Magyar Hírlap, 2011. április (44. évfolyam, 76-100. szám)
2011-04-30 / 100. szám
mii | ánTCD tét MAGYAR HÍRLAP |SZILI&cCllm | UK 2011. ÁPRILIS 30. HÉTVÉGE Micsoda tavasz A pozsonyi Duna-part mondjuk 1894. április 17-én, egy mosolygós kedd reggelen. Másodszor költöznek, de ezúttal sokáig laknak Bartókék a koronázóvárosban. Béla megjegyezi a Duna-kőparton sétáltakban a Hajó utca sarkán: Ez bizony nem olyan kék, mint „A Duna folyásában” írtam. Inkább szürke. Háromgombos, fekete posztókabátka van rajta. A mű, amely még Nagyszentmiklóson fogant, de már itt nyert befejezést, a tizenhárom éves komponista leghosszabb munkája. Húszperces. Túl sok lánynév van a polkáid címeiben, mondja a mellette lépdelő kislány. A derekánál behúzott, fodrokkal díszített, fehér ruhában van. Béla, aki még a heti zsebpénzt (14 fillér) is megőrzi, és ha baj van, kölcsönad édesanyjának harminckét kemény forintokat, mintha meg sem hallotta volna. Azért jó volna itt lakni. Aztán hozzáteszi: Az „Elza polka” is bánt? A sötétszőke, homlokból hátrafésült hajú, copfos lánykának ma felvágták a nyelvét. Miért nem tetszik neked a Kórház utca? Szép, magas házak vannak ott. Neked mindig a más a jó! Még csak kilenc, és máris övé az utolsó szó. Béla egy sóhajjal leül egy kikötőbakra, a kislány mellé kuporodik. Hogy látszik a nap a vízzel, mondja a lányka. Elég nagy folyó ez ahhoz, hogy tudja, nincs miért sietni, mondja Béla komoran. Odaérünk. Már a Váraljai révparton baktatnak. Egy császárszakállas, dülledt szemű úriember jön velük szembe. Bizonytalan járását szélesre vetett lábakkal leplezi, harciasan előreálló pocakján a felöltőt elfelejtette begombolni. Vagy már nem is tudja. Most hallgass, mondja a lánykának Béla. Ez a bácsi tanít összhangzattanra. Erkel László, a nagy Erkel fia. Kérvényt írt a minisztériumba a mama ügyében. Meg se szólaltam, mondja a lány lebiggyesztett ajakkal. Jó napot kívánok, tanár úr. Adjon az isten, fiam. A hegyes, szinte aszimmetrikus potrohú férfiú megáll, sétabotjára támaszkodik. Liheg. Újra Pozsonyban? Ezúttal végleg? Igen, tanár úr. Édesanyámat kinevezték a Magyar Királyi Tanítóképző Intézet gyakorlóiskolájába. A fiú a tanára szemébe néz. De hisz a tanár úr írt kérvényt a minisztériumba. Khm, khm. Örvendek, fiam, édesanyád sikerének. És gyakoroltál ott a szász kalmárok közt, a meszszi végeken? Minden áldott nap, tanár úr. És az áldatlanokon? Azokon jobban. Na, ez derék. És ki ez az ifjú hölgy? A húgom, Elza. Nagyon bájos. Akkor látjuk egymást, nemde? Mondjuk csütörtök délután háromkor. A Liszt-kották még megvannak? Hogyne, tanár úr kérem. Még vásároltam is hozzájuk. Na persze nem Besztercén. Ott nincs zene. A verbunkosok, fiam. Ne feledd a verbunkosokat. A d’Orsay grófkisasszonyok, majd a belőlük lett Rotibor und Thurn Taxis hercegnék zongoratanára megböki a kalapját botjával, és szó nélkül tovább billeg vastag talpú cipőin. Mint aki nagy terheket cipel a vállain. Szegény, mondja Béla. Az apja az ő legnagyobb ballasztja. Maga elé hull a mosolya a girbegurba kövekből rótt útra. A Templom utca sarkán, a katolikus templom előtt, egy padon, Elza vastag újságot pillant meg. Idenézz, Bélus. Kézbe kapja a tiszteletet parancsoló küllemű Vasárnapi Újságot, és máris a padon ül. A bátyja lustán mellételepszik. Na, olvasd, mondja megadón. Amit akarsz. A címlapot, jó? A kislány mohón belekezd. Mint aki nagyon örül a felolvasásnak. Gyors zene ez. Kossuth Lajosról. Baksay Sándornak a kunszentmiklósi templomban 1894. március 28-án tartott gyászbeszédéből. Micsoda tavasza ez a mi földünknek? Micsoda fekete virágok nyílnak a mi tornyainkon? Micsoda gyászszegélyű levelekben bimbóznak a fák, és a leveleken micsoda sírások és jajszók vannak írva? Micsoda mérhetetlen áradása az az embertengernek, amely a főváros felé összefoly, részt venni egy olyan temetésen, aminőt a világ nem látott soha, és nem is fog látni másikat soha? Azért vegyél levegőt is, mondja a báty. Április elsején majd elvesztünk. Emlékszel a pesti tömegre, a koporsóra, akkor hozták haza Turinból. Százezer ember énekelte Kossuth-nótát! Nézegetik a képeket. Most? Bólintás a válasz. Irodalom és művészet. Mikszáth Kálmán hosszabb elbeszélést ír a Vasárnapi Újság számára, melyet művészi illusztrációval fogunk nemsokára közölni. A jeles író időnként kisebb dolgozatokkal, rajzokkal és tárcákkal is érdekesbíti lapunk tartalmát. Jókai Már, Gyarmathy Zsigáné, Herczeg Ferenc írásait is hozzuk. Érdekesbíti? Jókai Már? Gyarmathy Zsigáné? Nagyon jó! Tovább! Démonikacaj. Árva szerelem. Eredeti regény két kötetben, írta Mosdóssy Imre, aki új ember az irodalomban, és nem mindennapi becsvágyat s bátorságot mutat, ha most, mikor a rövid lélegzetű, kisebb szépirodalmi rajzok és apró regények korát éljük, két nagykötetes regénnyel kívánja fölhívni a figyelmet saját magára és művére. Jaj! Müvér. A mosdóssított huszár! Na jó. A kislány lapoz. Akkor legyen az. Egyveleg. Táviratozott hangjegyek. Egy olasz távírótiszt kieszelte a módját, hogy miként lehet hangjegyeket táviratozni. Az idevonatkozó tervezetet benyújtotta az olasz közlekedésügyi miniszternek, aki azt most egy bizottsággal tanulmányoztatja. Van még? Add ide! Add már ide! A fiú ki akarja venni a húga kezéből a lapot. Elza nem engedi, felkiált: Megmondalak a mamának! A fiú elengedi a lapot. A húga mintegy kiengesztelésül odasúgja: Megnézed a sakkrejtvényt? Az is van itt. Nem. A fiú a homlokát kopogtatja a mutatóujjával. Tudod mit, megnézem mégis. A fiú átveszi a lapot, a hátoldalt kezdi olvasni. Világi gyomorpor. Dr. Gólis-féle egyetemes emésztőpor. Korona epeszappan. Velentine pipere hölgypor. Keleti-féle gumi haskötő, sérvkötő. Szénásy, Hoffmann és Társa Semélyáruháza lyoni és párisi újdonságai. Vidékre (megvető gúnnyal ejti ki a szót) mintákkal készséggel szolgálunk. Ezek ám csak a hírek, Bartók kisasszony! Odahúzza magához a megszeppent lányt, puszit nyom a fejére, és felmutat a vár négy saroktornyára: Látod, ezek nem bástyák, ezek futók. TEMESI FERENC Visszatér a fortélyos félelem, folytatás all. oldalról Úgy látszik, gyakorlattá kezd válni az a pár hónappal ezelőtt még elszigetelt, egyedinek tűnő eset, amikor egy vidéki színház igazgatóját mandátuma lejárta előtt művészeti, tartalmi kérdésekre hivatkozva menesztették. Ez a kialakuló gyakorlat bizonytalanságot és félelmet kelthet. Volt idő, amikor fortélyos félelem igazgatta ezt az országot, ismerjük ezeket az időket, és kár, hogy ezek most egyes helyeken visszatérni látszanak. Mit gondol, mi lehet a szavai szerint „nem összeálló mozaikdarabok” hátterében? - Csak azt tudom elmondani, amit hallok. Többen megkerestek és megosztották velem a feltételezéseiket. Én ezekből próbálom összetenni a képet, meg természetesen a saját, 2008 óta felgyűlt fehérvári tapasztalataim alapján. A felmondásom hírének estéjén sorra jöttek az SMS-ek, ezek közül az első az volt: „Kinek kell a helyed?”, egy másik így szólt: „Nem kellett volna megpiszkálnod azt a felújítást!” Amikor átvettük az épületet, valóban megvizsgáltuk, mert úgy éreztük, ezzel az épülettel komoly gondok vannak. Ez be is bizonyosodott, a felújítás körüli botrányok okán pert is indított a város. A polgármester úr választási ígérete az volt, hogy megvizsgálja a nagyberuházásokat. Amióta hivatalban van, azóta némaság van a színház felújítása körül, még a garanciális hibákat sem segít kijavítani az önkormányzat, pedig ezek most már komolyan akadályozzák a működést. A másik felvetéssel kapcsolatos, hogy a rendkívüli közgyűlés napján, amikor én 12.30 kor szembesültem a tényekkel, volt olyan színházi dolgozó, aki állítólag már reggel azzal kürtölte tele a várost, hogy végre jöhet Moravetz Levente. A helycsináláshoz pedig mindig el kell valakit távolítani. Abban a városban, ahol ilyen vezetői technikák uralkodnak, ott elképzelhető, hogy a városvezetőknek nem tetszik az, ha a színházvezetés a szakmaiságot tartja mindenek felett állónak. Lehet, hogy az sem tetszik, hogy a színházvezetés nem az urambátyám, komám, húgom sógorom világában, egyéni előnyök szerint szervezi a szakmai munkát. Gondolom, nem tetszik, hogy a színházvezetésnek van szakmai elképzelése, és nem akar olyan zenére táncolni, ami fals. A mi szakmánkban a színpadon történő dolgok a legfontosabbak. A színpad pedig nagyon különös hely, egy olyan prizma, amin keresztül minden látszik, ami mindent felnagyít. Itt csak olyan embereknek van hely, akik tehetségük, képességük, adottságaik alapján valók ide. Ezzel arra utal, hogy nem a „megfelelő” színészek és a „megfelelő ” darabok kerültek színpadra? - Érdekes, amit felvet, mert épp most áprilisban Brájer Éva alpolgármester előterjesztésére született egy közgyűlési határozat, amelynek értelmében a színház igazgatójának 2011-től a polgármester, illetve a közgyűlés elé kell terjeszteni elfogadásra azt, hogy a színházban milyen darabok kerülnek színre, azokat kik rendezik, valamint a szereposztást is. Tehát csupa olyan művészeti kérdésben vindikálja magának a jogot a fenntartó valamely szervezete vagy képviselője, amely szerintem nem tartozik a kompetenciájába, hiszen nem érthet hozzá. Ráadásul az alkotmány akként szól, hogy Magyarországon támogatják és tiszteletben tartják a művészeti élet szabadságát. Úgy gondolom, azért hozták az utóbbi idők több ponton jogsértő közgyűlési határozatait, mert valakinek vagy valakiknek a jogszabályoktól és a szakmai szempontoktól eltérő, egyéb elképzelései voltak a színházat illetően. Ezek a másfajta elképzelések és gyakorlatok reményeim szerint a jogalkotókat és felügyeleti szerveket is elgondolkodtatják, és állásfoglalásra késztetik majd. - Cser - Palkovics András azt nyilatkozta, hogy a vidéki színházak legjobbjai között szeretné tudni a színházat. Hasonlíotta önöket más színházhoz? - Lehet hasonlítgatni akármit akármihez, és lehetnek mindenféle politikusi elvárások is, de pusztán ezekből ütőképes társulat még soha az életben nem fejlődött ki. Ütőképes társulat olyan helyen fejlődik ki, ahol a város biztosítja az alkotói légkör feltételeit. Hagyja dolgozni a művészeit, hagyja, hogy azok kiteljesedjenek, fejlődjenek, és nem szól bele folyamatosan egy társulat belügyeibe. Ahol napi szinten beleavatkoznak a társulat belügyeibe, ott nem fejlődik a társulat, bármennyire is szeretnék ezt a politikusok, hanem szép lassan leépül. Persze ide lehet hozni ilyen olyan társulatokat rengeteg pénzért - bár most valószínűleg gazdaságilag sincs olyan helyzetben a város, hogy ezt megtehesse -, de ha azt akarjuk, hogy Székesfehérvárnak legyen jó társulata, akkor azt ápolni, gondozni kell türelemmel, mint egy ritka szép virágot. A napi szintű beavatkozás ezek szerint az önök esetében fennállt? Sajnos azt kell hogy mondjam: igen. Szomorúan mondom, hogy ez nagyjából a kinevezésem óta így volt. Leginkább a kulturális terület vezetője, Brájer Éva volt az, aki egészen meglepő és érthetetlen módon a munkáltatói döntések befolyásolásáig is elmerészkedett. Nem nagyon mutatott hajlandóságot a megértésre, amikor azt magyaráztam neki többször, hogy egy független művészeti intézmény vezetőjét korlátozni abban, hogy milyen darabok kerüljenek ott bemutatásra, azokat kik rendezzék, kik játsszák, és kik legyenek a vezető munkatársai, alkotótársai, az 2011 ben szerintem több mint furcsa. Mint ahogy furcsa az is, ha egy polgármester és egy alpolgármester asszony fontos közfeladataikat félredobva, hívatlanul jelennek meg a színház szakszervezete és közalkalmazottai által összehívott, zárt körű megbeszélésen, hogy az igazgató távollétében tények eltorzításával és személyeskedéssel ássák alá a vezetői tekintélyt és a munkafegyelmet. Sajnálom, hogy a folyamatos zavarkeltés sok szempontból ellehetetlenítette a munkánkat. Hála a színházban dolgozók többségének, gyakran emberfeletti munkájának, e nehéz helyzet ellenére is rengeteg eredményt értünk el ez alatt a rövidke idő alatt is. - Ha jól értem, azt mondja, hogy szükségük lett volna még egy kis időre? - Nagyon komoly fejlődésben akasztották meg most a színházat. Bízom benne, hogy a városvezetés megtalálja majd azt az embert, aki újra emelkedő pályára tudja állítani a színház működését, de ez valószínűleg fáradságos munka lesz. Ha a színház leszálló ágban lenne, akkor mélységesen megértettem volna a döntést, és én kértem volna elnézést a hátrahagyott hibákért, a sorozatos bukásokért. De meg kell hogy jegyezzem: az utóbbi két évadban nem volt bukásunk. Pedig a színházkészítésbe ez is beleférne. Meg sok minden más is, de egy semmiképp: a tisztázatlanság. A mi szakmánk nagyon gyakorlati szakma, nem tesz jót neki, ha összekeverednek a dolgok. Egyébként másnak sem. Mert ha a lekvárfőző asszony készíti a cipőt, és a cipésszel akarja főzetni a lekvárt, akkor lehet, hogy hamar szétmállik a cipő, és ízetlen lesz a lekvár. Az ügyben szerettük volna megszólaltatni Cser-Palkovics Andrást is, de Székesfehérvár polgármestere jelezte: nem kíván nyilatkozni Vasvári Csaba leváltásával kapcsolatban. TÁRCA Végzettség nélkül Brájer Éva alpolgármesternek, aki egyben a kulturális bizottság elnöke, Székesfehérvár kulturális életét is felügyeli, lapunk értesülése szerint nincs is felsőfokú végzettsége. Állítólag csupán egy szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezik. Ami önmagában nem is baj, nem kell szégyellni. Viszont egy város életében fontos kulturális döntéseket hozni ilyen képzettséggel, végzettséggel, nem kis merészség. ■