Magyar Hírlap, 2017. szeptember (50. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-29 / 228. szám

publicisztika(amagyarhirlap.hu Vélemény és vita Az eddigi nemzeti konzultációk összköltsége hárommilliárd forinttal kevesebb az ATV óvatos becslésénél, ebből pedig pontosan tizenkét CT-t lehetne vásárolni a liberális matek szerint 7 2017. szeptember 29., péntek Logikai kapcsolatok egy alternatív valóságban Jobbágyi Zsófia újságíró Utoljára talán alsó tagozatban játsszák a gyerekek azt a játékot, hogy egymás mellé állnak, a legel­ső súg egy mondatot a mellette álló fülébe, neki pedig tovább kell adnia egészen addig, amíg eljut az utolsó­hoz, aki hangosan kimondja, amit hallott. Ekkor mindenki röhög­ni kezd, mert általában az erede­ti mondathoz képest a továbbadott verzió óriási baromság. Valami hasonló történhetett múlt héten az ATV-ben is, amikor az Egyenes beszéd című esti műsor­ban a szerkesztők súgtak Krug Emí­lia műsorvezetőnek, milyen rafi­nált keresztkérdéssel kéne sarokba szorítania a stúdióban ülő Hidvéghi Balázst. Megkockáztatom azt is, hogy az ötlet kipattanásakor ott le­beghetett a fejük felett Csuhaj Ildikó szelleme, aki köztudottan sportot űz abból, hogy a „szabad nép ne­vében” kérdez a legkülönfélébb fó­rumokon olyan adatokat összeha­sonlítva, amelyek még távolról sem korrelálnak egymással. Így eshetett meg, hogy a csuhaji retorikát követve Krug Emília arról beszélgetett a Fidesz kommuniká­ciós igazgatójával, mennyi lehet az összköltsége az eddig lebonyolított nemzeti konzultációknak, amit vé­gül nagyvonalúan nyolcmilliárd fo­rintra taksált. Nos, az elmúlt hét év­ben eddig hat alkalommal kérdezte a kormány az állampolgárokat, ezek közül a legolcsóbb konzultáció hét­száz-, a legdrágább kilencszázmil­lió forintba került, így a végösszeg nagyjából ötmilliárd forint. Ez há­­rommilliárddal kevesebb mint az ATV óvatos becslése, ebből a pénz­ből pedig pontosan tizenkét CT-ké­­szüléket lehet vásárolni a liberális matek szerint. A fenti „baki” viszont apró szép­séghibának tűnik csak ahhoz ké­pest, ami ezután következett, Krug ugyanis megkérdezte Hidvéghit, hogy tudja-e, mi az a vaklicit, majd készségesen definiálta a fogal­mat ekképp: „Az egy olyan új eljá­rás, amelyet a Nemzeti Egészség­­biztosítási Alapkezelő (NEAK) vezet be azért, hogy bizonyos rákbeteg­ségekre licitálhassanak a gyártók, hogy mennyiért adnak gyógyszert. Ezen akarnak spórolni kormány­zati oldalról, hogy a legolcsóbb gyógyszert adják oda a betegeknek függetlenül attól, hogy nekik spe­ciálisan melyik a legjobb. Mit mon­dana egy rákbetegnek, mondjuk, ha megkérdezné, miért költünk nyolc­­­milliárdot nemzeti konzultációkra, úgy, hogy egyébként pedig spórolni akarunk ezeken a gyógyszereken?” Az első kapitális tévedés az, hogy a vaklicitet nem a NEAK, hanem elődje, az Országos Egészségbizto­sítási Pénztár indította el még 2011- ben. A lényege, hogy az intézmény félévenként versenyt hirdet az azo­nos hatóanyagú gyógyszerek között, a gyártóknak pedig úgy kell áraján­latot tenni a saját készítményük­re, hogy a versenytársak által kínált összegeket az ajánlat megtétele­kor nem ismerik. A cél az, hogy az Alapkezelő kiválassza a legolcsóbb ajánlatot, amelyet később úgyne­vezett referenciatermékként kezel, illetve a többi azonos hatóanyagot tartalmazó készítmény esetében is ugyanakkora támogatást nyújt. Ar­ról viszont szó sincs, hogy ez csak a rákgyógyszerek esetében zajlik így. Óriási tévedés, sőt, tudatlan­ságból vagy rosszindulatból faka­dó csúsztatás az is, hogy a betegre a patikában rákényszerítik a leg­olcsóbb készítményt. A gyógysze­résznek csupán annyi a kötelessége, hogy jelezze a páciensnek, ha létezik az azonos hatóanyagú medicinák között olcsóbb gyógyszer is annál, amit vásárolni akar. Ennek ellené­re, ahogy eddig is, a beteg joga el­dönteni, hogy melyik készítményt választja. Természetesen ez sem csak a rákgyógyszerek esetében van így. Az eljáráson pedig nem a kor­mány, hanem a betegek spórolnak. Tavalyelőtti adatok szerint 2015-ig négy vaklicit eljárást bonyolítottak le, ebből fakadóan ezerháromszáz­öt gyógyszer ára csökkent átlago­san harmincöt százalékkal. Minden körben előfordult olyan, hogy adott készítmény ára a felére apadt, de volt példa arra is, hogy az eljárás lezárulta után egy-egy medicinát 79,3 százalékkal olcsóbban lehetett megvenni. Összességében pedig a tavalyi statisztika alapján a bevezetés óta tízmilliárd forinttal kevesebbet fi­zettek a betegek gyógyszerért, az utóbbi több mint két évben pedig legalább hétszázhatvan készítmény ára csökkent. Túl azon, hogy Krug Emíliának fogalma sincs arról, amiről kérdez, a vaklicit és a nemzeti konzultá­ció pont annyira hasonlítható össze, mintha azt firtatná, hogy a dohány­­termékek jövedékiadó-bevételé­­ből hány májkrémes kenyeret lehet­ne kenni. Persze, e két tétel között is lehet valamilyen logikai kapcso­lat. Egy alternatív valóságban biz­tosan. Az 1920. évi trianoni országszaggatás csupán ezt hagyta meg a hegyi pályák közül Hazánk legszebb vasútvonala Ludwig Emil újságíró Száznegyvenöt éve, 1872­. októ­ber 1-jén nyílt meg a Székesfehér­vártól Kis-Cellig (Klein-Zell) elké­szült, vadonatúj vasútvonal. Egyike volt a régi Magyarország egyik leg­szebb, bravúros mérnöki tervezésű hegyi vonalainak. Most is az. Érde­mes végigutazni rajta! A hegy­ völgyes Déli-Bakony er­dőin át kelet-nyugati irányba ke­­resztülkanyargó vaspálya az osz­trák­­magyar „Nyugati Mozdony Vasút” konzorcium műszaki tervei alapján, banki finanszírozás révén készült el, alig kétévi munkával. Elsősor­ban a Déli pályaudvar és a Szombat­hely-Grác (Graz) közötti személy­­forgalom számára. Negyvennyolc év múltán, az 1920. évi trianoni or­szágszaggatás csupán ezt az egyet­len dunántúli fővonalat (valamint a Veszprém és Győr közötti, utóbb Ba­­kony-vasútnak elnevezett mellék­vonalat) hagyta meg a hegyi pályák közül, miközben az idegen uralom alá került országrészek új gazdái po­tya­pénzen, úgynevezett „háborús jóvátétel” fejében jutottak hozzá az összesen több ezer kilométert kitevő MÁV-vasútvonalhoz. Nem beszélve a gördülő gép- és vagonállományról meg a műszaki létesítményekről. Összehasonlításul: a bakonyi ma­gaslatok és völgyek között átka­­nyargó vasutak együttesen is csak százhatvan kilométert tesznek ki, amíg Szlovákiában a szepességi és a Vág völgyi, a Kassa-Trencsén, Zó­­lyom-Ruttka és a margitfalvi vaspá­lyák ennél legalább tízszer hosszabb, vadregényes hegyvidéki tájakon ve­zetnek keresztül. Románia erdélyi részeiben, a Királyhágó alatti Sebes- Körös völgy szorosa­in át csikorgó, majd a Kolozsvártól az Északkele­ti-Kárpátokig megépített „Székely körvasút”, továbbá a bravúros vo­nalvezetésű délkeleti erdélyi vaspá­lyák, Brassóig és azon túl, manap­ság is elragadják a hozzáértő, nyitott szemmel utazót. Délnyugati irány­ba a Laibachon (Ljubljana) és Zágrá­bon keresztül megépített, bravúros vonalvezetésű fiumei (adriai) vas­út jórészt ugyancsak a magyar állam költségén készült el, a fáradhatatlan ,vasminiszter”, Baross Gábor hivata­li idejében. A tényleges forgalom 1872. októ­ber 3-án indult meg, mindkét irány­ból. Székesfehérvár felől nézve: a megyeszékhely Veszprém állomá­sán ünneplő tömeg fogadta az első vonatszerelvény megérkezését, vi­rágkoszorút akasztottak a mozdony elejére, a füstöt okádó és sistergő gőzt fújó lokomotívval a városi kato­naság zenekara szállt szembe, ki bír­ja jobban, hangosabban fújni. Elhagyván a Bakony déli lábá­nál fekvő hajmáskéri és jutási hon­védségi gyakorló tereket, emelkedni kezdett az új sínpálya, hegymenet­ben egyre inkább kanyarok révén kellett felkapaszkodni. Az első meg­álló, Márkó, a hozzá közel fekvő Bánd községgel, a harmadik Herend állomás. Attól fogva még merede­­kebb és nagyobb ívű kanyarok „jöt­tek szembe”. Szentgál falutól két ki­lométert kellett - ma is annyit kell - gyalogolni, fuvarozni az állomásig. Dél felé tekintve, az 536 méter ma­gas Üsti-hegy lábánál ért fel a szu­szogó mozdony vonta vonat a pálya magaslatára, a romantikus Város­­lődtől már a Torna-patak völgyét követte a sínpár, csikorgóan fékező lejtmenetben, amíg meg nem érke­zett Ajka állomásra. A forgalmi épület homlokfalán ott látni a feliratos emléktáblát, amely­­lyel a 125. évfordulónak tisztelgett a MÁV, 1997. október 1-jén. Sajnos, nincs igyekezet és haladás véletlen és buta áldozat nélkül: 1969-ben ki­lenc utas halt meg a Herendnél egy­mással szembeütköző két vonat bal­esetében, 1983-ban egy elszabadult katonavonat gurult le szintén He­­rendtől, majdnem Veszprémig, ahol belerohant egy másik vonatba. Ak­kor öten vesztették életüket. A har­madik - példátlan ipari-környeze­ti - katasztrófa a 2010. október 4-én elszabadult ajkai vörösiszap-ára­­dat, amely másfél kilométer hosszú szakaszon elmosta a vasúti pályát. A sokmilliós kárnak máig sincs gaz­dája, felelőse. Még 1999-2000-ben elkészült a Székesfehérvár és Szombathely kö­zötti villamos felsővezeték, a pá­lyához tartozó biztonsági berende­zésekkel együtt. E cikk újságírója gyakorta utazik a kényelmes gyors­vonattal a Déli pályaudvar és Aj­ka állomás között, s ott figyelt fel a jubileumi emléktáblára és az újabb kerek évfordulóra. Tisztelegjünk a régiek munkája és mai vasutasok hivatása előtt.

Next