlap.hu