Magyar Hírlap, 2013. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-14 / 11. szám
■■■■ E-MAIL: MH@MAGYARHIRLAP.HU TELEFON: *36-1-887-3230 GJ|11|áj. (MH,Rádió) MAI LAPSZÁMUNKAT SZERKESZTETTE: KISS LÁSZLÓ MAGYAR HÍRLAPI POLGÁRI KÖZÉLETI NAPILAP WWW.MAGYARHIRLAP.HU 2013. JANUÁR 1., HÉTFŐ A HÉTEN ÚJRA IMF-KÜLDÖTTSÉG ÉRKEZIK VARGA MIHÁLY: ÚGY IS MŰKÖDŐKÉPESEK MARADTUNK, HOGY NEM ÁLLAPODTUNK MEG A VALUTAALAPPAL .10. OLDAL OPERETTDEMOKRATÁK ÉS MEGTÉVESZTETT CIVILEK TÜNTETTEK A MAGYAR HÍRLAP ELLEN Nem a bűnöst üldözik, csak aki leleplezi ZSEBŐK CSABA /. Q Y $3/.#0 A „rasszizmus, a gyűlöletbeszéd és a kirekesztés ellen” tüntettek tegnap néhány százan a Fidesz székháza előtt a Gyurcsány féle Demokratikus Koalíció szervezésében. Az apropó lapunk publicistájának, Bayer Zsoltnak a nagy vihart kavart írása volt. Gyurcsány Ferenc és több másodosztályú frissességű politikus „Én is cigány vagyok” feliratú táblával a nyakában jelent meg. A rendezvényen MSZP-s politikusok is részt vettek, Schiffer András (LMP) levelét viszont kifütyülték a gyurcsányisták. Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője közölte, a szélsőbaloldal a gyilkosok pártjára állt, „hiszen szerintük nem az a bűnös, aki embert öl, hanem az, aki ezen felháborodik”. A Fidesz további megoldásokat keres arra, hogyan szorítsák vissza a brutális támadásokat. A belföld és álláspont 3. oldal BELFÖLD Másodfokon folytatódik a per Dávid Ibolyáék ellen Holnap kezdődik az UD Zrt.-per másodfokú tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. Első fokon részben bűncselekmény, részben bizonyítottság hiányában felmentették a személyes adattal visszaélés és a kényszerítés vádja alól Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt, az MDF elnökét és frakcióvezetőjét , valamint Szilvásy György volt titokminisztert és Tóth Károly volt MSZP-s képviselőt. 3. oldal BELFÖLD A Donnál elhunytakra emlékeztek a hét végén Országszerte tisztelgő megemlékezéseket tartottak a doni katasztrófa 70. évfordulóján. Pákozdon, a Katonai Emlékparkban felavatták a nemzeti emlékhelyet jelző márványoszlopot. Megemlékezést tartottak a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban is. Hende Csaba emléktáblát avatott a tragédia áldozatai emlékére, s megnyitotta a munkaszolgálat történetét bemutató kiállítást. A törvényhozás képviseletében Papcsák Ferenc rótta le kegyeletét a Don - kanyarban, a 2. magyar hadsereg elhunyt katonái sírjainál. 2. oldal KOMOLY ÁLDOZATOK Lázár: Rezsi, nyugdíj, fizetés a fő témák PB „A kormány hálás lehet a magyar választópolgároknak, hogy az elmúlt két évet végigcsinálták, a magyar választók pedig joggal reménykedhetnek abban, hogy 2013-ban már békén hagyja őket a kormány” - fogalmazott Lázár János az MTI - nek adott interjúban. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár kiemelte, hogy 2010 és 2012 között minden magyar családnak komoly áldozatokat kellett hoznia azért, hogy a szocialisták által felvett hitelt fizetni tudja az ország. Mint mondta, ennek eredményeként lehet csökkenteni a rezsiköltségeket, de ez nem elég, mert ma egy-egy család jövedelme legkevesebb húsz százalékát erre fordítja. Lázár kijelentette, alacsonyak a fizetések és a nyugdíjak, így az idén „rezsi, nyugdíj, fizetés, ezek lesznek a fő témáink”. belföld 3. oldal PEDAGÓGUSBOTRÁNY Hiába a jogerős ítélet, nem lép a szakszervezet BÁN KÁROLY Hiába nyert jogerősen munkaügyi pert munkáltatójával szemben Pécsi Ágnes, a Pedagógus Szakszervezet (PSZ) leváltott alelnöke, a bíróság által megítélt egyévi bérét nem fizette ki a PSZ. Galló Istvánné elnök ezt azzal indokolja, hogy felülvizsgálati kérelmet terjesztettek a Kúria elé, s a végrehajtás felfüggesztését kérték. „Sajnálom, hogy amikor jogerősen megnyertem a PSZ elleni első peremet, nem állítottam be másnap végrehajtóval Gallonéhoz, visszakövetelve állásomat. Ezzel elejét vehettem volna a sorozatos törvénysértő kongresszusoknak” - mondta lapunknak Pécsi Ágnes, aki szerint a PSZ elnöke bosszúhadjáratot folytat ellene, mivel eltávolítása hátterében az állt, hogy nem szavazta meg a PSZ költségvetéseit, és elszámolást követelt a szakszervezet vagyonáról. belföld 2. oldal ÁTADTA ÉRME MÁSOLATÁT Gyurta Dánielt most a norvégok ünnepelték MHO Szerte Norvégiában nagy visszhangot váltott ki Gyurta Dániel gesztusa, a helyszínen pedig négyezren tapsolták meg a magyar olimpiai bajnokot azon a szombat esti, hajnari ünnepségen, amelyen átnyújtotta az emlékérmet a tavaly elhunyt barát, az olimpiai második, világ- és Európa-bajnok versenyzőtárs, Alexander Dale Oen családjának. Olimpiai győzelme után jelentette be Gyurta, hogy a londoni aranyérem másolatának átadásával is tisztelegni kíván a tavaly áprilisban, 26 éves korában elhunyt riválisa emléke előtt. A MOB tájékoztatása szerint a Nemzetközi Fair Play Bizottság budapesti ülésén Gyurtát utánpótlás - kategóriában fair play díjra javasolták, amelyet áprilisban Párizsban, az UNESCO székházában, a Nemzetközi Fair Play Díj ötvenedik átadásán kap majd meg az úszó. ■ ÉVNYITÓ ÖSSZEJÖVETELT TARTOTT ZALACSÁNYBAN LAPUNK ÉS AZ ECHO TV CSAPATA MEDIÁRA ii Zalacsányban tartotta évnyitó rendezvényét médiacsoportunk. A helyszínül szolgáló, festői Batthyány-kastélyszálló hathektáros, parkosított környezetben fekszik, és belső termálmedencével rendelkezik. A szombat esti vacsorán a Magyar Hírlap és az Echo Televízió tulajdonosa, Széles Gábor mondott köszöntőt, vázolta elképzeléseit. FOTÓ: HORVÁTH PÉTER GYULA ) HIRDETÉS ♦Szerződött partnerek, törzsutasok részére. Részletes információ: www.taxi2000.hu _1 0 0 O rJ »Szerződött partnerek, törzsutasok részére. Részletes Információ: wi ■"l■HMM ■NNHMBMMBHi ■NNMNNMMHNMNI