Magyar Hírlap, 2013. augusztus (46. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-24 / 197. szám

E-MAIL PUBLCISZTIKA@MAGYAR­HIR­LAP.HU Rabsegélyezés TAMÁSKA PÉTER történész A trianoni Magyarországon a külön­böző jótékonysági szervezetek - ame­lyek száma tizenötezer körül mozgott - óriási szerepet játszottak. A civil szervezetek mellett az egyházak és a különféle hatóságok is részt vettek az elesett rétegek gyámolításában. Részben a háború hozta, hogy ily nagyarányú volt a segítőkészség, sőt, a már-már rutinossá vált - annak to­vábbélésével - a százezreket érintő, a megszállt területekről jött menekül­tek iránti szolidaritással is magya­rázható. A másik mozgató­rugó pedig kétségtelenül a társadalmi presztízs volt, amely ezeket a jótékonysági egyesületeket övezte. Legfőbb példaadónak a kormány­zó, Horthy Miklós felesége számított: hozzá fűződik többek közt a szegé­nyek karácsonyának a megszervezése. A fogházmisszió - amely lényegében hatósági segélyszervezet volt - külö­nösen alapos munkát végzett a nagy országos börtönökben, és tagjai Pest­hez való közelsége miatt is különösen kedvelték Vácot, amely ebben az idő­ben az ország harmadik legnagyobb börtönének számított. A szervezet 1919-ben alakult taná­rok és tanítók közreműködésével, az igazságügyi kormányzat támogatá­sával. Mint Deák Ferencnek a misszió folyóiratáról, a Bizalomról írott tanul­mányában olvashatjuk, Göllner Mária - Nagy Emil akkori igazságügy mi Részben a háború hozta, hogy nagyarányú volt a se­gítőkészség, sőt, rutinossá vált a százezreket érintő szolidaritás...­niszter felesége­­ is bekapcsolódott a munkába. „A börtönökben az elítéltek kö­rében a szenzáció erejével hatott és ámulatot váltott ki, amikor a har­mincéves szép, fiatal kegyelmes asz­­szony megjelent” - emlékezik visz­­sza memoárjában édesanyjára a fia, Vámosi Nagy István. Máriára külö­nösen nagy hatással volt korának hí­res osztrák filozófusa, Rudolf Steiner, akinek eszmerendszere - amit ő antropozófiának nevezett el - a ke­reszténységből, a buddhizmusból, a judaizmusból és az iszlámból alakult ki. A misszió folyóiratának, a Bizalom­nak első, legszorgalmasabb olvasói a váci börtön fegyencei voltak, és fő­ként korai évfolyamaiban a helyi, a fa­lakon belüli ünnepségekről szóló tu­dósítások kapták a legnagyobb teret. Számos vallási rendezvény zajlott le a fegyházban, húsvét, pünkösd, Szent István-nap, Szent Mihály-nap, ha­lottak napja, karácsony. A lelkeket Horváth Zénó páter, a fegyintézeti lelkész, a Pestről lejá­ró Pollák Fülöp izraelita főrabbi és Sommer Gyula evangélikus lelkész gondozta. A fogvatartottak több ízben is gyűjtöttek jótékonysági célokra, így a börtönkönyvtár fejlesztésére vagy az árvízkárosultak javára is. A legfontosabb a rabsegélyező alap volt. Összegei a rabok félévi, ki nem fizetett munkái után folytak be az intézet, illetve az alap pénztárába, amelyből a szabadulók utazási, ruha­vásárlási és egyéb segélyekhez juthat­tak. A segély kérelmezésénél be kellett járni a hivatali utat: először a letar­tóztatási intézet vezetőjéhez, aztán a helyben működő fogházmisszióhoz fordulhattak, végső esetben pedig ott volt a Budapesti Fogházmisszió. A Magyar börtönügy című kézi­könyv egynémely passzusán érdemes elgondolkozni. Például azon, hogy „a szabaduló rabok anyagi segélyezé­sén és a munkaszervezésen felül külö­nösen műhelyekkel ellátott átmeneti otthonok létesítésére és fenntartására van szükség a hajléktalanok és mun­kanélküliek ideiglenes elhelyezése céljából, valamint a munkaképtele­nekről gondoskodás érdekében”. ■ V Demokratikus deficit NAGY ERVIN filozófus Olyan alkotmánnyal élünk, amely nem igazodik szomszédaink törvé­nyei után, s inkább mi magunk szol­gálunk például, mintsem hogy utá­noznánk másokat. A neve pedig, mivel nem kevesekre, hanem a több­ségre támaszkodik: demokrácia. Tör­vényeink szerint a személyes ügye­ket tekintve, mindenki egyenjogú, de ami a megbecsülést illeti, hogy a kö­zösség előtt kinek miben van jó híre, itt nem a társadalmi helyzet, hanem a kiválóság ér többet, és ha vala­ki olyasmire képes, ami a város javára van, szegény sorsa és így jelentékte­len társadalmi rangja nem áll útjában. A szabadság szellemében intézzük el közügyeinket, és mindennapi tevé­kenységeink során nem válunk gya­nakvókká egymással szemben, nem haragudva meg szomszédunkra, ha egyszer a maga kedve szerint cse­lekszik, és nem öltve szemrehányó tekintetet, ami, bár nem büntetés, mégis rosszul esik neki. Vajon kitől hangzott el ez a pateti­kus beszéd? Bush? (Aligha képes rá...) Barroso? Esetleg Obama? Nem! Se­gítek: Periklész gyászbeszédéről van szó, amit Thuküdidész idéz. A legen­da szerint a peloponnészoszi háború egyik, nagy veszteségeket hozó csa­tája után. Tüzelve az egyébként búsu­ló athéniakat. Nos, ha a demokrácia egyik jellem­zője a másik tisztelete, akkor vajon mit keres és milyen alapon dönt Ame­rika a földgolyó bármely részén más népek sorsáról? A válasz egyszerű: Amerika „kifelé” nem demokratikus ország. Hanem birodalom. És mint minden birodalom, a saját anyagi és biztonsági érdekeit helyezi előtérbe. A biztonság létkérdés. Ezért áldoz­ni kell a szabadságból is. Ez érthető és logikus érvelés. Ahol már robbantot­tak ott még kevésbé fogják ezt meg­kérdőjelezni. De úgy tűnik, Ameri­ka nemcsak a biztonság, hanem az anyagi érdekek miatt is hajlandó fel­adni a szabadságot, leépíteni bárhol a demokráciát. Tanúságos hír jelent meg a minap. A CIA beismerte, hogy hatvan év­vel ezelőtt ők puccsolták meg az irá­ni miniszterelnököt, Mohammed Mosszadeket. Hogyan? Először kőke­mény propagandát indítottak ellene, lejáratták, aláásták a hírnevét. Majd parlamenti képviselőket vesztegettek meg, hogy legyen majd, aki kiszol­gálja Amerika érdekeit. Az egész nem a demokráciáról szólt, hanem a kő­olajról. Mert félő volt, hogy a térség­ben egy „szuper arab állam” alakul, amely majd diktálhat az egyébként nagy részt olajalapon működő ame­rikai gazdaságnak. A rövid távú ered­mény sikeres volt, de hosszú távon bumerángként csapott vissza Ameri­ka fejére ez a „kis gazdasági kaland”. A hetvenes évekre megerősödtek a szélsőséges iszlamista erők, hatalom­ra került Khomeini ajatollah, akinek máig nagy befolyása van. Amerikával kapcsolatban pedig nagyobb az ellen­érzés, mint valaha. Mondják, hogy ma már nem tör­ténnek ilyen dolgok. Ezek csak ötven, vagy hatvan éve voltak lehetségesek, mert közben megszűnt a Szovjetunió, kiteljesedett a demokrácia. A nyil­vánosság mindent ural. Ezt tényleg elhisszük? Magyarországon is vannak ame­rikai érdekek. Bonyolultak. Az egyik pénzügyi csoport prosperál, a másik veszteséges, és ezért hangosan kiabál. A magyar kormány jelenleg igyek­szik úgy lavírozni ezek között, hogy közben a hazai vállalkozások is jól járjanak, és nem utolsósorban a sa­ját költségvetésünk se szenvedjen hi­ányt. Aztán érkezik „a politikától már visszavonult” Bajnai Gordon és csa­pata. Egy amerikai „egyetemről”. Megmenteni a magyar demokráciát. Amerikai pénzekkel megtámogatva. Hogy van e párhuzam mindezek kö­­­zött? Ki-ki döntse el! Kegyelet „A gyűjtőtáborokig vezető úton a foglyok több éjszakát töltöttek el a legkülön­bözőbb helyeken. Általában istállókban, ólakban, tanyákon, iskolákban vagy va­lamilyen hitetlen kőépületben, de nem volt ritka, hogy a mezőn vagy a hómezőn a szabad ég alatt éjszakáztak” - a Kairosz Kiadó gondozásában jelent meg Bog­nár Zalán nagy ívű munkájának második, bővített kiadása Hadifogolytáborok és (hadi)fogolysors a Vörös Hadsereg által megszállt Magyarországon 1944-1945 címmel. Az alapos kutatómunkával készült kiadvány sokkal mélyebb elemzést érdemel - amire ilyen rövid keretek között most nem vállalkozhatunk , mégis, ahogy így a nyárvégén olvasgatom fejezeteit, jut eszembe, s nem is oly hirtelen, hogy szinte bármikor érdemes felhívni a figyelmet: hány és hány olyan momen­­­tum­a van még a kvázi ismert történelmi eseménysoroknak, főleg a 20. század­ból, amelyek évtizedeken át nem kaphattak publicitást. Bognár Zalán történész munkája így nemcsak hiánypótló - hiszen előtte senki sem tárta fel a témát ilyen alapossággal -, de olyan kérdésekre is választ talál, amelyekre hozzátartozók, gyászolók és leszármazottak - hét évtizeden át - hiába keresték, remélték a vá­laszokat. Ha semmi másért, hát kegyeleti okokból... SZABÓ PALÓCZ ATTILA MAGYAR HÍRLAP, 2013. AUGUSZTUS 24., HÉTVÉGE A HÍR SZENT, A VÉLEMÉNY SZABAD Sarkosan fogalmazo­t’ SZENTMIHÁLYI SZABÓ PÉTER A tanév már elkezdődött a SYMA csarnokban tartott konferencián, amelyet Ba­log Zoltán miniszter nyitott meg, Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtit­kár pedig részletesen ismertette a közoktatás átalakításának koncepcióját, az egy­másra épülő eddigi lépések logikáját. A miniszter a lényeglátás fontosságát emelte ki, a lényeg pedig mindig a gyermek, Hoffmann Rózsa pedig Klebelsberg Kunó­­idézetekkel is jelezte, szeptember elsejétől új időszámítás kezdődik a magyar köz­oktatásban. Az egymást követő előadások, amelyek a szekciókban már szakmai munkacsoportokban hangzottak el, az elméleti és gyakorlati pedagógia szinte va­lamennyi fontos kérdésével foglalkoztak, és a zsúfolásig megtelt csarnok közön­sége megtekinthette a tankönyvkiadók pavilonjaiban bemutatott idei kínálatot, amelyhez hasonlóval talán a nálunk sokkal gazdagabb országok sem dicsekedhet­nek. A tankönyvkiadók közül ki kell emelnem az Apáczai Kiadót, amelynek vezető­je, Esztergályos Jenő a legnehezebb időkben is azt a nemzeti gondolatot képviselte és valósította meg, amely 2010 óta az egész közoktatás és köznevelés újjászerve­zésében megjelenik. A balliberális „reformokkal” alaposan tönkretett magyar pe­dagógia új erőre kaphat, ha visszatér legjobb hagyományaihoz. Nem véletlen, hogy a legtöbb támadást éppen ez a tárca kapta (és fogja is kapni), mert a jövő alakítása leginkább attól függ, mit és hogyan tanítunk gyermekeinknek. Az „államosítás”, a „kiszolgáltatottság” vádjai persze nem szűnnek meg, az átláthatatlan, anarchikus állapotokat szabadságként és kreativitásként értékelő „szakemberek” kórusa nem hallgat el. Ha már minden diák kezében ott lesznek a tankönyvek, még mindig le­het sápítozni a hit- és erkölcstan, vagy a mindennapos testnevelés borzalmai miatt, nem is szólva az iskolaigazgatók kinevezéséről és az „iskolarendőrségről”. Csak re­mélni tudom, hogy a tanítók, tanárok, de legfőképpen a szülők nem ülnek fel a rá­galmaknak és hazugságoknak, mert a rend, a kiszámíthatóság nem diktatúra, ha­nem közös érdek. Mint nyugalmazott pedagógus és szerény emberi erőforrás, már csak unokáim miatt is reménykedem az átalakítás teljes sikerében, de az eredmény öt-tíz év múlva lesz igazán érzékelhető, mert semmilyen jó törvény nem pótol­ja a szeretetet, a bizalmat, a becsületet, a megbecsülést és a jóakaratot. Ezt bizony plántálni kell, türelmesen gondozni, védelmezni - a jó termés lassan, de biztosan meglesz. Ezért kell imádkozni, de sokat dolgozni is. Ez a diófaültetők hitvallása.

Next