Magyar Hírlap, 2013. augusztus (46. évfolyam, 178-203. szám)
2013-08-24 / 197. szám
E-MAIL PUBLCISZTIKA@MAGYARHIRLAP.HU Rabsegélyezés TAMÁSKA PÉTER történész A trianoni Magyarországon a különböző jótékonysági szervezetek - amelyek száma tizenötezer körül mozgott - óriási szerepet játszottak. A civil szervezetek mellett az egyházak és a különféle hatóságok is részt vettek az elesett rétegek gyámolításában. Részben a háború hozta, hogy ily nagyarányú volt a segítőkészség, sőt, a már-már rutinossá vált - annak továbbélésével - a százezreket érintő, a megszállt területekről jött menekültek iránti szolidaritással is magyarázható. A másik mozgatórugó pedig kétségtelenül a társadalmi presztízs volt, amely ezeket a jótékonysági egyesületeket övezte. Legfőbb példaadónak a kormányzó, Horthy Miklós felesége számított: hozzá fűződik többek közt a szegények karácsonyának a megszervezése. A fogházmisszió - amely lényegében hatósági segélyszervezet volt - különösen alapos munkát végzett a nagy országos börtönökben, és tagjai Pesthez való közelsége miatt is különösen kedvelték Vácot, amely ebben az időben az ország harmadik legnagyobb börtönének számított. A szervezet 1919-ben alakult tanárok és tanítók közreműködésével, az igazságügyi kormányzat támogatásával. Mint Deák Ferencnek a misszió folyóiratáról, a Bizalomról írott tanulmányában olvashatjuk, Göllner Mária - Nagy Emil akkori igazságügy mi Részben a háború hozta, hogy nagyarányú volt a segítőkészség, sőt, rutinossá vált a százezreket érintő szolidaritás...niszter felesége is bekapcsolódott a munkába. „A börtönökben az elítéltek körében a szenzáció erejével hatott és ámulatot váltott ki, amikor a harmincéves szép, fiatal kegyelmes aszszony megjelent” - emlékezik viszsza memoárjában édesanyjára a fia, Vámosi Nagy István. Máriára különösen nagy hatással volt korának híres osztrák filozófusa, Rudolf Steiner, akinek eszmerendszere - amit ő antropozófiának nevezett el - a kereszténységből, a buddhizmusból, a judaizmusból és az iszlámból alakult ki. A misszió folyóiratának, a Bizalomnak első, legszorgalmasabb olvasói a váci börtön fegyencei voltak, és főként korai évfolyamaiban a helyi, a falakon belüli ünnepségekről szóló tudósítások kapták a legnagyobb teret. Számos vallási rendezvény zajlott le a fegyházban, húsvét, pünkösd, Szent István-nap, Szent Mihály-nap, halottak napja, karácsony. A lelkeket Horváth Zénó páter, a fegyintézeti lelkész, a Pestről lejáró Pollák Fülöp izraelita főrabbi és Sommer Gyula evangélikus lelkész gondozta. A fogvatartottak több ízben is gyűjtöttek jótékonysági célokra, így a börtönkönyvtár fejlesztésére vagy az árvízkárosultak javára is. A legfontosabb a rabsegélyező alap volt. Összegei a rabok félévi, ki nem fizetett munkái után folytak be az intézet, illetve az alap pénztárába, amelyből a szabadulók utazási, ruhavásárlási és egyéb segélyekhez juthattak. A segély kérelmezésénél be kellett járni a hivatali utat: először a letartóztatási intézet vezetőjéhez, aztán a helyben működő fogházmisszióhoz fordulhattak, végső esetben pedig ott volt a Budapesti Fogházmisszió. A Magyar börtönügy című kézikönyv egynémely passzusán érdemes elgondolkozni. Például azon, hogy „a szabaduló rabok anyagi segélyezésén és a munkaszervezésen felül különösen műhelyekkel ellátott átmeneti otthonok létesítésére és fenntartására van szükség a hajléktalanok és munkanélküliek ideiglenes elhelyezése céljából, valamint a munkaképtelenekről gondoskodás érdekében”. ■ V Demokratikus deficit NAGY ERVIN filozófus Olyan alkotmánnyal élünk, amely nem igazodik szomszédaink törvényei után, s inkább mi magunk szolgálunk például, mintsem hogy utánoznánk másokat. A neve pedig, mivel nem kevesekre, hanem a többségre támaszkodik: demokrácia. Törvényeink szerint a személyes ügyeket tekintve, mindenki egyenjogú, de ami a megbecsülést illeti, hogy a közösség előtt kinek miben van jó híre, itt nem a társadalmi helyzet, hanem a kiválóság ér többet, és ha valaki olyasmire képes, ami a város javára van, szegény sorsa és így jelentéktelen társadalmi rangja nem áll útjában. A szabadság szellemében intézzük el közügyeinket, és mindennapi tevékenységeink során nem válunk gyanakvókká egymással szemben, nem haragudva meg szomszédunkra, ha egyszer a maga kedve szerint cselekszik, és nem öltve szemrehányó tekintetet, ami, bár nem büntetés, mégis rosszul esik neki. Vajon kitől hangzott el ez a patetikus beszéd? Bush? (Aligha képes rá...) Barroso? Esetleg Obama? Nem! Segítek: Periklész gyászbeszédéről van szó, amit Thuküdidész idéz. A legenda szerint a peloponnészoszi háború egyik, nagy veszteségeket hozó csatája után. Tüzelve az egyébként búsuló athéniakat. Nos, ha a demokrácia egyik jellemzője a másik tisztelete, akkor vajon mit keres és milyen alapon dönt Amerika a földgolyó bármely részén más népek sorsáról? A válasz egyszerű: Amerika „kifelé” nem demokratikus ország. Hanem birodalom. És mint minden birodalom, a saját anyagi és biztonsági érdekeit helyezi előtérbe. A biztonság létkérdés. Ezért áldozni kell a szabadságból is. Ez érthető és logikus érvelés. Ahol már robbantottak ott még kevésbé fogják ezt megkérdőjelezni. De úgy tűnik, Amerika nemcsak a biztonság, hanem az anyagi érdekek miatt is hajlandó feladni a szabadságot, leépíteni bárhol a demokráciát. Tanúságos hír jelent meg a minap. A CIA beismerte, hogy hatvan évvel ezelőtt ők puccsolták meg az iráni miniszterelnököt, Mohammed Mosszadeket. Hogyan? Először kőkemény propagandát indítottak ellene, lejáratták, aláásták a hírnevét. Majd parlamenti képviselőket vesztegettek meg, hogy legyen majd, aki kiszolgálja Amerika érdekeit. Az egész nem a demokráciáról szólt, hanem a kőolajról. Mert félő volt, hogy a térségben egy „szuper arab állam” alakul, amely majd diktálhat az egyébként nagy részt olajalapon működő amerikai gazdaságnak. A rövid távú eredmény sikeres volt, de hosszú távon bumerángként csapott vissza Amerika fejére ez a „kis gazdasági kaland”. A hetvenes évekre megerősödtek a szélsőséges iszlamista erők, hatalomra került Khomeini ajatollah, akinek máig nagy befolyása van. Amerikával kapcsolatban pedig nagyobb az ellenérzés, mint valaha. Mondják, hogy ma már nem történnek ilyen dolgok. Ezek csak ötven, vagy hatvan éve voltak lehetségesek, mert közben megszűnt a Szovjetunió, kiteljesedett a demokrácia. A nyilvánosság mindent ural. Ezt tényleg elhisszük? Magyarországon is vannak amerikai érdekek. Bonyolultak. Az egyik pénzügyi csoport prosperál, a másik veszteséges, és ezért hangosan kiabál. A magyar kormány jelenleg igyekszik úgy lavírozni ezek között, hogy közben a hazai vállalkozások is jól járjanak, és nem utolsósorban a saját költségvetésünk se szenvedjen hiányt. Aztán érkezik „a politikától már visszavonult” Bajnai Gordon és csapata. Egy amerikai „egyetemről”. Megmenteni a magyar demokráciát. Amerikai pénzekkel megtámogatva. Hogy van e párhuzam mindezek között? Ki-ki döntse el! Kegyelet „A gyűjtőtáborokig vezető úton a foglyok több éjszakát töltöttek el a legkülönbözőbb helyeken. Általában istállókban, ólakban, tanyákon, iskolákban vagy valamilyen hitetlen kőépületben, de nem volt ritka, hogy a mezőn vagy a hómezőn a szabad ég alatt éjszakáztak” - a Kairosz Kiadó gondozásában jelent meg Bognár Zalán nagy ívű munkájának második, bővített kiadása Hadifogolytáborok és (hadi)fogolysors a Vörös Hadsereg által megszállt Magyarországon 1944-1945 címmel. Az alapos kutatómunkával készült kiadvány sokkal mélyebb elemzést érdemel - amire ilyen rövid keretek között most nem vállalkozhatunk , mégis, ahogy így a nyárvégén olvasgatom fejezeteit, jut eszembe, s nem is oly hirtelen, hogy szinte bármikor érdemes felhívni a figyelmet: hány és hány olyan momentuma van még a kvázi ismert történelmi eseménysoroknak, főleg a 20. századból, amelyek évtizedeken át nem kaphattak publicitást. Bognár Zalán történész munkája így nemcsak hiánypótló - hiszen előtte senki sem tárta fel a témát ilyen alapossággal -, de olyan kérdésekre is választ talál, amelyekre hozzátartozók, gyászolók és leszármazottak - hét évtizeden át - hiába keresték, remélték a válaszokat. Ha semmi másért, hát kegyeleti okokból... SZABÓ PALÓCZ ATTILA MAGYAR HÍRLAP, 2013. AUGUSZTUS 24., HÉTVÉGE A HÍR SZENT, A VÉLEMÉNY SZABAD Sarkosan fogalmazot’ SZENTMIHÁLYI SZABÓ PÉTER A tanév már elkezdődött a SYMA csarnokban tartott konferencián, amelyet Balog Zoltán miniszter nyitott meg, Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár pedig részletesen ismertette a közoktatás átalakításának koncepcióját, az egymásra épülő eddigi lépések logikáját. A miniszter a lényeglátás fontosságát emelte ki, a lényeg pedig mindig a gyermek, Hoffmann Rózsa pedig Klebelsberg Kunóidézetekkel is jelezte, szeptember elsejétől új időszámítás kezdődik a magyar közoktatásban. Az egymást követő előadások, amelyek a szekciókban már szakmai munkacsoportokban hangzottak el, az elméleti és gyakorlati pedagógia szinte valamennyi fontos kérdésével foglalkoztak, és a zsúfolásig megtelt csarnok közönsége megtekinthette a tankönyvkiadók pavilonjaiban bemutatott idei kínálatot, amelyhez hasonlóval talán a nálunk sokkal gazdagabb országok sem dicsekedhetnek. A tankönyvkiadók közül ki kell emelnem az Apáczai Kiadót, amelynek vezetője, Esztergályos Jenő a legnehezebb időkben is azt a nemzeti gondolatot képviselte és valósította meg, amely 2010 óta az egész közoktatás és köznevelés újjászervezésében megjelenik. A balliberális „reformokkal” alaposan tönkretett magyar pedagógia új erőre kaphat, ha visszatér legjobb hagyományaihoz. Nem véletlen, hogy a legtöbb támadást éppen ez a tárca kapta (és fogja is kapni), mert a jövő alakítása leginkább attól függ, mit és hogyan tanítunk gyermekeinknek. Az „államosítás”, a „kiszolgáltatottság” vádjai persze nem szűnnek meg, az átláthatatlan, anarchikus állapotokat szabadságként és kreativitásként értékelő „szakemberek” kórusa nem hallgat el. Ha már minden diák kezében ott lesznek a tankönyvek, még mindig lehet sápítozni a hit- és erkölcstan, vagy a mindennapos testnevelés borzalmai miatt, nem is szólva az iskolaigazgatók kinevezéséről és az „iskolarendőrségről”. Csak remélni tudom, hogy a tanítók, tanárok, de legfőképpen a szülők nem ülnek fel a rágalmaknak és hazugságoknak, mert a rend, a kiszámíthatóság nem diktatúra, hanem közös érdek. Mint nyugalmazott pedagógus és szerény emberi erőforrás, már csak unokáim miatt is reménykedem az átalakítás teljes sikerében, de az eredmény öt-tíz év múlva lesz igazán érzékelhető, mert semmilyen jó törvény nem pótolja a szeretetet, a bizalmat, a becsületet, a megbecsülést és a jóakaratot. Ezt bizony plántálni kell, türelmesen gondozni, védelmezni - a jó termés lassan, de biztosan meglesz. Ezért kell imádkozni, de sokat dolgozni is. Ez a diófaültetők hitvallása.