Magyar Hírlap, 2011. január (44. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-19 / 15. szám
MAGÁNCÉGEKNEK SZERVEZTÉK KI A HONVÉDSÉGI FELADATOKAT Százmilliókat spórol az új HM-igazgató LÁZIN MIKLÓS ANDRÁS - Olyan előnytelen szerződéseket írtak alá a HM EI Zrt. korábbi vezetői, amelyeknek sem a cég, sem a Magyar Honvédség nem látta hasznát - állítja Móró Lajos vezérigazgató, aki már százmilliókat takarított meg a vállalatnak. Lapunknak elmondta: „Jelentősen csökkentettük a vezetői létszámot, kivétel nélkül megszüntettünk minden külső tanácsadói szerződést.” Az új vezető szerint az általuk üzemeltetett és állami tulajdonban lévő objektumok víz-, villany- és gázórás alvállalkozók nevén voltak bejegyezve, s ez súlyos következménnyel járhatott volna, ha tartozás miatt a szolgáltató lekapcsolja például a bánkúti radar áramellátását. Ezért a legfontosabb a külső cégekkel korábban kötött előnytelen szerződések átalakítása. A belföld 4. oldal Civil biztonságiak helyett az idén már önkéntes tartalékos katonák őrzik a Petőfi laktanyát is FOTÓ: HEGEDŰS RÓBERT Megegyezést vár a pénzpiac az USA-Kína-találkozótól A világgazdaság jövőjét is meghatározza az amerikai és kínai vezetők washingtoni találkozója, ahol az ázsiai ország valutájának erősödése áll a célkeresztben. Az amerikaiak büntetővámok bevezetését fontolgatják Kína ellen, ha Peking nem erősíti a mesterségesen gyengén tartott jüan árfolyamát. Kérdés, képes-e még egyáltalán az USA megregulázni az ázsiai óriást. 3., 9. oldal Willllllllllllllll III nlllliilllii 9 77013 3" 190039 11 1 Tíz éve hunyt el a nemzet színésze, Sinkovits Imre Több száz pályatársa, tisztelője jelenlétében avatták fel a tíz éve elhunyt Kossuth-díjas színművész emléktábláját egykori Zápor utcai lakóházán Óbudán, írásunkban a nemzet színészére emlékezünk. © 13. oldal FOTÓ: HORVÁTH PÉTER GYULA ■ krUTliLBMI OPTIMALIZÁLNI AKARJÁK A BETEGUTAKAT IS Az intézményvezetőkkel tárgyal országjáró körútján Szócska Miklós egészségügyi államtitkár © 2. oldal I Ma ünnepli fennállásának 110. évfordulóját az MLSZ 1901. január 19-én alakult meg a Magyar Labdarúgók Szövetsége, s néhány héttel később beindította a futballbajnokságot. Ezzel hazánkban kezdetét vette egy sokat szidott és rajongott játék. 116. oldal FOTÓ:CSUDÁS SÁNDOR ADÓSSÁGCSÖKKENTÉS Orbán: Európa még csodálkozni fog rajtunk MH-ÖSSZEÁLLÍTÁS „A pénzpiacok meg fognak lepődni, visszafizetjük a Nemzetközi Valutaalaptól felvett hatalmas hiteleket, ennek következtében a jelenlegi nyolcvan százalékról februárra-márciusra 72-73 százalékra csökken az államadósság mértéke. Higgyék el nekem, Európa még csodálkozni fog azon, mi mindenre képes Magyarország” - mondta Orbán Viktor kormányfő a Bild című német újságnak. Az IMF budapesti képviselője Bécsben elmondta: kíváncsian várják a magyar kormány elképzeléseit a kölcsön visszafizetése kapcsán. Tegnap támogatásukról biztosították az Európai Bizottság tagjai és az EU-tagállamok pénzügyminiszterei hazánk uniós elnökségének gazdasági programját. gazdaság 9-10. oldal FIKTÍV SZERZŐDÉSEK Weinek Leonárd bűnsegédet is gyanúsítottak BARANYA RÓBERT Egyrendbeli, folytatólagosan, bűnsegédként elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség K. Jenőt és K-Cs. Lászlót, a zuglói önkormányzat volt SZDSZ- es és MSZP-s frakcióvezetőjét - tudta meg lapunk Fazekas Gézától, a vádhatóság szóvivőjétől. A két egykori politikus a volt erzsébetvárosi szocialista polgármester, Hunvald György és a volt zuglói SZDSZ-es polgármester, Weinek Leonárd közötti fiktív szerződések ügyében lett gyanúsított. A polgármesterek kölcsönösségi alapon kötöttek két-két tanácsadói szerződést az előző ciklusban, az említetteken kívül havi négyszázezer forinthoz juttatva Gál György VII. kerületi képviselőt és Hunvald egyik ismerősét. ■ HÁROMMILLIÓT ÉRT A HAMIS ELMESZAKÉRTŐIVELEMEHY Vesztegetésért vádemelés Tasnádi ellen SZENEDI ZOLTÁN Vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő Tasnádi Péter, valamint G. Katalin és B. József ellen, vesztegetés miatt - tudta meg lapunk Skoda Gabriellától, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjétől. A vádirat szerint Tasnádi Péter 2006-ban ügyvédje, B. József tanácsára elhatározta, megvesztegeti G. Katalin igazságügyi elmeszakértőt, hogy beszámíthatósági képességének korlátozottságát megállapító szakértői véleményt adjon. Az ügyvéd felvette a kapcsolatot a szakértővel, aki hárommillió forintot kért a hamis szakvélemény elkészítéséért. Az okirat 2006 szeptemberére elkészült, s az ügyészség szerint G. Katalin a védőtől készpénzben átvette a hárommillió forintot. Az okiratot Tasnádi védője benyújtotta októberben a Fővárosi Bíróságon - áll a vádiratban. ■ SZABADLÁBON VÉDEKEZIK A WEST BALKAN ÜZEMELTETŐJE r r r r r r A BÍRÓSÁG MÁSKÉNT LÁTJA Nem rendelt el kényszerintézkedést Sz. Győzővel, a szombati diszkótragédia egyik gyanúsítottjával szemben tegnap a bíróság. Össtében öt embert gyanúsítanak a három lány halálát okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntettével, a rendőrség mindegyikük esetében előzetes letartóztatást kezdeményezett. A West Balkán üzemeltetője szabadlábon védekezhet, a tién másik gyalúzott ügyében ma dönt a bíróság. Az is ma dől el, bezáratja-e "a terézvárosi önkormányzat a szórakozóhelyet. A belföld 2. oldal FOTÓ: BURGER ZSOLT