Magyar Hírlap, 2017. szeptember (50. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-29 / 228. szám
publicisztika(amagyarhirlap.hu Vélemény és vita Az eddigi nemzeti konzultációk összköltsége hárommilliárd forinttal kevesebb az ATV óvatos becslésénél, ebből pedig pontosan tizenkét CT-t lehetne vásárolni a liberális matek szerint 7 2017. szeptember 29., péntek Logikai kapcsolatok egy alternatív valóságban Jobbágyi Zsófia újságíró Utoljára talán alsó tagozatban játsszák a gyerekek azt a játékot, hogy egymás mellé állnak, a legelső súg egy mondatot a mellette álló fülébe, neki pedig tovább kell adnia egészen addig, amíg eljut az utolsóhoz, aki hangosan kimondja, amit hallott. Ekkor mindenki röhögni kezd, mert általában az eredeti mondathoz képest a továbbadott verzió óriási baromság. Valami hasonló történhetett múlt héten az ATV-ben is, amikor az Egyenes beszéd című esti műsorban a szerkesztők súgtak Krug Emília műsorvezetőnek, milyen rafinált keresztkérdéssel kéne sarokba szorítania a stúdióban ülő Hidvéghi Balázst. Megkockáztatom azt is, hogy az ötlet kipattanásakor ott lebeghetett a fejük felett Csuhaj Ildikó szelleme, aki köztudottan sportot űz abból, hogy a „szabad nép nevében” kérdez a legkülönfélébb fórumokon olyan adatokat összehasonlítva, amelyek még távolról sem korrelálnak egymással. Így eshetett meg, hogy a csuhaji retorikát követve Krug Emília arról beszélgetett a Fidesz kommunikációs igazgatójával, mennyi lehet az összköltsége az eddig lebonyolított nemzeti konzultációknak, amit végül nagyvonalúan nyolcmilliárd forintra taksált. Nos, az elmúlt hét évben eddig hat alkalommal kérdezte a kormány az állampolgárokat, ezek közül a legolcsóbb konzultáció hétszáz-, a legdrágább kilencszázmillió forintba került, így a végösszeg nagyjából ötmilliárd forint. Ez hárommilliárddal kevesebb mint az ATV óvatos becslése, ebből a pénzből pedig pontosan tizenkét CT-készüléket lehet vásárolni a liberális matek szerint. A fenti „baki” viszont apró szépséghibának tűnik csak ahhoz képest, ami ezután következett, Krug ugyanis megkérdezte Hidvéghit, hogy tudja-e, mi az a vaklicit, majd készségesen definiálta a fogalmat ekképp: „Az egy olyan új eljárás, amelyet a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) vezet be azért, hogy bizonyos rákbetegségekre licitálhassanak a gyártók, hogy mennyiért adnak gyógyszert. Ezen akarnak spórolni kormányzati oldalról, hogy a legolcsóbb gyógyszert adják oda a betegeknek függetlenül attól, hogy nekik speciálisan melyik a legjobb. Mit mondana egy rákbetegnek, mondjuk, ha megkérdezné, miért költünk nyolcmilliárdot nemzeti konzultációkra, úgy, hogy egyébként pedig spórolni akarunk ezeken a gyógyszereken?” Az első kapitális tévedés az, hogy a vaklicitet nem a NEAK, hanem elődje, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár indította el még 2011- ben. A lényege, hogy az intézmény félévenként versenyt hirdet az azonos hatóanyagú gyógyszerek között, a gyártóknak pedig úgy kell árajánlatot tenni a saját készítményükre, hogy a versenytársak által kínált összegeket az ajánlat megtételekor nem ismerik. A cél az, hogy az Alapkezelő kiválassza a legolcsóbb ajánlatot, amelyet később úgynevezett referenciatermékként kezel, illetve a többi azonos hatóanyagot tartalmazó készítmény esetében is ugyanakkora támogatást nyújt. Arról viszont szó sincs, hogy ez csak a rákgyógyszerek esetében zajlik így. Óriási tévedés, sőt, tudatlanságból vagy rosszindulatból fakadó csúsztatás az is, hogy a betegre a patikában rákényszerítik a legolcsóbb készítményt. A gyógyszerésznek csupán annyi a kötelessége, hogy jelezze a páciensnek, ha létezik az azonos hatóanyagú medicinák között olcsóbb gyógyszer is annál, amit vásárolni akar. Ennek ellenére, ahogy eddig is, a beteg joga eldönteni, hogy melyik készítményt választja. Természetesen ez sem csak a rákgyógyszerek esetében van így. Az eljáráson pedig nem a kormány, hanem a betegek spórolnak. Tavalyelőtti adatok szerint 2015-ig négy vaklicit eljárást bonyolítottak le, ebből fakadóan ezerháromszázöt gyógyszer ára csökkent átlagosan harmincöt százalékkal. Minden körben előfordult olyan, hogy adott készítmény ára a felére apadt, de volt példa arra is, hogy az eljárás lezárulta után egy-egy medicinát 79,3 százalékkal olcsóbban lehetett megvenni. Összességében pedig a tavalyi statisztika alapján a bevezetés óta tízmilliárd forinttal kevesebbet fizettek a betegek gyógyszerért, az utóbbi több mint két évben pedig legalább hétszázhatvan készítmény ára csökkent. Túl azon, hogy Krug Emíliának fogalma sincs arról, amiről kérdez, a vaklicit és a nemzeti konzultáció pont annyira hasonlítható össze, mintha azt firtatná, hogy a dohánytermékek jövedékiadó-bevételéből hány májkrémes kenyeret lehetne kenni. Persze, e két tétel között is lehet valamilyen logikai kapcsolat. Egy alternatív valóságban biztosan. Az 1920. évi trianoni országszaggatás csupán ezt hagyta meg a hegyi pályák közül Hazánk legszebb vasútvonala Ludwig Emil újságíró Száznegyvenöt éve, 1872. október 1-jén nyílt meg a Székesfehérvártól Kis-Cellig (Klein-Zell) elkészült, vadonatúj vasútvonal. Egyike volt a régi Magyarország egyik legszebb, bravúros mérnöki tervezésű hegyi vonalainak. Most is az. Érdemes végigutazni rajta! A hegy völgyes Déli-Bakony erdőin át kelet-nyugati irányba keresztülkanyargó vaspálya az osztrákmagyar „Nyugati Mozdony Vasút” konzorcium műszaki tervei alapján, banki finanszírozás révén készült el, alig kétévi munkával. Elsősorban a Déli pályaudvar és a Szombathely-Grác (Graz) közötti személyforgalom számára. Negyvennyolc év múltán, az 1920. évi trianoni országszaggatás csupán ezt az egyetlen dunántúli fővonalat (valamint a Veszprém és Győr közötti, utóbb Bakony-vasútnak elnevezett mellékvonalat) hagyta meg a hegyi pályák közül, miközben az idegen uralom alá került országrészek új gazdái potyapénzen, úgynevezett „háborús jóvátétel” fejében jutottak hozzá az összesen több ezer kilométert kitevő MÁV-vasútvonalhoz. Nem beszélve a gördülő gép- és vagonállományról meg a műszaki létesítményekről. Összehasonlításul: a bakonyi magaslatok és völgyek között átkanyargó vasutak együttesen is csak százhatvan kilométert tesznek ki, amíg Szlovákiában a szepességi és a Vág völgyi, a Kassa-Trencsén, Zólyom-Ruttka és a margitfalvi vaspályák ennél legalább tízszer hosszabb, vadregényes hegyvidéki tájakon vezetnek keresztül. Románia erdélyi részeiben, a Királyhágó alatti Sebes- Körös völgy szorosain át csikorgó, majd a Kolozsvártól az Északkeleti-Kárpátokig megépített „Székely körvasút”, továbbá a bravúros vonalvezetésű délkeleti erdélyi vaspályák, Brassóig és azon túl, manapság is elragadják a hozzáértő, nyitott szemmel utazót. Délnyugati irányba a Laibachon (Ljubljana) és Zágrábon keresztül megépített, bravúros vonalvezetésű fiumei (adriai) vasút jórészt ugyancsak a magyar állam költségén készült el, a fáradhatatlan ,vasminiszter”, Baross Gábor hivatali idejében. A tényleges forgalom 1872. október 3-án indult meg, mindkét irányból. Székesfehérvár felől nézve: a megyeszékhely Veszprém állomásán ünneplő tömeg fogadta az első vonatszerelvény megérkezését, virágkoszorút akasztottak a mozdony elejére, a füstöt okádó és sistergő gőzt fújó lokomotívval a városi katonaság zenekara szállt szembe, ki bírja jobban, hangosabban fújni. Elhagyván a Bakony déli lábánál fekvő hajmáskéri és jutási honvédségi gyakorló tereket, emelkedni kezdett az új sínpálya, hegymenetben egyre inkább kanyarok révén kellett felkapaszkodni. Az első megálló, Márkó, a hozzá közel fekvő Bánd községgel, a harmadik Herend állomás. Attól fogva még meredekebb és nagyobb ívű kanyarok „jöttek szembe”. Szentgál falutól két kilométert kellett - ma is annyit kell - gyalogolni, fuvarozni az állomásig. Dél felé tekintve, az 536 méter magas Üsti-hegy lábánál ért fel a szuszogó mozdony vonta vonat a pálya magaslatára, a romantikus Városlődtől már a Torna-patak völgyét követte a sínpár, csikorgóan fékező lejtmenetben, amíg meg nem érkezett Ajka állomásra. A forgalmi épület homlokfalán ott látni a feliratos emléktáblát, amelylyel a 125. évfordulónak tisztelgett a MÁV, 1997. október 1-jén. Sajnos, nincs igyekezet és haladás véletlen és buta áldozat nélkül: 1969-ben kilenc utas halt meg a Herendnél egymással szembeütköző két vonat balesetében, 1983-ban egy elszabadult katonavonat gurult le szintén Herendtől, majdnem Veszprémig, ahol belerohant egy másik vonatba. Akkor öten vesztették életüket. A harmadik - példátlan ipari-környezeti - katasztrófa a 2010. október 4-én elszabadult ajkai vörösiszap-áradat, amely másfél kilométer hosszú szakaszon elmosta a vasúti pályát. A sokmilliós kárnak máig sincs gazdája, felelőse. Még 1999-2000-ben elkészült a Székesfehérvár és Szombathely közötti villamos felsővezeték, a pályához tartozó biztonsági berendezésekkel együtt. E cikk újságírója gyakorta utazik a kényelmes gyorsvonattal a Déli pályaudvar és Ajka állomás között, s ott figyelt fel a jubileumi emléktáblára és az újabb kerek évfordulóra. Tisztelegjünk a régiek munkája és mai vasutasok hivatása előtt.